Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-15 / 268. szám
rm»v MfififKt zftíriap NYOLCEZER ESZTENDŐS TELEPÜLÉS a Baradla-barlang bejárata előtt Az aggteleki Baradla cseppkőbarlang bejárata előtt tereprendezés közben a földfelszín alatt mintegy négy méter mélységben csiszolt' kőkor- szakbeli település nyomaira bukkant Magyar Gábor geológus, a barlang igazgatója. Csaknem öt méter átmérőjű szabadtéri tűzhely került napvilágra, amelynek közepén több mint 20 centiméteres vastagságban szinte téglává égett az agyagos talaj. A tűzhely körül emberi és állati csontmaradványokat, finoman csiszolt kőszerszámokat, orsónehezéket, gabonaőr- lőkovet és nagyobb mennyiségű, vonalas díszítésű cseréptöredéket is találtak. A leletek — amelyeknek korát hét-nyolcezer évre becsülik — igazolják az ősrégészek eddigi feltevéseit, miszerint a meredek sziklafal tövében nyíló barlangbcjáró előtt hajdan őskori település volt, és lakói a föld alatti üregeket csak esős, hideg időben használták. HOTEL MARINA Tető alá került a Balaton legjobb idényszállodája, a balatonfüredi Hotel Marina. A parton elhelyezkedő 11 emeletes toronyszállót faburkolattal látták el, hogy a lehető legjobban illeszkedjék a tájba, s ugyanakkor az idény jellegét is hangsúlyozza. A szállóhoz csatlakozó motellal együtt a Hotel Marina 865 ágyas, s így a magyar tenger legnagyobb szállodájának tekinthető. A következő szezonban nyílik meg. Saját portánkon ©«• „Jaj, ezek a fiatalok, így beszél, S azt hiszi, hogy korosztálya többet ér”. Sokatmondó két sor Szörényiéit egyik számából. Mi mindannyian szidjuk a felnőtt társadalmat, nem is a | levegőbe beszélve, konkrét ésI súlyos konfliktusok alapján, i Az —, viszont — bennünket. Számos oka van rá, szintén. Az előítéletek, a begyöpösö- döttség és a konzervatívizmus miatt vádoljuk legtöbbször a felnőtteket. De ha alaposabban utánanézünk, nekünk sem kell a szomszédba mennünk érte! Este hét ára. Csö-iga telefon. — Halló! Semmi. Csöng megint. — Halló! Nincs válasz. Még egyszer. — Halló! A hívó hallgat. Titokzatosan és ellenségesen. Kárörömmel. Ez így megy két órán át ötpercenként. Se olvasni, se tévét nézni, se beszélgetni nem lehet. Ha fölvesszük, azért, ha nem akkor a végtelen hosszúra nyúló csengetés miatt. Ordítunk. — Ki az az agyalágyult? Próbá- 'unk a szívre hatni: hogy izé, betegek vagyunk, nem tudunk ugrálni, szelíd nevelői hangot ütünk meg; majd újra a szitkot. Nem használ. Türelmesen végighallgatja. Már tíz óra. És még egyszer. — Hálló! — Ne tessék haragudni! Csak én voltam, de ez az utolsó. — De... miért? Az istenre kérem, mondja meg, miért csinálta? — Unatkozom. — ?? Kivel beszéltünk? — M. Erzsi vagyok. S belekezd félénken — az únszoló kérdéseken felbátorodva — az önéletrajzába. Végül AZOKKAL FELVESZÜNK KÖZPONTI TELEPHELYÜNKRE: esztergályos marós, lakatos. ív- és lánqheqesztő, motorszerelő villanyszerelő elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat. mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat továbbá férfi segédmunkásokat, KÜLSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE: műszer- és technoloqiai szerelési munkahelyeinkre (Orosháza Szeqed környéke Százhalombatta. Szőny) csőszerelő központi fűtésszerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás a munkahét és minden második szombat szabad A vidéki munkahelyeken 44 órás a munkahét és minden szombat szabad. Munkásszállás, üzemi konyha van Bér megegyezés szerint. Segédmunkások részére hegesztőképzés. jelentkezés a Budapesti Kőolajipari Gépjyár Munkaügy* osztályán: Budapest XVIII.. Gyömrői út 79-83. Budapesti telephelyre segédgépkocsivezetőket GYAKORLAT NÉLKÜL FELVESZÜNK. Előnyben részesülnek katonaságtól leszerelt autójavító szakmabeliek. A gyakorlat megszerzése utón ió kereseti lehetőség UGYANITT gyakorlott gépkocsivezetéket é> rakodómunkásokat IS FELVESZÜNK Budapest különböző kerületeiben levő telepeinkre és kirendeltségeinkre. Vidékieknek munkásszállást és utazási költségtérítést nyújtunk. JELENTKEZÉS : ÉPÍTŐIPAR! SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT I sz Szállítási Üzemegység Budapest XIII., Rozsnyay u. 6. forgalmi osztály megbeszéljük, hogy másnap este telefonálás helyett meglátogat bennünket. Szimpla külsejű, de jól öltözött lány. Harmadikos gimnazista. Mint mondja, nem saját jószántából. Az anyja —, akivel ketten élnek — akarja, hogy érettségizzen. — Miért, te mit akarsz? — Semmit. Férjhez megyek, és ha muszáj, dolgozom. — Mit? — Ami jön. Valami hivatalban. Majd anyám kitalálja — De a férjhezmenéssel még igazán várhatsz. — Jobb túllenni rajta. Meg aztán, ha jól keres, én otthon maradhatok. — És feltűnt már az „álomlovag”. — Igen, járok egy sráccal. — Szereted? — Ezen még nem is gondolkoztam. Lehet. Az igaz, hogy nem elég okos, mindig a fut- ballról beszél, és nem tesz félre elég pénzt. — Hogyhogy nem tesz félre? — Ilyen idős korban —, már huszonegy éves — gondolni kell a családra, gyűjteni kell. Van neki takarékbetétje, csak az a baj, hogy elég gyakran kivesz belőle. Nem elég megfontolt. — Más hibája nincs? — De 'még az, hogy bajusza van, és hiába kérem, nem akarja levágatni. Ezen sokat veszekszünk. — Na, és hozzámész? — Igen. Mihelyt leérettségiztem. — De miért? — Lakása van. Túlságosan szélsőséges a példa? Nem is volt buta ez a kislány. Értelmesen és szabatosan fejezte ki magát. Csak éppen el sem tudja képzelni, hogy valami mást is csinálhatna az életével, mint amit az anyja, nagyanyja és a szomszédok feltehetően. És még egy megjegyzés, ami a legelgondol- koztatóbb. — A lányok mind irigyelnek az osztályban, amiért ilyen szerencsém van ezzel a sráccal. Már megpróbálták lecsapni a kezemről is. A mellettem levő asztalnál fiatal pár veszekszik. A lány kétségbeesetten bizonygat valamit, a fiú odavetett megjegyzésekkel hárítja el magától az érveket. Később már csak egy mondatot hajtogat megszállottan, süketen : — Ha nekem ilyen könnyen, akkor másnak is. Mit tudhatom én azt már ezután ... — De hát szeretlek, te hülye. Azért volt az egész! — Ezt mindenki mondhatja. Majd a többinek is ezt fogod mondani! Lényeg az, hogy nem volt benned tartás. Mert az természetes, hogy én mondtam, melyik fiú nem mondja ezt, de neked el kellett volna utasítanod! Megvárni, míg megkérem a kezedet! — Te őrült vagy. Még előttem az érettségi, aztán az egyetem, mikorra mehettem volna hozzád! Nem folytatom a párbeszéd leírását. Elég annyi, a fiú sem volt több tizennyolcnál. S mikor a lány a szemébe vágta, Duna-parti, kéz a kézben sétájuk után a fiú idősebb nőismerősénél volt „látogatóban” reggelig, csak ennyit mondott. — Az más. Sz. József Pesten, a MEDICOR-ban dolgozik. Örszentmiklósról jár be, megéri, tízforintos órabére van mint szakmunkásnak. Szereti is, amit csinál. Hároméves házas, nemrég született az első gyerekük, kislány. Saját családi házukban laknak, a felesége nem dolgozik. Jövőre számít a második gyerekre meg egy televízióra, később kocsit akar venni, hogy kirándulni vihesse a családot. A beszélgetés végén pofonnak érzem, amikor kimondja: huszonegy éves. Addig azt hittem, legalább harminc. Mert a tervekhez indokolásul mindig hozzáteszi. „Már nem vagyok fiatal.” Tizenhat éves kora óta gyűjti a pénzt a házra, persze, az anyjáék is segítettek, s maguk építették. — Nemigen jártam szórakozni azelőtt sem, de mpst, hogy megvan a gyerek is, a ház is, már kiöregedtem belőle. Mire meglesz mindenünk, nyugodtan élhetünk, élvezhetjük, amit összegyűjtöttünk. Nyugodtan fogunk megöregedni. Nem akarom fárasztani kortársaimat, a fiatalabb nemzedéket még hasonló, saját tapasztalaid húsz eset felsorolásával. Csak annyit: először magunkat próbáljuk nevelni, s csak aztán a felnőtteket, ha nálunk minden rendben van. Varga Vera MENTALIKOR A Magyar Likőripari Vállalat az eddig exportra készült, pecsétes barack- és pecsétes szilvapálinkát már belföldre is szállítja. Díszdobozban, hat kóstolópohárral hozza forgalomba a fütyülősbarackot, gazdagította a kedvelt koktél- és likőrválasztékot. Karácsonyra kerül forgalomba a mentalevél kivonatával és párlatával Ízesített különlegesség, a mentalikőr, ugyancsak karácsonyi ajándéknak szánja a Magyar Állami Pincegazdasággal közösen összeállított márka-vermutot és a Budafok bran- dyt tartalmazó díszdobozt. Küllők A z öregúr már jókor reggel ott toporog a folyosón. Frissen vasalt nadrágban, vigyázva ül a reggelihez, amit felesége most korábban készített el. Beesett, fakó arcában megül az elégedettség. Sietni kell, mert később zsúfolásig megtelik a rendelő... és amíg innen a faluvégéről bevánszorog az ember! Vigyázva minden lépésére, óvatosan elindul. Vékony testén lö- työgteti ruháját a szél. Botja szilárd talaj után matat, elbizonytalanodó lépteit segíti az omladozó rögökön. A járni tanuló gyerek örömével megáll néha pihenni: nézi a tejszínű felhőket, amint a nap elé ülnek, hogy opálos fényt borítsanak a reggelre. Az út felénél sokáig, mozdulatlanul áll, önmagába hallgatózik. Aggódva figyeli testének torkába szorult egyenetlen motorját. Egy biciklis rácsönget, ő fölrezzen és utat enged. A száguldó ember felidéz egy emléket. A jó illatú ing a gyógyszerszagot is kiszorította a szobából akkor reggel, mikor az orvos nem jött ki. Lesétált a kertbe és a nyugágyba ült. A doktor úrnak biztosan sok a dolga, komolyabb betegei vannak. Besétál ő egyedül is szép türelmesen hozzá. Miért ne? Bekopogtat az ajtaján ... és már látja is az orvos meglepett arcát: Jé! Hát maga bejött? Igazán derék! Ugye, mondtam én, nem kell félteni ezt a szívet. Tetszik látni: kutya baj! így rakosgatta egymás mellé nagy bátorsággal gondolatait, de a felesége megzavarta. Mellé állt a kerékpárral és kispárnát kötözött az ülésre. Először nem értette. Az asszony csak ennyit mondott: — Tessék — és még mutatta is kezével a félreérthetetlen szándékot. Hogy ő a gépre üljön?? Ezzel a szívvel? Hiszen kifulladna, egyetlen pedálnyomásra képtelen... — Majd én eltollak, csak ülj már fel — mondta az asszony és biztatóan mosolygott! Mintha a világ legkellemesebb műveletére készülne. Pedig egy nehéz, beteg embert akart eltolni gyenge karjával, az utca szemeláttára. Hát nem! Ezt azért mégsem! Másfél évtizedes betegsége alatt hány elképesztő gondolattal kellett már megbarátkoznia! No, de ezt! Ez lehetetlen! Fölemelkedett a nyugágyból és céltalanul ide-oda toporgott. Tehetetlenségében a torkát köszörülte többször is. Káprázó szeme előtt fényes táncba kezdtek a küllők és a kispárna virágai kajánul ránevettek. A harmat benedvesítette a cipőjét, lehajolt és ujjával elkente a fénylő bőrön a vízcseppeket. A küllők még mindig táncoltak, az asszony még mindig hallgatott. Csak állt és várt A szabálytalan kalimpálás dübörgéssé erősödött a fülében és meleg vérhullámok borították az arcát, amint nehezen föltápászkodott a gépre. A kormány ficánkolt a vékony kezekben, az asszony lélegzetét a haján érezte Mintha az emberek kíváncsi tekintete elölről és hátulról is összevissza lyukasztgatná megroggyant testét. |V agy sóhaj jal könnyít a nehéz emi-’ léken és megtörli izzadó homlokát. Lassabban, fáradtabb léptekkel indul tovább. A váróba sokára érkezik, megenyhült derűvel: mégiscsak sikerült... Egyedül megérkezett... A váró levegőtlen, a fehér székeken szomorú emberek ülnek Hallgatnak. Magukba szívják egymás elhasznált levegőjét. Aszott kezek nyugszar "k sötét szoknyákon, elpiszkolódott gipszben egy láb nyújtózik a szürke kövön. Kendőbe bugyolált ráncok, lehorgasztott fejek. Beszédtelen szemek tompa fénnyel csöndet szögeznek a falra. Többször körbejár az óra mutatója és egyre halványul az öregúr derűje. Nem köszönget jobbra-balra, az érkezőkre nem figyel, galamb-fejét botjára ejtve vár. Az ajtó ritkán nyílik és végtelen időre elnyeli az előtte ülőket. Fonnyadt ajkait egyre erősebben zárja és maga elé képzeli az orvos elégedett mosolyát. Már csak ez a kép élteti szelíd várakozását. A spanyolfal mögött csendes megadással vetkőzik. A szekrények tiszta üvege mögött műszerek hallgatnak. Az orvos nyakában csillog az egyik, fényesen, mint a kerékpárküllők. Mi ez? Majd kiugrik a szíve a torkán. Csak a gyaloglás ... biztosan ... Semmi más nem lehet... Nem. Nem. Ez nem vezetheti félre az orvost. Közben sóhajtozik és olvasni próbál a fegyelmezett szigorú arcról. Hol a mosoly? Még derű sincs rajta? Csodálkozó tágult szembogárral, egyre mélyebbre ráncolt homlokkal figyel sokáig az orvos, aztán megszólal: — Nem kell megijedni... de most kicsit hasznos lenne befeküdni a kórházba. Nincs semmi baj ... csak ... Ejnye! Milyen kár, hogy elmentek már a mentősök. No, majd holnap otthonról beviszik. Csak most nagyon vigyázva menjen haza... Jobb lenne, ha nem a saját lábán ... Döbbenten áll nadrágjával a kezében, aprp fején' felborzolódott hajszálakkal. ügyetlen kezével gombokat keresgél. öltözködik — Nem ijedek én már meg. doktor úr — és tétován az ajtó felé indul. F,felejt köszönni Kinn a feleség már várja, szorongó mosollyal. Ott a párna... és a küllők is ... Szótlanul felcihelődik és miközben forog a kerék, a m°ntő megváltó fehérségére gondol. Ónody Éva I MORFONDÍROZOK Játsszunk valami mást... En nem tudom, mikor kezdődött, de régóta tapasztalom, | hogy valami baj van a szakmai becsülettel, a jó értelemben vett üzleti szellemmel Lakótelepünkön a Patyo- | latba viszek egy férfiöltönyt, j meg egy kamasznadrágot, tisz- . títtatni. Az alkalmazott fennhangon mormogja: „Egy zakó, két nadrág, kp., pecs.” Szelíden helyesbítek: egy öltöny, egy nadrág, az igaz, hogy pecsétes, azért hoztam a tisztítóba, de nem igaz, hogy kopottak. „Kérem — kapom a választ —, amit már viseltek, az nálunk kopott.” Apelláta nincs. j Két hét múlva átveszem a zakót, s elhűlve látom, az alkalmazottnak volt igaza: a zakó csakugyan kopott, viseltes; egykor daliásán domborodó melle beesett, mondhatnám göthös. A két nadrágnak pedig összesen 12 éle van. Három-három, minden nadrágszáron. Más. Fodrászműhely, a Fűrész utcában. Szomszédasszonyunkat egy ismerős tanulólány invitálja: menjen el egyszer hozzájuk, náluk is olyan szépen dolgoznak, mint másutt, csak olcsóbban. Szomszédasszonyom a minap szót fogadott. A főnöknő ellenségesen fogadta: „Hogy kerül ide? Mit óhajt? Dauert? Sajnos, idegent nem vállalunk, nekünk törzsvendégeink vannak!” Ismerősöm elképedt: a törzsvendégek is csak idegenek voltak egyszer, vagy azok talán ott születtek, az üzletben? A főnöknő előbb csúnyán nézett, aztán kelletlenül szólt az egyik legénykének, sütögesse meg egy kicsit a vendég hajót, legalább gyakorolja. Szomszédom tiltakozott, ő hideg dauert kér, nem meleg vasat. A választ már nem hallotta, mert a főnökasszony az egyik tanulólányt egzecí- rozta. „Micsoda disznóság, iderendelni a fiúkat randira, munkaidőben, megállj, megmondalak anyadnak, az beléd veri a kést!” És így tovább, másfél órán át. A szomszédasszony fejét időközben megmosták, vizes hajjal üldögélt a székben. A főnöknő ordított, a kislány zokogott, a sütővasas fiú elbújt, a többiek elhúzódtak. Ismerősöm felállt, kendőt csavart a fejére, s elment a legközelebbi fodrászüzletbe. Négy óra múltán kissé összetörve, de új frizurával tért haza. Más. ÁFÉSZ zöldségüzlet a Majakovszkij utca 53-ban. Az ajtóban szálkás, szöges sarkú láda, cseresznyepaprikával. Mellette harminc centi hely, a vásárlóknak. A Nagymező utca felől jövet a ládát nem látni. Akkor veszem észre, amikor már majdnem átesem rajta. Nem lehetne eltenni az útból? — kérdem a boltvezetőt. „Képzelje, nem. A láda marad.” A szöveg kismiska, a hangsúlyhoz képest. A vérnyomásom négyszázra szökik, s most már nem hagyom any- nyiban. Miért nem lehet eltenni? Olyan öröm, ha a nőknek ronggyá tépi á harisnyáját? „Nézzen a lába elé, ne bámészkodjon.” Nem akarok hinni a fülemnek. Igazolványt veszek elő, s kérem a vezetőt, kövesse példámat. „Menjen innen, amíg szépen van” — kapom a jó tanácsot, s gyengébbek kedvéért a karjával kifelé mutat. Kifakadáscmat méla undorral hallgatja, aztán hátat fordít. Én nem tudom, mikor kezdődött, de már nagyon unom, hogy a közértben három papírt és négy absniclit kapok 10 deka szalámihoz, hogy a cipőboltban a nyolcvanéves mamóka is maga bajlódik a cipőfűzéssel, hogy a gázszerelőt négyszer kell kihívnom, amíg egyszer becsületesen beszabályozzák a gáztűhelyet, unom, hogy a hentes rámsózza a marhafaggyút, unom, hogy. .. Már felsorolni is unom. ny. é.
