Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-10 / 264. szám

1908. NOVEMBER 10., VASÄRNAP ““^ßÄHtap ’S Novemberi karácsonyfa JÁTÉKKIÁLLÍTÁS A BNV-N Halk dúdolas Fótról Bizony már megtörtént az első gyertyagyújtás. Nem túl korai? A TRIAL Sport-, Já­ték- és Hangszerkereskedelmi Vállalat a hagyományokhoz híven időszerűnek tartotta. Találni is sok mindent. Ör­vendetes, hogy a technikai jellegű építőjátékokból egyre több található. Bár még min­dig az egyetlen igazán jól si­került elektronikus játék — a baráti országokat is beleértve — a Budai Járási Háziipari Szövetkezet Mikromatja. Bű­bájosak a műprémes játékál­! latkák, dicsérve a Duna Hsz i kitűnően sikerült gyártmá- j nyait. Sok az importáru — a 1 kis villanyvonattól a mosoga­tógépig — elsősorban az NDK-ból. Találunk itt bemu­tatószámba menő újdonságo­kat is, ilyen az autóverseny- pálya, amelyen távirányítással robognak a kocsik. A BNV te­rületén, a könnyűipari pavi­lonban berendezett kiállítás valóban ragyogó, a korábbinál sokkal gazdagabb és jobb cik­kekkel. Hét végi versengés „Ne hagyd magad Ferke! Rajta Pali! Hordós, csak azért is! — biztató jelszavak a ház falán. Nagy a sürgés-forgás Vácott a Földvári téren. Tíz brigád vív egymással nagy csatát a jubileumi év munka­versenyében. 144 munkás a munkaasztal, azaz a ház mel­lett dolgozik ezen a hétvégén. Percről percre csinosodik az épület, megfeszülnek a kö­telek és a teli vödrök nagy se­bességgel repülnek a legfelső emeletre. Csurog a veríték mindenkiről, de észre sem ve­szik — a tét nagy. ötszáz fo­rinttal jutalmazzák a győztes brigád mindegyik tagját. Belül festők, lakatosok, az Egyesült Izzóban és a Mész- műben pedig a Pest megyei Építőipari Vállalat ácsai ver­sengnek. Domokos László, a főépítés­vezető sem látszik ki a mun­kából. Szervez, igazít és segít. Nyolc órakor már van olyan brigád, amelyik panaszkodik: — Nekünk nincs megfelelő szerszámunk — szinte könyö­rögnek, hiszen minden perc drága. De semmi baj, van itt munka bőven. — A házavatást eredetileg az év végére terveztük. Most csúszunk egy hónapot — visz- szafelé. December elején már kész lesz az épület. A 94 la­kásba beköltözhetnek a fiata­lok. A KISZ-lakásépítő verseny ma befejeződik. Estig még mindegyik brigád reményke­dik, mindegyik brigád számít a győzelemre. S—ő Káposzta jeket, rakják kocsira. Az, idén jól fizet. A váci Kossuth Tsz- ben egy holdon 300 mázsa termett. Most szorgos női kezek szedik a le­i Hu az ünnepnapok | for­----------------------------- rósult hangulatán, tegyünk egy sétát Foton, ahol most már csend van, kevesebb a vendég; és csodálatosan szép az ősz. Visz- sza csak Fáy András uram présházához, fel a Somlyó- hegy oldalába, ahol pár napja az ünneplők százai nyüzsög­tek, igen sokszor emlegették Bajza, Czuczor, Deák, Garay, Fáy, Ferenczi, Vörösmarty ne­vét. Jó lesz most, ebben az ün­nep utáni csendben széttekin­teni ezen az alig 280 .méter magas magyar Parnasszuson: ugyan miféle ihletése lehetett a tájnak, s miféle ihletése le­het még? Ahogy a faluból kiérve a hegynek fordul az ember, messziről fehérük a Fáy-prés­ház, s alig valamivel mellette Vörösmarty kunyhója. Enyhén emelkedik az út, itt-ott homo­kos, más helyen egészen ke­mény; amúgy kopárnak tű­nik a környék. Kopárnak tű­nik, de nem az. Mert ha csak a rossz szőlőket, göthös gyü­mölcsfákat nézi az ember, lá­tott már szebbet is. De ha va­laki megerőlteti a képzeletét, s a nyári pompájában akarja látni a vidéket — az elé csodá­latos kép tárul. Ugyanis: „A Somlyó-hegy magában álló menedéke azoknak a növény- és állatfajoknak, amelyek ná­lunk egy régibb, melegebb kor­szak emlékét őrzik.” Az idézet az Országos Természetvédelmi Tanács 20 esztendővel ezelőtti rendeletéből származik, amelyben védetté nyilvánítot­ta a hegyet. Ügy hogy több mint százféle lágy szárú nö­vény burjánzik, virágzik itt nyaranta: pántlikafű, medve­hagyma, zamatos turbolya, szagos müge, bárányperje, od- vas keltike, szőrös repkénv. És a lepkék; ezekből is több mint 200 fajta....-------—■ most más berozs­I Az ŐSZ I dúsította' a kör­■...... * nyéket, másféle s zépségek bontakdznák ki, ahogy végül megái! az ember a hegy oldalában, s visszate­kint a,falura; másfajta szép­ség ez és másfajta hangulatok kelnek a nyomában, nem úgy, mint nyáron. Kékes őszi köd burkolja a falut, mintha a nap­sugár csak a hegyoldalt világí­taná meg. A na.gy hírű katoli­kus templom bástyaszerű tor­nyai azonban ezen a ködön át is jól látszanak, s uralják a lenti valószínűtlen tájat. Olyan látvány ez innen a Fáy-prés- háztól. mint egy Markó Ká- roly-kép. Nézzük csak: Vörösmarty már aligha láthatta ezt a bás- tyús-templomos Markó-képet innen a hegy oldalából. Igaz, gróf Karolyi István 1845 tava­szán rendelkezett a templom alapkövének letételéről, s meg is indult ekkor a munka a fia­tal Ybl Miklós tervei nyomán — akinek ez a templom az el­ső alkotása —, csakhogy a grófnak más gondja aaadt, mint a templomepítés. Huszár­ezredet szervezett a szabadság- harc idején, ezredes lett maga is, és végül két év várfogságot szenvedett hazaíiságáért. ügy hogy a templomot csak 1855 decemberében szentelhették fel. Annak az évnek a decem­berében, amelyik Vörösmarty halálának esztendeje... A présház gazdája — Fáy András — meg elgyönyörköd- hetett a rebellis gróf pénzén épült műalkotásban, ahol... Ejnye, mennyi emlék... Itt ugyanis közbe kívánkozik: el­gyönyörködhetett bizony Fáy uram a templom látványában, ahol Liszt Ferenc is muzsikált, azon az orgonán, amelyet a ki­váló salzburgi mester: Moser Lajos épített... De ne is bo­nyolódjunk ebbe bele, hogy miféle hírességek, emlékek ve­tődnek itt újra meg újra elő... Hiszen akkor beszélni kellene a Károlyiak kastélyáról is, amelyet Pollák Mihály és Koch Henrik tervezett, s arról is, hogy milyen műkincseket őriz­tek itt; Barabás Miklós-képet. Munkácsy Tépéscsinálók című festményét, Telepi Károly táj­képeit, és így tovább...------—- évek, évtizedek, év­| Múlt I századnyi távol- ---------- ság... A Károlyi­kastély ma a Gyermekváros középpontja... Ez méri csak igazán az időkben, korban be­következett távolságot. A leg­jobb talán mégis az volna — gondolta e sorok írója ott fent a Somlyó oldalában —, ha ki­adásra kerülne dr. Csáder De- zsönének, a fóti Garay-iskola tanárnőjének alapos, tisztessé­ges helységtörténeti munkája, ajnely — némi lektori tanács dián készült kiegészítés, ren­dezés, javítgatás révén — igen­csak meglepően gazdagítaná honismeretünket. Hiszen any- [ nyi minden lát napvilágot ma | mint nyomdai termék — köz- I tűk felesleges és félfelesleges I irományok is —, hogyan ne férne hát közibük Főt histó­riája, amely megannyi törté­nelmi, irodalmi, művészeti em­léket idéz? Nem Pest megyei; országos ügy ez... E nnyi elmélkedés után há­tat kell fordítani a falunak, végül is a.z úti cél itt van né­hány méternvire e sorok írói a mögött: a Fáy-présház. Űi, I mészszagú épület, nádtetővel. I Tulajdonképpen rekonstruól- ‘ ták, s hozzáépítettek befelé hak — az ottlevők közül is ketten —, akik már-már a menekülést fontolgatják, ho­gyan tudnának túladni új há­zukon, mert lehetetlen kiterí­teni a frissen mosott ruhát, rendesen szellőztetni... a fi­nom cementpor mindenhova beveszi magát. Korábban még elviselhető volt — mondják —, de két hónapja kibírhatatlan és tűrhetetlen, s nem tudják, mi történt, mi nem a gyárban, de ömlik-öm.lik az égi áldás. Panaszaikra azt a tanácsot kapták: menjenek bíróságra, pereljék a cementművet... Érdemes egy-két gondolat erejéig megállni. Az itt lakók Ugyanis eddig hatvan-nyolc­van ezer forintot szurkoltak le készpénzben, fizetik az OTP- kölcsön részletét, kamatostól, persze, ledolgozták a minimá­lisan ezer, de legtöbben az 1200—1600 munkaórát, tehát: nem ölükbe hullt a lakás, ha­nem keményen megdolgoztak érte! összerakták a pénzüket, lemondtak sok mindenről, he­teken, hónapokon át itt töltöt­ték munkával minden szabad idejüket, aligha lehet hát pa­naszaikat elintézni „elégedet­lenkedés” címszó alatt. Mégis eddig képtelenek voltak elérni, hogy bárki, aki illetékes és té­nyező ügyeikben, elmenjen hozzájuk, meghallgassa őket. Mert az, hogy tanácstagjuk ,,tolmácsolja” a tényeket — a megismertek alapján — ma Inár aligha elég! Mint ahogy íz sem elég, hogy az építőkö­zösség tagjainak, a közösség képviselőinek érdeklődésére az építés irányítója azzal felel­jen: elég gyorsan épül a há­zuk, hát ez nem elég? Nem, mert mint tulajdonosok, sze­retnének azzal is tisztában len­ni, mi mennyibe kerül, miért kerül annyiba, mi szerepel a tervekben, s mi valósul meg a lakásban ... Ugyanis egyetlen apróság följogosítja őket erre: ők adják a pénzt! Aggódók meg bizakodók Már-már nem is jegyzem: fedett váróhelyiség kellene, mert jön a tél, esőben, hóban a szabadban álldogálva vár­hatják a buszt; a víznyelők hiánya a település egy részén azokra zúdítja a vizet — kert­jükbe, házuk tövébe —, akik nem tehetnek semmiről... Az ez év elején alakult, hatos szá­mot viselő építőközösség há­rom tagja, aki velem tartott, csöndben hallgatja mindezt. Arcukon tagadhatatlan aggo­dalom, mert annak ellenére, hogy lakásaik tető alatt van­nak, s betarthatónak látszik a szeptemberi beköltözés — sót esetleg még korábban is —, a „körítés” az örömhöz elég ürömízű ... Egyikük, aki két és fél szobás lakásra fizetett be, halkan azt mormolja, hogy kétszáznegyvenezer forintért — mert összesen ennyibe ke­rül majd — olyat is kap, amit szívesen nélkülözne: cement- por, sár, általános rendezet­lenség, holott ő kényelmes ott­honról, szép, parkosított kör­nyezetről álmodozott, hiszen Rózsadombot emlegettek' ne­ki... A másik tag, akiben ag­godalom meg bizakodás keve­redik, s mondatról mondatra váltja egymást, sorolja, miféle cirkuszokkal jár együtt, ha va­laki — még ilyen, hivatalos formában is, mint a KISZ-la- kásépítő közösség — építeni akar. Volt, hogy teljes hóna­pig állt a munka, mert egy szem papír nem érkezett meg... A januártól megváltozott anyagárak is érzékenyen érin­tették őket, a kamat a kölcsön után is több lett, nem is ke­véssel — hat százalék —, s mi­vel nem áll kötegével otthon a százas, biztosabbak szeretné­nek lenni abban, pénzük ho­gyan is épül be a ház falába. Azaz: több betekintést szeret­nének kapni, hiszen — mond­ja — egyetlen év alatt több mint tízmillió forint kiadásá­éról van szó! Ránkesteledett. Míg botla­dozva civilizáltabb helyre ka­lauzolnak, ahonnét azután már magam is továbbmehetek, azon töprengek, ha nekem ad­nák föl azt a nehéz leckét, mit is lehetne, mit is kellene ten­ni itt, vajon mit felelnék rá? Azután, tépelődve ugyan, de sorra megfogalmazom magam­ban: Megkérném a város néhány vezetőjét, jöjjenek el lakógyű­lésre, közgyűlésre, nevezzük bárminek, s magyarázzák meg, mit nem lehet, miért nem le­het, illetve mi az, amire záros határidővel utasítást adnak, el­végeztetnek, a társadalmi munkára is számítva (járda­építés például). Fölkérném a járási-városi népi ellenőrzési bizottságot, hogy vizsgálja meg az általá­nos helyzetet, s külön a folya­matban levő építkezés — a ha­tos közösség — anyagi, szám­viteli ügyeit, hogy vége legyen a szóbeszédnek, a bizonytalan­ságnak, hogy mindenki, épí­tők, építtetők tisztában legye­nek egymással. Javasolnám akár a városi j KISZ-bizottságnak, akár a népfrontnak, hogy az itt lakó j fiatal, de kevésbé fiatal, ám i többségükben egyaránt lelkes J emberekből hozzanak létre egy | munkacsoportot — akár akció- j bizottság, akár más is lehet a j neve —, mely fölmérné, mi i az, amit a maguk erejéből j megtesznek, amihez csak j anyag vagy csak szakember j irányítása kell, s mi az, ami­nek helyet kell kapnia a vá­rosfejlesztési tervekben, per­sze, nem „kívánságlista”, ha­nem reális igények alapján. Ezt javasolnám, kérném. Persze, lehet, sőt biztos, hogy akadhat jobb javaslat, éssze­rűbb elképzelés, a rendezés egyenesebb, tehát gyorsabban célhoz vezető útja. Örömmel áldoznám föl ez esetben a ma­gam javaslatait, csak egy va­lamihez kötelességem ragasz­kodni: a jelenlegi holtpontról mozduljanak el. Mert az em­berek sok mindent elviselnek, a kedvezőtlent is jobban tu­domásul veszik, mint azt. hogy nem törődnek velük, hogy bizonytalanságban hagyták őket... Mészáros Ottó egy szárnyat. Ezt elmondta Hovanyecz Béla községi ta­nácselnök is: az Idegenforgal­mi Tanács adott pénzt a mun­kákra, mert bizony az utolsó pillanat volt már ez ... Az ala­pokat alig találták meg, s új­ra építeni kellett... Persze, az eredeti épületet építették visz- sza; csakhogy ez 370 ezer fo­rintba került... És a társadal­mi munka természetesen; ez mintegy 50 ezer forint érték. Jöttek ide falubeliek, parasz­tok. munkások, diákok ... Dol­goztak. dolgoztak, dolgoztak... Ki mondaná hát, hogy ez nem az igazi Fáy-présház? Szív. lé- | lek is volt ebben, hogy újra­teremtették a színhelyet, ahol először elhangzott a Fóti dal. | \t épület mögött | ástak.-------------------------- Három n yugdíjas állt a csőriénél, va­laki lent matatott a mélyben. Bemutatkoztunk: Pimvicska Sándor, Bodor András, Seres István. Aztán nekiestek a csőriének, és felhúzták a mélyből Doman Mihályt, aki egy vödörbe rakta lent a kö­veket, 15 méter mélységben, amikor még mindig nem jön, nem jön a víz... Az embe­rek mindnyájan fótiak; szívük szerint is. Az ünnepségről beszéltek, hogy milyen szép volt a présház avatása. Mu­tatták a vendégkönyvet, a több száznyi bejegyzést, név­aláírást. Sokan a Fóti dalból idéztek — talán igazolásul, hogy tudják a verset: „Minden ember legyen ember És magyar, Akit e föld hord s egével Betakar.” Hangosan skandáltam a ver­set a vendégkönyvből, amikor Doman Mihály a. kecskelábú asztal túloldalán' ugyancsak rákezdte és mondta is tovább a szakaszt: — „Egymást értve, boldogít­va / Ily egy nép / Bármi vész­szel bizton bátran / Szembe lép..így van ez — mondta és kedélyesen csillogott a sze­me. — Tudja a verset végig, Dó­mon bátyám? — Persze. Tudja ezt itt min­denki — mondta. Aztán arról kezdett beszélni, hogy is volt az, amikor Fáy Andráshoz ide kijártak a barátai, csupa híres magyar ember, s amott a kis kunyhóban megírta Vörös­marty a verset, és hozta is mindjárt ide a présházhoz, hogy felolvassa' a vendégsereg előtt. Azok pedig megéljenez­ték a költőt, és azok mondták azt is. hogy legyen a vers cí­me Fóti dói... — Mintha csak ott lett vol­na Doman bácsi is, úgy tudja. — ügy — helyeselt az öreg —, mert így volt.---------------- csak tűnődik | Ai ember | egyre, hogy---------------- ez is a táj i hletése volna, ahogy a nép szereti itt a költők emlékét? Valójában nem is csak erről van szó, hogy a költők emlé­keit szeretik; termett ezen a tájon népköltő is. Kibányász­ta dr. Csáder Dezsőné, a már említett helységtörténet írója, hogy élt Fó>on 1813 és 1873 között egy Béres János nevű földműves, aki népköltő volt, s nyomtatott kötetet is adott ki: Szabad hangok címmel, Pesten. 1848-ban. A kötetet nem sikerült fellelnie, a költő nevét nem tartja számon az irodalomtörténet: adósság még a válasz, hogy milyen mun­kásság maradt Béres János után. Ahhoz persze, hogy a költészet szeretetének forrá­sait megleljük; elég annyi is, hogy tudunk róla. A présházban Doman Mi­hály egyre szabadkozott a be­rendezés miatt: — Majd lesz itt gazdagabb bútorzat — magyarázta —, csak még utána kell járni. Most találtam meg éppen Fáy András íróasztalát... — Honnan tudja Doman bácsi, hogy az, amit talált, va­lóban Fáy András íróasztala volt? Lehetett másé is. — Az nem — mondta meg­győződéssel —, az nem lehe­tett másé. Megvan annak az útja. Fáy András felesége fóti lány volt, és az asszony rokon­ságánál van az asztal... Lehet, hogy azon az aszta­lon íródott az első magyar társadalmi regény, a Bélteky- ház, amelyet most Doman Mi­hály megtalált? De ha nem! Az is legalább annyira jó és fontos dolog, hogy ez az idős parasztember kutat Fáy ha­gyatéka után, hogy meg akar­ja menteni a köznek. „Fölfelé megy borban a gyöngy ...” Ez a Vörösnuirty- sor fejezi ki talán legjobban Főt mai hangulatát. A Somlyó oldaláról szemlélődve, ismét csak a falu felé fordulva, hadd szárnyaljon most a jövőbe a képzelet. Lent jobbra: a Nagy­tó. Vize akár a hévízi forrá­soké. A háború előtt külön­vonatok hozták ide a fürdőző- ket Budapestről, aztán évtize­dekig csak szúnyojfészek volt, meg néhány pecás birodalma. Már kotorják a tó medrét, mérik a környéken a hét végi házikók építéséhez szánt 100 négyszögöles telkeket. Körül­belül 50 holdat osztanak szét a magánosok, családok részé­re: 50 holdnyi területen, emitt a falu felőli oldalban üzemek, vállalatok építkezhetnek; s fönt a Somlyón áz írószövet­ség, az Állami Operaház, a Nemzeti Színház építkezik... Itt a Fáy-présház fölött lesz a művésztelep ... Képzeljük csak el, ha mind­ez elkészül, felépül itt! Talán a színesülő hegyoldalak, dombhátak megbontják azt a kissé komornak tűnő bástyás- templomos Morícó-képet, ami­ben még Fáy András is gyö­nyörködött. Mégis; csak be­teljesülne már, amit egyelőre csak a képzelet ígér. No, meg az a lelkes munka, ami itt Foton elkezdődött... ________________új Fóti | Mikor születik f dai? bíz­---------------------- tosan, ami­kor megújul a vidék. E sorok írója elbeszélgetett Németh Kálmánnal, a szobrászmű­vésszel, aki Vörösmarty mell­szobrát megmintázta a község számára. A művész fóti, s Főt szerelmese. Most bizakodik, szinte élvezi, hogy megpezs­dült a falujában az élet; mert Fáy Andráséit óta bizony.., Az a talapzat, amelyre az idén állították fel Németh Kálmán Vörösmarty-szobrát a község főterén, fent volt a Fáy-présháznál. A Fóti dal születésének 50. évfordulójára készült, hogy szobrot emelnek rá. És mindez most az idén, 76 esztendő elteltével követ­kezett be... D ékiss János MÁR MOST jegyezze elő a nyári idényre SAJÁT GÉPKOCSIVAL, A SAJAT NYARALÓBA! • Fürdőszobás, erkélyes nyaraló Balatonszéplakon, személygépkocsival • Fürdőszobás, erkélyes nyaraló Balatonszéplakon, személygépkocsival NEM TÉVEDÉS! • Két nyaraló is szerepel a Szerencse Sorsjáték főnyereményei között. Á FORINTÉRT MEGNYERHETI Vegyen Szerencse-sorsjegyet! Kapható az újságárusoknál, a trafikokban, a levélkézbesítőknél, a postahivatalokban, a boltokban és az áruházakban. t t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom