Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-26 / 277. szám
ns T MEGYEI 'mJiiritm 1968. NOVEMBER 36., KEDD ÜNNEPSÉGEK MEGYESZERTE (Folytatás az 1. oldalról) történelmi körülményeit, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatását. Vázolta a Váci járás akkori, 1918—19-es történelmi eseményeit, a járás forradalmi tevékenységének országos jelentőségét, a járás forradalmi személyeinek szerepét. Majd így folytatta: „Tisztelt ünnepi pártbizottsági ülés! Szűkebb pátriánk, a váci járás történelme szorosan ösz- szefonódott hazánkéval. Sok írásos dokumentum bizonyítja, hogy Pest megye, és azon belül főleg a Budapest körüli községek, gazdag munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkeznek. Közvetlenül pártunk megalakulása után az új Központi Bizottság legjobb szervezőit és agitátorait küldte Pest megyébe a helyi szervezetek kiépítésére, a munkások, katonák és a parasztok megnyerésére. Érthető ez a megkülönböztetett figyelem, hiszen Budapest jelenlegi külső kerületei is akkor még Pest megyéhez tartoztak. Pest megye munkássága vállvetve harcolt a csepeli, angyalföldi és újpesti proletárokkal, kölcsönösen támogatták egymást a közös harcban. Büszkén valljuk forradalmi hagyományunknak, hogy a Tanácsköztársaságért vívott harcban megyénk a mozgalomban kiérdemelte a „Vörös Pest Vármegye” megtisztelő címet. Mégis meg kell állapítanunk, hogy járásunk munkásmozgalmának múltja még kevéssé van feltárva, távolról sem ismerjük megfelelő részletességgel és hitelességgel. Jelenleg a népfrontbizottságaink és az ifjúsági szervezeteink széles körű helytörténeti kutatásokat végeznek, ezt a munkát azonban még nem tekinthetjük befejezettnek. Megítélésünk szerint a jövőben azokban a községekben kell még nagyobb erővel folytatni az anyag gyűjtését, amelyeknek már bizonyítottan jelentős munkásmozgalmi hagyományai vannak. Ezek a községek: Alsógöd, Felsőgöd, Dunakeszi és Főt. Kedves elvtársak! Pártunk története magában foglalja a kommunisták ..áKépzőművészeti kiállítás Szentendrén (Folytatás az 1. oldalról.) zeumok igazgatója köszöntötte. Ezután dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese nyitotta meg a tárlatot: Dr. Csicsay Iván megnyitója: Tisztelt hallgatóság! Kedves elvtársak! Immár hagyomány Pest megyében, hogy nagy nemzeti vagy nemzetközi ünnepek, évfordulók alkalmával és ezek tiszteletére a megyénkben élő képzőművészek alkotásaiból kiállítást rendezünk. Ez évben képzőművészeink — festők, szobrászok, keramikusok — és a kiállítás rendezői a KMP 50 év előtti megalakulására, a hősi harcokra, emberekre és eszmékre emlékeznek. Emlékeznek és tisztelegnek. Tisztelegnek alkotásaikkal, amelyek a bennünk körülvevő világról száló őszinte vallomások. így találkozik a jelen a múlttal, a fél évszázad előtti történelmi eseményekkel. 50 éve, hogy a lenini eszmék és a győzelmes oroszországi forradalom hatására Magyar- országon is .megalakult az új típusú forradalmi párt, a munkásosztály vezető ereje, a KMP. A párt öt évtizedes története küzdelmek, harcok, sikerek, átmeneti vereségek és visszavonhatatlan győzelmek története. Művészeink az 50 év harcának eredményét: a jelent akarják ábrázolni — a ma emberének. A teljes életet — tehát mindazt, ami benne érték és erő; mindazt, ami mindennél nagyobb, amiért meghalni, de még inkább élni érdemes! A tegnapban ábrázolni a mát, a mában — a holnapot, amely nem lehet más, mint a beteljesült szocializmus — ez a modern kor művészének hivatása és hitvallása. A megye művészei: a szentendrei, a váci centrum és az alföldi terület művészei most együttesen, bár különböző képi, plasztikai megfogalmazások által, korszerű hangon vallanak jelenünkről — jelenünknek. Néhány mai témájával is kötődik az 5 évtizedes harchoz, a munkásosztály jövőt teremtő, küzdelmes korszakához. Rózsa Péter: Partizánja, Balogh László: konstruktív kubikosfigurája. Pál Mihály: 50 év ünnepe c kisplasztikája. A harc és a győzelem szimbolikus megfogalmazásai. De a jelen valóságot tükrözi itt minden kép, szobor, műtárgy — s ezzel akarunk most ünnepelni. Egymás mellett: a világszerte ismert mesterek és a szárnyait próbálgató legfiatalabb generáció; a kiforrott, letisztult művek — és az izgalmas kezdeményezések; az új születésével járó vajúdások, útkeresések — de mindegyik az ember, a munka, az élet szépségét dicsérik. A különböző stílusirányzatokat — a posztimpresszionizmust, a konstruktivizmust, a lírai realizmust, a szürrealizmust a közös szocialista-humanista tartalom fűzi össze. E jubileumi kiállítás eszmei és művészi hitvallása képzőművészeinknek. És e művészi hitvallás Juhász Gyula szavaival kifejezve: „Dolgozni föl mind, lankadatlan, Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: itt nem boldogul más, csak aki alkot, aki munkás.” Ünnepi szavak után egy nagyon prózai kérdés. Prózai — de gondolom, művészben és látogatóban egyaránt az öröm érzését váltja ki. Tudniillik arról van szó, hogy 48 művész 80 alkotásából — amint erről meggyőződhettek — a KISZ megyei bizottsága, a járási— városi tanácsok és a megyei tanács: 24 művésztől 30 művet közel százötvenezer forint értékben megvásároltak. Ügy gondolom, ennek alapján joggal tartjuk tárgyilagosnak azt a megállapítást, hogy megyénkben az állami és társadalmi szervek mecénási kötelezettségüknek eleget tesznek. De ha művészeink a későbbi években is hasonló mértékben várják el az állami szervek vásárlását, akkor úgy vélem: a kölcsönös előnyök elvének alapján és jogcímén a vásárlók számára is biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy megfogalmazzák igényeiket az alkotóikkal szemben. A mostani és az elkövetkező évek vásárlásaival az 1970-re felépülő kibővített Ferenczy Károly Múzeum modern képtárának anyagát kívánjuk megalapozni. Biztosak vagyunk abban, hogy a közös célért, a szebb, a boldogabb jövőért egyaránt lelkesedő és cselekedni akaró művészek és mecénások egy- másratalálása még több örömet fog okozni az igazi mecénásnak: a művészetet egyre inkább megszerető és érteni megtanuló dolgozó népnek. És végül még az előbbinél is materialistább feladatomnak teszek eleget, amikor a képzőművészeti lektorátus zsűrijének javaslata alapján, munkásságuk elismeréseként 2000—2000 forintot nyújtok át: Deim Pál, Pirk János, llosvay Varga István, Hock Ferenc, Mizser Pál festőművészeknek.-' A jutalmak átnyújtása, az elismerő, köszöntő szavak után a megjelentek megtekintették a tárlatot, melynek kitűnően sikerült, művészi összeállítása Petényi Katalin művészettörténészt dicséri. rom nemzedékének harcát a munkásosztály felszabadításáért, a szocializmus építéséért. Nagy örömünkre szolgál, hogy pártunkban, pártbizottságunkban a szocializmus ifjú építői mellett jelen vannak és erejükhöz mérten tevékenykednek idős elvtársak is, akik hosszú időn át részesei voltak a párt harcainak. Talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy a párt történelmét még a ma élő parttagok élettörténetén keresztül is meg lehetne írni. Olyan megbecsült harcosok vannak körünkben, mint György Béla elvtárs és Virág Gábor elvtárs, akik részt vettek a világ első szocialista államának, a Szovjetuniónak a megteremtésében és fegyverrel védelmezték azt. Élnek még olyan elvtársak, akik 1918—19-ben a magyar munkásmozgalom aktív harcosai voltak és a munkásosztály győzelmében vetett hitüket később sem tudta megtörni sem a börtön, sem az üldöztetés. Külön elismeréssel említjük meg közülük Antal Adolf, Györki Ádám és Asztalos József elvtársakat, akik az 1956-os ellenforradalom idején újból fegyvert fogtak a szocialista haza védelmére. Pártunkban tevékenykednek ma is sokan azon évtársak közül, akik a Horthy- rendszer sötét éveiben életüket és szabadságukat kockáztatva küzdöttek a fasizmus, a háború ellen és kovácsolódtak igaz kommunistákká. Súlyán Mihály elvtárs, a Viharsarokban küzdött a nincstelen kubikosok jobb életéért, Szikora Pál elvtárs a füleld gyárban szervezte a munkásokat, La- czó István elvtárs, a felvidéki partizánok összekötője és szállásadója volt, Kiss Ferenc, Medgyes Tiborné és Pandler Jánosné, az angyalföldi munkásmozgalom veteránjai. A járás munkáslakta területén harcoló elvtársaink közül többek között Németh Pál, Tinka György és Schneider Pál elv- társak lehetnek példaképei a mai nemzedéknek. A megemlített elvtársak ma is, erejüket nem kímélve •dolgoznak , a párt jelenlegi feladatainak mcgval&si íásáér t. Az ő példájukat követték azok a kommunisták, akik a magyar munkásmozgalom dicső hagyományain nevelkedve a fel- szabadulás után elsők között léptek a párt soraiba és azóta is a legjobb pártmunkások között vannak. Közülük is kiemelném Dely Károly, Jobbágy Pálné, Pál István és Bogdányi Béla elvtársakat. A régi párttagok ma már a párt és nép széles közvéleményében az őket megillető erkölcsi és politikai megbecsülést élvezik. Járásunkban 24 elvtárs kapta meg a „Szocialista Hazáért Érdemrend” kitüntetést, az ezzel járó anyagi kedvezményeket és erkölcsi elismerést. A Központi Bizottság és a kormány intézkedésein túl párttagjaink az idős harcosoknak kijáró tisztelettel tekintenek rájuk. Szeretetük és megbecsülésük számtalan megnyilvánulása tanúskodik arról, hogy szívükben ég a dicső múlt emlékezete, amely erőt ad a jelen küzdelmeihez. Ezután Balogh László élvtárs az elmúlt 50 év gazdag tapasztalatairól, majd a fel- szabadulás után elért eredményekről számolt be a jelenlevőknek. Ünnepi beszéde után a terembe úttörők vonultak, dobszóra, és köszöntötték az ülés résztvevőit, verssel, virággal, énekkel. Dr. Vida Gyula zárszava után az ünnepi pártbizottsági ülés az lnternacionálé hangjaival ért véget. ★ Cegléden a zászlódíszbe öltözött városi tanácsházán tegnap délelőtt a ceglédi járás tartotta ünnepi pártbizottsági ülését. A termet kék drapériára helyezett vörös selyemzászló díszítette. Az elnökség mögött helyezték el Kallós Elek ceglédi szobrászművész Lenin- szobrát. Az elnökségben foglalt helyet Arató Jenő, a Pest megyei Pártbizottság tagja, a munkásőrség megyei parancsnoka, Varga Ferenc, a járási. Szeleczki Mihály, a városi pártbizottság titkára és a járási tanács elnöke, Bencsik Mihály. Ott voltak a fegyveres erők parancsnokai, a társadalmi és tömegszervezetek, üzemek és gazdaságok képviselői. Ünnepi beszédet Varga Ferenc, a járási pártbizottság első titkára mondott. Méltatta a párt harcát, történelmi összefüggésekben vázolta a múlt országos és helyi párttörténeti eseményeit. A hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok nevében a szovjet tisztek meleg szeretettel üdvözölték az ünnepi pártbizottsági ülés részvevőit. Az esemény kedves percei voltak, amikor dobpergés közben megérkeztek az úttörők, hogy köszöntsék a megjelenteket. ★ A fiatalok látványos bevonulása és üdvözlése jelezte Nagykőrösön is, hogy az esemény egyaránt öregek és ifjak ünnepe. A pártbizottság tegnapi ülésén itt Takács Jenő titkár emlékezett a fél évszázaddal ezelőtti eseményre. Vendégeik voltak azok a veteránok, akik szerepet játszottak az 1919-es Tanácsköztársaság megalakulásában, s akik 1944- ben a város felszabadítását követően megalakították az MKP-t. A Pest megyei Párt- bizottságot Somodi Gyula, a végrehajtó bizottság tagja, a pártbizottság osztályvezetője képviselte. ★ Dabason ugyancsak tegnap rendezték a kibővített pártbizottsági ülést és ünnepséget, amelyre eljött Jámbor Miklós, a Pest megyei Pártbizottság titkára is. Megkülönböztetett tisztelettel övezték az egykori direktóriumi elnököt, Nagy Tamást, a párt idősebb harcosait, a kitüntetett pártmunkásokat. Megjelentek a szovjet és magyar katonai alakulatok magas rangú képviselői. A KMP megalakulására s a párt harcaira ünnepi beszédében Ihászi József, a Dabasi Járási Pártbizottság első titkára emlékeztetett. ★ Sokan jöttek el a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat ünnepségére is. Vendégük volt. IfCndvai István, a Pest megyei Pártbizottság titkára, Palotás Károly, az SZMT vezető ' titkára, a Pest megyei párt-vb tagjai. A részvevők közül sokan tagjai voltak az egykori Vörös Hadseregnek. A vállalat vezetőinek jelenlété-i ben njegtartott ünnepségen Jólesz Sándor pártbizottsági titkár mondott ünnepi beszédet. Felvonultak harsonával, dobszóval a csepeli iskolások és ifjúgárdisták. A vállalat pártós szakszervezeti bizottságának képviselői kötöttek szalagot zászlójukra. Az ünnepség keretében kiválódolgozó-jelvényeket és jutalmakat adtak át Koszorúzások Budapesten és Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról.) lyezte el. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség' nevében Méhes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának titkára helyezte el a megemlékezés virágait. A koszorúzási ünnepség az lnternacionálé hangjaival zárult. Kádár János ezután — az MSZMP Politikai Bizottságának megjelent tagjai és póttagjai társaságában — megtekintette a Kommunisták Magyarországi Pártjának emlékeit őrző Visegrádi utcai állandó kiállítást. A párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából vasárnap koszorúzási ünnepséget tartottak annál az emléktáblánál, amely a KMP megalakulásának színhelyét jelöli a Városmajor utca 42. számú ház falán. Az emléktábla előtt a fegyveres testületek tagjai álltak díszőrséget, majd a Himnusz hangjai után a Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága nevében Szépvölgyi Zoltán, a párt- bizottság titkára helyezte el a megemlékezés virágait. A koszorúzási ünnepség a Interna- cionálé hangjaival zárult. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából hétfő délelőtt Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete koszorút helyezett el a Len inmauzóleumon. A hatalmas virágkoszorú vörös szalagján ez a felirat áll: „A nagy Leninnek a KMP megalakulása 50. évfordulója alkalmából — a Magyar Nép- köztársaság moszkvai nagykövetsége.” Ezt követően Szipka József nagykövetnek, valamint a moszkvai magyar kolónia koszorúzáson részt vevő tagjainak útja a Novogyevicsjei temetőbe vezetett, ahol megkoszorúzták Mosolygó Antalnak, Geiger Jánosnak, Birmann Istvánnak és Vántus Károlynak, a KMP alapító tagjainak sírját. A szovjet sajtó továbbra is nagy teret szentel a pártalakulás jubileumi eseményeinek. A Pravda hétfői száma egy teljes oldalon publikálja Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának a KMP megalakulása 50. évfordulója alkalmából tartott ünnepi KB-ülésen elhangzott beszédét. Merész döntés De Gaulle tábornok nem hajlandó leértékelni a francia frankot. Tízesztendős uralmának legfőbb eredményeként mindig is azt emlegette, hogy a franciák,pénze végre értékálló lett, azok után, hogy az 1958-ig élt negyedik köztársaság kormányai szinte minden második-harmadik esztendőben a devalválás kegyetlen eszközéhez kényszerültek folyamodni az ország zilált pénzügyi helyzetének pillanatnyi rend behozásához. A tábornok-elnök már napokkal ezelőtt értésre adta, hogy makacsul ragaszkodik a frank értékének fenntartásához, a devalválást „abszurdumnak” minősítette. Így igazság szerint nem is kellett meglepetést keltenie a szombat esti szűk szavú párizsi bejelentésnek, amelyben az Elysée-palota ura elutasította a sokak által megjósolt és éppen a Franciaország „szövetségesei” által követelt értékcsökkentést. Hogy mégis meghökkentek Bonnban vagy Londonban a párizsi döntés hírére, az azzal magyarázható: pusztán pénzügyileg, a nagybankok szemszögéből nézve a frank devalválása elkerülhetetlennek látszott. Az évek óta tartó nyugati pénzügyi válság jelenlegi szakaszában azonban nemcsupán a gazdasági, pénzügyi, tényezők, esnek a legnagyobb súly- lyal a latba. Politikai meggondolások is közrejátszanak. De Gaulle tábornok pedig, aki sohasem titkolta, hogy a politikát előbbre helyezi a gazdaságnál, merész játszmába kezdett az őt szorító pénzügyi nehézségek leküzdésére. Nem engedhette meg, hogy a pillanatnyi nyugat-európai pénzügyi válságból elsősorban Bonn húzhasson hasznot és ezzel megerősítse gazdasági helyzetét. Ügy tűnik, hogy a kuiisz- szák mögött lefolyt francia—amerikai alkudozások során a párizsi kormány Washington támogatását is megszerezte. jDe Gaulle döntésével kiéleződik a francia—nyugatnémet ellentét, csökkenni látszik a francia—amerikai szembenállás. Így foglalható össze sommásan a párizsi bejelentés külpolitikai hatása. Külföldi kavicsok Firenze 1 — Én is magyar vagyok! — hallottuk a szót annak az asszonynak a szájából, akitől éppen aziránt érdeklődtünk, merre találjuk az Uffizi-kép- tárat. Nem érzek magamban különösebb képességet arra, hogy a szavak ízét, amellyel e mondatot kimondta, leírjam. Fáradtak voltunk, bebarangoltuk Firenze utcáit. Már megbámultunk minden megbámulni valót, s egyszer csak ez az asszony ... Olaszul szólítottuk meg, s a válaszát kollégámmal magyarul tárgyaltuk egymás között. — Én is magyar vagyok! — halljuk, s minden porci- kája, de legjobban a szeme örült. Húzna, vonszolna bennünket, mi szabódunk. Végül az egyik kávéház teraszán, fekete mellett jutunk szóhoz. Most hogy idehaza visszagondolok rá, úgy hiszem, az lesz a helyes, ha én, az újságíró, egy szót sem szólok, hagyom őt beszélni. Minden toldalék, vagy jól időzített, rafinált megjegyzés nélkül csupán leírom és közreadom szavait. — 1944-ben kerültem ki Olaszországba — kezdte. — A bátyám itt orvos. 1926-ban jött ki ide tanulni. Megnősült, családja van, s 1942 óta olasz állampolgár. Most jól praktizál, én is náluk élek. — Remélem — vágott hirtelen közbe —, maguk nem titkosrendőrök, s nem propagandisták? Ah, de mit törődöm vele, én szabad országban élek — nyugtatta meg magát, majd így folytatta: — Áttértem a katolikus vallásra. Pedig itt nincs antiszemitizmus. Áttértem, mert így könnyebben lehet boldogulni. S mondják meg maguk, no, nagyon szépen kérem, mondják meg, hát maguk nem tennék meg, ha csak így kaphatnának állást? Régóta élek a bátyám nyakán, nem panaszkodom, megvan mindenem, de szeretnék én is dolgozni, s itt előnyben részesítik — sőt — a katolikus embereket. Én hiszek az Istenben, nekem olyan mindegy, hogy milyen formában áldozom neki. Az olaszok jó emberek, nem üldöznek bennünket. Mussolini rendes ember volt, nem úgy, mint Hitler, ő békében hagyott bennünket ... — Ó — fohászkodik az ég felé —, bárcsak otthon, Magyarországon is olyan fasizmus volna, mint itt volt. Gondolkodás nélkül hazamennék. Higgyék el, úgy vágyom haza. De a kommunistáktól... A beszélgetés közel 40 percig tartott, de nem hiszem, hogy a fent leírtaknál többet mondana, ha még kétszáz sort ideírnék. Minthogy nekünk sem mondott többet az első öt percnél az a 35 perc, amennyivel tovább tartott. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy külföldről hazatérve, miért nem hagyjuk békében a kapitalizmust. Mit kell annyit szidni, beszélni róla? Tudja mindenki, hogy ott kapitalizmus van és kész. Beszéljünk, írjunk inkább másról, írjunk Olaszországról. Jó vicc! Ha akarnám, sem menne. Ó, szent együgyűség! Most visszagondolva: hogyan írhatnék, beszélhetnék Olaszországról másként? Hiszen még ki sem nyitottuk a szánkat Itáliában, s máris — jó- vagy rosszindulattal — ezer és ezer kérdéssel rohantak meg, amelyek sokkal inkább hasonlítottak a vádhoz, mint kérdéshez. Ugye, éhezünk? Ugye. sok az orosz? Ugye, ott mindenki politikai rendőr, ugye, maguknál nem szabad templomba járni. Ugye így, ugye úgy. S ha a legkisebb ellenvetést csináltad, már propagandistának neveztek, úgyhogy később már féltél: azt sem hiszik el < í
