Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-06 / 30. szám

MEGYEI 1969. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK i/itrlap :* Automata állattenyésztő telep Takarmány surrant óból — láncra Már ez év márciusának vé­gén átadják a megye egyik legkorszerűbbnek ígérkező ál­lattenyésztő telepét a zsám- béki Uj Élet Tsz-ben. Az egyedülálló létesítmény kivi­teli terveit a Mosonma­gyaróvári Gépgyár készítette, a korszerű gépeket pedig a szentgotthárdi gyáregység rö­videsen szállítja. A kétszintes épület föld­szintjén lesz a 108 férőhe­lyes tehénistálló, amelyben csaknem minden munkafo­lyamatot az elektromos be­rendezések végeznek. A ta­karmányt surrantó viszi az adagolóasztalra, majd lánc szállítja tovább a marhák elé. A trágyát is szalag szál­lítja el.: az istállón kívül eme­lő helyezi a pótkocsira. A második szerint, az eme­let negyven vagonnyi takar­mány tárolására alkalmas. De ugyanitt lehetőség nyílik ba­romfitelep létesítésére is. Hat­ezer tojótyúk is otthont kap­hat a praktikusan kiképzett padlástérben. Mintegy 2,3 millió forintot Igényel a beruházás, amellyel ezt a korszerű állattenyésztő telepét létrehozzák, s amely­ben, akár fehér köpenyben is dolgozhatnak. Kézzel mind­össze az abraktakarmányt adagolják majd, minden egye­bet az elektromos berendezé­sek végeznek el. SZOLNOK A pusztavacsi szarvasgöngyölék sikere A hal- és vadhúsokból ké­szült ételek bemutatóját ren­dezte meg szerdán Szolnokon, a Nemzeti Étteremben az al­földi gasztronómiai bizottság. A hét megye — Bács-Kis- kun. Békés, Pest, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szat- már és Szolnok — vendéglá-. faipari .yállalataipak legjobb szakácsai készítették a fino­mabbnál finomabb halcseme­géket, vadhús különlegessége­ket, továbbá a speciális táj­jellegű édességeket. A zsűri — amely Venesz Józsefnek, a magyar szakácsok és cukrá­szok szövetsége elnökének ve­zetésével bírálta el az ételeket — ugyancsak nehéz feladat előtt állt. A fogasfiié tiszaber- celi módra ugyanolyan kitű­nőnek bizonyult mint a hideg töltött törpeharcsa. Nagy si­kere volt az ikrával töltött harcsaszeletnek és a több féle halból készített vegyes tiszai halászlének. A vadhúsból ké­szült ételek közül kiemelke­dett a baktai őzgerinc, a pusz- íavacsi szarvasgöngyölék, a töltött őzcomb csongrádi mód­ra és a szepességi vadas. A versenyen szereplő hét­féle komplett menüből a ver­seny közönsége kívánsága szerint választhatott. Számadás in ár vsán (3.) Négyszemközt az elnökkel A események további mene­tét most szakítsuk meg. A drámai végkifejlethez tehát decemberben értek el; lega­lábbis az első, keserves szem­benézéshez, keserű önvizsgá­lathoz. A bank nem adott to­vábbi hitelt, a Népszavában megjelent a cikksorozat, a pénz nélkül maradt munkások a hivatalokat járták... Az inárcsi Március 21 Termelő- szövetkezet elnöke Perényi István, s egyben az egész tör­ténet egyik — jogilag is, gya­korlatilag is — főszereplője. Nevét hosszú esztendők óta ismerem, személyesen csak most találkoztam vele első íz­ben. Megtermett, nagydarab ember, tipikus parasztalkat, arcra, mozgásra, beszédre is. Sarat taposunk, s míg áthala­dunk a félig kész épületekkel, meg öreg, rozzant tákolmá­nyokkal vegyesen teleszórt telken, azt kérdezgeti udva­riasan, jártam-e már a falu­ban, no meg, beszélgettem-e emberekkel? Amikor azután leülünk valamelyik műhely- vezető hideg irodájában, az olajfoltos asztal mellé, nagy sóhajjal azt mondja: Hát ugye a bajra jött? © — Nehéz számadás lesz. — Nehéz. Jót akartam. Az­tán. ez lett belőle. — A jót rosszul is lehet akarni! — Úgy, úgy. Most már én is tudom. Hiszi-e, hogy a szö­vetkezeten akartam lendíteni? Amikor megint elnök lettem, azt mondtam magamban: itt sok minden kell, annyi tönk­rement, pocsékba került... Az állatok... az épületek, a gépek agyonstrapálva... Hát ezért. Mert a gazdaságban ... — Nem is ott volt a baj. — Nem. Igaz. Hanem a má- síkban. A Boros. Megetetett. Olyan papírokat mutogatott nekem, olyan bizonyítványo­kat, hogy. azt sem,tudtam, .me­lyik előtt emeljem meg job­ban a süvegemet. — ön vette föl Borost? — Én. — A vezetőséggel egyetér­tésben? — Nagyjából. — A Népszava cikkben még­is azt mondta, hogy szabadít­sák meg Borostól... de hiszen hát ha ön vette fel...? — Én. Most .már meg is sza­badultam, szabadultunk tőle... csak amit itthagyott... az na­gyon keserves. ' — Keserves? Baj! — Az. Jól mondja. — Boros munkakönyvét kiadták? —... még nem... © Megtört ember. Ha pórul járt ügyeskedő lenne, könnyében viselné el a bajokat. De nem az. Jót akaró ember, a közös­ért kapaszkodó, de a lehetősé­geket nem reálisan fölmérő, a buktatókra nem jól vigyázó. Ujjai nehézkes, remegő tán­cot járnak az asztal tetején, s ha halkan is, de mindenre ha­bozás nélkül válaszol. — Miben látja a saját hibá­ját? — Levettek a lábamról Bo­ros Antal papírjai... A papí­rokat néztem, nem az embert. Hittem neki. Pedig csak hinni nem elég. — Szabad kezet adott neki? — Igen. Pedig figyelmeztet­tek is a járási elvtársak. Ak­kor úgy hittem, jót akar, be­csületes úton akarja nekünk is, magának is a hasznot, a többet... Ha ez is úgy sike­rült volna, mint a mezőgazda- sági munka! Mert ott a terme­lés is megfelelő volt. gépeket vettünk, építeni kezdtünk, nö­vekedett az állatállomány... — Nem lett volna elég az. ami a mezőgazdaságból jön? — Hamar akartuk a többet. — Ön személy szerint? — Elsősorban én. Inárcsi vagyok, itt születtem, éltem le az életemet, úgy éreztem, a falum előtt nem maradhatok szégyenbe...! — Bántják önt a régi dol­gok? — Nem. Azokat én már ré­gen eltemettem. © Be-benyitnak, pedig eldu­gott hely a szobácska, azért húzódtunk ide. Órák óta be­szélgetünk. Nem dohányzik, hangját sem emeli föl, tekin­tetében riadalom és szomorú­ság bujkál. Mozdulni is alig mozdul az asztal mellett, más­fél órája a feje fölött függő grafikonnak ugyanazt a vas­tag vonalát látom. Mint akit jéggé dermesztett a baj, s a holnaptól való aggodalom. — Keserves lesz a tagság elé állni. — Nagyon. — Most 'először rezzen meg a hangja, s búg föl benne a szégyenérzet. — Mert hiszen ők adták a bizal­mat ... Igaz, olyasmiért is én felelek — joggal — amit nem személy szerint magam csele­kedtem, de a magam hibáit sem mentem, nem is menthe­tem. — Van már valamelyes kép arról, hogyan is állnak? — Nincsen. A részlegeknél most van a fölszámolás, a munkák átadása. És ha be­csapnak az átvételnél? Csak a pénzek hazakerüljenek ...! Mert van nekünk jogos köve­telésünk, nem kevés! — Biztos ebben? — Igen. Bár már lassan semmiben nem vagyok bizo­nyos ... A közvetlen munka­társaimról, a főkönyvelőről meg a jogászról is azt hittem, hogy rendben teszik a dolgu­Egy takarékos ember Hát én csak afféle hátra- mozdííó, szaladj ide, szaladj oda muki voltam Szivák kar­társ mellett, de anáyit tudok mondani, borzasztó egy taka­rékos, beosztó, spórolós ember volt. Ha teszem, busszal mentem valahová s a vonaljegyet el akartam számoltatni, mivel csak villamosbérletet kaptam tőle, félóráig firtatta, hogy muszáj volt-e buszra ülni, nem tudtam volna-e esetleg gyalog átvágni valamerre, vagy netán autóstopot fogni, mert ő nem akar az én forintom miatt a felsőbbséggel kellemetlenséget. Abba persze igaza volt, hogy mint gondnoknak, nagy fele­lősség szakadt a vállára, és minden fillért meg kellett néz­nie, mire adja ki. Talán azért is küldetett velem vissza a tra­fikba tíz doboz gyufát, mert szerinte mindegyikből hiány­zott két szál. A konyhán úgyis sokat gyújtogatnak fö­löslegesen, akkor legalább a trafikos ne lopja meg, vagy mit tudom én, a gyár. De még tőlem is megkérdezte, nem én dézsmáltam-e meg a dobozo­kat, tízszer két szál az már húsz szál gyufa, és egy év alatt jó pár dobozt összerabolhatok — állította gyanakodva. Persze én égre-földre eskü- döztem, hogy dehogy tennék én olyat, és emlékeztettem mindenkori becsületességemre, amikor is például'a szőnyeg alatt találtam egy ötfillérest, amit azonnal jelentettem, hogy aztán bekönyvelhesse, mert nyilván ő vesztette el. És szabályosan iktatta is az öt fillért, de a legéberebb a konyhán volt, ahol mindenféle népek lesték az alkalmat, hogy tolvajlásokat kövessenek el. Az Irma szakácsnőt el is küld­te, mert külön szaftot is tett a saját fözelékjére, és ha teszem gombóc volt ebédre, a magáét mindig jobban megprézlizte, mint a többi dolgozóét. Két konyhalányt meg pocsékul le- gorombított, hogy a mosoga­táshoz túl sok vizet használ­nak el. Azt is személyesen el­lenőrizte, nem fő-e túl sokáig az étel, ha babot tettek föl, ■mindig mondta, inkább legyen kicsit kemény, de a gázfo­gyasztást nem szabad túllépni. Bizony, ott nálunk hajdiná- rom-dinárom nemigen lehetett, még az élüzemünnepségi lako­mán sem volt más, mint egy karéj zsíros kenyér, meg po­hár kristályvíz, de aztán a kristályvíz elfogyott, meg a zsír is, és a későn jövők me­hettek a csaphoz, ha megszom­jaztak a sózott kenyér után. Igaz, ő maga is igen puritá­nul étkezett, az ebédet ki is hagyta, mert az szerinte sok­ba kerül — reggelire ivott egy kis herbateát, azzal el volt es­tig, amikor is megitta a tea maradékát és el is intézte a vacsorát. Cigaretta, ital, ilyes­mi, nála szóba se jöhetett, ha rágyújtottam, beszippantotta a füstöt, amit kifújtam, ha it­tam egy fröccsöt, ráleheltem, s ezzel el volt intézve a pityó- kázás. Mellesleg be is gyalog járt valahonnan Soroksárról Újpestre, bár ő is kaphatott volna bérletet az üzemtől, de nem akarta, hogy esetleg emiatt ne legyen a gyárnak nyereségrészesedése. Úgy, hogy én a bíróság előtt sem mondhatok mást, ahova 200 000 forint sikkasztása miatt került, hogy régen láttam olyan takarékos, spórolós, hogy ne mondjam, garasoskodó em­bert, mint ő volt... Nagy S. József kát, azután kiderült, semmi nincs a helyén, semmi nincs rendben. Amikor azonban ki­derült, már itt volt a nyakun­kon a baj ... — ön választotta munka­társakként ezeket az embere­ket? — Igen. Hát hiszen ez az, még csak szemrehányást sem tehetek senkinek. Magamnak kerestem. — Pénzügyekkel, elszámo­lásokul ön foglalkozott? — Soha. A főkönyvelő dol­ga volt. Én csak aláírtam. Amikor meg már nem írtam alá, megtagadtam, akkor már eső után köpönyeg volt. Ké­sőn kaptam észbe, jobban kel­lett volna ellenőriznem. — A tagokkal beszélgetve, hiányolták, hogy nem volt... — Tudom. Az utolsó köz­gyűlés a választáskor volt. Küldöttgyűlést sem tartot­tunk. Kellett volna, most már látom, tudom. A szövetkezeti demokrácia kényes dolog, ré'- melykor nyűgnek tartja az ember, úgy érzi, lelassítja a dolgok menetét, azután ami­kor baj van, belátja, mi lett volna a helyes. Ez is az én hi­bám. Nem tagadom, nem is akarom tagadni? Sok keserves leckében volt részem az élet­ben, elég idős ember vagyok, de ennyire keserves nem volt egy sem. Ebből annyit tanul­tam, hogy két életre is elég lenne.., — De talán későn ... — Lehet. A szándékok csak magyarázatnak jók, de nem mentenek föl semmi alól. A felelősségnél az számít, ami történt. Márpedig ez, ami volt és van, nem jól történt. És magam még hagyján. Hanem az emberek. Akikkel gyerek­korom óta... Elharapja a mondatot, fá­tyolos lesz a szeme, nehéz, hosszú csönd telepszik közénk, a cigarettámból szálló füstöt nézem s csak nagysokára kér+ dezem meg: — Lesz bátorsága odaállni önnek az emberek, a szövet­kezet tagsága elé, s úgy el­sorolni a maga tetteit, mint most, nekem felelve, meg­tette? — Lesz. — Nekem kell oda­állni, mert én tettem, én hagy­tam jóvá, én írtam alá ... Senki nem állhat, oda helyet­tem ... © Megint a sarat tapossuk, a távolabbi üzemterületről a szövetkezet irodaépületéhez — bár némi túlzás az öre- gecske, kopottacska házacs­kára irodaépületet mondani — igyekszünk vissza. Embe­rek jönnek szembe, köszön­nek, egymondatos kérdéseket tesznek föl, Pista bácsi így, Pista bácsi úgy... Azután me­gint kettesben vagyunk csak, a szánkból kicsapó pára kö­döt von az arcunk elé. A tagság eldönti majd, mi legyen tovább... Mészáros Ottó (Folytatjuk) Álmok n INDISZKRÉT KÉRDÉS DIÁKOKHOZ Bűbájos fiatal lány, tanár­nő: éppen lyukas órája van. — Megmutatná az iskolát? — Hogyne — bólint. És kalauzol a tiszta, derűs folyosókon, bekukkantunk az egészséges, szép tantermek­be... Fizika szakos, dicsek­szik tehát a viszonylag jól fel­szerelt szertárakkal. Korszerű minden és nagyon praktikus­nak tűnik. — Istenem — mondom — milyen büszke voltam a ka­posvári öreg gimnáziumomra. — Nos, a miénk, a monori — ilyen — mondja. — Kellemes lehet itt taní­tani. — Nagyon. És most bemegyek a IV/C- be, megkérdezni a gyerekek­től: — Tanulni is kellemes itt? Fizika lenne, dr. Borsányi János osztályfőnök órája, osz­tálylétszám 31, ám a sustorgás olyan a teremben, mintha ten­gernyi ajakról fakadna a zsi­vaj. A frissebbje az asztalt csapkodja könyveivel. — Elmarad a fizika! Fikarcnyi bánatot sem érzek a hangokban. — Hölgyeim, uraim közvé­leménykutatást tartunk, de gyorsan, mert egyébként nem lesz idő a feleltetésre. Ám a 14 hölgy és a 17 úr a legcsekélyebb türelmetlen­ség jelét sem mutatják. Előt­tük papír, toll a kézben, kí­váncsi várakozás a levegőben. — A nevét ne írja senki, tgy őszintébb lesz. Bólogatnak... A helyesírási hibákkal meg­tűzdelt válaszokat tartalmazó 31' ívet lapozgatom. Az első kérdés: a pályaválasztásról. Kilencen jelentkeznek peda­gógusnak, további négy nagy kedvet érez ugyan, de külön­böző okok miatt máshová megy. Kitűnő tanárok kerül­tek a monori gimnáziumba, a pálya szeretetét bizonyára tőlük tanulták. Ketten anyagiak miatt nem tanulnak tovább. Szükség van a keresetükre, majd estin, vagy levelezőn ... Négy hon­védtiszt lesz, kettő jogász ... És tizen mennek az iparba. Szakmát tanulnak. Jellemző válaszok: „nem va­gyok a legjobb tanuló, szak­mát választottam." Másik: „azzal a ténnyel szembenéz­tem, hogy általában túljelent­kezés van a főiskolákon, tehát állást, szakmát keresek”. Az­után: „...sokkal jobban sze­retem a gyakorlati munkát, miért vegyem el más helyét?” Mindössze egyetlen tétovázó válasz: „Szeretnék továbbta­nulni, de nem érzek magam előtt semmiféle célt, nem von­zódom egy pálya iránt sem különösebben. Üresség van előttem, ha ez így megy to­vább, akkor el lesz rontva az életem.’ Elhangzott ilyen kérdés is: — Milyen pályát álmodott magának? Még álmaik sem szakadnak el a realitástól: a választott pályákról álmodnak. Tanár, cukrász, lakatos, ügyvéd, fényképész ... Csupán néhá- nyuknál nem azonos a kettő. Például. A műszaki rajzoló di­Tizenhárcntmillids beruházás! BORKOMBINAT EPUL fy Igen nagy értékű létesít­mény tervein gondolkodnak a Tök-Perbál Egyetértés Tsz vezetői és tagjai. A szövetke­zet ugyanis a 72 holdas szőlé­szet mellett egy 330 holdnál nagyobb gyümölcsöst is tele­pített. Most a kitűnő termések jobb tárolása és gazdaságo­sabb feldolgozása érdekében 25 vagon befogadására alkal­mas hűtőházat és egy bor­kombinátot is építeni szándé­koznak. Ez utóbbi pincéjében tízezer, hektoliter bort tárol­hatnak majd. A beruházás hozzávetőlege­sen 13 millió forintot igényel s a tervezett létesítmény egyik érdekessége, hogy három ter­melőszövetkezet — az említet­ten kívül Budaj enő és Tinnye szövetkezete — társult az építkezéshez. vattervező szeretne lenni. Számviteli főiskola helyett könyvtáros, vendéglátós — űrhajósnő. Aztán egy remény­beli tanár, aki váltakozva ál­modik az újságírásról és a ré­gészetről. (Nono!) Egy jogász­jelölt a kamera mögé kívánko­zik. Tagadó válasz egy akadt: Nincsenek álmaim — írta. A politechnikai oktatásról csak azok szólnak elismerően, akik amúgy is gyakorlati pá­lyára mennek, ám ez az elis­merés is mérsékelt. Viszont a nyelvtanulást valamennyien szükségesnek, jónak és he­lyesnek tartják. Böngészem a következő vá­laszokat A nő kizárólag a családjának éljen, vagy dol­gozni is járjon? — a kérdés ez volt. Az egyik lány válasza nagyon édes: „minden vágyain a tanulás, mert ilyen fejjel úgysem tudnék férjhez men­ni”. Egyenjogúnak a többség csak akkor érezné magát a há­zasságban, ha szakmával ren­delkezik ............egy mai lány n em elégedhet meg azzal, hogy otthon ül, mos, főz, lyukas zok­nit stoppol”. Vagy: „Ne legyek másra utalva.” A fiúk véleményét az ott­hon maradó nőkről kértem ki. Érdekes módon a szakmunkás­jelöltek valamennyien otthon tartanák jövendőbelijüket, míg a szellemi munkát válasz­tók dolgozni küldenék. De az érettségit, mint műveltségi alapszintet, mindannyian szükségesnek tartják a nőnél is. De menjünk tovább. Marad­nának Monoron? Egészen kel­lemes hely lehet ez a község, legalábbis a gyerekek erről vallanak. Tizenöt marad, il­letve tanulmányai befejezése után visszajön, tovább öt szin­tén nem bánná a monori éle­tet, ha a körülményei úgy hoz­nák. Pestiek is járnak ide is­kolába, ők — hazamennek. A protekció vajon milyen húrokat penget? A válaszok őszinte örömmel töltenek el, mert. tessék .csajt,olvasni: v. „Szöcialista ■ összekötteté­seim vannak, de nem haszná­lom ki... Protekcióra nem tartok igényt... Benne, de er­kölcstelennek tartanám, ha ... Utálom az ilyenfajta ügyinté­zést ... Ha valaki tud, azt úgyis felveszik, nem piszkolom be magam” ... Persze, van más válasz is. Idézem: „Szocialista összeköt­tetésem természetesen van. És lesz is mindig. A pályaválasz­tásban segített most is.” A legkülönösebb az, hogy akik protekció • lehetőségével dicsekedtek, valamennyien gyakorlati pályára mennek. Pontosabban, olyan helyre, ahol szükségtelen az összeköt­tetés. És végezetül. Az egyik fiú kérdés’ nélkül is válaszol. A lap aljára oda­biggyesztette tömör vélemé­nyét. íme: „Ez az egész fel­mérés egy nagy hülyeség, mert ezután sem fog változni sem­mi, ugyanúgy marad minden, ahogy volt.” Nos, ha nem is tartom hü­lyeségnek, abban igazat kell* adnom, e kis dolgozat nyomán nagy változások nem várha­tók. Például nem intézhetem el, hogy az a kislány feltétle­nül helyet kapjon az első ma­gyar űrhajóban. Üjabb egyete­meket sem alapítanak, és a protekció nem tűnik el a köz­életből. De nem is ez volt a célom. Csupán arra kerestem vá­laszt, milyen' reményekkel in­dul neki az életnek a mai érettségiző. Szántó István Magánépítők! Közületek! CEMENT, MÉSZ, TÉGLA, VASBETONGERENDA, AJTÓ, ABLAK, FENYÖFÜRÉSZÁRU, Lengyel víkendházak és ÉRDÉRT faházak bármilyen mennyiségben és teljes választékból beszerezhetők a BUDAPEST KORNYÉKI TÜZÉP VALLALAT TELEPEIN ÉS KÖZPONTJÁBAN: Budapest Vili., Práter utca 22.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom