Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-14 / 10. szám

1969. JANUAR 14.. KEDD

‘mii

Zárszámadás előtt

Kivirult a Fehér Akác

NttlMH&lgiiNiflKttil

A tizenharmadik boríték

Az éves munkát értékelő mérlegek természetesen még sehol sem készültek el, a lényeget azonban — van nyereség vagy nincs? — ma már mindenki tudja. A „tizenharmadik” havi borítékok kiosztásának időpontja egyre izga- ( több közelségbe kerül, s ez — mint ahogy a pénzügyekben mindig is lenni szokott — nemcsak örömet, de feszültségeket is kelt a gyárakban, üzemekben. Vajon, ki mennyit kap? Es egyáltalán, mekkora lesz az az összeg, melyet kiosztanak?

A nyereségképzés és -felosztás szabályai korábban többnyire csak a főkönyvelőket, gazdaságvezetőket izgatták, most azonban közüggyé lettek. Az ezzel kapcsolatos beszélgetések azonban máris bebizonyították: a nagy többség csak hiányosan ismeri a törvényes lehetőségeket, a helyileg kidolgozott és elfogadott kollektív szerződéseket, s így meglepően sok illuzórikus kívánság is hangot kap a mindennapos eszmecserékben. Ezek közül a leggyakrabban visszatérő: osszunk ki minden pénzt, megdolgoztunk érte. Es a másik: mindenki egyformán kapjon...^

A nyereségérdekeltségre való hivatkozás — az új gazdasági mechanizmus szellemének és lényegének megfelelően — az elmúlt esztendő legtöbbször „bevetett” és — most már megállapíthatjuk — egyik legsikeresebb agitá- ciós, mozgósító érve volt: könnyelműség lenne tehát szótlanul hagyni, hogy a tájékozatlanság és a legkülönbözőbb híresztelések megingassák az emberek igazságos részesedésébe vetett bizalmát. Az évi nyereség elosztása, felhasználása sehol sem képezi titok tárgyát, érdemes lenne hát minden üzemben és vállalatnál szemléletes tablókon, plakátokon ismertetni, miből mennyi pénz keletkezett, s hogy ebből az összegből hova mennyit kell befizetni, illetve félretenni. Mert a vállalati eredmény nem azonos a nyereséggel, a nyereség pedig nem jelent egyet a kiosztásra kerülő részesedési összegekkel.

Hogy milyen elvonások, befizetési kötelezettségek és más megszorítások terhelik a vállalatok éves szinten elért gazdasági eredményét — itt most a sokféleség miatt nem részletezhetjük. A nagyobb vállalatok gyáregységei, üzemrészei — eredményeiktől, nyereségfelhalmozó szerepüktől függően — általában különbözően részesednek a rendelkezésre álló nyereségből. Előfordulhat például, hogy míg egyik gyáregyégben húsz napban határozzák meg a nyereségrészesedés összegét, addig a másikban huszonhat napot fizetnek. Igazság ez? Feltétlenül, amennyiben az arányok helyesen tükrözik az eredményesség érdekében kifejtett többletmunkát. Az érdem szerinti elosztást alapelvvé kell tenni mindenütt — még akkor is, ha a kényel- mességi szempontok sok esetben az egyenlősdi mellett szólnak. A körülmények gondos elemzése természetesen ez esetben is rendkívül fontos, hisz előfordulhat, hogy egy- egy kollektíva — saját hibáján kívül, a műszaki ellátottság vagy a vezetés hiányosságai miatt — nagy erőfeszítések ellenére sem képes teljesíteni a rábízott feladatot.

A terv- és statisztikai osztályokon, bérszámfejtő csoportoknál csattognak a számológépek. Rövidesen mindenki megtudja, mekkora összeg lesz a borítékban. Ezek a forintok — amellett, hogy gyarapítják a dolgozók jövedelmét — az éves munka kritikáját is adják, s így a kifizetések időszaka egyben a tanulságok levonásának időszaka is kell hogy legyen. Ha vastag a boríték, akkor magától I értetődik a jövő: csak így tovább! — ha vékony, akkor érdemes mindenkinek elgondolkodni afelett, hogy hol és hogyan kell az idén többet adnia...

Békés Sándor

RÉVFÜLÖP

TÁBORTŰZ

A nevelőotthonok korszerűsítéséről

A megyei művelődésügyi osztályok vezetőinek, iskolai csoportvezetőinek és gyermekvédelmi előadóinak részvételével hétfőn tanácskozás- sorozat kezdődött a Művelődésügyi Minisztériumban a nevelőotthonok korszerűsítéséről. Egy-egy alkalommal azoknak a megyéknek és megyei jogú városoknak képviselői tanácskoznak, amelyek a jövőben körzetileg is együttműködnek majd.

JELENTKEZÉS

a művészeti szakközépiskolákba és az Állami Balettintézetbe

A Művelődési Közlönyben tájékoztatás jelent meg a művészeti szakközépiskolákba és az Állami Balettintézetbe történő jelentkezésekkel kapcsolatban. Eszerint az általános iskolák igazgatói a zeneművészeti szakközépiskolákba az 1969—70. tanévre jelentkező fiatalok névsorát február 1-ig juttatják el a hozzájuk legközelebb levő ilyen jellegű tanintézet igazgatóságához. Az 1969—70. tanévre képző- és iparművészeti szakközépiskolába pályázók névsorát az általános iskolák igazgatói február 1-ig juttatják el a szakközépiskolák igazgatóságához. A jelentkezőket március elején rajzi felvételi vizsgára hívják be. Az Állami Balettintézetbe az 1969—70. tanévre május 1. és 15. között azok a 10—14 éves fiúk és 10—12 éves lányok jelentkezhetnek felvételre, akik az általános iskola IV. osztályát elvégezték, illetve az idén végzik el.

Idestova a tavasszal lett öt esztendeje, hogy Sári községben a Fehér Akác tsz irodájában jártam és megkérdeztem Márcisz Antaltól, az akkor megválasztott új elnöktől, reméli-e, hogy a kétmillió 230 ezer forintos mérleghiányból kilábal egyhamar a szövetkezet? Alkonyattájt léptem be

a homályos irodába,

villany nem égett a helyiségben, mely tágas volt, akár holmi kocsma ivója és azelőtt talán az is lehetett. Két régimódi íróasztal meg egy jóformán gyalúlatlan kecske- lábú nagyasztal és a falak mellett néhány lóca, bizony nem gazdag gazdára vallott. A lócákon darvadozó háromnégy kapott gúnyájú ember is úgy támasztotta a falat, mint aki inkább máris otthagyná a házat, meg a szövetkezeteit. Arcukon még a sötétedésben is látható volt a kétely, amivel elnökük bizakodó szavát hallgatták, hogy ezentúl hónapról hónapra megkapják az elvégzett munka ellenértékét, s egy-kót év múlva gazdag lesz a tsz, jólétet nyújt tagjainak.

A nagy bajban levő tsz-ről írt tudósításomnak akkor pedig azt a címet adtam, hogy „Kivirul a Fehér Akác?” Vagyis kérdőjelet függesztettem utána, mert az új elnök derűlátását magam is kétkedve fogadtam. Azóta csak most vitt utam a Fehér Akác tájékára. Közben Sári megszűnt önálló község lenni, Dabas III. kerülete lett, de azért odataláltam a tsz-irodába. Pedig ugyanaz a ház már kívülről is más most, szépen kitatarozták. Hát még belül menynyi a változás! Nincs már meg a nagy szoba, felosztották. A lócák, ósdi asztalok meg eltűntek, csupa modern irodabútor került helyükre és villanylámpák ontják a fényt. No, ha ennyi mindenre tellett, akkor úgy látszik, ebben a tsz-ben

van mit aprítani a tejbe.

— Nem hiányzik sem a beleaprítani való, sem a tej — mosolyog elégedetten az elnök, s emlékeztet, hogy öt esztendeje 27 előhasi üszőből állt a szarvasmarha-állomány. Közös istálló hiányában az is mind szerteszét a faluban, tagok udvarában, öreg istállókba bekötve. Ma pedig 525 szarvasmarha van a tsz saját istállóiban, köztük e percben 291 a hízó és 134 a fejőstehén. Mégpedig olyan jó tejelő, hogy sajtüzemet is berendezett a Fehér Akác. Igaz, juhai tejét is ebben az üzemben dolgozzák fel. Saját juhain kívül múlt évben még kétezer pecsenyebárányt is nevelt exportra. De meghízlalt 11 ezer ludat, nevelt 50 ezer süt- nivaló csiliét, meg 12 ezer pulykát. Két boltja is van Pesten, meg kubikus brigádja. Gépjavító-műhelye pedig nemcsak saját erőgépeit, autóit tartja rendben, hanem másoktól is vállal javítást a szintén kifizetődő segédüzem.

— Elnökségem első évében 64-ben, az őszi rozs 3.7, az árpa 2.6 mázsát adott holdanként. A szem bizony későn került a földbe, nem volt mivel és még kevésbé kivel elvetni. Végül is a járási pártbizottság, meg a tanács dolgozói vetettek társadalmi munkában, sok jóakarattal, de kevés szakértelemmel. A tagok .még csak nem is nézték, hogyan dolgoznak helyettük, elvesztették bizalmukat a szövetkezet iránit.

Idén 1258 holdon arattak búzát, átlag holdanként 16 mázsa 72 kilót. A rozs átlagtermése 8, a takarmányrépa 23 mázsa volt. Jól gondozott, öntözött rétéin széna, a vetett szálastakarmányból is annyi terem, hogy sokat eladnak belőle. A pesti állatkert növényevő lakói évek óta a Fehér Akác szénáját ropogtatják.

— Hogy dolgoznak-e a tagok? Meghiszem azt! Hiszen látják már a munka értelmét. Tavaly a termelőmunkában résztvevők napi átlagkeresete a háztáji jövedelmen és a részes megmunkálás .hozamán félül 107 forint 'fólit , készpénzben és 200 napnál, kevesebbet nem, inkább többet dolgoztak. Aki ennyit dolgozik, annak hét nap fizetett szabadság jár, aki pedig 250 napot, annak kilenc és 300 ledolgozott munkanap után 12 nap.

Arra törekszik a tsz vezetősége, hogy

tagjai szociális juttatása

az ipari munkásokéval egyenlő legyen. Kiegészíti tehát családi pótlékukat és a betegek táppénzét. Erre és 680 dolgozó tag fizetett szabadságára 1968 folyamán 1 millió 800 ezer forintot fordítottak.

Különös gondossággal járnak el 238 járadékos és nyugdíjas tagúkkal. Közülük tavaly a rászorulók 800 ezer forint segélyt kaptak. Zárszámadáskor már 1966-ban valamennyinek jutott még fejenként 200, 1967-ben 500 forint, 1968-ra pedig ennél is többet kapnak. Egyszóval az öregek sem panaszkodhatnak, még háztáji földjüket is megműveli a tsz.

— A tsz közös vagyona körülbelül 35 millió forint — ezt már Nagy Ferenc főkönyvelő közli, azt viszont, hogy mennyi a tiszta haszna a múlt esztendőben, nem mondja meg.

— Amíg nincs készen a zárszámadás, csak pontatlan összeget mondhatnék. Azt meg nem akarok. De minden alapunk körülbelül kétszerese lesz annak, mint amennyi az elmúlt esztendőben volt. 1967-ben a biztonsági alapra például 2 millió 850 ezer forintot tettünk félre. Idén minden valószínűség szerint ennek az összegnek duplája lesz ez az alap.

öt év alatt bizony jó mély gyökeret eresztett, terebélyes lett, virul a Fehér Akác. Ez után most már nincs helye kérdőjelnek.

Szokoly Endre

Benke László révfülöpi iskolaigazgató a község helytörténeti emlékeinek kutatása közben megtudta, hogy József Attila Lakatos' Péter Pál költő és hírlapíró barátja társaságában — a 20-as évek végén Révfülöpön nyaralt. Az iskolaigazgató felkereste a szemtanúkat és a visszaemlékezéseket magnetofonszalagra rögzítette. A beszélgetések során kiderült, hogy a két barát a Balaton-parti présház udvarán minden este meghitt hangulatban, tábortűz fénye mellett beszélgetett.

A présház padlásán megtalálták azt a kovácsoltvasból készült nyárssütőt, amelyet József Attila révfülöpi nyaralása idején használt. A ház fészeréből előkerült a bog- rácstartó-állvány is.

A tárgyi emlékeket és a nyaralóból akkoriban készített fényképet a révfülöj ' helytörténeti múzeumban he lyezték eh

1919-1949

A munkásifjúság életének mérföldkövei

TENGERNYI KÍN, megaláztatás, kiszolgáltatottság volt a része azoknak a munkásfiataloknak, akik a monarchia Magyarországában kerültek a munkapadok melléd Naponta 10—12: ióirát dolgoztak, de nem ment ritkaságszámba a 14 órás munkanap sem, A tíz, tizennégy éves gyerekek kegyetlen kizsákmányolása, erejüket meghaladó nehéz testi munkája ez időszakban szinte általános volt.

Az idősebb generáció előtt nem ismeretlen a századeleji pékinas sorsa, aki a tanonciskolába érve leül a padba és elalszik, akit az óra végén is csak neheien lehet felébreszteni. A műhelyben este nyolctól másnap déli kettőig dolgozik, s a mester csak pofonokkal és bottal tudja „ébren tartani”.

A hírhedt 1884. évi, a ta- noncok tanviszonyát szabályozó VII. törvénycikk lehetővé tette, hogy a fiatal már 12 éves korában elszegődhessen inasnak és „kivételes esetben” megengedte a 12 évnél fiatalabbak foglalkoztatását is, persze ez a kivétel gyakori volt. A tanoncok a hosszúra nyúlt munkanap után esténként és vasárnap jártak tanonciskolába, így még vasárnap sem pihenhettek.

TEGNAP VOLT ÖTVEN EVE, hogy 1919. január 13-án, a budapesti utcán sápadt- arcú, horpadtmellű, rosszultáplált inasok vonultak végig zászlaikon e jelszóval: „Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok!” Követelték, az 1884. évi reakciós és embertelen tanonctörvépy eltörlését, s a nappali tanoncokta- tás bevezetését. * A sápadt arcok kipirulnak, amikor jogos követelésüket hangoztatják.

A január 13-i tanonctünte- tésre a polgári demokratikus kormányzatnak is fel kellett figyelnie. Január 21-én a Kereskedelemügyi Minisztériumban tartott tanácskozáson Lékai János, az Ifjúmunkások Országos Szövetségének képviselője kijelenti: „A íononc- kérdésnek csak olyan megoldásába nyugodhatunk bele, amely a mai tőkés társadalmi rend mielőbb várható nemzetközi összeomlása után felépülő szocialista társadalmi lend- be átvihető ... Ennélfogva vem lehetünk tekintettel a mi osztályérdekeinkkel ellentétes semminemű tőkés érdekeltségre”. A polgári demokratikus kormányzat, mint számos egyéb más kérdésben is csak a fontolva halogatásig jutott el. A kizsákmányolt ifjú proletárok gondjait, mint számosa egyéb - más súlyos társadalmi kérdést csák a Tanácsköztársaság oldotta meg.

TÍZ NAPPAL MÁRCIUS 21. UTÄN, rendelet jelenik meg, mely megtiltja a tanöneok bántalmazását, elbocsátását, az esti és vasárnapi tanonc- oktiatást,, korlátozza a tanoncok munkaidejét, valamint kötelezően előírja, hogy a ta- noncokat tilos házimunkára felhasználni. A Kommunisták Magyarországi Pártjának napilapja a Vörös Űjság így ír: „Mindent, amit teszünk, értetek teszünk ifjúmunkások”. S a Tanácsköztársaság 133 napja alatt végre emberszámba veszik az ifjúmunkást, gondoskodnak szakmai, szellemi fejlődéséről, pihenéséről.

A Tanácsköztársaságot

ugyan megdöntötték, de az ifjúmunkásokban tovább élt gondoskodó, emberséges szelleme.

Az ellenforradalmi reakció megsemmisítette azokat a vívmányokat, amelyeket az ifjúmunkások a Tanácsköztársaságnak köszönhettek. A gyermek- és tanoncvédelem helyébe újra a tanoncok és fiatalkorúak kegyetlen kizsákmányolása lépett.

Csak a felszabadulás biztosította, hogy véglegesen jobb napok következzenek a ta- noncok'ra. Az MKP kezdeményezésére megalakult a Szak- szervezeti Ifjúmunkás és Ta- noncmozgalom, mely az ipari üzemekben dolgozó fiatalok politikai és érdekvédelmi szervezete lett.

1948 FORDULÓPONT a felszabadult Magyarország életében. A proletárdiktatúra győzelmével — pontosan húsz esztendővel ezelőtt — 1949.

január 14-én az országgyűlés törvénybe iktatta az iparostanulókról szóló törvényt. Az öreg „Ház” karzatán aligha hallgathattak törvényjavaslatot valaha is olyan figyelemmel, mint az a 300 ifjúmunkás a Ganzból, a BESZKÁRT- tól és más gyárakból, üzemekből, akiket meghívtak az országgyűlés ülésére. A népi demokrácia parlamentje elítélte a fehérterror tanonctör- vényét, amely visszaállította a középkori szellemet; újra törvénybe iktatta a tanoncve- rést. Mit is adhattak mást a

darutollasok az ifjú proletároknak, azért, mert zászlóikra merték írni 1919. január 13-án: „Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok!”

Az. új törvény a párt és a népi demokrácia egyik büszkesége volt. Megteremtette az alpjait annak, hogy az ipari és kereskedelmi szakmunkásutánpótlás egészségesen fejlődhessen. Arra irányult, hogy az ipari szakmunkásképzést döntő részben a nagyüzemek végezhessék. Bevezette az általános iskola 8 osztályának elvégzésére épülő két-hároméves szakmai képzést, biztosította az évi 24 nap fizetéses szabadságot, a díjmentes üzemi étkezést, meghatározta a tanulók országos szintű bérezési rendszerét és a tanműhelyi oktatást. A lekicsinylő, rossz csengésű „ío- nonc” és „inas” helyett elrendelte az ipari tanuló elnevezést. Az 1949. január 14-én elfogadott törvényjavaslattal megvalósultak azok a törekvések, amelyekért a magyar kommunisták, s az ifjúság legjobbjai három évtizeden keresztül harcoltak.

A MA IFJÚMUNKÁSÁNAK ez csupán történelem. A modern iparitanuló-intéze- tek és otthonok, a korszerű képzés, amelyek lehetővé teszik, hogy az ifjúmunkások kiváló képességű szakemberré váljanak, a munkáshatalom vívmánya. Ennek kezdete ötven évre nyúlik vissza, amikor azok a sápadt arcú, meggyötört tekintetű inasok vörös zászlók alatt az utcára mentek tüntetni.

(boros)

A FERTŐI NADGAZDASAGBAN KACSÖ ANDRAS IPARMŰVÉSZ TERVEI ALAPJAN KÍSÉRLETKÉPPEN TÖBB LAKBERENDEZESI TÁRGYÁT KÉSZITETT’sv- NADBÖL.

l