Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-04 / 28. szám
19«9. FEBRUAR 4., KEDD Felsőbb osztályban EGY ESZTENDŐ TAPASZTALATAI alapján sok mindenről lehet és kell is vitatkozni, egy valami azonban vitathatatlan, mégpedig az, hogy népgazdaságunk, egésze helyes irányban fejlődött, sikerrel teljesítette a gazdasági reform bevezetésével összefüggő új feladatok nagy részét. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése, amelyet vasárnapi lapunkban közöltünk, az összefoglaló számok tükrében mutatja meg e fejlődést, s természetesen nem hallgatja el azokat a területeket sem, melyeken nem sikerült kellő haladást elérni. Népgazdaságunk a reform első esztendeje után magasabb osztályba léphetett, sikerrel letéve a „vizsgát”, felsőbb fokon folytathatja a megkezdett, s jó néhány esztendőre szóló feladat, a reform teljes kibontalioztatásának megvalósítását. Népgazdaságunk egészének helyes irányban való fejlődését bizonyítja, hogy az ipari termelés öt százalékkal — Pest megyében az országos átlagot meghaladóan mintegy hat százalékkal — növekedett, hogy a korábbi évekhez mérten kedvezőbb a kereskedelmi mérleg, nagymértékben emelkedett az építőipar termelése, megszűnt a közúti szállítás monopóliuma, s ezzel kedvezőbb feltételek teremtődtek az optimális kapacitáskihasználásra, növekedett a lakosság jövedelme. Egészében tehát — mint a kiragadott példák is bizonyítják — a kívánatos és a tervezett fejlődés ment végbe, néhány területen azonban szerényebbek a változás jelei, sőt, akad olyan is, ahol nem teljesítettük magunk szabta feladatainkat. Érthető és indokolt, hogy éppen a teendők miatt, elsősorban ezekre kell nagy figyelmet fordítani. A NÉPGAZDASÁG EGÉSZÉBEN hosszú évek óta tartósnak bizonyul az a feszültség, mely a beruházási javak és az igények között jött létre, s mely lényegében 1968-ban sem enyhült. Országosan mintegy húsz, Pest megyében tíz százalékkal haladják meg például a fizetőképes építési igények a kivitelezési kapacitást, s ezen — Pest megye esetében — csak igen kis mértékben enyhített, hogy a korábbi éveknél nagyobb mértékben vállaltak munkát megyén kívüli építőipari vállalatok. A közismert és számon tartott nagyberuházások mellett — Százhalombatta, a két kórház építése, a váci cementgyár bővítése stb, — rekonstrukciók sora valósul meg Pest megyében — a Fortéban, a Nagykőrösi Konzervgyárban, a Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában például —, s ezeken kívül is igen nagymértékű igény van még építésre, ám egy részük kielégítetlenül. Különösen a magánházépítéseknél és a mező- gazdasági beruházások esetében lenne szükség nagyobb kapacitásra. Tény viszont, hogy a beruházásoknak még csak kisebb része valósult meg vállalati fejlesztési alapok terhére, azaz: még a múlt esztendőben is elsősorban az állam pénze adott alapot a vállalatoknak beruházási éhségük hangoztatására. Az arányok változása, a vállalati alapokból történő fejlesztés és beruházás mérsékli majd a feszültséget, de kétségtelen, hosszabb folyamatra kell'fölkészülni. A MÄSIK, ugyancsak kiemelten kezelendő kérdés az egy főre jutó termelés lassú emelkedése. Igaz, az 1968-as esztendő bebizonyította, hogy szükség törvényt bont alapon ott, ahol végképp nem akadt szabad munkaerő — Budapesten —, a teljes termelésnövekedést a termelékenység emelésével fedezték, ám az is tagadhatatlan, hogy vidéken ma még nem ez a helyzet. A létszámigények egy része kétségtelenül túlzott, mert amennyire érthető és indokolt, hogy például a Csepel Autógyárnak új emberekre van szüksége a járműfejlesztési program keretében megvalósuló feladatok végrehajtásához, olyannyira elgondolkoztató, hogy a textilüzemekben még ma is elsősorban a létszámigények dominálnak, a műszaki fejlesztés ellenében. Annak ellenére, hogy az egy főre jutó termelés nem emelkedett a megfelelő mértékben, a bérek növekedtek, s meghaladták a termelés növekedését. Ez — jó néhány más jelenséggel együtt — ismét csak arra a régi gondra utal, hogy nem sikerül a kellő szinkront létrehozni a kifizetett bér és a ténylegesen elvégzett munka között, s hogy ez mennyire így van, azt a mezőgazdaság esete is igazolja, ahol a termelési költségek magánál a termelésnél nagyobb mértékben emelkedtek. A reform első esztendejében kétségtelenül hatott az a törekvés, hogy a jobb bérrel megfogják az embereket, kivédjék a konkurrencia csábítását, de súlyos hiba lenne elfeledkezni arról, hogy a kifizetett bérek mögött tényleges munkateljesítménynek kell állnia, mert máskülönben nem lehet biztosítani a kellő árufedezetet a fizetőképes kereslethez. ÖRVENDETES TÉNY viszont, hogy a várakozással ellentétben az árszínvonal a lakossági fogyasztás esetében a tervezett emelkedéstől elmaradt, s nagyobb áremelkedésre csak a zöldfélék esetében került sor. ott is a súlyos aszály miatt. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése végül is reális és kedvező képet ad népgazdaságunkról, a gondokkal, feladatokkal egyetemben. A felsőbb osztály, a második év a reform kibontakoztatásában ezekre az eredményekre, erre a kedvező képre alapozódik. Ahogy természetesen a gondokhoz, a feladatokhoz is ilyen értelemben kell igazodnunk. Megmagyarázom, hogyan kellett volna Megmondtam kereken, szemrebbenés nélkül, a tőlem megszokott magabiztossággal Julius Caesarnak, hogy o volt a hibás. Ha nem tegezi Brutust, és nem dobálja ide meg oda a kockát, nem beszélve arról, hogy ha otthagyja a fenében azt a Rubicon nevezetű kanálist, nem kellett volna a tógáját halotti szemfedőnek használnia ... — Tudod, Caesar fiacskám, a történelemszemléleteddel volt baj... de nem hiszel nekem. — Ó, mondd, le kései kor gyermeke, ám te hogyan tettél volna? — kérdezte ekkor Caesar és én megmagyaráztam neki, hogy először is elzavarom Brutust, átszervezem a szenátust, megvizsgálom az osztályviszonyokat, megkeresem, ki az ellenség, ki a szövetséges, egyszóval: helyesen elemzem a történelmi helyzetet. Megmondtam ón kereken Tömöri érseknek is, hogy az egész Csele-ügy csak csalafinta ügy volt, annak leplezésére, hogy milyen rosszul csinálta a dolgát, mert úgy nem kellett volna, ahogyan csinálta ... — És mondd, vitézem — fordult hozzám szerényen Tömöri, a büszke vezér — te mit tettél volna? — Természetesen nem becsülöm le az' ellenséget, megvárom a segélycsapatokat, jobb hadszínteret keresek, vagy egyszerűen ott egye a penész a törököket, ahol vannak, több is veszett Mohácsnál, nem dőlt el az ország sorsa, hanem csak jóval utána — magyaráztam Tomorinak, aki PEST HEGYEI xMívltm 3 Számadás Inárvson (1.) A bajok gyökere All az öreg a kerékpárja mellett, zsíros, kajla kalapja bal oldalra billen^ arcán több napos borosta, egykedvűen fe- lelget: — Hallottam magam is, hogy baj van. Valami rossz vízbe léptek. — Vízbe? — Mint a friss menyecske. Bivalyfürdetőbe ment ruhát súlykolni... — Maguk? A tagság? — Mi dolgoztunk! Elhallgat, végigmér. Ravaszkásan elmosolyodik, de szája elé kapott kézzel, hogy foghíja ne nagyon látsszon: — Talán az úr is valami biztos? — Biztos? — Olyan hivatalbéli. Mert mostanában sokféle ilyen nyi- togatja mifelénk az ajtót... © A hír a múlt esztendő végén, miszerint Inár csőn, a Március 21. Termelőszövetkezetben megint van valami, nem volt különösebben meglepő, hiszen, ahogy azt más dolgokra mondani szokták, Inárcson mindig van valami. A valamikor nagyhírű termelőszövetkezet hosszú esztendők óta képtelen egyenesbe jutni. A baj tehát, mely a múlt esztendő végén már el- odázhatatlanul a nyakukba szakadt, a régebbi időkben is gyökerezik. Nehéz, keserves kutatás, ásás a nyomára jutni, mert hiszen: az idő temet. Bajokat is, sebeket is, melléfogásokat is. És főként: eltemeti a való igazság rekonstruálásához nélkülözhetetlen tényeket. A gyors föllendülés, a gazdaság nagy tempójú fölvirágzása néhány esztendeje kettéválasztotta a realitásokat az akarástól. Belevágtak olyasmibe. amibe nem kellett volna, s persze, bajban is maradtak: nyakukon volt a rengeteg savanyú, amit a savanyítóüzemben elkészítettek, hiába kiabált vevő után. Nem volt pénzük, nem tudtak fizetni, a tagság fölbolydult... Ahogy azután ilyenkor történni szokott, az is belekerült a „nagy kalapba”, aminek nem lett volna ott a helye. Ma már nehéz a részleteket fölidézni, sőt, több tekintetben lehetetlen is, de tény: a szövetkezet akkori elnökét, Perényi Istvánt fölmentették tisztségétől. nem mindenben a legszabályosabb körülmények között. Üj vezetőség jött, új elnök, nekiugrottak a munkának. azután a nagy akarásból végül is semmi lett; ami volt, közös vagyonban, az is erre- arra pergett, a tagság elégedetlenkedett ... A múlt esztendő elején azután — mint arról annak idején lapunk is beszámolt — eléggé viharosnak bizonyult közgyűlés végeztével az inárcsi Március 21. Termelőszövetkezet tagsága ismét a régi elnököt, Perényi Istvánt tette meg első embernek. Akiben persze élt, szúrt a régi tüske, aki a bajokban — emberileg érthetően — a maga igazának beteljesülését látta. Azt, hogy produkálni itt csak ő tud ... És ezzel a bizonyítás, mégpedig a minden áron való bizonyítás szándékával látott munkához. 1968 végén azonban a bank közölte, hogy egyetlen fillért sem fizet, míg a szövetkezet nem rendezi kintlévőségeit... A Népszava cikksorozatban számolt be az inárcsi termelőszövetkezet melléküzemeinek, elsősorban építőrészlegeinek enyhén szólva furcsa tevékenységéről... A melléküzemágban foglalkoztatott munkások karácsony előtt nem kaptak bért, s mentek a minisztériumba, szerkesztőségekbe, asztalt verve, hogy velük ezt nem teheti Inárcs ... A várt derű tehát nem jött el, sőt, legalább olyan borús az ég, mint volt az „őrségváltás” idején. © Sokágú a bajok gyökere Inárcson. Hogy csak egyetlen szálacskát emeljünk ki e kusza tőbokorból: a bérgazdálkodás igen laza a szövetkezetben, hosszú esztendők óta jóval többet fizetnek azonos mennyiségű és értékű munkáért, mint a járás más, hasonló adottságú szövetkezeteiben. Ez a nagyvonalúság, ez a látszat jóemberkedés újra és ismét megbosszulja magát, a szövetkezet a tényleges és a kifizetett munkaráfordítások között képtelen az egyensúlyt létrehozni, s ezért a jogosnál nagyobb kifizetésekért végül is meg kell adni az árat. Mert a végtelenségig, ahogy mondják, semmi nem megy. Ez ebben az esetben is így van. Mert az új elnököt választó közgyűlésen, annak ellenére, hogy a gazdálkodás eredményei nem adtak erre alapot — s erre még visz- szatérek — Perényi István — mint ő most mondja, a tagság követelésének engedve — ígéretet tett: kifizetik a húsz százalékot, azaz az év közben kifizetett nyolcvan százalék után az év végi elszámolásra visszatartott összeget is. Ez pedig nem volt kisebb summa, mint hétszázezer forint, melyet — bár erre külön is figyelmeztették a vezetőséget s az elnököt — csakis az 1968. évi gazdálkodás terhére számolhattak el. Azaz: ennyi mínusszal indultak. A sok más mínusz mellett... Mert az 1967-es évet fizetésképtelenül zárták. Igaz, ekörül is furcsa vitustánc kezdődött. Mert elterjedtek olyan hírek, miszerint kétmillió a mérleghiány. Vagy legalábbis másfél millió. Mintha bárkinek is érdekében állt volna, hogy „mélyről” induljanak, mert akkor még a kisebb veszteség is — produktum...! Persze, mindez ott dongott a tagság fülében, ott motoszkált a gondolataik köegyszerűen nem tudott szóhoz jutni, hogy ez akkor miért nem jutott pont neki eszébe... — A kellő elemzés és a megfelelő történeti felmérés hiánya — mondtam neki is meg Napóleonnak is a Waterlooi helyzetet elemezve, s rámutatva, hogy gyertyával bridzzsel, meg keringővei nem lehet csatát nyerni. — Miért, mit kellett volna tennem? — pattogott a kis káplár, de aztán, hogy fölényesen ránéztem, elhallgatott. Tudta, hogy ő nem tudta, de azt is tudta, hogy én tudom, mit kellett volna tennie, mindjárt az elején, mert azért az a császárság egy kicsit sok volt... Nemde? Így beszélgettem éppen ezekkel a kis oktondiakkal, amikor se szó, se beszéd, benyit Povázsai, pedig nem őt, hanem Nagy Sándort és a párizsi kommünárokat vártam, hogy megmagyarázzam nekik, miszerint... — Bocsáss meg, kérlek, — mondta kérdezés nélkül Povázsai — csak azért zavarlak, hogy légy szíves megmondani, a mai napon hogyan csináljuk a történelmet... Hiába nézem az előjegyzési naptárt, nincs benne... De ha te segítenél ... — Ugyan, kérlek, hagyj ezzel a butasággal... Mit tudom én? Jós vagyok talán? Majd gyere tíz év múlva, s akkor megmondom hogyan kellett volna ... Szervusz ... Á, üdvözlöm, Nagy Sándor úr, már vártam ... Szóval, az a perzsiai hadjárat... — kezdtem fejtegetni, hogy a macedóniainak tátva maradt a szája. Azt hitte, hogy ő csinálta, mégpedig jól a történelmet, pedig én magyarázok, mégpedig most... Holnap a bergengóc parasztkérdésben a múlt század folyamán elkövetett hibákat elemzem majd az egykori bergengóc vezetőknek. Jó, ha így utólag tisztán látnak — tőlem. Gyurkó Géza zött, nem volt tiszta képük ... Mégis: Inárcson — s ezt évek bizonyítják, az esztendőről esztendőre elért mezőgazdasági termelési eredmények — nem a tagsággal van a baj, nem bennük a hiba. © Á bajok gyökere Inárcson: a vezetés permanens, hosszan tartó válsága! A túlzott önbizalom, mely néhány esztendeje kátyúba vitte őket. Azután a tétovaság, a tehetetlenkedés, mely ezt követte. Majd újra: a sokat markolás, a mindenbe belekapkodás, az utakat-módo- kat figyelmen kívül hagyó gyarapodás hajszolása, a szükségesnél jóval nagyobb kockázatok ,.. Mindaz, amit vezetésnek nevezünk, s amit — ebben az esetben — a vezetés hiányaként kell megállapítanunk. Hol azért kerül a sarokba, félreállított rossz gyerekként a szövetkezeti demokrácia, mert néhány, azóta már eltávozott járási ember a maga akaratát erőltette, hol meg azért, mert az elnök, akit nemcsak „rehabilitált”, hanem kicsit el is vakított a tagság bizalma. állítja oda. Maga intézi azt, amit a vezetőségnek kellene intézni, maga dönt olyasmiben, amiről a tagságot is meg kellene hallgatni; jót aJoar, de rosszul akarja. Sokat akar, de nem bírja. Kicsit előreszaladtunk, hiszen nagyon tanulságos megismerni, hogyan is éleződtek ki, tovább nem takarhatóan az ellentmondások a szövetkezetben. Kicsit előreszaladtunk, de amit a bajok gyökeréről kellett kimondani, azt jobb volt rögtön az eleién papírra írni. Mert onnét már nem lehet letörölni. Mészáros Ottó (Folytatjuk) Búcsú dr. Mészáros Lajostól Nagy részvéttel búcsúztatta a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a járás szervei, barátai, családja dr. Mészáros Lajost, a mezőgazdasági tudományok kandidátusát, az egyetem növénynemesítési tanszékének docensét. Az egyetem nevében dr. Bálint Andor, a növénynemesítési tanszék vezetője, a városi, járási munkásőrség nevében Benkó Mihály munkásőrparancsnok és tanítványai nevében Árpási Zoltán harmadéves hallgató, KISZ- titkár búcsúzott el tőle. A falusi néptanító parasztcsaládból indult, élete egész folyamán tele volt ambícióval, amely így soha nem teljesedhetett volna ki, mint a mi szocialista korszakunkban. Elmúlt harmincéves, amikor hozzáfogott az agrártudományi egyetem elvégzéséhez. Adjunktus, majd docens lett, s nem sokkal halála előtt védte meg kandidátusi disszertációját. Közben jelentős eredményeket ért el a növénynemesítési kutatásokban, de ideje telt arra is, hogy a társadalmi munkában tevékenyen részt vegyen. Kifogyhatatlan energiával és nagyszerű pedagógiai készséggel művelte és emberileg alakította hallgatóit, mellette fáradhatatlanul részt vett a járás társadalmi-gazdasági- kulturális életének felemelésében. Váratlan és rövid ideig tartó betegséget követő távozása szinte felocsudásra sem hagy időt azoknak, akik ismerték és szerették. Az élők, rokonok, barátok, tanítványok emlékezete és a könyvtárak kötetei őrzik egyéniségének, alkotó szellemének emlékét. Derűre zuhogás (Folytatás az 1. oldalról.) Intézetben készült oltóanyag nemcsak a korábbi „A2” és „B” vírus, hanem a hongkongi törzs ellen is hatásos. Ebből mintegy háromszázezer embert részesítettek védőoltásban. Dr. Kátay Aladár hangsúlyozta, hogy az egészségügyi szabályok megtartása járvány idején és a járvány megelőzése szempontjából egyaránt fontos. Kerüljük a zsúfolt helyeket, zsebkendőbe köhögjünk és tüsszentsünk, gyakran mossunk kezet, ne látogassunk influenzás betegeket. Fontos a gyakori szellőztetés. A vitamindús táplálkozás (C-vitamin tabletták, citrom, narancs fogyasztása) és a kvarckezelés egyaránt erősíti, ellenállóvá teszi a szervezetet, jó szolgálatot tehet a betegség mgelőzé- sében. Mindenesetre ajánlatos lenne nekünk is figyelembe venni V. Sz. Popovnak, a szovjet egészségügyi minisztérium járványmegelőzési főigazgatósága helyettes vezetőjének szavait: „Ismeretes, hogy az A2 (Honkong) 1/68 vírustörzs komoly szövődményeket okoz. Nagy tévedés azt hinni, hogy ha valaki egy-két napig fekszik, már megszabadult ettől az influenzától hosszabb időt kell ágyban tölteni. Már csak azért is, hogy a nem teljesen gyógyult betegek ne terjesszék tovább a fertőzést munkahelyükön. Ennek érdekében a szovjet rendelőintézeti orvosok engedélyt kaptak, hogy az influenzamegbetegedések növekedésének időszakában egyszerre öt napra írják ki a betegeket, és ezt az időt szükség esetén egy nappal meghosszabbíthatják.” Ragyogó, verőfényes, szinte tavaszias időjárás fogadta vasárnap a kirándiulókat a Balaton vidékén. A nagyrészt még összefüggő jégmezőn megjelentek a kisebb vízfoltok, megkezdődött a jég felső rétegének kásásodása. Megjelent a magyar tenger első idei valódi „fürdővendége” is: az Alföldről jött Kun László.
