Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-30 / 255. szám

1968. OKTOBER 30., SZERDA .1 ‘“sMEírfap Használják fel a takarmányaként a háztáji és egyéni tehéntartók! Emlékezés ürügyén Két találkozás A szélsőséges időjárású esz­tendő utolsó negyedében va­gyunk. A nyár elején mutat­kozó rendkívül aszályos idő­szak, az állattartók, különö­sen a szarvasmarhatartók kö­rében sok aggodalomra adott okot. A rétek, legelők, a pil­langósok és egyéb takar­mánynövények hozama lénye­gesen alatta maradt a várt­nak. Sokan, indokolatlanul, a' szarvasmarha-állomány csök­kentésével akarják a gondo­kat elhárítani. Ez megnyilvá­nul a fedeztetések számának csökkentésében, a borjúvágás lényeges növekedésében és a nagymérvű hízóalapanyag fel­kínálásában. Lényegesen nem javult a helyzet az év második felé­ben sem, pedig a nyár végi, őszi csapadékos időjárás elő­segítette a másodvetések, ré­tek, legelők, pillangósok hoza­mának növekedését. Ezenkí­vül a kormány nagyarányú abrakvásárlási akcióval sie­tett az állattartók segítségére. A gazdaságok és az állam erőfeszítései együttesen lehe­tővé teszik a szarvasmarha­állományban beállt kedvezőt­len helyzet megváltoztatását. Itt az állattartók — különö­sen a háztáji és egyéni gazda­ságok — megértésére van most szükség, mert a tehén- állomány közel fele az ő tu­lajdonukban van. A lakosság élelmezése és az export szem­pontjából ennek az állomány­nak a termelése is nélkülöz­hetetlen. A közös gazdaságok zöme figyelemre méltóan támogatta „Hiszek az emberben .. mondotta több mint ötven esztendővel ezelőtt Szegeden Móra Ferenc egyik nevezetes beszédében, melyben eltemet­te a háborút és üdvözölte az idők forradalmas változását. Ezzel a jelmondattal — fel­újítva az 1918—19-es forradal­mak korabeli napjait, az őszi­rózsás forradalomét és a pro­letárdiktatúra 133 napjának időszakát — irodalmi műsort állított össze a Pest megyei Könyvtár, mely néhány hét alatt két tucat községbe jut el, a Duna mentétől a Jászsá­gig. A műsor első bemutatója, október 28-án, hétfőn zajlott le, Nagymaroson. A művelő­dési otthon klubterme zsúfo­lásig telt meg diákokkal, a maguk fiatalságára emlékező idősebbekkel s még az üdülők­ből is sokan jöttek el. Tóbiá? Áron irodalomtörté­nész szólt az 1918—19-es idő­szak forradalmi átalakulásá­ról. Móricz, Krúdy, Tóth Ár­pád, Juhász Gyula írásai csen­dültek fel Nagy Mariann, az Irodalmi Színpad és Popp Zol­tán, a Déryné Színház művé­szének előadásában. Mintha filmet néztek volna a jelenlevők: az írók riport­szerű feljegyzéseiből újra elő­tűnt a menekülő cár, a buda­pesti Lehel téri orosz hadifo­goly, a Margitszigetre boldo­gan beszabadult proletárgye­A HÄZTÄ31 BIZTOSÍTÁS az állam céljait a háztáji ál­lattartásban. Kisebb mérték­ben ugyan, de találkoztunk olyan jelenségekkel is, hogy kihasználták a pillanatnyi helyzetet és áron alul meg­vásárolták az eladásra felkí­nált szarvasmarhákat. Ebben az a veszélyes, hogy a nőiva­rú állatokat is meghizlalják. Sok tenyésztésre alkalmas üszőt vágnak le s ezzel ve­szélyeztetik a tehénlétszám további alakulását. A háztáji és egyéni gazda­ságok tehéntartóinak nagy se­gítséget jelent a tehenek elle- téséhez az állam által nyúj­tott 3 mázsás abrakvásárlási lehetőség. Ebből 2 mázsát ak­kor vehetnek igénybe, ami­kor a tehén vemhes lesz, egy mázsát pedig a borjú megszü­letésekor. Ezzel lényegesen könnyíthetnek abrakellátási gondjaikon. Az importabrak rendelkezésre bocsátásával az állam nagy terhet vállalt ma­gára, a tehéntartók pedig — eddigi tapasztalataink alapján — nem élnek eléggé ezzel a lehetőséggel. A szarvasmarhák kevésbé értékes tömegtakarmányokkal is átteleltethetők, ha megfelelő abrakkiegészítést kapnak. Felkérjük a szarvasmarha­tartókat, vegyék igénybe az állam által nyújtott kedvez­ményeket, s járuljanak hozzá ahhoz, hogy ne csökkenjen sem a szarvasmarha-állomány, sem az árutermelés. Dr. Magas László, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Termelésfejlesztési Főosztályára. 1c vezetőhelyettese rek, a somogyi urasági pará­déskocsis, ki csak éppen visz- szaköszönt a grófnak, ezzel a megjegyzéssel: — Haggyon nekem békét az elvtárs-úr! A Pest megyei Könyvtár hasznos kezdeményezése di­cséretre méltó. Az összeállítás kitűnő! A „Hiszek az ember­ben ..irodalmi-zenés műsor következő előadása november 4-én lesz, Pátyon.---------------------- életemben | Oroszokat | először 1945--------------------- telén lát­tam a budai Várban. Min­denütt füstölgő romok és hul­lák: magyar, orosz és német katonák holttestei fölött lé­pegettem, s közben örültem, hogy életben maradtam, s szeretteim közül sem pusz­tult el senki az apokalipti­kus vérfürdőben. A z egyik szovjet katona tágranyílt, hideg, kék, üveg­gé merevült szemekkel né­zett rám. Mintha tőlem kérte volna számon mindazt a bor­zalmat, amiben része volt. A gyilkos golyó a nyakán hatolt be. Oroszokkal — marcona, fé­lelmetes katonákkal — éle­temben először 1945-ben a bu­dai Várban találkoztam. Ar­cuk fekete volt a lőporfüst­től, szemük elszántan villo­gott. Sok csata volt mögöt­tük, előttük pedig a megvert hátráló ellenség; a fasiszta hadsereg. Ök voltak a győzők és én ... ? Ki tudhatja azt ma már, hogy akkor azok a katonák mit gondoltak fe­lőlem. Ellenség? Barát? Én sem tudom, csak azt, hogy akkor nagyon féltem. Nácikat már nem láttam sehol. Megadták magukat. A gőgös „Herrenvolk” egyik díszpéldányát, a monoklis Pfeffer Wildebruch táborno­kot egy orosz járőr pisz­kálta elő a csatornából. A „felsőbbrendű ember” a pat­kányok között akart elbújni. Budapest felszabadult, az­tán az ország is. Nem sok­kal később a rommá lőtt Reichstag épületén vörös zászlót lobogtatott a szél. A világ fellélegzett. Csodálat­tal adózott egy nép hősiessé­gének, kitartásának és bá­torságának. Egy olyan népet csodáltak, amely nagyon mélyről indult és csak 1917- ben vehette először kezébe saját sorsának irányítását.---------------------­- — jóked­I Oroszokkal | vű diá­---------------------- kokkal — m ásodszor 1966 júliusában a budai Várban találkoztam, arcukra vastagon rakódott le a vakolat- és mészpor, sze­mük vidáman csillogott. A moszkvai Energetikai Inté­zet hallgatóinak egy csoportja csákányozta a romos fala­kat, takarította el a hasz­nálhatatlan épületmaradvá­nyokat. Vezetőjük: Wlagyi­mir Kobolev aspiráns, hő- fizikus. A Budapesti Műszaki Egye­tem a múlt évekhez hason­lóan a nyáron is megren­dezte a KISZ-építőtábort, amelyen a magyar fiatalo­kon kívül a baráti országok egyetemi hallgatóinak egy- egy csoportja is részt vett. így került Vlagyimir Kobolev, vagy ahogy barátai hívták, Vologya, és csoportja a Vár építkezéséhez. A budai Vár utolsó fészke volt Budapesten a fasiszták­nak, a háború alatt erősen megrongálódott. Újjáépítése sok-sok évet igényel még. A palotarész, ahol Vologya és brigádja dolgozott, otthona lett a Magyar Nemzeti Ga­lériának és otthona lesz az Országos Széchényi Könyv­tárnak. Vologyáék a budai Várban a békét, a jövőt építették, de a kísértő múlt, a háború iszo­nyatos emléke ott rejtőzött a romok közé szorulva. — Csoportunk majdnem minden tagja gyászol vala­kit, akik a háború alatt es­tek el — mondja Vologya. — Édesapám hat testvére itt, a Vár ostrománál vesztette el életét. Iszonyatos dolog a háború!... Vologya derűs, kék szeme most kobaltkéken izzik. Hall­gatunk. A csendet, a feszültséget a szomszéd romos teremből át­szűrődő énekhang oldja fel. Vologya már mosolyog. — A magyarok szeretik né­pemet — mondja. — Ezt érzem mindenütt. — Kicsit gondolkodik, majd így foly­tat já: — Egyszer leigáztuk a ma­gyar szabadságot, egyszer vé­rünket hullattuk érte. Kérdőn nézek rá. — A cár segítségével, 1849- ben a Habsburg-önkény győ­zött ... De hdl van már a cár? Azután elbúcsúztam tőle. Még hallottam az éneküket, egy furcsa melódia foszlányai szálltak felém ... SZENTENDRE Már az év elejére elkészül a XL mú'termes lakás Az alapításának 40. évfordu­lóját ünneplő szentendrei mű­vésztelep az idén rangjához méltó létesítménnyel gazdago­dik. A város egyik legszebb ré­szén, a Kálvária téren, hatmil­lió forintos beruházással 12 műtermes lakás épül. A tervek szerint a lakásokat a jövő év közepe helyett hat hónappal korábban adják át rendelteté­sének a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. SZÉKESFEHÉRVÁR Hidroglóbusz-óriás A Fémmunkás Vállalat szé­kesfehérvári telepén felállítot­ták az ország első 400 köbmé­teres hidroglóbuszát. Az óriás víztartály — amely a Fémmun­kás Vállalat kecskeméti gyárá­ban készült — 10 méter átmé­rőjű, a súlya pedig 70 tonna. A 40 méter magas csillogó „gló­buszt” négy toronydaru emel­te a helyére. A hozzá tartozó vízmű naponta 1500 köbméter vizet szolgáltat a gyártelepnek. A kecskeméti üzem, a Bács megyei Vízmű Vállalat meg­rendelésére, hamarosan 500 köbméteres hidroglóbuszt is készíti 44 PÁLYAMŰ A nyáron tartott „Hősi har­cok emlékei” c. KlSZ-pályá- zatra összesen 44 érvényes írásmű érkezett. A KISZ Pest megyei Bizottsága és a megyei könyvtár döntése nyomán e művek szerzői vehetnek részt november 24-én a Vácott ren­dezendő nyilvános versenyben. A vetélkedőbe bevonják a kö­zönséget is. A vetélkedőn az első díj egy szovjetunióbeli, a második díj egy NDK-beli utazás. A har­madik díj 1500 forintos juta­lom. Ezenkívül féléves időtar­tamú mozibérleteket, több száz forint értékű könyvutalványt osztanak ki a részvevők kö­zött. BALATON ÜVEGBEN A Dunakeszi Konzervgyárban múlt héten kezdték meg a Balaton-saláta gyártását. A hétféle fűszerrel ízesített kon- zervből tízvagonnyi készül — nagyrészt exportra. Foto: Gárdos — karácsonyi — NEM KELL A HÍR..! N em tudnám megmondani, hogy miért kellett még ne­kem kedden este bemenni a szerkesztőségbe. Egész álló nap vidéken szalad­gáltunk a cég gépkocsijával, s leg­főbb ideje lett volna, hogy haza­menjek. Először talán az is volt a célom, hogy hazatérek, mégis, ami­kor azt kérdezte tőlem a kocsive­zető Budapest határában, hogy most aztán merre...? Ügy tettem, mintha a világon ez volna a legtermészete­sebb dolog, s bemondtam: a szer­kesztőségbe ... Magamnak persze mentségek kel­lettek ehhez a lépéshez, s meg is fo­galmaztam ezeket a mentségeket... Ott maradt tegnap egy cikkem a gépben, s ha azt most befejezném, akkor holnap...! De ahogy beértem a szobámbá, s megláttam a cikket a gépben, már ekkor világosan tud­tam, hogy én ezt ma nem fejezem be. Kollégák, barátok kellettek ne­kem erre az estére, s gondoltam hozzájuk szegődöm ... Közben olyan meleg van már itt ebben a házban, hogy lassan nem lehet elviselni. Beköszöntöttek az el­ső októberi hűvös idők, s megkezd­ték a fűtést. A barátok, kollégák persze sehol... Kiálltam hát a szerkesztőség elé, a legpestibb Pesten, a Blaha Lujza té­ren, hogy a központi fűtés fullasztó melege után, szívjak egy kis őszi, friss levegőt... Csak úgy tétlenül, céltalanul álldogáltam, mikor egy­szerre — erről is, arról is — sziré­nák hangja harsant fel. Most esz­méltem csak, hogy mennyien va­gyunk itt a téren ... Különben ed­dig csend volt, az emberek mentek a dolguk után, most meg egyszerre, ahogy megszólaltak a szirénák — s megtört a csend! — megbomlott a mozgásnak ez a békés rendje. Leg­többen futottak az EMKE-aluljáró felé, s ott fönt az aluljáró fölött el­sötétült a megállóban a 6-os hármas szerelvénye, amely Budára tart, a Margit-híd felé. Közben a sziréná­zó autók: a rendőrség, a tűzoltók, a mentők is itt álltak meg... Nem vitás, valaki a 6-os alá ke­rült. Már az aluljáró fölötti járda­szigeteken feketéllett a tömeg... A szerkesztőség — vagy mondjam: a szerkesztőségek — háza tetején vál­tozatlanul sugározta műsorát a vil­lanyújság, de . erre senki nem fi­gyelt. Mi történt? Valakit elütött a villamos. Most menjek oda, s a hordágyról nézzen rám valaki, esetleg az utolsó pillan­tását szánva, s pocsékolva rám? Nem, nem megyek oda... Előfor­dult már velem, hogy elcsúsztam a jégen, s ezt látták többen is... Hiába éreztem valami hihetetlen fájdalmat — hiszen egyszer el is tört a bordám! —, felugrottam ... Nincs megalázóbb, mint a szeren­csétlenségemen érzett sajnálkozás, a szerencsétlenségemen kelt kíváncsi­ság ... Nem — döntöttem —, nem megyek oda ... Aztán valami mégis ott mozog bennem, hogy — tudniilik — oda kell mennem. Hiába ébred bennem még egy érv, hogy hiszen ma ép­pen, a Gödöllő—Budapest közötti or­szágúton egy szikra híján majdnem hasonló áldozat voltam ... Jöttünk békésen, beszélgetve, amikor egyszer hirtelen lefékezett előttünk egy gép­kocsi, s a vezetőnk csak úgy tudta elkerülni az összeütközést, hogy hir­telen elrántotta a kormányt, s elő­zött ... De mi történik akkor, ha szembe jön valami másik jármű? Az nagyon csúnya lett volna... S kellett volna nekem ott, utána, saj­nálkozó avagy éppen kíváncsi néző? Dehát nincsenek, s nem lehetnek itt érvek... Vonz ez az esemény; és el is indulok... Ránéztem az órámra, s megállapítottam, hogy fél nyolc az idő... Elvégre újságíró va­gyok...! Még a holnapi számba esetleg befér: „Véres szerencsétlen­ség a Blaha Lujza téren!” Már a ke­zemben az igazolványom, s elké­szültem, hogy átverekedem magam a hivatalos kordonon ... A tömeg azonban megfékezett Már ott álltam a járdaszigeten; egy ember a tömeg között... A tűzoltók dolgoztak, emelték a harmadik ko­csit. A mentő várt. A rendőröké a későbbi szó; ők majd a féktávolsá- got mérik, a vértócsától számítva ... Tehát, ők is vártak ... Egy barátom anyját valamikor — most is jól. emlékszem — elütötte a vonat. Utólag tudtam meg; mélyen meghajolva részvétet kívántam en­nek a barátomnak, s nem érdeklőd­tem a részletek iránt... Most, mit keresek itt? Részleteket akarok, hogy az a szerencsétlen volt-e a hi­bás, aki fölül éppen most emelik le a 6-os harmadik kocsiját? Persze, van itt nekem megint egy érv... Valaki itt megint elkövetett va­lami hibát... Talán előbb indították a villamost! Miért indítják előbb? Talán figyelmetlen volt a felszálló, aki most ott fekszik valahol, a tö­megtől nem látom jól... Szóval: ne legyünk figyelmetlenek! Ez téma! Eszembe jut az amerikai neves pro­fesszor, akitől interjút kértem, hogy milyen eredményeket értek el a rák­kutatásban. Kesernyésen nevetett: „Miért fontos ez? Sokkal többen halnak meg közlekedési balesetek­ben, mint rákban!” Itt, tehát, gyó­gyítás a figyelmeztetés, hogy vigyáz­zunk...! Szóval: nekem mégis oda kell menni, át ezen a tömegen, s meg kell kérdeznem, meg kell ír­nom még a holnapi újságba, hogy mi történt itt... Megint megszorítottam az újságíró- igazolványomat, hogy átverekszem magamat a tömegen, a hivatalos em­berekig. Ekkorra azonban, amikor végre elszántam magam, a döntésre, egy­szerre oszlani kezdett a tömeg. Az elülsők — akik legkorábban érkez­tek, s végignézték a tűzoltók mun­káját, majd azt is, ahogyan az ál­dozatot a hordágyon a mentőautóba tették — megindultak visszafelé, a dolgukra. Csendesen jöttek, különö­sebb megindultsóg, vagy érzelmi ki­törések nélkül. Közben már fel is búgott a mentőautó szirénája, ahogy rohant el a sérülttel. Egy nő haladt el mellettem, mo- lett, erős, aki egyhamar kitört a látványosságra legalkalmasabb po­zíciójából. Rikító kabátját, még rikí­tóbb haját jól láttam a tömeg mö­gül, hogy ott volt legelői ... — Elnézést! — mondtam neki. — Idős volt? — Igen! — mondta elfoglaltan, mert közben már bizonyára azon törte a fejét, hogy mennyi időt vesztett. — És súlyosnak látszott? — Nem mondhatnám. — Ezzel rohant is el valahová, valamelyik autóbusz, vagy villamos után. Még álltam ott egy kicsit, hagy­tam, hogy dobáljon a helyszínről távozó tömeg. Közben kigyúltak a veszteglő 6-os fényei, amely alól ki­emelték azt a nem is tudom, hogy kicsodát... Ekkor egy tűzoltó került mellém, s csak úgy futtából ezt az embert is megkérdeztem: — Életben maradt? Rám nézett: — Persze — mondta. Aztán egy kicsit elmosolyodott, ahogy jobban belenézett az arcomba. — Nem lesz itt semmi baj... Elindult a 6-os ... Felszakadt a sóhaj; holnapra — hál’istennek! — nem kell a hír... Dékiss János „Hiszek az emberben...“ Irodalmi műsor a forradalom évfordulójára

Next

/
Oldalképek
Tartalom