Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-12 / 59. szám

MEGALAKULT A HAITI KOMMUNISTÁK EGYESÜLT PÁRTJA Haiti két legnagyobb forra­dalmi szervezete — a Népi Egyetértés Pártja és a Haiti Demokraták Szövetségi Párt­ja egyesült. Az egységes köm-- munista parit megalakulása hosszú fejlődés eredménye. Az új pártban, egyesült szerveze­tek kijelentették, hogy követ­kezetesen teljesíteni fogják in­ternacionalista kötelességeiket. Egyöntetű vélemény szerint bővíteni kéül az együttműkö­dést valamennyi testvérpárt­tal és szilárdítani kell a nem­zetközi kommunista mozga­lom egységét. Kifejezték har­ci szolidaritásukat más orszá­gok proletariátusának a szo­cializmusért és a békéért ví­vott küzdelmével. ÖNÖNNEPLÉS Suharto indonéz elnök ked­den ünnepségen vett részt, aníelyet saját hatalomátvéte­lének harmadik évfordulója alkalmából rendeztek. Az el­nök zászlót adott át a hadse­reg stratégiai erőinek (KOST- RAD), amely annakidején kö­rülvette Sukarno palotáját, hogy hatalmának átadására kényszerítse. Az ünnepségen iktatták be KOSTRAD új pa­rancsnokát, Wahono brigád- tábornokot. A belügyminiszté­rium közölte, hogy Nyugat- Irián fővárosának nevét Su- karnopuraról Djaypura névre változtatták. Festői tél vége Nagy hideggel, hóval bú­csúzott a tél a Mátrától. A meteorológia feljegyzése szerint egy évszázada nem volt ilyen zord időjárás a Mátra vidékén. A hét elején a hóvastagság még elérte a 60 centimé­tert. Egy-egy fára több mázsányi zúzmara is rakódott, s ennek súlyától több fa derékba tört. A festői tél jelentős kárral bú­csúzott a Mátrából, s az erdő „tragédiáját” számos üdülő nézte végig. Jégcsapokhoz hasonlítanak még most is a mátrai fák. Szidalmak — vezényszóra Marti életképek" Pekmgben Felújították a szovjetellenes tüntetéseket ff* Kedden reggel nyolc órától Pekingben felújították a szovjetellenes tüntetéseket. Több százezer felvonuló indult tömött sorokban a szovjet nagykövetség felé. Déli tizen­kettőre a tüntetők már be­nyomultak az épület főkapu­jának előterébe. A dupla vaskaputól csak pár méter választotta el az öklét rázó, hangszóró­kon át szovjetellencs jel­szavakat kiáltozó tömeg első sorait. Pakisztáni kerékasztal Rawalpindiben, Pakisz­tán székvárosában Ajub Khan elnök folytatta a kerekasztal-konferenciáját :* ellenzéki vezetőkkel. Az épület hátsó bejárata a dé­li órákig még szabad volt. A szovjet és magyar újságírók­nak sikerült gépkocsin a nagykövetségre hajtatniuk az ellenséges hangulatú csoportok között. A nagykövetségien és a misszióhoz tartozó lakóépüle­tekben száztizenöten tartóz­kodnak, köztük asszonyok és gyerekek. A tüntetés ellenére az újságírók a követségen tel­jes nyugalmat tapasztaltak. A nagykövetség kapuőrizetét mindazonáltal megerősítet­ték és a frontra néző ablako­kat is deszkapajzsok védték, mert bár a múlt hét első fe­lében is szakadatlanul tün­tettek a nagykövetség környé­kén, most első ízben az épü­let főkapujáig engedték a fel­vonulókat a kínai katonák és rendőrök. A keleti városrészben fekvő nagykövetség környékén több száz katonai teherautó és autóbusz várakozott. Sűrűn megfordultak katonai és pol­gári rendszámú személygépko­csik is a tüntetők gyülekező- helyein. A forgalomirányítást is katonai személyek végezték. Vonultak csoportok — közlük iskolásgyerekek — a város más részein is és vezényszóra szidalmazták a Szovjetuniót. Egyes pontokon katonák tar­tanak eligazítást a kivezényelt fiataloknak. A tüntetők több ezres osz­lopokban haladtak el a fő­bejárat előtt. Egy-egy oszlop másfél órát töltött a kapuk szomszédságában. Majd átad­ta helyét a következőknek. A felvonulás estig elhúzódott. Az újságírók hét óra tájban látogattak el megint a nagy- követség környékére. A tömeg már oszladozott, hazafelé ban­dukolt a síkosra fagyott úton, de a főkapuval szemben bábut égettek el és még mindig har­sogtak a megafonok. A város más pontjain „harci életképe­ket” adtak elő műkedvelők. A főszereplők katonák voltak, akik „végeztek” a vörös paró- kás amerikai tábori csendőr­nek maszkírozott színészek „támogatását élvező revizio­nistákkal”. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIII. ÉVFOLYAM, 59. SZÄM ÁRA 80 FILLÉR 1969. MÁRCIUS 12., SZERDA 40000 szabadságharcos Saigon közelében? A dél-vietnami szabadság- harcosok kedden egész napon át, immár a 18. napja folytat­ták akcióikat. A legnagyobb erejű támadásck mindössze néhány óirával azután zajlot­tak le, hogy Laird amerikai hadügymi­niszter befejezte dél-viet­nami ténymcgállapító szemleűtját és hazarepült Washingtonba. A saigoni kormány szóvi­vője szerint a partizánok leg­újabb offenzívájuk során ed­dig 28 tartományi főváros és 58 más város ellen hajtottak végre támadást. A keddi partizántámadások elsősorban a Da Nang köze­lében levő An Hoa mellett, valamint a Saigontól észak­nyugatra található amerikai megerősített állásokat vették célba. A UFI saigoni tudósítója az amerikai hírszerzés értesülé­seit közli, amelyek szerint a jövő héten nagyszabású partizántámadás várható, esetleg maga Saigon ellen. Az amerikai felderítés több mint 40 000 partizánnak a fő­város közelében történt össze­vonásáról tud. PÁRIZS Jk ssliráik Btcspia Megnyitják a századik üzletet FŰTHETŐ FÓLIASÁTRAK - 3 ÉS FÉLMILLIÓS ALAP A. ABÉK iáiéi terceihót Üj és megnövekedett fel­adatok elé állította a felvá­sárló és értékesítő vállalato­kat is a több csatornás keres­kedelmi rendszer: kialakuló­ban a termelők, de a fogyasz­tók megnyerésére is indított verseny. A korábban — több területen — monopol helyze­tet élvező MEK is igyekszik alkalmazkodni a megváltozott körülmé­nyekhez. Elsősorban arra törekszik, hogy jobban érvényre juttassa a tagszövetkezetek érdekeit, ugyanakkor a piac törvényé­hez alkalmazkodva elősegítse (Folytatás a 2. oldalon.) Igen nagyará­nyú a legnagyobb szakszervezeti központok által keddre meghirde­tett 24 órás orszá­gos sztrájk Fran­ciaországban. A sztrájk első jele­ként már hétfőn este jelentősen csökkent a gáz nyomása és a fő­város nagy részé­ben és vidéken is sok helyütt meg­szakadt az áram­szolgáltatás. Ked­den reggel a lét­fontosságú intéz­mények kivételé­vel, úgyszólván se­hol sem volt áram, Az áramszünet a forgalmi jelzőlám­pák kikapcsolása miatt még csak növelte a reggeli amúgyis hatalmas forgalmi du­gókat a fővárosban, amelyet a városkörnyéki vasúti, vala­mint az autóbusz-forgalom csaknem teljes és a metró nagyarányú leállítása idézett elő. A sztrájk csaknem teljes az A közlekedésre is kiterjedő sztrájk idején különösen jól jön az úgynevezett tandenn, a kétüléses kerékpár. órákban iparban és a közszolgáltatá­sokban, valamint a közlekedés­ben, ahol a vasúton és a met­rón kívül a taxikat és a légi, valamint a hajóközlekedést is érinti. A zuhogó eső ellenére sok (Folytatás a 2. oldalon.) Versenyfeltétel: hat könyv elolvasása Főnyeremény: társasutazás a Szovjetunióba Április 4-én kezdődik — és kerek egy esztendeig tart — a Magyar Szovjet Baráti Tár­Az 50. évforduló ünnepére Dohányfüst ellen - Mickey egér Japánban nemrégen ötletes készüléket szerkesztettek, amely azonnal megnyerte a nem dohányzó emberek tetszését, akiknek erős dohányosokkal kell egy helyiségben dolgozniuk. A jelzőrendszerrel egybekapcsolt érzékeny indikátort Walt Disney világhírű hőse, Mickey egér műanyagból készült figu­rájába szerelték be. Ha a szoba levegőjében a dohányfüst túl­lépi a megengedett határt, Mickey egér megráz egy kis csen­gőt, és vészjóslóan forgatja a szemeit. Az Örkényi általános iskolában rendezik meg — mint írtuk — a Tanácsköztársaság ki­kiáltása 50. évfordulójának járási ünnepségét. Lehoczky Ferenc igazgató elmondta, hogy az iskola növendékei lelkesen készülnek a műsorra és gyűjtik az emlékeket. Március 21-én virággal köszöntik majd Nagy Tamást is, a járás volt direktóriumi elnökét. Foto: Urbán saság, felszabadulásunk ne­gyedszázados évfordulója tisz­teletére hirdetett, jubileumi olvasóversenye. Ezen — mint a megyei Könyvbarát Bizott­ság és a Hazafias Népfront tegnapi ülésén dr. Haimann Ottómé bejelentette, — bárki részt vehet, aki a kijelölt, már megjelent vagy az idén meg­jelenésre kerülő, 12 könyvből legalább hatot elolvas. A szov­jet szépirodalmi művek cí­mét a könyvtárak és a sajtó közli. Bármelyik könyvtár­ból kölcsönözhetik, vagy köny­vesboltban megvásárolhatják az érdeklődők. A könyvekhez egy-egy olvasókártyát is ad­nak, amely három kérdést tar­talmaz a művel kapcsolato­san. Ezeket a kártyákat kell 1970. március 1-ig az MSZBT országos titkárságára bekül­deni. A díjakat nyilvános sorso­láson fogják odaítélni. Fő díja: egy kétszemélyes társasutazás és két darab egyszemélyes társasutazás a Szovjetunióba Ezenkívül egy-egy három, illetve kétezerforintos, és két ezerforintos könyvvásárlási utalványt is kisorsolnak. A díjak között szerepel még 16 ezer forint értékű pénz- és tárgyjutalom, valamint 6500 forint értékű könyv. km.

Next

/
Oldalképek
Tartalom