Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-12 / 35. szám

Airfoil 1969. FEBRUAR 12., SZERDA Csúcsforgalom a szövetségben Akikről még nem hallottunk KUPAMENETREND A „téli álomból” szinte egy csapásra ébredtek a labdarú- gó-_yezetők. A hétfői megyei szövetségi nap csúcsforgalmat hozott. Olyan sokan voltaic, hogy a későn jövőknek már csak állóhely jutott. A fő té­ma természetesen a február 23-án kezdődő MNK, valamint az ezzel párhuzamosan induló Ifjúsági Kupa volt. A sorsolás előtt néhány ál­talános tudnivalót ismertettek, így például a mérkőzésbevétel fele a vendégcsapatot illeti meg, s a három forduló vé­geztével állva maradt négy együttes jut tovább az orszá­gos nagydöntőbe. Az MNK február 23-i páro­sítása: Dabas I. kér.—Üjhar- tyán, Dánszentmtklós—Biksza SE, Kiskunlacháza—Tököl, Szi­getújfalu—Csepel Autó, Bem SE—Nagykőrösi Kinizsi, Tá- piószentmárton—Monor, Gyömrő—Üllő, Maglód—Ve­rses, Kartal—Aszód, Gödöllő— Bag, Bernecebaráti—Váci SE, Kösd—Váci Vasutas, Törökbá­lint—Pilisi Bányász, Piliscsa­bai KSK—Dunabogdány, Pá­céi—Dunakeszi Vasutas, Érd— Budakalász. Mint a műsor is mutatja, az első forduló több rangos összecsapást ígér. Az Ifjúsági Kupa műsora: Öcsa—Újhartyán, Dunavar- siny—Tököl, Szigetújfalu— Csepel Autó, Bem SE—Nagy­kőrös, Pánd—Monor, Pilisi KSK—Üllő, Gödöllői Vasas— Bag, Bernecebaráti—Váci SE, Törökbálint—Pilisi Bányász, Pécel—Dunakeszi, Érd—Buda­kalász, Sződliget—Pomáz, Aszód—Váci Vasutas. A fenőtték 14.30-kor, az ifik 13 órakor kezdenek, de közös megegyezéssel — ha ezt idő­ben bejelentik — a kezdési időpont megváltoztatható. A kupamenetrend után néz­zük, mi újság azoknak a me­gyei I. osztályú csapatoknak a háza táján, akikről eddig I még nem esett szó. I r Ujhartyáni ,,adósság" Az újhartyániak MNK-sze- replése, sőt, bajnoki rajtja is veszélyben forog. Ugyanis anyagi okok miatt a Dabasi Járási TS felfüggesztette já­tékjogukat. Ha az ügyet feb­ruár 19-ig nem rendezik, ak­kor nem is küldenek játékve­zetőket kupameccsükre. Szolnoki Ferenc edző el­mondta, hogy csapata január 19-én kezdte el az alapozást. Vasárnap, első kétkapus mér­kőzésükön 6:2-re verték La- josmizsét. A kora reggeli órákban játékosok, vezetők és szurkolók népes hada szorgos­kodott a havas pályán, hogy játékra alkalmassá tegyék. Délután a csapat kitűnő já­tékkal örvendeztette meg a szép számban összegyűlt né­zőket. Üjhartyán több játékossal erősített, Kalmár József és Stranszki Lajos a KISTEXT- ből, Kaltenecker Kakucsról, Turcsány pedig Inárcsról ke­rült az együtteshez. Hárman abbahagyták A Nagykőrösi Kinizsiről Kurgyis János intéző tájékoz­tatott — Gyikó Lajos edző megvált a csapattól, utóda Bakonyi István lett. Elég sok a gon­dunk, mert Juhász és Balogh bevonult, ezenkívül több idő­sebb játékosunk, így Lányi, Decsi és Csikós szögre akasz­totta focicipőjét. Szomolányira és Vilcsákra egyelőre nem számíthatunk. Tehetséges ífis- ták csatasorba állításával igyekszünk pótolni a vérvesz­teséget. Csepel Autós testvérek A Csepel Autó felkészülésé­ről az együttes új intézője, Papp Károly ezeket mondotta. — Heti három edzés szere­pel műsoron, vasárnap a Ve­gyesipari SK-nál vendéges­kedtünk és 4:2-re nyertünk. Játékosállományunk megerő­södött, az Egyetértésből Gált, a Bp. Medicorból Papp Ká­rolyt, Délegyházáról pedig testvérét, Papp Attilát igazol­tuk le. Barna Bélától, a Váci Vas­utas intézőjétől megtudtuk, hogy négy edzéssel készülőd­nek a nyitányra, és jelenleg az együttes összeszoktatásán van a fő hangsúly. Ugyanis a Vasutas is több játékossal erő­sített, így Kenyeres és Sas- vári a Váci SE, Mózes a Felső­gödi TK csapatából került Vácra. A leszerelt Mészáros ismét rendelkezésre áll. Csu­pán Hanczig távozott el a Vas­utasból. (Fekete) TOTÓTIPPJEINK 1. Fiorentina—Cagliari 2. Inter—Palermo 3. Juventus—Roma 4. Lanerossi—Torino 5. Sampdoria—Napoli 6. Varese—Atalanta 7. Verona—Bologna 8. AC Reggiana—Fcggia 9. Perugia—Livorno 10. Padova—Genoa 11. Monza—Spal 12. Modena—Lecco 13. Mantova—Como Pótmérkőzések 14. Brescia—AS Reggina 15. Bari—Ternana 16. Lazio—Catanzaro 1 1 1 x x 1 1 x 1 x 1 X 1 1 X 1 X 1 X 1 x 2 1 x 1 x 1 x A 48 kilósoknál Pest megyei háziverseny Szombat, vasárnap a Golgo- i Korács (Csepel Autó). 75 kg: ta utcában rendezték a KISZ ... 3. Pásztor (Abony). Kupa országos szabadfogású | A pontversenyt az MTK birkózóversenyt. A 48 kilo- nyerte az FTC és a Csepel SC grammos súlycsoportban Pest I előtt, megyei „háziverseny” volt, mint az eredmény is mutatja: 1. Marton (Csepel Autó), 2. Nagy (Ceglédi Vasutas), 3. Sápi (Ceglédi Vasutas). A további Pest megyei he­lyezések. 60 kg: ... 2. Csiszár (Csepel Autó). 65 kg: ... 3. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. ein. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon; 343-100, 142-220. Gépiró szoba 10 órától 18 óráig 140-449, 18 órától 21 óráig 140-447. Titkárság: 131-248. Egyéb szamok: 141-462. 141-258. Előállítja; Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál <Bp„ V., József nádor tér I. 82,). Előfizetési díj 1 hónapra 17 forint. A területi labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása Péteri—Nagykáta, Galgahévíz—Ül- iő, Kakucs—Kartal, Pilisi KSK- Lőrinc SE, Abony—Túra, Ócsa— Ceglédbercel. IV. forduló, április 6: Abony— Öcsa, Túra—Pilisi KSK, Lőrinc SE —Kakucs, Kartal—Galgahévíz, Ül­lő—Péteri, Nagykáta—Biksza SE, Domony—Manor, Mogyoród—Cjsg- lédbercel. V. forduló, április 13: Monor— Nagykáta, Biksza SE—Üllő, Péteri —Kartal, Galgahévíz—Lőrinc SE, Kakucs—Túra, Pilisi KSK—Abony, Ceglédbercel—Domony, Öcsa—Mo­gyoród. VI. forduló, április 20: Üllő— Monor, Pilisi KSK—Öcsa, Abony— Kakucs, Túra—Galgahévíz, Lőrinc SE—Péteri, Kartal—Biksza SE, Nagykáta—Ceglédbercel, Domony— Mogyoród. VII. forduló, április 27: Monor— Kartal, Biksza SE—Lőrinc SE, Pé­teri—Túra, Galgahévíz—Abony, Kakucs—Pilisi KSK. Mogyoród— Nagykáta, Ceglédbercel—Üllő, ócsa—Domony. Vili. forduló, május 4: Kakucs— Ócsa, Pilisi KSK—Galgahévíz, Abony—Péteri, Túra—Biksza SE, Lőrinc SE—Monor, Kartal—Ceg­lédbercel, Üllő—Mogyoród, Nagy­káta—Domony. IX. forduló, május 11: Monor— Túra, Biksza SE—Abony, Péteri— Pilisi KSK, Galgahévíz—Kakucs, Domony— Üllő, Mogyoród—Kartal, Ceglédbercel—Lőrinc SE, ócsa— Nagykáta. X. forduló, május 18: Galgahé­víz—Ócsa, Kakucs—Péteri, Pilisi KSK—Biksza SE, Abony—Monor, Túra—Ceglédbercel, Lőrinc SE— Mogyoród—Domony, Üllő—Nagy­káta. XI. forduló, május 25: Monor— Pilisi KSK, Biksza SE—Kakucs, Péteri—Galgahévíz, Nagykáta— Kartal, Domony—Lőrinc SE, Mo­gyoród—Túra, Ceglédbercel— Abony, Ócsa—Üllő. XII. forduló, június 1: Péteri— Ócsa, Galgahévíz—Biksza SE, Ka­kucs—Monor, Pilisi KSK—Cegléd­bercel, Abony—Mogyoród, Túra— Domony, Lőrinc SE—Nagykáta, Kartal—Üllő. XIII. forduló, június 8: Monor— Galgahévíz, Biksza SE—Péteri, Nagykáta—Túra, Domony—Abony, Mogyoród—Pilisi KSK, Ceglédber­cel—Kakucs, ócsa—Kartal, Üllő— Lőrinc SE. XIV. forduló, június 15: Biksza SE—Ócsa, Péteri—Monor, Galga­hévíz—Ceglédbercel, Kakucs—Mo­gyoród, Pilisi KSK—Domony, Abony—Nagykáta, Túra—Üllő, Lő­rinc SE—Kartal. XV. forduló, június 22: Monor— Biksza SE, Kartal—Túra, Üllő— Abony, Nagykáta—Pilisi KSK. Do­mony—Kakucs, Mogyoród—Galga­hévíz, Ceglédbercel—Péteri, ócsa— Lőrinc SE. Nincs szükség kölcsönjátékosokra Válogatottakkal vagy kölcsön já­tékosokkal? Ez volt a kérdés na­pokon át a Sturm Graz elleni Kö­zépeurópai Kupa visszavágóra ké­szülő Vasas-labdarúgók háza táján. A legújabb — s valószínűleg végleges — helyzet szerint nem lesz szükség a csepeli Molnár T. és az újpesti Dunai II. kölcsön já­tékára, mert az A, illetve ligavá­logatottal külföldön túrázott válo­gatottak — Mészöly, Ihász, Men- czel, Farkas — időben hazaérkez­nek. A Vasas szombaton reggel indul vonattal Grazba. Erős fiúk Angliában A magyar súlyemelő válogatott február 22-én Londonban Anglia legerősebb embereivel méri össze erejét. A csapat február 19-én utazik el Budapestről. Földln, Veresen és Nemessányin kívül Benedek (pehelysúly), Bagócs (könnyűsúly), Bakos (váltósúly), továbbá Tóth Géza (félnehéz vagy nehézsúly) is elutazik Londonba, ők mindhárom fogásnemben meg­mérkőznek az angolok váloga- totjaival. Tartalékként Nagy Ró­bert és Szarvas áll készenlétben. Holnap a másik csoport műsorát közöljük. t|l nagymaros «niaBagi VERŐCE «30^ VISECttÁO VÁC FELSŐGÖD píjffla. SZENTENDRE POMÁZ ALSÓGÖO P P. CSABA A! W BUDAKALÁSZ GÖOtX P. VÖRÖS VÁR D KÉSZ) P. SZENTIVÁN /----^ S OLYMÁR / ß \ Y pF a KESzi *( \z a őrs TÖRÖKB ÁLMT^^j--^ ÉRD m P||fc SZENTMIKLÖS u||||jr D. HARASZTI Illír TÖKÖL MONOR NAGYKÖRÖS TÉLiX Ajánlatunk: Ruhaflanell, barhent és mat!asszé Kártolt és fésűsszövetek Női és gyermek bunda- és gumicsizmák, hócipők Férfi, női és gyermek télikabátok Sálak, kesztyűk, sapkák Férfi-, női és gyermek­fehérnemű Különböző alsó és felső kötött áruk, harisnyanadrágok Gyermek krepp harisnya- nadrágok a cipóig NE UTAZZON A FŐVÁROSBA! Nagy téli vásár, gazdag és bőséges választék, kiváló minőség Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben megyei I. csoport. I. forduló, március 16: Monor— Ócsa, Biksza SE—Ceglédbercel, Péteri—Mogyoród, Galgahévíz— Domony, Kakucs—Nagykáta, Pili­si KSK—Üllő, Abony—Kartal, Tú­ra—Lőrinc SE. II. forduló, március 23: Lőrinc SE—Abony, Kartal—Pilisi KSK, Üllő—Kakucs, Nagykáta—Galga- . hévíz, Domony—Péteri, Mogyoród —Biksza SE, Ceglédbercel—Monor, Ócsa—Túra. III. forduló, március 30: Monor —Mogyoród, Biksza SE—Domony,

Next

/
Oldalképek
Tartalom