Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-27 / 71. szám

1969. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI k/CíHop Heti témánk: a textilipar (3.) Lehetséges vagy lehetetlen? Sok vita viharzik most a textilipar berkeiben. Nem fö­lösleges, hanem nagyonis hasz­nos viták ezek, még akkor is — különösen a kereskedelem­mel folytatott viták esetében —, ha nem minden esetben csöndesek ... Alapvetően akö­rül csapnak össze a nézetek, hogy lehetséges vagy lehetet­len a mai technikai fölszerelt­ség mellett kielégíteni a kor­szerű fogyasztói igényeket? Bonyolult, s joggal töpren­gésre késztető vélemények hangzanak el. Mert igaz ugyan, hogy a textilipari beruházások összege — folyó áron számítva — évről-évre gyorsan emelke­dett, s míg 1960-ban 690 millió forintot, 1967-ben már 1542 millió forintot tett ki, de ugyanakkor az is igaz, hogy sok a korszerűtlen kisüzem, s hogy a textilipar fejlesztése rendkívül devizaigényes (Tex­tilipari gépgyártás lényegében nincs hazánkban.) Továbbá: igaz ugyan, hogy világméretek­ben igen lassan növekvő ága­zat a textilipar — az ENSZ statisztikája szerint 1958—1965 között a világ teljes ipari ter­melése 67 százalékkal növeke­dett, a textiliparé viszont csak 37 százalékkal, ennél lassúbb emelkedés mindössze a szén­bányászaiban volt tapasztal­ható —, de hazai viszonyaink közepette az indokolatlanul magas árak is fékezték a fo­gyasztást, s ezzel magának az iparnak a fejlesztését. Mindegyik érvelésben, van igazság. Mert kétségtelen, hogy Pest megyében is jelentős textil­ipari beruházások valósultak meg. Fölépült például a Len­fonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyára filmnyomó üzeme, bővült a Gyapjúmosó és Szövőgyár pomázi gyáregy­sége — szövödéje —, új szov­jet, illetve lengyel gyűrűsfoáó gépek sorát áüították munkába Kistarcsán, "'illetve a Pamut­fonóipari Vállalat Finom- pamutfonó és Cérnázógyárá- ban, a Váci Kötöttárugyár nagyteljesítményű amerikai körhurkolókat szerzett - be, végrehajtotta festöde rekon­strukcióját ... mégis, e beru­házások nagyrésze — s ezt nyíltan meg kell mondani — régi mulasztások, tovább nem halasztható megszüntetése volt, igazi, a szó szoros értel­mében vett fejlesztésre, kor­szerűsítésre alig néhány eset­ben került sor. (Ezt bizonyítja — többek között — az is, hogy az automatizált szövőgépek aránya napjainkban sem több 26 százaléknál, holott a kétsze­rese lenne az egészségesnek mondható arány, a kínzó munkaerőgondokat most nem is véve figyelembe.) Léteznek tehát tagadhatatlan objektív körülmények, melyek figyelmen kívül hagyása súlyos hiba lenne. (Ilyen objektív kö­rülmény az is, hogy a textil­ipar alapanyagainak döntő ré­szét importból kell fedezni.) Ugyanakkor azonban jónéhány szubjektív tényező is részese a mai helyzetnek. így például az egy főre jutó termelés lassú növekedése. Míg a teljes ter­melés indexe (1950=100) 1967- ben 281 volt, addig az egy fog­lalkoztatottra számítotté mind­össze 189. A termelésnövekedés nagyobb részét tehát a létszám emelésével oldotta meg a tex­tilipar, s különösen a pamut­iparban, a gyapjúiparbain rossz az arány, míg len- és kender­iparban, a selyemiparban a termelésnövekedés több, mint nyolcvan százalékát az egy foglalkoztatottra jutó termelés emelésével érték el. Ha vala­hol, akkor itt kell frontáttörést elérni a textiliparban, s ehhez nemcsak nagyobb teljesítmé­nyű gépek, hanem — például — jobb munkakörülmények, anyagi feltételek is kellenek. (m. o.) Mi tud róluk ? A napokban a Tanácsköz­társaság jubileumi ünnepsé­gei során — sírkőavatásra ke­rült sor Nyíregyházán, az Északi temetőben. A Nyíregy­házi Városi Tanács emlék­művet állíttatott két vörös­katonának: Mészáros János­nak és Vitkovszki András­nak, akik a Tanácsköztársa­ság védelmében az elsők kö­zött áldozták életüket. Mindkettőjüket 1919. ápri­lis 12-én temették el. Ónodi Gáborné nyíregyházi lakos — akinek kisfiát a két vörös­katona mellé temették — öt­ven éven át ápolta a számára ismeretlen hősök sírját. Ko­rabeli dokumentumok alap­ján most állapították meg, kik alusszák itt örök álmu­kat. A nyíregyháziak azonban szeretnének a nevükön kívül többet is tudni róluk: hon­nan származnak, élnek-e ro­konaik, hozzátartozóik? Mind­ez egyelőre nem ismeretes, mert a dokumentumok ne­vükön kívül csak annyit árul­nak még el, hogy a két vörös- katona a demarkációs vona­lon sebesült meg, s a nyíregy­házi kórházban halt meg. Főpróba Noteszlapok — öregem, hát te élsz? — Már miért ne élnék, becses engedelmeddel? — Nos, csak azért, mert hallottam, hogy repülősze­rencsétlenség volt Madrasz és Kualalumpur között és úgy hallottam, hogy te is azon a gépen utaztál... Mondtam is, hogy milyen az élet, ez a szerencsétlen ember, mármint te, csak úgy, gyanútlanul felült a gépre, s aztán... Még el is sirattalak ... Szóval élsz, öregem? — kérdi újból gya­nakodva, s hogy látja, va­lóban élek, hogy megtudja, nem is voltam a Madrasz és Kualalumpur között közlekedő repülőgépen, csak Bácsalmáson viciná­lissal, egészen komorrá válik az arca. Meg van sértődvet Mert mégiscsak disznó- ság, hogy egy becsületes ember, egy meleg szívű embertárs, őszinte szívvel elsirat valakit, s annak a valakinek van pofája szem­bejönni vele az utcán, makkegészségesen és élve. Háládatlan és megbízha­tatlan ez a világ... — Gyurkó — fi ' Postabontás A csendháborításről Egy motorkerékpár-tulajdo­nos kérdezi Vácról: Szabad-e behajtanom mo­torral az udvarra? Beindítha- tom-e javítás közben a mo­tort? Pest megyei Tanács Igazga­tási Osztály, szabálysértési csoport, dr. Tompa Ádám: A 323 600/1947. (VIII. 17.) Az Építőipari Szállítási Vállalat 1. számú Üzemeqyséq váci kirendeltséqe FELVESZ szombat-vasárnapi üqyeleti szolqálatra nyugdíjas gépkocsivezetőket Bérezés: havi 1000 Ft, évi 6000 Ft-iq. Jelentkezés: a váci kirendeltséqen, a DCM területén. Az Építőipari Szállítási Vállalat 1. számú Üzemeqyséq (1 ÉPFU) budapesti telephelyeire FELVESZ qyakorlat nélküli segédgépkocsivezetőket is. A qyakorlat meqszerzése után J6 kereseti lehetőséq! Előnyben részesülnek a katonasáqtól leszerelt, az autójavító szakmában qyakorlott dolqozók. Bérezés: kollektív szerződés szerinti besorolás + teljesítménybér. JELENTKEZES: Építőipari Szállítási Vállalat 1. sz. Ozemeqyséq Budapest Ili., Zay u. 1—3. Forqalmi osztály. BM. számú rendelet a telepü­lések csendjének biztosítását szolgálja. A rendelet szerint, középületek, bérházak folyo­sóin, lépcsőházaiban és udva­rán, a nyugalmat zavaró és kellő gondossággal elkerülhető zajt okozni tilos. Zajos munka este 10 órától reggel 7 óráig, csak elkerülhetetlenül szüksé­ges esetben végezhető. Azonban általában csak a helyszínen lehet megállapíta­ni, hogy milyen hangok, zöre­jek minősíthetők csendháborí- tásnak. Motorkerékpárt az előírt időben természetesen lehet javítani és az udvarra is behajthat vele a tulajdonos. SZAZHALOMBATTA • • Öngyilkos lett Hádea Imre Százhalombattánál a Duná­ban megtalálták Háda Imre gödöllői üzletvezető holttes­tét. Az 59 éves férfi január 10-én este eltávozott laká­sáról, s azóta nem hallatott magáról. Eltűnése után fény­képét lapunkban mi is több­ször közöltük. A rendőrségi vizsgálat most megállapítot­ta: bűncselekmény nem tör­tént, Háda Imre öngyilkos­sággal vetett véget életének. Hová temették Attila népének férfi harcosait? A bajai Türr István Mú­zeum régészei Madaras község határában újra nekiláttak .a legnagyobb közép-európai ro- xolán-hún-kori temető feltárá­sának. Már évek óta „vallat­ják” az 1400—1600 éves, 40 000 négyzetméternyire becsült ha­talmas sírmezőt. Feltártak több mint 200 halom- és la­possírt és érdekes, hogy mind­egyikben nők és gyermekek tetemeire bukkantak. A régé­szek még nem tudták megál­lapítani, hogy hová temethet­ték Attila népének férfi har­cosait, illetve, miért csak nők és gyermekek holttestei kerül­tek a legnagyobb hun temető­be. HÍREKH-HÍREK -f HÍREK-H.HÍREK-)- 10: HÍREK+HÍREK + HÍREKÉHÍRE WÍPFV-i-HÍRFK-t-HTRF.K-i- HÍREK 4 HÍREK K+HÍ1 HÍRE? K+HÍREK+HÍREK + HÍREK + HÍREK-f-HÍ íyi A. 1969. március 27., csütörtök, Hajnalka napja. A Nap kél: 5.34, nyugszik: 18.06 órakor. A Hold nyugszik: 3.02, kél: 10.49 órakor. Erősen felhős idő, esőkkel, egy-két helyen még havaseső­vel. Időnként megélénkülő ke­leti, délkeleti szél. Az évszak­hoz képest hideg idő tovább tart. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. — Az országgyűlés soron következő ülésszakának elő­készítését vitatták meg szer­dán a Parlament gobelinter­mében az országgyűlés ál­landó bizottságainak elnökei és a képviselőcsoportok ve­zetői. — Országgyűlési képviselő fogadóórája. Horváth László holnap Gyálon tart fogadó­órát. — Délszláv klub alakult Százhalombattán. Tervezik, hogy újjászervezik a dél­szláv tánc- és kultúrcsopor- tot is. Jól sikerült próbautat tett meg Budapesten csúcsforga­lomban a 19-es autóbusz vo­nalán a korszerű jegyautoma­tával felszerelt kalauz nélküli autóbusz. Július 1-től már minden BKV-jármű kalauz nélkül közlekedik. A jegye­ket automaták kezelik. Kifizették a két ötöst • ■ Az Országos Takarékpénz­tár szerdán kifizette a 11. já­tékhét két lottó öttalálatosá- nak nyereményét. Mezővári Vilmos pécsi aknász az OTP Baranya megyei igazgatóságá­nál, Köcse Károly oroszlányi bányász pedig az oroszlányi Ady Filmszínházban vette át a 986 272 forint nyereményt. „Szerkesszen velünk!'' Egy forrás két oldala A sors véletlenje folytán egy napon, március 18-án vette kezébe a tollat Bagón, Kiss János és Aszódon, Grósz Ágostonná, hogy ugyanarról a témáról írjanak, s jelent­kezzenek „Szerkesszen velünk!” ötletpályázatunkra. Kiss János leveléből: „Gödöllőn, a Szabadság téri parkban meleg vizet keresnek, habár ezelőtt két éve is hiába kerestek meleg vizet ugyanott. Érzésem szerint — s e véleményemmel nem vagyok egyedül — a két gödöllői fúrás árából a Galgahéviz és Túra közt levő 98 C fokos meleg víznek medencét tudták volna építeni. Mert ez az „istenáldotta víz” csupán a tsz három kis üvegházát fűti, a többi patakokban folyik szét a szőlőkben... Pedig már igazán gyógyfürdőt igényel e kénes gyógyvíz, mely mesz- szi tájakról is magához csalogatná a betegeket.” Grósz Ágostonná leveléből: „Szeretném felhívni fi­gyelmüket a Galga menti, pontosabban Túra és Galgahévíz közötti meleg gyógyforrás vizére, amely évek óta „alig kihasznált”, holott köztudott: e környéknek nincs sem strandja, sem gyógyfürdője, ám van sok reumás, idős, be­teges, nyugdíjas lakója, akik erő és anyagiak híjján nem utazhatnak messzi tájakra, hogy bajaikra gyógyulást ta­láljanak. Régebben folyt a vita e gyógyforrásokról, de előrehaladás nem történt, még egy egyszerű medence sem épült a drága víznek, mely elfolyik a földeken és az emberek csőik a pocsolyában áztathatják fájós lábaikat. A forrás körüli lábáztatás pedig ma már nem is olyan ve­szélytelen, a nagy nyomás miatt ugyanis „kirobbant” a víz, szétvetve a záróvas-szerkezetet.” Mindkét levélíró részt vesz a márciusi ezerforintos sorsoláson, munkatársunk, Tamás Ervin pedig „gyógyírt” keres majd e gyógyvíz problémájára. Tán csak sikerül megtalálnia e forrás harmadik oldalát... A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Kamarazene. 9.00: Európai századok — magyar századok. VII. rész. 9.32: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 10.05: Éle­tem, találkozásaim. A mikrofon előtt Szigeti József. VII. rész. 10.32: Monteverdi :Tankréd és Klo- rinda párviadala. Dráma jelenet. Szövegét Tasso írta. 10.58: Willi Boskowsky Strauss-műveket ve­zényel. 11.20: A dzsessz kedvelői­nek. 11.36: Puccini: Bohémélet — III. felvonás. Vezényel: Toscanini. 12.20: Ki nyer ma? Játék és mu­zsika tíz percben (élő). 12.30: Me­lódiakoktél. 13.40: Szabályok és szabálysértők. Nagy Tibor riport­ja. 14.00: Színes népi muzsika. 14.29: Világhírű gordonkaművé­szek felvételeiből. 14.47: Az olasz utca éneke. 15.10: Csak öregeknek. Szerkesztő: Balia Anna. 16.05: Kó­ruspódium. A Pécs-bányatelepi Kodály férfikar énekel. 16.16: Ta­vaszvarázslás. Győré Imre versét elmondja: Gábor Miklós. 16.18: Népdalexpedíció. Különleges énekstílusok a mongol népzené­ben. 16.37: Valaki kopog. Török Sándor regénye. XXIV. befejező rész. 17.05: Titkos háború. Sortüz a börtönudvaron. Onody György műsora. I. 17.25: Patacbich Iván: Három rézfúvós sextettre — be­mutató. 17.35: Nyitott stúdió. Pet- ress István műsora. 17.55: Opera­csillagok — operaslágerek. Ker­tész Iván műsora. 18.25: A zene nem ismer határokat. Külföldi rá­diók közös szórakoztatózenei mű­sora. 19.25: Fischer Annie zongo­rázik. 19.55: Népi hősök a világ- irodalomban. Gargantua és Pen- tagruel. Epizódok Francois Rebe- lais regényéből. 20.58: Az Állami Népi Együttes énekkara népdalo­kat énekel. Bige József furulyá­zik. 21.19: Zeneművészeink ref­lektorfényben. 23.00: Tánczene. 23.30: Miljutyin operettjeiből. PETŐFI RADIO 9.00: Norma. Részletek Bellini operájából. 9.50: Egy modern iro­da. Dezséry László írása. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Ma­gánvélemény — közügyekben. Szántó Jenő írása. 12.00: Zenekari muzsika. 13.05: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.20: Kórusok, hang­szerszólók. 13.45: Ifjúsági rande­vú — kettőtől hatig... 16.15: Komjáthy György tánczeneműso- ra. 18.10: Vendégségben Major Tamásnál. 18.30: Eduard van Bei­num vezényel. 19.18: Nagy siker volt. Tánczene. 19.44: Bertrand Russel: Filozófiai fejlődésem. Könyvismertetés. 20.28: Üj leme­zeinkből. 21.19: Marlene Dietrich énekel. 21.44: Egy színház, több rendező? Vámos Lászlóval beszél­get Kemény György. 21.59: Két részlet Britten Peter Grimes c. operájából. 22.21: Nóták. 23.10: Szimfonikus zene. URH 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam, felnőttek­nek. 48. lecke. 19.10: Vokális zene. 20.20: A dzsessz kedvelőinek. 20.48: XX. századi francia operákból. 21.36: Zenei panoráma. 22.07: Car­lo Zecchi zongorázik. Schumann — Ifjúsági album — részletek. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskola-tv. Környzetismeret (ált. isk. III—TV. oszt.). 11.05: Ké­mia (ált. isk. Vili. oszt.). 14.00: Környezetismeret (ism.). 15.50: Kémia (ism.). 17.18: Irány az egyetem. Előkészítő a felsőokta­tási felvételi vizsgákra. 18.05: A holnap. A szarvasmarhatenyésztés helyzete és távlatai. 1. 18.25: A ló­versenyző panaszai. Magyarul be­szélő amerikai kisjátékfilm. 18.50: Esti mese. 19.00: Zenei figyelő. A tv zenei újságja. 19.35: Parabola. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gilbert Bécaud show, nyugatnémet zenés film. 21.20: Jégkorong VB. Svéd­ország—Kanada mérkőzés közvetí­tése felvételről, Stockholmból. Kb. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. eve 1919. március 27-én írja a Vörös Újság 40. száma. „A gö­döllői járás községeinek túl­nyomó részében — Pécelen, Rákoskeresztúron, Mátyásföl­dön, Cinkotán, Valkón, Zsám- bokon, Rákosligeten, Isaszegen és más községekben is — meg­alakultak a tanácsok. Március 30-án, vasárnap Gödöllőn kül­döttértekezletet tartanak, ame­lyen a volt Járási Munkás- és Katonatanács tagjai, valamint a községi szovjetek két-két meghívottja vehet részt. A be­jelentések Vojticzky Gyula népbiztos elvtárshoz előzetesen beküldendők”. A Forradalmi Kormányzóta­nács a nehéz testi munkát végző gazdasági cselédek ré­szére megállapított gabona fejadagot személyenként és havonként 25 kg-ra felemelte. A Dunabogdányi Munkásta­nács elhatározta egy Vörös Gárda felállítását. A község vezetésére öt tagú direktóriu­mot hozott létre, melynek tag­jai: Garaczi Imre, Budai Ká­roly, Györgyövics János, Schilling János és Spath Já­nos.-------------------------------------­— Megyei tanácstagok be­számolói. Ribacz József ma délután 14 órakor Abonyban, Szabó Benjáminná 16 órakor Tápiószőllősön, Szalay Lász­ló 18 órakor Csévharaszton, Bányai Pál Dunaharasztin, Pappert Ádám Ürömön, Báthori Ferenc Szokolyán, dr. Neninger Anna Vácott, Pintér Gy. Mihály Vácszent- lászlón, U. Budai János 19 órakor Tahitótfalun, holnap Karika János Szigetszent- mártonban, Uhereczky Pálné Tápiószecsőn, Kun Ferencné Érden, Solymosi Jakabné Ecseren, Zima Károlyné Tá- piósülyön, U. Budai János Pócsmegyeren tart tanácsta­gi beszámolót — 20 éves a Magyar Elel- mezésipari Tudományos Egyesület Ez alkalomból tegnap ünnepi közgyűlést tartottak a Magyar Tudomá­nyos Akadémia székházában. — A tejipar 10 éves fejlő­déséről kiállítás nyílt Buda­pesten, a MÉM Váci utcai minta termében. Gyümölcspor készül Szobon Gyümölcsöstál Kertész László rajza — Halálos tavasz —Szent­endrén. A szentendrei film­klubban szombaton délután 3 órakor rendkívüli archív bemutatót tartanak. Vetítésre kerül Kalmár László: Halá­los tavasz című filmje. — Az ifjúsági táborozási sorsjegy sorsolása március 30-án, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a Gutenberg Mű­velődési Otthonban (Bp, VIII., Kölcsey utca 2.). — 55 zenekar vesz részt a negyedik országos amatőr könnyűzenei fesztiválon Sal­gótarjánban, április végén. KOKA HoSálos gázoSás Ittasan vezette motorkerék­párját Kákán, Nagy József 38 éves kőműves, s átsodródva az úttest bal oldalára, elgá­zolta a 65 éves Pataki Ist­vánt. Az idős ember sérülé­seibe, néhány óra múlva be­lehalt. A gázolót őrizetbe vet­ték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom