Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

1968. DECEMBER 1., VASÄRNAP MEcrei ívlap 9 Szentendre MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZEK TARLATA AZ ÉLET KA TON Ál Arülök. Elnézést a szubjek- • tív véleménynyilvánítá­sért, hogy kiállítási beszámo­lómat ilyen formán kezdem. Hogy miért örülök? ' Azért, mert a megye képzőművészeti élete — ha hosszas kalando­zás után is —, visszatalált a forráshoz, Szentendréhez. Ez az igazság. Mert kialakulhat­nak új képzőművészeti csopor­tosulások a megye különböző tájain, a megye képzőművé­szeti életének központja akkor is Szentendre marad. Nemcsak művésztelepének négy évtize­des hagyománya predesztinál­ja erre, hanem az ország kép­zőművészeti életében ma is betöltött, meghatározó szere­pe. Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Kmetty János, Miháltz Pál, Pirk János, Szántó Piroska, Ilosvay Varga István alkotó jelenléte, s mellettük a felnö­vekvő, tehetséges fiatal nem­zedék, Balogh László, Deim Pál, Kósza Sipos László és a többiek munkássága fémjelzi ország-világ előtt a város kép­zőművészeti életét. Sorrendben ez a tizennegye­dik megyei tárlat, amely va­sárnap Szentendrén, a Feren- czy Károly Múzeumban nyi­totta meg kapuit a közönség előtt. Negyvenkilenc alkotó- művész nyolcvan munkája ka­pott helyet a kiállításon. A bemutatott művek számában nincs jelentősebb változás az előző tárlatokhoz képest, an­nál inkább a kiállító művé­szek számában és a művek színvonalában. Negyvenkilenc művész még soha nem szere­pelt a megyei kiállításokon. És a bemutatott alkotások mű- i vészi értéke is lényegesen na­gyobb, mint eddig bármikor. A témaválasztásban is történt előrelépés az elmúlt eszten­dőkhöz képest: a kiállított művek többsége az élet, a munka, az ember szeretetéről tanúskodik. Ami a stílus- irányzatokat illeti: a legkü­lönbözőbb formai megoldások­kal találkozhatunk, a realista művektől a konstruktív alko­tásokig. Ez a változatosság, gazdagság is egyben: szinte ahány művész, annyiféle lá­tásmód, formai megoldás. A kiállítás kétségkívül leg- reprezentatívabb alkotá­sa Barcsay Jenő nevéhez fű­ződik. Két mozaiktervvel sze­repel ezen a tárlaton. Az egyik a felépülő szentendrei műve­lődési házat díszíti majd. Ez a viszonylag kis kép (harminc­rsssssssssssssssssssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss Kinyomtatott, de le nem írt könyv A történelem nem csekély számú olyan könyvről tud, amelyeket megírtak, de ilyen vagy olyan ok miatt soha ki nem nyomattak. Nicola-Petit de la Breton, a XVIII. század végén élt francia regényíró, több mint 200 regénynek szer­zője, másról ismert. Könyvei közül legalább 150-et soha nem írt le, hanem egyenesen kinyomtatott! Ez különösen hangzik, de rögtön világossá válik, ha figyelembe vesszük, hogy a könyvek szerzője betűszedő is volt. írógép akkor még nem létezett és a szerző nem akart lúdtollal kínlódni, a könyve­ket egyszerűen ólombetűkkel kiszedte, majd később kézi nyomással ki is nyomtatta. Tótjával akkor ismerkedtem meg, amikor, legutóbb Kovalszkiéknál voltam vendég­ségben. Nyomban megkedveltem. Az biztos, hogy még életemben nem találkoztam ilyen remek, vígkedélyű fickóval, ö volt a társaság lelke, úgyszólván regge­lig elszórakozta­tott mindenkit. S amikor hirtelen közölte, hogy megy és el is in­dult, rémülten kiabáltunk utána. De ő csak évie­kéit lefelé> a lép­csőn s hadoná­szott, mintha bú­csút intene. — Most van a harmadik emele­ten ... Most a má­sodikon ... — és amikor tompa puffanások és ki­adós káromkodá­sok után elcsen­desedett a lépcső­ház, Kovalszki megkönnyebbül­ten felsóhajtott: — Most már jól van, leért a föld­szintre. Hervadt hangu­latban tértünk vissza a lakásba, amit Tolja nélkül most már kihalt­nak, barátságta­lannak éreztünk. — Ne búsulja­tok — vigasztalt Kovalszki és újra töltötte a pohara­kat. — Nem ma­radhatott tovább. Reggel munkába megy. — Ne viccelj — nevettünk nagyot. Csak nem azt aka­rod mondani, hogy innen egyenesen munkába megy? — Dehogynem. Ti nem ismeritek Tálját. Rendes, kötelességtudó gyerek, nem szo­kott lógni Be­megy bizony, még ha négykézláb is. — így?! Hiszen alig áll a lábán! Kovalszki jám­boran elmosolyo­dott. — Jaj, de jó po­fák vagytok... Miért kéne neki állni, amikor so­főr. Az ülőmun­ka, nem? — Először is — mondja — jó érzék kell hozzá, aztán gya­korlat és türelem. Szakérte­lem és nem utolsósorban a szakképzett, jó munkatársak segítsége. Mert az ember ön­magában semmilyen ponton sem állhatja meg a helyét Kell hozzá a társak segítsége is. A Dimitrov Tsz vezetősége- ben hat egyetemet végzett szakember foglal helyet, mun­kájukkal, ötleteikkel segítik aí elnököt. Most éppen a borkóstoló útját egyengetik Budapesten, a XII. kerületi Tanácsnál, mert jövőre a Joliot-Curie téren akarják megnyitni a tsz borpincéjét. Van ugyanis 150 katasztrális hold szőlőjük, s így, ha a kész bort árusít­ják Pesten, nagyobb jövedel­met érhetnek el. A jó elnök­nek arra is figyelni kell, hogy a meglevő adottságokat hogyan lehet minél gazdasá­gosabban és jövedelmezőbben kihasználni. A 70 holdról le­szedett dinnyét is mindig pesti piacokon értékesítik — ott'jobb az ára. AZ ELSZÁMOLÁSOKBÓL, a statisztikai adatokból sok minden kiderül még: a tagok munkában való részvétele igen jó, csak néha, a csúcs- időszakokban van részleges munkaerőhi ány. — Szeretném, ha egy törté­netet elmondana nekem, amely megvilágítja az elnök munkáját. Kicsit gondolkozik és már mondja is: — Lucernaaratáskor tör­tént, hogy az egyik gépről egyszer eltűnt a kaszamoz- gató himba. Kerestük min­denhol, de sehol se találtuk. Nyilván valaki szántszándék­kal vitte el. Kint jártam a földeken és mindenütt elejtet­tem egy-két szót a rövidesen megérkező nyomozókutyákróL Estére megvolt a himba. Na­pirendre“' tértem a dolog fö­lött, és nekem volt igazam, mert azóta sem fordult elő hasonló eset. És még sok mindenről me­sélt, saját szerepét mindig gondosan a háttérbe szorítva, munkatársait annál jobban az előtérbe tolva. Valóban elv nála: csak a munkatársakkal együtt lehet eredményesen dolgozni. Egyre gyakrabban nyílik az ajtó, s látom, hogy az elnök is legszívesebben már menne. Ahogy lassan, apró kis mo­zaikdarabkákból kirajzolódik előttem az életútja, arra gon­dolok, hogy ő, és az ö gene­rációjának élete olyan, mint a történelem. A legújabbkori történelem című fejezet utolsó szakasza: az önmagára, az al­kotóerejére találó ember. Annyira megtetszett ez a gondolat, hogy elmondtam neki is. Vesztemre, mert ak­kor ő hirtelen és váratlanul elhallgatott. Rámnézett, és azt mondta: most el kell men­nie. Azt hittem, észrevette a csapdákat — és észrevette valóban. Elpirult az arca, te­kintetében valami kiszolgál­tatottságot láttam, és talán egy kis haragot is. Hiszen ő nem csapott be senkit, és lám, őt mégis becsapták. Nagyon rosszul, kínosan éreztem magam, mint egy tettenért besurranó tolvaj. Aztán elsimultak az elnök vo­násai, s annyit mondott: utána kell néznie a munkák­nak. Mert tudja, tulajdon­képpen csak egy a fontos: dolgozni annyit, amennyi tő­lünk telik. Jegyzetfüzetemre pillantott, valami megértésféle cikázott át a tekintetén, és megbocsátás is. Legalábbis én úgy láttam. — Én a munkámat szere­tem — mondta csendesen —, ön a hivatását. Bocsássunk meg egymásnak és minden­kinek hagyjuk meg az örö­mét. Még bent ültem az irodá­ban, amikor az ablakon át láttam, amint olyan járással megy, mint aki tudja, hová indult, és hová fog meg­érkezni. Ment a dolga után. Karácsonyi István A szór száztízes) monumentális művet sejtet. Női alakjaiban a csoportfűzés ütemrendjét, az emberi test s a tér és a forma síkba térítését valósította meg. Ilyenformán nem egymástól különválasztható két női cso­port áll előttünk, hanem egyetlen, egységbe fogott kép, amelynek felületén alakok, ár­nyékok, mértani formák kap­csolódnak egymáshoz. A két csoportra tagolt alakok egy- befűzését szolgálják az átköl- tött árnyékok, ezért szerepük egyenlő rangú az alakokéval. A változatos, lüktető képfelü­let élettel tölti meg a komor s monumentális tömegű teste- köt JCzóbel íBéla . művészetét két kép tolmácsolja ezen a kiállí­táson: Csendélet és Leány- portré. Bámulatos könnyed­séggel festett csendélete nagy színgazdagságot kínál. Ezúttal telt, erős színeket használ, ké­pe így vaskosnak, komornak, anyagszerűnek tűnik. Leány­portréja merőben rttás. Derűs, gazdag érzelemvilág melenge­ti. A szín ezen a képen fény- nyé vált, de ez a fény elosz- lik a kép egész felületére, és a kedvelt, tompább színek el­lenére is öröm és nyugalom sugárzik belőlük. Egy álmodo­zó. de mindenkor reálisan ér­ző és cselekvő ember vallomá­sa ez az életről, az ifjúságról, s arról, hogy az ember az élet- . re született. A kiállítás harmadik nagy örege, Kmetty János szintén Balogh László: Kubikosok I két képpel vesz részt a tár- j laton. Szentendreiek és Olva- \ sók című műve egyaránt nye- < resége a megye művészeti: életének. A Szentendreiek: mértani formákba zárt hár- i más figurakompozíciója találó j megfogalmazása a város jelleg-; zetes képének. Ilosvay Varga István (Ab-j lakban, Szürke falak), Hock Ferenc (Tél, Gallyégető), Mi­háltz Pál (Kapu), Modok Má­ria (Öböl), Pirk János (Füst a templomkertben, Sárga virá­gok pirosban, önarckép) ké­pei kiforrott művészegyénisé­gek alkotásai. A fiatalok közül elsősorban Balogh László (Kubikosok, Kisváros), Deim Pál (Ablakok, Csend, Szentendre) és Mizser Pál (Szomjúság, Szekér) mű­vei emelkednek az átlag fölé. Balogh és Deim művészetén még erősen érződik a mester, Barcsay Jenő hatása. Balogh László konstruktív kubikosfi­gurái mögött a folthatássá egyszerűsített árnyék vitatha­tatlanul barcsays megoldás. Deim Pál Csend című kompo­zíciójában még erősebben él ez a hatás: figurái teljessé­gükben árnyképekké egyszerű- ősödnek. Egy rövid írás keretében még felsorolni is szinte lehe­tetlen a kiállításon résztvevő valamennyi festőművésznek akárcsak a nevét is. Gállfy Lola (Csendélet, Könyöklő), Gräber Margit (Mari), Kántor Andor (Sárga ház tornyokkal, Népbolt, Kora tavasz a mű­vésztelepen), L ipovniczky László (Kertkapu télen), Szán­tó Piroska (Hold alatt, Kifosz­tott arc) képei mellett sok tehetséges fiatal — Bányász Béla, Dániel Kornél, Kósza Si­pos László, Lőrincz Vitus, Szánthó Imre és mások — műveivel is találkozhatunk ezen a gazdag tárlaton. A festők műveit szobrok, ér­mek, kerámiák egészítik ki. A szobrok'“közül elsősorban a nagyon tehetséges, fiatal Ró­zsa Péter három alkotása (Fá­radt, Munkás, Partizán) emel­kedik ki nemcsak minden vonatkozásban mai témavá­lasztásával, hanem modern formai megoldásával is. Nem véletlen, hogy mindhárom műve már a kiállítás első órá­jában gazdára talált. Pál Mihály két kisplasztiká­ja (Ülő nő, 50 év ünnepe) az ismert művész érett alkotásai­nak sorába tartozik. Farkas Ádám Ferenczy Károly port­réja és Kucs Béla Sportolók című kompozíciója a kiállítás sikeres darabjai. Az érmek közül Csikszent- mihályi Róbert Szentendre című bronzplakettje méltó képviselője lehet a művésze­tek városának. A kerámiák kö­zül vitathatatlanul Gorka Géza két vázája aratta a legnagyobb sikert. Prukner Pál BAKA » 5; A dunántúli református egy- § házkerület pápai gyűjtemé- $ nyében kiállították a Petőfi d diákéletére vonatkozó doku- d mentumokat. d Petőfi 1841 márciusában í d kopott bakaruhában érkezett! s meg a nagy hírű pápai inté- $ $ zetbe. Egy alkalommal Czi- $ d bor Ferenc filozófiai pro- 5 d fesszor órájára is így ment j d el, amiért diákéveiben rajta 5 d maradt a „Baka” név. A 5 d diákköri dokumentumok kö- $ d zött egy gyűjtőíven „obsitos” $ d álnéven szerepel. Az egyik $ d legérdekesebb tárgyi emlék az $ | a könyvborító, amelyen Pe- $ | tőfi névaláírását gyakorolta. $ d A Petrovics nevet szélesen § d elkanyarított betűkkel írta, í d de megtalálható néhol a „Pe- \ ' tőfy” aláírás is, amelynek a $ végén még „y” szerepelt. Egyik Pápán írt versét „Só­lyom ' Sándor” aláírással látta el. Veszlav Tzsaszkalszkij: Ülőmunka | A SZAKMÁBAN vannak • fogások — ó, nem a technikára [gondolok; vannak riporterfo- : gások, amelyeket szégyell az : ember, ha a tisztesség vala- : mennyi szikrája fellelhető még : benne. És mégis élni kell vele, ! mert különben nem születik ; meg a riport. Nem szívesen ä használom ezeket a fogásokat, jmert ilyenkor úgy érzem, tol- ! vaj vagyok, sőt, még rosszabb, J besurranó tolvaj. ; Az albertirsai Dimitrov Tsz $ 38 éves elnöke, Farkas Pál, ud­variasan fogadott, csak akkor J komorult el az arca, amikor 5 megtudta, hogy róla szándéko- ^ zom írni. Tiltakozott, mond- $ ván: sok, arra érdemesebb em- J bér van a községben, meg a d járásban; idősebbek is, szak- d mailag pedig eredményeseb­í bek is, mint ő. s § — Szívesen elbeszélgetek d önnel bármiről, a tsz-ről, d gondjainkról, vagy akár az d eredményeinkről is, csag ró- S lám nem. Ugye, megért en- | gém? d Mit válaszolhattam volna? d Pedig akkor már tudtam, ho- d gyan fogom ezt az embert 5 meglopni: a munkáján át. 5 Csapdát állítottam neki és ő d beleesett. Riporterfogás? Csak d mentség, egy nem, túl vonzó, d de szükséges ötletre. d — Rendben van — mond­jam —, akkor beszélgessünk a | tsz-ről. 5; — ötezer-nyolcszáz kataszt­d rális hold a birtokállomá­6 nyunk és ötszázötven tagunk d van — kezdi. — Ebből 370 § dolgozó, a többi sajnos nyug- S díjas, vagy tsz-járulékos. A d múlt évben 90 forint volt az degy napra jutó munkabér, s d ennek 80 százalékát év köz- d ben, havonta fizettük ki. A d visszatartott 20 százalékot pe- d dig zárszámadáskor. Eredmé- d nyes volt a múlt évünk, mert § prémium címén további 15,8 d százalékot tudtunk osztani a d tagoknak. Mindenki elégedett d volt, csak én nem. Több is le- $ hetett volna. ^ Beszélgetésünk megszakad, 5 mert illedelmesen kopogtatnak S az ajtón, majd egy idősebb § paraszt bácsi óvatoskodik be. § Kalapját a kezében gyürögeti. d Igyekszem magam minél ki- d sebbre összehúzni, az elnök pe- d dig a belépő felé fordul, d — Pali, fiam — mondja az § öreg, aztán hirtelen zavartan $ kijavítja önmagát, hiszen ide- d gen van a szobában —, Far- d kas elvtárs, kimegyek a tag- d ba, ahogyan azt megbeszéltük, d — Jól van, Péter bátyám, d menjen csak. d Miután az öreg eltávozott, d elvetettem az első csapdát, d — Ügy látom, jó a viszony d az elnök és a tagság között, d — Hát persze — esik bele a i csapdába az elnök. — Hiszen d idevalósi vagyok. Itt szület- $ tem, itt jártam elemibe. Az | édesapám is a „Dimitrov” tag- $ ja. A háború előtt két holdon í gazdálkodott. ! — Hogyan tellett abból a ) kevéske földből iskolára? J — Jó tanuló voltam és en- > gém is jelöltek az Országos FARKAS PÁL Nép- és Családvédelmi Alap ösztöndíjára. — Én Nagykőrösön érettsé­giztem — adom alá gyorsan a lapot. — Azok a szép diák­évek ... AZ ELNÖK ARCÁN emlé­kező mosoly suhan végig. Gondolatai szédítő gyorsaság­gal repülnek vissza 26 évet: 1942-ig. Ebben az évben az ir- sai parasztgyerek kerekre tá­gította a szemét a ceglédi gim­názium és a kollégium épülete előtt. Valahogy úgy képzelem: ilyen lehetett Nyilas Misi is. Aztán jött a borzalom, az országot feldúló háború. A ta­nulásnak vége szakadt. Háború után Cegléd város nem engedte szétszóródni a gyerekeket és lehetőséget biz­tosított számukra a továbbta­nulásra. De milyen körülmé­nyek között?! A mai fiatal­ságnak bizonyára már csak történelem; a forradalmi ro­mantika, Farkas Pál számára akkor még valóság volt. Cegléd város segíti a népi kollégiumot, babbal és étolaj­jal. Néha meg került egy kis fűtőanyag is, de a kellégisták soha nem dideregtek, hiszen azoknak az időknek az őszinte pátosza melegítette őket. Elő­ször a MADISZ, majd később a DISZ szervezése és a kollek­tív élet — ez volt abban az időben á szénnél is melegebb fűtőanyag. Meg az, hogy tud­ták, rájuk nagy feladat vár: ők lesznek az új népi értelmiség. — A mai fiataloknak hihe­tetlenül hangzik, s ez így he­lyes, akkor mi bizony sokat koplaltunk. De hagyjuk ezt, ez már a múlté... Az irodaajtót gyakran nyit­ják ránk, hiszen az őszi mun­kacsúcs végén járunk: — Eddig minden terv sze­rint megy, hincs elmaradá­sunk sehol — mondja az el­nök, s egy kis büszkeséget hallok kicsengeni a szavaiból. Jogosan. Amikor átvette a tsz vezetését, ugyancsak zilált ál­lapotokat talált. Amíg csendesen ülök az iro­dában, s figyelem az elnököt, meg azokat is, akik taná­csért, irányításért fordulnak hozzá, egyre világosabban ki­rajzolódik előttem — noha ő nem mondta — az életszemlé­lete. Az egyén és a társadalom követeli, hogy az ember dol­gozzék. De a munka csak ak­kor kap nemességet, ha embe­ri kapcsolataiban is jó. A munka — nemcsak munka. Megbecsülendővé azáltal lesz, hogy embertársaink jólétét segíti, mert az élet értelme a tiszta munkával kitöltött évek, s a mások munkájának a meg­becsülése. GYŰLNEK AZ ADATOK a jegyzetfüzetemben, de még sok hiányzik. Újabb fogáshoz kell folyamodnom. — Mostanában sok főiskolai kollégiumot láttam, és mond­hatom, minden igényt kielé­gítenek. < — Amikor én Gödöllőn ta­$ nultam, az Agrártudományi d Egyetem diákotthonában, álta- d Iában 18—20-an laktunk egy d szobában, és amikor állam- d vizsgáztam — 1955. február­ijában — már egészen más volt $ a helyzet. d — ön benn tölt az irodá­dban, vagy kint a határban d napi 13—14 órát. Mit szól eh- d hez a felesége? d Mosolyog. Elégedetten, csen- d desen, derűsen: d — Az asszony is szakmabéli, d Az egyetemen ismerkedtünk Í össze, együtt végeztünk, s még d egyetemisták voltunk, amikor d összeházasodtunk. Azóta két d gyerekünk is született, d És aztán ismét másról be- dszél, hogy mennyi hasznos ta- d pasztalatot gyűjtött első mun- d kahelyén, a Bánhalmi Állami d Gazdaságnál, ahol főállatte- S nyésztőként dolgozott. A veze- dtés nehéz és felelősségteljes d módszereivel pedig igazgató d korában, a Nagykunsági Álla- dmi Gazdaságban kezdett meg- d ismerkedni. d — Mi a titka a jó vezetés­inek? — kérdezem, d Gondolkozik. Pontos és j d megalapozott, tömör választ sakar adni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom