Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-14 / 37. szám
4 an 1069. FEBRUAR 14.. PÉNTEK Borbély Tibor: Gyermekkori emlék Kavicsos volt a tér, hol egykor térdre estein. Fájt sebem, és folyt a vér, — fel mégsem keltem, — csak térdeltem konokul tovább, hogy ne lássák meg sebem, — az óvatosan járó ostobák. Hol nyugszik Janus Pannonius? 1972-ben lesz ötszáz éve annak, hogy meghalt Janus Pannonius, a középkor legnagyobb magyar költője. Mint ismeretes; a kiváló humanista évekig pécsi püspök volt, majd Mátyás királlyal támadt viszálya miatt menekülnie kellett innen. A Zágráb közelében levő Medvevárban halt meg 1472-ben, igen fiatalon — 38 éves korában. Hívei később titokban visszahozták a tetemét Pécsre és( egy kápolnában rejtették el. A nagylelkű Mátyást meghatotta egykori barátjának tragédiája és ezért elrendelte, hogy Janus Pannoniust rangjához és híréhez méltó módon temessék el. Az egykori források azonban nem jelölik meg pontosan azt a helyet, ahol a díszes kőszarkofágot elhelyezték. Pécs városa és az egész ország megemlékezik majd a humanista költő halálának jubileumáról, s felmerült az a kívánság, hogy erre az alkalomra kutassák fel Janus Pannonius sírhelyét és helyezzék el méltó helyen a koporsóját. Dr. Petrovich Ede, a pécsi püspöki levéltár vezetője vállalkozott arra, hogy a korabeli források felhasználásával kideríti: hol nyugszik a költő? Izgalmas nyomozásnak is beillő kutatása során arra a feltevésre jutott, hogy a székesegyház északi oldalán állt Mária-kápolna lehetett Janus Pannonius végső nyughelye. Ez az épület azonban Pécs várának 1664, vagy 1686. évi ostroma idején elpusztult, s ezzel nyoma veszett az ott elhelyezett koporsónak is. Dr. Petrovich Ede feltevése szerint ásatások révén nyomára bukkanhatnak a hajdani Mária- kápolnának, s az ott levő sírok feltárásával tisztázni lehet; valóban ott nyugszik-e Janus Pannonius? Zebegényi kvartett SZŐNYI SZOBOR ÉS MONOGRÁFIA Tavaly Pest megye múzeumai közül a zebegényi Szőnyi István emlékházban járt a leg»«* atincM • 2 r *» Teljesítménybérben, áronnál alkalmazunk ács, kőműves, műköves, kőfaragó, villanyszerelő, hegesztő, csőszerelő, vasszerkezeti lakatos szakmunkásokat, betonozó-útépítő és kubikosbrigádokat, betanított munkásokat, férfi segédmunkásokat. Szállást adunk, napi háromszori étkezést térítésért nyújtunk. Jelentkezés: 26. sz. Állami Építőipari Vállalat Dunaújváros Kenyérgyár u. 1. több látogató. A neves festőművész hagyatékát 24 000-en tekintették meg. A nagy látó* gatottság a múzeum gazdag programjának köszönhető. Többek között 208 alkalommal vetítették le a Szőnyi István életéről és munkásságáról készült színes filmet, hangversenyeket rendeztek a múzeum kertjében. Az idén is gazdag program várja a közönséget. Többek között magyar és francia festők munkásságát ismertető filmek vetítését, irodalmi estek, hangversenyek, s újabb kiállítások rendezését tervezik. Bemutatják majd Szőnyi kortársainak — Berény Róbert, Márffy Ödön, Vass Elemér — műveit, akik együtt alkottak Zebepényben a nagy művészszel. Ismét megrendezik a kéo- zőművészek szabadiskoláját. Az eevhónapos előadássorozatra külföldi művészek jelentkezését is várják. A tervek között szerepel Szőnyi Istvánról készült monográfia kiadása, valamint a festő bronzszobrának felavatása a múzeum kertjében. Az idei program megvalósításához jelentős segítséget ad majd a múzeum hamarosan megalakuló baráti köre. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár AZONNAL FELVESZ KÖZPONTI TELEPHELYÉRE: eszterqályos. maros, lakatos, iv-lánqheqesztö. motorszerelő villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat, pneumatikus irányítástechnikai berendezések vizsqálatához. mérő- és szabályozókörök üzembe helyezéséhez technikusokat, továbbá férfi seqédmunkásokat. A központi telephelyen 44 Órás a munkahét. MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD. KÜLSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE: # műszer- és technoloqiai szereiésí munkahelyekre (Orosháza Szeged környéke. Százhalombatta. Szőny) csőszerelő Központifűtés-szerelő, lakatos, neqesztő es villanyszerelő szakmunkásokat továbbá férfi seqédmunkásokat. A vidéki munkahelyen 44 órás munkahét va" MINDEN SZOMBAT SZABAD. Munkásszállás üzemi konyha van. Bér meqeqyezés szerint. Seqédmunkások részére heqesztőképzésf szervezünk. Jelentkezés a vállalat Munkaüqyi osztályán: Budapest XVIII., Gyomrai út 79«83. Polgári erkölcs - kommunista erkölcs KORUNKBAN ALAPVETŐEN két erkölcsi rendszer létezik: a polgári és a kommunista erkölcs. Nézzük meg, milyen lényeges különbséget találhatók a kettő között. Mivel e sokrétű témát nincs módunkban kimerítően tárgyalni, így — az alapvető különbség megvilágításán kívül — néhány kiragadott szempont alapján igyekszünk érzékeltetni a polgári és a kommunista erkölcs mibenlétét. Ami a leglényegesebb különbséget illeti, azt a következőképpen lehetne summázni: a polgári erkölcs alapja az individualizmus, az egoizmus és a képmutatás, a kommunista erkölcsé pedig a kollektivizmus. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy a polgári erkölcs „logikai tengelye” az egoizmus, amely magántulajdonosi viszonyok között elkerülhetetlenül alapvetővé válik. A magánvállalkozók az üzleti életben, akarva-akaratla- nul, mint egoisták lépnek fel, és nem ismernek el „más köteléket, mint a meztelen érdeket; ... az egyetlen erő, amely összeköti őket: a saját haszon hajhászása, az önzés” (Marx). A köznapi életben a „mindenki önmagáért” szemlélet a jól ismert „homo homini lupus” (ember embernek farkasa) antihumánus elvben fejeződik ki. A kommunista erkölcs pillére, a kollektivizmus, ezzel szemben mélységesen szociális és humánus, amely az egyes ember és a társadalom egészének kölcsönviszonyára vonatkozik. A kollektivizmus negatív értelemben az individualista alapállás gyökeres tagadását jelenti, de ezen túlmenően egy pozitív magatartás kialakítása is: kölcsönös segítés, szolidaritás, felelősségérzet a közösségért, áldozatkészség, együttműködés, és az egyéni érdek alárendelése a társadalmi érdeknek. A kommunista erkölcs — a burzsoá ideológusok állításával ellentétben — nem tagadja az előző erkölcsök egészét, hanem elismeri az erkölcs bizonyos folytonosságát, és továbbfejleszti a haladó osztályok pozitív erkölcsi tanítását. Végeredményben a kommunista erkölcs a proletárerkölcsből fejlődik ki, második foka pedig: a szocialista erkölcs, és az új társadalmi rendért vívott harcban alakul ki a tá- gabb értelemben vett: kommunista erkölcs. Ez az erkölcs „magában foglalja a főbb általános emberi erkölcsi szabályokat”, nagy jelentőségre tesz szert a társadalmi haladásért vívott harcban, és egyre újabb tartalommal gazdagodva, egyetemes emberi erkölccsé válik. AZ EGYETEMES ERKÖLCCSÉ VÄLAS lehetősége eleve kihúzza a talajt a már említett burzsoá nézet alól, amely szerint a kommunista erkölcs elveti a „régi erkölcs” és a valláserkölcs „örök” elemi normáit. Valójában pedig csak a kommunizmus talaján alakulhatnak ki azok az objektív és szubjektív feltételek, amelyekben teljes totalitásukban érvényesülhetnek ezek — a vallás által „szent parancsként” kezelt — „ősi emberi követelmények”. A kommunista erkölcsben nemhogy megszűnnének, hanem magasabb színvonalra kerülnek és gazdagodnak az emberi együttélés elemi erkölcsi normái. A kommunista erkölcs tartalmazza a társadalmi együttéléshez szükséges elveket, mint pl.: ne ölj, ne lopj, mondj igazat, nyújts segítséget a rászorulóknak, tiszteld az idősebbet, teljesítsd ígéretedet stb. Sőt, az erkölcsi fogalmak jó része Is — pl. igazságosság, becsületesség, egyenlőség, emberi méltóság, kölcsönös megbecsülés, egyszerűség, szerénység stb. — csak a kommunista erkölcsben nyer először valóban emberi tartalmat és csak e társadalomban terjedhet ki az emberi lét valamennyi fontos területére, itt kaphat reális talajt kifejlődéséhez. Az etikai relativizmus — a jelenlegi polgári etikában az egzisztencialista erkölcs — szerint az erkölcsi magatartásnak nincs külső, objektív mércéje, az embernek csak belsőleg, önmagával szemben van erkölcsi kötelessége, s így végső soron nem vonható felelősségre. E nihilista erkölcsi felfogással szemben a kommunista erkölcs az erköl- csiség objektív kritériumával rendelkezik. A szocialista társadalomban élő ember erkölcsi magatartásának legfontosabb kritériuma: a kommunizmus építésében való tudatos, aktív részvétel. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy erkölcsileg mi a jó és mi a rossz, Lenin „Az ifjúsági szövetségek feladatai” c. írásában kifejtette: „... a mi erkölcsünk teljesen alá van rendelve a proletár osztályharc érdekeinek”. A közösségi erkölcsnek tehát elsőrendű megnyilvánulási területe a társadalmilag hasznos tevékenység, amely a közvetlen munkafeladatokon túl sokféle önkéntes társadalmi munkában fejeződhet ki. Ezekből következik, hogy a társadalom javára végzett munka a kommunista erkölcs egyik legfontosabb jellemzője. A kizsákmányolás viszonyai között az elidegenedett munka többnyire csak mint szükséges rossz létezik, és ezen a tényen alapvetően nem tudnak változtatni a „munka szerelmesei” sem, akik kapitalista körülmények között is szeretik hivatásukat. A kommunista társadalomban fokozatosan kialakulnak azok a viszonyok, amelyekben — a biológiai lét- szükségletekhez hasonlóan — a munka erkölcsileg élet- szükségletté válik. A munkaerkölcs megváltozása következménye, de egyben egyik eszköze, lényeges feltétele is a kommunizmus létrejöttének. A munka életszükségletté válása — ez a ma még sokak által utópiának tartott jelenség — az egész társadalom viszonylatában hosz- szú fejlődési fokozatok alatt valósul meg, de már szocialista jelenünkben is egyre szaporodik azon egyének száma, akik nemcsak anyagi szükségletből dolgoznak, hanem számukra a hivatásként végzett munka életük értelme, emberi képességeik kibontakoztatásának területe, boldogságuk egyik forrása. A POLGÁRI ÉS A KOMMUNISTA ERKÖLCS — fentiekben körvonalazott — általános elvei átszövik a konkrét erkölcsi normákat, szabályokat, fogalmakat és a morállal kapcsolatos különböző problémákat. Vizsgáljunk meg ezekből néhányat a teljesség és a részletes kifejtés igénye nélkül. Vizsgálódásunk tárgyát képezheti többek között az egyik leglényegesebb etikai kategória, a humanizmus, amely a két erkölcsi rendszerben jelentősen eltérő vonásokkal rendelkezik. A polgári forradalmak haladó burzsoáziája is zászlajára tűzte a humanizmus elvét, de ez a forradalom győzelme után egyre inkább frázissá vált. Az egoizmus eleve magában rejt bizonyos antihumánus tendenciákat. A kizsákmányoló társadalmi viszonyok kényszerítő hatására kialakult önzés, a verseny öldöklő küzdelmet hoz létre, amelyben az ember nem várhat mástól segítséget, csak saját magára van utalva. Ennek egyik erkölcsi kifejezője az önzés, amelyet a burzsoá igyekszik képmutatóan leplezni és helyette az önzetlenséget. a humanizmust prédikálja, de ezekből vajmi keveset képes a valóságban realizálni. Társadalmi méretekben a polgári humanizmus csupán hamis illúzió és egyénileg is csak néhány kiemelkedő polgári humanista képes — korlátozott mértékben — a haladást, az emberiességet szolgálni, mint pl. Anatole France, G. B. Shaw, Thomas Mann, Albert Schweitzer vagy Bertrand Russell. A kommunista termelési viszonyok kialakulásával megszűnik az a helyzet, hogy az emberi viszonyok dologi viszonyok formáját öltsék, így eltűnik a tőkés társadalom antihumánus tendenciája, az ember egyre jobban urává válik a sajátmaga által létrehozott viszonyoknak, és a „szabadság birodalmában” mindenki, minden tekintetben valóban emberhez méltó életet fog élni. Ez a kommunista humanizmus lényege. Ezt a humanizmust csak olyan osztály képes megvalósítani, amely önmaga felszabadításával egyben végrehajtja „az általános emberi emancipációt” is (Marx). A kommunista erkölcs nem elégszik meg a „felebaráti szeretet” kinyilatkoztatásával, hanem arra ösztönöz, hogy magában a társadalmi valóságban létrejöjjenek azok az igazi emberi viszonyok, amelyek lehetővé teszik a személyiség minden- oldalú fejlődését. így lesz a kommunista erkölcs az emberi történelem leghumánusabb erkölcse. SOKSZOR TALÁLKOZUNK még azzal a felfogással, amely leszűkíti az erkölcsöt a magánélet területére, sőt azon belül is a szexuáletikára. Az erkölcs — így a kommunista erkölcs is — szélesebb fogalom; mint'-a-magánélet. Kétségtelen tény azonban, hogy a magánélet erkölcse az erkölcs egyik fontos érvényesülési területe, amely — a termelési, politikai és a különböző hivatali tevékenységek kivételével — kiterjed az egész élettevékenység szférájára. A magánélet erkölcsének jelentőségét növeli továbbá az is, hogy az ember itt jobban önmagára van utalva, kevésbé terjed ki erre a területre a társadalmi ellenőrzés, ezért a mindennapok során önállóan kell megoldania kisebb-nagyobb erkölcsi problémáit. A magánélet erkölcse Is alapvetően különbözik a két társadalmi rendszer viszonyainak megfelelően. A tőkés termelési módban a magánélet is „elidegenedett” és nemegyszer torz módon elválik a társadalmi élettől: a burzsoá, mint tőkés vállalkozó: egoista, mint magánember: képmutatóan altruista, eljátssza ,.a jótevő felebarát” szerepét; a kispolgár pedig, aki délelőtt: „hivatalos személyiség”, délután otthonában: „egyszerű ember”, „szabad” egyén. Le kell szögeznünk — a régebben sokat hangoztatott hamis váddal ellentétben —, hogy a kommunista embereknek lehet, sőt kell is, hogy legyen magánéletük. De alapjaiban nem különbözhet ez a magánélet a közélettől. A kettős életet megengedhetetlennek tartja és elveti a kommunista erkölcs. Ezen erkölcs normái ugyanúgy vonatkoznak a magánéletre, mint a munkára vagy a politikai-társadalmi tevékenységre. Sőt, azt mondhatnánk: éppen a magánélet területén mutatkozik meg legjobban, hogy az ember mennyire tette „saját természetévé”, személyes szükségletévé és meggyőződésévé az erkölcsi követelményeket. „Abból, hogy milyen a viszonya környezetéhez a magánéletben, megítélhető az ember általános kultúrájának foka” (Marx). E PROBLÉMÁKAT TANULMÁNYOZVA felvetődhet a kérdés: milyen mértékben lehet beleszólni az ember magánéletének erkölcsébe? A kommunista erkölcs elítéli a magánéletben felmerülő erkölcsi kérdések bürokratikus, adminisztratív kezelését. Arra ösztönöz, hogy az öntudat fejlődésével az egyén maga találja meg a helyes megoldást erkölcsi problémáit illetően. Csak végső esetben, ha a környezetét is veszélyezteti valaki (garázdaság, agresszió, alkoholizmus, stb.) és ha az egyéni ráhatás lehetősége kimerült, akkor folyamodik a társadalom a „közvélemény ítélőszékéhez” vagy esetleges adminisztratív szankciókhoz. A magánélet erkölcse a házassági és családi kapcsolatokon túl (amelyekről nem szóltunk, hiszen vázlatos elemzésük is külön tanulmányt érdemelne) magában foglalja a szabad időben végrehajtott tevékenységeket is. Ez a bonyolult kérdéskomplexum — amely a munkaidő csökkenésével egyre aktuálisabb lesz —, sok erkölcsi problémát is magában rejt. E kérdések megoldása elsősorban a társadalom anyagi és szellemi fejlődésének ütemétől függ, valamint szoros kapcsolatban áll a sokoldalú erkölcsi neveléssel, á kommunista erkölcsi szokások és emóciók kialakításával. Folytathatnánk tovább az egyes erkölcsi tételek analízisét. De a szűkre szabott terjedelem nem teszi lehetővé a részletesebb vizsgálódást. Ügy gondoljuk azonban, hogy az elmondottak alapján belátható és megalapozott az a kijelentés, hogy valamennyi lényeges erkölcsi elv, szabály, kategória konfrontációja a kommunista erkölcs humánusabb voltát és magasabbrendüségét igazolná. További elemzés helyett — befejezésül — az erkölcsi nevelés köréből villantunk fel egy-két problémát. Itt szintén található lényeges differencia a polgári és a marxista felfogás között. A marxista etika világosan kifejti, hogy az erkölcsnek két oldala van: az egyik az erkölcsi tudat, a másik az erkölcsi gyakorlat; és leszögezi: az erkölcs mindenekelőtt gyakorlati viszony, amely az emberek mindennapi tevékenységében realizálódik. EBBŐL KÖVETKEZIK, hogy az erkölcsi nevelés nem szűkíthető le az intellektuális szférára, vagyis pusztán az erkölcsi szabályok megtanítására, az erkölcsi felvilágosításra, mert ez csak hatástalan prédikáció, moralizálás lenne. Az ilyen moralizálás színvonalán rekednek meg a polgári felvilágosodás képviselői is, akik erényekből és óhajokból indulnak ki a társadalom objektív valósága helyett. A marxizmus szelleme ellentétes a moralizálással. A „moralizáló kritika”, a szimpla erkölcsi felháborodás és morálprédikáció helyett a társadalmi viszonyokból kell kiindulni, vissza kell vezetni az eszményeket a tényekre, „egyébként ezek az eszmények jámbor óhajok maradnak csupán, és semmi esélyük nem lesz arra, hogy a tömegek elfogadják, következésképpen, hogy megvalósítsák őket” (Lenin). Az idősebb generációhoz tartozók egy része is csak „ka- tekizmusszerűen" tudja elképzelni az erkölcsi nevelést. A kommunista erkölcs nem elvont esetek gyűjteménye, nem hoz létre valamiféle újfajta szocialista katekizmust”, amely minden szituációban megadja a helyes cselekedet sémáját. Modern társadalmunk szövevényes emberi viszonylataiban ez el sem képzelhető. A kommunista erkölcs kódexe nem „tízparancsolat”. A kőtáblák kora lejárt. A kommunista erkölc' kategorikus parancsok helyeit egyértelmű alapelveket fektel le — és ezek nem lezártak, hanem egyre bővülnek, fejlődnek —, amelyeket a konkrét helyzetnek megfelelően kell alkalmazni. És elsősorban az alkalmazáson, illetve a gyakorláson van a hangsúly, bár nem vitás, hogy ismerni is kell ezeket az erkölcsi elveket. Végeredményben tehát az erkölcsi nevelés legfontosabb terepe a gyakorlati tevékenység, a munka, a társadalom építésében való aktív részvétel, melynek során kialakul és megszilárdul az egyes ember erkölcsi arculata. Takács Ferenc
