Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-03 / 259. szám

Dörgő megmeneküli

'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS*

Szárnypróbálgatók

ÚJ MAGYAR FILM

Mi lesz veled, Eszterke?

Változatosság, óh!

(V[ agy veszély környékezte Dörgőt, Gyömbércsugar ■bikáját. Félő volt, hogy rádől a rozoga apaállat-istálló. Oly roggyant, málladozó, szellőtől is remegő volt az, hogy Dörgő felelős gondozója, az öreg Kuvik csak lábujjhegyen mert somfordálni az állat körül. Pedig a renováltatás költségét minden évben betervezték, de a végén megfaragták a pénzügyi tervet, s mindig Dörgő maradt ki.

Végül a múlt héten a tanácshoz hivatták az öreg Ku- vikot. Az elnök tudatta vele: most már végképp kezében van a renováltatátási költség, menten intézkedjék, hogy tatarozzák ki Dörgő hajlékát.

— Nagyon jól van, elnök elvtárs — örvendezett Kuvik —, megyek is a Valackai- hoz.

— Ez lehetetlen, Kuvik bácsi. Az maszek. Csak állami vállalat vagy ktsz jöhet szóba, mivel a Dörgő s ez a munka közületi.

— Na te szegény Dörgő! — horkant fel az öreg. — Még az iskolaépítéshez sem került állami Vállalat. A ktsz sem vállal fel ilyen piszli- csári munkát.

— Űj mechanizmus van, nem olyan finnyás már a ktsz — mondta az elnök.

A televízió előzetes programjaiból értesültünk arról, hogy milyen sokszínű és változatos, kultúrpolitikai törekvéseinket kitűnően támogató filmprodukcióknak lehetünk szemtanúi novemberben.

A tervek szerint hét film bemutatása szerepel a programban. A változatosságot biztosítandó: a hét film közül öt angol produkció. (Esküszöm, hogy nem az angol televízió előzetes programját olvastam el!)

Ami a bemutatásra váró filmek kultúrpolitikai értékét illeti, engedtessék meg nekem, hogy kommentár helyett egy-két mondattal vázoljam a filmek tartalmát, témáját.

Viszontlátásra a kiállításon (angol). Egy fiatal testvérpár érkezik Londonba. A fivér titokzatos módon eltűnik. A lány először megijed, majd a további események már tragédiát sejtetnek.

Pokoltüze klub (angol). A kosztümös, kalandos történet a gyermekkorában elrabolt és felnőttkorában visszatérő főnemes küzdelmeit mutatja be.

A szegény tehén (angol). A

film hősnője ifjú hölgy, aki nagyon szereti a férfiakat. Partnerei azonban általában börtönbe kerülnek, így a hölgy folyton másokkal kénytelen vigasztalódni.

A verebek nem énekelnek (angol). A film a lumpenpro- letárság határán élő kispolgárokat ábrázolja. A mű középpontjában egy lelkiismeretlen, gátlástalan, ám a nők számára vonzó férfi áll.

Cserbenhagyás (angol). A kétrészes filmben egy áldozatát cserbenhagyó gázoló után nyomoznak.

A lagny-i fogoly (francia). Bűnügyi film egy jogtalanul fogva tartott emberről, aki palackpostán kér segítséget. Ennek alapján indul meg az izgalmas, fordulatos nyomozás.

Hogy hiányzik még a hetedik film? Igen, de az nagyon kilóg a sorból. Racin Phaed- rájának tv-filmváltozata. Ügy tűnik, éppen nem figyeltek oda a műsorszerkesztők, így kerülgetett véletlenül a novemberi produkciók közé ez a minden tekintetben kitűnő alkotás...

P.

De ha végképp nem megy, akkor kell egy írás, hogy a ktsz nem vállalja, ennek határozottan benne kell lennie. Ez esetben csinálhatja a Valackai.

Kuvik a fiára bízta Dörgőt s átkarikázott a szomszédos nagyközségbe. Az> építőipari ktsz elnöke meghall-, gáttá az öreget.

— Rendben van, megcsináljuk — mondotta s belenézett egy nagy könyvbe. — 1970-ben átadjuk az istállót.

— Tréfálni tetszik? — hüledezett Kuvik. — 1970< ben?

! — Csak nem gondolta, hogy

ä még az idén elkezdjük? — j így az elnök.

! — Nem hát, hanem hogy

í már holnap reggel. Hiszen ha ! nevetni tetszik, úgy is jó.

! Csak tessék nekem egy írást $ adni, hogy a ktsz nem vál- | lalja.

S

! — Ilyet nem adhatok, Ku! vik bácsi, mert mondom,

; hogy elvállaljuk. Nem válo- | gátunk, igaz, nem nagy üz- ä let, de meglesz.

5 » z öreg Kuvik káromkoJ t\ dott magában s eltökélte: i i ha a szegény Dörgőnek vesz- i | nie kell, ő bizony leissza i S magát a sárga földig A kocs- j j ma felé menet hirtelen meg- j ; pillantotta a Cipész Ktsz j j cégtábláját. Kuvik megtör- j ; pant s benyitott.

! — Mivel szolgálhatunk? —:

i kérdezte a műhelyfőnök.

5 — A gyömbércsugari istái-;

j lót kellene kitatarozni.

; — Akkor maga eltévedt bá-i

; tyám. Mi ilyesmit nem vál- i ! falunk. i

S i

> — De hátha mégis elvállal- j

| nák? — kérdezte nyomaté- j ; kosán Kuvik.

j — Ne macerái jón — mór- i 5 gott bosszúsan a műhelyfő- I j nők.

! — Tehát egészen biztos, i

! hogy a ktsz nem vállalja? i ! — Biztos, mint a halál! — i

Lovasnemzet voltunk. S vagyunk ma is. Csakhogy a hajdani nomád ősök kései leszármazottai most Pegazuson, szárnyas csikón nyargalász- nak. Ki titokban, ki bevallottan, Magyarországon minden ötödik ember verset ír. Közülük sokan, lázas igyekezettel, a szélesebb nyilvánosság felé vezető utak felkutatására is vállalkoznak. A szerkesztőségekbe özönlő, vaskos borítékok jó részéből hol félénk, szerény, hol hetyke, magabiztos, hol követelőző, pimasz levelek kíséretében versek kerülnek elő.

Hozzánk is sok verskézirat érkezik. Jobbára általánosságokat ismételgető, tartalmilag és formailag egyaránt kezdetleges, szokványos műkedvelői szárnypróbálgatások, melyeknek egyetlen erényük az, hogy szerzőik tollát jó szándék vezette.

Amit Rilke tanácsol

Találomra négy paksamétát emeltünk ki az utóbbi hetekben összegyűlt, tetemes vers- kézirathalomból. Az egyiket a tápiószentmártoni Bálint János, a másikat a veresegyházi ifj. Bucsis Imre, a harmadikat a rádi Hamar Mária, a negyediket a dabasi Kosztolányi György adta postára.

A szerzők közös jellemzője: ösztönösen írnak, kedvtelésből, mintegy csak önmaguk és szűkebb környezetük szórakoztatására; a versköltés műhelytitkaiból szinte semmit nem ismernek, sőt, még a legelemibb tudnivalókból is csak alig-alig valamit; tétován, érdemleges támogatás nélkül keresik az önkifejezés lehető, ségeit; kíváncsiak, van-e érték abban, amit papírra vetettek, érdemes-e tovább kísérletezniük? Csak szorgalmuk van, szívük van, akaratuk van, szabad idejük van, de a szemük még a felszínnél nem lát mélyebbre, gondolataik még nem hatoltak túl a sablonos közhelyeken.

Most mondjuk nekik, hogy hagyják abba, úgyse lesz belőlük költő soha? Ki merne ilyesmit kijelenteni? Ki vállalkozna ilyen felelőtlen jóslatra? Legokosabb talán, ha Rilkére hivatkozunk. Ö azt tanácsolja egy ifjú költőnek, hogy mély ed jen önmagába, tegye fel magának a kérdést: belehalna-e, ha nem írhatna? S ha a válasz az, hogy írnia kell, alakítsa életét e szükségszerűség szerint. „Kísérelje meg legelső emberként mondani el, amit lát, átél, szeret és elveszít. ... Kerülje eleinte a túlságosan ismert és szokásos formákat: ezek a legnehezebbek, mert abban, amiben jó, sőt, részint kitűnő hagyományok tömege maradt ránk, egyénit csak nagy, kiérlelt erővel nyújthatunk. Az általános motívumokból ezért meneküljön azokhoz, amelyeket saját mindennapi élete kínál; írja le szomorúságát, vágyait, futó gondolatait, hitét, valami szépben — ábrázolja

Eszterke kisvárosi tanárnő. Boldogan él ifjú férjével, Zoltánnal, a tehetséges mérnökkel. Zoltánnak egyetlen nagy hibája van: imádja a nőket. Pillanatnyilag Alizka a barátnője, akivel egy rozzant sufniban randevúzik, egészen addig, amíg Alizka meg nem unja ezt a kényelmetlenséget: íelpakolja minden holmiját egy stráfkocsira és a kisváros pletykaéhes lakóinak legnagyobb örömére megérkezik a mérnök lakására. Most aztán mi lesz veled, Eszterke?

Mit tehet egy megcsalt asz- szony ilyen kínos helyzetben? Vagy belenyugszik legyőzeté- sébe és sírva hallgatja a szomszéd szobából férje és Alizka önfeledt turbékolását, vagy bosszút esküszik és hasonló módon jár el. Ma általában nincs harmadik út: a szűkös lakáshelyzet aligha teszi lehetővé az azonnali szétköltözést.

Eszterke az édes bosszú mellett dönt. Alkalmasnak is látszik erre a szerepre a hosz- szú hajú énektanár. Ám így túlságosan leegyszerűsödne a

történet s nem lépne túl a szabvány vígjátékok keretein. Már pedig Bán Róbert új magyar filmje jobb az átlagvígjátéknál.

Eddig leginkább arról szóltak a hasonló témájú filmek, hogy milyen csélcsapok és telhetetlenek a nők. Bárány Tamás novellája (ebből írta a film forgatókönyvét Müller Péter) visszájára fordítja a dolgot, s azt mutatja be, hogy milyen csélcsapok és telhetetlenek a férfiak. Szinte kivétel nélkül valamennyien. Azok is, sőt elsősorban azok, akik már alig-alig büszkélkedhetnek férfiúi erényeikkel egy olyan életvidám, ifjú asszonyka előtt, amilyen Eszterke.

Kitűnő szatíralehetőséget ígér a folytatás. Tangr, tanácsi vezető, iskolaigazgató egytől egyig szabad prédának tekinti Eszterkét, s egyszeriben kiderül valamennyiükről, hogy meg nem értett férjek, meleg szívre, szeretetre vágyó magányos lelkek. S ígérnek védelmet, biztos előmenetelt, csak Eszterke legyen okos s tegye

meg, ami után oly nagyon sóvárognak. Már-már úgy tűnik: a kisváros erkölcseit ostorozó szatíra részesei leszünk (mint legutóbb, mikor is? Büdösvíz? Fügefalevél? De régen volt!), amikor a forgatókönyvíró egy jó ötlet kedvéért — Eszterke összegyűjti a körülötte koslató férfihadat a lakásán, aztán rájuk zárja az ajtót — lemond a társadalmi szatíráról s megmarad a szerelmi vígjáték keretein belül. Ugyanazt a sorsot szánják Eszterkének — a történelem megismétli önmagát! — amilyenben a film kezdetén ő részesült. Amikor Eszterke úgy érzi, hogy rátalált az igazira, felpakolja minden holmiját egy stráfkocsira, felköltözik Budapestre s most ő kezd dörömbölni az igazinak hitt férfi — nős, két gyermek apja — lakásának ajtaján.

Mint vígjáték, derűs másfél órát szerez a nézőknek Bán Róbert új filmje. A film sok kitűnő ötletén nevetünk jóízűen és önfeledten. Hogy mégsem maradéktalan az örömünk, annak két oka van. Az egyik: a kisvárosi erkölcsök pellengérre állításának elszalasztott lehetőségét hiányoljuk. A másik: néhol a vígjáték harsányságához nem illő lírai részletek megtörik a film derűs hangulatát. Kár érte.

A szereplők közül Kállai Ferenc morózus igazgató figurája telitalálat Talán még soha nem komédiázott ennyire tiszta szívből, felszabadultan, mint most, Bolla igazgató szerepében. A sorban utána a nagyon tehetséges Halász Jutka következik: sokszínűén és hitelesen formálja meg Eszterke figuráját. Tomanek Nándor, Márkus László, Tahi Tóth László, Garas Dezső és Moór Mariann játéka jól kiegészíti Kállai Ferenc és Halász Jutka remek alakítását.

A film zenéjét Petrovics Emil írta. Operatőr: Hercze- nik Miklós.

P. P.

Tahi Tóth László, Moór Mariann és Halász Jutka a film egyik jelenetében.

mindezt bensőséges, halk, alázatos őszinteséggel, s önmaga kifejezésére használja fel környezetének tárgyait, álomképeket vagy emlékeit.”

Első ének

A négy szerző közül ifj. Bucsis Imre és Kosztolányi György jutott el a legtovább, ök a legérettebbek. Tőlük esetleg idővel még teljes értékű versek is várhatók. Ifj. Bucsist több mint egy évtizede súlyos szerencsétlenség érte, azóta bénaságra kárhoztatott. Magányát szorongató hangulatú sorokban érzékelteti: „Langymeleg fuvallat az alkonyi aranyban, / a csend szinte fáj, hangos sikoltássá torzul agyamban / a gondolat...;/ de csak fácánraj húz tova” — indítja versét, majd szép képet fest a vérét csorgató, búcsúzó napról, mintegy előkészítve a sejtelmes, kimondhatatlanul is tiltakozó befejezést: „Orozva lep meg a sötét, megbilincsel / és ajtómon már ott kilincsel / az éjszaka”.

Kosztolányi György, ez az érettségizett, húszéves fiú, most tölti a katonaidejét. For- radalmiság, korunk levegője csap ki verseiből. Erőteljes, sikerültén megoldott részletekre figyelünk fel bennük kár, hogy egészükben még megoldatlanok, egyenetlenek, íme néhány részlet a Katona és ember című verséből: „Katona vagyok. / E kél szó súlyát / tudatomba préselte / a kemény valóság: / a fegyver, amint / hűs vasával égeti tenyerem, / s ahogy kattogva feszíti / pattanásig dobhártyám / a zár viliózó lüktetése. / Katona vagyok: / egy a mieink közül. / Sosem álmodtam arról, hogy hős leszek. / Vézna legény, / de vasakarattal fogok küzdeni. / Olykor álmomban meglepnek / morajló cápafogsorok, / földbe fúródó, mérgezett / nyílhegyek, mégsem mozdulok, / karom nem emelem szemem elé. / Látni és gyűlölni akarom / halálhozóim őrült tekintetét. / Katona vagyok. / Katona és ember.”

Mit mond

Kosztolányi Dezső?

Bálint János, a tápiószentmártoni mezőgazdasági szakiskola IV. osztályos tanulója. Hogyan is mondja Kosztolányi Dezső? „Minden költő gyermek, Minden gyermek költő. De gyermekköltő — e°y gyermek, aki a szó igazi értelmében költő lett volna — még sohase volt.” „Találkozunk nagyon korán verselő, rímelő, szőj átsző gyermekekkel. A nagy költők nemegyszer ilyenek. Ezek már kiskorukban céhesek-mívesek, megszeretik anyagukat, mi- nekelőtte tudták, hogy mit műveljenek vele. Barkácsolnak a szavakkal, fúrják-fa- ragják őket, a mélyükbe igyekeznek hatolni. Keresnek valamit. Talán találni is fognak valamit. A természet előre tornásztatja a szerveket, melyeket ki akar fejleszteni.”

Hát erről van szó Bálint Jánosnál. Mindettől függetlenül, az élet múlandóságáról és értelmetlenségéről szóló koravén, lapos bölcselkedései semmiképpen sem illenek hozzá, az ilyesmik az egykori almanachokban és nagyanyáink emlékkönyveiben is elviselhetetlenek. Rilke intelmeit neki is ajánlatos megszívlelni.

Józan realitás

Hamar Mária, a rádi általános iskola VIII. osztályos tanulója, üde, tiszta, igazi

gyermekverseket ír. Öt személyesen is felkerestük.

Nyílt tekintetű, pozsgás arcú, nyúlánk termetű kislány. Elmúlt 14 éves, az első osztálytól kezdve kitűnő tanuló. Máthé Lászlóné, az osztályfőnöke csak a legjobbakat mondhatja róla. Mindenben rá támaszkodnak. Ha szaktárgyi verseny van, ha szavalóverseny van, mindenhova őt küldik. A Zalka Máté őrs vezetője. Kétszer kapott „Kiváló úttörő” kitüntetést.

— Mióta írsz?

— Három éve.

— Voltak már sikereid?

— Tavaly saját versemmel búcsúztattam a távozó nyolcadikosokat. Amikor hosszú balladámat, amelyet két napig írtam, felolvastam a.z osztály- társnőimnek, sokan sírtak. Egy gödöllői lány a balaton- zamárdi őrsvezetőképző táborban a „Jöjj, tavasz” című versemmel, melyet elküldtem neki, az akadályversenyen 2 pontot szerzett. Utólag kért meg,-ne haragudjak rá, amiért idegen toliakkal ékeskedett. A tanár nénik sok versemet megdicsérték már, a „Csodálatos álom” címűt el is kérték.

— Melyik versedet szereted a legjobban?

— A rigót. Csak négy sor. Azt írtam legelsőnek.

— Mondd el.

— Rigó szállt a lombos ágra, /Már fújja is víg dalát, /Se csengő dalra, zizegő ruhában, / Táncot jár minden levél.

— Kik a kedvenc költőid?

— Petőfi, Vörösmarty, József Attila. Az osztályfőnöknőm a napokban adta kölcsön Váci Mihály kötetét. Most azt olvasom. Felizgatott.

— Ha kiderülne, hogy nem vagy tehetséges, nagyon el lennél keseredve?

— Nem úgy indultam el, hogy zseni vagyok. De a versírást sose hagyom abba.

— Ha eléd állna egy tündér, és azt mondaná, teljesíti egy kívánságodat, mit kérnél tőle?

— Azt, hogy orvos lehessek.

Okos kislány! Mindkét Iá-* bával a földön áll. Talán költő lesz, talán orvos. Vagy talán egészen más. De semmiképpen sem lesz boldogtalan.

Polgár István

BERNHARD JACOBE

BESZÉLŐ KÖVEK

mérgelődött most már a főnök. — Ha akarja, ezt írásbő a adhatom!

— Azt én ugyan nem hiszem! — makacskodott Kuvik.

A műhelybeliek összenéz- bek s elnevették magukat, é Eőnök pedig felkapott egy golyóstollat, a fiókból előrántott egy cégjelzéses levélpapírt s már írta is: „... kisipar termelőszövetkezetünk neír vállalja a gyömbércsugari bikaistálló tatarozását. Dudái Mihály h. elnök.”

— Még talán egy bályegzc is kerülne rája... — szólt Kuvik.

— Hogyne. Itt van.

Kuvik Antal eltette a:

írást, elköszönt s a műhelyajtón kívül nagyot sóhajtott

— "Most már talán megmenekülsz, Dörgő!

II. J.

Az archeológiái irodalomnak tagadhatatlan konjunktúrája van, legalábbis a népszerűsítő művek esetében. So- : ha annyian nem érdeklődtek í a régészet eredményei iránt, j mint napjainkban. Van ebben | nosztalgia is a régmúlt ti- ! tekzatos, misztikus Világa : iránt, de van benne egészsé- i ges érdeklődés, tudás- és is- i meretszerzési vágy is. A szer- I zők, akárcsak a német Jacobi, ! igyekeznek mindkét igény- ; nek megfelelni. Nincs abban i semmi baj, hogy izgalmas kö- i rítésben kapja az olvasó a ! tudományosan megalapozott és

> hiteles ismereteket. A baj ott ! van, hogy e könyvek mind- j egyike teljességre törekszik, í s ez képtelenség. Nem lehet ! még távirati stílusban sem át- ■ fogni azt a tengernyi kincset,

> melyet a régészek hoztak ; napvilágra Mexikóban, Pe- ; ruban, Indiában, Egyiptomban, az orosz mezőkön, Skócia tájain.

Jacobi majd’ négyszáz oldalas, s gazdagon illusztrált könyvében ugyancsak sokféle tájon kalandozik, azzal a megszorítással, hogy igyekszik friss eredményekről számot adni, illetve olyan területekre is kiruccanni, melyek eddig nem kaptak különösebb figyelmet. Elsősorban ez utóbbiért érdemes elolvasni Jacobi könyvét, mert a szkiták, az ibérek, az északi népek régészeti emlékei inkább csak a régészek, s nem a nagyközönség előtt voltak ismertek. A szerző könyve elsősorban olvasmány, szórakoztató olvasmány, a benne összefoglalt tudásanyag szerényebb. Értékét rontja az is, hogy a fordítás nehézkes, körülményeske- dő, sőt, nem egy esetben magyartalan. (Gondolat Kiadó) (m)