Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-05 / 29. szám
PEST (item KrJCivlm* 1969. FEBRUAR 5.. SZEKUA I gen, a lányok! Velük mindig hadilábon álltam. Nem tudtam felfogni észszel, hogy valójában kik is ők? Azt láttam, hogy szoknyában járnak, meg gyakran hallottam visításukat is, de azt még nem tudtam akkor, hogy mitől lányok is ők tulajdonképpen. A hajuk például kiválóan alkalmas volt a húzogatásra, s télen amikor megjött a hó, legalább volt kit dobálni hógolyókkal, de hát ezenkívül más hasznukat még aligha láttam. Homályosan emlékszem, hogy óvodás koromban még más volt a helyzet. Akkoriban jól kijöttünk egymással, papás-ma- mást játszottunk, sőt házasságokat is kötöttünk, ez az egyetértés azonban — már nem tudom mikor — egyszer- csak megszakadt — s attól kezdve életbe lépett a hadi- állapot. Az általános iskolában csendesen telt el az első öt év. Olyan természetesnek tűnt, hogy az iskolában két kapu van. Az egyik felett ez áll, higy FIUK, a másik felett pedig LÁNYOK, s kiki járja a maga útját. Sajnos azonban, a hatodik osztályba lépve közeledni kezdtünk a lányokhoz. Nem tudom, ki kezdte. Az udvar közös volt, így uzsonnamaradványok ledobálásával, köpködéssel, s a gyöngédség egyéb más megnyilvánulásaival próbáltuk tanújelét adni rokonszenvünknek. így ismerkedtem meg én is Erzsikével. Mindig hófehér blúzt viselt, s megfigyeltem, hogy ellentétben az enyémmel, sohasem piszkos a keze. Egy vízzel teli zacskót dobtam a fejére. Szép zacskó volt, nejlon, ami akkoriban ritkaságnak számított. Szétdurrant a fején, képzelhetik. Nagyon sajnáltam. Most azonban már úgyis elszakadt, mindegy, s különben is óriási kiabálás kezdődött. Ezután azt mondták, hogy menjek a tanáriba. Az igazgató nagyon kedvesen fogadott, megkínált két pofonnal, aztán kétszer jó erősen rávert a körmömre, s azt mondta, Hogy kérjek bocsánatot a Tirpáktól. így tudtam meg a nevét későbbi szerelmemnek. Szipogva állt a szoba sarkában. Én elindultam felé, de tévedésből kiléptem az ajtón és szaladni kezdtem. Az igazgató azonban utánam ugrott és visszatessékelt a szobába. Ahogy ránéztem a kislányra, nagyon bánatos lettem. Olyan szép zacskó volt. A Bicék két üveggolyót és egy békát kínált érte. És most ennek fuccs. Ráadásul még bocsánatot is keli kérnem ettől az undok macskától. Az igazgató még egyszer rámnézett. — Neharagudjrámtöbbet- nemteszekilyet — hadartam a mennyezetet bámulva. — Én nem is haragszom rád — mosolyodott el —, hát mit várjon az ember egy hülye hatodikostól. Ettől kezdve azt hiszem, összebarátkoztunk. Ha találkoztunk, kihangsúlyozott udvariassággal köszöntöttük egymást, de egy-egy ilyen találkozás után néha percekig nem kaptam levegőt. (Később bevallotta, hogy ő sem.) A tanítás után mi fiúk odajártunk az iskola elé. Utáltuk az iskolát, addig, amíg ott kellett lennünk, a csöngetés után viszont mindig a pedellus zavart ki az utcára. Persze a lányok is arra jártak. Hárman- négyen összefogózva, súgdo- lózva. Erzsi is köztük volt, egyszóval mindig jól éreztem magam. Már maga az a tény, hogy köszöntem egy lánynak, némi tekintélyt biztosított osztálytársaim körében. Aztán néhányan kijártunk a térre. Ott voltak persze a lányok is. Ök futkároztak, mi lábteniszeztünk. Persze nem szóltunk hozzájuk, de egyszercsak valamelyikünk véletlenül (?) fejen találta az egyik lányt a labdával. Végül együtt labdáztunk. Szépen körbeálltunk és egymásnak dobáltuk a focit. Komolytalan egy játék volt, de mit meg nem tesz az ember a nők kedvéért! Eleinte én Erzsinek dobtam á labdát, de ő csak nem akarta viszonozni ezt a baráti gesztust. Erre megsértődtem és haza akartam menni, de valaki azt Azok az első szerelmek tanácsolta, hogy ne menjek, inkább írjak Erzsinek levelet. Megírtam. Erzsi nem olvasta el. Elrakta a köténye zsebébe. Másnap megjött a válasz. Egész ősszel leveleztünk. Ebben az időben örültünk csak igazán annak, hogy megtanultunk írni. 'Egy október végi estén azonban szörnyű dolog történt. Ott ugráltunk akkor is a téren, amikor megjelent Erzsi apja. — Erzsi, te mit csinálsz itt — üvöltötte. — Én semmit, papa — dadogta a kislány. — És ezek az urak itt? Hiszik, ha nem az urak mi lettünk volna, de az „itt” helyhatározót tévesen alkalmazta a derék Tirpák papa, hiszen már akkor tisztes távolságból figyeltük az eseményeket. A választ így nem hallottuk, de azt láttuk, hogy az esernyő ütemesen fel-le mozgott Erzsiké hátsó részén. Ezt azonban már nem nézhettem tétlenül. Odarohantam a tett színhelyére és máig se tudom hogyan, de így szóltam: — Hallja! Mit csinál ezzel a lánnyal! — Micsoda? Hát te ki vagy? — kérdezte rám tekintve. — Erzsi a menyasszonyom! — mondtam határozottan. (Ezt a szót ugyanis már ismertem akkor. A bátyámnak is volt egy ilyesmije, és ők mindig csókolóztak, s ezért mégsem szólt rájuk senki. Éreztem, hogy most ez itt használni fog.) — Igaz ez? Erzsébet? — kérdezte Tirpák úr leányától, de választ már nem lehetett hallani, mert csak úgy rázkódott jjunevetéstől. Ekkor én is motyogtam valamit és a szipogó Erzsébetre néztem. — Fújd ki az orrodat — mondtam szigorúan. — Jó — de ezt úgy mondta, hogy csillogott a szeme, s miközben a kényes műveletet végezte, állandóan engem nézett. Ami ezután történt, már nem is olyan érdekes. Tirpák úr egy cukrászdába cipelt bennünket, megtömött minket tortával, s közben állandóan harsogva nevetett. Haza is kísértem őket. A kapuban Tirpák papa kezet fogott velem. Mint férfi a férfival. Erzsi közben sajnos beszaladt már a kapun. Hát szóval nagyon szerelmes lettem. Anyám egyik ámulatból a másikba esett. Először azon csodálkozott, hogy milyen gyakran mosak- szom. Na és az öltözködés. Azelőtt éppen hogy magamra hánytam valami ruhát, most pedig nyakkendőt próbáltam a tükör előtt. Mert senki se mondja azt, hogy nem volt a miénk igazi szerelem. Bizonyításul itt van az én Böhömi barátom esete. (Nem akarok mindig magamról beszélni, nevessenek már máson is.) B öhömi is szerelmes volt. Imádottját Kis Katinak hívták. Egyszóval Kati és Jóska nagyon szerették egymást. Megismerkedésük története nem érdekes, hasonlított az én esetemre, csakhogy Jóska nem vizeszacskót, hanem egy féltéglát használt. Szerencsére a tégla célt tévesztett, így megszülethetett a szerelem. Ök is a térre jártak, vagy sétálni mentünk. Mentünk, mert Böhömi engem is mindig magával cipelt. Tudniillik elég szemér- metes férfiú volt akkoriban. Legtöbbször mi ketten előre mentünk, Katika utánunk kullogott és időnként lelkesen odakiabálta nekünk, hogy „ti milyen jópofák vagytok!” Ilyenkor Böhömi hátraszólt, hogy „Hülye!)) Ez így ment egészen az első csókig. Mert az is volt ám. A nevezetes esemény egy kerékpáron történt. Hogy milyen is volt ez az első csók azt csak később tudtuk meg tőle. Egy hét múlva. Akkor engedte ki őt az anyja az utcára, mert ahogy elmondta nekünk, nem hagyja a fiacskáját bekötött fejjel járni az utcán. A kerékpár javításának árát viszont szó nélkül kifizette. (Érdekes dolog is az első csók. Hogy valóban milyen, azt majd inkább magamról mondom el. Mit tudom én, másoknak hogy tetszett.) Maradjunk azért még Böhö- minél. A nagy esemény után már nem cipelt magával. Most már kettesben jártak. Időnként össze is vesztek. (Ugye hogy igazi szerelem volt?) Ilyenkor Böhömi szertartásos komolysággal összetépte Katika képét és méltóságteljesen lenyelte a maradványokat. Egy könyvben olvasta ugyanis, hogy ezt így kell csinálni. Saját bevallása szerint is rossz íze volt a képnek, de azért csak nyelte. Karakán legény volt. A kibéküléseket mindig én bonyolítottam le. Ez így történt: Felfütyültem Katiért, aki le is jött, mert mi jóban voltunk. Akkor én azt mondtam neki, hogy idefigyelj Kati, akarok mondani neked valamit, mire ő azt mondta, hogy mondjam, és akkor én azt mondtam neki, hogy csak vicceltem és nem is akarok mondani semmit. Aztán tényleg csendben maradtam már, mert odajött Böhömi. Köszönt (nekem) és már ki is békültek. (Ugye ez nem volt rossz módszer. Talán az idősebbek is fel tudnák használni?) Közben Erzsi megcsalt. Amíg Böhömiékkel sétálgattam, úgylátszik unhatta magát, mert valóban megtörtént a dolog. Egyszer magam is láttam, hogy a jégpályán egy fiúval beszélget. Csak ennyit hallottam, hogy azt mondta neki „hülye vagy”, de azt úgy mondta, de úgy, hogy roppantul gyanús lett nekem a dolog. A fiút ismertem. Kontyos Dezsőnek hívták, nyolcadikos volt. Nyolcadikos, ha mondom. Rögtön utána szóltam Erzsinek. A jégpályára mentünk éppen. Erzsi nagyon csinos volt. Szép piros kucsmát viselt és égy irtó jó csatos bakancsot. Nagyon tetszett nekem. — Erzsi. — mondtam fenyegetően. — Láttalak a Kontyossal. — Kivel? — kérdezte köny- nyedén, s a korcsolyáját himbálta. Megismételtem. Áh, hülye vagy, az csak egy tévedés volt. Már nem is tetszik nekem egyáltalán. — Komolyan? — Becsszavamra. Tudod, hogy én csak téged ... — Csak engem? — kérdeztem reménykedve és altkor már nem is haragudtam. — Igen, csak téged tartalak igazi férfinak. Ahogy ezt mondta, most ő fordult el és elpirult. Pirosabb lett mint a kucsmája, pedig az nagyon vörös volt. Eloszlott hát minden kételyem. A jégpályán már kéz a kézben csúszkáltunk. Küldtem neki a szívküldin egy lemezt. Két forintba került, de megérte. „Jaj nekem, de nagy a veszedelem” — ez volt a dal címe és Erzsi nagyon örült neki. Én akkor megfogtam a kezét és ő olyan szépen nézett rám, hogy úgy éreztem nincs nálam boldogabb ember a földön. M ásnap megint kimentünk a jégre. Én már előre éreztem, hogy valami történni fog. Szeretem Erzsit, ő is szeret, akik szeretik egymást, azok viszont csó- kolóznak. De hogy kell ezt csinálni. Filmen már láttam ilyet, s esténként a téren is leselkedtünk néha, de hát mégis, mi lesz akkor, ha én ... Ügy gondoltam, valami csodálatos érzés lehet, olyan, mintha valaki csokoládéstortát eszik. (Azt nagyon szerettem.) Nos, mielőtt elindultam volna, megmostam a fogamat. Anyám még csodálkozott is: fényes délután fogat mosni, ilyet még nem tapasztalt nálam. Az előkészületekhez tartozott még az is, hogy a bátyámhoz is odamentem tanácsot kérni, de kiröhögött. Akkor én belérúgtam', de ez majdnem végzetes lett a számomra, mert meg akart verni. Kisírt szemekkel nem lehet randevúra menni, így inkább elszaladtam, még a korimat sem volt időm magammal vinni. Erzsi már várt rám. — Hol a korid? — kérdezte. — Nem is jó ma a jég — mondtam. — Menjünk inkább sétálni. Meglepően könnyen beleegyezett. El is indultunk, s közben én egyre arra gondoltam, hogy mikor és hol fogom végre megcsókolni. A ligetben leültünk egy pádra. Igaz, havas volt egy kicsit, de ez nem érdekelt minket. Itt az idő, gondoltam. Ránéztem Erzsire, mert a filmen is így csinálják. Ö is rámbámult, szép nagy szemei voltak, és mosolygott Megcsókoltam. Nem igaz, hogy ilyet még nem éreztem. Egyszer egy embernek meghúztam a kabátját az utcán, az adott ilyen nagy pofont utána. Erzsi még egyszer rámnézett. Jó vörös lehetett az arcom. Nem a hidegtől. Közelebb húzódott. — Fáj? — kérdezte, és ekkor ő csókolt meg, ő, ő, ő! Ahogy összeért a szánk*, megijedtem, de aztán csak megtaláltuk egymást. Nem is tudnám megmondani, hogy milyen volt. No, hát most volt mit mesélnem a fiúknak, ól pofont persze nem mondtam. Gyakran találkoztunk Erzsikével — télen korcsolyáztunk, tavasszal sétáltunk, s persze úton-útfélen csókolóztunk. El is határoztam, hogy majd feleségül veszem. Boldogan fogunk élni, nem kell majd hét órára hazakísémem, egyszóval nagyon jó lesz. Aztán még sem lett semmi az egészből. Égy délután a kapu előtt bú- csúzkodtunk éppen, amikor valami szörnyű dolog történt. Megcsókoltuk egymást, aztán beszaladt a kapun, a lépcsőház előtt még visszanézett. Nedves volt az ajka, és mosolygott. De nem sokáig. Ott állt az apja. Mit is tagadjam, én is elszaladtam. Azt azért még hallottam, amint a dühös atya így üvöltözött: — Ha még egyszer meglátlak ezzel a csibésszel, kitekerem a nyakadat... E zután többet nem is találkoztunk. Később, ha Erzsire gondoltam, mindig a vizeszacskó jutott az eszembe. Milyen szép zacskó volt. A Bicék két üveggolyót és egy békát ígért érte... De azért Erzsit is sajnáltam. Végül is ő volt az én első szerelmem. Kristóf József rri 1 • « A szakértők szerint évtizedünk uralja "Jeniül kodó műfaja a krimi. A televízióstúdióban szinte futószalagon készülnek az izgalmakban bővelkedő bűnügyi játékok. A műfaj azonban, úgy látszik, nem túlzottan inspirálja a magyar szerzőket, mert a legújabb krimi Robert Thomas angol író forgatókönyvéből készül Horváth Jenő rendezésében. Címe: „Második lövés”. Főszereplői Almási Éva, Mensáros László (a képen), Rajz János és Sinkó László. Segít az új igazgató ' A (iáié krémesek ügyében... A pilisvörösvári tanácselnök vagy egy évig nem szívesen járt a cukrászdába, pedig nagy barátja az édességnek. Azért kerülte, mert mindig akadt, aki megkérdezte tőle: miért nem intézkedik, hogy rendes süteményt árusítsanak? Bizony, a sütemények gyakran „rendetlenek” voltak. A krémesnek elcsúszott a kalapja, a torta összenyomódott, a linzerek megrepedeztek. Nem is csoda, mert Pomázon készítették, s míg a kocsi a rossz csobánkai úton Vörösvárra érkezett, a sütemények ugyancsak szétzilálódtak. Egy évvel ezelőtt a megyei KÖJÁLL megállapította, hogy a Budakörnyéki Vendéglátóipari Vállalat pilisvörösvári termelőüzeme kicsi és túlzsúfolt. A tisztasági előírásokat nem lehet betartani. A vállalat belátta, hogy nyolc ember a kis szobában nem tud higiénikusan dolgozni, ezért az üzemet bezárták. Azt hitték, jó megoldás lesz, ha Pomázról hozzák a süteményt. A fentiek szerint azonban nem vált be. Még tanácsülésen is szó esett a nyomorék süteményekről. A vb kérésére ekkor Solymárról és Piliscsa- báról hozták a tésztát. Ez a megoldás sem volt jó, mert rendszerint délután 2—3 órára, vagy még később jutott friss áru a három cukrászdába. Vörösváron az utóbbi Ingyenes építőipari gépkezelői tanfolyamra jelentkezhetnek 18—45 éves férfi segédmunkások, kubikosok és betonozok A TANFOLYAM HELYE: CEGLÉD. Az első elméleti oktatás (megnyitó): február 5-én. A tanfolyam ideje alatt kereseti lehetőséget nyújtunk, szállást, ebédet, munkaruhát adunk, utazási hozzájárulást fizetünk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. években nemigen sütöttek az asszonyok. Délelőtt elküldték a gyereket a presz- szóba, onnan hozták az ebédhez a friss süteményt. A késői szállítás miatt azonban az áru a nyakukon maradt. Ismét sütni kényszerültek az asszonyok. Végül a tanácselnök unta meg a jogos kérdőre vonást. Személyesen fordult a vendéglátóipari vállalat új vezetőjéhez, Tóth B. Andráshoz, aki másnapra a helyszínen termett. A látogatás után elkezdték a régi, Mil- csi-féle cukrászda és a mellette levő lezárt termelőüzem renoválását. A presszó újra kinyit, az üzem pedig március közepétől kezd dolgozni. A tésztát továbbra is Pomázon fogják sütni. Itt csak töltik, díszítik, s nyáron a fagylaltot készítik. k. m. Ipari tanulókat FELVESZÜNK a bádogos, az ács és a kőműves szakmába. FELTÉTELEK: általános iskolai véqzettséq, a 14. életév (az ács szakmában a 15. életév) betöltése. A jelentkezéshez szükséqes iratok: iskolai jelentkezési lap, születési anyakönyvi kivonat. Munkaruhát és szerszámot adunk, díjtalan szállásról és teljes ellátásról qondosko- dunk. A tanulmányi eredménytől füqqöen ösztöndíjat fizetünk. JELENTKEZÉS A PROSPERITÁS KTSZ Munkaügyi osztályán. Bp. IX., Viola u. 45. . Azonnali felvételre KERESÜNK forgalmi szolgálattevőt és raktári kiadókat. Jelentkezés: 1. SZ. AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT 11. sz. üzemegysége Nagykőrösi Kirendeltségénél Nagykőrös, Kossuth Lajos u. 9.
