Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-03 / 259. szám

1968. NOVEMBER 3., VASÁRNAP x/fíi'lao II Ahol a turisztika dívik Jó vágányon a Dunakeszi Vasutas Tudósítóink7 jelentése alap­ján két egyesület közgyűléséről számolunk be. Stílszerű fotókiállítás A Halásztelki Szerszámgép­fejlesztő Intézet összejövetelét fotókiállítással kapcsolták ösz- sze. A fényképek dokumentál­ták az egyesület „fő profilját”. A természetjárók kirándulá­sairól, túráiról adtak ízelítőt a felvételek. A szakosztály tag­jai ez évben 23 túranapot tet­tek meg, s 16-an pályáznak a bronzérem elnyerésére. Hatszázharmincnégyen — a hozzátartozókkal együtt — vet­tek részt az országjáráson, ez 1200 pontnak felel meg, s eny- nyi pont birtokában a megyei rangsorban előreláthatólag az 5—6. helyet foglalják el a ha­lásztelkiek. A jövőre is gondoltak. Terv­be vették Gyula, Szeged, Vér­tesszőlős, Szilvásvárad, Hajdú­szoboszló, Debrecen, Horto­bágy, valamint a pálvölgyi cseppkőbarlang megtekintését, ezenkívül részt vesznek az úgy­nevezett kéktúrán is. Segítsé­get nyújtanak majd a turiszti­kai jelzések felújításában, há­rom kilométer hosszú szaka­szon végzik el a munkát. A jö­vő évi program segítségével a megyei rangsorban az első há­rom közé szeretnének kerülni. A természetjárókon kívül még sportlövők tevékenykednek az egyesületnél, s a 12 legjobb versenyzőt az elnökség szép di­jakkal jutalmazta. Bundies Péter Atlétáktól a teniszezőkig A Dunakeszi Vasutas össze­jövetelén is sok szó esett a ter­mészetjárásról. Elsősorban azért, mert a szabad szomba­tok bevezetésével még több le­hetőség nyílik kirándulások, túrák szervezésére. Trexler Imre sportköri elnök beszámo­lójában nemcsak erről az ered­ményes szakosztályról szólott, hanem sorra vette a többi sportág munkáját is. Az atléták 32 első helyet sze­reztek. Ötvenhat birkózó jár edzésre, Dóka Ferenc és Jó­zsef tűnt ki elsősorban jó eredményeivel. Gondot jelent a teremhiány, és egy újabb ed­ző beállításával még eredmé­nyesebbé válna a szakosztály munkája. A férfi kézilabdázók az NB U-ben dicséretes máso­dik helyet vívtak ki, a női csa­pat járási bajnokságot nyerve osztályozón vesz részt a me- gyebajnokságba jutásért. A labdarúgók két ponttal vezet­nek a megyei első osztályban, az NB III kapujában állnak. Persze, négy forduló hátra van még. Míg ezekről a sportágak­ról elismerően nyilatkozott az elnök, ugyanakkor megemlítet­te, hogy a teniszélet vissza­esett. A Dunakeszi Járműjavító­ban a tömegsport régi betegsé­ge, hogy csak labdarúgásban vetélkednek a dolgozók, és ezen változtatni kell. A sporttelepen felújították a kézilabda- és az atlétikai pá­lyát, s hogy minél kulturál­tabb körülmények várják a PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VUI., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VUI., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343-100, 112-220. Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140-449, 18 órától 21 óráig 140-417. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-462. 141-258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V.. József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 17 forint. versenyzőket, nézőket, többek között a központi fűtés beve­zetése, tornaterem biztosítása, valamint egy klubszoba létesí­tése a cél. A sporttelep ielátó- j ja a háború alatt megsérült, s most csak a tribün egyik része fedett. Jó volna végre pótolni ezt a „foghíjat”. A hozzászólások során felve­tődött, hogy a tornaterem sok­éves problémát oldana meg. Ugyanakkor kifogásolták: el­hanyagolt állapotban van a ví­zi telep. Barna József, a PTS elnöke summázta az eredmé­nyeket: az utóbbi két évben nagyot lépett előre a 320 spor­tolót foglalkoztató Dunakeszi Vasutas. Solymosi László RIO DE JANEIRO Ot magyar szereplő Magyar idő szerint csütörtök hajnalban kerül majd sor Rio de Janeiróban a nagy érdeklő­déssel várt Brazília—Világvá­logatott nemzetközi labdarúgó­mérkőzésre. A találkozónak — mint ismeretes — öt magyar szereplője lesz: Albert, Far­kas, Novák és Szűcs játszik, Zsolt István pedig az egyik partjelző tisztét tölti be. A magyar csoport ma dél­előtt gépkocsin indul el Buda­pestről — Bécsbe. Az osztrák fővárosból az esti órákban re­pülnek át Zürichbe, ,az euró­paiak „találkahelyére”. Itt ve­szi át a játékosokat dr. Cra­mer, a Világválogatott edzője. Zürichből ma 22 óra után in­dul a tengerentúlra a repülő­gép, s a csapat hétfőn 9.25 óra­kor érkezik meg Rio de Janei- róba. Alberték november 7-én in­dulnak vissza Brazíliából, s vagy péntek este, vagy szom­bat reggel érkeznek vissza Bu­dapestre. Csökkent a mezőny A megyei férfi asztalitenisz csa­patbajnokságban Pécel háromszor nem állt ki, ezért törölték az együttest a bajnokságból. Ellen­felei javára a felnőtteknél 16:0, az ifjúságiaknál pedig 9:0 arány­ban igazolják a találkozókat. Legutóbbi eredmények, őszi ötö­dik forduló: Pécel—Váci Kötött II 0:16, Kiskunlacháza—Abony 0:16, Vccsés—Perbál 11:5, Gödöllői Va­sas—Ceglédi Vasutas II 11:5, GEAC —Nagykőrösi Kinizsi 0:16. Hatodik forduló: CVSE II—GEAC 16:0, Perbál—Gödöllői Vasas 3:13, Abony—Vecsés 10:6, Vác II—Kis­kunlacháza 16:0, Dunakeszi—Pécel 16:0. A felnőtteknél a Dunakeszi Mechanikai Labor 28 ponttal ve­zet, a 24 pontos Nagykőrösi Ki­nizsi és Gödöllői Vasas előtt. Az ifiknél Abony és Gödöllő áll az el6ő két helyen egyaránt 24 pont­tal. A MÁV Gépjavító Üzem azonnali belé­pésre felvesz esztergá­lyos, hegesztő, laka­tos, festő-mázolő szak­munkásokat és segéd­munkásokat, valamint női dolgozókat takarí­tói munkára. 44 órás munkaidő, MÁV uta­zási kedvezmény és üzemi étkezés van. — Cím: Budapest XIV., Tally út 97—101. Bejá­rat Tatai út és Fáy út sarokról. A Pest-Nógrád megyei Húsipari Vállalat Ceglédi Gyára azonnali belépésre felvesz több éves gyakor­lattal rendelkező mérlegjavító szakmunkást. Bérezés kollektív szerint. A VCST Gödöllői Gyáregysége FELVÉTELRE KERES: orosz—német tolmácsot, nagy gyakorlattal rendelkező techni­kusi vagy mérnöki végzettségű technológusokat, valamint részletszerkesztőket és rendészeket. TOVÁBBÁ KERESÜNK MÉG: esztergályos, lakatos, hegesztő, marós, villanyszerelő szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat (férfi) és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyáregység személyzeti főosztályán. Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szent­endrei Gyára (Szent­endre, Dózsa. György út 34.) azonnali belé­pésre alkalmaz női munkaerőt, mozaik- lapgyártási munkakör­be, csökkentett mun­kaidővel. Munkás- szállót és üzemi étke­zést biztosítunk. A 31. sz. Állami Építő­ipari Vállalat ipari ta­nuló felvételt hirdet: ács és betonelemgyár- tó szakmában. Jelent­kezés: személyesen vagy levélben Buda­pest V., Petőfi Sándor utca 5—7. A Cegléd! Építőipari Vállalat gyakorlattal rendelkező TERVEZŐ- MÉRNÖKÖT ÉS TECHNIKUST VESZ FEL. Jelentkezés: CEGLÉD, Damjanich u. 5. sz. Munkaügyi osztály. Az ÉIVRT Vákuum­technikai Gépgyár (Bp. IV., Szilágyi u. 26.) felvételre keres: esztergályos, marós, géplakatos, mechani­kai műszerész, vil­lanyszerelő, kőműves szakmunkásokat, illet­ve betanított munká­sokat. Továbbá segéd­munkásokat, 6 órás munkára fiatalokat, gépészmérnököket, gyors- és gépírókat, önálló bérelszámoló­kat, csökkentett mun­kaidőben foglalkozta­tott fényezőket, galva­nizálókat, öntvénytisz­títókat, női betanított munkásokat. Jelentke­zés: naponta 8—14 óráig. Közlekedés: 43- as, 47-es, 84-es, 96-os autóbusz, 12-es, 12/a villamossal. Budapesti Vegyipari - Gépgyár vidéki szereléseihez AZONNALI FELVÉTELRE KERES általános lakatosokat, csőszerelőket, ív- és lánghegesztőket, segédmunkásokat. JELENTKEZÉS: Budapesti Vegyipari Gépgyár, 5. gyáregységben munkaerőgazdálko­dáson, xm. kér., Rokolya u. 7. Kisipari szövetkezet vidéki telepének veze­tésére azonnali belé­péssel felvesz gyakor­lott elektromosipari szakismerettel rendel­kező dolgozót. „Bp. 70. Pf. 46.” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. _____________ E ladó Nagykőrös, Te­mesvári u. 13. s?. ház. Azonnal beköltözhető. Érdekl. vasárnap. FIGYELEM! Már most lehet jelentkezni fonó vagy SZÖVŐ szakmunkás tanulónak 1 éves képzési időre. A képzés 1969. feb­ruár 1-én kezdődik. Felvételi feltételek: 8 általános iskolai végzettség, buda­pesti vagy Pest környéki lakás, mert a gyár nem tud lakást biztosí­tani a tanulóknak. Érdeklődni és je­lentkezni a PNYV Kelenföldi Textilgyár szakoktatásán lehet, Budapest XI., Budafoki út 111 szám alatt. Telefon: 258—900, 191 mellék. A Siersiám- gépipari Művek Fejlesztő Intézete heti 44 órás műn- kaidő — minden második héten sza­bad szombat — FELVESZ esztergályos, köszörűs, marós, finomfúrós és lakatos szakmunkáso­kat, finommechanikai műszerészt, villanysze­relőt, férfi betanított gépmunkásokat, se­gédmunkásokat és éj­jeliőrt. C I M : SZIM Fejlesztő Intézet Halásztelek, Pest megye Érdeklődni lehet telefonon: 278—870 166 mellék vagy személyesen az in­tézet személyzeti osztályán. Mexikó után Atlétika: az izmok táplálása Kardvívás: találatjelző gép kellene Birkózás: várják a friss erőket, tehetségeket Mexikó lezárt egy szakaszt a sport történetében. A nagy küzdelem izgalmas napjaiban a figyelem főleg arra irányult, hogy ki nyeri az aranyérme­ket. Érthetően másodlagossá vált: milyen irányba fejlőd­nek az egyes sportágak, mi az új a felkészülési szisztémában, hol várhatók nagyobb változá­sok? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk néhány magyar szakemberrel és versenyzővel. — Minek köszönhető né­hány, különösen feltűnést kel­tő, atlét-kai világrekord? — érdeklődtünk Koltai Jenő ve­zető edzőtől. A világcsúcsok három „titka“ — Három körülmény ját­szott közre — mondta a szak­ember, aki egyébként a Test­nevelési Főiskola atlétikai tanszékének vezetője. — Az első: a rendkívül rugalmas tartanpálya, a második: 2400 méterrel a tengerszint fölött kisebb volt a levegő ellenállá­sa, ezért ugrott Beamon 890 centimétert távolba, a harma­dik körülmény és úgy gondo­lom, hogy ez a legfontosabb: az orvosoknak nagy szerepük volt. Egy-egy világhírű atléta ugyanis speciális táplálékot fogyaszt, elsősorban azok, akik súlylökésben és diszkoszvetés­ben értek el nagyszerű ered­ményeket. — Miből áll ez? — Szaknyelven: „az izmai­kat táplálják”, „fehérjét épí­tenek be” ezek az atléták a szervezetükbe. Viszonylag ke­vesen ismerik a receptet, de nyilván tovább terjed majd ez a módszer. Az orvostudo­mány szerepe feltehetően to­vább növekszik az atlétikában. Hozzáteszem viszont még azt is, hogy a mexikói rekordhul­lám után átmenetileg vissza­esés következik majd, hasonló színvonal csak a következő olimpiai versenyen várható. Idő és helyhiány a páston Sokat foglalkoztatta a ma­gyar közönséget a kardvívás eredménye. Megváltozott va­lami a páston. Ha ez nem is örvendetes, akkor is tudomá­sul .iell venni. Ezt a kérdést nem elegendő úgy vizsgálni, mintha csak néhány találaton múlott volna, a magyar aranyérem. Másról van szó. Erről a kényes témáról Pézsa Tiborral beszélgettünk, aki nem tudta megvédeni tokiói elsőségét. — Nem vívtam együtt az egykori nagy bajnokainkkal, nem volt soha ellenfelem Ge- revich, Kovács Pál vagy Kár­páti — mondja a mexikói olimpia bronzérmes kardví­vója. — Mégis úgy érzem, hogy ők másként versenyez­tek, mint mi. Technikaliag ők többet tudtak. Azóta viszont felgyorsult a vívás. Megválto­zott a pást hossza is, akkori-, ban 24 méter hosszú voltJ most viszont 16 vagy 12 mé­teren vívunk. A mai verse­nyeken nincs idő és hely az akció kidolgozására. Más vál­tozás is van. Egyre kevesebb a szakértő zsűritag. Nem elég Az Utépítőgép Javító és Gyártó Vállalat LAKATOS, HEGESZTŐ, ESZTERGÁLYOS, MAROS szakmunkásokat keres FELVÉTELRE Jelentkezni lehet: Cegléd XIV., Külső-Kátai u. 35/a. szám alatt. Beköltözhető ház el­adó, Nagykőrös, Szol­noki út 13. Érdeklődni szombat délután, va­sárnap egész nap. Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Vállalat azonnali belépéssel FELVESZ KÖZPONTI TELEPHELYÉRE esztergályos, marós, mechanikus műszerész szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat, takarítónőket. ALAGI TELEPHELYÉRE esztergályos, marós, gyalus, szerszámkészítő, rádióműszerész, mechanikai műszerész, tmk-géplakatos, általános lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat, takarítónőket. Alagra közlekedés a vállalat által bé­relt MAVAUT-bu- szokon a város kü­lönböző pontjairól. (Havi bérlet ára 35 Ft.) Jelentkezés a vállalat központjában, Budapest VII., Gorkij fasor 25—27. Munkaügy vagy Alag Repülőtér munkaügyi csoport. Eladó apró cserép, tűzhely, 4 db lovasko­csi alá való autóke­rék, tengellyel, Nagy­kőrös. Szolnoki út 98. Azonnal beköltözhető tanya eladó, bekerített udvarral, 200 n.-öl szőlő. 600 n.-öl szántó­val. Nagykőrös, Táz- erdő dűlő 34/a. Dísznövények, rózsa- tőújdonságok, dísz- hagymák. Kérje ár­jegyzékemet. Koller Károly dísznövényker­tészete. Budapest ni., pf. 22 A Szerszám­gépipari Művek Fejlesztő Intézete heti 44 órás mun­kaidővel (minden második héten sza­bad szombat) FELVESZ: szerszámgépterve­ző mérnököket, technikusokat, vil­lamos mérnököket és technikusokat, hidraulikus rend­szerek tervezésében jártas mérnököt és technikust, mér­nök közgazdászt, szabványmérnököt, műszaki rajzoló­kat, nagy gyakor­lattal rendelkező gyors- és gépírót. A dolgozók szállí­tása különjáratú autóbusszal törté­nik Bp., Moszkva tértől. Nyugati pu.-tól és a Zalka Máté tértől, írásos jelentkezéseket működési leírással „Fejlesztő intézet 202” jeligére kérjük a Fel- szabadulás téri hirde­tőbe. Esküvőiruha-kÖl- csönzés új árukész­letből, Bpest XIV., Ke­repesi út 76/b. (Lu­mumba utcai megálló­nál.) Tel.: 630—107. Fogsorjavítás meg­várható, József krt. 77. (Üllői útnál.) 331— 628. ___________________ E ladó 150 öles ház­hely bekerítve, termő szőlő és gyümölcsfák­kal betelepítve. Ve­csés, Jókai u. 6. szám. Eladó tanya, jó lakó­épülettel, téglafalú, cseréptetős, 1050 négy­szögöl, zöldséges­kúttal. Lebontásra is. Érdeklődni: Nagy­kőrös, Szabadság u. ll. emelet 3^ Délután. Felveszünk textil­konfekció részlegbe szakmunkásokat. Je­lentkezés : Szentend­rei Szolgáltató Szövet­kezet, Szentendre, Bercsényi utca 4, Skoda Octávia Super igényesnek eladó. Cegléd, Kossuth Fe­renc u. 49. Megtekint­hető vasárnap 10—16 óráig. FELVESZÜNK AZONNALI BELÉPÉSSEL férfi, női segéd­és betanított munkásokat. Kereseti lehetőség: Férfi segéd- és betanított munkás 1600—2300 Ft., Női segéd- és betanított munkás 1400—1800 Ft. Munkaidő heti 44 óra, kéthetenként szabad szombat. Szállást havi 100 Ft-ért, ebédet heti 30 Ft-ért biztosítunk. Felvétel esetén a munkahelyre utazás költségét megtérítjük. JELENTKEZÉS: FEDÉLLEMEZ­GYÁR Bpest XX., (Pesterzsébet) Dózsa György út 63. Épület eladó, műhely vagy raktár céljára, Túra központjában, 287 m3 alapterület, 1200 négyszögöles tel­ken. Leveleket: „Fo­lyó évben 124037” jeligére, Magyar Hirdetőbe; Felszaba­dulás tér 1. Csatornatisztító se­gédmunkásokat, jó kereseti lehetőség­gel, valamint gép­kocsivezetőket azon­nali belépéssel fel­veszünk. Vállalatunk 5 napos munkahéttel dolgozik, vidékiek­nek havi 15.— Ft té­rítésért munkásszál­lást biztosítunk. Je­lentkezés: Főv. Talaj- erőgazd. és Ért. V. Budapest, V., Alpári Gy. u. 11. ____________ E ladó 1 db 117 m3 fű­tőfelületű, 325{ típusú mozdony generálja­vított kazánja, enge­délyezett kazánbizto­si gőzterhelés 8 kg 6 m2. Melegházi fűtés­re stb. rendkívül mó­don alkalmas. MIR- KÖZ X., Kőbányai út 49 b. ___________________ E ladó beköltözhető ház Nagykőrös, Pe­tőfi u. 39/a. Érdeklőd­ni délután. a jóindulat. Nemegyszer elő­fordult velem, hogy le kellett mondanom egy kitűnően be­vált akciómról, mert már előre sejtettem, a zsűri nein ítéli meg a találatot. Nem azért, mert eleve rosszindu­latú velem szemben, hanem azért, mert nem veszi észre, hogy mi történt a páston. — Hogyan lehetne kimozdí­tani a kardvívást erről a holt­pontról ? — Talán a találatjelző gép­pel. Egyelőre azonban techni­kai akadálya van, hogy ezt a praktikus szerkezetet a mi versenyeinken is alkalmazzák. Vagy nekünk kellene nehéz vívóruhába öltözni, vagy a kardunkat kellene megnehe­zíteni. Nem megoldás azon­ban egyik sem. Éppen ezért, mert nálunk nem biztos a ta­lálat, a mi fiataljaink inkább a tőrt vagy a párbajtőrt vá­lasztják. Azokon a versenye­ken nincs annyi kétség, mert kigyullad a lámpa! Ezért in­dult az országos bajnokságon az elmúlt esztendőkben mind­össze 30—40 kardvívó. Azelőtt viszont száznál többen is rajt­hoz álltak ... Hasonló a hely­zet külföldön is. Egyre keve­sebb lesz a kardvívó. A mi sportágunk tehát nehéz hely­zetben van. Matura Mihály nyolcadik olimpiája A kardvívókkal ellentétben a magyar birkózók a hagyo­mányoknak megfelelően sze­repeltek: Matura Mihály, a neves szakember érthetően másnak, látja a helyzetet. — Izgalmasabbak és moz- galnwsabbak a mostani bír* kózómérkőzések, mint a ko­rábbiak — mondja Matura. — Bevált az az újítás, mely szerint, ha a versenyzők nem kezdeményeznek, leléptetik őket. Mexikóban azok a bir­kózók győztek, akik lendüle­tesen támadtak és akciókkal próbálkoztak. Azt hiszem, hogy sportágunk a jövőben még inkább ilyen irányban fejlődik. — Milyen a magyar birkó­zás helyzete? — Most szépen csillog Koz­ma és Varga aranyérme, de a mexikói siker nem kápráztat­hat el bennünket. Már jövőre meg kell találnunk azokat a versenyzőket, akiket módsze­resen előkészíthetünk Mün­chenre. Vidéken még alapo­sabban körülnézünk majd, mert sok friss erőt akarunk bevonni sportágunkba — mondta Matura Mihály, aki­nek ez volt a nyolcadik olim­piája. — Várjuk a fiatalokat M. K. Öregfiúk Túrán A labdarúgó öregfiúK mér­kőzései közismertek. Ma 15 órakor Túrán a kézilabda öregfiúk is bemutatkoznak. A régi túrái csapat tagjai a me­gyebajnokságban szereplő he­lyi férficsapattal mérik össze tudásukat. Ezt követően kerül sor a szakosztály évzáró össze­jövetelére. Elmosta az eső Montevideóban a kerékpá­ros-világbajnokság első napi küzdelmeit a nagy esőzés „el­mosta”. A VB rajtjára tehát egynapos késéssel kerül sor. Labdarúgó NB I A labdarúgó NB I szombati eredményei: Ferencváros— Csepel 4:0 (3:0), Népstadion, 20 szer néző, Vasas—Dunaújváros 1:0 (1:0), Dunaújváros, 10 ezer néző, Újpesti Dózsa—Pécs 5:0 (3:0), Üjpest, 17 ezer néző. I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom