Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-26 / 47. szám

Nőnapi társas vacsora A nemzetközi nőnapon, már­cius 8-án délután 5 órakor lesz a központi ünnepség a műve­lődési otthon székházában. Ezt követően 7 órakor társas va­csora kezdődik a központi ét­teremben. Aki a vacsorán részt kíván venni, igényét március 1-ig Mezősi Istvánná titkárnál je­lentse be. Bér kési a konzervgyárban Március 3-án az egyik legnépszerűbb, a legtöbbet ol­vasott író, a Sellő a pecsét­gyűrűn című könyv szerzője, a konzervgyár könyvtárában ta­lálkozik olvasóival. Megtartották szavukat Van tej, kakaó az iskolában Néhány szavas hírben szól­tunk arról, hogy a gimná­ziumban a fogyasztási szövet­kezet büfét nyitott. ígérték, hogy tejféléket is árulnak. Az indításnál nem tették. örömmel értesültünk most arról, hogy végre sok vita és huzavona után mertek „újítani” (aki emlékszik a háború előtti pedellus féle „büfékre”, mindig lehetett te­jet, kávét vásárolni az isko­lában) és elsőnek árusítanak a városban tejféleségeket. Mi tagadás, a premier fé­nyesen sikerült és reméljük, a folytatás is ilyen jó lesz. A Rákóczi Tsz hírei Három zöldséges és egy hús­bolt működik Budapesten, gazdája a Rákóczi Termelő- szövetkezet. A három buda­pesti és a két helyi zöldséges­bolt az elmúlt évben 15 és fél millió forgalmat forgalmazott. Az árut 80 társszövetkezet biztosítja. Körösiek Orosházán Áruházat építenek közösen az Orosházi Állami Gazda­ság, az ottani Uj Élet Tsz és a nagykőrösi Rákóczi Tsz. A korszerű üzletben kenyér, hús, zöldség — minden földi jó kapható lesz. Úgy tervezik, hogy még az idén szeptem­berben megnyitják az új üzletet. *A"'t’ESt ftCGVEI HlfUAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM 1969. FEBRUAR 26., SZERDA Hálózatbővítés, áj transzformátorállomások A DÁV idei terveiből Az elmúlt esztendőbe^ nagy összegű beruházásokat léte­sített a DÁV nemcsak a vá­rosban, hanem a környező községekben is. Tevékenységi köre ugyanis két megye nagy részét öleli fel. Az idén csaknem 2 és fél millió forint értékű mun­kát végeznek a vállalat dolgozói Nagykőrösön. Ennek során az Achim And­rás utcában és a Vitéz utcá­ban nagyfeszültségű vezeté­ket építenek, valamint a Batthiány és az Abonyi úton bővítik a kisfeszültségű há­lózatot. Villamosítják az Arany János Tsz kertészetét és elektromos energiával látják el a Szabadság Tsz hangácsi üzemegységét is. A tormási városrészben további föld­kábeleket fektetnek le és részt vesznek a konzervgyár rekonstrukciójának elketromos szerelési munkálataiban is. Nagykőrösön 270 dolgo­zót foglalkoztat a válla­lat. Sajnos, a megvaló­sítandó tervekhez nincs elegendő szakemberük. Még segédmunkásban is hiány van. Szakemberigényüket ipari tanulók képzésével próbálják megoldani. Ez évben 15 ta­nuló felvételére és alkalma­zására van lehetőség az üzlet­igazgatóságnál. Érdeklődve várják u olvasók a Pest megyei Hírlapot BESZÉLGETÉS EGY ÚJSÁGKÉZBESÍTŐVEL Városunkban az előfizetett napi- és hetilapokat vala­mint képesújságokat 13 nő kézbesíti ki a házakhoz. Arra is gondol a posta vezetője, hogy ha közülük valaki be­tegség, vagy egyéb ok miatt nem tudja az újságokat ki­hordani, két kisegítő álljon készenlétben. » A napokban a' márciusi előfizetési nyugtát hozta az egyik újságkézbesítő: Duzs Ambrusáé, aki a VI. és VII. kerület nagy részébe hordja pontosan az újságokat. — Hogyan választotta ezt a munkát? — kérdeztem tőle. — Ajánlották. Először ki­segítő voltam, és az ősz óta rendes kézbesítő vagyok. Min­den délelőtt hordom a napi- és hetilapokat, meg a képes­újságokat. — Reggel mikor indulnak? CSÜTÖRTÖKÖN: a járdákról, földhasználatról tárgyal a tanács-vb Csütörtökön a városi tanács végrehajtó bizottsága ülésén az idei járdaépítés és villany­hálózat-fejlesztés kerül napi­rendre. Szó lesz a végrehajtó bizottsági ülésen a személyi földhasználattal kapcsolatos kérdések végrehajtásáról, va­lamint a KISZ telekvásárlási kérelméről. — Hét órakor. Az én járá­som a Szabadság téri bérhá­zaktól — a temetőhegyi Déli­báb utcáig tart. Kerékpáron megyek. Ha jó az idő és az út, 4—5 óra alatt végzek. — Melyik újságból hord legtöbbet?.+'Via — A Pást Megyéi Hírlap? ból. Abból van vagy 300 elő­fizetőm. A képeslapok kö­zül a legtöbb helyre a Nők Lapját és Rádióújságot vi­szem. — Mit szeretnek legjobban olvasni a Pest megyei Hír­lapból? — A Körösi Híradót, meg a regényt. Most is nagyon vár­ják Ősz Ferenc regényének folytatásai t. — A lap terjedelme már­cius elsejétől két oldallal nő. Ehhez mit szólnak? — A legtöbben örülnek ne­ki. A kis nyugdíjat élvező idős emberek nehezebben gu­berálják ki a 3 forint több­letet, de azért nem rende­lik le az újságot. — Mennyire megy a kere­sete? — 1200—1300 forintra. A férjem a MAV-nál váltóőr, s egy 10 éves kisfiúnk van. így szépen megélünk. — Van-e valami kívánsá­guk? — Van. Arra kérjük az elő­fizetőket, hogy mindenki csi­náltasson postaládát! (kopa) Emberek, pillanatok A kőműves — Mennyi falat épített már fel? — Sokat. — Mégis? — Hát ha lefektetnénk, be lehetne vele borítani a Ceglédi utat. Hetykén mondja ezt, mint aki valóban büszke a munká­jára. Az ám, nem is kőművesnek mondják ma már a foglalko­zását, hanem építőipari szak­munkásnak. Ez a név előke­lőbb, szebben hangzik ugyan, de nem jelent többet. Vagy mégis? — Sokat kell ma tanulni an­nak, aki el akarja sajátítani a szakmát? — Tudja, annyi minden új dolog van. — Meg rengeteg új anyag is — próbálom mutatni, hogy ér­tek hozzá. Nevet és fölényesen legyint. — Áh! A lényeg mindig ugyanaz marad: tégla, mész, homok meg víz. (Nincs új a nap alatt?) — Hát akkor? — A módszerek! — Azok változnak? — Mindig van valami újí­tás. Elnézem őt. Kis sapka van a fején, tele mészpöttyökkel, a ruhája is csupa mész. A kezé­ben egy tégla meg a kőműves­kalapács: éppen készül ketté­vágni a téglát. Épp úgy, ahogy ötven évvel ezelőtt csinálta egy szaktársa. — Mit szól a házgyárakhoz? — kérdezem. — Azokkal gyorsan lehet házat építeni. — És jók azok a házak? — Biztos. — Ha választani lehetne, milyenben lakjon, melyik kel­lene magának. — Azért inkább a magam építette! A szája szélén mosoly jele­nik meg. Én is ránevetek, de tovább faggatom. — Mondja, nem félnek a gépi technika előretörésétől? Felemeli a kezében levő tég­lát. — Látja ezt? — Igen. — Most ketté kell vágnom, mert csak a felére fan szük­ségem. — És ha gyár majd fél tég­lát is készít? •7- Nekem negyedtéglák is kellenek! — nevet diadalma­san, és tudom, hogy aztán nyolcad, majd tizenhatod részt mondana, s igaza van. — Ha újra kezdené, más pályát választana? Az aszályos múlt esztendőt eredményesen zárta az Arany János Tsz Alapszabály-kiegészítés — Jobb eredményekért: célprémium Az Arany János termelőszö­vetkezet szombaton tartotta zárszamadó közgyűlését. A termelőszövetkezet múlt évi munkájával és eredmé­nyeiről Szegedi János elnök számolt be. Kifejtette, hogy a termelőszövetkezet hajlatos földjein az elmúlt vizes évek sok kárt okoztak, és 1968-ra jobb esztendőt vártak. Ehe­lyett katasztrofális száraz év következett, mely a homok­földeken már a tavaszon el­pusztította a termelőszövetke­zet öt hold paradicsomültetvé­nyét. Azután a borsó-, a ga­bona-, a széna- és a kukorica­termés így gyenge lett, úgy­hogy az aszály több mint egy­millió forint kárt okozott a szövetkezetnek. Jelentő­sen rontották a helyzetet a múlt évi nagyarányú állatbetegségek is. A termelőszövetkezet veze­tői és tagjai minden lehetőt megtettek, a termelési kiesé­sek ellensúlyozására. A terve­zettnél nagyobb területen ter­meltek takarmányféléket. Igyekeztek fejleszteni gümö- kórmentes tehenészetüket, 100 hold nyárfaerdőt telepítettek, 40 hold lucernát vetettek, és egy takarmányszárító és dará­ló melléküzemet is létesítet­tek. A termelési ágak sorában az uborkatermelés és sertéste­nyésztés sikerült legjobban. A melléküzem műszaki hibák folytán nem vált be. Ezért el­maradt haszon címén 300 ezer forint kártérítést köve­telnek a szállító vállalattól. A termelőszövetkezetnek 188 tagja van, akik közül 61 nyug­díjas, vagy járadékos, így ténylegesen 127 tag dolgozik. A termelőszövetkezet álló va­gyona 11 millió 589 ezer fo­rint. A múlt évben 9 millió 847 ezer forint bevételt értek el, amiből a költségek és adók levonása után, egy tagra 17 ezer 252 forint átlagos jövede­lem esik,..:.., ______ „„4.-. ! A zután Labancz Árpád, az ellenőrző bizottság elnöke ter­jesztette elő jelentését. Meg­állapította, hogy a tagság munkafegyelme jelentősen ja­vult. Évközben több ellenőr­zést tartottak. De miután Tuza János főkönyvelőt a zárszám­adás előtt, számviteli mu­lasztások folytán leváltották, azt javasolta, hogy a zárást azzal fogadják el, hogy a számadások felülvizsgálására felkérik a tanácsot és a ter­melőszövetkezetek területi szövetségét. Dr. Benda Tibor szövetke­zeti ügyész az alapszabályok néhány pontjának kiegészítésére tett javasla­tot, mellyel a kisgyerme­kes anyák és a fiatalko­rúak fizetéses szabadság és betegségi táppénz jogait biztosították. Kecskeméti Dezső, Nagy Ferenc, Kustár Balázs, Tuza János és Árvái Balázs felszó­lalása után, a közgyűlés elfo­gadta a zárszámadást és ki­mondotta, hogy a tagok jobb eredményekre való ösztönzésé­re célprémiumokat tűznek majd ki. Végül az elnök bejelentette, Nem felel, az arcán látom, hogy töpreng. Aztán végig­néz a már elkészült falrészen. Mintha simagtná a szemével. Megvonja a vállát, de a vá­lasz benne volt a nézésében. — Tudja, hogy milyen kapó­sak maguk ma Magyarorszá­gon? — Hát... — És nem száll a fejükbe a dicsőség? — Dehogy! — Az autószerelő talán job­ban keres, de ... — ... Minket meg jobban keresnek! Harsogva kezd nevetni, győztes nevetéssel. A szakma győzelme van ebben a nevetés­ben az irigyelt, a jobban fize­tett szakmák felett. Az a tu­dat, hogy rájuk igen nagy szükség van, és az a rémény is talán, hogy egy-két év múl­va előbbre kerül a szakmák sorendjében a kőművesség. (tóth) hogy a zárszámadás eredmé­nyei szerint a tagok járandó­ságának 97 százalékát a héten kifizetik. A közgyűlést azzal zárta be, hogy az elemi és egyéb csapásoktól terhes rossz esztendő gyengébb eredménye, senkit se kedvetlenítsen el. Szerencsésebb körülmények között — mondotta —, oda- adóbb, jobb munkával, jobb eredményeket fogunk elérni! A közgyűlés után az udva­ron elbeszélgettem néhány termelőszövetkezeti taggal, akik általában meg vannak elégedve. Hogy néhány példát felhozzak a múlt évi kereset­ről: Utasi Dénes traktoros 27 ezer, Veréb József dinnyés 20 ezer, Pesti Ambrus fogatos 18 ezer, Pethe Sándorné kerté­szeti dolgozó 12 ezer forint keresetet ért el, ehhez jött még a háztáji föld jövedelme. Este a termelőszövetkezeti központban jó vacsorával ven­dégelték meg a tagokat. (kopa) 4 tanács tervei Társadalmi ösztöndíjasok Különböző egyetemeken és főiskolán a városi tanács ösztöndíjának segítségével je­lenleg 8 fiatal tanul. Tanár­ként, orvosként, egészségügyi szakiskolát végzettként tér­nek majd vissza diplomájuk megszerzése után a városba dolgozni. A társadalmi ösztöndíj rend­szerét bővíteni kívánják a következő oktatási évben és újabb néhány fiatalt segí­tenek anyagilag egyetemi ta­nulmányaik végzésében. El­sősorban építészre, és köz­gazdászra van szüksége a városnak. Az új ösztöndí­H óvirág bál - szalagavatással A Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakiskola szalagavató ünnepségét, az immár ha­gyományos hóvirágbált már­cius 1-én, szombaton este fél 8 órai kezdettel rendezi a Ki­nizsi Sportkör nagytermé­ben. Belépés csak meghívóval. Mesterek — jasoknak és a jelenlegieknek együtt 80 ezer forint tár­sadalmi ösztöndíj szerepel az idei költségvetésben. Szagkonzerv - avagy fejlődik a tudomány Az Esti Hírlapban olvas­tam, hogy egy New York-i cég újautó-szagú festéket hirdet. Nagyon sokan van­nak nálunk is, akik nem vehetnek gépkocsit, de szeretnének az új gépko­csitulajdonos szerepében tetszelegni. Agglegény vagyok. A minap felkeresett az egyik hölgyismerősöm, aki rend­szeresen olvassa az Esti Hírlapot. Megkérdezte tő­lem két konyak között: — Szivecském, nincs a Tiszai Vegyi Műveknek olyan készítménye, amely elhitetné velünk, hogy ez az albérlet a szagáról ítél­ve felér egy főbérleti la­kással ...? (—a—) tanfolyamon A város kisiparosai rendszeresen összejönnek a KIOSZ ál­tal szervezett tanfolyamon, ahol Szokonya László, a városi tanács ipari osztályának vezetője az iparjogi tudnivalókat ismerteti velük. Foto: Kiss Még egyszer a kosárlabda MNK-ról A csütörtök esti ceglédi au­tóbusznál rövid és pontatlan információt kaptam a ko­sárlabda Magyar Népköztár­sasági Kupa aznap délutáni Dél-Pest megyei, Cegléden le­bonyolított férfi mérkőzései­ről. A helyes eredmények (a mérkőzések sorrendjében): Nagykőrösi Gimnázium—Mo- nori Gimnázium 78:60, Ceg­lédi Gimnázium—Nagykőrös 72:67, Monor—Cegléd 63:61. Az utóbbi találkozót az au­tóbusz indulása miatt már nem nézték meg a körösiek, s az első két találkozó után már csak a második hely megszer­zését tartották valószínűnek, helytelenül. A három csapat keresztbe­verte egymást. Mindhárom együttes egy-egy győzelmet aratott, illetve vereséget szen­vedett, s az egymás elleni mérkőzések kosárkülönbözete döntötte el a sorrendet, így: 1. Nagykőrös 3 pont (+13 kü­lönbség), 2. Cegléd 3 pont (+3 különbség), 3. Monor 3 pont (—16 különbség). így a Nagy­kőrösi Gimnázium férficsapa­ta jutott az MNK megyei döntőjébe. Dónáth Tatán Február 17-től 28-ig Ta­tára hívták meg Dónáth Fe­rencet, a Nagykőrösi Gim­názium SK tornászát az or­szágos ifjúsági válogatott tomászkeret edzőtáborozásá­ra. A tény már önmagáért beszél. (sulyok) mit Utunk ma a moziban? A veréb is madár. Színes magyar filmvígjáték. Rendez­te: Hintsch György. Kettős fő­szerepben Kabos László. Csak 18 éven felülieknek! Kísérőműsor: Híradó. Mexi­kóból jelentjük III. 31. Világ­magazin. Előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom