Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-06 / 235. szám
nsr ME«»' *J£írhm 1968. OKTOBER G„ VASÁRNAP A német békeállam születésnapja A baráti Német Demokratikus Köztársaság ma ünnepli megalakításának 19. évfordulóját. A hitlerizmus szétzúzása új lehetőségeket tárt fel Európa népei számára, hogy új, igazságosabb életet, társadalmi berendezkedést teremtsenek maguknak. (Jj lehetőségek tárultak fel a német nép előtt is. A Német Demokratikus Köztársaság polgárai éltek is ezzel a lehetőséggel. Levonták a történelem szomorú tanulságait, leszámoltak a fasiszta, kapitalista múlttal és megteremtették a történelem első német békeállamát. Az a tény tehát, hogy Európa szívében létezik az NDK, nagyon fontos tényező földrészünk és az egész világ békéje szempontjából. Az NDK kormánya és az ország életében vezető szerepet betöltő Német Szocialista Egységpárt állandó feladatának tartja annak megakadályozását, hogy újabb imperialista háború induljon ki német földről. Ezért terjesztettek elő az elmúlt 19 év alatt több mint 150 javaslatot a két német állam kapcsolatainak normalizálására. Legutóbb is, körülbelül egy hónappal ezelőtt, az NDK kormánya újabb békés javaslatokkal fordult a bonni kormányhoz. Az NDK azonban nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is egyre fontosabb tényező. Bár korábban ez volt Németország iparilag legelmaradottabb része, az NDK ma már ott van a világ első tíz ipari hatalma sorában. A nép jólét és a kulturális színvonal emelkedését mutatja, hogy az NDK- ban ma már az összes családok kétharmadának van televíziós készüléke. Az NDK hazánk második legnagyobb külkereskedelmi partnerévé vált. A két testvéri ország népgazdasága számos területen szerencsésen kiegészíti egymást. Az évfordulón NDK-beli barátainkkal együtt ünnepiünk mi is, hiszen az ő sikereik egyúttal a mi sikereink is. Fenyegető röplapok (Folytatás az 1. oldalról.) egy tagjának a puskája véletlenül elsült. Pénteken a mexikói képviselőház megvitatta a diákmegmozdulások következtében kitört incidenseket s a vita folyamán tettlegességre került sor egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő között. Néhány perces verekedés után az ellenzéki képviselőt kiutasították a teremből. Társai kérésére később visszaengedték. A képviselőház egyébként szombati ülésén jóváhagyta az utcai zavargások ELUTAZOTT Budapestről J. A. Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere. PORTUGÁL DIÁKOK és más ellenzékiek tüntettek szombaton Lisszabon utcáin. A rendőrség gumibotokkal támadt rájuk, s heves ökölharc bontakozott ki. A LÜNENI bányarobbanás áldozatainak száma már 14. NÉGY SZEMÉLYT azonnal végrehajtandó halálbüntetésre ítéltek a dél-kínai Jünnan tartományban. AZ ABBÁT ÉS OWERRIT összekötő út mentén a nigériai polgárháború leghevesebb csatája tombol. AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK • villanyszerelő, • hegesztő, • hőszigetelő, • épület-asztalos szakmunkásokat, • kubikosokat, • kubikos brigádokat, • betonozókat, • útépítőket, • csatornaépítőket, • betanított munkásokat és • férfi segédmunkásokat. FIZETÉS: teljesítménybérben, kiemelt munkahelyi pótlék. Napi háromszori étkezés, szállás, szabad szombat. Jelentkezés személyesen, vagy levélben: DUNAÚJVÁROS, Kenyérgyár út 1. 26. sz. Építőipari V. megszüntetésére hozott rendelkezéseket. Ezek az intézkedések teljes mértékben igazoltak, mert a felforgató tevékenységgel szemben nem a türelem, hanem a legerélyesebb határozottság a helyénvaló — hangzik a határozat. Az ellenzéki pártok a határozat ellen szavaztak és vizsgálatot követeltek a felelősség megállapítására. Az ellenzék a jelenlegi problémák békés rendezése mellett foglal állást. BUENOS AIRES Eizenstein-kópiák elkobzása Az argentínai rendőrsé; elkobozta Eisenstein „Sztrájk és „Október” című filmjének kópiáit azzal az indoklással, hogy a filmek bemutatása „sértené a kommunistaellenes törvényt”. Aranyérmekkel az előítéletek ellen Aranyérmek adományozásával veszik fel a harcot Indiában az előítéletek ellen. Madras állam kormánya úgy döntött, hogy aranyéremmel tünteti lei mindazokat, akik más kasztbeliekkel kötnek házasságot. Angol hidegvér Íme az angol hidegvér: a 37 éves Arnold Frutin Angliából útban Párizs felé repülőgépével egy pályaudvar közelében lezuhant. Ezt követően a kettétört repülőgép roncsain keresztül besétált a közeli pályaudvar büféjébe és ott kávét, majd szendvicset rendelt magának. A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN törvényes ünneppé vált húsvéthétfő és pünkösdhétfő. A SAJTÓ JELENTÉSEKET HELYESBÍTVE Barnard professzor kijelentette, hogy nem Blaiberg esetére célzott, amikor arról szólott, hogy második szívátültetést hajtana végre olyan betegen, akinek s~rr- vezete kiveti az új szívet. I V'SO«»7i/fcí>fl a .. fitítl-t't r-htt/fi" Az amerikai elnökjelöltek - városról városra Nixon és Humphrey, a két vezető jelölt ezen a héten mindketten arra összpontosították erőfeszítéseiket, hogy Wallace harmadik párti jelölttől próbáljanak szavazókat elhódítani. Wallace különösen erős támogatással rendelkezik a déli államok fajvédő fehér lakosságának soraiban. Humphrey a Tennessee állambeli Knoxville-ben azzal vádolta Wallace-t, hogy az Egyesült Államokat nagyszabású faji zavargások felé akarja terelni, majd azzal vádolta Nixont, hogy táborában számos olyan személy van, aki hasonló politika híve. Nixon Georgiában szólalt fel: színes autókaravánja Atlanta városában vonult fel. Wallace távol vetélytársai- tól az Egyesült Államok északi államaiban autózott városról városra. A Michigan állambeli Kalamazoo városában hatezer ember fogadta, de sokan ellene tüntettek ilyenfajta feliratokkal: „Aki szerette Hitlert, Wallace-t is szeretni fogja”. Gúnyosan „Sieg heil!” náci kiáltással üdvözölték a harmadik párti jelöltet, aki igyekezett kiérdemelni az üdvözletét. „Jobb, ha most mondjátok ki, amit akartok, mert amikor elnök leszek, nem lesz helyetek az országban”. Wallace hozzáfűzte, hogy az ellentüntetőket kitűnő szavazatszerzőknek tekinti. Amerikai sajtókörökben valóban rámutattak, hogy a lapok a tüntetések következtében többet írnak a harmadik párti jelöltről, aki amúgy is a szélsőjobb szavazatait akarja megnyerni és ez így kitűnő propaganda számára. Közben súlyos politikai botrány keveredett azokból a kijelentésekből, amelyeket George Wallace új alelnökje- löltje, Curtis Lemay nyugalmazott repülőtábornok tett első sajtókonferenciáján. A tábornok azt mondotta, hogy a maga részéről a „nukleáris fegyvereket csak az egyik fegyverfajtának tekinti” és adott esetben nem riadna vissza alkalmazásuktól, ha a szükség úgy kívánná, mert a háborúban „mindig a szükséges erőt kell bevetni, s annál még egy kicsit többet”. A két nagy párt elnökjelöltje, Nixon i és Humphrey egyaránt haladéktalanul éles hangú kirohanást intézett Lemay és Wallace ellen. Wallace több rögtönzött sajtókonferencián próbálta azt bizonyítani, hogy a sajtó, a rádió és a televízió „félremagyarázta” a tábornok kardcsörtető nyilatkozatát s különösen azt igyekezett elhitetni, hogy sem ő, sem pedig Lemay nem vetne be nukleáris fegyvereket a vietnami háborúban. Természeti egyensúly vagy halál Mentsük meg a természeti egyensúlyt, hogy az élet — közte az emberi nem élete — tovább folytatódhassák a földön: ez volt a tárgya a bioszféra kincseiről szóló értekezletnek, amelyet az UNESCO rendezett Francois Bourliere professzor elnökletével. Az élettan és az ökológia (az élőlények szociális életének tána) 240 szakértője gyűli össze 63 kormány, valamint az ENSZ és az ENSZ-hez tartozó két világ- szervezet, a FAO (Élelmezési és Mezőgazda- sági Világszervezet) és az Egészségügyi Világszervezet képviseletében. Az értekezlet pontos címe így hangzott: „Kormányközi szakértői értekezlet — tudományos alapon a bioszféra kincseinek ésszerű fel- használásáról és megőrzéséről”. (Az UNESCO-nak kiváló tehetsége van hozzá, hogy értekezleteinek velős és egyszerű címet adjon.) Magyarán annyi történt, hogy a szakértők áttekintették azokat a problémákat, amelyeket az ember tevékenysége jelent a természetes földi környezetre. A jelenleg érvényben levő elméletek szerint az ember legrégibb ősei mintegy kétmillió évvel ezelőtt jelentek meg a földön. Ennek folytán 20 000 évszázada változtatják a természetes környezeteket vagy ökoszisztémákat előbb az előemberek, később az emberek. 1 990 000 éven át őseink körülbelül úgy viselkedtek a természettel szemben, mint a többi rablók vagy ragadozók. Igaz, hogy talán 500 000 év óta rendelkeztek a tűzzel, de vadászáéból és gyűjtögetésből éltek és nem sokat változtattak környezetükön; ráadásul feltehetőleg kevesen is voltak. A neolitikumban vagy csiszolt- kőkorszakban nagy változás történt: az ember (mégpedig már a homo sapiens) településeket alkot. Készleteket halmoz, hogy kevésbé függjön az évszakok változásától, a hőségtől, a hidegtől, az aszálytól, és kezd háziállatokat szelídíteni, hasznos növényeket termelni. Egészen a XIX. századig a föld lakossága alapjában véve elég kevéssé változtatta. életmódját és csak igen lassan növekedett. Akkor azonban az ipari forradalom felkavarta az ember és a természet addig többé-kevésbé egyensúlyban levő sok évezredes viszonyát. A nem felújítható természeti kincseket — például az érceket — egyre jobban kiaknázták. A felújítható természetes produktumoknak — például az erdőknek — nem volt többé idejük úi- raképződni. A földművelés olyan vidékekre is kiterjedt, ahol valaha erdő vagy legelő volt, s kimerítette a föld termőerejét. A települések iszonyú mértékben megnőttek, s a városi élettel együttjáró hulladék eltávolítása egyre nehezebbé vált. Az ipari tevékenység bűzössé tette a légkört, széndioxiddal vagy más mérgező anyaggal telítette, és jóvátehetetlenül beszennyezte a folyóvizeket. Végül, körülbelül 25 esztendeje, ez a ''folyamat félelmetesen meggyorsult: ennek megnyilvánulásai az egyre óriásibb méretű városi koncentrációk; az űi vegyszerek (például növényvédő- és gyomirtószerek) szertelen használata, s a szénhidrogén vagy nukleáris anyagselejt, amelynek káros ha- ta3a lassan bontakozik ki és még nerh is teljesen ismeretes ... Még a kevéssé iparosodott országokat is sújtják a modern civilizáció következményei. Itt van tehát az ideje, hogy az államok és a nemzetközi szervezetek mentő intézkedéseket foganatosítsanak: sajnos, a bioszférának (tehát valamennyi élőlénynek és életük környezetének) a problémái rendkívül sok- ágúak, hiszen számtalan tényező hat egymásra, egyetlen sokk visszahatása hosszú láncolatot indít el és egész világrészre, sőt, a földkerekségre is kihathat. Helyi szinten idézhetjük az evergla- des-i nemzeti park esetét. Florida e mocsaras övezetének állatvilágát különösen veszélyezteti a vízszint csökkenése. A rezervátumtól északra ugyanis olyan mo- csárlecsapolási munkálatokba fogtak, amelyek máris csökkentették a föld alatti vízszintet. Mikor azután csatornát ástak, hogy a tenger közvetlenül kapcsolatban legyen a jachtkikötővel, a helyzet tovább súlyosbodott, és újabb veszélyt jelentett a sós víz behatolása. A nagy folyók szennyeződése és az ipari füst eloszlása egész világrészt érinthet. Az Ohio állambeli Cincinnatiban olyan füstnyomokat észleltek, amelyek az 1600 kilométerre levő Texasból származtak. A svéd tavak és folyók vizének minőségromlását pedig olyan üzemi szennyvizeknek tulajdonítják, amelyeket más európai országokban engednek a természetes vizekbe. Az Antarktiszon egyes alkáknál (sarkvidéki madarak) növényvédőszerek nyomait tudták kimutatni, holott ilyesmit sohasem használtak a déli sarkvidéken. Az UNESCO-ban egybegyűlt szakemberek megpróbálták felállítani a tennivalók sürgősségi sorrendjét. Mindenekelőtt nevelni kell a tömeget és megértetni vele, hogy az emberi faj maga alatt fűrészeli a fát. Ha a természetes környezetet továbbra is rongáljuk, pusztítjuk, 10—20 éven belül a föld nem fogja tudni táplálni többé lakóit, s az emberek testilelki egyensúlya egyre nagyobb veszélybe kerül. Erről a veszélyről már azáltal is meggyőződhetünk, hogy hétvégeken milyen tömegesen vándorolnak a városlakók a természetbe. A nevelést az alapoknál kell kezdeni, már az elemi iskolában (ami természetesen megköveteli a tanítók előzetes nevelését és szakemberek képzését), hiszen magát a közelfogást kell megváltoztatni: ma úgy gondolják, hogy a természet senkié, tehát nem kell törődni vele. Lényegében a természet iránti kíméletet kell beoltani az emberekbe kora gyermekkoruktól kezdve, hiszen ez a fegyelem végsősoron csak középvagy hosszútávú önérdek. Ez az emberiség jól felfogott érdeke, hiszen az ember végsősoron csak egy láncszeme a bioszférának. Egy sürgős terv: összehívják a II. bioszféra-értekezletet is, ezúttal azonban az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében. 23 — No, és aztán hogyan óhajtja megmérni, hogy mennyi van egy hordóban? — kérdezte tőle. A férfi hátralépett, s kivett a másik kezéből egy hosz- szú nádszálat. — Evvel-e! Az asszony elmpsolyodott. — Jó. Akkor induljunk. Anyósa megkönnyebbülten sietett elő a sarokból, a szekrényhez ment és kivette menye kabátját. A férfiak. Juhász kivételével csalódottan köszöntek és kifelé indultak. ★ A nyolc férfi nem tágított az utcán sem az asszony mellől. Mintha még mindig abban reménykedtek volna, hogy ők is kimehetnek a pincébe. Júlia elhatározta, hogy most már következetes lesz. — Emberek, mi megegyeztünk valamiben. Hát nem tartják a szavukat? — Már mért ne tartanánk — vonogatta vállát a harcias. — Csak azt akarjuk mondani, hogy elkísérjük magukat, aztán megvárjuk... — A hídnál — vágta rá Juhász. — Ott várjatok. A hídnál. — Júliának nagyon nehezére esett a járás, de igyekezett diktálni az iramot. A dombon megállt, tekintetével elnézést kért és nagyokat fújt. A hetyke férfi pedig restelkedve sütötte le a szemét. — Azt mondanám, hogy ne jöjjek már az elnökné asz- szony, hagyjuk az egészet, tudom én, hogy megvan az úgyis. Magában mosolygott az asz- szony, hogy bevált a számítása. — Nem lehet — rázta meg a fejét. — Most már be kell számolnia a többieknek. Az apró férfi, kezében a hosszú nádszállal, a korábban elfogyasztott ital és Júlia irama hatására meglehetősen sokat botladozott a göröngyös, hegyi úton. Nagyokat fújt és verítékezve követte az asz- szonyt. A szövetkezet pincéje valamikor a legnagyobb gazdáé volt. Tavaly a gazdaság kibővítette, s a tárolóhely ezzel kétszerese lett az eredetinek. A pincéhez két embernek volt kulcsa. Júliának és a pincemesternek, akihez útközben beszóltak. Az asszony kellemesen csalódott, amikor a pincemester azonnal, készségesen eleget tett a kérésének. Ügy mozgott, viselkedett, mintha az uraság jött volna ellenőrizni. — Tessék csak nyugodtan megnézni, minden rendben van. Amíg énrám van bízva, mindenre vigyázok. Tegnap is idejöttek, hogy nyissam ki a pincét, de én kérem nem voltam hajlandó erre. Amíg a felettesem engem nem utasít... Mert tudom én kérem, hogy amíg nem mondják, hogy el vagyok bocsátva, én felelek mindenért. A kis Juhász hegyesen a pincemester elé állt: — Ki volt az, aki ki akarta nyittatni? — Többen is jöttek... Piros lett, mint a paprika, és elcsukló hangon méltatlankodott. — Még csak az kellene, hogy mindenki csak úgy parancsolgasson. Júlia alig tudta megőrizni komolyságát, amikor a felháborodott méregzsákot ágálni látta. — No, hát akkor nézze meg, rendben van-e minden? A vincellér magára értette a felszólításban levő kételkedést, és aggodalmasan kérdezte az asszonytól: — Szólt talán valaki, hogy nem látom el a munkámat? — Dehogy szólt — rázta meg a fejét Júlia —, csak a tagság érdeklődik és Mihály bácsit bízta meg, ellenőrizze, rendben van-e minden. No, tessék. Juhász bácsi. — Hát persze, hogy rendben van — pislogott zavartan. — Tudom én, hogy rendben van, nem is kell bemenni. A vincellér sértetten indult meg a hordósorok között. — Azért csak jöjjön végig. — De mondom én, vincellér úr, hogy... szóval, nem én akartam... — Azért csak mérje meg a hordókat, ha már idejön. Tudja, hogy be kell számolnia a többieknek — biztatta az asz- szony és alig tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. A kis ember már majdnem könyörgött, hogy higgyék el: tudja, látja, minden a legnagyobb rendben és erről fog beszámolni a többieknek is, csak hagyják békén. Júlia és a pincemester azonban nem tágított. Kényszerítették, hogy beledugja a nádat a hordókba, ami azzal járt, hogy mindannyiszor fel kellett másznia, a vincellér utasítása szerint óvatosan kiverni a dugót, vigyázva, hogy fel ne keverje a hordó alját. Mintha összebeszéltek volna, felváltva adogatták Juhásznak az utasítga- tásokat, aki a végén már valósággal könyörgött, ne kényszerítsék a további mérésekre. Az asszony odasúgta a vincellérnek, hogy most már nem kell tovább tornáztatni Juhászt, elég lesz, ha végigjárják a hordósort a mérőnád használata nélkül. Amikor visszafelé jövet Juhász meglátta a bejáratnál a kecskelábú asztalt, és rajta a talpas poharakat, apró szeme rátapadt. Legszívesebben ivott volna egy pohárral a fáradságos tornamutatvány után, de nem mert kérni. (Folytatjuk)
