Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-06 / 261. szám

1968. NOVEMBER 6., SZERDA nsi NEC VEI yfirfiip Nyulak és galambok Házinyúl- és galambkiállí­tást rendez a Szövetkezetek Pest megyei Szövetsége no­vember 9—10-én Csepelen, a Magyar Posztógyár kultúrter­mében. A megye szakcsoport­jai és egyéni tenyésztői mu­tatják be állományuk legszebb példányait. A kiállítás meg­nyitása után szakmai tanács­kozást tartanak. Az utolsó arany ász Néprajzi dokumentumfil- met készítenek egy kihaló- félben levő ősi mesterség­ről: a dunai aranyászok munkájáról. Az Ács és á Han­ság közti Duna-szakaszon év­századokon át űzték ezt a fáradságos, de viszonylag ke­vés haszonnal járó mestersé­get. A dunai aranyászás „ős­hazája” Acs község volt, innen indult hódító út­jára az aranyláz, s egé­Forradalomköszöntő Forradalom! Félévszázad köszönt, s köszönt az ember, Az ember, ki emberebb lett általad, Köszönt a fehér, sárga és a néger, A földcCi mind, áki zászlód alatt halad. Forradalom! Köszönt az ég, a töld, erdő, s a tenger, A világűrből bolygók köszöntenek, Valóra vált, mire gondolni sem mert, A sok kétkedő, akik már nincsenek. Forradalom! Téged köszönt az épülő új világ, Mely romjaiból most új életre kelt, Te vagy mi létünknek új értelmet ád, Újjá az ember harcod tüzében lett. Forradalom! Ha összefogunk mind a nagyvilágon, Tudom utunkba állni senki nem mer, Leomlanak a gátak, és határak, S eggyé kovácsolódik majd1 az ember. Virágh László szén a Fertő vidékéig terjedt. A század elején még népes tábor képviselte ezt a külön­leges szakmát. Az utóbbi idő­ben azonban már nagyon megfogyatkozott az aranyászok száma: Ácson még él két aranypnosó: Szalcolcai István és Barsi Sándor, de a két idős „kincskereső” is „nyugdíjba” vonult már. Szakolcai István ipartörténeti műértéknek szá­mító aranymosó-felszerelése múzeumba került, Barsi Sándor pedig ta­valy mosott utoljára ara­nyat a Duna homokjából, s most már csak a néprajz- kutatók kedvéért veszi elő ismét szerszámait, hogy be­mutassa a szakma mesterfo­gásait. A győri Xantus János Mú­zeum kezdeményezésére rö­videsen filmen örökítik meg az ősi mesterség munkamoz­zanatait. A kihaló mesterség néprajzi feldolgozásában részt vesz a tatai Kuny Domokos Múzeum is. — Tatarozzák az őrszent- miklósi óvodát- 190 ezer fo­rintos költséggel 60 kicsinek biztosítanak a jelenlegi vi­zes vályogház helyett egész­ségesebb otthont. EGY LEVEL NYOMÁN A GYILKOS GRÓF HISTÓRIÁJÁHOZ Szépapáink korából való históriára bukkantam a levél­tárban. A hajdani pilisi föl­desúr és fia, a két Beleznay Sámuel tragédiája lapunk egyik közelmúltban megjelent számában napvilágot is látott. Emlékeztetőül dióhéjban: Az ifjabb gróf Beleznay Sá­muelt a pesti, a megyei bör­tönbe dugták, kereken százöt­ven évvel ennek előtte, durva csinyjei — de miért is finom­kodom? —, számlálhatatlan gazemberségei miatt. Apja, aki egyébként közismert volt fékezhetetlenségéről, pillanat­nyi jószívűségi rohamában, hazavitte fiát. Az öreg és az ifjabb Beleznay azonban gyű­lölködésben élt otthon. A ve­szekedések vége az lett, hogy a fiú elmebetegséggel határos kegyetlenséggel meggyilkolta apját. Lenyakazták érte. Egyik kedves olvasónk, Csilló Mihály, aki bizonyára maga is kutatója a régmúlt fellel­hető emlékeinek, érdekes le­velet küldött szerkesztősé­günknek. Ebben kiegészítette — bizonyára sokakat érdeklő adatokkal — az általam leír­takat. Részlet a levélből: „A pilisi olvasókat Icözelről érinti ez a téma. A mi elő­deink voltak a kegyetlen és fékezhetetlen Beleznay Sá­muel gonosz cselekedeteinek szenvedő alanyai.. Majd másutt ezt írja az idősebb Beleznayról: „Kettős életű, bővérű és zsarnok. Féltékenysége sok szörnyűségre sarkallja. Nyolc gyermeke közül az ifjú Sá­muelt szerette a legkevésbé. Üldözte, verte, fattyának ne­vezte és kétségbeesésbe ker­gette __ A családi tragédia o ka is ebben kereshető.” Egyébként való igaz, külön regényt lehetne írni az idő­sebb gróf viselt dolgairól. Például ahogyan a szeren­csétlen feleségét kínozta. Olyankor, amikor a ház ura, pontosabban: kényura, távol volt otthonától, akkor férfiembernek a kastély köze­lében sem volt szabad tartóz­kodnia. Vendégjáráskor az asszony nem emelhette fel te­kintetét a tányérról. Egyszer megtette. Véletle­nül. Akkor este az orvos 34 kés­szúrást számlált meg az a gyón pvö tört nő testén. A fe­gyelmezésnek, az asszonyfél­tésnek meglehetősen egyéni módja volt ez. Veszettül féltékeny termé­szet emésztette az öreg grófot. Ha éjjel kutyaugatást hallott A kétarcú kényúr — Királynő táncosa 34 késszúrás a feleségen — Kármán mecénása a kastély udvaráról, órákig lövöldözött ki a sötét parkba. Ha pesti palotájukban tartóz­kodtak, az ablakra szövetet rakatott, nehogy valakire csak rá is tekinthessen a fe­lesége. Egyszer déli egy órá­tól este hétig verte és szúr- kálta szerencsétlen asszonyát. A leskelődő szolgák ilyen sza­vakat hallottak kiszűrődni az ajtón: „ördögöt verek, mert ha asszony volna, már régen belehalt volna.. Oldalakat lehetne írni ar­ról, hogy mit szenvedett Pilis — akkor mezőváros — népe ettől az eszelős zsarnoktól. Mint a répát verte és verette jobbágyait. Volt olyan nap, amikor száz embert is lehú- zatott. Még nemest is! Nos, ilyen a kényúr egyik í arca. S most tessék megnézni a másikat. Elébb katona, majd táblabíró. Érdemei jutalmául kapta a bá­rói, s nem sokkal ezután a grófi rangot. Mert valóban voltak érdemei. Minden or­szágos gyűjtésnél a nevét a legáldozatkészebbek között ta­lálták. A Duna—Tisza csator­na építésére például tízezer forintot adott. Ez pedig igen nagy pénz volt, szép bir­tok is kitelt volna belőle. Ennyit a két Beleznay Sámuelről, akik voltaképpen a családnak amolyan vadhaj­tásai voltak. Ha már őket felemlegetjük, hadd szóljon kis krónikánk a többiekről is. A leghíresebbekről legalább. Mint Csilló Mihály is írja: ......ha a maga idejében é s az adott társadalomban értékeljük őket, akkor a Be- leznay-családnak sok kiváló tagja volt. Beleznay János kuruc, majd császári generá­lis az egyik, akit kora nagy­műveltségű katonájaként tar­tottak számon, öt nyelven beszélt és nevétől fél Eu­rópa rettegett...” Adott azonban más híres katonát is a család, mégpedig Beleznay Miklós generális személyében, aki Mária Teré­zia egyik legkiválóbb had­vezére. A pilisi családi kas­télyban a délceg tábornok együtt járta a csárdást a ki­rálynővel. Felesége, Podmaniczki An­na Mária a magyar írók egyik bőkezű támogatója volt. Kastélyában gyakran tartot­tak irodalmi esteket, összejö­veteleket, amelyeken a XVIII. század irodalmának jelesei rendszeresen megjelentek. Hogy mást ne mondjunk, Kár­mán József itt alkotta Fanny hagyományai című művét. Még azzal is beírta nevét a magyar irodalom emlékköny­vébe, hogy saját költségén adatta ki a hölgyek számára alapított Uránia című la­pot ... ★ Röpke pillantás egy rég ki­halt család magánügyeibe, s az embernek olyanfajta érzé­sei támadnak, mintha egy kicsit — történelmet írna... Csilló Mihálynak köszöni érdekes, izgalmas levelét: Szántó István MOSEKVA Gyűrűk és sugárutak Moszkva egyik gyönyörű részlete, balra a hatalmas KGST- palotával. Mint szétfeszíthetetlen vas­abroncs öleli körül Moszkvát a város végső határául kije­lölt több mint 100 kilométer hosszú autópálya: a külső gyűrű. A távlati városfejlesz­tési terv alkotni, amikor a gyűrű vonalát a térképen meghúzták (s aztán rövid né­hány év alatt betonban, alul- és felüljárókban kivitelezték), mintegy ezt mondták: eddig és ne tovább! Az egyre terjesz­kedő, szántóföldeket, falvakat, erdőket elnyelő hat és fél mil­lió lakosú metropolis persze még nem is mindenütt érte el az autósztrádát, de már így is jócskán meghaladja egyik­másik hazai járás méreteit: északtól délre 40, nyugat- keleti irányban 30 kilométeres hosszúságban terpeszkedik az Orosz Alföldön. A kört metsző egyenesek, vagyis a gyűrűt átszelő or­szágutak a városba érve su- gárutakká szélesednek, hogy aztán — mint a kör sugarai — a középpontban találkozza­nak. Bármely irányból is ér­kezzék az ember Moszkvába, feltétlenül jó néhány új város­részen át vezet az útja. Kuz- minkiben, Cserjomuskiban, Horosevóban egyenként öt- ször-tízszer annyi ember él, mint a budapesti József Atti- la-lakótelepen. S mivel az új negyedek pereme veszedelme­sen közeledik a „vasabroncs­De mi lesz holnap ? Ha csak turistaként, kíván­csi érdeklődőkként vetődünk Szentendrére, járjuk utcáit látnivalóra, szépre éhesen, el­sőként a híres szentendrei vas- müvesség remekei ragadják meg figyelmünket, a régi ke­reskedőházak, a több száz éves templomok kovácsoltvas mű­emlék kapui, a cizellált barokk ablakrácsok, szépen megmun­kált kopogtatói. A Ljubojevics- dinasztia — ősi szentendrei vasművescsalád, melyben a mesterség titkai apáról fiúra szálltak — fennmaradt alko­tásai Szentendre virágkoráról, keleties, pezsgő életéről regél­nek. Fél éve az is megismerked­hetett mindezzel, aki féltette lábait a kapaszkodóktól, a bo- kaficamításra is kiválóan al­kalmas macskaköves sikáto­roktól. Csak a művelődési ház klubtermébe kellett benyitnia, és Gajzágó Jolán fotói egy­szerre, sűrítve hozták közel mindezt. A múltat. De amivel az utcákat járva nem találkoz­hatunk, azt is láthattuk itt — a jelent. Tánczos Kálmán le­mezdomborításaiban és Kus- sinyszky Kornél műkovács- munkáiban. A klub asztalán heverő ka­talógus címe: Szentendrei vas- művesség tegnap és ma. Alat­ta — bizonytalan betűkkel, gyerekírás: de mi lesz holnap? Elgondolkoztató kérdés, s főként: jogos! Mert a lefény­képezett kapuk, rácsok, elha­nyagoltak, rozsdásak, töredez­nek, lassan, de biztosan tönk­remennek. Mert — ez tény — a Szentendrének idegenforgal­mi célokra juttatott pénzössze­gekből sok mindenre telik, de úgy látszik, erre nem. Külön téma lehetne, hogy a külföldit, a látogatót mi vonz­za inkább, a papszigeti kemping (önmagában!), vagy a középkori város régi épüle­tei? Igaz, Gajzágó Jolán fotói, s tegyük hozzá, Kiss Imre színes diái megőrzik a vasművesség szépségeit, de vajon albumot nézegetni jönnek-e ide a láto­gatók? S a kovácsoltvas cégérek, melyek oly szervesen tartoz­nak hozzá Szentendréhez? Legtöbbjük helyét csak kiálló rozsdás tartórudak jelzik. Vagy csak egy lyuk a falon, a tartó­rúd helye. Mint például a Gö­rög utcában, Tappai József szabómester portálján. Vala­mikor, a mai Delicatesse he­lyén álló posztókereskedő-ház falán is ollós cégér jelezte az űzött ipart. Ugyanúgy, mint a mészáros széknél a bárdos cé­gér. S még sorolhatnám. Sorra eltűntek, senki sem tudja, ho­gyan, hová? Pedig a megle­vőéit érzékeltetik a hiányt: milyen hangulatteremtő ereje van a Görög Kancsó vendéglő vázacégérének, vagy a Rab Ráby téren a Ljubojevics-há- zon a mesterség címerének, a kulcsnak? Talán apróságnak tűnnek ezek a szívfájdalmak, s sokan mondhatják, ennél fontosabb dolgok is vannak. Természete­sen. Éppen mert „apróságok”, oly kévésén múlna a velük való törődés, de a kiállítás, melyről akkor azt hittük, nem­csak felhívja a figyelmet, ha­nem intézkedéseket is eredmé­nyez, fél évvel ezelőtt volt. S azóta nem történt semmi... — varga — hoz”, Moszkva nemcsak víz­szintes, hanem függőleges irányban is gyorsan növekszik. Az új házak többsége 8—12 emeletes, de nem ritka a 18 emeletes lakóház sem. Éven­te mintegy 120 ezer lakást ad­nak át a szovjet fővárosban. Ha a külső gyűrűhöz köze­ledő kerületeket külvárosnak nevezném (persze csak felté­telesen, hiszen ezek a legkor­szerűbb negyedek, kizárólag távfűtéses, fürdőszobás laká­sokkal), akkor a Szadovaja után következik a „középvá­ros”. A „középváros” Moszkva egykori külvárosa helyén épült és épül részben még ma is. Senki sem sajnálja az itt gubbasztó fakunyhókat, egy­két emeletes kőházakat. Ami­kor eléri őket a városrendezők halálos ítélete, nem is bont­ják, hanem lerombolják őket. így született például — kis girbe-görbe mel­lékutcák helyén — a 60- as években a Kalinyin sugár­út, amelynek 24—26 szintes épületeibe most költöznek be az utolsó lakók és hivatalok. A karcsú fehér épületóriásokat összekötő emeletes üzletsor­ban kaptak helyet Moszkva „leg”-jei: itt van a legna­gyobb étterem, a legíágasabb női ruhaüzlet, a legforgalma­sabb kozmetikai szalon (hiva­talos nevén: szépségápoló in­tézet), a legbővebb választékú illatszeráruház. S csak ezután következik a belváros, amelyet a széles sávban parkosított boulevard- gyűrű foglal keretbe. A Kremllel és a Vörös térrel ez Moszkva történelmi magja, amelyet a távlati tervek sze­rint egyetlen hatalmas mú­zeumpark komplexummá ala­kítanak. Négy repülőtéren, kilenc pályaudvaron, hajón, autó­buszon naponta több mint 150 ezer vidéki és külföldi lépi át Moszkva kapuit. így aztán ren­geteg az ember, mindenki siet. A moszkvai élet ritmusa csak a kétnapos ünnepeken lassul le. De ide már nemcsak a május 1-e és a november 7-e tartozik, hanem — az ötnapos munkahétre való teljes átté­rés óta — valamennyi hét vé­ge is. Az embereknek több idejük jut szórakozásra, spor­tolásra, pihenésre, a család­jukra. A november 7-e azonban to­vábbra is az első számú ünnep. És nemcsak hivatalosan az. A forradalom évfordulóját min­den család ugyanolyan benső­ségesen ünnepli meg, mint nálunk mondjuk a karácsonyt. Ezen az estén alighanem több ember van a moszkvai utcákon, mint bármikor más­kor, de most senki sem siet. Szívből jövően ünnepi a han­gulat. K. I. Uj városnegyedek, amelyek „elnyelik” a régi külvárost. (Foto: APN) A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat heti 44 órás munkaidővel, magas kereseti lehetőséggel AZONNAL FELVESZ kőműves, ács-állványozó, lakatos, asztalos, villanyszerelő, műköves, burkoló, autószerelő, vízvezeték és központi fűtésszerelő, bádogos, szigetelő, hegesztő, vasbetonszerelő, festő, öveges szak- és betanított munkásokat, továbbá kubikos, szállító- rakodó és általános segédmunkásokat. Munkásszállás van. Szociális juttatásokat nyújtunk. Otiköltséget térítünk. Ot napos munkahét, kiemelt munkahelyeinken 8%-os kiemelt pótlékot fizetünk. JELENTKEZÉS a vállalat Munkaerőgazdálkodásán: Budapest XXI„ Kiss János altábornagy u. 19—21. I I » l

Next

/
Oldalképek
Tartalom