Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-29 / 254. szám
KISZ—Komszomol- találkozók A szovjet ifjúsági szövetség megalakulásának 50. évfordulóját közösen ünnepük a szovjet és a magyar fiatalok. Ma és holnap a KlSZ-szerve- zetek küldöttei találkozókon vesznek részt, ahol komszo- molisták látják vendégül őket. NAMÍRI Új utcarészeket nyitnak fel - 350 házhelyet alakítanak ki TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK Verbó Zoltán a 55-ös választókerület tanácstagja ma este 6 órakor beszámolót tart a Batthyány utcai iskolában. Október 31-én dr. Dobos Vilmos, a 38-as választókerület tanácstagja tart beszámolót este 6 órakor a Kálvin téri iskolában. KÉT ÉV SZÜNET Véget ért hát... Vasárnap már az ország apraja- nagyja olyan arccal jártkelt az utcán és munkahelyeken, mintha két hétig éjszakai műszakban dolgozott volna. A rádiókat sokszor ki sem kapcsolták: véget ért a mexikói közvetítés, kezdődött a hajnaltól reggelig című zenés műsor. Olimpikonjaink minden dicséretet megérdemelnek. Megvan a tíz arany! Nagy küzdelmet vívtak valamennyien a centiméterekkel, a kilókkal — de a mi fizikumunkat az itthoni szurkolás legalább annyira megviselte. Pedig még akklimatizá- lódnunk sem kellett. Még szerencse, hogy a labdarúgó-világbajnokságig két év van hátra. Azt is Mexikóban rendezik — de az első meccs kezdetét jelző sípszóig talán sikerül kihevernünk az olimpiai fáradalmakat. 'A PEST IVUGVCI H I R. L /\ K Cl LOW K I A P AsA XII. ÉVFOLYAM. 254. SZÁM 1968. OKTÓBER 29., KEDD 200 ezer naposcsibe - egymillió többletbevétel Az aszály ellenére kedvező a helyzet a Dózsa Tsz-ben A várható év végi eredményről faggatom Kozma Szilárd főkönyvelőt a Dózsa Termelő- szövetkezetben. — A harmadik negyedév tanúsága szerint termelőszövetkezetünk az előző évekhez viszonyítva nagy lépést tett előre annak ellenére, hogy ebben az évben aszály sújtotta a mezőgazdaságot. Ez elsősorban a szálas és lédús takarmány termelésére hatott kedvezőtlenül, de éreztette hatását az árbevételeknél és az abraktakarmány termelésénél is. Állattenyésztési tervünket sem tudjuk teljesíteni. Mindezek ellenére a tavalyi 60 százalék előlegezés helyett ez évben 80 százalékkal fizetjük tagjainkat. Kieséseinket nagymértékben pótolja a hétezer darab G. 65-ös szülőpárra épített kel- tetőállomásunk árbevétele. Ebben az évben terven felül közel kétszázezer naposcsibét kelAbony fiatal múzeuma Csak mécsesből 260 darabot őriznek A múzeumi hónap nagykőrösi előadásai keretében pénteken Győré Pál, Abony község tanácstitkára tartott tartalmas előadást Abony törtéi netéről és a szomszéd község városunkkal való kapcsolatairól. Az előadó — aki boldogult dr. Győré János körösi tanárnak, az Arany-kultusz lelkes mu.ikálójának az unokaöccse, Abony történetét az 1400-as évekig vezette vissza. Elmondotta, hogy a község múltját színesen megírta nagy szülöttje, Márton Ferenc, írói néven Abonyi Lajos, neves írónk, akinek Abonyban szobrot emeltek. Nagykőröshöz sok történelmi és szomszédi kapcsolat fűzte. A múlt és a hagyományok ápolására falumúzeumot állítottak fel. amelynek szintén Győré Pál a vezetője. A fiatal múzeumban sok történelmi és néprajzi anyagot gyűjtöttek össze. Például csak a régi mécsesek gyűjteményében 260 darabot őriznek. <-k-) Homlokzati felújítás — csak engedéllyel Amilyen örvendetes az a törekvés, hogy a magánlakóházak és a közületi épületek külső homlokzata városszerte felújításra kerül, annyira nem veszik figyelembe a magánkisiparosok és közületek sem a homlokzati felújításról szóló rendeletet. Homlokzati felújítást, kivitelezést, színezést csak a városi tanács építési és közlekedési osztályának engedélyével lehet végezni. Egyes lakóházaknál ugyanis — ha a ház egy részét valaki megvásárolta — különböző homlokzati részek rontják az egységes stílust, színezést. Az építtető a részben felújított homlokzatoknál több esetben levereti a nyílásokat szegélyező régi kereteket és így rontja az eddigi szép városképet. A jövőben homlokzatfelújítási, ablakkicserélési, elhelyezési, homlokzatkészítési és színezési munkák előtt a kivitelezőnek engedélyt kell kérnie az építési osztálytól. Az e nélkül végzett homlokzat-felújítási munkák kivitelezője szabálysértési eljárással, pénzbírsággal sújtható. ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Kesztyűs György és Molnár Rózsa: Riia, Ta- masoczki József és Budai Erzsébet: Bernadett, Szabó István és Mucsi Erzsébet: Erzsébet, Tényi Balázs és Biczó Ilona: András, Meggy esi József és Budai Irén: Zoltán, Demeter Imre és Katancsics Aranka: Csaba, Kadák Dénes és Nagy Eszter: Dénes, Juhász Mihály és Pap Ilona: Ildikó, Czakó Pál és Sánta Erzsébet: Edit, Lázár György és Kovács Mária: Ágnes nevű gyermeke. Házasságot kötött: Nagy Mihály és Bartha Etelka, Halász Endre és Király Lídia, Nyerges Balázs és Kovács Klára, Perjéki Sándor és Bukta Éva, Surtya Csaba és Szűcs Etelka, Sallai Kálmán és Kecskeméti Mária, Vég István és Zöldi Mária, Végh Zoltán és Susula Ágnes. Meghalt: Palócz József (Lencsés-Világos dűlő 4/a), Tóth Kálmán (Hosszúhát dűlő 8.), Vikartóczki Imre (Csipvár dűlő 66.), Istári Lajos (Losonczi u. 42.). tettünk és értékesítettünk. Ez egymillió forinton felüli többletbevételt eredményez gazdaságunknak. (fehér) i A városi tanács építési és közlekedési osztálya a jobb közlekedés biztosítása és beépítésre alkalmas telkek kialakítása érdekében előterjesztést tett a végrehajtó bizottságnak több utca egészben vagy részben való felnyitására. Az előterjesztés szerint A Szőlő utcát teljes szélességében és hosszúságában kialakították, s mellette felnyitották a Gyár utca, Szőlő és Kecskés utca közötti szakaszt. A továbbiakban folyamatosan felnyitják a Napkelet utca folytatásában a Pipa utcát, a Petőfi utcáig, az új Dohány utcát a Pipa utcától a Tüzér utcáig, a Thököly utcát a Kinizsi utcáig, a Dévai utcát a Galgóczi és a Teleki utcát ösz- szekötő új utcát, a Tiborc utcát és a Liszt Ferenc utcát a Krúdy Gyula utcáig. Az utcafelnyitásokkal 88 házhelyet alakítanak ki. Az utcakialakításokkal kapcsolatosan a telkek és épületek igény- bevételére és átépítésére 43 7Ó0 forintot fordít a város. A törvény szerint a telek- tulajdonosoknak csak akkor jár kártérítés, ha az utca kialakításához igénybe vett terület a telek 1/5-ét meghaladja. Az építési és közlekedési osztály elkészítette a Temetőhegyi szőlőskertek parcellázási tervét is, ahol a következő években 50 házhelyet alakítanak ki. Tovább szorgalmazza a tanács az üresen álló belterületi telkek beépítését. Eddig 77 lakástulajdonost szólítottak fel telkeik beépítésére. Ilyen módon kb. 220 házhely épül majd be a jövőben. (kopa) Határozat az Eötvös utcai óvoda területéről A városi tanács végrehajtó bizottsága az Eötvös utcai óvoda telkéről úgy rendelkezett, hogy 600 négyszögölet hagy meg az óvoda fejlesztési céljaira, 400 négyszögölet pedig továbbra is általános iskolai gyakorlókertnek biztosít. Háromszáz négyszögölnyi területet az OTP útján két igénylőnek ad el, akik ott családi házat építenek. Nem a Ládagyáron múlott Modern AKÖV-teBep Az egyes számú AKÖV si- ratói új telephelyén már megindult az építkezés. Jövőre hatmillió 300 ezer forintos költséggel a nagy gépparkkal rendelkező telepet végső formájában kiépítik: tágas garázsokat kap és korszerű műszaki berendezéssel látják el. Nem sikerült helybe vinni a munkát — A bedolgozók megszervezésével járó munkájuk milyen eredménnyel zárult? — kérdeztem Pödör Bélát, a ládagyár főmérnökét. — Nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült... Három helyen próbálkoztunk. Először Törteién kopogtattunk tervünkkel. A tanács örömmel fogadta, de munkahelyiséget nem tudott rendelkezésünkre bocsátani. Volt ugyan egy erre alkalmas helyiség, a tulajÖtven év emlékezete a z elmúlt héten egyik este a leánykollégiumban a Si gimnázium tanulóival találkozott Kálmány János, a nagy idők tanúja. A kollégium meghívására érkezett Nagykörösre. Ha az újságíró arra vállalkozott volna, hogy elkérje a jegyzeteit, és abból írja meg az előadás ismertetését — nem sikerült volna megvalósítania ezt a tervét. Néhány dátum, néhány szó, az azóta mártírhalált halt kortársak neve szerepelt egy-egy füzetlapon. Kálmány János 17 éves tanoncként került a munkás- mozgalomba. Memorandumot szerkeszt az inasok nevében, részt vesz az 1918 októberi „Nagy éjszakák’’ eseményeiben, amikor kikiáltják a köztársaságot. Ott volt a lánchídi csatánál, úgy menekült meg, hogy a sortűz után a földre rogyó halottak alá feküdt, és a vérengzés elmúltával szökött meg onnan. Érdemes volt nézni a csillogó diákszemeket. Egy darabka történelemmel találkoztak ezen az estén. Nem a tankönyvek fekete betűi, nem a jól ismert kifejezések hozták közel a múltat. Olyan valaki állt előttük, aki nem állította magáról, hogy ö tette volna azokban a napokban a legtöbbet — de aki ott volt az eseményeknél, ismeri azokat, és továbbadja a felnövekvő nemzedéknek. A Vörös Hadseregben Kálmány János hadseregirnok volt. Beszélt a zselatinos írásról, arról a titkos feljegyzésről, amellyel a hadiparancsokat továbbították. Miskolcra az ő zászlóaljuk vonult be elsőnek. Mozgalmas élet az övé. A Horthy-kórszak kínzásai, az egymást követő bebörtönzések sem törték meg életerejét. Mindannyiszor visszatért « párthoz, és hűséggel szolgálta azoknak az ügyét, akikhez elkötelezte magát fiatal korában. a péntek esti, diákokkal való beszélgetés nagyszerű pél- cm dája volt annak, hogy a történelmi múlt élő, eleven hatóerőként munkálkodik fiatalságunkban. Az előadás végeztével felcsattanó taps nemcsak egy embert köszöntött, hanem mindazokat, akik napjaink eredményeiért küzdöttek fél évszázaddal ezelőtt, és azóta is részt vesznek egy tökéletesebb társadalom formálásában. (— ara —) donosa azonban nem volt hajlandó bérbe adni. Azután Kocsérra mentünk. Ott meg a községi tanács nem támogatta az ügyet: a ládagyári részleg kitelepítése Kocséron ä két termelőszövetkezetnek okozna bajt — mondották. Amúgy is munkaerőhiánnyal küszködnek s ez az új munkaalkalom elszívná a szövetkezeti dolgozókat. Végül maradt az a lehetőség, hogy a helyi termelőszövetkezetekből lehetne a bedolgozókat szervezni, megkönnyítve ezzel a téli foglalkoztatást. Itt viszont olyan probléma merült fel, amit egyelőre nem tudtunk áthidalni. Tudniillik, telepünk állományon kívüli jelentős bérrel nem rendelkezik. — Mégis milyen megoldás volna lehetséges ez utóbbi esetben? — Úgy lehetne megoldani, hogy ha saját létszámunkba vennénk a bedolgozókat. Ez viszont a termelőszövetkezetek részére jelentene hátrányos helyzetet. Kocsérról, Törteiről százával járnak a dolgozók hozzánk, s Ceglédre, Szolnokra. Azzal, hogy helybe vittük — illetve akartuk vinni — a munkát, csak jót akartunk. (fehér) Farmok a tenger fenekén Amerikai szakemberek szerint 1980-ban már semmi akadálya nem lesz annak, hogy az emberek a tengerfenéken lakjanak. A tengerfenéken farmok létesülnek, s a munkások búvárruhában dolgoznak majd ott és termelik az igen fontos proteinokat. S mP mO ■ R ü T Nagy fölény, jó küzdőszellem Nagykőrösi Kinizsi—Törökbálint 2:0. Kinizsi: Vadnay — Vass, Juhász, Kecskés I, Lányi, Pécsi, Kecskés III, Manger, Csikós II, Klenovics, Abonyi. Csere: a 65. percben Vadnay helyett Gömöri. Már az első perc gólt ígért: Abonyi remekül kitört, futtából leadott lövése hajszállal elkerülte a kaput. Mindkét csapat egyformán támadott. A 8. percben Vadnay tisztázott, a másik oldalon Klenovics nagy lövését védte a bálinti kapus. Csikós II fejese a kapufáról pattant vissza. A 40. percben Abonyi jó átívelését Kecskés III a rövid sarokba fejelte, 1:0. Fordulás után a vendégek húszméteres, veszélyes szabadrúgása a sorfalban akadt el. Az 53. percben egy távoli, de nagyon erős lövést Vadnay szögletre öklözött. A 85. perc végre eredményt hozott: Abonyi pontos átadásából Kecskés III a vetődő kapus alatt megszerezte a második gólt, 2:0. A Kinizsi, nagy fölénye ellenére, csak nehezen nyert. Nem ment a góllövés, de küzdőszellemből jelesre vizsgázott a csapat. Vadnay és Gömöri is hiba nélkül védett. A hátvédek biztosan romboltak. A fedezétpár nagyon hasznosan játszott. A támadósor sok helyzetet teremtett, de nem volt elég eredményes. A játékvezető jól bíráskodott. E héten nem lesz edzőmérkőzés. Nagykőrösi Kinizsi ifi—Törökbálinti ifi 3:1 (3:1). Kinizsi ifi: Kocza — Danes, Hupka, Orbán, Tóth, Farkas. Kovács T., Horváth, Tolnai, Szabó, Máté II. Gyengébb játékkal, némi szerencsével nyertek az ifik. Góllövő: Kovács T., Tolnai. Horváth. Jók: Hupka és Máté II. P. S. ★ Sportköri közgyűlés A Nagykőrösi Kinizsi Sportkör október 30-án (szerdán', délután fél 6 órakor tartja közgyűlését a sportotthonbar.. Beszámoló hongzik el az elmúlt időszak tevékenységéről, és megvitatásra kerül a sport- egyesület új alapszabálya. NAGYANYÖVAL Foto: Karff MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? 19 éves voltam. Sokarcú valóság. Magyarul beszélő NDK film. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor.