Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-30 / 281. szám
rfST Heer*# KrfCírttm 1968. NOVEMBER 30., SZOMBAT Óriás vadmacska A Keletbükki Állami Erdő- gazdaság színi erdőségeiben néhány éve még nagy számban tanyáztak a vadmacskák. A nemesvadállományban tett kártételeik miatt azonban hajtóvadászatot indítottak ellenük, ennek következtében számuk annyira megcsappant, hogy az utóbbi két évben egyetlen vadász sem ejtett vadmacskát.. Ezért keltett meglepetést, hogy most óriási példány, egy méternél hosz- szabb, és csaknem 10 kilogrammos vadmacska került puskavégre. FELVESZÜNK fiatal érettségizett férfit ÖSSZEVONT MŰSZAKI ÜGYINTÉZŐI MUNKAKÖRBE. Bér megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET A Váci Autójavító Vállalatnál, Vác, Dózsa György út 53. Felveszünk munkában gyakorlott munkavezetőket, normásokat (teljesítményelszámolót is), valamint téli munkára és kora tavaszi munkakezdésre kubikosbrigádokat A munkafeltételek és a fizetés megbeszélése céljából személyes jelentkezést kérünk központunkban: PEST MEGYEI KÖZÚTI ÉPÍTŐ VALLALAT Budapest V., Veres Pálné u. 17. Egy öreg ember befejezte 1968. október 9-én a 19 óra 02 *perckor Vácról induló vonat, Verőce felé, a vasúidnál 19 óra 08 perckor lefejezte Együd Lajos 76 éves nyugdíjas, kisváci lakost. 19 óra 37 perckor a vonat Verőcére érkezett. A mozdonyvezető az áliomásfőnöknek jelentette, hogy egy ember a sínre fék- I tette fejét, ő későn vette ész- ' re. Nem tudott megállni... A rendőrség engedélyt adott a temetésre. & Rákóczi utca 13. A zöldre festett kapun rosszul felszögeit „Vigyázz a kutya harap!” tábla. Föntyi szálkásszőrű, virgonc és játékos. A ház Együd Lajos rokonaié. Balog Zoltánná Együd Lajos feleségének testvére. Kétszoba, konyhás lakásuk tiszta, gondozott, modern bútorokkal berendezett. Balog Zoltánnénak két fia van és ősz haja. — Milyen ember volt Együd Lajos? — Egyéniség. A szobában játszó fürtös fejű kislány közbevág: — Bácsi, add ide a ceruzád! A — nagyobbik fiam lánya. Együd Lajos egyéniség volt. Szeszélyes és szikár. Zárkózott és fürge, munkabíró. — Szerette a munkát? — Örökké dolgozott. Pedig öreg volt már és súlyos beteg. A gyomrán tojás nagyságú rákos daganatot találtak. De ő ezt nem tudta. — Biztos? — Igen. Kétoldali sérve is volt, ha összehúzta a fájdalom, erre panaszkodott. — Ideges, hirtelen ember volt? — A felesége 26 évvel fiatalabb nála. Féltékenységi mániában szenvedett. Hangos volt még akkor is, ha nem haragudott senkire. Viszont az Annust sose verte. Pedig, ha ivott, az ital rögtön a fejébe szállt, ilyenkor nem lehetett vele bírni. Ütni, soha nem ütött. . — Magukkal hogyan viselkedett? —' Kedvesen. Beszélgetni azért nem nagyon beszélgetett, de soha egy rossz szót nem szólt ránk. — A gyerekeket szerette? A kislánynak megrezzen a szeme: — Nem! — Hát ez igaz. Látja, pedig ez nem az ő gyereke, a fiamé, de őt sem viselte el. Nem szeretett senkit és semmit, csak a földet és a lovat Megvételre ajánljuk az alábbi anyagokat: 1 db gáztűzhely 6 db alumínium lábas és fazék, vegyes méretűek 4 db alumínium fedő, vegyes méretűek 1 db kábeltekerő dob 1 db tűzhely 4 db fürdőszobakályha I db beépített mosdó, csappal 1 db komplett WC-kagyló 1 db csővázas, palatetős autószin, széíszerelve 3 db vasbetongerenda 1 db vasból készült mosogató 3 db zománcozott cső 1 db porszívó 1 db padlókefélőgép 1 db kétajtós, redőnyös iratszekrény 20 fm drótfonat 20 fm drótszövet 45,67 m2 vegyes lécparkefta 90 fm szegélyléc 6 db vegyes vashordó 12 db vas-kerítésoszlop 1 db Pannónia motorkerékpár Duna oldalkocsival 1 db IZS motorkerékpár oldalkocsival T. vevőink megrendeléseit a beérkezés sorrendjében teljesítjük. ORSZÁGOS TALAJJAVÍTÓ ÉS TALAJVÉDELMI VÁLLALAT GÖDÖLLŐ, Dózsa György út 63. ügyintéző: Willand Géza, telefon: Gödöllő 353. — Hogyan tudták meg a hírt? — A felesége nem volt itthon. Rendőr jött, azt mondta, kivilágítatlan biciklivel baleset érte, de nincs nála személyi igazolvány. Meg kell keresnünk. Együd La jóinak soha nem volt kerékpárja. Az áldozat március 28-án lenne 77 éves. Földműves, hegyőr, nyugdíjas korában a DCM-ben bicikliőr volt. Az utóbbi hónapokban nem dolgozott, csak a földjén. Egy holdat örökölt már régen, Spiny éren. Négyszáz négyszögölt pedig a DCM-től vettek pár éve. Házasságot 1949-ben kötött. 56 éves korában elvette a 30 éves Kovács Annát. 1950- ben megszületett első gyerekük, ifjabb Együd Lajos. Nem sokkal később a másik: István. Nyitott szívkamrával. A DCM gyűjtést rendezett, hogy kivihessék a Szovjetunióba műteni. Segíteni nem lehetett rajta. 11 éves korában meghalt. Sírkövét is a DCM csináltatta. Együd Elemér István, élt 11 évet. Ennek most hat éve. Az asszony háromműszakos, Csilletoló a DCM kőbányájában. Fia, a 18 éves Együd Lali ipari tanuló. Ritkán találkoznak. Az öregember szerette a földet. Sokat dolgozott Spinyéren. Tavaly 30 őszibarackfát ültetett. Mind a harmincat ellopták. o — És október kilencedikén? Szerdán? — Ment dolgozni Spiny érre. Még látták estefelé haza jönni az úton gyalog. Ivott. — Mikor tudták meg, hogy öngyilkos lett? — Tíz felé. A fiam éjjel kirohant a vasúidra megnézni, hogyan is történhetett. Én nem bírtam magammal. Higy- gye, más nem élt volna vele egy évig sem, én imádtam. Hirtelen ember volt, de — rosszal rossz, rossz nélkül még rosszabb. Hiányzik — könnycseppek mögül beszél. Megmutatja a családi fényképet. Rajta van a két kisfiú, ő és a hosszú csontú, szúrós szemű ember — Együd Lajos. Merészen néz szembe a lencsével, akaratosan ösz- szehúzott szájjal, minden mosoly nélküL — A kisfiam mellé temettem. Együd Lajos sínre fektette fejét. Hirtelenjében úgy gondolta, jobb ha önnön akaratából vet véget életének. A bibliában, bűn az öngyilkosság: az életet isten adta, csak neki van joga azt vissza venni. Együd Lajos nem törődött az istennel. 1968. október 23-án 0 óra 40 perckor a váci vasútállomás közelében a vasút lefejezte Theipsz József váci lakost. Theipsz József fejét a sínre fektette, a mozdonyvezető későn fékezett. Tamás Ervin Szivar, pipa, cigaretta \lht‘ríirstt ás Törtei is profitál A napokban Balogh Ferenc, a Magyar Dohányipar vezérigazgatója, tartott beszámolót a sajtó képviselőinek. — Az 1957. évi dohány-rekordtermést nem haladja túl az ez évi, de így is jó termésre számítunk. Ez évben 20 milliárd 910 millió cigarettát szívhatnak el a dohányosok, 400 millióval többet, mint tavaly. Füstszűrös cigarettákból 2 milliárddal többet termelünk, ami összesen 6 és fél milliárd filteres cigarettát jelent. A szivarosok sem panaszkodhatnak, majdnem 47 millió darab pöfékelnivalót gyártunk. — - A pi pások legnagyobb bánatára az eleinte jó minőségű Sztár dohány sokat romlott... — Kevesen pipáznak, ezért nem fogy el a készlet, s a hosz- szú állás rontja a .minőséget. A jövőben a dohánygyárak csak egy hónapra dolgoznak előre. A pipásoknak még egy meglepetést tartogatunk: néhány hónap múlva forgalomba kerül az új angol pácolt dohány. — Gyakran hiányzik egyikmásik cigarettafajta... — Az egyik megoldás, hogy új gépeket állítunk a termelésbe. A másik: addig nem gyártunk újabb típusú cigarettákat, míg a mostani igényt nem tudjuk kielégíteni. A minőség és a mennyiség növeléséért újabb szárítókat is építünk. A jövő évben többek között a törteli Rákóczi Tsz-ben áll munkába mesterséges szárító, amelynek előnye, hogy nemcsak a dohány szárítására, hanem másra — aszalásra is — lehet használni. Az albertirsai szárító újabb ikerpajtával bővül. Jól hasznosítható holt szezonban: itt tavasszal már a burgonyát is előcsíráztathatják. így az albertirsaiak primőr termékeikkel elsőként jelenhetnek meg a piacokon. Nem jöttek a vadludak... Sűrűsödő csapatokban érkeznek a Szeged melletti fehértói rezervációba az északi madarak. Megjelentek a lúd nagyságú jegesbúvárok és a valamivel kisebb sarki búvárok. Ezek a tengeri madarak csupán költési és vonulási időszakban keresik fel az édesvizeket. Délre szorította a hideg a nagy testű viharsirályokat is, amelynek hazája a Keleti-tengertől egészen Szibériáig terjed. Velük együtt érkeztek a hering- és ezüstsirályok, amelyek huzamosabb időt töltenek a fehértói védett területen a már korábban megérkezett can- kókkal együtt. Hiányoznak viszont a vadludak. Ennek oka minden valószínűség szerint az, hogy a Szeged környéki táj az utóbbi időben sokat változott. Az egykori legelőket lobogó „földgázfáklyák”, olajkutak, zajosan dolgozó gépek és forgalmas utak foglalták el. Együd Lajosné született Kovács Anna. A nehéz veretű csipketerítő az asztalról ölébe lóg. Szőkére festi haját, arcának ráncaiba árkokat vésett a cementpor. — Milyen ember volt Együd Lajos? — Szerettem. — Féltékeny volt magára. — Tudom. Egyszer, mikor hazafelé jöttem a busszal, egy megállóval előbb szállt fel, kiabált, ordított, hogy megcsalom. — Miket vágott a fejéhez? — Leszajházott, mert én a DCM-ben mindenkivel lefekszem, azért kapom a pénzjutalmakat, azért vagyok kiváló dolgozó. — Aztán? — Megnyugodott. Mondtam neki: „Mit akarsz tőlem, hiszen mikor elvettél, orvosi papírt hoztam neked, hogy érintetlen vagyok! Miért nem hiszel nekem?” „Azóta megváltozhatott a természeted” — válaszolta, de utána megnyugodott és bocsánatot kért. — A gyerekét nem szerette. — De. Csak türelmetlen volt vele. Nemegyszer ordította a Lalinak, hogy miért nem megy már dolgozni, ő nem hajlandó eltartani egy 17 éves kölköt. Hiába mondtam: „Nincs igazad, Lajoskám, tanul ő ...” Visszavágott: „Dolgozzon, ne tartassa el itt magát!” — Fenyegette? — Igen. „Szociális otthonba megyek! Nem dolgozom rád!” Pedig jóformán én tartottam el. „Annuskám, kedvesem, bolond voltam, megbántam mindent, ne haragudj, tudom, nincs rajtam kívül senkid.” (Részlet egy régebben, a spar- herton talált levélből.) — Mindig írt ilyet. Meg bocsánatot kért. Jó ember volt. — Ugye, a DCM-központ- ban dolgozott régen? — Igen. Miatta mentem ki a kőbányába csillét tolni. Mert azt mondta, hogy itt fűvel-fával megcsalom. Hát kimentem. — Beteges volt. — öt évvel ezelőtt megope rálták. Sokszor fájt a gyomra. Nem szerette az orvosokat. — Foglalkozott öngyilkossággal? — Soha. Nem tudom miért tette. Hétfőn a Pajor Sanyitól kölcsönkérte a lovát, vitte Spinyérre, behozni a kukoricát. Még mondta a Sanyinak, hogy kedden is kell, vagy csütörtökön, attól függ mikor jó nekik. Télen meg akarta mű- tetni magát. Igen, az, és a legmagányosabb is. Naponta 8 órán keresztül egyedül néz szembe a I tömeggel, amely számszerű fölénye ele- I nére is tőle függ. Övé a hatalom, ő adja a pénzt. De ez számára nem mámorító, hanem csak riasztó érzés és megalázó. A tömeg egyik része gyűlöli, a másik meg hízelkedő pillantások béka-hideg nyálkás simo- gatásával néz rá. „O — gondolja naponta százszor is —, nehéz szolgálat ez.” A gyűlölködők vagy az apróbb előnyök megszerzésében bizakodók erről persze mit sem tudnak; ők csali azt látják, hogy a becsüs az eléje rakott holmikat gondos gyanakvással megvizsgálja és kimondja az ítéletet: 100, 70, esetleg 60 vagy csak 30 forint. Itt mindenki pőrére vetkőzik, ezért utálják. Pedig ő minderről nem tehet; sokféle előírás, értéklimit befolyásolja. Kis csavar a nagy gépezetben. Jómagam nem gyűlölöm, nem hízelkedem neki, de nem is szégyenkezem soha előtte. Hiszen a hónap elején értékeket rakok a pultra: márkás karórát, táskaírógépet és csak a hónap végefelé következnek a szegényes motyók. De még akkor sem, pirulok, hiszen volt időm mindezt megszokni. Másnak törzspresszója van, nekem törzszálogházam. Ott már ismernek, tisztában vannak értékeimmel, meg a motyóimat is sokszor látták. — Két hónappal ezelőtt ez a karcolás még nem volt itt — mondta a becsüs legutóbb, amikor egy időre megváltam az írógépemtől. — Ha a gép állaga romlik — tette még hozzá —, nem adhatom a szokásos összeget. Vigyázzon rá! A maga érdeke... A napokban kétszáz forintra lett volna szükségem, ezért kiakasztottam a szekrényből az első számú motyót, a „ruhát”. Igaz, arra csali 160-at kapok — ez a kialakult ár —, de valamelyik kollégámat megvágom majd és kész. Közvetlenül előttem, egy feltűnő eleganciával öltözött és kifestett dáma toporgott a sorban. Érzéseit nem rejtette el; kimutatta, mennyire megvet bennünket. Olyan felsőbbrendűséggel nézett keresztül rajtam, hogy mérges lettem. „Miért játssza ez meg magát? — füstölögtem magamban —. ha már idekerült, viselkedjen a helyhez illő komolysággal. Miért nem tud ez az élő divatlap is olyan szerényen várakozni, mint az előtte álló kicsi, kopott asszonyka?” A sor lassan bandukolt előre, én meg azon töprengtem, melyik kollégámat szólíthatom le: „Nézd csak öregem, nem mintha fontos lenne, de nincs nálad fölösleges negyven forint?” „Hülyeség — állapítottam meg, előrelépés közben —, kinek van nálunk fölösleges pénze, hacsak... — villant át agyamon a mentő ötlet, de' aztán megijedtem tőle. — A főnök, neki biztos van. Igenám, de félreértené ... Azt hinné, tüntetni akarok a kevéske fizetésem ellen.” A sovány, kicsi kopott asszony az ablakhoz ért. Szerényen bontogatta a barna csomagolópapír-pakkot. Elnyűtt, fényes férfiöltönyt tett a becsüs elé. Az éppen csak rápillantott és máris visszatolta. — Sajnálom — mondta, valóban sajnálkozó hangon —, ezt nem vehetem be. A becsüs is ember A kicsi, kopott asszony elsápadt. Egy pillanatig bámulta a ruhát, aztán szégyenkezve, suttogva megkérdezte: — Nem lehetne esetleg mégis?... Nagyon kellene a pénz ... A becsüs a fejét ingatta, és akkor váratlanul éles hangon megszólalt előttem az elegáns dáma: — Nem hallotta, mit mondott a becsüs úr? Na, szedje a cókmókját... Borzasztó, hogy miket hordanak ide. — Aztán elegáns teveszőrkabátja zsebéből előhúzott egy vastag karkötőt és felsőbbséges mozdulattal letette a pultra. A becsüs még a kopott kis asszonyt nézte, hogyan ügyetlenkedik szegény a ruhával, meg a csomagolópapírral, de aztán végre kézbevette a karkötőt és gondosan vizsgálni kezdte. A dáma szép hosszú ujjaival idegesen dobolt a pulton. A becsüs egy pillanatra a nőre nézett, aztán hirtelen letette a karkötőt. — Ezt nem használhatom, nem arany — mondta hidegen. A szép, hosszú ujjú kéz összerándult, a felsőbbséges hang először sértett, csodálkozó, majd fény ege tő-gyűlölködő lett. — Hogyan, kérem? — Ez nem arany? Hát mit képzel maga? — Sajnálom — vágott a szóáradat közepébe a becsüs —, erre a karkötőre nem adok kölcsönt. Az elegáns hölgy nirtelen mozdulattal elkapta az ékszert és ellépett az ablaktól, de nem ment ki a helyiségből, hanem még azon gondolkodott, mit vághatna a becsüs fejéhez, valami nagyon sértőt. A becsüs már az én ruhámmal foglalkozott, aztán felém hajolt és ezt suttogta: — Príma ékszer, 18 karátos arany... — Hát akkor?... — értetlenkedtem. — Ezt kellett tennem — mondta még mindig suttogva —, majd elviszi egy másik fiókba, ott kap kölcsönt. Én is tévedhetek egyszer, nem? Végre nálam is leesett a húsz fillér és hirtelen a nő után fordultam. — Nem szégyelli magát, egy dolgozó embert akart becsapni? A hölgy kiviharzott a helyiségből. Én meg a becsüsre néztem, összevillant a tekintetünk cinkosan, és akkor hangosan kimond- tam, amit már régóta tudok; a becsüs is ember. Ö rámnézett, elmosolyodott. Én meg elszégyelltem magam. „Hátha ad kétszázat...” — gondoltam hirtelen. Közben a becsüs befejezte a vizsgálatot és már diktálta is a felírónőnek: — Fi ruha ... három darab ... viseltes ... egyszáz! — De ... kapkodtam rémülten levegő után — eddig százhatvan volt mindig... — A becsüs szelíden az orrom alá dugta a kabátot és az egyik ujjára mutatott: a hajtásnál foszladozott. És akkor megsemmisül- ten kirnondtam a második és a harmadik megállapítást is: — Keresztüllát az embereken, és ráadásul szakember is. Karácsonyi István *
