Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-11 / 8. szám

l'EST ME C) ÚJCirltm 1969. JANUÁR 11., SZOMBAT CITROM VERŐCÉN Szenvedélyes kertész híré­ben áll Verőcén Korbély Jó­zsef gépkocsivezető. Az ama­tőr kertész minden szabad idejét kertjében virágai kö­zött tölti. A szebbnél szebb növények közül a tizenkét év­vel ezelőtt ültetett, s a hideg időben a szobájában növekvő citromfájára a legbüszkébb. A gondos ápolást gazdag termés­sel hálálja meg a növény: je­lenleg harminc, gyermekököl nagyságú citrom érlelődik raj­ta. Tavaszi hírek az Állatkertből Szirmot bontott az orchidea Bölcsődés kismedvék Fészekrakásra készülnek a madarak Jégcsapok dísztik a szikla- barlang köveit, hó borítja az Állatkert útjait is, de a pál­maház trópusi melegében exo- tikus növények kápráztatják el a látogatókat. Szirmot bon­tott az orchidea, virágzanak a hajtatott tulipánok, jácin­tok. Az akváriumban már vár­ják a medencék a Japánból érkező különleges aranyhala­kat. UJ SZOBROK A Fővárosi Tanács Végre­hajtó Bizottsága jóváhagyta a margitszigeti Művész-sétány fejlesztési tervét. A Művész­sétányt jelenleg huszonkét mellszobor díszíti. Ezúttal ti­zenhat olyan író és művész portréjának elhelyezéséről született döntés, akiknek munkássága meghatározta és jellegzetesen képviselte ko­runk leghaladóbb társadalmi és művészeti törekvéseit. Az elkövetkező tíz évben művé­szi portrét kap Balassi Bálint, a magyar késő reneszánsz nagy költője, halálának 375, évfordulója alkalmából; Vö­rösmarty Mihály születésének 175., Petőfi Sándor és Jókai Mór születésük 150. évfordu­lója alkalmából; József Attila első kötete, a „Szépség kol­dusa” megjelenésének 50., Radnóti Miklós születésének 60., valamint halálának 25. évfordulójára. Madách Imre egész alakos bronzszobrát nem a Művész-sétányon, ha­nem a lebontott Ybi-íürdő helyén állíttatják fel még eb­ben az évben. Képzőművészeink közül a következők mellszobrai kerül­nek a művészeti panteonba; Izsó Miklós, Barabás Miklós, Szinyei-Merse Pál, Kernstock Károly és Ferenczy Béni. Az építőművészek közül pedig Pollack Mihály, Ybl Miklós és Lechner Ödön. A zeneművészek sorából Bihari János portréja elké­szült, felavatására születéséi nek 205. évfordulója alkalmá­ból — még az idén sor kerül; Újévkor születtünk — Anyám egyéves korom óta egye­dül nevel. Bele is rokkant. De azt mondja, nem érdekli, fő, hogy engem sínre tett. Az sem érdekli, hogy máj- rákja van. — Apámat egyszer láttam. A fény­képről ismertem meg, amit otthon ér­zünk a kredencfiókban. Nem vagyok benne biztos, hogy részeg volt, da úgy nézett ki. Egy másik palival röhögve jöttek ki egy bisztróból. Ahogy elmen­tem előttük, az apám megjegyzést tett rám. Inkább nem idézem. — Azt tudod, hogy van egy fiam? Kilencéves. De nagyon rossz. Gyújto­gat. Gondoltam, elviszem már orvos­hoz, hátha piromániás. Nem szeret is-, kólába járni. De olyan klassz barna szeme van. Egyáltalán nem hasonlít rám. — Mikor anyám megtudta, hogy „úgy maradtam”, epeömlést. kapott. Két hétig kórházban volt Hogy mit csinál­tam azalatt? Semmit. Ültem és bámul­tam. Ha szóltak hozzám, sírtam. Akkor már kiléptem, de ahhoz, hogy új állás utáin nézzek, nem volt energiám. Leg­szívesebben a kútba ugrottam volna. De tudtam, hogy akkor nemcsak én halok meg. így aztán ez sem ment Az­tán persze hallgattam sokáig. Mindig ugyanazt a lemezt De a vége mindig az lett, hogy anyám a nyakamba bo­rult, és együtt sírtunk. Magát hibáztat­ta. Mert ő rakott be az irodába. Tizen­hat éves voltam. És azt mondják, szép. — Most is az vagy. — Mit tudtam én még akkor, mi az a szerelem. Megtetszettem a főnöknek. Buta liba voltam. Persze, hogy ottha­gyott. Aztán tanácsokkal látott el, jobb. ha elmegyek innen. Nekem is. neki is. Ne akarjak botrányt Megadta az or­Kodály Zoltán mellszobrát ugyancsak még az idén elhe­lyezik a Margitszigeten. Tavaszt jelez a madárház kellemes melegében néhány madárfaj is. A rózsás fejű tör­pepapagájok, a rizspintyek és a zebrapintyek hordják fész­keikbe a puha faháncsot meg a rafiát. A zord január sok új érdekességgel lepi meg az állatkerti látogatót. A meleg égövi Vadállatok kitűnően te­lelnek a jól fűtött állatházak­ban. A medvesor barlangjai­ban a medveanyák bealmo­zott kuckókban nevelik az év első napjaiban született, las­san bölcsődés korú medvebo- csokat, az állatóvoda leendő lakóit. Ezekben a napokban reggel fél 9-től délután fél 4-ig várja az érdeklődőket az Állatkert. KOiNYVESPOLC OR IAN A FALLACI: A haszontalan nem UTAZÁS A NŐ KÖRÜL • Tél a fenyvesben (MTI Foto, Kovács fclv.) Az Europeo című olasz lap főszerkesztője megkérdezte a neves fiatal. újságírónőt, nem volna-e kedve világkörü­li útra menni, főleg Keletre? Oriana Faliad némi töpren­gés után elutazott. Azért nem mondott a főszerkesztői aján­latra azonnal igent, mert a főszerkesztő azt kívánta, hogy a nőkről írjon riportot, Oria­na Faliadnak pedig .az volt a véleménye: „Amennyire lehet, mindig kikerülöm, hogy a nőkről vagy a problémáikról írjak. Nem tudom, miért, de zavarba jövök, valahogy ne­vetségesnek érzem a dolgot. A nők nem tartoznak különle­ges állatfajhoz, és nem értem, miért kellene — különösen az újságokban — külön rovat­ban szerepelniük: mint a sportnak, a politikának és a meteorológiai jelentésnek.” A szellemesen fogalmazott mon­datból azonnal kirajzolódik az egyenjogú európai nő portré­ja, aki el sem tud, mert el sem akar képzelni mást, mint a nemek egyenlőségét, aki természetesnek tartja, hogy „ami érdekli a férfiakat, ér­dekli a nőket is. Ismerek fér­fiakat (vigyázat, egészen nor­mális férfiakat), akik a Harr per’s Bazaart olvassák és nő­ket (megint vigyázat: tökéle­tesen normális nőket), akik ol­vassák a The Times vezércik­keit, de ettől még nem hü­lyébbek, mint mások.’” A latin könnyedségű újság­írónő némi töprengés után te­hát igent mondott főszerkesz­tőjének és Olaszországból Pakisztánba, onnan Indiába, majd Indonéziába, Hongkong­ba, Japánba, a Hawaii-szige­tekre, majd az Egyesült Álla­mokba utazott. Legbecsesebb útipoggyásza kitűnő, lényegre látó szeme volt, és nem utol­sósorban az előbbi mondatok­ból is' kivilágló köhnyáfség. Pakisztánban,; részt vesz egy esküvőn.1 áhof a féjebúbjától a láb kisujjáig eltakart meny­asszony úgy megy a házasság­ba, hogy még a ceremónia alatt sem látja jövendőbelijét. „A nyugati nő első benyomása a szigorúan mohamedán or­szágokban, mint Pakisztánban is — írja Fallaci — a követ­kező: mintha ő lenne az egyetlen nő, aki túlélte az özönvizet, melyben a világ összes asszonya megfulladt. Egyetlen nő sincs az autóbu­Az USÄ-ban, útja végén, az amerikai nők heiyezetét ta­nulmányozva, öszefoglalva út­jának tapasztalatait azt kér­dezi: „Hol van hát az igaz­ság? A világ egyik végétől a másikig helytelen körülmé­nyek között élnek a nők: vagy elkülönítve, mint a vadak az állatkertben, az eget és az embereket egy leplen át né­zik, melyet úgy tekernek ma­gukra, mint a holttestekre szokták a takarót; vagy fék­telenül, mint becsvágyó har­cosok, akik a férfiakkal foly­tatott lövészversenyen érme­ket szereznek. Es én nem tud­tam, vajon a karachi kis menyasszony vagy a csúnya ankarai katonalány keltett-e bennem mélyebb fájdalmat. Én nem tudom, vajon az elkö­tözött lábú kínai nő borzasz tott-e jobban el, vagy ez a amerikai, aki az álmosságtól ásítozó olaszt akarja megfog­ni.” A könyv érdeme, hogy nem­csak a „haszontalan nem” ről, a nőkről beszél, de fris sen és könnyedén világítja meg azokat a történelmi kö­rülményeket is, amelyek a vi­lág más-más tájain élő nőket rabságban tartják, vagy éppen felszabadítják. És ne feled­kezzünk meg a könyv írójá­nak legfontosabb tulajdonsá­gáról sem: a gondolati rugal­masságról. Ugyanis nem ugyanaz az Oriana Faliad tér vissza Rómába világkörüli út­járól, aki elindult. A visszaté­rő Oriana Faliad néhány el­fogultsággal szegényebb, s számos tapasztalattal gazda­gabb. Könyve tehát megfoszt elfogultságainktól és átnyújt­ja cserében a tapasztalatokat. (Kozmosz Könyvek.) N. P. vos címét, és pénzt is adott. Levágtam elé a földre. — Anyám most már nemcsak értem teszi tönkre magát. Az unokája lett a mindene. Beteg, de dolgozik mint egy megszállott. Hiába mondom neki, hogy amíg élek, gondot viselek rá, egy szal­ma-szálat sem kell keresztbe tennie. Beszélhetek én. Egyszer az egyik szöm- szédnő azt mondta, azért csinálja, mert beleszoikott a rosszba. Már nem tud el­képzelni mást. Hiányozna neki a szen­vedés. Nem szokásom, de akkor kiköp­tem. Mert az igaz, hogy kijutott neki, az apja részeges volt, mindig verte, a húgával néha már azon kapták magu­kat, hogy a száraz kenyérhéjat szedik elő a fiókok mélyéről. De így akkor sem beszélhet senki. Elvégre az egyet­len ember, aki valaha jó volt hozzám. — Hány éves vagy te? — Huszonhat. De tudom, hogy több­nek látszom. — Csak attól, amit mondasz. És olyan furcsa ez a mad este. Eddig nem­igen beszéltél. Még ha kérdeztelek sem. Semmit nem tudtam rólad, csak azt, hogy kellesz nekem. Hogy te hiányoz­tál. — Most is így gondolod? — Most még inkább. — Én sem tudom, miért kezdtem el, mondani ezeket neked. Végeredmény­ben csak egy dolog fontos, az hogy már nem vagyok egyedül. És az. hogy tu­dom, te a fiamat is szeretni fogod. — Valahogy nem látszanak rajtad ezek a dolgok. Csak valami furcsa ko­molyság ... azt mindig éreztem ben­ned. Nem gondoltam, hogy ilyen hátte­re van. Hiszen vidám, és meghatároz- hatatlanul, hogy is mondjam; eleven vagy. Élsz! Ez volt rólad a benyomá­som kezdettől fogva. — Most pedig úgy érzed, hogy ez nem illik mindahhoz, amit elmondtam. — Nem erről van szó. De azért mell­bevágott. — Tudod, sokáig zűrzavaros volt mindén. Ilyenek, hogy nem is hada­koztam, mikor anyám közölte, ki kell maradnom a gimnáziumból, mert nem bírja. Kimaradtam egy zokszó nélkül. Magamban sem bántam, bér volt ben­nem valami nagyon kellemetlen érzés, hogy itt hibát követek el. Hogy ebből még baj lesz. De aztán, hogy megszü­letett a gyerek, magától jött minden. Mindig tudtam, mit kell a következő percben tennem. Nem is gondolkoztam rajta jóformán. S most már ... Jövőre megkapom a diplomát. Eleinte nehéz volt a tanulás, tudod, nálunk olyan kosz és rendetlenség van. a lakás vi­zes, minden dohszagú, néha nincs mi­vel fűteni, takarítani pedig? Nerft is érdemes megkísérelni, mert csak rosz- szabb lesz. Az első ügyetlen mozdulat­nál leválik egy újabb darab vakolat. — És hát, valljuk be, anyámmal is nehéz volt. Azt mondta, ő nem bán­ja, hogy engem mindenféle irka-firka, könyv meg miegymás érdekel, de az már túlzás, hogy nem nézek a gyerek­re, és minden rá hárul. Megértettem. Ö sem mártírnak született. De amikor megkaptam az érettségi bizonyítványt, megint sírt, és azt mondta, ne haragud­jak, amiért szólt valaha is egy rossz szót, a tanulás ellen, hiszen ezzel a na­gyobb darab kenyeret akarta kivenni a számból akaratlanul. És akkor már nem volt kétséges, hogy belefogok az egyetembe is. — Honnan volt benned ez az iszonya­tos erő? Ha belegondolok, hogy nekem a külön szobától, a csendtől, a ritka ki­adványokig, magnótól lemezjátszóig, külön tévéig mindent megadtak. S hogy nyavalyogtam, ha egy pisszenés volt... — Ne gondolj erre. Gondolj a hol­napra. Különben hülyeség, de én is és a fiam is újévkor. Születtünk. Éppen az új év első napján. Szerinted van ennek jelentősége? — Ügy látszik, a te esetedben van. Különben ... Nem fázol? Beülhetnénk valahová. És ... nem is akarok erről tovább beszélni. Még misztikus leszek melletted. Varga Vera Nem járt el az idő a mimkalovak felett A lótenyésztés előtt álló fel­adatok egységes megvalósítá­sára, az Országos Állattenyész­tési Felügyelőség lótenyésztési főosztályából hatósági jogkör­rel új szervezet létesült. Az Országos Lótenyésztési Fel­ügyelőség munkájáról Pál Já­nos igazgató nyilatkozott. Elmondotta, hogy a lóállo­mány számának csökkenése ma világjelenség, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy végérvényesen eljárt az idő a munkalovak felett. A háború előtti években a világ lóállománya elérte a 91 milliót, s 1967-re szá­muk 60 millióra esett vissza, mégsem tekintjük ezt a nega­tív irányzatot valamiféle „válság” jelének. Annak elle­nére, hogy hazánkban is tíz év alatt 714 ezerről 280 ezerre Ipari tanulókat ELŐSZERZŐDÉSSEL felveszünk az 1969/70-es tanévre, kőműves, asztalos, villanyszerelő, ács, hidegburkoló, bádogos, festő és víz-gáz­szerelő szakmában. Foglalkozás tancsoportokban, CSAK BUDAPESTEN. Iskolai jelentkezési lapot kérünk. ÁPRILIS 4 KTSZ Munkaügyi osztály Bp. Vili., Auróra u. 23. csökkent az állomány, beiga­zolódott, hogy a lófogatok munkáját még a legjobban gé­pesített mezőgazdasági nagy­üzem sem tudja teljesen nél­külözni. A szaggatott ütemű, kisebb terhelésű munkáknál, a kedvezőtlen talajú területe­ken, valamint a tsz-tagok ház­táji földjein még hosszú ideig szükség lesz a lófogatokra. Lényeges az is, hogy a magyar fajták iránt egyre nagyobb a külföldi érdeklődés: tavaly körülbelül 20 000, többségében vágó- és munkalovat expor­táltunk. A nagy értékű tenyész- és sportlovakból, 37 000 forintos átlagáron, három­százat szállítottunk 1968- ban külföldre. A nyolc területi kirendeltség gél működő felügyelőségnek egyebek között az a feladata, hogy a hazai és az export­igények kielégítése érdekében intézkedéseket tegyen a na gyobb mérvű állománycsök­kenés mérséklésére. A fel­ügyelőség messzemenően se­gíti majd a megváltozott igényeknek megfelelő fajták tenyésztését is. A könnyű há- mos lovak ma már kevésbé keresettek, ellenben nagy az érdeklődés az 500 kilogram­mosnál nehezebb, nagyobb vo­nóerőt adó, és aránylag kis takarmányigényű, a jelenlegi átlagnál erősebb fajták iránt. Virradat — csak fél tízkor Pénteken szokatlan sötétsé eg­irü, re ébredt Vas megye. Sű- vastag, szürke hófelhő telepi dett a tájra. Szombathel. majdnem teljes sötétségi mentek iskolába a gyerekek. Még 9 órakor is égtek az üzle­tek neonfeliratai, a kirakatok lámpái, a járművek kivilágít­va közlekedtek. Fél tíz tájban világosodott ki, s apró szemek­ben hóesés kezdődött. szón, amely este nyolckor a repülőtérről a hotelba visz. Egyetlen nő sincs a szálloda halijában, a lépcsőn, a felvo­nóban ... A szoba takarító- személyzete férfiakból áll. Férfi vasalja a vendég ruhá­ját, férfi gombolja be a há­tán.” India a hatalmas mohame­dán világ börtöne után fel- szabadítólag hat rá, ahol a nők „a legnagyobb változáson mentek át, amin csak egy or­szág asszonyai valaha is át­mentek.” De a jelenben még ott él a múlt, és Fallaci jó szemel észreveszi ezt is, részt vesz egy temetésen, ahol az özvegyen maradt nő halott férje mellé akarja1 vetni ma­gát a máglyára. Indonéziában felkeresi az utolsó matriarchákat, az anyajogú társadalom utolsó „mohikánjait”, azokat az asz- szonyokat, akik nem élnek a szavazati joggal, mert: „Azt mondják, hogy ostobaság, és csak arra jó, hogy hatalmas­kodó férfiakat válasszanak.” Van benne némi igazság? Hongkongban olyan kínai nővel ismerkedik meg, aki a tengerparton lengedező bár­kából még soha ki nem tette a lábát és nem látta még a várost, amelyben él és olyan­nal, aki a legnagyobb hong­kongi lap főszerkesztője. Japánban részt vesz a csá­szár lányának ősi hagyomá­nyok alapján zajló esküvőjén majd az azt követő sajtófo­gadáson, ahol a császár lánya már európai ruhában és euró­pai cinizmussal jelenik meg, de amikor távoznak, az ajtó­ban előreengedi az ifjú férjet — a férfit.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom