Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-05 / 234. szám
4 ‘"^Jtíríao WW8. OKTOBER 5., SZÓMÉ Látogatás n. Október 12 és 20 között Frankfurtban rendezik meg a „konyhaművészek” négyévenként sorra kerülő olimpiáját, ahol 16 nemzet versenyzői, a sportolókénál nem kisebb becsvággyal küzdenek majd a győzelemért és a helyezésekért. A négytagú magyar küldöttségben Gács Ferenc, Séder Ferenc, Lukács István és Csányl József kapott helyet. KÖNYVESPOLC GERŐ LÁSZLÓ: Magyar várak C sak egy baj lesz ezzel a nő- — vei gondolta közben a fényképész —, az lesz a baj vele, hogy nem fog ráférni egy filmkockára. Már majdnem elnevette magát. A művésznő bizonyára másfajta képességeivel is el szokta olykor kápráztatni a vén sarlatánt, biztosan azért fecseg itt annyi szépet róla... Különben, az ő dolguk — gondolta végül —, csak nehogy elkezdjenek itt muzsikálni, mert még az hiányozna éppen... Idáig jutott, amikor a kisember kifogyott a szuszból, s hirtelen csend lett. A fényképész elekor a szakfelügyelőre nézett, hogy no, akkor kezdeni kellene a munkát, de ez nem fogta el a pillantását, hanem megköszörülte a torkát: — Én ön, elvtársnő? Hogyan érzi itt magát? — kérdezte a nőtől olyan hangon, amelyből az érződött, hogy csakis egyértelmű, lelkes hűségnyilatkozatra számít. Egy darabig azonban nem kapott semmilyen választ. Zsazsa előbb a mennyezetre bámult, majd lassan felvonta a vállait i — Mihez kezdhetnék különben? — mondta végre, s egy kis fojtott ásítást nyomott el. — Persze ő itt azért lelkesen dolgozik — sietett a megjegyzéssel az igazgató. — Csakhogy én azt mondom, hogy Zsazsa többre hivatott— — Jó — mondta erre a fényképész. — Akkor ügye a művésznőt fotózzuk a gyerekkel. Nemde? — Természetesen — helyeselt a szakfelügyelő. — Különben a növendék kicsoda? — kérdezte az igazgatótól. — Érdekes eset, kérlek — mondta amaz. — Ennek a gyereknek az apja a község legjobb szövetkezeti tagja. Különben úgy képzeld el, hogy ezek régen valódi, földhöz ragadt, nincstelen urasági cselédek voltak. Én ugyan nem ismertem őket, de itt mondják az emberek a faluban, akik még emlékeznek rájuk, hogy hogyan éltek akkor. Elég az hozzá, kérlek — magyarázta az igazgató, miközben közelébb húzódott a szakfelügyelőhöz —, elég az hozzá, hogy van ebben a családban vagy tíz gyerek, akik közül persze már legtöbb felnőtt és dolgoznak azok is; ennek a legkisebbnek azonban megadnának mindent. Nem azt mondom, kérlek, mert megtehetik, jól állnak; de nem fantasztikus mégis? Ide jön hozzám ennek a gyereknek az apja, és azt mondja nekem, jól figyelj, kérlek! — a kisembert megrázogatta a nevetés — azt mondja nekem: „Igazgató úr, itt van ez a Jóska, tanítsa meg muzsikálni. Kerül, amibe kerül, de ne úgy bazseváljék aztán, mint ezek a romák itt a faluban, hanem úgy gondoltam, mint a kántor.., szóval érti azt az igazgató úr...” így jött be hozzám — nevetett az igazgató. É s te mit mondtál neki? — kérdezte a szakfelügyelő, s ugyancsak nevetett, noha igyekezett komoly maradni. — Megkérdeztem, hogy akkor azt akarja, hogy zongorázzék a gyerek? Azt mondja erre: „Úgy a...” Mondom megint neki: de ahhoz ám majd otthonra is kell egy zongora, az meg drága. Erre meg odalöki nekem: „Meglesz, igazgató úr, mert mit számít a ...” Szóval, kérlek — tárta szét a kezeit a kisember —, megáll az ember esze, hogy mik vannak máma ... — Ennek örülnünk kell, kérlekszépen — mondta a szakfelügyelő teljesen komolyra váltva, s a fényképészhez fordult, aki ekkorra már a székeket rugdosta arrébb nagy robajjal, s kereste a helyet, hogy honnan volna legjobb a felvétel. — Hallja, elvtársam, hogy miről beszél itt az igazgató elvtárs? — kérdezte a szakfelügyelő. — úgy nézzen erre a gyerekre, hogy nincstelen agrárproletárok voltak a szülei és most itt van, láthatja; zongorázni tanul __ No, mit szól hozzá? — Mindjárt eldobom magam a gyönyörűségtől — válaszolt a fényképész és röhögött. — Hagyjon engem békében. Inkább húzzák el onnan a faltól azt a zongorát, ide valahová, az ablakhoz közelebb, hogy kapjunk egy kis ellenfényt is. Rendben? — Maga javíthatatlan — mondta kissé sértődötten a szakfelügyelő, s kelletlenül indult a pianínó felé, nem úgy, mint a kis igazgató, aki azonnal készségesen ugrott a fényképész intésére. Zsazsa pedig jókedvűre váltan kacarászott, s miközben arrébb vonszolta magát, hogy helyt adjon a pianínó taszigálásához, azt mondta a fényképésznek: — Igazán eredeti humora van. — Van ennél eredetibb is — mondta elégedetten a fényképész, s magában megállapította, hogy harap a művésznő, csakhát ne volna szegény ilyen behemót, mint egy toronyház. Közben vezényelt a két erőlködő férfinak, akiknek olykor meg-megcsúszott a lábuk az olajos padlón, úgyhogy ilyenkor kishíján hasra estek. — Jó, jó — mondogatta, s időnként belenézett a gép keresőjébe. — Még egy kicsit jobbra, ott-ott, magánál, direktorkám. Ügy. Rendben. A mikor a piafn'nót végül elhelyezték az ablakkal rézsút, a fényképész intett az igazgatónak, hogy hozza ide a zongoraszéket is, a szakfelügyelőnek pedig egy lámpát nyomott a kezébe azzal, hogy mindjárt megmagyarázza, mit kell vele csinálni. A gyerek közben a fal mellett ácsorgott, látszólag tudomást sem vett róla, hogy mi történik körülötte; a fejét leszegte, s az ujjait gyürkölészte. — Akkor maga, hölgyem, odaáll a zongora végéhez — mondta a fényképész Zsázsának, aki időközben tükröt, rúzst vett elő, s kenegette az ajkait. — Hagyja azt most! — szólt rá ingerülten. — Álljon oda, ahová mondtam. Jó! Persze, úgy álljon, hogy azért a gye. ükből is látszódjon valami. Magának úgy kell ott állni, mintha éppen tanítana neki valamit. Megértette? De hol van a srác? — nézett körül a fényképész. — Menj csak oda, kisfiam! — mondta az igazgató, s gyengéden meglódította a gyereket, aki erre meg is indult a zongoraszék felé, de olyan tétován, mintha éppen a vesztőhelyre menne. A szék előtt megállt. — Mássz fel! — biztatta az igazgató. A gyerek erre felkapaszkodott, s szembefordult a billentyűkkel, de a világért fel nem nézett volna. Ült előredőlten, vaskosan, rövid kis karjait a combjain nyugtatta. Kerek, tömpeorrú kis arcán csak úgy hemzsegtek a szeplők. A valószínűtlenül fehér ingének nyitott gallérja girbe-gurbán gyűrődött erre- arra. — No, srác! — mondta a fényképész, miután már a szakfelügyelőnek is megmagyarázta, hogy hogyan tartsa a lámpát. — Akkor játszd csak el nekünk gyorsan a Boci-boci tarkát! — A gyerek azonban nem mozdult, csak beharapta a szája szélét. A nő nevetett. — Nem azt kell neki játszani, hiszen még a skálát sem ismeri. És milyen koszos már megint a körmöd! — csapta össze a tenyerét Zsazsa a gyerek fölött, aki erre ökölbe szorította a rövid ujjú, mocskos kis kezeit. — Nem egyszer ha- zaküldtem már, hogy tisztán jöjjön ide vissza... — dühös- ködött a nő. — Azt játszik, amit akar, ez nem hangos felvétel — mondta türelmetlenül a fényképész. — Csak már játszana valamit. És hagyja a körmét, az sem látszik a képen ... Na, mi lesz, fiú? — Ejnye — szólalt meg az igazgató is, hoszan elnyújtva az ejnyét —, hát bátor gyéréi: vagy te, Jóska... N em így lesz az — mondta ekkor a fényképész, ezzel odament a gyerekhez és leguggolt mellé. — Ide figyelj, kis- öreg! Nem kell neked itt semmit sem csinálni, csak üssed a 'billentyűket, mintha zongoráznál. Jő? Azt már biztosan láttad, hogy hogyan kell zongorázni... Igaz? láttad? — Üssél le egy C-t — szólt bele a tanárnő. — C-t, az ördögöt — legyintett a fényképész. — Mondom, fiú, azt ütsz, amit akarsz. — Bátorítóan simogatta a gyerek tüskés kobakját, az pedig remegett, s konokul harapta a szája szélét. — Már teljesen kimeredt a karom — mondta ekkor a szakfelügyelő, aki egyre tartotta a magasba a lámpát, ahogy előbb be lett állítva. — Engedje le! — rendelke- zétt a fényképész, s felemelkedett a gyerek mellől. — Ez sem igen fogja elhalványítani a Hitler sikereit — intett a gyerek felé, s nagyot sóhajtott. — Maga, kislány — mondta Zsazsának —, akkor is egy pedagógiai zseni, ha ebből akárcsak katonazenészt sikerül faragnia. Mind a négyen nevettek; a fényképész fanyarul a saját humorán, Zsazsa inkább kacarászott, a kis igazgató rázkódva hahotázott, a szakfelügyelő pedig a maga módján most is igyekezett volna, hogy tekintélyes, komoly maradjon, de ezúttal sem sikerült neki. Csak a gyerek volt továbbra is mélységesen, konokul csendes. — Még egy próbát csinálunk — szólalt meg újból a fényképész, ahogy a többiek is kinevették magukat. Visszaereszkedett a fiú mellé. — Van egy javaslatom, öregem — mondta neki. — Üzlet. Remélem, hogy elfogadod. Arról van szó, hogy ahány billentyűt leütsz, annyi forintot kapsz. Rendben van? Nézd, nem viccel a bácsi, itt a pénz. — Ezzel belenyúlt a zsebébe, kivett egy marék aprót, s egy forintot letett a zongorára. — Kezdjed! — Erre azonban megint nem történt semmi, a gyerek még csak oda sem pillantott a pénzre. — Két forintot adok egy hangért! — emelte tovább a tarifát a fényképész, s az újabb forintost is oda tette a zongoráx-a. Amikor aztán ez a kísérlete is sikertelen maradt, megjegyezte: — Nagy alkalmat szalasztói el, fiú. Jobb, ha tőlem tudod meg hogy életedben ennyit nem keresel többet muzsikával, mint amennyit most összeszedhettél volna... K itört újra a nevetés, a gyereknek ugyanekkor lassan le-fel kezdett emelkedni a válla és kétszer egymásután, hosszan felszívta az orrát. Zsazsa azonnal lecsapott rá: — No, még ezzel őrjít meg egyszer, ezzel a szortyogással. Mondd, fiam, nincs neked zsebkendőd? — Hagyni kell! — legyintett a szakfelügyelő, s letette egy székre a lámpát. — Valóban reménytelen — mondta rezignáltan a fényképész, miközben felemelkedett a fiú mellől, akinek két hosszú csíkban megindultak szeplős arcán a könnyek. — No, nem kell azért sírni — vigasztalta mégis a gyereket és nyúlt, hogy megsimogassa, de ezt már nem engedte meg a fiú. Elrántotta magát, aztán leugrott a zongoraszékről és rohant kifelé a teremből, ahogy csak a lába bírta. — Hét, te! — kiáltott utána a zenede kis igazgatója, de ekkor már csapódott is a gyerek mögött a terem ajtaja. — Nincs másik művészjelöltjük? — kérdezte a fényképész, s beseperte a zsebébe a zongorán maradt két forintját ... Dékiss János (A novella első részét tegnapi számunkban közöltük.) A magyar bélyeg ünnepét vasárnap tartja mintegy negyedmillió hazai filatelista s a szép bélyegek kedvelőinek több százezres tábora. A 41. magyar bélyegnap alkalmából szombaton a BNV 43. sz. pavilonjában nyitja meg dr. Steiner László, a MABEOSZ főtitkára az idei országos bélyegkiállítást. A kiállítás egyébként főpróbája lesz az 1971. évi budapesti bélyeg-világkiállításnak. A 41. magyar bélyeg- j nap központi ünnepsége is a kiállításon lesz, ahol vasárnap délelőtt Jánossy Lajos akadéEgyedülállő témájú útikönyv, kultúrhistóriai kalauz, építészettörténeti áttekintés — így summázható a vélemény a magyar városépítészet jeles szakértőjének a Műszaki Könyvkiadó gondozásában most megjelent művéről. A budai Vártól a Visegrád fölött őrködő erődítményen át Kőszegig, Sárospataktól Szegedig — országos várnézö sétára invitál a szerző. S a megtett séta első tanulsága: hazánk nem is olyan szegény középkori erődítményekben, mint azt a közhiedelem tartja. A másik: a várépítészet haladt a korral, ahogyan fejlődtek az ostrom fegyverei, úgy változtak az erődítés módszerei is, s így igen tarka kép rajzolódik ki az éppen „divatos” építési stílusokról. Végül: a hazai erődítmények sok sajátos vonással gazdagították a várépítészet nemzetközileg ismert és alkalmazott sémáit. A szerző csaknem másfél évtizede — Magyarországi várépítészet című művével — hívta fel a figyelmet az omló nemzeti kincsre, hegyek csúcsán, települések fölött mesz- szire látszó várainkra, nem eredménytelenül. Éppen könyve zárófejezeteiben olvashatunk arról, mi minden történt a várak helyreállítása érdekében. A magyar várak értékes építészeti emlékeink a török- dúlás előtti századokból, s megismerésük történelmünk egészének jobb megértéséhez ad segítséget. A „Magyar várak” valamennyi hazai erődítmény bemutatása mellett igen alapos történelmi hátteret is rajzol, választ ad például olyan kérdésekre, hogy miért volt célszerű a belső torony, miért övezte az egyik várat vizesárok, a másikat nem, miért építettek várakat síkságon is, s így tovább. A feleletek már Az idén eddig nyolc bélyegsorozatot, összesen 65 bélyeget és 4 bélyegblokkot adott ki a magyar posta. Még ebben az évben várható a TIT emlékbélyeg, a kerti virágok bélyegsorozat, a gyermekrajzpályé- zat bélyegeinek, s egyéb alka'- mi emlékbélyegeknek akiadása, s az évet az 5. festménysorozat hét értékével és bélyegblokkjával zárják. Jövőre egyebek között a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának jubileumára hoznak forgalomba i bélyegeket, folytatják az „Esetiem építészeti, sokkal inkább katonai, s még inkább történeti indokolásokat tartalmaznak, s éppen ez teszi a szakszerű munkát élvezetes olvasmánnyá, utazásra, ismerkedésre serkentő útikalauzzá. A szép kiállítású kötetben sok metszetet, rajzot és fényképet láthatunk. 'A közös vizsgálatok alapján, s érdekelt miniszterekkel és szakszervezetekkel egyetértésben most jelent meg az építésügyi és városfejlesztési miniszter új rendelkezése az építési munkahelyeken foglalkoztatott dolgozók szociális és egészségügyi létesítményeinek üzemeltetési szabályairól. A rendelkezés — amely az építőipari kisiparosok és a mező- gazdasági termelőszövetkezetek építési részlegének kivételével valamennyi építési munkahelyre kötelező — az építkezés üzemi öltözőjének, mosdójának, fürdőjének, melegedőjének, s az ötszáznál több dolgozót foglalkoztató munkahely esetén — ha a tanács egészségügyi osztálya előírja — betegfektető és üzemorvosi rendelő üzemeltetéséről intézkedik. A szakszervezet, javaslatának megfelelően előírja, hogy az építők szociális és egészség- ügyi létesítményeinek építését „Újdonság” a Tisza lelett Röpködő halak Vj halfajtákkal ismerkednek a tiszai halászok. A szegedi Kossuth Tsz tagjainak most első ízben kerülnek hálójukba az eddig hazánkban csak intenzív gazdálkodással, vagyis tavakban nevelt növényevő amurok, valamint ezüst- és pettyes busák. A vendéghalak tavaszi súlyuk háromszorosára híztak, s most átlagosan két- kilósak. Az amurok és busák amikor észreveszik, hogy fogságba kerültek, méterekre ugranak fel a vízből, nem a beruházás kivitelezésével egy időben, hanem előbb kell megkezdeni, s a beruházási, vagyis a tényleges építési munkák indításáig üzembe kell helyezni. Fokozottabb ellenőrzést ír elő a rendelkezés, ha a vállalat maga készít dolgozóinak mozgó lakókocsit, vagy átalakítja a hatósági engedéllyel forgalomba hozott szociális és egészségügyi kocsikat. A rendelet meghatározza a helyiségek bútorzatát, felszerelését, megvilágítását, fűtését. Többek között az öltözőnek legalább egy ablakára szúnyoghálót kell felszerelni, s ha az ablakok átlátszók, akkor vászon-, vagy kartonfüggönyt kell feltenni. A mosdóban naponta és személyenként 30 liter 25—40 fokos meleg vizet kell szolgáltatni. Ezenkívül havonta nagytakarításról, s szükség szerint, de legalább évente egyszer a falak meszeléséről is gondoskodni kell. mikus,, a MABEOSZ elnöke j mények — évfordulók” bélyegmond ünnepi beszédet, kitün- j sorozatot, lepke-, Dunakanyariéit a legjobb bélyeggyűjtőket. 1 sorozatot is terveznek. AZ IFA W 50-ES TÍPUSÚ TEHERGÉPKOCSIK JAVÍTÓJA: A XVII. sz. Autójavító Y. KARBANTARTÁS, KÖZÉPJAVÍTÁS, NAGYJAVÍTÁS ÉS FÖDÁRABFELÚJÍTÁS GARANCIÁVAL Kérjük t. megrendelőinket, hogy idei és 1969. évi igényeiket szíveskedjenek vállalatunkkal mielőbb közölni. • AFIT XVII. sz. Aiiíojaviíó Vállalat T U R K E V E Tel.: 34. Telex: 093364 A 41. magyar bélyegnap Dunakanyxir-sor is készül Uj rendelkezés az építési munkahelyek dolgozóinak szociális és egészségügyi létesítményeiről
