Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

1968. DECEMBER 15., VASÄRNAP ^Cívlnii Dabas, Bag, Nagymaros, Vác Kiváló ifjúsági klub Őrjárat - melléküzemekben „Autógyár" Kocséron A ceglédi járásban húsz termelőszövetkezet működik. Kö­zülük kilencben folytatnak melléküzemi tevékenységet. Lakat­tól a lendkerekes játékautókig, habszivacs ágybetéttől a tea­kötényig, zippzártól a pénztárcáig több mint százfajta cikket gyártanak. A bedolgozókkal együtt mintegy félezer embert foglalkoztatnak a melléküzemek, melyek nemcsak a közös hasznát gyarapítják, hanem a munkában részt vevők egyéni jövedelmét is növelik. A kilenc termelőszövetkezet közül négybe látogattunk el, hogy tapasztalatainkról beszámoljunk lapunk olvasóinak. Szombaton Budapesten a KISZ Központi Művészegyüt­tesének székházában kihirdet­ték a kiváló ifjúsági klub pá­lyázat eredményét. A KISZ- és több más társadalmi szervezet felhívására 918 — a megyéből 31 — klub nevezett a verseny­re. A Pest megyei KISZ Bi­zottság és a tanács négyet ja­Alsónémedi régen készült már rá, most végre sor kerül­hetett fennállása kilencszáz éves jubileumi ünnepségeire. Ma délután két órakor kezdő­dik az ünnepségsorozat. Az ünnepi ülést dr. Tálasi István egyetemi tanár, díszelnök nyitja meg, az ünnepség szó­noka pedig Ratíay Béla, a já­rási tanács elnökhelyettese lesz Azután dr. Balassa István, a Mezőgazdasági Múzeum igaz­gatóhelyettese, a községi párt­házban megnyitja a helytörté­neti kiállítást. Alsónéimedi ha­lott volt minden. Nagy, süket, bántó csönd, zárt boltok, zárt lehúzott redőnyű ablakok fo­gadtak bennünket, embert ta­lán az első nap, bevonulásunk­kor nem is láttunk. A vagonokból lekászálód- tunk, Bordás hadnagy úr a századparancsnokunk ott rög­tön az állomáson egy lelkes kis gyújtó hangú beszédet in­tézett hozzánk. — Katonához illő szállás, kőből épült kaszárnya, jó me- názsi vár a magyar vitéz ka­tonára. Itt folytatjuk a kikép­zésüket, ne felejtsék, hat hét múlva megyünk s frontra, köt a szavunk, nagy szövetsége­sünkhöz, a német birodalom­hoz, a Führerhez és nekünk meg kell mutatni, mi az a ma­gyar virtus és, hogy álljuk az adott szavunkat. Szálasi nem­zetvezető testvér...” Álltunk, hallgattunk, a mi fülünkhöz csak a „mertázsi” jutott el, pedig még igen so­kat és épületeseket mondott a parancsnok úr. Bordás hadnagy úr fiata­labb volt mint mi, még nem is borotválkozott. A század rosszmájú nyelve azonnal el­nevezte őt: „Még legénytoll sem pelvhedzik az álián” had­nagy úrnak. A Ludovikán, 1944. október 20-án, 19* éves korában avatták tisztté, pon­tosan két évvel hamarább, a tervezettnél. De Szálasinak már nem volt vesztegetni való ideje. Ezért mindenkit fel­avattak a Ludovikán, Bordást is. A hadnagy gondolkodás nélkül felesküdött Szálasira és naponként előttünk, élete első százada előtt is létette Szálasira a hűségesküt. (Most vasolt a döntőbe, így a bagi, nagymarosi és a váci klub lett kiváló, de a dabasiak klubja ötezer forint pénzjutalmat is kapott. Az országban összesen 115-en nyerték el a megtiszte­lő címet, s pénzjutalmat hu­szonheten kaptak. A részvevők tiszteletére a KISZ Központi Művészegyüttese adott műsort. tára dús régészeti lelőhely, padlásairól és pincéiből pedig évek óta lelkes helytörténészek meg iskolások sok régi mező­gazdasági és házi eszközt gyűjtöttek össze, nem egy kü­lönlegesen ritka és értékes tár­gyat. A leletekből meg a ke­vésbé öreg holmikból nagyon érdekes, szemléltető kiállítást állítottak össze, amely egy hó­napon át megtekinthető. Az ünnepségek mai megnyi­tásán kultúrműsor is lesz. Sze­repel a helyi énekkar, az álta­lános iskola növendékei, vala­mint az ócsai népi tánccsoport. hogy e sorokat rovom, az a nagyon is valószínű gondolat jut eszembe, hogy Bordás, a mi egykori századp'arancsno- kunk, nem úr, hanem kartárs, és esetleg az ország valamely sarkában hasznos, szorgalmas tisztviselője lehet társadal­munknak. Ilyenkor év végén félőn vigyáz; azsúrban legyen a rábízott könyvelés. Néha­napján bírálja a felsőbb szer­veket és elgondolkodik az őt ért bírálaton. Biztos már ré­gen elfelejtette Szálasit, és ha netán találkoznánk, és én szemrehányásokkal illetném, ő azt válaszolná — és nyugod­tan válaszolhatná —: maga akkor idősebb volt, mint én, és magát nem fertőzték meg a Ludovikán, mint engem, és én is dolgozom most, mint maga. Akkor miért... Akkor miért nem tett ellene, és miért bánt most engem? (Lehet, hogy igaza lenne, nem tudom, ebben a témában, valószínű haló poromig elfo­gult leszek.) Századunkhoz még egy tisz­tet vezényeltek, Kőhalmi Ede zászlós urat. ö Bordásnál is fiatalabb volt, bár együtt avatták őket. Ártatlan bamba ábrázata úrifiú volt, ő is min­dig éhes, amúgy csapnivalóan rossz katona, Gyimesi törzsőr­mester utálta mint a bűnét és ezt az útálatot nem is rejtette véka alá. A zászlósról minden­ki tudta, hogy nem volt képes elvégezni a gimnáziumot Mis­kolcon, és ezért földbirtokos szülei benyomták a Ludoviká- ra. Kőhalmi Edének „szeren­cséje” volt, mert jött Szálasi és őt is felavatták. Mint min­den gyenge, bukott úr, ő is a prolikhoz húzott, mert ott, il­Az elnöki iroda vitrinjében lendkerekes játékautók sorakoznak egymás mellett. Pirosak, kékek, sárgák, zöldek, krémszínűek. Közel százötven- ezer darab készül belőlük egy negyed év alatt. Fiatok, Ope­lek, Taunusok, Citroenek és más típusok. Itt, Kocséron, a Petőfi Termelőszövetkezetben. Furcsa? — Én inkább úgy monda­nám, szokatlan... — ez Tóth Rózsa elnöknő véleménye. — Az üzemünkben dolgozó lá­nyok és asszonyok többsége a nyáron a határban dolgozott, a kezük nem szokta még az ilyen finom munkát, az apró alkat­részek összeszerelését, a tech­nológiai fegyelmet, a futósza­lag követelte állandó gyors, pontos munkát. Igaz, alig egy hónapja kezdtük el az „autó­gyártást”. Ha nem tudnám, hogy a ter­melőszövetkezet elnöke, most akár gyárigazgatónak is vél­hetném. Tömören,'" szabatosan fogalmaz — ipari kérdésekről is. A kérdésre, miért volt szük­ség a melléküzemekre, így vá­laszol: — Régi és ismert gond: mit csinálhatnak télen a szövetke­zetben a lányok és asszonyok? A másik: hogyan juttathat­nánk munkához, keresethez az idősebbeket, a gyengébb fizi­kummal rendelkezőket, a sok- gyermekes anyákat'! Ez a két ok volt az elsődleges. A má­sik: növelni a közös gazdaság bevételét. A harmadik: itthon tartani és visszahozni a faluba a fiatalokat. A melléküzemek mindhárom dologban segíte­nek. A műhelyekben már a melléküzemek vezetője, Losonczi Mihály kalauzol. (Az elnöknőt a Nagykőrösi Kon­zervgyár képviselője várja, meg a bakelitüzemet létesítő vállalat küldöttsége. Elnézést kér, majd igyekszik a tárgya­lásokkal, az üzemlátogatás után újra beszélgethetünk.) — A bakelitüzemünk a leg­újabb — magyarázza Loson­czi Mihály. — Alig egy hete letve nálunk egészséges, natu­rális erőt érzett. — Nóta az élen! — kiáltot­ta Bordás hadnagy úr és kevé- lyen a század élére ment. A zászlós az első sor mellé állt szerényen és utána a frontot járt, edzett szolgálatvezető. Mind a hármójukon birgerli csizma és szűk, derékban svei- folt köpeny. Mi szánalmasan néztünk ki, főleg fehér vá­szonból készült kenyérzsák­jaink árulkodtak a kincstár aljasságáról, hadseregünk sze­génységéről. Énekeltünk, ordítottunk: „Mikor a híradós regiment...” A városban senki sem fütyült ránk, egy fia lelket sem lát­tunk az ablakok hályogszemei tekintettek ránk. A kaszárnya tényleg hatal­mas volt. Tíz, tizenöt több emeletes vörös téglás épület fogadott bennünket. Az udvar esőtől, fagytól keményre dön­gölt homoktalaján feszesen megállt a század. Jó helyünk lesz, gondoltuk az udvaron és örültünk. Azon­nal jött a német szálláscsináló katona és elvezetett bennün­ket szálláshelyünkre, a kaszár­nya háta mögött meghúzódó barakképületbe. No, ez azért valamivel úribb hely volt, mint a stettini, itt egy szobá­ban mindössze ötvenen alud­tunk az emeletes vaságyakon. És a helyiségekben dobkályha is volt. Tíz perc múlva sora­koztunk ismét a barakk előtt. Egy félkarú német törzsőr­mester, amolyan 24—25 éves, frontot járt veterán, oktatott bennünket a kaszámyarendre. Lassan kettőre járt az idő, mi fél hatkor ettünk utoljára — teát. kezdte meg működését. A ter­vek szerint évente tizenöt-ti­zenhatmillió bakelit kupakot készítenénk... A játéküzem nagy, világos, meleg csarnokában mintegy negyven lány és asszony dol­gozik. A futószalagon most ép­pen a két színű, szirénázó rendőrségi autók készülnek az Elzett Gyártól kapott alkatré­szekből. Jelenleg tíz autótípust gyártanak, de a napokban küldték fel a gyárba a leg­újabb típus, a Jaguár ő-szé- riás példányait. Ha kiállja a játékpróbát, megkezdhetik so­rozatgyártását. A műhely másik fele a vil­lámzárkészítők birodalma. — Ez a melléküzem augusz­tus óta működik. Negyedéven­ként háromszázhetvenezer da­rabot készítünk. A legkisebb: harminc centiméter, a leg­hosszabb: kétszázötvenöt cen­timéter. A fröccsüzemnek már esz­tendős múltja van. Húsz mun­kással dolgozik. Évente nyolc­vanezer műanyag tálcát, hat­százezer csőbilincset, kétmillió faliéket, négymillió guri-guri kereket és még sok minden más műanyag tárgyat készíte­nek. — Melléküzemeinkben je­lenleg kilencvenen dolgoznak — mondja Losonczi Mihály. — A negyven százalékuk tsz-tag. Az évi bruttó termelési érték közel hárommillió forint. En­nek a húsz százaléka a terme­lőszövetkezet tiszta haszna. Pillanatnyilag ez még nem sok, az üzemrészek többsége alig néhány hetes vagy hónapos. — És a kereset? — Üzemrészenként változik. A játékrészlegnél jelenleg ezer forint az átlag, ez azon­ban a nagyobb gyakorlat meg­szerzésével emelkedni fog. A bakelitosok ezernégyszáz, a fröccsüzemben ezerkilencszáz forint a dolgozók átlagkerese­te. Es a mezőgazdaságban? (Ezt már újra Tóth Rózsától kérdezzük az üzemlátogatás után.) — Az átlagjövedelem közel tizenkétezer forint. Ez az ösz­— Ich bin hungrig — szól­tam a mellettem álló bakához, mert ennyit akkor közülünk már mindenki tudott németül. A mulya zászlós, aki meghal­lotta a hangom, nagyot nyelt. Vezényszóra visszamentünk a csajkáinkért és elindultunk a konyha felé. Libasorban a kondér elé csoszogtunk, csaj­kánkba egy fél merőkanál híg löttyöt öntött a német katona- szakács és kezünkbe nyomott két szem héjában főtt krump­lit. Ebéd után mélázva konsta­táltuk, hogy a miénkkel szom­szédos barakkban nagyon szép szőke német leányzók laknak. Most mindannyian ott tolong­tak a barakk ablakaiban, ők is csukaszürke egyenruhában, katonasapkában, csak az ar­cuk, a szemük és a hajuk volt szép. Amikor megláttak ben­nünket, integettek, kiabáltak, csiviteltek és jókat kacarász- tak. Némelyikük gúnyolódott is, mert örömükben nem tud­ták mit kezdjenek velünk. De örömük okát csak később tud­tuk meg: az egész hadosztály­ra való laktanyában csupán néhány nyomorék német ka­tona tartózkodott. Mi csak bámultuk a sok szép német lányt. Szemünkkel láttuk, hogy szépek, hogy egészségesek, agyunk sejtette, hogy éppen hozzánk valók volnának. De semmit sem éreztünk. Akkor még nem tudtuk, hogy már egy hónapja brómmal ízesítik azt a híg löttyöt, amelyre németül azt mondták, hogy gemüze... (suha) (Folytatjuk.) szeg azonban nem sokat mond, hiszen az is beleszámít, aki csak egy-két hónapot dolgozik egy esztendőben. Az állatgon­dozók havi keresete például kétezerhatszáz forintnál kezdő­dik. — A melléküzemekből szár­mazó jövedelem milyen részét teszi ki a termelőszövetkezet egész jövedelmének? A kérdés átlátszó — (bár a lényegre tapintó) —, észreve­szi nyomban, s most először viliódzik egy halvány mosoly a szája szögletében. — Termelőszövetkezetünk bruttó termelési értéke tizen­nyolcmillió forint. Ebből öt­milliót hoz az állattenyésztés, ugyanennyit a növénytermesz­tés, és hozzá hárommilliót a kertészet. Vagyis az összes ter­melési érték több mint kéthar­madát a mezőgazdaság adja. És ez így helyes. A termelő- szövetkezet elsősorban mező- gazdasági üzem. A melléküze­mek évi hárommilliója csupán kiegészítés. P. P. Néhány újságcikk, s televí­ziós híradás nyomán megnőtt postánkban azoknak a leve­leknek a száma, melyek föl­adói a' korrupció, az anyagi visszaélések fölötti fölháboro- dásukban ragadtak tollat. Érthető a visszhang, indokolt a fölháborodás is, s éppen ez, a gyors és éles hangú társa­dalmi ítélkezés igazolja, hogy az állampolgárok nagy több­sége mennyire idegennek, a szocialista gazadsági és társa­dalmi rendtől távolállónak ér­zi, s ítéli meg a korrupciót, mint azt egy Budajenőről ér­kezett levél írója megfogal­mazta, a „mindent bemocskoló manipulációkat”. Érdemes en­nél a biídajenői levélnél el­időzni. Föladója ugyanis első­sorban n e m az anyagi, hanem az erkölcsi károkozást tartja súlyosnak, mert — mint írja — „minden irányban rot­hadást terjeszt, s azt a látsza­tot kelti, hogy mindent sza­bad, mindent lehet.” Ügy hisszük, nem szükséges „megmagyarázni a bizonyít­ványt”, elsorolni, hogy általá­ban nem a korrupció, a tisztá­talan módszerek a jellemzőek a gazdasági, közéleti posztokat betöltőkre, ám tagadhatatlan, hogy egy-egy eset nemcsak az adott helyen, hanem sokkal szé­lesebb körben hat, rombol, s éppen ezért a tett elkövetői­nek felelőssége is megsokszo­rozódik. Az emberek hamar általánosítanak, s a maguk környezetén át szemlélik, íté­lik meg a tágabb világ dol­gait, számukra sűrűn egy-egy ember — az igazgató, a szö­vetkezet elnöke, a tanácsi tisztségviselő — testesíti meg a hatalmat, képviseli a törvényt. Ezért súlyos azok felelőssége, akik rosszul élnek ezzel a ha­talommal, akik kiforgatják, vagy éppen semmibe veszik a törvényt, akik tisztségükben a „szerzéssel” törődnek, akik megvásárolnak embereket, hogy magukat is eladhassák. Mert legtöbbször — s ebben nagyon igaza van Kriván Ist­vánnak, aki Monorról írt leve­let — nem a tehetséges, szak­mailag, emberileg magabizto­san állók nyúlnak piszkos esz­közökhöz, hanem azok, akik így akarják elfeledtetni szak­mai ostobaságukat, emberi hitványságukat. Az eleve rossz, . alkalmatlan vezető igyekszik kedvezni jó embe­reinek; az elvtelen cimbora- ság vezet a „te nekem, én ne­ked” típusú módszerekhez. Kétezer esztendőnél is több, hogy a régi rómaiak megfo­galmazták máig érvényes kér­désüket: quis custodiet ipsos custodes, azaz ki őrizze magu­kat az őröket? Ki vigyázza azok kezének tisztaságát, akikre rábízták e tisztaság őr­zését? És, nagyon jogos kér­désként: miért lehet ismét őr­ző az, aki már egyszer — vagy nem is egyszer! — bébi­HOLNAPTÓL: TOVÁBBKÉPZÉS A megyei nőtanács három­napos továbbképzőt tart de­cember 16, 17 és 18-án Gödöl­lőn, az Agráregyetemen. A községi nőtanácsok titkára^ és a termelőszövetkezetek nőbi­zottságainak vezetői csoportos beszélgetéseken, koúzultáció- kon vitatják meg a soron levő feladatokat. A továbbképzésen Orbán Jó- zsefné, a pártközpont munka­társa a nemzetközi helyzetről, Turgonyi Júlia, az Országos Nőtanács osztályvezetője a nő­mozgalom feladatairól, dr. Bí­ró Ferenc, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője az új mechanizmus tapasztalatai a mezőgazdaságban címmel tart tájékoztatót. KINCSES KALEMill Ezekben a napokban tíz- és tízezer példányban juttatja el a posta a külföldön élő magyaroknak a Magyarok Vi­lágszövetsége hagyományos úiévi köszöntőjét: az 1969-es Kincses Kalendáriumot. zony itatta alkalmatlanságát? Ez a lényeges, a legfontosabb kérdés! Arra ugyanis, hogy az ellenőrök ellenőreinek ellen­őreit képtelenség újabb ellen­őrökkel egyenes úton tartani, már régen rájöttünk. A lejtőn lefelé lehet csak csúszni, fölfelé keserves-kínos kapaszkodás vezet! Mégis, oly ritkán esik meg, hogy bárki is odaszóljon annak, aki fél lá­bával már rajta van a lejtőn; a demizson borért jól fizető munkát adó művezetőnek, az eszem-iszommal megvásárolt revizornak, a barátoknak ked­vező igazgatónak. Holott ép­pen itt rejlik a korrupció, az anyagi-erkölcsi tisztátlanságok ’leghatásosabb ellenszere: az éber, mindenre fölfigyelő kö­zösségben. Első pillanatban támadjon visszhangja a sza­bálytalanságnak, első alka­lommal legyen ügy a jogtalan előny, s ne abban bízzanak, hogy minden korsó eltörik egyszer, hanem a maguk ere­jében. Fölmentenénk ezzel azokat, akik letévedtek a tör­vény és jog útjáról? Avagy azokat, akik újból kinevezték a már csődöt mondott vezetőt, akiknek dolga, kötelessége lett volna a rendszeres és alapos ellenőrzés, számonkérés ? Szó sincs erről. A tetteseik és aka­ratlan fedezőik vétke, annak súlya nem lesz kisebb. Ám a dolgok logikája diktálta fele­lősség alól azok sem mente­sülhetnek, akik tudtak a disz- nóságokról, de hallgattak ró­la, akik szemet hunytak a kéz kezet mos fölött, akik hagyták, hogy terjedjen a mocsár, s csak bűzétől finto­rogtak. Lehet-e egy vállalatnál úgy elkövetni szabálytalanságok sorozatát, hogy emberek tu­catjai ne tudjanak róla? Le­het-e egy termelőszövetkezet­ben millióra rúgó összeget el­sikkasztani úgy, hogy ha má­sok nem is, de a számvitel em­berei ne tudják? Nem, nem lehet! Miért hát a cinkosság­gal fölérő hallgatás? Miért a tilosban járókat segítő kö­zöny? Azért, mert sok még a bátortalanság, a félsz, a tév­hit, hogy vannak, akiknek mindent szabad. És azért is, mert — s ezt többszörösen aláhúzzuk — sok esetben kö­vetkezetlen a felelősségre vo­nás, lebukik itt, s föltűnik ott az angolna típusú ügyeskedő, s azért is, mert még mindig nem jutottunk el odáig, hogy azok is feleljenek, akilc odaál­lították az alkalmatlan em­bert! A szigorúbb törvényes fele­lősségre vonás mellett tehát érvényesülnie kell a szigorúbb és szélesebb körű erkölcsi fe­lelősségnek is. A korrupció szívós gyom a társadalom nagy kertjében s ezért kell nemcsak a szárát levágni, ha­nem a gyökerét is k’tanni. Ha a gyökerekig jutunk n-'tr tud kihajtani újra! Kilencszáz éves jubileum RÉSZLET A KIÁLLÍTÁSRÓL NÉZŐPONT KORRUPCIÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom