Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-24 / 276. szám
10 r*m ütem r/if’/rlflD 1968. NOVEMBER 21., VASÄRNAP SZÁNTÓ GÁBOR: Jgy Tíz részre szaggatom, bőrömbe csavarom szemem varrógépével fércelem testem idegzsigereivel átkötöm úgy adom húzatnak rá a levegőt teknőt lavórt vasalót életünk egyszerű alkatrészeit az első és utolsó sort toliamból a tintát . . percnyi véremet tenyeredbe csöpögtetem az életem testedbe költözik HARMADIKNAK. § Hunyorogva nézek fel a $ négy emelet magasba: a te- $ tőhöz erősítve, kötélhágcsó $ lóg f entről a járdára, kettős ^ kötele fokokra osztva. Hág- ^ cső: a szóról Júlia jut & eszembe, s Vondd ös Júlia: össze kárpitod, szerelmes éj, A nap szemét kötözd be, s Rómeó Nem-látva-hallva fusson karjaidba. Hágcsó: itt most szó sincs S shakespeari költészetről, ez $ a leghétköznapibb próza. A hágcsón, éppen a tető alatt, § egy overálos férfi kapaszko- ^ dik, kezében hosszúrúd. Nem, ^ nem Rómeó, ha az lenne, ^ rendelkezésére állna a lép- S csőház, vagy a lift — ha jár. '"/"""'S'SSSSSSS/'SSSSSSSSSSS/SSS//SSS/S/SSSSSSSS/SSS/SS///SSSSS/SSS/SSSSSSS/S/SSSS/^ KERTÉSZ LÁSZLÓ: T urmix BODO BÉLA: Hágcsón Arról van szó: a szecesszió divatjának sok fővárosi házát gipszdíszítéssel tarkították, például ezt is, ahonnan a kötélhágcsó lóg alá. A gipszminták elmállódtak, s most — tatarozzák a házat —, le kell őket verni, nehogy idővel — végső romlásukkor — a járókelők fejére zuhanjanak. A gipszek „Rómeója” rúd- jával bökdösi az avatagot, hull lefelé az áldás, porfelhő, s püffen estében a lelökött gipszdarab. Az ember gyakran magához mér másokat, eltűnődtem: elindulnék-e ezen a himbál ódzó kettős kötélen szerelőmért, vagy gipszért? Kihagyom magamat a feleletből, sokan nem tennék meg Szédül-e? — kérdezem később a ház arcának farag- csálójától. Szédül-e a magasban, amikor lenéz s a mélységben látja az utcát, s a szétroncsolt faldarabokat? Nem is várhattam más választ, mint nemet — ha szédülne, nem mászna fel, létezik más munka is. Aztán azt kérdeztem: ült-e már repülőgépen? Kiderült, nem, de nem is kívánt soha, az túl magasan jár a felhők alatt — hát inkább nem. A felhők is mások, a háztető is más. A kötélhágcsó fokát érzi a cipőtalpa alatt, különben is fenn biztonsági övvel erősíti magát a hágcsóhoz. , Ez a foglalkozása. A házat tatarozni kell, ez az élet rendje. A házban lakik egy sebészorvos, mindennapra esik néhány műtétje. Megtörténhet, egyszer éppen ezt az embert operálja, őt, aki a házat tatarozza. Az orvos kezében kés, nem fél, amikor az eleven húsba vág? Miért félne? Az a feladata, feltárja késével a beteg részt. Közhely, ; <Je a közhelyek valamiféle rangot kapnak. Ha én lakóm a házban, azt mesélem: na végre, tatarozzák a házunkat. Vagyis ez a férfi, aki a kötél fokán négy emelet magasban áll — az én hajlékomon munkálkodik. Rendbe hozatom a télikabátomat, a szabómester tehát nekem dolgozik. Körülnézek: milyen nagy úr vagyok, persze, együtt mindenkivel. A cipőgyár cipőt csinál nekem, mások megszövik számomra a szövetet, megsütik a zsemlémet, megborötválnak, megnyírják kérésemre a hajamat. Csákányozzák a szenet, hogy ne fázzam, csiszolják okulárém üvegét, helyre hozzák törött ablakomat, termelik nekem az áramot, fölaggatják csilláromat... Mindenki csinál valamit azért, hogy úgy éljek, ahogy élek, sok ezer kar fárad, izmok feszülnék, gyógyszert készítenek nekem, fát ültetnek az ablakom alá, a pincér — ha éppen az ő asztala — elém teszi az ételt, felsöprik az utcámat. Igyekszem megnyugtatni magamat, én is adok valamit a közösbe,,., mint ahogy mindenki ad. Kérdezgetem a háztatarozót: — Ha végez a munkával? — Megmosakszom. Asszony, gyerek, vacsora. — Hidegek már az éjszakák. Rossz felkelni reggel? — Az ember felkél. — Gondja van? — Mint mindenkinek. Most beteg a gyerek. —'■ Szeret inni? — Módjával. Persze, szombaton. — A ház milyen, ahol lakik? — Múlt évben festették. — Jól? — Hát arról lehetne beszélni. — Ez kritika? — Az. Kritizálni mindenki szeret. — És ha a maga munkáját kritizálják? — Tessék. Lehet. De ha rendesen csinálom, nem örülök. ha kritizálják. — Most, hogy lejött a hágcsóról, mit tenne szívesen? — Elszívok egy cigarettát, aztán visszamegyek. Kicsit tétovázok. Aztán: — Szeretne ajándékba kapni egy autóbuszt? Rögtön észreveszem: rossz a kérdés, nem tartja komolynak. Nem is tathatja. — Inkább egy kis víkend- házat. Még egy kérdés, de előre sejtem, buta kérdés: — Jó élni? — Nem olyan buta, amit kérdez. Nagyon jó élni! Qlyan fiam van, csupa ész. Parolázunk. Erős a szorítása, mintha biztatna. Eldobja a csikket, rátapos a gipszporban. Indul a magasba. Nem fél, nem szédül. így kell tennie. Ez a rend. § KÖNYVESPOLC % (Legyőzhetetlen erő | A magyar kommunista mozgalom szervezeti fejlődésének 50 éve ^ Az MSZMP Központi Bizott- ^ ságának Párttörténeti Intézete a párt megalakulásának ötve- S nedik évfordulóját olyan ta- | nulmánykötettel köszönti, ami- § lyet már régóta nélkülöztek ^ azok, akik a munkásmozgalom ^ történetével foglalkoztak. A ^ Legyőzhetetlen erő nem párt- ^ történet, de lényegében és ér- ^ tékeit tekintve a magyar kom- ^ munista mozgalom fél évszá- ^ zadának tömör összefoglalója. § A bevezető tanulmány — § szerzője Gábor Sándorné — a ^ párt megalakulását, a Tanács- ^ köztársaság alatt végzett szer- ^ vezeti munkáját követi nyo- ^ mon. Szabó Ágnes a párt újjá- ^ szervezését, az illegális kom- ^ munista szervezetek létrejöt- S tét, Borsányi György pedig az i 1929—1935. közötti évek törté- S netét dolgozta fel. Pintér Ist- § ván a KMP-nek az 1936—1944. ^ között végzett munkáját vizs- ^ gálja, Szabó Éva az MKP meg- ^ alakulását, Rákosi Sándor pe- ^ dig az MDP tevékenységét ^ dolgozta fel. A kötet két be- ^ fejező tanulmányának szerző- je, Szenes Iván, illetve Lajtai S Vera az MSZMP megszerve- | zését és tevékenységének ki- ^ bontakozását, illetve a párt $ VIII. kongresszusa utáni fej- ^ lődését elemzi. § A nyolc tanulmány a ma^ gyár történelem nyolc idősza- § kának határköveit választotta bályzata milyen hatással volt a kommunista mozgalom további alakulására, egészen odáig, hogy az illegális harcot hogyan nehezítették a szervezeti kérdésekben mutatkozó egyenetlenségek. A párt föi- szabadulás előtti szervezeti történetével foglalkozó tanulmányok közül végül is Pintér István írása az, melyet leginkább jellemez téma és földolgozás egysége, nemcsak azért, mert a magyar kommunista mozgalom ekkor élte át a legvéresebb fasizmus . minden megpróbáltatását, hanem azért is, mert a szerző imponáló témaismerettel segít eligazodni e bonyolult időszak eseményeiben. A fölszabadulás utáni, immár több mint huszonkét esztendő drámai fordulatokban is bővelkedő eseménysora érthetően elválaszthatatlan a kommunista mozgalomtól, a párt tevékenységétől. Az illegális, tehát számbelileg kicsinek számító párt tömegpárttá lett, az ország legfőbb vezető erejévé, s e folyamat dinamikáját érzékeltetni nem könnyű feladat Szabó Éva egészében megoldja ezt a feladatot, mégis, elsősorban az összefüggések elnagyoltságával hiányérzetet hagy az olvasóban. Ugyancsak ezt érezhetjük Rákosi Sándor írásának elolvastán is. Mintha még mindig hatnának rossz beidegződések, s • ezek akadályoznák a párt szervezeti munkájában is megnyilatkozó éles ellentmondások teljes föltárását. Az 1956 utáni időszakkal foglalkozó két tanulmány C ixailcm. Ild leli IvU VtrlL VdldbZlUUd § kiindulópontként, mintegy ez- ^'zel is jelezve, hogy a párt — ^ természetes politikai fejlődésé- ^ ben éppúgy, mint á szervezeti- § ben — az adott valósággal ^ mindig szoros kapcsolatban ^ végezte munkáját, s nemcsak már kevésbé „kényes” tema- ^ részese, hanem döntő alkotója tika földolgozása, s talán ép- i volt történelmünk utolsó öt- pen ezért a politikai kérdések & ven esztendejének; dominálnak a szűkén vett | A párt megalakulásának je- szervezeti vizsgálódások rová- ^ lentőségét, szerepét a refor- sára. ^ mista vezetés alatt álló — A kritikai észrevételek elle- MSZDP, szakszervezetek — nére a kötet megfelel válasz- 5 munkásmozgalom radikalizá- 'tott feladatának, s az is vitat- S lásában, a valóban forradalmi hatatlan, hogy igen fontos for- \ célok kitűzésében e helyen rása, mondhatni: kézikönyve äj Ként''Szükséges''" réáklétésen ' lesz a további vitsgálóidásriak, ^ méltatni, ám a fölfedezés ere- de kutatómunkának is. Mert a § jével hat mindaz, amit Gábor Legyőzhetetlen erő úttörő vállalkozás, első lépés. E vállalkozás folytatása, a további lépések megtétele nemcsak lehetőség,» hanem — kötelesség is. Az ötvenesztendős kommunista mozgalom történelmi jelentősége kötelez erre. (Kossuth Könyvkiadó.) M. O. ^ Sándorné és Szabó Ágnes kö- ^ zöl a párt szervezeti erejéről, ^ a területi pártszervezetek ^ működéséről, illetve az ille- ^ galitásban megtett első lé- i pésekről. Éppen a részletek § teszik ^ szét, a1 S első, ic § teszik érthetővé a nagy egé- attól kezdve, hogy a párt ideiglenes szervezeti szaKÖNYVESBOLTBAN: — FRISSEN KÉSZÜLT FOT-KISALAG Pagel-em léktá bla — diófából Fót-Kisalagon él és alkot Németh Kálmán faszobrász, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott főrestaurátora. Az idős művész jelenleg a Veszprém megyei Tanács 'megrendelésére diófából emléktáblát farag. A nagyméretű, díszes faragású tábla a múlt században élt John Paget angliai sírjára kelül, aki gyakori vendég volt a zött ő írt elsőnek hazája nyel- ^ vén a magyar tenger szépségé- § ről. Németh Kálmán készül a jövő évben Foton . megrendezendő kiállításá- § ra f is. Elsőnek tanítványai, a há- ^ zában tanuló fóti általános is- ^ kolások munkáit mutatják be, § majd a művész alkotásaiból S Balaton partján, s többek kö- rendeznek tárlatot. ci zemeidben összezavarodik nak a zsugori viaszképek. Viaszból vannak, mint az örökmécses, állandóan égnek. Amikor akarsz könnyezel. Így élsz, megríkatva azs embereket. Így élsz, tántorogva könnyeid között. így élsz, állandóan félő szerelemben. Felszippantod boldogan az út porát, a tárgyakat, kitapogatod az érzékeny ideghúrokat, játszol velük, babrálod a legfélénkebb pontokat, a legelrejtettebb zugokat, mit sem törődsz a fájdalmas szisszenésekkel. A kezed finom. Tenyereden a ráncok szálanként futnak, ujjaid hosszan, vékonyan tapintanak. Az arcod szép. A kifejezéste- lenségben van valami égő türelmetlenség, tudniakarás. Mikor megismerkedtünk, köd volt a városon. Végigfutott a járdákon, befészkelödött a hómarta házak közé. Az orromig sem láttam. Az utcákon fekete esernyők fúródtak a ködfalnak, elvesztek az üres semmiségben. Idegesítő, amikor nem lát az ember. Amikor összefut boldog-boldogtalannal és hebegve kér bocsánatot és a kirakatok üvegei elutasítják a vevőket, mert be- furakszik a tüdőkbe az ólmos levegő. A színesség: a piros, a fekete egyhangú szürkeséggé válik. Baktattam az utcákon, nem érdekelt semmi, a felizzó neonszálak, a forgalomerdő plazmaként nyúl„ messzire, a végtelenbe. Összevesztem otthon, magamra kapott kabátban bolyongtam az egyszer sem látott helyeken. Néztem a nőket, a kávéházak füstjét az elkeveredő •köddel — semmit sem láttam, semmi nem hatolt az agysejtekig, elvesztek a látóbíboron, elcsúsztak az ólmos levegőben. Ekkor ragadtál karon. Meglepődtem, azt hittem Ha majd újra köd hülye vicc, vagy hátborzongató rémlátomás: hosszú szőke hajad végigsöpörte a vadpiros kabátod. — Merre megy? — kérdezted. — Egyenesen — válaszoltam mogorván, nem tudtam, mire vélni a pillanatok girbe-gurba játékát, azt, hogy így hoz valakivel össze a sors. Én is. Elkísérhetem? — szorosabbra fogtad a karomon az orkánt, rámtapadt a pulóver. rp gyütt mentünk tovább. Ih ■Ijedt nyíltsággal kérdőjelek kergetöztek bennem, bátortalanul tolongtak, közülük egy sem.^szabadult hanggá. Utcán ismerkedő lányok ... Anyám volt előttem, amikor azt mondja: „Csak az ilyenekkel vigyázz, fiam, kiszwrmk, mint a skorpiók ...” Akkor el sem hittem, most itt van előttem, illetve mellettem: démoni léptekkel, álomszép alakkal, elfolyó hajjal. Mit csináljak? Kopogtak az utcán lépteink, nem hallottuk őket, áttördelle a csúcsforgalmi zsivaj — már a Kőrútnál járhattunk . ■, bizonytalan, határozatlan, balhiedelmektől gyötört, zavart és ideges hangulatban. Te tétován jöttél mellettem, kez£& is hol szorosan, hol félő-gyen- gén fogta karomat. Éreztem. esz... Akkor én mindent éreztem, a ködöt, a nagylombú fákat, a meleg cukrászdasarkokat, a mozik vetítővásznának fehérségét. — Mit csinál? — kérdezted, mikor gyengén megfogtam a kezedet. Kisiklottál, zavartan csattant a kijelentő kérdés: „Mit képzel?” Semmit. Szennypiros volt az arcom és szégyelltem magam. Mint az iskolásgyerek, rájöttem, valahol valami nem egyezik, valamit nem éftek. A kéz újra a karomra tapadt, szó nélkül, majdnem egyformán, sietősen léptünk. Most, hogy itt vagy előttem, játszol a képzeletemmel, fut- kározol a mezőn, virágot szedsz, megcsókolsz, most bátor vagyok. Mondhatok bármit, nem felelsz hűvös hangon, nem merevítheted meg a számat tőnCondataiddal. Emlékszem, kérdezősködtem, megtudtam, hogy nem dolgozol. Bántani akartalak: — Jó nem csinálni semmit? — Gondolkodni jó. — Csak azt szokott? — Mit is csinálhatnék? — Élhetne. Hozzám igyekezted igazítani lépteidet, lassan fejünkre borultak a ködoszlopok, a házak felfelé szélesedő téglalapjai, a zebrák piszkossárga négyszög gei. — Nem tegezhetném? —> kérdeztem gyorsan, hadarva. — Mindegy. — Neked minden mindegy? — Majdnem. Újra elfogott a menekülni akarás, valami ámokfutó szenvedély makacsságával szemtelen akartam lenni hozzád, legszívesebben erőszakoskodtam volna, csak a tőmondatok oltották ki a bántó közönyt. Nem tudtam közönyös maradni. Most, hogy csak képzeletben caplatunk a sárban, most minden simán megy. Forrón ölelsz, szavaid is lávaként hullanak. Akkor csak egyszer kérdeztél meg engem, hogy: — Hol vagyunk? — A Lenin kőrútnál. ‘ — Köszönöm, innen már egyedül is el tudok menni. \iem akartam elválni tőled. 11 Még a nevedet sem tudtam. Kétségbeesetten néztem rád, de te gyorsan oldalt fordítottad a fejed. Bátorságot merítve közeledtem: — Nem láthatnálak? Elmosolyodtál. — Máskor? — Igen, mondjuk holnap, meg holnapután, meg mindig... — Esetleg. Ha majd újra köd lesz ... Várlak, várom a szorító karodat, a kellemes, mélyen csengő hangodat. A rettenetből a borzadni tudás a múlté, újra szeretnék találkozni veled, amikor a sűrű köd egyenlővé tesz kettőnket» Még utánad akartam szólni akkor. Nem figyeltél rám, már csak a hátadon feszülő piros kabátod láthattam. Melletted bot kopogott. Fehér bot; ütemesen a szürkébbnél szürkébb aszfaltra . . Bán Tamás I I
