Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-31 / 25. szám

Meghalt Vágó László elvtárs Meghalt Vágó László elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa, a Munka Ér­demrend arany fokozatának tulajdonosa, az 1944-es ide­iglenes debreceni nemzet- gyűlés tagja. Temetése holnap délután Víi órakor lesz a reformá­tus temetőben. Ml TIÉTEK A KLUB Nemcsak az Arany János Gimnáziumnak van ifjúsági klubja, hanem a művelődési központ egyik termében is működik ilyen a városi KISZ- bizottság keze alatt. Ezzel a klubbal sok probléma adódott, hiszen az a 30 ezer forint, amit megnyitásakor a városi tanács adott, csak a berendezésre volt elég. A városi KISZ-bizottság nem kért pénzt a fiataloktól, a helyiség használatáért, viszont hogy a rendezvények jobbak, érdekesebbek legyenek, ehhez bizonyos összeg feltétlenül kel­lett. Hogy mást ne mondjunk, ha egy helybeli beatzenekar társadalmi munkában el is vállalta volna a muzsikálást, ehhez sem hangerősítő, sem dobfelszerclés nem állt a klub rendelkezésére. Ez évben — bár a helyiség nem cserélt gazdát — az ifjú­sági klubot minden alapszerv felhasználhatja rendezvényei­re. Jóformán minden szombat foglalt. Például kettő a sok közül: az ITV, az élelmiszer- ipari szakközépiskola KISZ- alapszcrvei igényelték a ter­met, s ezzel a városi KISZ-bi- zottság az alapszervekre bízta a klub fejlesztését, takarítását s a kulturált szórakozás lehe­tőségeinek biztosítását (— más) "A PEST/WIIGVEI HlFtlAP KtiLOW KMPAiÄ XIII. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM 1969. JANUAR 31., PÉNTEK MWBBMPMBWMW——IMW—BiWWaM4WI>B*P——P r Újabb kereseti lehetőség - háziasszonyoknak Nem hiányzik a tulajdonosának ? A bal kézre való női kesz­tyű, amelyet a becsületes meg­találó szerkesztőségünkbe jut­tatott el, és amelynek egy al­kalommal már kerestük egy jelhívásban a tulajdonosát, még mindig szerkesztőségünk­ben várja, hogy jelentkezzék érte. Vagy talán nincs elég hideg? Egy budapesti kisipari szö­vetkezet megbízásából a vá­rosi nőtanács a kézimunkázni szerető asszonyok, lányok ré­szére munkaalkalmat kíván biztosítani. A háziipari kézimunkázások során kendő, bébisapka, gyap­júfonal feldolgozására, illetve színes hímzésre keresnek vál­lalkozókat. Részletes felvilá­gosítást dr. Szilvássy Sándor- né (Kecskeméti u. 34.) ad az érdeklődőknek mindennap reggel 9 órától délután 5 óráig. Bedolgozói munkára feb­ruár 3-ig lehet jelentkezni. Veszélyben a város tisztasága Kötelező a házak elejének rendbentartása Városunkat a korábbi esz­tendőkben sok dicséret érte, hogy szép, tiszta város va­gyunk, a múlt években is ezért nyertük meg a megye százezer forintos jutalmát. Az utóbbi időben azonban ezt a kiérdemelt dicséretet és tisztességet veszély fenyegeti. Főleg a kisebb utcákban, nyár­időben egyre többen akadnak olyanok, akiknek a háza előtti parksávban embermagasságúra nő a gaz, bár idejük és anyagi erejük is volna házuk ele­jét rendben tartani, télidőben pedig az előttük levő gyalogjárda tisztántartása he­lyett, egyenesen kiöntik a szén­salakot, meg a szemetet az ut­cára. Most, amikor a nagyobb utcákban bevezették a köte­lező szemételhordatást. Mint a városi tanács építés­ügyi és közlekedési osztályán több alkalommal kijelentet­ték, a lakosságot házuk elejé­nek tisztántartására vá­rosi szabályrendeletek kö­telezik. A közterületek tisztántartásá­val megbízott városgazdálko­dási vállalat, főleg csak a te­rek és a főutcák gyalog- és kocsiútjainak tisztántartását végzi. Az osztály nem bírságolá­sokkal akarja a lakosságot az említett szabályrendeletek be­tartására szorítani, hanem a körösi emberek önérzetéhez és tisztaságszeretetéhez apel­lál, amellyel korábban a tiszta város dicséretét kiérdemeltük. (kopa) Vigyázat, mereg i Az MHSZ helyi értekezlete Az MHSZ első idei tanács­kozó testületi ülésére szomba­ton délelőtt került sor. Még januárt írunk, és fi­gyelemre méltó, hogy a vá­rosi tanács végrehajtó bizott­sága és az MHSZ városi ve­zetősége közös határozatot ho­zott a városban folyó honvé­delmi nevelés érdekében, vala­mint az, hogy a KISZ városi bizottsága és az MHSZ együtt­működési terve elkészült, sőt mindkettőből jó néhány meg is valósult már ebben az évben. Réthy József, az MHSZ vá­rosi titkára lelkes szavakkal ismertette a múlt év ered­ményeit, s ismertette a terve­ket a tanácskozó testület tagjai előtt. Beszámolója, ismertetője alapos volt, s helyszűke miatt csak néhány vezérfonalat ve­szünk ki gondolataiból. — Az 1968/69-es tanévben bevezettük az iskolákban a honvédelmi oktatást, — kezdte a városi titkár. A pedagógusok részére a városi tanács elő­készítőt tart arról, hogyan folyjék az osztályfőnöki órák keretében a honvédelmi ne­velés. Ahol nincs MHSZ-klub. ott a KISZ-szervek önállóan végezzék a honvédelmi meg­mozdulásokat, hiszen váro­sunkban 74 KISZ-alapszerv van. A Csónakázó-tó rendbe­hozatala lesz egyik idei fő feladatunk. A költségvetési terv ismer­tetése után, a tavaly felavatott tormási lőtérről, valamint vá­rosunk lövészcsapatainak ered­ményeiről esett szó. Megyei viszonylatban 58 lövészcsapat, közül, három körösi gárda kerül t az első 15 közé, ami annyit jelent, hogy ez évtől kezdve e három körösi lövész­csapat felsőbb szintű verseny­ben vesz részt. A lőtéren a felsőpad ledesz- kázása, a modellezőknél az autópálya biztonságos körül­kerítése lesz az egyik legfon­tosabb ezévi teendő. Az évi program ismertetése után hozzászólások következ­tek, majd Medgyesi Sándor vezetésével, Ember Mihály és Kliegl Béla tagságával meg­alakult a lőtér-intézőbizottság, valamint a Bocskai László ve­zette sportbizottság, amelynek tagjai még Tóth Imre és Abonyi sporttársak. A sokirányú, gondosan el­készített terv biztos alapja lesz az idei MHSZ-munkának vá­rosunkban. (sulyok) A városi tanács vb igazgatá­si osztálya felhívja a lakosság figyelmét, hogy a termelőszö­vetkezetek erdőgazdaságának vadásztársasága az egész va­dászterületén: a Cegléd— Nagykőrös—Kecskemét közötti betonúitól nyugatra — a cse- möi—lajosmizsei és kecskemé­ti határig terjedő területen 1969. évi február 1—21-ig a szárnyas és szőrmés ragadozó- állatok irtása céljából mérge­zett anyagokat helyez el. A mérgezett anyagra „Mérgezett anyag: érinteni, elvinni nem szabad” szövegű tábla figyel­meztet. A vadásztársaság a mérge­zett anyagot ugyan a forgalom­tól távol eső helyeken helyezi el, az elővigyázatosságra azon­ban a mérgek életveszélyes volta miatt különös szükség van. M0RBID0K Sokan azt hitték, K. János nem éli meg az éjjelt. Annak már 10 éve. Akik azt hitték —, a földben vannak. ★ Az ember a poloskákat Po­lák Hermannak nevezte. Ha megcsípték, magázta őket. — tamás — Ötven hold meggyes, húszholdas víztároló A termelőszövetkezetek idei terveiről Tovább bővítik a melléküzemek tevékenységét a az A termelőszövetkezetek iro- | munkákra, ahol később került — az időjárás következtében — betakarításra a termény. De ez a szántóterület elenyé­sző hányadát jelenti. — A tavalyi tapasztalatok alapján, hogyan alakul a mel­léküzemek sorsa? — Az elmúlt esztendő azt bizonyította, hogy valameny- nyi termelőszövetkezetünkben haszonnal járt a melléküze­mek tevékenysége. Ezért bő­vítik ezeket. Elsősorban a sa­ját elárusítóhelyek számát dáiban ezekben a hetekben szokásosnál több a papir íróasztalokon. Csattognak a számológépek, hosszú szám­oszlopok végeredményét sum­mázzák a könyvelők. Készül a zárszámadási mér­leg. Dr. Hanmy Vilmossal, a vá­rosi tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályvezetőjével ezúttal nem a zárszámadási adatokról beszélgettünk — ha­nem az ez évi tervekről. Szá­mok persze még nem állnak rendelkezésünkre, hiszen a tervek a tavalyi mérlegre épülnek majd, de az elképze­lésekről már sok szó esik. Eh­hez kapcsolódik az első kérdés is: — Milyen beruházásokra ké­szülnek ez évben termelőszö­vetkezeteink? — Általában megállapítot­tuk, hogy az idei tervezett be­ruházásoknál a termelőszövet­kezetek elsősorban a gazdasá­gosságot vették figyelembe. Ennek megfelelően a Dózsa 50 hold meggyest telepít, amely­nek előkészítéseként a terü­leten talajjavítást is végeznek. Ez évben kezdik építeni 300 férőhelyes tehenészetük épüle­teit, amelyek értéke megha­ladja majd o 10 millió forin­tot. A Hunyadi tovább kívánja növelni zöldség- és gyümölcs- értékesítő-helyeinek számát. Emellett termelői borkimérést létesít. Mivel pedig a tőzegbá­nya hasznosítása — további alapanyag híján — megszűnt, a bánya helyén húszholdas víztárolót létesítenek, amely­nek segítségével rétjeiket, le­gelőiket kívánják elsősorban öntözni.­A Rákóczi áttér az intenzív kertészeti termelésre. Emel­lett 200 holddal növeli az ön­tözött takarmányterületet. En­nek a módszernek ebben a termelőszövetkezetben már szép hagyományai vannak. Tovább építik 300 férőhelyes tehenészetüket, és a Szabad­ság Termelőszövetkezet Is ilyen nagyságú tehenészetet épít. — Várhatóan hogy alakul a szerves- és műtrágya-ellátott­ság? — Termelőszövetkezeteink elsősorban saját állatállomá­nyukkal igyekeznek biztosíta­ni a földek szervestrágya- szükségleteif. Műtrágya már 1968-ban is elegendő állt ren­delkezésre — de ez évben to­vább kell javítani a tárolási körülményeket. — A lehetséges területen elvégezték-e mindenütt a mélyszántást? — Igen. Egyedül az Arany János, illetve a Szabadság ter­melőszövetkezet olyan terüle­tein nem került sor ezekre a növelik, de termelőszövetkeze­teink között tárgyalások foly­nak már egy közös gépjavító I szerviz létrehozásáról. Az j Arany János Termelőszövet- 1 kezet pedig esetleg átveszi a Tejipari Vállalattól a tejbe- gyűjtés feladatát. A zárszámadási mérleg még most készül, a tervek pedig csak a mérleg után kerülnek | jóváhagyásra. De a szövetke- I zetek vezetői már az idei vár­ható bevételeket is számolják. Karai László A PLAKÁTRAGASZTÓ Foto: Fehér s P ül O ül Birkózás R a T A Szegedi VSE az egyesület tornatermében rendezte vasár­nap 1969 első jelentős birkózó­versenyét. Tíz sportkör 62 ver­senyzője között a Nagykőrösi Kinizsi öt sportolója is sző­nyegre lépett az országos fel­nőtt I—IV. osztályú verseny keretében. A fővárosi élver­senyzők egy részének részvé­tele is színvonalas verseny volt. A körösi fiúk a követke­ző módon szerepeltek súlycso­portjuk legjobbjai között: 52 kg: 4. Korsós József. A körösi fiú több mint egyévi kihagyás után most verseny­zett először. F eri bácsi csak mosolygott, amikor az asszony beje­lentette, hogy holnap elmegy a kisüzembe dolgozni. Nem tar­totta komoly dolognak az egé­szet. Már akkor is csak legyin­tett, amikor az elnök az ősszel felvetette, hogy télre kellene az asszonyoknak valami mun­kát találni, mert nagyon ki­használatlan a munkaerejük. Az asszony azért van, hogy megetesse a tyúkokat, meg megfejje a tehenet —, tette le a voksol — a kérdésben. Amikor aztán leesett a hó, és éppen nem volt mit tenni a szövetkezetben, elégedetten nézte a tűzhely mellöl, mint sürög-forog a felesége a kuko­ricás szakajtóval, bólogatva vette tudomásul, hogy milyen sok tojást hozott be a tyúkok alól. Ö csak ült és pipázott, az egész napi munkája annyi volt, hogy fát aprított, de be­A melléküzem hordani már az asszony dolga volt. Amikor az egyik nap meg­érkeztek Pestről az autók és elkezdték a szerelők összerak­ni a kisüzem gépeit, összerán­colta ugyan a homlokát, de nem ért rá foglalkozni az ügy­gyei, mert a fát kellett beszál­lítani az új vágásról, a munka kiverte a fejéből a dolgot. Csak most, hogy néhány napra megint otthon maradt, most kezdte újból foglalkoz­tatni az asszonyoknak szer­kesztett melléküzem. — Még hogy műszak! — dörmögöit magában. — Majd oda jutunk, hogy az asszony lesz a családfő! Különösen az nem tetszett neki, hogy a felesége tegnap este nagyon vidáman jött ha­za a szomszédból, de .azután mégis megnyugodott, mert le­hetetlennek tartotta, hogy az ő Terije komolyan gondolná az egészet. Korán kelő ember volt. O ébredt minden reggel elsőnek a házban, de aznap, amikor ki­nyitotta a szemét, a felesége már talpon volt. — Hát te? — fordult hozzá. — Hatkor kezd az első mű­szak. — Mifele műszak? — Hát a kisüzemben. — Osztán az én reggelim? — Itt van az asztalon. — S az ebédem? — Tegnap este már megfőz­tem. Csak meg kell melegíteni. Feri bácsi érezte, hogy rossz helyről indult, de mír késő volt. Az asszony pedig folytat­ta. — Majd engedd ki a tyúko­kat, s úgy kilenc-tiz felé szedd össze a tojásokat is, mert szét­fagynak. Aztán vess oda nekik egy kis kukoricát is. A tehenet meg el ne feledd megfejni! Feri bácsi megszédült. De még magához sem tért, már csapódott is odakint a kiskapu. Gépiesen öltözött fel, aztán leült az asztal mellé, és maga elé meredt. Nem is tudta, meddig ült. csak arra riadt fel. hogy odakint nagyon bőg a tehén. Nem messze tőle, a pádon, ott volt elkészítve a sajtár, meg egy edény kukorica. Szerette volna felrúgni padostól mind a kettőt. O dakint bőgött a tehén, s a tyúkok is egyre jobban kiáltoztak. Felállt Megfogta a sajtárt kinyitotta az ajtót, és lehajtott fejjel megindult az istálló fe­lé. Tóth Tibor 57 kg: 4. Sárosi Tibor. Sáro- si balszerencsésen versenyzett, a második helyezett verseny­zőtől mindössze egy ponttal le­maradva végzett a 4. helyen. 68 kg: 3. Godó János, aki mindössze egy mérkőzést ví­vott, mert megsérült, és nem tudta tovább folytatni a küz­delmet. 82 kg: 3. Varga Ambrus, 6. Kovács László. Varga remekül birkózott, és igen előkelő he­lyen végzett a neves verseny­zők között. ★ Nemrég tartotta a Kinizsi birkózószakosztálya a szokásos évzáró vacsorát. A baráti han­gulatban lefolyt összejövete­len Tóth-Szalkai István edző emlékplakettet adott át a két országos úttörő-olimpiai baj­noknak: Fehér Istvánnak és Szécsény Dénesnek, valamint a négy korcsoport legjobbjai­nak, Gulyás Jánosnak (fel­nőtt), Susán Istvánnak, ifjúsá­gi), Bundi Péternek (serdülő) és Fehér Istvánnak (úttörő). A legszorgalmasabb edzésláto­gató (Szécsény Imre), valamint az NB Il-es csapat kapitánya, Papp László is éremjutalma­zásban részesült. (sulyok) MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Pajzs és kard I—II. örökös veszélyben. Egy hírszerző tör­ténete magyarul beszélő szov­jet filmen. Korhatár nélkül megtekinthető. Másfél hely­árak! Kísérőműsor: Olaj a tűzre. Előadás kezdete: 5 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom