Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-17 / 295. szám

1968. DECEMBER 17., KEDD 3 K orábban sem kellett külö­nösebben bizonygatni, ma még Inkább iölösleges. Mindenhol, mindenki egyetért vele. Mármint azzal, hogy a vállalati szervezetnek mielőbb igazodnia kell a gazdaságirá­nyítás rendszere diktálta vál­tozásokhoz, új követelmények­hez. Igenám, de az egyetértés­ből a kelleténél jóval lassab­ban formálódik a tettek sere­ge, holott ez utóbbiakra lenne szükség — nagy szükség — a gyáron belüli, égető gondok megoldásában. Mert vannak ilyen 'gondok, s most csak egyetlent a sok közül, mégpe­dig a termékváltás és a mun­kabér összefüggéseit. A példát a Pamutfonóipari Vállalat Fi- nompamutfonó és Cérnázó- gyárának néhány fonónőjétől kaptam, akikkel arról beszél­gettem, mit és hogyan érez­nek közvetlen termelőmun­kájukban a gazdaságirányítás mostani rendszeréből? Elmondták: ugrásszerűen megnőtt az ún. kistételek szá­ma, azaz 200—300 kg fonalat is lefonnak, ami korábban elképzelhetetlen lett volna, ám most így kívánja a megrendelő. A kistételek más-más anyagból, különböző fonal finomsági számmal készülnek, azaz: programváltozások bolygatják fel a megszokott ritmust, az átállás sokféle meilékmunká- val — a gép tökéletes kitisz­títása, az anyagszennyeződés elkerülése végett stb. — jár, s nem utolsó sorban azzál is, hogy — éppen a begyakorlott­ság hiánya miatt — képtele­nek a legjobb fonónők is tel­jesíteni a normát. Száz százalék alatt teljesí- < teni nem pusztán erkölcsileg kellemetlen, anyagilag sem túl előnyös. Volt időszak, amikor éppen ilyen okok miatt régóta itt dolgozó emberek is távoz­tak. Ma ugyan a cserélődés mérséklődött, a gyár új igaz­gatója sokféle úton próbálja — pótlékokkal, külön jutal­makkal — egyensúlyban tar­tani a gyári és az egyéni ér­deket, de — s ebben igazuk van a munkásnőknek «— más az esetleges pótlék vagy juta­lom, s más a bér! Azaz: jobb, tökéletesebb bérrendszert sze­retnének, olyat,’ mely igazo­dik a reform diktálta piaci követelmények gyári megjele­néséhez — szélesebb szorti­ment, mind színben, mind fo­nalszálban —, mely nem ülteti le őket, havi keresetük kiszá­mításakor. Mert most még, időnként, leülnek. Azt, hogy itt ne,m néhány ember pana­száról van szó, igazolja — töb­bek között —, hogy a gyűrűs­fonoda az év tizenegy hónap­jából mindössze két alkalom­mal, júliusban és szeptember­ben volt képes teljesíteni száz százalék fölött. hallgatóval. Nem ördöngösség ez, hallás kérdése az egész, már hárman voltunk, akik percenként 120 betűt jól hal­lottunk és jól jegyeztünk egy papírra. Ezért , a teljesítmé­nyért kimenő járt. A magyar tiszt urak ez alkalomból a né­met laktanyaparancsnoktól nagyobb pofont kapták, mint Bőgős Gyimesitől. „A magyar katona egy lé­pést sem tehet a városban, a kellemetlenségeket elkerülen­dő. A kimenőt a magyar pa­rancsnok urak változtassák át pihenőre.” Csak röhögtünk az egészen, Hová is mehettünk volna éhes gyomorral egy vas nélkül. És ha lett volna pénzünk és nem vagyunk éhesek, akkor mit csináltunk volna egy halott városban, ahol se mozi, se kocsma, se tánc?... Ez az egész csak a századparancs- nokuniknak fájt. Ahogy ki­vettük, neki is csak a hiúsága sajgott. Egész pontosan az­tán mindent mulya zászlósunk­tól tudtunk meg, aki hogy epv alkalommal jóllakott a körletünkben, mindent kife­csegett. Bordás hadnagy úr nem is sejtette, hogy ismerjük a dör­gést, elénk állt és borzalmas nagyokat hazudott, hogy miért is nem megyünk mi ki a vá­rosba, aztán vádolt bennünket, hogy még nem olyan tökéletes az a morze. Egyébként is, amíg olyan nagy marhák van­nak a században, mint Bö­C sak bérkérdés lenne ez? Természetesen, elsősor­ban az. Illetve: megjelenési formájában az. Mert eredőit tekintve a vállalati szervezet fogyatékosságaira mutat, arra, hogy ez a szervezet még nem volt képes átvenni azt a ru­galmasságot, melyet az új helyzet kíván, nem képes olyan bérezési formákat al­kalmazni, amilyenek „egyen­lítenek”, arányosságot terem­tenek a munkás érdeke s a gyár érdeke között. Ha így nézzük, márpedig csak így nézhetjük, akkor a bérkérdés politikai kérdéssé növi ki ma­gát, történetesen azzá, mit érez a reform gyári megvaló­sulásából a munkás, tehát: milyen ítéletet von le? Szó sincs arról, mintha a föntebb említett fonónők úgy fognák fel a helyzetet, mint a reform nekik rosszat adó vonását. A vállalati szervezet átala­kulásához érthetően és indo­koltan nem elég egy esztendő. Kétségtelen az Is, hogy a re­form első esztendejében a vállalatoknak elsősorban a nagy egészben, a népgazdaság összeségében kellett megtalál­niuk a helyüket, s a belső frontok rendezésére kevesebb erő jutott. Most azonban, a reform második esztendejét rövidesen megkezdve, eljött az ideje a Rubicon átlépésé­nek, a vállalati szervezet — papíron már létező, de gya­korlatilag még alig, s tétován funkcionáló — új modelljének „bejáratásához”. Az új modell egy-egy gyárban sokban kü­lönbözik egymástól, abban azonban azonosnak kell len­nie, hogy a tökéletesebb gaz­dálkodást szolgálja, s ezen be­lül — sok más mellett — a jobb, az ösztönzőbb, az egyéni érdekeltséget előtérbe toló bé­rezést. A fonónői panasz végül is odavezet tehát, hogy a gazdaságirányítás rendszere elkerülhetetlenül — az embe­rek többsége szemében elsősor­ban a vállalati rendszerrel lesz egyenlő, számukra az a reform, amit a gyárban, mun­kahelyükön tapasztalnak. Ezért kap nagy fontosságot minden részlet, ezért nem le­het közömbös egy-egy, önma­gában kisebb horderejű kér­dés sem. Mert éppen úgy va­lósul meg teljes egészében a reform, úgy bontakozhat ki minden területen, ha a gazda­sági élet minden eleme átvált, új módón, nagyobb hatásfok­kal működik. Márpedig ezek között az elemek között dön­tő helyet foglalnak el a gyá­rak, s ezért kell átlépni a Ru- biconon, a vállalati szervezet átfogó tökéletesítésével. Mészáros Ottó gös ... Szegény Bőgős, nagyon jól jött egy ilyen Bőgős a szá­zadnál, mindent rá lehetett kenni, mindent rá lehetett fog­ni, alkalmasabb bűnbakot sem ' mi, sem a tiszt urak keresve sem találtunk volna. Kellemes kis „kimenőket” rendeztünk délutánonként a szállásunkon. Az első három emberről egy nap múlva ötre, nem sokkal később tízre emel­kedett a jó hallású morze- távírászok száma. Unalmunk­ban először a barakkunk háta mögött azt az irdatlan, kata­kombaszerű pincét fedeztük fel, amely tele volt brikettel. Pillanatok alatt tíz magyar ka­tona kenyérzsákja (melyekben kenyér eleddig aligha volt) tömve brikettel, többször is megtette az utat a pincébe és vissza. Kezdetnek ez sem volt rossz, de az örömünk még nagyobb volt, amikor megálla­pítottuk, hogy a magyar pa­raszt orra jobb, mint a vizs­láé. Két nap múlva már egész századunk a krumpliveremben guberált. A felfedező egy tisza­füredi rátarti parasztfiú volt, a krumpliveremre legalább olyan büszke, mint Kolumbusz Amerikára. Tulajdonképpen ő sem, mi sem a krumplit keres­tük, csupán a homokból ki­kandikáló szalmavégeket vet­tük észre, amelyet gyújtósnak gondoltunk. Aztán krumpli akadt a kezünkbe, a német konyha elvermelt burgonyája volt. Igen jókat főztünk, et­Őridrat - melléküzemben Naponta 45 ezer lakat iiMi 11 ■■■riwrii 11 * r> • wi ~ r r t ír um—« A majorság közepén, a tél­re váró mezőgazdasági gé­pek, istállók, fészerek szom­szédságában áll a ceglédber- celi Egyetértés Tsz lakatüze­me. Messziről akár magtár­nak, vagy raktárnak nézhet­né az ember, s csak azon le­pődne meg: miért siet reg­gel hatkor és délután kettő­kor annyi asszony és lány a kívülről sivár, jelentékte­len épület felé? A magas, barnára festett ajtón belépve azonban már egészen mqs kép fogad, a jól fűtött helyiség­ben, négy sorban húzódó asztalok mellett 91 asszony és lány hajol apró gépek, kéziszerszámok fölé. A le­vegőben vasszag, vasláaák- ban kulcsok, alkatrészek ez­rei, amint az örökké mozgó kezek, ujjak hatására a sza­lag értelme és rendje sze­rint közelítenek a végcélhoz. — Ilonka, maga menjen át gyorsan a páncélhoz, az 1200- asak igyekezzenek, vigyázat, ne zavarják a mérést! —-ve­zényszavak, mintha Pesten, egy gépgyárban lennék ... Máté Gyula üzemvezető kar­mesterként irányítja a ter­melést. — Ez év januárjában tizen­három asszonyt küldtünk az Elzett-gyárba, szakmát ta­nulni. így kezdődött. — Ba­lás Antal tsz-elnök váro­sias öltözékű férfival érke­zik. — így volt Győző? — kérdezi, mire Kőhalmi Győző, az Elzett-gyár párttitkára bó­lint: így történt. A segédüzem létesítésének gondolata és a megvalósulás között rövid idő telt el, mint mondják, december 17-én egy­éves az üzem. — Az anyagyár, az Elzett pedig éppen most készül 50. évfordulójára — mondja mo­solyogva a titkár. — Ahhoz képest, hogy itt egy éve dolgoznak, kitűnő eredmé­nyeket értek el. A cegLédberceli tsz lakat- üzemében az úgynevezett könnyű lakatokat gyártják, s 66 országba exportálják ter­mékeiket, többek között pél­dául még Kuwaitba is. — Nagyon ügyesek a ber­celi asszonyok — mondja Valentik Lajosné, a Buda­pestről érkezett minőségi el­lenőr. — Hamar megtanulták a szakmát. i — Naponta 45 ezer laka­tot készítünk — büszkél­kedik Máté 'Gyula — s egy év alatt 2 millió 200 ezer fo­tünk a talált kincsből, jobb „kimenőt” el sem tudtunk volna képzelni magunknak. A zászlós úr nem volt pa­raszt. Mégis megérezhetett va­lamit, mert már az első „ki­menőnk” alkalmából megje­lent a körletünkben. Ahogy belépett, orra azonnal meg­mozdult és kijelentette: — Emberek! Ez főtt krump­li! — És megkérdezte, mert a zászlós úrnak gyermekszobá­ja is volt: — Megkínálnának belőle? Megkínáltuk. Annál is szí­vesebben, mert nem játszotta meg magát, hiszen mint tiszt, az egészet elkobozhatta volna, sőt, bennünket bezárathatott volna. Nem játszotta meg ma­gát, mert nem volt hozzá ere­je. A szagra gyomornedve megmozdult, szemében állati éhség lobogott, és bár tisztes- ségtudóan kért, azt már nem várta meg, hogy adjunk, bele­nyúlt az egyik csajkába, ki­kapta a félig főtt, forró krumplit és evett, héjastul falta a burgonyát! Akkor me­sélte el, hogyan is volt azzal a kimenővel. Már a második csajkánál tartott, amikor lus­tán elfeküdt az ágyon és kije­lentette, hogy nagyon jól érzi magát nálunk. Rágyújtottunk, neki is sodortunk egy ciga­rettát. Később megtömte tisz­ti köpenyének zsebét, tisztei­re'* és távozott. (ruha) (Folytatjuk) rint bruttó árbevételt „ho­zunk a tsz-nek”. — Nyolc- százezer forint tiszta hasz­not jelent ez nekünk— teszi hozzá az elnök. — Amíg nem volt itt kihelyezett üzem — magyarázza Kőhalmi Győ­ző — addig sokan utaztak Pestre. Mi a gyárban ember­hiánnyal, sőt helyiséghiány- nyal is küszködünk. Ne­künk is jó, hogy egy köny- nyűlakatgyártó partnert ta­láltunk. Jó a gyárnak, jó a tsz-nek, a falunak, és mennyiben jó az itt dolgozóknak? A szek­rényzárakat négy asszony sze­reli fel' mágnesekkel és ru- góeskákkal. A legelső asztal­nál idősebb, fejkendős asz- szony egy táblára szerelt gépbe helyezi a műanyagto­kokat. — Tegnap még kukoricát törtünk — Schmidt József- né arcomat kutatja, meny­nyire lep meg a gyors vál­tozásnak a bejelentése. Bcn- hardt Ádámné, Schmidt An- talné és Gumpl Ferencné, a munkafolyamat részesei han­gosan nevetnek. — Ugye jól áll a kezünkben a szerszám? El kell ismerni, rendkívüli gyakorlattal és. nagyon ügye­sen szerelik össze a zárakat. — Már dolgoztunk itt ko­rábban is — világosít fel az idősebb Schmidtné. — De az­tán akadt kint is munka, és most bejöttünk. Négyen 4 ezer darabot készítünk egy műszak­ban. — És mennyi a kereset? — Változó — mondja Ben- hardtné. — Átlagosan 900 fo­rinttól 1400 forintig, a munká­tól függően. Az első hónapban 7—800 forintot tudunk haza­vinni. — Hány órától vannak itt? — amikor ezt kérdezem, dél körül járhat az idő. — Hajnali négy órától — válaszol Gumplné —/mert az üzem december 21-én leltár miatt leáll, és rádolgozzuk azt az időt. Különben nyolc óra hosszáig vagyunk. — Ki főz otthon, ha maguk itt vannak? — Mi főzünk, majd ha haza­megyünk — a két Schmidtné fel sem néz a munkából, haj­togatják a rugókat, szerelik a mágneses zárakat. — öltünk disznót, most könnyű gyorsan főzni. — Nagyon elfáradnak? — Á, dehogy ... könnyebb ez, mint kapálni. Ha hazame­gyünk, mosunk, kicsit takarí­tunk, aztán tv-t nézünk. — Gumpl Ferencné a kettővel arrébb ülő Benhardtnéra mu­tat. — Csak neki nincs tv-je. — Miért? — kérdezem. — Még nem jutott rá pénz? — Nem — feleli az asszony. — Százezer forintunkat elvitt a házépítés. Meg a fiam Pestre jár a vasúti technikumba, oda is csak kell a forint. — örülnek ennek az üzem­nek? — búcsúzóul válaszukkal megnyugtatnak: Nagyon jó, hogy télen munkát tudtak találni, és egy kis pluszkeresethez jutnak. — A „Búzavirág” szocialista brigád tagjaival beszélgetett — mondja Balás Antal tsz-elnök. — A brigád többi tagja majd a délutános műszakba jön. — Csak azért nem mentem oda magukhoz, mert nem akartam, hogy befolyásolja őket a jelen­létem. Remélem, elpanaszolták a dolgaikat... — Hű. de mennyire — mon­Kooperáciás partnert keresünk több évre, lakatos, lemezlakatos és forgácsoló munkákra. MIRKÖZ DIESEL- É5 HŰTŐTECHNIKAI KTSZ Bp. X., Kőbányai út 49 b. dóm —, teljesen lesújtó véle­ménnyel varrnak a tsz-rőL — Sajnos, fürdőt, öltözőt csak jövőre tudunk építeni — Balás Antal azt hiszi, talán tényleg panaszkodtak az asz- szonyok. — Jövőre már lesz arra is pénzünk. Egyébként a tsz-tagok átlagos napi kerese­te eléri a 84 forintot. Kőhalmi Győzővel körbejá­rom a „szalagot”. Kicsi és nagy, piros, barna és kék színű, de négyszögletes fekete lakatok is készülnek itt a fürge ujjak se­gítségével. — Talán amit még javítani kell — mondja a gyári levegő­höz szokott párttitkár —, a ter­melékenység további növelése, a belső szervezés ... Minden bizonnyal igaza van, de igényeinkben legyünk mér­téktartóak : Ceglédbercelen nagyszerű kis üzemet építet­tek fel a tsz és az Elzett gyár összefogásával, s valószínű, hogy szép bevételük jövőre még emelkedni is fog közös hasznunkra. Szüts I. Dénes A Komárom megyei és a Pest megyei Népmú velőd ési Tanácsadónak a közelmúltban megjelent kiadványával kap­csolatban cikket közölt a Pest megyei Hírlap 1968. november 21-én. Őszintén örültünk, hogy a Pest megyei Hírlap, a Magyar Nemzet, a Komáromi Dolgo­zók Lapja őszinte sorai után a Pest megyei Hírlap újra he­lyet biztosított ugyanannak a kiadványnak az értékelésére. Annak azonban már egy cseppet sem tudtunk örülni, hogy a magát T. E. szignó­val jelző cikk írója saját lap­jának munkatársát próbálja lejáratni a kiadvány ürügyén. És annak sem tudunk örülni, ha elmélkedés, élcelődés, imitt-amott ízléstelenkedés „vitriolos” tollával úgy akar javítani, hogy egy olyan mun­kafolyamatnak árt, mely ügy­ben országosan is az első lépé­seket tesszük, megyei viszony­latban súlyos ezreket költünk, hogy a családi ünnepségek társadalmi rendezői járásaink­ban, városainkban kellően fel­készülve, segédanyagokkal, út­mutatókkal, emléklapokkal ellátva igyekezzenek emléke­zetessé, széppé, tartalmassá tenni egy-egy névadó, egy-egy esküvő emlékét. Ha a glossza „elmés” írója vette volna magának a fárad­ságot és legalább egyszer el­utazott volna Szobra, Vácra. Monorra, vagy esetleg Szent­endrére, akkor talán rájött volna, amit az egyetemen el­felejtett megtanulni, vagy esetleg hiányzott, amikor az idevonatkozó tételektől beszél­tek. Annál is inkább hasznos lett volna ez a látogatás a fent jelzett székhelyeken, mert ott hiányait is pótolhatta volna. Dr. Radnai György, dr. Szende Aladár, dr. Éder Zoltán, dr. Radics László, Éder László, Lóránth Vilmos, Rácz Zoltán és még jó néhányan a közsé­gek tanácselnökeit, művelődé­si intézmények vezetőit, mun­katársait és mindazokat, aki­ket a falvakban évek óta tár­sadalmi ünnepségek rendezé­sével bíztak meg — tanították a szónoki beszéd felépítésére, retorikai ismeretekre, az ün­nepségek dramaturgiájára, a rendezvényekkel való politizá­lásra, stb. Ez ideig nagyon sok kiad­vány, forgatókönyv, beszéd­vázlat, témajavaslat látott napvilágot nálunk Pest me­gyében is. Legutóbb a komá­romiakkal megjelent közös szöveggyűjtemény. Nem több igénnyel, csak annyival, j amennyit a bevezetőben ma- i gyárul megirtunk. Ezt kellett I volna csak türelmesen elolvas­Czinege Lajos látogatása ti tmammában Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának pót­tagja hétfőn ellátogatott a Gamma Optikai Művekbe. A vendéget tájékoztatták a vál­lalat gazdasági munkájáról, valamint a pártszervezet és a társadalmi szervek tevékeny­ségéről. Ezt követően Czinege Lajos több üzemrészt keresett fel. Délután az üzem dolgozói­val gyűlésen találkozott, s idő­szerű bel- és külpolitikai kér­désekről adott tájékoztatást. Magyar—romáit együttműködési jegyzőkönyv Apró Antal és Gogu Radu- lescu, a két ország miniszter- tanácsának elnökhelyettese hétfőn a Gundel Étteremben aláírta a magyar—román gaz­dasági, együttműködési vegyes kormánybizottság 8, üléssza­kának jegyzőkönyvét. nia a kedves T. E.-nek. Ott megírták volt, hogy ezzel a kiadvánnyal az ünnepségek rendezőinek kívánunk segíte­ni, mert tapasztalatunk szerint gyakran okoz gondot, hogy a helyben rendelkezésre álló iro­dalmi, vagy zenei anyag vá­lasztéka szegényes. (Ez így van, kedves T. E.) Mi ezt na­gyon jól ismerjük, talán vala­mivel jobban, mint T. E., aki ezúttal első gyakorló évét töl­ti Pest megyében. Hát ami a kiadványt illeti? Bizony akadnak benne kifo­gásolnivalók. Nem a legszerencsésebb a hátsó borítólap, ám a Fővárosi Foto Vállalat munkája nem határozhatja meg a lényeges tartalmi rész megítélését. És a versek, avagy a javasolt ze­nekari művek? Nem óhajtunk kommentárt fűzni Illyés Gyula, József At­tila, Hollós Korvin Lajos, Pe­tőfi, Juhász Gyula, Babits, Eminescu, Garai, Iszakovszkij, Radnóti soraihoz, azok magu­kért beszélnek ugyanúgy, mint a javasolt zeneművek. Állító­lag már kiállták az idő pró­báját, s hogy az ünnepségeket emelni tudják, arról nekünk is van egy-két konkrét tapaszta­latunk. Hát csak ennyit akartunk elmondani morfondirozás nél­kül. És talán még csak azt, hogy köszönjük a jó propa­gandát. Mióta a kedves T. E. sorai megjelentek, levélben is, telefonon is a fővárosi kerületi tanácsok és más megyék nép­művelői kérik tőlünk a két megye részére sajnos csak 500 —500 példányban megjelent kiadványt, amely nem a nagy- közönség számára, hanem azoknak készült segédköny­vül, akik a társadalmi és csa­ládi ünnepségeket szervezik, és akik feladatuk jelentőségé­nek ismeretében másként íté­lik meg a nekik nyújtott se­gítséget, mint T. E. Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának művelődésügyi osztálya ★ A Pest megyei Tanács vég­rehajtó bizottságának művelő­désügyi osztálya meghívott, hogy ne csak a glosszámban írott kiadványukról tájékozód­jam. hanem tudomást szerez­zek széles körű népművelési tevékenységükről, pontosan a családi ünnepek társadalmasí­tása érdekében. Bár magáról a könyvről változatlan a véle­ményem. igyekszem egyetemi hiányaimat pótolni, jobban megismerni a népművelői te­vékenységet és a családi ünne­pek társadalmi rendezésének folyamatát, problematikáját. Tamás Ervin r átkelés a Rubiconon Mi nem morfondírozunk Családi és társadalmi ünnepek ügyében

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom