Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-04 / 233. szám
ras« jfccrei iXis-Bap 1968. OKTOBER 4., PÉNTEK A hogy a gépkocsi megállt a nagy, aszálytól kiszikkadt faluban, a fényképész felemelte álmos képét, ránézett a megyei szakfelügyelőre, és azt kérdezte: — Ez az? Hosszú, földszintes épület húzódott előttük, amelyből azonban csak a bejárat s néhány ablak látszott, mert a többi részét eltakarták a poros levelű fák. — Igen, ez az, elvtársam, megérkeztünk — mondta a szakfelügyelő a fényképész hangulatával teljesen ellenkező, élénk, harsány hangon. — Ez a zeneiskola. — Egyáltalán nem úgy fest, mint egy zeneiskola — morogta a fényképész, s lomhán nyúlt a felszerelése után. Igazság szerint legszívesebben a kocsiban maradt volna, hogy tovább aludjék, mint végig idáig az úton, de ha egyszer megérkeztek, mit lehet tenni? — Ide, persze, vaku is kell — állapította meg. — Kell bizony, elvtársam — bizonygatta a szakfelügyelő —, vaku és minden... Igazi művészi képeket várunk az elvtárstól, mert ez nem akármilyen iskola. Zenede falun ... Há! Gondolta volna ezt az elvtárs, mondjuk tíz évvel ezelőtt? Ugye, hogy nem gondolta volna? Vallja csak be egész nyugodtan, hogy eszébe sem jutott volna. S zerencsére egy csupa gömbölyű kis emberke futott ki a kapun, egyenest az autó irányába, s így a fényképésznek nem kellett válaszolnia, hogy mit nem gondolt volna tíz évvel ezelőtt. — Az igazgató elvtárs — mondta mindjárt a szakfelügyelő. — Szervusz, Károly, szervusz! — Hosszan rázogat- ták egymás kezét, a mozgékony kis ember szinte áradt a boldogságtól, amikor végül a szakfelügyelő egy mozdulattal a fényképész felé terelte a figyelmét. — A fotós elvtárs — s itt megakadt —, izé ... a fényképészszövetkezetből ... — Örvendek, örvendek — mondta azonnal a kis ember, és a fényképész kezét kezdte el rázogatni, majd a másik kezének egy széles mozdulatával a hűvös, csendes épület felé terelte a vendégeket. — Tulajdonképpen arról van szó, kérlek — közölte mindjárt a szakfelügyelő —, hogy néhány felvételt készítünk az iskolátokról. — A mi iskolánkról? —kérdezte a kis igazgató, s megállt. Egészen úgy tett, mintha ne,m hinne a füleinek, hogy ekkora megtiszteltetés éri az ő iskoláját. — Igen, kérlek, a ti iskolátokról — erősítette meg nyo- matékkal a szakfelügyelő. Olyan nyomatékkai, mint aki valóban nagy kitüntetést adományoz. — Hát ez valami nagyszerű — lelkesedett az igazgató. — Igazán nagyszerű... De gyertek, gyertek befelé ...! — Mint bizonyára tudsz róla, Károly — magyarázott a szakfelügyelő —, hiszen szó volt már erről többször is az igazgatói továbbképzőn; szóval kiállítást rendezünk, ahol bemutatjuk megyénk zenei életének fejlődését. — Hogyne, hogyne . 1 — Namármost! — mondta a szakfelügyelő, s itt egy kicsit kivárt, majd kibökte: — Ügy gondoltuk bent az elvtársakkal, hogy ezen a kiállításon rólatok is megemlékezünk, kérlek. Hiszen, végtére, ti is a mi gyerekeink vagytok, ha nincs is akkora múltatok, mint a konzervatóriumnak. Nemde? K itűnő, kitűnő — lelkendezett egyre a kis ember, májd hangos hahotára fakadt: — Még hogy mi, meg a konzervatórium! Nagyon jó, igazán nagyon jó. — Majd ahogy kifújta magát, azt kérdezte: — És mikor készítenétek el azokat a felvételeket? — Természetesen most, azonnal — válaszolt magától értetődőn a szakfelügyelő. Ekkor már az épület hűvös, s meglehetősen sötét folyosóján jártak. A kis ember megállt újra, s láthatóan lehervadt. Gondolkozva vakargatta üstökét, aztán kibökte: — Csakhogy ez most nem fog menni. Látogatás — Mi nem fog menni? — Ez a fényképezés. — Miért ne menne? — érdeklődött szigorúan a szakfelügyelő. — Egyáltalán nem értelek, Károly. — Hát kérlek, már megbocsáss — mentegetőzött azonnal a kis igazgató —, de azt bizonyára te is tudod, hogy nálunk javarészt csak délután van oktatás. Következésképpen, mivel hogy délelőtt rendes iskolába járnak a növendékeink, hiszen érted ... Most, reggel alig van valami élet... — De már ragyogott is az arca: — Persze, ha vártok délutánig ... — Mi? — horkant fel erre a fényképész, aki ezidáig egyetlen szót sem szólt, hanem bánatos megadással a lelkében, cipelte felszerelését. — Még hogy délutánig, én, ebben a porfészekben? Nem, uraim, énrám ne számítsanak — jelentette ki határozottan. — Én, kérem, vonatra szállók. Természetesen — fordult a szakfelügyelőhöz — a napidíjam, az útiköltségem, valamint némi kártérítés, hogy kihoztak ide potyára; ez természetesen, uram, önöket terheli... — Várjunk, elvtársam, várjunk — nyugtatta a szakfelügyelő a fényképészt. És a kis igazgatóhoz fordult: — Mondd, kérlek, egyáltalán nincs bent senki? — Néhány alsós — válaszolt az igazgató megszeppenten. — Néhány alsós, akik délután járnak rendes iskolába, csak ezek vannak... Se a zenekar, se az énekkar... Mit csináljak? — Hol vannak ezek? — kérdezte a fényképész, aki közben végiggondolta, hogy mégis akkor jár legjobban, ha megpróbál itt csinálni valamit, mert aztán hátha nem lesz se napidíj, semmi. — Hogy, kik hol vannak? — kérdezte vissza az igazgató. — Azok az alsósok, vagy kicsodák ... Olyan itt ez az egész ház, mint valami kripta... — Azok nem jók, kérem — tiltakozott elkeseredetten a kis ember. — Dehogy nem, jók lesznek azok — mondta a fényképész, s ebben a pillanatban valamelyik sötét ajtó mögött leütöttek egy zongorabillentyűt, majd némi szünet után még egyet. — Na, tessék — intett a fényképész a hang irányába —, hát van itt zene ... — Csakugyan, próbáljuk meg — indítványozta a szak- felügyelő, aki láthatóan ugyancsak szabadulni szeretett volna. A kis igazgató pedig kelletlenül ugyan, de beleegyezett, hogy ilyen alkalmatlan időben készüljenek el a felvételek; hogyan is vitatkozhatott volna a szakfelügyelővel? A folyosónál valamivel világosabb terembe léptek, amelynek a padlóját vastagon bekenték fekete olajjal, hogy szinte vágni lehetett a büdös olajszagot. Az egyik sarokban üres kottaállványok ácsorog- tak, másutt székek összevissza, és volt itt egy pianino is az egyik szabad fal mellett, közvetlenül Liszt Ferenc portréja alatt. Ebből a teremből jöttek a zenei hangok. A pianino előtt — háttal az ablaknak — zömök, nyakas kis legény ült, meglehetősen felsrófolt zongoraszéken, s durcásan meredt a billentyűzetre. A gyerek fölött fiatal, de rendkívül nagy idomokkal megáldott nő állt, s ugyancsak elkeseredetten bámult a fiúcska kopaszra felnyírt tarkójára. Amikor a három férfi belépett, a nő kissé meglepetten emelte rájuk tekintetét, aztán tett néhány lépést feléjük; a gyerek meg csak éppen oda sandított az érkezőkre, s nyomban visszameredt a billentyűkre. — Megengedi Zsazsa? — fordult az igazgató csaknem szertartásosan a nőkhöz. Majd miután az némán bólintott, bemutatta neki a férfiakat, s ezt mondta: — Zsazsa kisasszony valóságos főnyeremény iskolánk számára. A legkiválóbb tanerőink egyike, ha nem a legkiválóbb, mert ezt is mondhatnám, hogy az. — S itt a nőre mosolygott: — Ha megengedi, hogy a szemébe dicsérjem... H át, ami az erőt illeti... — gondolta a fényképész, s jobban megnézte Zsazsa kisasszonyt, aki hatalmas alkatát ezúttal a jobb lábán egyensúlyozta, s a bal cipőjének csak a hegye érte a padlót. Mélyen elgondolkozni látszott, miközben egyik kezével az állát fogta, s könyökét a hasa fölött átvetett másik karján nyugtatta. Ráadásul valami átható, erős parfőm áradt róla, ami a padlóolaj szagával igen érdekes elegyet alkotott. A dicsérő, elismerő szavak különben láthatóan nem tettek rá semmilyen különösebb hatást, még csak el sem mosolyodott, mintha ez volna a legkevesebb, amit elmondhatnak róla. És a kis igazgató — mintha csak tudta volna a nő, hogy van ez tovább is — valóban rakta rá megállás nélkül a szépeket: — A kisasszony, illetve hát a tanárnő — mondta kis igazítással — valódi rangja szerint művész. Kérlek, igazán sajnálhatjátok, hogy ezidáig nem hallottátok zongorázni... Élmény, amire mindenesetre még sor kerülhet... Reméljük legalább is... — Itt megállt egy kicsit, majd egy szusszanó» után, így folytatja: — Megmondom: Zsazsának nem itt volna a helye... Ezt én mondom, aki természetesen boldog vagyok, hogy ide kijár hozzánk a városból, de vé- gülis nem lehetünk önzők. Ismétlem: Zsuzsának nem itt volna a helye... — A kisember már-már elcrzékenyült. — Művészet — mondta —, tiszta művészet, ahogy játszik ... Higgyétek el...! Már megbocsát, Zsazsa ... Dékiss János (Folytatjuk.) Érdemes volt költeni rá Tavasszal alakították újjá a dabasi csárdát — azóta a korszerűsített és kibővített országút menti vendégfogadó több mint félmillió forgalmat ér el havonta. Ennek a 30 százalékát a saját készítésű ételek teszik ki. A helybeli fogyasztási szövetkezet vezetői elégedetten állapíthatják meg: érdemes volt költeni a csárdára. Persze, nemcsak ~a vendéglátás forgalma növekedett meg1 a környéken, hanem a múlt esztendőhöz képest emelkedett a zöldség- és gyümölcsfelvásárlás is. A háztáji termelőktől átvett 12 ezer mázsa terméket a helybeli üzletekben árusítják. Jó eredményt ért el a fogyasztási szövetkezet tojásfelvásárló részlege is. Az idén nyolcszázezer darab tojást küld a budapesti Közért-üzleteknek, jövőre kétmillió darab tojás átadására szándékoznak szerződést kötni. TV-ELOZETES Világirodalmi Magazin Ez a műsor az irodalmat szerető és kedvelő tv-nézők körében két év alatt népszerű és ismert lett. Ez a tény bizonyos felelősséget ró a műsor szerkesztőire is. Az eddig megszokott nívótól ugyanis nem szabad eltérniük, legfeljebb csak magasabbra emelhetik a szintet. Az október 6-án bemutatásra kerülő Magazin azonban, mintha egy kicsit lazított volna eddigi igényes módszerén. Persze, krimi a divat, és ez nem kerülte el a műsor szerkesztőinek figyemét sem. Az olasz Sciascia Társasjáték című (Béres Ilona és Husz- ti Péter) darabja, vagy Abe- cassis Rangoonból érkezett (Dégi István, Sinkó László és A Budapesti Kőolajipari Gépgyár AZONNALI BELÉPÉSRE KERES KÖZPONTI TELEPHELYÉRE esztergályos, marós, lakatos, (v- és lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész, kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat és férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás munkahét van, MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ műszer és technológiai szerelési munkahelyekre (Orosháza, Szecjed környéke, Százhalombatta, Szőny) külszolgalatos munkakörbe csőszerelő, központi fűtésszerelő, hegesztő, lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyeken 44 órás munkahét van, MINDEN SZOMBAT SZABAD. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán Budapest XVIII., Gyömrői út 79/83. Segédgépkocsivezetőket budapesti telephelyre gyakorlat nélkül felveszünk. Előnyben részesülnek a katonaságtól leszerelt, autójavító szakmabeliek. A gyakorlat megszerzése után jó kereseti lehetőség. Ugyanitt gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket és rakodómunkásokat is felveszünk Budapest különböző kerületeiben levő telepeinkre és kirendeltségeinkhez. A vidékiek részére munkásszállás és utazási költségtérítés. JELENTKEZÉS : Építőipari Szállítási Vállalat 1. sz. szállítási üzemegység (1. ÉPFU), Budapest XIII., Rozsnyai u. 6. Forgalmi osztály. Szilvássi Annamária) krimije, de még Wyndham Órdögsze- kér-je is ezt bizonyítja. Egyébként mind a három darab bővelkedik a váratlan fordulatokban és a meglepő ötletekben. Szórakoztató. Érthetetlen, hogy a bolgár Hajtov Utak című játéka (Má- di Szabó Gábor és Molnár Tibor) miért került be a műsorba. Története, megoldása is erőltetett, sőt porszagú. A darab unalmán még Molnár Tibor kitűnő alakítása sem tudott segíteni. Ugyanígy nem volt szerencsés vállalkozás Suskin Éttermi találkozás című novellájának (Bujtor István, Solti Bertalan, Vámosi Ilona és Falvay Klára) adaptációja sem. Ami jó, ami emberi és megrázó volt a novellában, az mind hiányzik a képernyőről. A világirodalmi magazint Szántó Erika szerkesztette és Sipos Tamás végezte el az adaptálást. —karácsonyi— Betoncsövek A KISZ-védnökség alatt épülő Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárában hat hónappal a tervezett határidő előtt megkezdődött a betoncsőgyártás. Jól halad a mozaik- lapgyártó üzem építése is, amelyben előreláthatóan — a tervezettnél két hónappal korábban — még az év végén megkezdődik a próbagyártás. Öreg tehén nem vén tehén... JOLI A dél-baranyai Lippón hármas ikerborjúnak adott életet a Béke őre Tsz „Joli” nevű tehene. A ritka esetet az teszi különösen érdekessé, hogy „Joli”, 14 évével, öreg tehénnek számít. Az állattenyésztők már vágóhídra szánták. Az idős állat két bikaborjút ellett, amelyek 21—21 kilósak és egy üszőborjút, amelynek testsúlya 17 kiló volt. „Joli” — a nagy szaporulat mellett — 14 liter tejet ad naponta. Gödöllői Niagara (Tudósítónktól.) Ki gondolná, midőn meglátja a sok balesetes autót Gödöllőn, a Járási Javító és Szolgáltató Ktsz Szabadság út 23. szám alatti udvarán, hogy itt autójavításon felül mással is foglalkoznak. A ktsz kollektívája, Tóth István üzemfelelőssel az élen, közvetlen kapcsolatban áll Breuer Gábor mérnökkel, az Ikladi Műszergyár dolgozójával, s közösen továbbfejlesztették a közismert Niagara motorosszivattyút, melyet Diósgyőrben állítanak elő. A gödöllőiek szivattyúja négyszer nagyobb teljesítményű és háromszor könnyebb, mint a Niagara. Emellett kevesebb a fogyasztása, kisebb a villanyszámla. Az alumíniumkonstrukció első darabjai nagyszerűen beváltak, s a Gödöllői Fémtömegcikk Művek (GÖFÉM) készen áll az öntések elkészítésére. Ez évben kétezer darab kerül forgalomba. A szivattyúkat meghosszabbított tengellyel és IMI- (ikladi) motorokkal szerelik fel. Csiba József SZURDOKPUSPOKI Szíven szúrta felesépét Tamás József 38 éves gépkocsivezető, szurdokpüspöki lakos szerdán, az esti óírákban Szurdokpüspöki községben, az utcán szerelemféltésből eredő szóváltás után zsebkésével szíven szúrta 30 éves feleségét, aki sérülésében a helyszínen belehalt. Tamás ezután önmagát is többször megszúrta. Életveszélyes állapotban szállították kórházba. KÖNYVESPOLC Picasso Most jelent meg a Corvina Kiadó gondozásában A művészet kiskönyvtára című népszerű sorozat 26. kötete, amely korunk egyik legnépszerűbb, egyben a legtöbb problémát "elvető egyéniségének, Pablo icassónak a művészetét ismerteti. Picasso hírneve sajátos természetű, rhert amíg a régi mestereket műveikben szereti a képzőművészethez értő közönség, addig Picasso neve olyan jelszó, amelynek alapja sokak számára inkább a haladó mozgalomhoz való tartozása, mintsem művészete. A nagy tömegek szemében kettéválik a Békegalambot rajzoló festő a Guernika alkotójától. Pedig Picasso mint művész is a szá- I zad legjellegzetesebb egyénisége. Az alkotási módok páratlanul széles skáláján játszik és a műfajok között is egyaránt otthonos, a táblafestészet és a monumentális falkép, a szobrászat, a grafika és a kerémia- művészet terén. Körner Eva művészettörténész tanulmányát, amely művészeti és társadalmi 'sszefüg- géseivel együtt behatóan elemzi ezt a sokoldalú életművet, hatvan reprodukció — köztük hét színes nyomat — illusztrálja. A tanulmány végigvezeti az olvasót a művész különböző — kék, rózsaszín — korszakain, és a kubizmuson keresztül egészen a ma élő stílusáig vezeti. — K —
