Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-20 / 66. szám

PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS É3 CEC&TjEP VÁROS Pl XIII. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM 1969. MÁRCIUS 29., CSÜTÖRTÖK Zakatol már a malom A gépek felújítását befejezték Ceglédi lisztet árulnak a boltok MA DÉLUTÁN: ünnepi ülések, ''"".-leleplezés, veteránok fogadása A Tanácsköztársaság kikiál­tásának ötvenedik évfordulója tiszteletére rendezett ünnep'sé- sek ma kezdődnek. Délután négy órakor a vá­rosháza előcsarnokában emlék­táblát lepleznek le az 1919-es Ceglédi Munkás-Paraszt-Kato- natanács emlékére. Ma délután öt órakor kerül sor a városi pártbizottság és tanács nyilvá­nos, közös ünnepi ülésére a Kossuth Művelődési Házban. Este a városi tanács nagyter­mében adnak fogadást a vete­ránok tiszteletére. Ugyancsak ma délután, fél három órai kezdettel tartja ünnepi, nyilvános ülését a já­rási tanács a Kossuth Műve­lődési Ház emeleti nagytermé­ben. A koszorúzásokra, az emlék­táblák leleplezésére és az egész napos sportműsorra hol­nap kerül sor. A pénteki ese­mények időrendjét holnapi számunkban közöljük. A ceglédberceli Egyetértés Tsz 10 holdnyi uborkát és 15 holdnyi sárgarépát termel a Nagykőrösi Konzervgyár szá­mára a megkötött szerződés alapján. Az albertirsai Dimit­rov Tsz 20 hold uborkatermé- sét szállítja majd a gyárba, az abonyi József Attila Tsz 20 holdnyi zöldpaprikára szer­ződött. A vendég: Szabó Pál Fehér, kilós zacskóin barna búzakalász: ilyen csomagolás­ban került mostanában az a liszt Cegléden és a járás sok boltjában forgalomba, amit dicsérnek a háziasszonyok. A dicséretnek duplán lehet örül­ni, hiszen a zacskókon az is olvasható, hogy a búzát a ceg­lédi malomban őrölték, ott csomagolták. Erre még a lo­kálpatrióták is büszkék lehet­nek. Az sem baj, hogy a ceg­lédi malomban a helyi termés mellett pótlásként Békésből, Tolnából is érkezik kenyérga­bona. Februártól március 17-ig hallgattak a malom gépei, csak a raktárból kigördülő, zsákokkal telt szállítókocsik jelezték, hogy falain . belül szorgalmasan munkálkodnak. Az üzemben ugyanis át­szerelés, rekonstrukció folyt ez alatt a másfél hónap alatt. Uj hengerféket szereltek fel, bővítették a malom szitarend­szerét, erősítették a hengert hajtó főmotort, átszerelték a főtranszmissziokat, felújították gépeiket. A felújítás után a beőrlést megkezdték: na­pi 800 mázsa gabonából készült liszt kerül a rak­táraikba. Az egyre jobb lisztét készí­tő malom elégedetlen a kész- áruraktárává!. A gabonát már megfelelően tudják tárolni, de jó mjnőségű lisztjükhöz nem a legjobb a „Cs—í-es” raktár. Külön kellene tárolniuk a 80 kilós, az 50 kilós és a papír­zacskó« csomagolású lisztjei­ket, legalább öt napig, mi­előtt a boltokba és kenyérüze­mekbe kiszállítanák — ezt pe­dig most nem tudják megten­ni. De reménykednek: talán az idén megkezdik egy ezervago- nos lisztmalom építését a tár­házuknál. Ez sokat segítene. (-es) / Totó, lottó menetrend A lottóiroda — tekintettel a kétnapos ünnepre — az alábbi menetrendet állította össze: 20-án, ma délután 5 óráig, 21-én, pénteken egész nap zár­va, 22-én, szombaton délelőtt 8-tól délután 17 óráig tart nyitva, 23-án, vasárnap egész nap zárva lesz. Könyvtári vetélkedő író—olvasó találkozó Csemőben Vasárnap délelőtt izgalmas vetélkedő színhelye volt a ceglédi könyvtár. Sárfi Jó- zsefné, a könyvtár igazgató- helyettese tájékoztatta lapun­kat az érdekes eseményről. A Tanácsköztársaság évfor­dulója alkalmából tartott ve­télkedőn huszonhárom szak­munkástanuló versengett a díjakért. A könyvtárban pla­kátokból és időszerű köny­vekből készült kiállítás, és magnetofonról csendültek fel a Tanácsköztársaság napjait felidéző dokumentumok, Lenin szavai, Kun Béla beszéde és a korabeli indulók. A kérdések a Tanácsköztár­saság történelmi és irodalmi vonatkozásával álltak kapcso­latban. A részvevő diákok már hetekkel korábban láza­san készülődtek. Az előtanul­mányokhoz sok segítséget kaptak tanáraiktól és a könyv­tárosoktól. Az eredmény nem is maradt el, a verseny győz­tese Gál Béla, a második he­lyezett Szíjjártó Rozália, a harmadik Határ Mária lett. A jutalmakat Kányi Andrásné könyvtárigazgató, a zsűri el­nöke osztotta ki. Munkatársunk vasárnap délután a könyvtár művelődési autójának „fedélzetén” Csemö- ben járt, ahol Szabó Pál író és dr. Czine Mihály irodalom­történész vendégeskedett. A gazdaság szép kultúrházában tartott író—olvasó találkozó telt ház előtt zajlott le. Az irodalomtörténész az író élet­útját ismertette, bemutatva irodalmi tevékenységének re­gényeikkel, novellas kötetekkel jelzett főbb állomásait. Szabó Pál, aki felesége tár­saságában látogatott a község­be, szíves szóval adott választ a feltett kérdésekre. A többi közt eltnondotta, hogy a spa­nyol televízió megvásárolta Csempészek című művét. Most rendezi sajtó alá ed­dig kiadatlan műveit, és elő­kerülnek a régi tárcák, folyó­iratokban, napilapokban egy­kor napvilágot látott cikkek. A csemőiek örültek a köz­vetlen szónak, és annak, hogy személyes ismerősükké lett az az író, akinek a regényeit már hosszú ideje kedvvel for­gatják. Van becsülete a bognárnak! A ceglédi Vörös Csillag Tsz-ben becsülete van a bognár szakmának. Veres Sándor bognárnak év közben is, de ilyenkor, tavasz elején sok a dolga. A saroglyafaragástól az új kocsi ké­szítéséig minden bognármunkát ő végez a tsz-ben. Foto: Jakab A Tanácsköztársaság Abonyban VII. A KÖZSÉGBEN 1919. május 2-án és 3-án lezajlott ellenforradalomról a lap hasábjain már több alkalommal írtam, így most erre nem térek ki. A környéken ebben az időben, eléggé felbátorodtak a jobboldali elemek. „Jelentés. Jászkarajenő községben van Bamberger Lajos gőzmalomtulajdonos, aki több ember előtt kijelentette, hogy munkásai fognak még dolgozni 8 óránál többet is, mert hiszen a változás hama­rosan be fog állni.” A jobboldali elemek más területen is harcra indultak. A gazdasági tevékeny­ig vizsgálatánál már láthattuk, hogy nzonyos funkcionális szerepköröket gyekeztek megtartani maguknak. Az abonyi direktórium tagjai is érezték, hogy nem minden pozíciót betöltő em­ber munkája megbízható politikailag. Lépéseket tettek a hivatalos apparátus személyzetének felülvizsgálatára. „VARMEGYEI DIREKTÓRIUM: Ér­tesítjük, hogy Győré Győző h. főjegyző valamint Tasszáry László napidíjas tisztviselő állásait június hó 1-vel politi­kai megbízhatóságuk (?) miatt meg­szűntetjük. Megjegyezzük még, hogy a községnél valmint a járásnál csak poli­tikailag teljesen megbízható személyek szolgálataira reflektálunk. Abony, 1919. évi május hó 12-én. A direktórium ne­vében : Bereczki János, Bakonyi Ferenc.” A direktórium igyekezett megtenni mindent a gazdasági munka jó elvég­zése érdekében. Ezt bizonyos szempon­tok miatt a helyi jobboldali elemek is támogatták. A jobboldal lépései egyre határozot- tabbakká váltak, amelyek nemcsak a gazdasági intézkedések sajátos kijátr Szásában, hanem már politikai jellegű tettekben is megnyilvánultak. A direk­tórium helyesen látott hozzá az appará­tus megtisztításához. A kenyér és élelmiszer ellátás is nagy gondot okozott. Kénytelenek voltak a járás oly községeiből élelmiszert hozni, ahol még nagyobb készlet volt. Tószeg panaszt emelt a megyei direk- tőtfuTTinál, áüít-suk szerint az abo­nyi direktórium basáskodott. A gazda­sági és bizonyos jellegű politikai nehéz­ségek éreztették hatásukat a község lakóinak hangulatán. „A lakosság hangulata közönyösnek mondható. Ezt a vasárnapi népgyűlésen személyesen tapasztaltuk. Budapest 1919. június 6.” A LAKOSSÄG nemsokára belátta, hogy a direktórium a tőle telhető leg­többet megtette igényeik kielégítésére. Folytatódott a tömeges és csoporton­kénti agitáció. „A népgyűlésen László András „Tanácsok rendje” címmel, a földmunkásoknak Szabó Károly „Osz­tályharcok” címmel tartott előadást. Be­széltek még: Bereczki, Sulyok, Márkus.” Figyelemmel kísérték Abony dolgozó nőinek felvilágosítását. Ez a községben azért is fontos volt, mert Abonyból sok férfi bevonult vöröskatonának. Érthető­en nem volt közömbös az, hogy felesé­geik mennyire látták tisztán a politikai helyzetet. „A színházban Bakonyi A dolgozó nők megszervezése a proletár államban címmel tartott előadást”. AZ ELLENFORRADALOMTÓL kez­dődően július elejéig Abonyban nem je­lent meg újság. Az ellenforradalom előtti sajtómunka minden bizonnyal csak formálisan szolgálta a munkás­hatalom érdekét Közölte a direktórium felhívását, de nem állt ki közvetlenül mellette, és a lap nem volt a direktóri­um keze alatt. Pásztor Mihály (Folytatjuk) Tatarozzák a fürdőt Háromszázezer van, NEMRÉG ÖRÖMMEL ad­tuk hírül, hogy az idén 300 ezer forintot fordítanak a ceg­lédi termálfürdő korszerűsíté­sére. A környéken méltán nép­szerű ez a fürdő — elsősorban jó vize miatt. Mint közismert, 1959-ben kutatófúrás nyomán 65 fokos termálvíz tört elő. Ez a víz 2,8 gramm oldott ás- ványianyag-tartalommal, je­lentős jód- és fluormennyiség­gel a jódos-brómos ásványvi­zek csoportjába tartozik. Per­cenként 800 literes mennyisé­gével alkalmasnak mutatko­zott arra, hogy a fürdő to­vábbfejlesztésének alapja le­gyen. Egy helyütt ez olvasható egy könyvben: „Kulturális ha­gyományai mellett néhány év óta 65 C fokos jódos-brómos gyógyhatású vizéről ismert a város.” (Cegléd) Valóság ez, hiszen (mint a járási NEB megállapította) 38—36 fokra lehűtve eredményesen alkal­mazható idült mozgásszervi betegségeknél, csonttörések utókezelésénél, súlyfürdővel alkalmas volna porckorong­sérv kezelésére, isiász gyógyí­tására. Igaz, nem vetekedhet a budai, hévízi, hajdúszoboszlói gyógyvizek hatásosságával, de alkalmas a város és környéke igényeinek megfelelő korszerű gyógyfürdő kialakítására. Az 1962-ben kiadott Magyaror­szág gyógyfürdői, gyógyhelyei és üdülőhelyei című könyvben meg is jelent a néhány mon­datos terv: A város... „a fej­lesztés szükségességét helyesen felismerve sok milliós költ­séggel új strandot épít, és a mostani fürdőt teljes egészé­ben gyógyfürdővé alakítja át”. Ezeket a számításokat áthúzta az idő, azóta reálisabb tervek készülnek, immár hosszú ide­je. Mert mi most a helyzet? Van egy 135 köbméteres külső sportmedence, és egy 160 köb­méteres fedett, belső medence. Az ezekhez lekötött vízmeny- nyiségen felül a napi 1152 köb­méteres hozamból nyáron 1093 köbméter 65 fokos, télen 809 köbméter 45 fokos víz felhasz­nálatlanul elfolyik. A fürdő 10 ezer négyzetméter alapterüle- téből 2 és fél ezer a gondozott, fásított, két és fél ezer a sza­bad terület. A normák szerint egy főre 10 négyzetméter alap­terület szükséges. Itt a látoga­tók napi átlaga ezer fő, de csúcsidőben van 2 és fél ezer is. Ez azt jelenti, hogy csúcs­időben egy személyre 1 négy­zetméter jut! ÖRÜLÜNK TEHÄT a koo ezer forintos korszerűsítési munkának is. De láthatóan itt sokkal több a tennivaló. Az értékes viz hasznosítása érde­kében a járási NEB másfél harmincmillió kellene évvel ezelőtt sok javaslatot dolgozott ki. Szerepelt köztük az, hogy a Dohány utca kör­nyékén a Kossuth Tsz hajtató­házat létesítene. A Dózsa Népe Tsz is gondolt erre az új kút környékén. Javasolta a NEB mosoda felállítását, valamint a strand korszerűsítését. De hol, hogyan és miből? Egy új korszerű strand megépítése 30 millióba kerülne. A város ere­je kevés ehhez, hisz hat évig egy méter járda sem épülhet­ne, ha spórolni kezdenénk. Bővíteni? De merre’ Nincs hely, nincs szabad terület. Két dolgot azonban feltétlenül tisztázni kellene. Kell-e, szük­séges-e új strandfürdő, és ha igen, hol legyen az? Hol le­gyen a helye. így időben el le­hetne kezdeni a terület ki­alakítását. Kik szorgalmazhat­nák jobban e kérdések eldön­tését, mint a város lakói? Szabó Alfréd „Szabad napok” a termálfürdőben A ceglédi termálfürdő érte­síti vendégeit, hogy az ünne­pek idején — március 21-én és április 4-én is — zárva tart, március 22-én, szombaton vi­szont várja vendégeit a szokott nyitvatartás szerint. Laboratóriumi bútorokat, vezérlőberendezéseket készí­tenek a ceglédi Stylus Faipari Ktsz-ben. A bútorok egy ré­sze olyan típusú, amelyen a Magyar Rádió technikai mun­katársai is dolgozni tudnak. A laborberendezések legtöbbjét eddig exportra készítették. Az Egyesült Villamosipari Gépgyár CEGLÉDI ÉS BUDAPESTI GYARA FELVESZ női és férfi betanított munkásokat Kereseti lehetőség: Cegléden 1200 — 1500 Ft Budapesten' 1 700 —2200 Ft Ceglédről Budapestre vállalati költségen különautóbusz közlekedik. Jelentkezés: ÉVIG, Munkaügyi Osztály Cegléd, Külső-Törteli út 12. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Sötét keményfa háló eladó új matracokkal. Szombat-vasárnap. — Malom 25. ___________ P orta eladó. Rét utca 1/a. szám. Sötét kombinált és háromajtós szekrény, fotelok, kerek és rá­dióasztal újszerű álla­potban, mély gyer­mekkocsi 200 forintért eladó. Bodrog utca 19. szám. SIMSON MOPED-ot veszek. Cím: Arany utca 15. ________________ H ázrész, kettőszobás, beköltözhetően eladó. Cegléd, Szolnoki út 34 szám alatt.____________ A z Egyesült Villamos- ipari Gépgyár ceglédi és budapesti gyára NŐI ÉS FÉRFI BETANÍTOTT MUNKASOKAT VESZ FEL. Cegléden a keresetek 1200—1500 Ft között, Budapesten 1700—2200 Ft között. Budapestre Ceglédről különautó­busz közlekedik válla­lati költségen, jelentkezni lehet: ÉVIG munkaügyi osztály, Cegléd, Külső Tor teli út 12 Kettő db alig hasznúi < modern kétajtós szek­rény, polcos és akasz tós, kettő db éjjeli szekrény és nagyon szép kivitelű ebédlő szekrény eladó, olcsó áron. Kazinczy utca 3. szám. Kapás dűlőben 448 n.- öl szőlő kiadó, hasz­nált csézakocsi eladó. Dobó utca 21. szám alatt. _______________ E ladó ház, IV. kér., Bástya utca 7. számú. Értekezés délután 5 után.__________________ E ladó 274 n.-öl porta, 629 n.-öl szőlő. Közép­dűlő, Templomosékkal szemben. — Ugyanott használt faanyag. Ér­deklődni Vitéz utca 26. szám alatt._____________ Vörös Csillag terüle­tén lakható tanya­épület 1 kataszteri hold földdel eladó. Ér­deklődni : Sáska utca l. szám. Kenyérgyár mellett. Gál.__________ 600 n.-öl szőlő a Bu­dai úton kiadó. Érdek­lődd lehet VI. ker„ Bodrog utca 7. alatt. Bontásból ajtó. ablak, pala eladó. Kazinczy utca 28. alatt. ________ k özpontifűtés-szerelési vállal: Kárpáti László. Cegléd, Szőlő utca 36. rzám.__________________ 1 .20 kilós kis hízó el­adó. Déli út 49/c. szám oTa.tt. ___________ K ét darab 7 hónapos süldő eladó. Szücs- telep, in. kér.. Határ .utca 1. szám alatt. Elveszett egy zöld szí- nű papagáj ll-én, Pi- tyuka névre hallgató. Megtalálóját jutalma­zom. Cím: IX. kér.. Bezerédi utca 14/a. Os- gyányi Mihályné. aját lakással rendel­kező 40 éves, magas, elvált férfi korban hozzáillő élettársat ke­res. Gyermektelen jel­gére a Ceglédi Nyom­dába. ________________ J ó állapotban levő mély gyermekkocsi el- auló. Molnár utca 18. Eladó belterületen egy kis hold szőlő. Érdek­lődni lehet Beloian- nisz utca 2. szám alatt. Eladó zöldhalmi meg­állótól öt percre 1060 n.-öl szőlő kis épület­tel. Érdeklődni lehet: Kinizsi utca 3. alatt. öregszőlőben, egyéni területen, közel a vá­roshoz, 861 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklőd­ni: Cegléd, Malomszél 21. sz. ________________ N agy mennyiségű szé­na eladó. XI. kér. 1206. szám. Túri Ferenc. Ugyer XV. dűlőben 800 n.-öl szőlő lakó­épülettel. beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni lehet: Szücstelep, Méhész utca 11. szám alatt.__________________ C semői idős házaspár magányos gondviselő asszonyt keres, meg­élhetést biztosítunk. Cím a Ceglédi Nyom­dában. Érdeklődés le­vélben is._____________ J ó állapotban levő PANNÓNIA eladó. Ör­kényi út 499. szám 8-as kilométerkőnél Varga József._________ H árom darab nagy­méretű, kétszárnyas tükörablak eladó. Ceg­léd. Kertész utca 35 szám alatt.____________ Felsőruházati konfek­cióipari munkára sza­bósegédeket. vasaló­kat felvesz a Ruházati Ktsz, Pilis, Rákóczi íi. 7. sz. Közgazdasági TECH­NIKUMOT végzett gyors-gépíró elhelyez­kedne adminisztrátori munkakörben. Szor­galmas jeligére a Cng- lédi Nyomdába. Csemői Rákóczi Mgtsz képesített anyagköny­velőt keres azonnali felvételre. Telefon • Csemő 10. Sportra, mélyre át­alakítható gyermekko­csi eladó. Kazinczy utca 23. alatt. Gyermekágy matrac cal és fehér mély gyermekkocsi eladó IX.. Bokor utca 16 szám. X., Kőrisfa utca 24. számú ház. 170 n.-öl porta minden elfogad­ható árért sürgősen eladó. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom