Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-16 / 63. szám
1969. MÁRCIUS 16., VASÁRNAP PEST IUEÜ '■eJíírlsiI 9 Tahi László: VIGASZTALOM A BARÁTAI MAT... AZ ÉLET K TON Ál Nem kertelek: igazán lelkes híve voltam Kapor Piroskának. Csak egy valaki szerette jobban őt, mint én. Ö maga. Mert Piroska nagyon önző volt. Egy fiatal szobrász egyszer róla akarta megmintázni az önzés szobrát. De Piroska nem állt modellt. Ehhez is önző volt. Én mindazonáltal rajongtam érte. Két gyereket akartunk, egy fiút és egy lányt. A fiút katonai pályára szántuk, a leánykából operaénekesnőt neveltünk volna. Így állt a helyzet, amikor egy reggel levelet kaptam tőle. Arról értesített, hogy férjhez ment... Szélütötten bolyongtam az utcákon. Nyilvánvalónak látszott, hogy nem élem túl a dolgot. Kötél vagy emelet? Ezen töprengtem. Mindkettőnek van előnye és van hátránya. Nem akartam elsietni a dolgot. Végül is döntöttem. Beültem egy kapucinerre az Elit Kávéházba. Külföldi képeslapokat nézegetve, itt vártam a halált. Tudniillik megrögzött fatalista vagyok. Hiszem, hogy előre kijelölt sorsát senki sem kerülheti el. Ha tehát meg kell halnom — ami nem lehet vitás —„akkor a kávéház teraszán is rámtalál a halál. Ha nem, az ő baja. Én ott voltam. Azon vettem észre magamat, hogy sötét gondolataim oszladozóban vannak. Ez kínosan érintett. Egyszer vagyok boldogtalan, és akkor is csak ilyen rövid ideig? Ez hálátlanság Piroskával szemben. Három szép évet töltöttünk idillikus barátságban. Ha nem szenvedek, megszentségtelení- tem ezt a három évet. Elhatároztam, hogy fél tízig szenvedek, azután elmegyek egy moziba. Másnap közelebbi részleteket tudtam meg a menyasz- szonyom házasságáról. Valami Fürhling Rezső ■ nevű, nagyon gazdag fiatalember vette nőül. Szép szál, izmos legény. Valóságos leányálom. Egyéves nászúira készülődnek. Gyűlölni kezdtem Piroskát. Mert ha engem, az igénytelent, a szegényt, elhágy egy még igénytelenebbért és még szegényebbért, nem szólok egy szót sem. De egy különbért otthagyni az embert, ez mégsem szép dolog. Ezt nem tűrhetem szó nélkül. Bosszút fogok állná Felpofozom Fürhling Rezsőt. Vagy ő engem. De valami történni fog. Harmadnap beláttam, hogy nem megy a dolog. A bosszút sem lihegtem úgy, ahogy kéne, félmunkának pedig nincs ÜZLET Megállapodtak. Vita csak az anyagiak körül keletkezett. Aztán a férfi (Maszekkisiparos de Fogáhozveriagarast) megmutatta és külön rakta a pénzt, majd begyújtotta a motort. A helyet illetően nem volt aggodalomra ok. Egyórás ismeretségük alatt a lány halkam, a presszóasztalra könyökölve többször is elmondta: — Értsd meg: bomba kégli! Gázbojler a fürcsiben ... Ilyenkor nálunk nincs senki otthon. Nyugodtan. — Messze laksz pofám — mondta ö, hogy mondjon valamit, közben azt gondolta: egy Mercedesnek harminc kilométer annyi, mint nekem az ezres. Legalább kényelmesen. Nyugodtan. A pénzemért. Itt senki nem zavar. Mikor a ház előtt megállt, elsőnek a lány szállt ki. Ezt mgelőzően elkérte, és a százasokat fej-fejre rakva, táskájába tette a pénzt. Aztán intett: — Jöheszt. Semmi gáz — mondta. A férfi benn ült a kocsiban, csak a mozdulatot látta, s az megnyugtßtta. Együtt léptek a lépcsőházba. Együtt az előszobába. Nézte a fiatal lányt. Figyelte fejletlen csípője ringását, nesztelen lépteit, hallgatózását, ahogy a szoba ajtó előtt állt szája elé tartott ujjal, őt csendre intve, a kezét, a hátát, a pénzt tartalmazó táskát, míg mély elhatározással le nem nyomta a kilincset, el nem tűnt az ajtó mögött. A szobából, ahova a lány belépett, hangokat hallott: BUCSI IMRÉNÉ, FOLTI ANNA személyi igazolványában Nagyszénás szerepel születési helyeként. Az már nem derül ki, hogy istállóban pillantotta meg először a világot. Hagy került a Folti-család istállóba? Valahogy úgy, mint a názáreti ács családja: nem volt számára másutt hely. Nincstelen napszámos volt Folti Annus édesapja, részért aratott, amíg bírt. Csakhogy az első világháborúból tüdőlövéssel került haza a Viharsarokba; hajolni sem bírt többé, nemhogy aratni. Kegyelemből tették meg pusztai postásnak, a nagyszénási tanyavilágban. Háza sose volt, nagygazda egy se fogadta be, így került egy hasonszőrű szegényember istállójába.- Egy csikósparherd a sarokban, négy szál deszkára szórt szalma a falnál, a. „vasok” — ez volt a szülői ház. — Tizennégy éves koromban édesanyám elvitt abba az istállóba — »leséli Bucsiné — „nézz körül, kislányom, ez volt a szülőszobád”. Két bagoly kuvikolt a gerendák alatt, villogott a szemük, alig vártam, hogy a napfényre mehessek. Napfény! Arra vágyott Folti Annus egész életében! Napfényes, tiszta otthonra, kenyérre, jó cipőre. Sokáig úgy látszott, egyik vágya sem teljesül. — Apámék kölcsönt vettek fel a FAKSZ-tól, s házat építettek Nagyszénáson. Konyhát, két szobát, hogy apám külön legyen, mert már nagyon rossz volt a tüdeje, öt évig volt ágyban fekvő beteg, anyám tartotta el a családot Aztán meghalt az apám, s a házat elárverezték.... — Hat elemi után summás- lány lettem a nővéremmel együtt. Répát kapáltunk, markot vertünk, ugyanúgy, mint a felnőttek, csak fele bérért öt évig kínlódtunk hármasban, aztán anyám férjhez ment. Nevelőapám ló- révasút-kezelő volt Geist Gáspár uraságnál, lakása volt az uradalomban. Hozzáköltöztünk En a virágkertészetbe kerültem. Gyönyörű rózsákat neveltünk, februárban is jutott belőlük a vendégszobákba. Sokan jártak oda Pestről, még Bajor Gizi is. NEGYVENNÉGY VÉGÉN másféle vendégek érkeztek az uradalomba. Nem a kastélyba, hanem a cselédházakba. Nem is hintóval jöttek, hanem gyalogszerrel, fagyott lábbal, csontsoványan: szökött katonák voltak. Tizenkettőnek szerzett civilruhát Folti Annus, hogy a tanyákon búj- kálva várhassák meg a fel- szabadulást. .— A tizenkettőből egyről i ma is tudok, őt mi bújtattuk jegy hónapig; negyvenöt májusában visszajött értem, fele- «ségül kért. ! Bucsi Imre gyomai parasztfiú volt, harmados tanyások gyereke. A háború előtt Pestre jött „szerencsét próbálni”. Betanított munkás lett a Csepeli Papírgyárban, onnan vitték katonának — egyenest a frontra. Negyvenöt januárjában éppen csak megölelte szüleit, s máris továbbindult Debrecenbe; jelentkezett az új demokratikus hadseregbe. Mire alakulatával Budapestig elértek, egy berlini bunkerben aláírták a hitleri Németország feltétel nélküli kapitulációját. Ekkor visszament Folti Annusért, feleségül vette, s belépett a demokratikus rendőrséghez. Tizedesként kezdte, s a kétéves pártfőiskola után őrnagyként szerelt le, mert politikai tudására a pártapparátusban volt szükség. — Pestre költöztünk. A pusztáról — egyenest a fővárosba. Két gyerekünk született. Ki- lenchónapos volt a kisebbik, amikor — 1950-bén — dolgozni mentem. Azt hittem, lassan rendeződik az életünk. Két keresetből könnyebben éltünk, a gyerekek szépen fejlődtek, csak az apjukat látták ritkán: vagy vidéken volt, vagy későn járt h^za. ötvenhat tavaszán megszületett a harmadik kislányunk. Októberben beteg lett. kórházba került. — Kitört az ellenforradalom. A férjem 24-én fegyveres szolBUCSI IMRENE gálatra jelentkezett a Belügyminisztérium Légoltalmi Parancsnokságán. Én a picivel a kórházban rekedtem, a férjem a Belügyben; a két gyerek otthon. magában... Azt mondja, akkoriban valósággal meghasonlott: meggyűlölte a nagyvárost, a kétszínű környezetet. Vidékre vágyott, a gyerekkori egyszerű, őszinte emberek közé. örömmel vették hát a hírt, hogy Szigetújfalun szükség van rájuk. Férje a gépállomás igazgatója lett, ő pedig belépet a termelőszövetkezetbe. — ÉN LETTEM A NÖTA- NÁCS elnöke is. A nőmozgalom akkoriban vállalt védnökséget a baromfitenyésztés fölött. Elvállaltam, hogy a tsz- ben megszervezem a pecsenyecsirke- és kacsatenyésztést. Kéthetes tanfolyamot végeztem, esténként szakkönyveket bújtam, s betanítottam a többi asszonyt is. Később, amikor a gépállomást egyesítették a kis- kurilacházival. s a férjem lett az igazgató, Lacházára költöztünk. Kiskunlacházán ekkor kezdődött a tsz-szervezés. Bucsiné a szervezőbrigád tagja lett. Attól kezdve őt is ritkán látták otthon! Az alakuló közgyűlést 1961. január 21-én tartották a Kiskun Tsz-ben. Nehéz kezdet volt; 440 család, 3600 kataszt- rális hold, néhány eke, borona, fogas és a lovak: ez volt minden vagyonuk. A tagság negyven százaléka — hatvan éven felül. Még olyan is akadt, aki a kiegyezés évében született! S a többség — asszony. A munkát pedig nem akarták felvenni. — Ma már csak nevetek, ha visszagondolok, hogy Orbán néni három évig bicékéit, ha meglátott, hogy sántának higy- gyem. Egyszer aztán nem vette észre, hogy figyelem, s úgy szaporázta a lépést, mintha kergetnék. Utánamentem, a lakására. „Marika néni, kedves, ki kéne meszelni a szerfás istállót, ha már ilyen szépen megjavult a lába” — mondtam. Piros lett egy kicsit, de megcsinálta szó nélkül. Aztán más munka adódott, s hatvannégyben, amikor bővítettük a baromfitenyésztést, Orbán néni olyan első osztályú pecsenyekacsákat nevelt 56 nap alatt, hogy minden felvásárló megcsodálta! — Eleinte keserves v^lt. Több mint száz tsz-járadéko- sunk volt, pénzünk meg semmi. Az emberek marakodtak: te kulák voltál; te meg cseléd. Egy cseléd akar engem tanítani? A múltban is a kulák volt az úr, most is ő lesz a brigádvezető?! Sokszor attól féltem, ölre mennek... Én voltam az egyetlen párttag, s a főagronómus az egyetlen tagjelölt. Éjszakákat töprengtem, mihez kezdjek? Eszembe jutott, hogy az asszonyokkal könnyebb szót érteni, most is velük próbálkoztam: megszerveztem a nőbizottságot, összejöveteleken órákig magyaráztam nekik, hogy visszaút nincs, s többé nem a múlt számit, hogy ki mit hozott a közösbe, hanem a jelen, hogy ki menynyit dolgozik! Júliusban három párttagot s egy tagjelöltet vettünk fel, megalakítottuk a pártszervezetet. Titkárnak engem választottak. Nesze neked, Bucsiné, mondtam magamban, jól nézel ki! Én ugyanis az ellenforradalomkor fogadalmat tettem: soha, senkit nem fogok többé a pártba hívni, agitálni, nem jó az, ha valakit unszolni kell! Aki hozzánk húz, velünk érez, magától is jön, ha érzi, hogy köztünk a helye. Most meg párttitkár lettem. Kieszeltem valamit, hogy a fogadalmamat se kelljen megszegnem, a párt- megbizatásomnak is eleget tegyek: szavak helyett példamutatásai hívjuk magunk közé az embereket. Jól tettem-e vagy sem, nem- tudom, mindenesetre jelenleg harminckét tagú a tsz-pártszervezet. A „FOGADALMÁT” SEMMIKÉPPEN sem lehet helyeselni. A politikai agitáció nem elhatározás kérdése — kommunista kötelesség. De ami igaz, igaz: a példamutatás is jó agitációs fegyver. íme, egy eset a sok közül: — Mindjárt az első év végén pártiskolára küldtek Buda téténybe. Mire visszajöttem, több mint ötven asszony dolgozott rendszeresen a közösben. A háztáji kezdte becsalogatni a férfiakat is. De mi van az öregekkel? — gondoltam. Velük ki törődik? Végiglátogattam valamennyit. Sokat találtam közülük betegen, anyagi gondok között, elhagyottan, összeültünk a tsz-vezetőséggel. A rászorulóknak szociális segélyt adtunk; egy súlyos beteg idős asszonynak ágyneműt, tüzelőt vettünk, még naponta fél liter tejet is juttattunk neki. Valahogy híre ment a dolognak, s egy napon öt asz- szony jött hoznám, a felvételéi kérni. Azt mondták, hogy annak a pártnak, amelyik ilyen emberségesen gondoskodik az elhagyott öregekről, ők is tagjai szeretnének lenni. — Törtük a fejünket: hogyan lehetne az embereket összekovácsolni? Mit tegyünk, hogy megtanuljanak nagyüzemi módon gazdálkodni? Hogyan segítsen a tsz-vezetőség- nek a pártszervezet? Kétszáz holdon almát, cseresznyét, fekete ribizlit telepítettünk, s hiányoztak a szakemberek. A pártszervezet javaslatára hároméves gyümölcstermesztő tanfolyamot szerveztünk, amelyen a brigád minden tagja szakmunkás oklevelet szerzett. Aztán megszerveztük a pártoktatást. Abban az évben a kommunista erkölcs volt az időszerű kérdések tanfolyamának témája. Forgattam a brosúrát, sehogysem tudtam vele kibékülni. „A kommunista erkölcs objektív kritériuma”, meg a „munkásosztály, mint a szocialista erkölcs hordozója”, ilyenek voltak benne. Hogy álljak én ezzel négy-hat elemis, politikailag képzetlen emberek elé? Hogy magyarázzam meg nekik, hogy az erkölcs fogalma sakkal szélesebb, mint ahogy ők értelmezik? Félretettem a brosúrát, s arról beszéltem, hogy miért erkölcsös Balázs néni és miért erkölcstelen Huszár Tóni bácsi, aki az ellenőrző bizottság tagjaként három hold háztájit méretett ki magának a közösből. Az emberek jobban me«értették, mintha a brosúrát oda-vissza felolvastam volna. Az első évben tervezett 17 forint helyett csak 12,50 jutott egy- munkaegységre. Két év múlva viszont már 37 forint, s tavaly teljesen áttértek a kész- pénzfizetésre. 1968-ban az egy dolgozó tagra jutó évi átlagjövedelem megközelítette a 20 és fél ezer forintot. A pártszervezet gyarapodása, a gazdasági feladatok mind nagyobb követelményeket támasztottak a párttitkárral szemben. Egy tízmilliókban számoló közös gazdaság politikai irányításához már nem volt elég az a szakmai ismeret, amit Bucsiné a gyakorlatban szerzett. Elsők között jelentkezett tehát, amikor megszervezték a mezőgazdasági technikum kihelyezett osztályát. Példáját tizenheten követték. Munka, éjszakázás, hosszadalmas betegség sem vette el a kedvét: tavaly tavasszal leérettségizett. — A közös munka lassan összehozta az embereket. Ma már nemcsak az állami ünepe- ket töltjük együtt, közösen is szórakozunk. Jártunk Egerben, Özdon, Kőszegen, Debrecenben, megnéztük a szegedi szabadtéri játékokat, s vörösre tapsoltuk a tenyerünket Az ember tragédiája előadásán. Tudja, hogy amikor először vittem őket drága szállodába, le sem mertek ülni a fotelekbe; most meg úgy fogyasztják az előételeket, mintha mindennap azt tennék?! De miért is ne? Becsületes munkával keresik meg az árát! Nyíri Éva értelme. Megkegyelmeztem Fürhling Rezsőnek, megbocsátottam Piroskának, és elhatároztam, hogy új életet kezdek, amúgy is hétfő van éppen. Nem tudom, mi volt az oka, de új életet legjobban az Elit Kávéházban tudtam kezdeni. Itt üldögéltem délután, amikor hirtelen egy kéz nehezedett a vállamra. Felnézek, hát nem Jocó áll ott? Szomorúan néz rám, csaknem könnyes szemmel, és azt mondja: — Szegény, szegény barátom ... — Mi az, Jocó, az istenért, mi bajod van? — kérdem, és leültetem. — Hallottam ezt a dolgot Piroskával. Együttérzek veled, szegény barátom ... — Vágj vidámabb képet, öregem, mert nekem ugyan semmi bajom ... — Né beszélj. Te szenvedsz. De ha nehezen is, majd túlesel rajta. Bizonyítgattam, hogy már túlestem rajta, de nem hitte el; — Annyi sok boldog órát töltöttetek együtt... Nem tudod te azt elfelejteni oly könnyen... Egy tangó, amit együtt hallgattatok, felébreszti benned a múlt minden emlékét. Tudjuk már, hogy van ez... Nehéz az ilyesmit kibírni ... Lassanként elkeseredtem. Örültem, amikor Jocó végül is indulni készült. — Mondd — szólt ekkor —, van revolvered? Felnevettem. — Nincs! Komoran felelte: — Add ide! — Nincs, ha mondom. Alig akarta elhinni. Végre elment. Már-már ott tartattam, hogy ideadja a revolverét, hogy legyen, amivel ne kövessek el valami ostobaságot. Odahaza levél várt: Szeretett Barátom! Hallottam a szomorú hírt, ! és személyesen akartam hoz- ! zád sietni, hogy melletted le- j gyek e nehéz órákban. Sajnos, ! nem találtalak otthon. Aggó- ! dóm érted! Légy erős, meglá- ! tód, egy-két év alatt elfakul) benned a bánat, csak addig ; kell kibírnod! Alkonyaikor ne ; sétálj a Duna-parton, magá-; nyosan. A csapás, amely té- j ged ért, szörnyű. Ám légy meg- > fontolt, s ne dobd el fiatal éle- j ted könnyelműen. Még jöhet! egy lány az életedbe, aki, ha S nem is lesz - olyan, mint Pi- : roska volt, de meg fog vigasz- ! talni. Erre gondolj! ölel: * Misi. I Elolvastam a levelet: és na- > gyon-nagyon szomorúnak érez- i tem magam. Hajnaltájban! aludtam el. Másnap reggel elhatároz- : tam, hogy mielőtt barátaim : gyilkosságba kergetnének, j megvigasztalom őket. Összegyűjtöttem hát vala-; mennyit a kávéházban, és be- j szédet intéztem hozzájuk. — Sohasem hittem volna — ! mondtam —, hogy ennyire: mellettem lesztek e nehéz j időkben, s higgyétek el, jól-; esik ez nekem. De mégis: azt; kell mondanom nektek, fiúk,; fel a fejjel! Ez a világ rendje! ; Az ember csalódik, aztán újra í csalódik, s csak amikor már! harmadszor is csalódott, akkor i jön rá, hogy negyedszer ist csalódni fog. Jön majd egy új i lány az életembe, aki meg fog! vigasztalni benneteket, s rá- ! jöttök, hogy az élet szép. Fel a i fejjel, fiúk, ne gondoljatok a : csalfa leányra! Szemmel láthatóan jólesett! nekik a vigasztalás. Jocó tu- $ dott végre enni (bánatában két $ napig nem evett), Misi is vi- ! dámabb lett. Harmadik bará- 5 tóm: Donci, pedig lemondott $ róla, hogy szerelmi bánatom- $ ban öngyilkos legyek. Piroska- $ ról nem beszéltünk többet. $ Lassan-lassan ők is elfelejtet- $ ték. 5 s LABANCZ GYULA: Közöttünk már csak üvegfal a csendtől feszes levegő — Keressük egymást mint a fák egymás árnyékában forgunk körbejárjuk önmagunkat — Gyűlnek az idegen lábnyomok Leszédülünk a napra Időtlen reményt virágzik , koponyánk — Ja, maga az? — kérdezte egy férfi. \ — Ha nincs ellene kifogása! — válaszolt a $ lány. i — N^cem ... ? ^ Hallotta, hogy a férfi lassú, súlyos léptek- i kel jön, megáll, megfordul, aztán visszamegy \ oda, ahonnan elindult. Ezután gyors léptek \ zaja, ajtócsapódásf kulcscsikorgás következett, \ majd az előbbi férfi dühtől remegő hangon $ ezt ordította: — Rám zárta az ajtót, maga, maga ... ? J Nyissa ki! Kinyitni! t A lány visszatért. Kabátját levetette. — Vetkőzz. Anyám albérlője itthon van.i Ügy látszik, éjszakás. Benn döglik a kisszo- \ bábán. Azért nincs vész. Mire vársz? A bezárt férfi dörömbölt és kiabált: — Ezt megemlegeti, maga, maga büdös! \ — Jössz, vagy dekázol? — kérdezte a lány. i — Nem érek rá, soká, belátod. A bezárt ajtó csattogott. A férfi ordított: \ — Nyissa ki! Kinyitni! Nem érti? A lány kigombolta magán a blúzt. A fotel \ karfáján minden ruhadarabot külön eiigazí-$ tott. — A bőrkabátot azért levethetnéd —t mondta később a férfinek. A bezárt férfi tajtékzott. Aztán, hogy vá- i laszt nem kapott, abbahagyta a szitkozódást., — Elunta a fej a szöveget — mondta a \ lány. — Aha! Itt van? — ordított a bezárt. —$ Tudom már, mire kellett az egész! Csak várj!; — Nekivágta vállát az ajtónak. Az eresztékek \ megroppantak. — Veszett a pénzem — gondolta a férfi —, j és még azt sem mondhatom, hogy ő a hibás, i Üzlet-üzlet... Márkus Tilda i
