Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-14 / 10. szám

Chrom ax aszfalton Vasárnap reggel telefonált a MÁV Szállítmányozási Válla­lat a FÜSZÉRT-nek: egy va­gon citrom érkezett, gondos­kodjanak az elszállításról. Húszfokos hidegben kezdő­dött meg a kirakodás. A kar­tondobozokba rakott, orvos­sággal felérő téli gyümölcs át­került az YC 12—69-es teher­gépkocsira, s indult a vasútál­lomástól a Derecskéi dűlőben levő FÜSZÉRT-telepre. Két forduló simán lezaj­lott. A harmadikra délelőtt tíz óra tájban került a sor. Amikor az autó fordult a csúszós úton, a transzformá­torállomás melletti kanyar­ban, a szállítmány hátsó fele megbillent, s az úttest hamar megtelt guruló citromokkal. A járókelők integetésére megállt a teherautó. A ko­csikísérők leugráltak, s né­hány „keresetlen szó” kísére­tében felszedték a vitamindús gyümölcsöt. Nem csodálkoznék, ha erre a kérdésre: „hol terem a citrom?” — a jövőben így válaszolnának: az egész éven át virágzó melegégövi fákon és — a váci aszfalton. (—6) VÁCI UAPLfl un ~~mu .—,|, —i„i—II»—" ....................—\m .... a p est megyei hírlap különkiadása Megyei partnapok XIII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM I960. JANUÁR 14., KEDD Ma — az oboáról Ma délután 17 órakor ismét találkoznak a zenekedvelők klubjának tagjai, a Lenin úti tömegszervezeti székházban. A Bemutatjuk a zenekart so­rozat keretében Marton Klára zenetanár ma az oboát is­merteti hallgatói előtt. Benépesül a Földváry téri új lakótelep Vasárnap is költözködtek Lakást kapott az olimpiai bajnok Hideg, csípős januári szél | — fújt vasárnap a Duna felől, a TT' Földváry tér irányába. Ám mit sem törődtek a téli idő­járással az új lakótelep bol­dog lakástulajdonosai, akik a munkaszüneti napon köl­töztek frissen meszelt, új csa­ládi fészkeikbe. Teherautó áll a IV-es kapu előtt. Szekrényt, rekamiét emelnek le róla, s viszik nagy óvatosan felfelé a lépcsőn. Mikié Tiborék a város szí­véből, egy Április 4 téri házból jöttek ide, a „perifé­riára”, de nem bánják a cse­rét, mert a régi csak szük­séglakás volt. — Rajta voltunk az ötve­nes listán, az életveszé­lyes lakások bérlői kö­zött mondja Busái István, a Híradástechnikai Anyagok Gyárának dolgozója — aki szinte még most sem hiszi, hogy a város egyik legkor­szerűbb lakónegyedében ön­álló lakásba költözhetett. A népi ellenőrzési bizottság elnökével kopogtatunk az aj­tókon. Váratlanul érkező, hivatlan vendégek vagyunk, de mindenütt szívesen fo­gadnak, még a nagy felfor­dulások közepette is. Urban Dezsőéknél még a férfi szülei is itt vannak, hogy segítsenek, a feleség szülei pedig az unokákra vigyáz­nak. A szomszédos szektor har­madik emeletén barátságos kép fogad bennünket. Rczsegátak, kőbordák a határban Radon megemelték a talajt Földet lopott a víz - Megvallatják az anyaföldet Csillogó hótakaró fedi a határt, arra vagyok kíváncsi, amit így ismernek a járásban: „a rádi kísérlet”. Ezt -psd^a földeken végeznék,,ki tudná hát megmutatni nyomait ilyenkor — télvíz idején? Én azonban nem a nyomokra, hanem az ered­ményekre vagyok kíváncsi. Ka j o s György főkönyvelő a zár­számadáson dolgozik, de hamar sorjázza a bizonyító számokat: 1966-ban három és fél milliót, 1967-ben négymillió-kétszázez­ret, 1968-ban ötmilliónyolcszázezret keresett a háromszáz főnyi tagság és az alkalmazottak. Kerek számokban írtam ide a kö­zösből származó jövedelmet, elhagyva mindenütt ezreket vagy éppen tízezreket. — „Kicsire nem adunk” — büszkélkedhetnék helyettük, ők azonban megfognak minden fillért, pontosabban: minden lehetőséget, amiből élükre állnak a közös vagyont gya­rapító fillérek. A rádi Új Élet összes termőterülete alig ha­ladja meg a másfél ezer hol­dat, szántójuk nem éri el az ezerkétszázat sem. S éppen ez a szántóföld, a termőtalaj for­gott veszélyben az utóbbi esz­tendőkig. A mezei termelés egyik éltető eleme — a víz for­dult ellene, az lopkodta meg a termőréteget, évente nem ke­vesebb mint nyolcvantonná­nyit. — Tenni kellett valamit, mert különben az a veszély fe­nyegette a községet, hogy ko­párak lesznek a domboldalak — mondja Pápay György, a gazdaság főmezőgazdásza. S elkezdődött a „kísérletnek” nevezett céltudatos és szaksze­rű talaj mentés. Legelőször is azt a hibát kellett megszün­tetni, amit a korábbi táblásí- tás az öröklött hagyományból vett át: a hegy-völgy irányú talajművelést. Ez szabadította neki az egyébként baráti vizet a felső termőtalajnak, szinte rákényszerítve: hadd mossa le az oldalakról a legértékesebb réteget. A talajerózió megakadályozására szinte megfordították az egész ha­tárt, s ma már mindenütt a rétegvonalak irányában műve­lik a földeket. Ez a munka nem volt könnyű feladat. A régi nagy táblákat fel kellett darabolni, a vizek irányát meg kellett változtatni, rőzsegáta- kat, kőbordákat építettek, s ahol a víz mezei úton ment át — köves gázlókat csináltak. S ha már az utakat említem, azok okozták a legnagyobb gondot. Az új határrendezés következtében fölöslegessé vált az egyharmada, harmada maradt, s a többit új vonalon kellett kiépíteni. Ilyen változ­tatását azonban a megszokás­nak sokan nehezen tudták el­viselni. Az évtizedeken át „járt utat” nehéz volt az idő­sebbeknek a „járatlan újra” felcserélni. Néhány a morgott is miatta. Ma már azonban nem mo­rognak. A talajmentés ugyanis azt eredményezte, hogy ma már az évi nyolcvan tonna he­lyett alig tizenkét tonnányi termőtalajt hord le a víz, az egész határban. Mérik ezt szinte mázsányi pontossággal az arra kidolgozott módszerek­kel. A „kísérletnek” — melynek célja a terméseredmények nö­velése — csak előfeltétele volt a talaj mentés. A rádi határ­ban tizenkét mázsa búza te­rem holdanként, sok évi átlag­ban. Ezt tovább akarják nö­velni. Az Országos Talajja­vító és Tervező Vállalat irá­nyítása mellett elsőként kezd­ték meg a járásban a talaj mélylazítását. ötven-hatvan centiméter mélységben való­sággal megemelik a talajt anél­kül, hogy a növénytakarót megforgatnák. Könnyebben behatol a talajba a víz, hogy csak a legfontosabbat említ­sem most, egyéb talajbiológiai előnyei mellett. A kezdeti módszert azóta tökéletesítették a szovjet szár- nyaslazítóval és az angol Gra­mofon gyomirtó szer alkalma­zásával. Négy táblán termel­nek búzát, különböző módszer­rel. Az egyiken hagyományos módon szántanak és vetnek. A másikon húsz centiméterre lazítják meg a földet, s szán­tás helyett Gramoxont alkal­maznak. A harmadik táblán nem alkalmaztak talajlazítást. Gramoxonnal végezték el a gyomirtást, s közvetlenül a szántatlan tarlóba vetettek. Ezen a táblán már száznyolc­van kilóval termett több búza, mint a hagyományos, termelé­sű táblán.. A negyedik tábla hozta a legjobb eredményt: kétszázhatvannégy kilóval töb­bet adott, mint a szántás-ve­téssel müveit tátbla. Itt negy­ven centiméterre lazították meg a talajt, és szántás he­lyett Gramoxont alkalmaztak. ★ Természetesen a rádi Űj Életben nem. ez az egyedüli kezdeményezés, a tagság jö­vedelmi forrásainak kiaknázá­sára. Szörpüzemük és talajku­tató részlegük ugyancsak je­lentős jövedelmet hoz a gaz­daság kasszájába, nem beszél­ve az állattenyésztésről, ezek­ről azonban majd rrjás alka­lommal számolunk be. Min­denesetre az 1967-ben megkez­dett és 1970-ig megvalósuló komplex talajvédelmi terv va­lóban új életet varázsol a rádi vályogdombokon. Fcrencz Lajos Színesre festett falak, lakkozott parkett, búto­rok, képek, függönyök — minden a helyén. Szathmári Sándorék elsőként költöztek a telepre. Az asz- szony a Forte-ban dolgozik, a férj a lakótelepet építő Pest megyei Építő Vállalatnál. A kapualjakban már ol­vasható a lakók névsora. Bánfi Gyula, dr. Baksa György, Grósz László, Hajdú Miklós. Valamennyiük életében új fejezet kezdődött az új la­kással. Egy harmadik eme­leti lakásajtón világszerte is­mert név: Hesz Mihály, olim­piai bajnok. Szerencsénkre találkozunk B. Kovács András főépítés­vezetővel, akinek beszámo­lunk a látogatásról, s mind­járt felsorolunk egy csokor panaszt: ( — Elmondták a lakók, hogy nincsen villany, nem kapcsolták be a vizet, az olajkályhákon nincsen biztonsága zárószelep, a közös tv-antenna ellenállá­sa nagyobb a szükségesnél, egyetlen beépített szekrény­ben sincs mágneses zár... — Mindent megoldunk, aho­gyan lehet — hangzik a biz­tató válasz. — Biztonsági okokból a villanyt csak a csillá­rok, égő beszerelése után kapcsoltathatjuk be, a vizet, a fagyveszély miatt, csak valamennyi lakó be­költözése után. A lakásokhoz tartozó felszereléseket pótol­juk, az antenna — a csatla­kozó behelyezése után — máris használható. A most átadott négyszer ti­zenhat lakásos épülettömb előtt magasba nyúlnak az újabb négyemeletes házso­rok. Véleményünk szerint ideálisabb lenne, ha a maj­dan odaköltözőknek nem kel­lene télvíz idején szállítani bútoraikat, nem csúfítaná nagy olajfolt a parkettát a kályhák környékén, és az építők megjavítanának min­den hibát — már a beköl­tözés előtt. Papp Rezső VÁC VAROS Híradástechnikai gyár Vác I. 30-án 14.30, dr. Magyar! András. DCM — GEMÜV II. 6-án 14.30, Andrejkó Gyula. Kötöttárugyár 11. 6-án 24.30, Galbicsek Károly. KIP. öntöde II. 6-án 14.30, Vogel Gyu­la. Egyesült Izzó II. 6-án 14.30, Karkész Sándor. Rélésárugyár II. 6-án 14.30, Somogyi László. Fonó­gyár II. 6-án 14.30, Vuklovszky János. Finomfonógyár II. 6-án 14.30, Kaiser Ferenc. Fortegyár II. 6-án 14.30, dr. Lenyó László. Du­nai Hajógyár II. 6-án 14.30, Mis­kai Ferenc. Pálma Gumigyár II. 6-án 14.30, Kövesdi György. Vízmű Vállalat II. 6-án 14.30, Kiszel Já­nos. MAVAUT II. 6-án 8 óra, Pál­mai Lajos. Tanács-kórház II. 6-án 14 óra, Lukács Ferenc. Pedagógus II. 6-án 14 óra, Búzás István né. Népbolt vállalat II. 6-án 15 óra, Révai József. Erdőgazdaság II. 6-án 14.30, Burugy András. Hús­ipari Vállalat II. 6-án 14.30, Han­tos Lajos. Tatarozó vállalat II. 6-án 14.30, Kitz Sándor. VKG II. 6-án 14.30, Pcmai Sándor. Posta- hivatal II. 6-án 11.30, Rákóczi András. VÁCI JÁRÁS Fót Gyermekváros II. 6-án 15 óra, dr. Csicsai Iván. Váci járási Tanács II. li-én 16 óra, dr. Pén­zes János, örszentmiklós I. 24-én 17 óra, dr. Kázy Béla. Dunakeszi Járműjavító I. 20-én 15.30, Krima János. Dunakeszi Konzervgyár I. 2*4-én 14 óra, Török Sándor. Du­nakeszi község II. 10-én 16 óra, Zsigri. Lajos. Mechanikai Labor Dunakeszi I. 30-án 16 óra, Berkó Árpád. Fót község I. 17-én 17 óra, Skotnyár Kálmán. Kósd község I. 27-én 18 óra, Sivó Antal. Szed község I. 22-én 16 óra, Lévák Jó­zsef. Alsógöd II. 4-én 16 óra, Dudla Károly. Váchartyán II. 4-én 16 óra, Magyar András. Vácrátót I. 17-én 18 óra, dr. Házy Béla. LTIIAIG AZITAS Kisegítő portás ül a tanács- háza bejárati fülkéjében. — A forgalmiadó-hivatal ki- rendeltségét keresem, tessék mondani: merrefélé találom a nagy átépítés után? — érdek­lődik valaki. — Régebben az utcai bolt­helyiségben voltak, azután a Tabán utcai szárnyra költöz­tek, legutóbb a jobb oldali fel­járón lehetett őket megközelí­teni. Most már nincsenek ott. De ha megtudja, hol találha­tók jelenleg, nekem is legyen szíves majd, megmondani... ...és akkor kezdődik az esti műsor A délutáni műszaknak vége. Eltávozott az utolsó futóven­dég. A félgömb alakú lámpák felgyulladnak, barátságos fé­nyük megvilágítja a boxokat. Néhány asztalra új abrosz ke­rül. A fűtőszerkezetet felerő­sítik, kellemes meleg árad szét a hatalmas teremben. Az üz­letvezető vigyázó szeme még egyszer végigjárja az asztalso­rokat: rendben van-e minden? Néhány esti vendégcsoport már letelepedett a tapétás fal men­tén. A zenekar diszkréten han­gol. A táncdalénekesnő a mik­rofonhoz lép. Kissé széthúzzák a függönyt; háttérben a Duna­kanyar megkapó panorámája. Barátságos hangulat. Újabb esti műsor kezdődik a Fehér Galamb étteremben, u (Papp—Néninger képriportja) A falun nevelkedett és vá­rosba elvágyó ember szá­mára az a legszerencsésebb, ha kisvárosba veti el a sorsa, amely egyesíti magában a fa­lu és a város elemeit, s így választott új lakhelye átmenet a kettő között. A gyerekkor emlékeit feledni nem lehet. A korábban jelentéktelen dolgok, az észre sem vett tájak meg­szépülnek, a természet közel­sége hiányzik. Élvezheti a vá­rosi kultúra előnyeit, kisétál­hat a falusias városvégre, az eperfasorra, láthat még szű­külő búzamezőket, esti csend­ben magára maradva nézheti a csillagok ragyogását. Ilyenkor télen a környékbe­li rokonságtól mi is éppúgy kapjuk a disznótoros kóstoló­kat, mint valaha az Alföldön gyerekkoromban. Erről jut eszembe az én kálvinista fa­lum fiatal papjának a történe­te, aki odakerülve a faluba, egyre-másra kapta a kóstoló­kat, alig bírta elfogyasztani. — Dicséretes szokás uralko­dik ebben a faluban — jegyez­te meg Juliska néninek, a ház­vezetőnőjének —, nemes lé­lekre vall. — Amikor aztán ex ő disznója is meghízott, és el­készültek a nagy piros szál DISZNÓTOROK kolbászok, Juliska néni apró porciókra kezdte vagdalni. A tiszteletes úr pem tudta mire vélni, de megkapta a magya­rázatot is hozzá: „Csak a kós­tolókat adom vissza." — Micsoda szokások ezek? — hökkent meg ekkor a tiszte­letes, látva, hogy alig marad neki valami. — Egyszer ide­hozzák, aztán meg azt várják, hogy visszaadja nekik az em­ber? E rről az esetről régi disznó­torok emlékei kelnek életre, a harmincas évek vé­gétől napjainkig. Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy a falusi ember életének nagy eseménye, a koronkénti disz­nótorok is jelzik az idők válto­zását. Régi szokás volt, hogy nagy- apámékkal együtt vágtuk le a hízót. Nagy családi ünnep volt ez, s különösen nagy ünnep nekünk, gyerekeknek. Számol­gattuk, mennyit kell még alud­nunk a disznóvágásig. Előző nap szorgalmasan hajtottuk a házilag készült köszörűt. Nagy­apám élezte rajta a késeket meg a bárdot. Nagy csillogó pápaszem mögül figyelte a szerszámok alakulását. Kelle­mes, enyhe fokhagymaillat lengte be a szoba levegőjét. A disznóperzselés, a nagy kétágú villa melegítésének ki­váltságáért versengő gyerekkor romantikáit, persze, már fel­váltotta a perzselőgép, sőt újabban már propán-bután gázzal is perzselnek. Hogy egy kicsit másabb is lesz tőle a szalonna íze? Ezt is megszokja az ember. Aki faluiról jött, tudja, hogy a disznótor pálinkázással kez­dődik. Nálunk krumplis pogá­csát ettek hozzá. A pálinka bá­torságot önt az emberekbe. El­űzi a sajnálatot az állat iránt. Aki nagyon sajnálja szegény lábasjószágot, az többet iszik aszerint, milyen erősen hatal­masodott el rajta a sajnálat, egy ilyen hajnali pálinká- zás után történt meg nagyapámmal is, hogy amint kinyitotta az ólajtót, a leszú- rásra szánt áldozat beleszaladt a lába közé, és megvadulva körbe-körbe futkosott vele a nagy parasztudvaron. így az­Ee tán vele is megesett, hogy bár sohasem volt katona, fordítva lovagolt, késsel hadonászva és káromkodva a röfögő „paripa” hátán, amíg az állat ki nem fáradt és nagyapám ki nem tölthette rajta a bosszúját. Talán még mindig él a fa­lunkban az az öreg gazda, aki­nek ravaszságáról és parasztos csíny tevéseiről, hecceiről évti­zedek óta legendák keringe­nek. Róla mesélik, hogy a meg­hívott hentesnek és segédhen­teseknek — mielőtt leszúrták volna a kocát — csak kevés pálinkát adott, „nehogy re­megjen a kezük”. — Isztok-e még? — kérdezte a tálcára tett három pohárra mutatva, amikor az áldozat az utolsót hörögte. — Hát persze — válaszolták amazok. Nem értették, mire ez a nagy tisztesség. A külön poharak, ami falun nem szo­kás ilyenkor. N em sajnálom én — mondta, miközben rava­szul mosolygott. Mire a har­madik segítő is meglátta a hentes fancsali képét, már ké­ső volt. Ö is felhajtotta az ecetet, amit az a vén kópé töl­tött a poharakba — pálinka helyett. Kovács István (Folytatjuk) (

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom