Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-02 / 27. szám

10 1969. FEBRUAR 2., VASARNAP Heti jogi tanácsaink A haszonélvezetről... és a hibás áruról... A haszonélvezettel ter­helt föld akkor sem esik kötelező megváltás alá, ha a tulajdonos kívülál­lónak tekintendő. N. J. gyömrői olvasónk, és rajta kívül többen fordultak hozzánk a termelőszövetkeze­tek használatában álló földek kötelező megváltásával kap­csolatban. Bár a földtörvény­nyel egy évvel ezelőtt részle­tesen foglalkoztunk, a gyakor­latban felmerült több problé­ma — amit az ez ügyben hoz­zánk küldött levelek is igazol­nak — szükségessé teszi, hogy visszatérjünk erre. Mint ismeretes, az úgyneve­zett kívülállók földje megvál­tás alá kerül. Kívülállónak azt kell tekinteni, aki nem tagja a termelőszövetkezet- kezétnek, és oda ez év január 1-ig nem is lépett be. Kívül­állónak számít M. J. vecsési levélírónk is, aki bár tsz-dol- gozó, de a szövetkezetben al­kalmazott, és nem tag. P. R. dabasi olvasónk panaszolja, hogy ő tez-tag volt, és most mégis kívülállónak nyilvánít­ják, és ennélfogva földjét megváltják. N. J. inárcsi levél­írónk pedig azt kérdezi, hogy mi lesz azoknak a földjével, akiké haszonélvezettel van terhelve, mint az ő ingatlana SS. A földtörvény a kívülállók földjeire a kötelező megvál­tást írja elő. Vannak azonban kivételes esetek, amikor a kí­vülállók földje mégsem kerül megváltásra. Ilyen a K. N.-né budaörsi olvasónk helyzete, aki nem tagja egyik szövetke­zetnek sem, a vele együtt élő élettársa azonban termelőszö­vetkezeti tag. A jogszabály szerint levélírónk földje nem kerül megváltásra, úgyszintén á fővárosban dolgozó, g^őjsb. említett N J.-é sem. mivel a haszonélvezettel terhelt .ingat­lan mentes a megváltás alól. ha azonban a haszonélvezeti jog megszűnik, akkor az in­gatlan a kötelező megváltás alá kerül. M. J. olvasónk azért vált kívülállóvá, mert a múlt év­ben megszűnt i a szövetkezeti tagsága. A termelőszövetkeze­tek használatában levő. és a kötelező megváltás alá kerü­lő ingatlanok sorsa nem attól függ, hogy a telekkönyvi tu­lajdonos volt-e korábban, és mennyi ideig tagja a szövet­kezetnek. Annak, akinek a tsz-tagsága a múlt év január 1. után megszűnt, az kívülál­lóvá vált, és a termelőszövet­kezet használatában álló föld­je után a jogszabályban elő­írt megváltási ellenértéket kapja. Persze, ha házastársa továbbra is tagja maradt a szövetkezetnek, akkor a már előbb írtak reá is vonatkoz­nak, vagyis a tsz-taggal együtt élő nem tsz-tag házastársa, Ipari tanulókat a bádogos, az ács és a kőműves szakmába. FELTÉTELEK: általános iskolai véqzettséq, a 14. életév (az ács szakmá­ban a 15. életév) betöltése. A jelentkezéshez szükséqes iratok: iskolai jelentkezési lap, születési anyakönyvi ki­vonat. Munkaruhát és szerszámot adunk, díjtalan szállásról és teljes ellátásról qondosko- dunk. A tanulmányi eredménytől füqqően ösztöndíjat fizetünk. JELENTKEZÉS A PROSPERITÁS KTSZ Munkaügyi osztályán. Bp. IX., Viola u. 45. élettársa tulajdonában álló földingatlan nem 'kerül meg­váltásra. A boltban vásárolt hi­bás árut köteles-e az eladó kicserélni? H. J.-né gödöllői olvasónk gyermekét küldte el a boltba, s romlott felvágottat hozott. Amikor visszavitte, azt nem voltak hajlandók kicserélni, sőt azt sem ismerték el, hogy a felvágott rossz minőségű. Olvasónk kérdezi, mi a helyes eljárás ilyen esetben? A belkereskedelmi minisz­ter utasítása szerint a vevő­nek csak kifogástalan minősé­gű árut szabad kiszolgáltatni. Ha a vevő úgy ítéli meg, hogy romlott a vásárolt áru, minő­ségi kifogást emelhet, és en­nek elbírálása elsősorban az üzletvezető feladata. Az üzlet­vezető köteles legjobb tudása szerint gondosan kivizsgálni a panaszt, azt magától nem há­ríthatja el. Ha a kifogás ala­pos, a vevőt azonnal kártala­nítani kell. Abban az esetben, ha csak laboratóriumi vizsgá­lattal dönthető el, akkor is a vezető köteles intézkedni. Ar­ra azonban fel kell hívni ol­vasóink figyelmét, hogy a fel­ismerhető minőségi hiba be­jelentésére a vásárlástól szá­mított 8 napon belül jogosult a vevő. Ez a határidő minden árura vonatkozik, és az is, ha a hiba használat közben és csak hosszabb idő után állapít­ható meg, akkor a vevő, a mi­nőségi hiba felfedezésétől szá­mított 8 nap alatt jelentheti be szavatossági igényét, de legkésőbb a vásárlás időpont­jától számítva 6 hónapon be­lül. Megjegyezzük, hogy ha az áruval kapcsolatos minőségi kifogás alapos, a vevő kíván­ságának megfelelően az árut ki kifli .cserélni, vagy vissza kell venni és a vételárat visz- sza kell adni. Dr. M. J. Gyermeknevelés Kati és Laci, az óvodások Kati minden reggel becsön­get Laciékhoz, hogy együtt in­duljanak az óvodába. Kati a „nagy”, ez év őszén iskolába megy. Laci most lett óvodás. 3 év korkülönbség nagy idő ebben az életkorban. A kis­csoportosokat és a nagycsopor­tosokat majd egy világ vá­lasztja el egymástól. Az óvoda pár házzal odébb van mint a lakásuk, az utat nap mint nap kettesben teszik meg. Kati önérzetesen kihúzza magát, figyelmesen szemléli az utat, és szorosan fogja Laci kezét. Laci szaporázza lépteit és közben kérdésekkel ostro­molja Katit. A kérdésekre mindig vá­laszt is kap, néha ezek a vá­laszok nem egészen pontosak, mert Kati ismeretei is hiá­nyosak, de Lacit mindig teljes megelégedettséggel tölti el. Az első időben, mikor, még csak egy-két hete jártak az oviba, a kérdések főleg az óvo­dára vonatkoztak. Katitól akart megerősítést szerezni, hogy az óvodától nem kell félni, hogy az óvodában mindig kellemes az élet. Az óvodáskor a fejlődésnek az az állomása, amikor a gyer­mek öntudata mind erősebbé válik. Akaratát, önállóságra törekvését gyakran nyilvánít­ja ki. A felnőttekhez már nem ragaszkodik olyan mértékben, mint kisgyermekkorban. Szí­vesen van együtt társaival. Fejlődésükre jellemző; Mozgás. Már kisóvodás ko­rára elsajátítja az alapvető mozgásformákat, ezek tovább finomulnak, különösen a kéz­mozgás biztonsága nő meg az óvodáskor végére. Érzelmek fejlődése. A sze­retet és öröm érzése uralja az érzelmi életét. Emellett még, különösen 4 éves korig, gyak­ran mutatkozik indulatkitörés, hirtelen harag, különösen, ha akaratát korlátozzák. 6 éves korára nagy lépést tesz az ön­uralom • területére Gyakran megkísérli ’ elrejteni bánatát vagy haragját. Ellenőrzi és korlátozza érzelmeit. Értelmi fejlődés. Rendkívül élénk képzelőerő az, ami az értelmi fejlődését is uralja. 3—4 éves korban még nehe­zen választja szét a valóságot és az elképzelt1 dolgokat, 6 éves korára azonban már jól elkülöníti a valóban megtör­ténhető dolgokról. Kis óvodá­soknál gyakori az éjszakai fel- riadás, mert az álmok úgy hat­nak rá, mint a valóság, álmá­ban tovább éli nappali életét. Beszéde 4 éves korra eléri a felnőtt beszédszintjét. Ra­gozni tud, és kevés a saját maga készítette szó, a „gyer­meknyelv”. 6 éves korára már minden hangzót tisztán és ért­hetően ejt ki. Figyelme 4—5 éves korban még nagyon ingadozó, gyorsan elterelődik, de mire az iskolá­ba kerül, már 15 percig tud összpontosítani. Míg a kis óvodás a szabá­lyokat még nagyon nehezen fogadja el és gyakran áthág­ja, a nagycsoportosok az óvo­dai élet szabályait betartják, sőt, egymást is ellenőrzik és figyelmeztetik a szabály be­tartására. Szociális kapcsolatok. Igény­lik a gyermektársaságot. 5 éves korra már választott ba­rátja van, akihez nagyon ra­gaszkodik. A kisebb gyerme­kekkel gyakran gyengéd, de uralkodik is felettük, nagyobb gyermekek társaságát szívesen fogadja. Játék. 5 éves korig a fantá­ziajáték jellemzi, majd mind nagyobb szerepet kap a konst­ruáló, összerakó, szétszedhető játék. Kis óvodások rajzai még inkább csak firkák. Óvo­dáskor végére azonban az áb­rák mind jobban felismerhe­tők. Rajzainak témája . van, „valamit” ábrázol. Ez a korszak a mese kor­szaka is. Kis óvodások saját élethelyzetüket akarják halla­ni a mesékben is, míg a na­gyobbak inkább a „kalandos” meséket. Nevelési feladatok 1. Ebben a korban is bizto­sítani kell a mozgásigény ki­elégítésére a megfelelő helyet és időt 2. Gyermektársra szüksége van, ha nem jár óvodába, gondoskodni kell gyermektár­saságról, ahol megtanulja a társas viselkedés szabályait 3. Önállósági igényét nem korlátozni, hanem erősíteni kell. Apró feladatok, megbíza­tások, amelyet számon is tar­tunk és elismerünk. Sok lehe­tőséget adjunk a segítésnek. 4. Meséljünk sokat ezzel gazdagítjuk a gyermek szó­kincsét, befolyásoljuk érzel­meit, magatartását. Nem sza­bad ijesztő, mesét mondani, mert ez túlzott szorongást, fé­lelmet vált ki, és fellépnek az éjszakai rémálmok. 5. Gondoskodjunk arról, hogy nyugodt helyen szét­szedhessen, összerakhasson já­tékszereket, „barkácsolhas­son”. (Dr. H. A.) Februári KISZ-hírek Középiskolások és szakmun­kástanulók állnak a zöld asz­tal mellé 7-én Monoron és Pi- lisvörösváron. Az asztalitenisz KISZ Kupa két megyei selej­tezőjéről két-két lány- és fiú­csapat jut tovább a döntőbe, amelyet a váci Mezőgazdasági Technikumban rendeznek ti­zenhatodikén. Eddig húsz is­kola jelentkezett a versenyre. ★ A szakma kiváló tanulója vetélkedő megyei döntőjét február 10—13 között rende­zik. ★ Ebben a hónapban jelentkez­hetnek a KISZ-tagok a nyári építőtáborokba: 850 Pest me­gyei lány utazik Balatonúj- helyre, ahol az állami gazda­ságban növényápolási munkát végeznek. A fiúk — 450-en — Borsodivánkára mennek csa­tornázási munkára. A rádió és televízió műsora vasárnap KOSSUTH RADIO 8.15: Christel Goltz és Anton Dermota énekel. 8.50: Rádiórek­lám. 8.55: Grant kapitány gyerme­kei. Rádiójáték. I. rész. Verne Gyula regényének rádiójátéka. 9.45: A versmondó művészete. Ri­port. 10.00: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebedhez szól a nóta... 12.40: Egy korty tenger ... Fekete Gyu­la műsora. 12.50: Tudó aul! — Riói pillanatok. Róbert László ze­nés útibeszámolója. 13.24: Zene­művészeink reflektorfényben. Köz­reműködik: Fischer Annie, a Tát­rai vonósnégyes. 14.04: Mondd, mit érlel . . . Versek. Közreműkö­dik Bodor Tibor és Horváth Fe­renc. 15.08: Családi körben. „Az első”. Dokumentumjáték. 16.05: Januárban hallották először. Tánczene. 16.40: Tudósaink fóru­ma. 17.05: Nagy mesterek — vi­lághírű előadók. Mozart-hangver- seny. 18.35: Népi muzsika. 19.10: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Mózes. Drámai költemény két részben. 21.30: Tánczene. 22.15: Arthur Grumiaux hegedül, Clara Haskill zongorázik. 22.51: Suha Ealogh Pál népi zenekara játszik. 23.20: Szimfonikus zene. 0.10: Nászéjszaka. Részletek Messager operettjéből. PETŐFI RADIO 10.35: Százados szenzációk. 11.05: Kapcsoljuk a Kóruspódium évad­záró hangversenyét (élő). II. rész. Közben: 11.50: A zongorahajó. Charles Cross versei. Kb. 13.00: Népdalok. 13.14: Százszorszép. Me­sejáték. 14.03: Táskarádió. Az If­júsági Rádió zenés műsora. 15.00: Donizetti: Lammermoori Lucia. Háromfelvonásos opera. 16.54: Mit üzen a Rádió? A műsort vezeti Sipos Tamás. 17.34: Mária főhad­nagy . Részletek Huszka—Szilágyi operettjéből. 17.50: Ez is, az is 120 percben. 20.10: Színes népi muzsi­ka. 20.45: Az Alpok fehér réme. Egy délelőtt dr. Leo Krasser lavi- ! nakutatónál. 21.00: Zenekari mu­zsika. 22.10: Ritmikus percek. — , Tánczene. 22.52: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. j URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: A ■ XX. század zenéjéből. 20.18: Fel- j vételek a dzsessz őskorából. 20.31: Két zongoraötös. 21.49: Zara I Doluhanova és Michel Dens éne- | kel. I TELEVÍZIÓ [ 9.38: Angol nyelvtanfolyam ha­! ladóknak. Elromlott a vízcsap, í (Walter- és Connie-sorozat.) 9.55: , Héimérfö’ 'es kamera. Üttörőhír- ; adó. 10-10: C.- zégos matematika­vetélkedő. VIII. osztályosoknak. 11.10: Bors. Kalandfilmsorozat. 2. Szent Dimitrij éjszakája (ism.). 11.55: Kóruspódium. A Magyar Rádió műsorsorozatának évadzáró hangversenye. 15.28: A termelőszö­vetkezetek együttműködése. (Szak- filmsorozat.) 15.55: Mesél a nép... Az Iskolatelevízió irodalmi mű­sora. 16.30: Bronzérmesek. Mexikó 68. II. rész. 17.05: A muzsika ifjú követei. Zenés riportműsor az 1968. évi nemzetközi zenei versenyeken, helyezést elért fiatal magyar mű­vészekkel. 17.30: Felfedező úton a képzőművészet birodalmában. 17.45: Reklámműsor. 17.50: Tudo­mányos tudakozó — önmagunk­ról. Kitől örökölte?... 18.40: Tv- szőttes. 19.00: A világ térképe előtt. 19.10: Esti mese. 19.20: Sébastian az emberek között. Magyarul be­szélő francia filmsorozat. 5. rész. 19.45: Sporthírek. 20.00: Tv-híradó. 20.15: Bors. Kalandfilmsorozat 4. Vesztegzár a határon. 21.15: Mar­cell Amont — francia revüfilm. 22.05: Az érem harmadik oldala. Komiós János műsora. 22.15: Tv- híradó — 2. kiadás. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.15: Kedvelt régi melódiák. 9.10: Fészekhagyók? G. Tímár György jegyzete serdülők és szüleik kap­csolatáról. 9.25: A hét előadómű­vésze: Wilhelm Kcmpff. Meixner Mihály előadása. 10.10: óvodások műsora. 1. Meseposta. 2. Énektaní­tás. 10.30: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, a Csepeli Posz­tógyár énekkara énekel. 11.00: Is­kolarádió. 1. Matematika a VII— VIII. osztályosoknak. Bizonyítá­sok. 2. Történelmi kislexikon £ középiskolásoknak. 3. Angol tár­salgás a II. gimnazistáknak. 4. A mi dalaink. III. osztályosoknak. 11.35: Kamarazene. 12.15: Táncze­nei koktél. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.05: Budapest kulturális programjából. 13.06: Zenekari mu­zsika. 13.58: Mit üzen a Rádió? A műsort vezeti: Sipos Tamás. 14.38: Népművészek a mikrofon előtt. Zenés beszélgetés Tóth Antalné mezőkövesdi és Béres Jenőné no­vai népi énekessel. 15.15: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonsá­gai. 15.35: Ma 50 éve történt! A fehérvári megyeházán. Hetés Ti­bor írása. 15.40: Kóruspódium. A Budapesti Férfikar énekel. 15.55: Válaszolunk hallgatóinknak! 16.10: Harsan a kürtszó. A Gyermekrá­dió műsora. 16.53: Édes anyanyel­vűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.). 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Wilhelm Kempff zongorázik. 17.45: Szálasi naplója. II. rész. Al­brecht főherceg ajánlata. Karsai Elek dr. írása. 18.00: A Húszas stúdió klubestje. 19.30: A Rádió­színház bemutatója. Bomló világ. Taar Ferenc dokumentumjátéka. 20.22: Hanglemez (MK) 20.25: Puc- cini-est. Nyilvános operahangver­seny a stúdióban. Közben: kb. 21.05: Ady Endre élete és költé­szete. VI. rész. Égő tűzben dide­regve. Koczkás Sándor előadása. Kb. 21.25: A Puccini-est folytatá­sa. Kb. 22.10: Mikrofonnal a Kö­zel-Keleten. VII. Lesz-e béke az olajfák alatt? Chrudinák Alajos műsora. Kb. 22.20: A Magyar Rá­dió és Televízió népi zenekara játszik. 22.50: * Meditáció. 23.00: Sosztakovics-müvek. 23.40: Ope­rettmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Zeneművészeink reflektor- fényben (ism.). Közben: 10.40: A Rádió Ady-emlékkönyve. Franyó Zoltán emlékezése. I. rész. 10.55: A zeneművészeink reflektorfény­ben c. műsor folytatása. 11.35: Könnyűzene. 12.10: Heródiás. Részletek Massenet operájából. 13.03: Gazdaszemmel hazánk me­zőgazdaságáról. Az energia ellá­tásról. Kovács Mihály írása. 13.18: Ismerkedjünk a dzsesszmuzsiká- val. Vendéghangszerek. Pernye András előadása (ism.). 14.08: Dél­utáni frissítő. 14.43: Rádióreklám. 14.50: Iskolánk hangja. 15.00: Hangszerszólók. 15.11: Simon Lajos két karcolata. 1. Zivatar. 2. Csil­lagom. 15.21: Fúvószene Kocsár Miklós műveiből. 15.30: Mai témák — mai dalok. Dénes Margit dalai­ból. 15.37: A Rádió Ady-emlék­könyve. Viták a költő körül. Hat­vány Lajos emlékezése (hangfel­vétel). 15.41: Polonézek operákból. 16.05: Balogh Albert népi zenekara játszik. 16.25: A lábodi rezervá­tumban. Földvári Géza riportja. 16.35: Három induló nagyzenekar­ra. 16.55: Széljegyzet 17.00: ötórai tea. 18.10: Zentai Anna két ope­rettdalt énekel. 18.20: Fekete-fe­hér. Beszélgetés Illyés Gyula köl­tészetéről. A mikrofon előtt Bélá- di Miklós, Koczkás Sándor és Sza­bolcsi Miklós. 18.50: Jan-Francois Pailiard kamarazenekarának hang­versenye a mentoni fesztiválon (hangfelv.). 20.30: Üj könyvek (ism.). 20.33: Muzsikaszó farsang­időben (ism.). 21.23: Nőkről — nőknek (ism.). 21.53: Könnyűzene. 22.25: A hét előadóművésze: Wil­helm Kempff Meixner Mihály elő­adása. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Kursz Russzkovo Jazüka. Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 33. lecke. 19.10: Székely Endre: III. partita. 19.25: XX. századi vígope­rákból. 20.12: Láttuk, hallottuk. Színház-, film- és képzőművészet­kritika (ism.). 20.32: Wilhelm Kempff zongorázik. 22.13: Felvé­telek a dzsessz őskorából. 22.27: Zenei panoráma. KERESZTREJTVENY FEBRUÁR Radnóti Miklós vízszintes 79. szám alatti verséből idézünk rejt­vényünk vízszintes 1. és függő­leges 13. számú soraiban. VÍZSZINTES: 1. A versidézet kezdete (folytatása: függőleges 13.). 13. Vízfakadás <+*). 14. Épü­let, németül. 15. Statisztika alapja. 16. Ruhadísz. 17. Soha nem áll meg. 18. Mázol. 19. Női becenév. 20. Mocsár. 22. Hím állat. 23. Ér­téke. 24. Lélegzik. 25. Főnök be­ceneve. 26. ... Béla, a magyar munkásmozgalom nagy alakja. 27. Időjelző. 28. Gyártmány, angolul (k=d). 30. Vissza: érzékszerv. 31. Lusta. 32. Heveny — vég nélkül. 33. Felszín. 34. Latin és. 35. Ital. 36. Levonta a tanulságot. 38. Ter­mény. 39. Néz. 41. Per alapja. 43. Öltözet. 44. Feszítő. 46. Látványos színpadi produkció. 48. Kb. lati­nul. 49. Női becenév. 51. Szemé­lyes névmás. 52. Iratkapocs. 54. Elegyít. 57. Megbirkóztunk vele. 59. Értekezlet. 60. Hordozható kis orgona, latinul. (+*). 62. Török főváros. 63. Ipari növény. 65. To­rok része. 67. AU. 69. Majdnem epe! 70. Régi római köszöntés. 72. Síkság. 73. Angol zsargon. 75. Lejegyezte. 77. Diplomáciai autó­jelzés. 78. Elmélet. 79. Az idézett vers címe. FÜGGŐLEGES: 2. Könyvelte a teljesítést. 3. Erek! 4. Női becenév. 5. Fagöngyöleg. 6. Csapadék. 7. Kutyák. 8. Afrikai köztársaság (—h). 9. Tehénhang. 10. Legjobb része. 11. Vissza: igyad. 12. A- hang. 13. A vízszintes 1. folytatá­sa. 18. Kívül. 19. Korszak, időszak, latinul. 21. Ért, miatt, latinul. 22. Busman — fele. 23. Hitszegő. 24. Betű tartozéka. 26. Közigazgatási rövidítés. 27. Szemüveg, népiesen. 28. Bátor. 29. „A” verskellék. 31. Zöldségféle. 32. Fafajta. 35. Latyak. 36. Véd (—*). 37. Olasz város. 40. Régi fejrevaló. 42. Oregoni város (USA). 45. Gólya teszi 47. Üt. 50. Csedes-óceáni kis sziget. 53. Hím állat. 55. Rágcsáló. 56. Tépelődő. 57. Helyrag. 58. A csillagászat is­tennője (+*). 61. Alul. 64. Idény. 66. Harisnyaíajta. 68. Szántatlan föld. 70. Mátka. 71. Női becenév. 73. Sérülés. 74. Kongói helység. 76. Hajtogatott papír. 78. Szemé­lyes névmás. BEKÜLDENDŐ a vízszintes 1. és a függőleges 13., valamint a víz­szintes 79. számú sorok megfej­tése. ★ MEGFEJTÉSI HATÁRIDŐ: egy hét. Csak a levelezőlapon érkezett megfejtéseket vehetjük figyelem­be! A JANUAR 12-i KERESZTREJT­VÉNY MEGFEJTÉSE: — Páros műkorcsolyázás — Jégvitorlázás — Óriás műlesiklás — Fakutyázás. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Lengyel Mária, Budapest, XIV., Lumumba u. 161. Schneider Mik­lós, Budapest, V., Szalay u. 5/b. Nyitó Istvánné, Budapest, III., Csillag-hegy, Attila u. 4. Kókai István, Budapest, XVII., Rákoscsa­ba, Alsópetény u. 104. Nagy Ágnes, Budapest, XXI., Budafok, Rákóczi u. 173. Dudás Józsefné, Zsámbok, ált. iskola. Molnár Ildikó, Száz­halombatta, Lakótelep, C-épület. III., fsz. 3. Sztach János, Isaszeg, Gárdonyi u. 6. Fejes Imre, Tak­sony—Erős-puszta. Ifj. Somogyi Lajos, Vecsés, Katona József u. 10. GYERMEKREJTVÉNY PAJTASOK! Brehm Alfréd, a hírneves német zoológus 140 évvel ezelőtt 1829-ben született. Az álla­tok életéről összegyűjtött hatal­mas tényanyagát ebben a közis­mert művében tette a közre. Mi a könyv címe? Lásd a rejtvény v. 7. sorát. I 2. b 4 5 <t> í 8 9 h o 11 11 tb Í4 15 tó"“ «? 18 <9 10 __L u 11 15 >6 14 VÍZSZINTES: 1. Áthidalás két hegy között. 8. A Tisza mellékfolyója. 9. Csú­nyácska. 10. Magatok. 12. Kérdő- névmás. 13. Nagy Sándor névjelc. 14. Kockacukor kis méretben. 17. Goromba. 18. Válogatott keret. 19. Gondolatait papírra veti. 20. A ci­ca egyik része??? 21. A jégen vág­ják télen, hogy halászni tudjanak. 22. Verscsengés. 24." Kétszer jár ugyanabba az osztályba. FÜGGŐLEGES: 1. Híres bolgár fürdőhely. 2. Ilonka becézve. 3. Női hangnem, 4. Közlekedünk rajta. 5. Szakács tanuló neve volt a régi időkben 6. Amikor hárman énekelnek. 11 Füzet. 14. Rugalmas szövet a csőn tok ízületi végénél. 15. Nevetsé ges. 16 ................-móddal — módjá v al. 17. Az igazgató bácsi a diá kok nyelvén. 18. Nincs tovább!! 21. A szemeivel érzékel. 23. Két ezer római számmal. PAJTASOK! A visz. 7. sor meg­fejtését írjátok le egy levelező­lapra és 1969. február 9-ig küldjé­tek be a Szerkesztőséghez. A he­lyes megfejtők részt vesznek a februári jutalomsorsolásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom