Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-24 / 250. szám
A "%JCh-jgp 1968. OKTÓBER 24., CSÜTÖRTÖK Posta Lengyelországból Praktikus nők, modern háziasszonyok F ényszórók és kandeláberek Lébényben Díszkivilágítást kapott a hazai román stílusú építészet egyik kimagasló jelentőségű alkotása, a lébényi templom. A híres jáki templomnál is régebbi, sok vihart látott épületet körülvevő tér rendezésére, valamint a fényszórókra és kandeláberekre 140 ezer forintot költött a községi tanács. A győri nyomdában e héten elkészült a lébényi útikalauz, amely részletes tájékoztatót ad majd a templom történetéről. PENC Négy falu „Előléptették” a húsz évvel ezelőtt megnyílt penci múzeumot, a községen kívül a három környező falu, Rád, Kösd, és Csővár régészeti, néprajzi anyagának gyűjtésével bízták meg. A Cserhát négy kis községének gazdag anyagát külön termekben mutatják be. Kosdot, az egykori szénbánya emlékei képviselik. Csővárról a már i feledésbe merült, valamikor híres hímzéseket hoztak a múzeumba, Rádról pedig a kézi szövés-fonás évszázados munkaeszközeit, kézimunkákat, a múzeuma pásztorfaragás remekeit gyűjtötték össze. A penci gyűjteményben a község határában részben feltárt X. századbeli magyar lakótelep napvilágra került maradványait láthatják a látogatók. A múzeum bemutatja Petőfi Sándor penci látogatásának dokumentumait és ismerteti az egykor híres menyecskehegyi borvidék történetét. A múzeum most újabb épülettel gazdagodik, amelyben kiállítótermet rendeznek be, s itt kap helyet a múzeumbarátok köre is. Korunk asszonya praktikus és modern kíván lenni. Ezt a törekvést azonban a munkahely és a család iránti számos kötelezettség mellett nem könnyű megvalósítani. Figyelemre méltó ezért, hogy két lengyel szövetkezeti vállalat igyekszik kielégíteni e jogos igényt. Egyikük, a „Szpólem” élelmiszeripari szövetkezet városokban folytatott gazdasági tevékenységét a kereskedelem és a szolgáltatások területén fejleszti. A szövetkezet országos jelentőségét legjobban az a tény bizonyítja, hogy mintegy 2 millió 550 ezer tagja van, többségükben nők. A „Szpólem” főként azóta örvend különös érdeklődésnek és szimpátiának tagjai között, mióta hozzálátott, hogy minden területi szövetkezete mellett helyi központokat szervezzen. „Fürge ujjak” elnevezéssel, melyekhez néhány különböző iparági szolgáltatókirendeltség tartozik. Lengyelországban jelenleg kb. 600 ilyen központ működik a csaknem 5 ezer hozzá tartozó üzlettel. Ennek ellenére egyes szövetkezetek elmaradnak ötletek és vállalkozó kedv tekintetében. Tevékenységük főleg a hagyományos szolgáltatások jellegével egyezik, melyekért a szövetkezet tagjai valamivel kevesebbet fizetnek, mint más megrendelők. Olyan szolgáltatásokra gondolunk, mint pl. ruházkodási, fodrászati, kozmetikai, étkezési tanácsadás és szolgáltatás, kapajavítás, mosás, férfiingjavítás, plisszíro- zás, lakásfestés, tapétázás stb. Amilyen mértékben a „Fürge ujjak” vállalkozás fejlődött, ismertté vált, és felmérte a háziasszonyok igényeit, olyan mértékben öltött munkája új formákat, alkalmazkodva a két fő szezonhoz, a tavaszinyári és az őszi-téli forgalomhoz. Az évszaknak megfelelően a szövetkezet különböző akciókat és kampányokat szervez, tömeges tanfolyamok vagy kozmetikai, fodrászati bemutatók formájában („Készítsd magad a frizurád”, „Tíz perc arcápolás”). Az ésszerű táplálkozással kapcsolatos bemutatókat („Családom heti étlapja”), öltözködési tanácsadókat („Célszerű ünnepi öltözékek”), szabás-varrás tanfolyamokat („Minden anya varrjon maga”) stb. Ilyen és ehhez hasonló speciális tanfolyamokat, szám szerint 3234-et szervezett a „Fürge ujjak”, melyeken több mint 80 ezer nő vett részt. 84 ezernél több higiéniai, táplálkozási stb. bemutatót tartottak 2 millió főt meghaladó részvevővel. Ehhez még lipzzá kell számítanunk azokat a vetélkedőket, melyeken a háziasszonyok tudását és hozzáértését mérték le. A csupán szolgáltatásokkal foglalkozó „Fürge ujjak” központjai határozott formában megpróbálják, hogy környezetükre a klubmunka különböző formáin keresztül is hassanak. Ilyenek pl. az olvasómozgalmak, vitaestek, előadások stb. Ezek a helyek valóban rendelkezésére állnak mindazoknak, akik segítséget és tanácsot kérnek. A jegyespár jó ötleteket kap lakásuk esztétikus és olcsó berendezéséhez, a nyugdíjas néni egy régi pulóverből készítendő kesztyű átkötéséhez, a kismama a csecsemő gondozásához, a tisztviselőnő ahhoz, hogy milyen ruhában menjen hivatalba és milyenben az üzemi akadémiára, á tanulóifjúság a repülőmodell készítéséhez. Aki szabadságra megy, itt rendelheti meg kedvenc virágainak és szobanövényeinek szakszerű ápolását. A „Szpólem” városi szövetkezeteinek sikerét megirigyelte falun tevékenykedő testvérszervezete. A falusi szövetkezeteknek a lengyel falu élelmiszer- és áruellátásában betöltött szerepét, tagjainak 2 millió 587 ezres létszáma indokolja. A falusi szövetkezetek nem rejtik véka alá, hogy teli marokkal merítenek a „Szpólem” tapasztalataiból saját központjaik létesítésekor, melyeket a változatosság kedvéért „Modern háziasszonyok” elnevezéssel szerveztek. Későbbi indulásuk ellenére fejlődésük dinamikusnak bizonyult. Jelenleg 1200 központjuk van, melyek több szolgáltató- és tanácsadópont munkáját irányítják. Körülbelül 1800 kölcsönzőt, 1150 szem- felszedőt, mosodát, gyapjúkár- toló műhelyt szerveztek falun. A szervezet oktató-felvilágosí- tó tevékenységét a sokféle iskolai tanfolyam több mint 1500 részvevője, 1600 bemutató, több mint 8000 előadás és tanfolyam, valamint 1250 kiállítás igazolja, melyet egyetlen év alatt, 1967-ben szerveztek. A siker titka, hogy minden tanfolyam, bemutató és kiállítás témáját összhangba hozták a falusi asszonyok különleges igényeivel és érdeklődési körével. A városban „Fürge ujjak”, falun „Modern háziasz- szonyok”. Két szövetkezeti vállalatnak ugyanaz az elgondolása, ugyanaz a célja, melyeket hasonló módszerekkel valósítanak meg. A versengés tovább tart közöttük, azonban már előre-látható, hogy a háziasszonyok lesznek nyertesek mind falun, mind városon. Teresa Szydlowska MUNKA KÖZBEN (Kotroczó István felvétele) Értekezlet A tanácselnök telefonált. Az igazgató felemelte a kagylót és amikor köszönt, kétszer is meghajolt. — Jóreggel ördögh elvtárs, jóreggel elnök elvtárs, jóreggel kívánok. Parancsolj.., — Te, Kovács elvtárs, figyelj ide, légy szíves. Délután átjönnék hozzátok. Átjövünk úgy négy óra tájékán. Szedd össze az embereidet ... Igen, igen, egy kis tájékoztatót tartanék. Szóval, négykor. Kösz! Szerbusz. Kovács még egyszer meghajolt, köszönt, letette a kagylót és azonnal besietett a nagyterembe. Szeme megakadt Bartusekné hatalmas hátán, azután tekintete átsiklott Szabó Feri keszeg arcára. — Szabókám, légy szíves — szólt és kiment a teremből várva és nem hiába, hogy Szabó, a keszeg kövesse őt. Az irodájában a következőket mondotta: — öregem, délután négykor jönnek. Tudod, az új mechanizmussal kapcsolatban. Az öregnek már megint beszélhetnékje van. Szedd össze a népet, de te se felejts eljönni. Az elnök elvtárs szereti, ha sokan hallgatják. Délután négy óra 25 perckor húszán szorongtak az igazgató irodájában. A tanácselnök, hatalmas, nagy pocakú férfiú, barátságosan kezet fogott mindenkivel, közben az igazgató súgott neki valamit, az elnök nevetett, rengett a tokája, és az emberek nem tudták, lehet ő sem, hogy pontosan min is nevet. — Hát, akkor talán kezdjük el, elvtársak. Mondanám... Pontosan egy órát beszélt. De talán, ha minden szót csak egyszer mond, akkor fél óra alatt is végzett volna. A keszeg Szabó nem is tudta megállni, hogy ne súgjon oda Mancikának, a titkárnőnek. — „Maga mindent kétszer mond, maga mindent kétszer mond ..., Ismeri, Mancika Karinthynak ezt a figuráját? Mancika belül derült, de azért fapofát vágott. A hozzászólások következtek. Kovács, az igazgató előzőleg már blamálta magát, mert ahogyan az elnök abbahagyta a szpícset, azonnal tapsolni kezdett, de követőre nem talált. Hogy javítson, megköszörülte a torkát és így szólt a néphez. — Nos, elvtársak, remélem — eddig jutott mondókájábán, amikor Bartusekné széles vál- lából kinyúlt a jobb karja. — Tessék ... tessék elvtársnő —, örült a jelentkezésnek a házigazda és arra gondolt, hogy ennek a nőnek éppen esedékes a fizetés- emelés. Bartusekné felállt és elnézést kért, hogy csak így tud beszélni, de ülve mondotta, légszomja van. — Elnök elvtársi Miért tűrik, hogy Kece- len, mindennap részeg a tanácselnök, hogy Sólymoson korrupt az egész vezetés, hogy Orosziban a termelőszövetkezet vezetőinek is maguk felé hajlik a kezük, hogy Szűcsiben meg nem engedhető és eléggé el nem ítélhető kapcsolatot tart fenn a tanácselnök a titkárnőjével. Hogy... — És sorolta Bartusekné a kérdéseket. Többen is megesküdtek, hogy minimum negyven helységnevet, esetet, bűnt, sorolt fel kapásból. Bartusekné azzal fejezte be, építő szándékú hozzászólását, hbgy ő mint a járás aktívája mindenről tud, hogyan létezik az, hogy pont az elnök elvtárs nincs tisztában a dolgokkal? Az igazgató izzadt. Az elnök is. És az igazgató már tudta, Bartusekné'. elsején nem százzal többet, de százzal kevesebbet kap majd. De tulajdonképpen Kovács, az igazgató akkor még semmit sem tudott. Mert Bartusekné, amikor elrebegte azt a negyven csiklandós kérdést, leült, de egy másodperc múlva megint felállt és még ennyit mondott. — Már megbocsátanak az elvtársak, de az én férjem éjszakás, mert így többet tud keresni. Márpedig, ha én most nem megyek haza, a kisfiamnak nem valószínű, hogy a szomszédok vacsorát adnak —, ezzel tulajdonképpen semmiféle engedélyre nem várva Bartusekné kitolatott a teremből. De hiába ment el. A tanácselnöknek az a kényszerképzete támadt, hogy mindenképpen válaszolnia kell. Válaszolt is. Tisztességgel, becsülettel, mind a negyven kérdésre, kétszer. Amikor a harmincadik kérdésre adta éppen a választ, az igazgató szemével intett Józsi bácsinak, az altisztnek, aki egyébként elvtárs volt, és az öreg kisvártatva hozott egy kancsó bort. Nem volt könnyű eset, csak az igazgató szuggesztív erején múlott, mert az öreg már aludt egy sort, ki kellett hát várni azt a pillanatot, amikor a feje leesik és ettől megijedve zavarában kinyitja a szemét. A negyedik kísérlet sikerült, a bor megjött és akkor szünetet tartottak. A második félidőben már mindenki aludt, csak az igazgató tartotta úgy, ahogy magát, no és a tanácselnök, aki rendületlenül válaszolt a provokatív kérdésekre, mereven, Bartusekné üresen hagyott székét nézve. Az utolsó mondatnál valami gyanús neszt vett észre bal könyöüénél, az elnöki asztalnál. Kovács igazgató is, horkantott egyet. Hazafelé menet a tanácselnök azon gondolkodott, hogy tulajdonképpen az új mechanizmus gondolata teljesen elsikkadt. Otthon a feleségének derűsen mesélte, ő bizony nem élne együtt ezzel a Kováccsal, olyan csúnyán horkol. Az ital Halász János tíz évig egyfolytában rumot ivott és ha ivott, elég csúnyán viselkedett. Trágár volt, kötözködő, amellett gusztustalan. A sors azonban kegyes volt hozzá, és már harmincéves korában olyan beteg lett az italtól, hogy abba kellett hagynia az ivást. Egy kissé megdagadt a mája, szabálytalanul kalimpált a szíve, és télen is legyet akart fogni a szobában. Mindenkinek bejelentette, hogy abbahagyta. Pontosan tíz napig bírta ital nélkül. Talán éppen a kilencedik napon történt, hogy így szólt a kollégáihoz. — Nem is tudom, hogy tudtam így megváltozni, már kilenc napja nem iszom. Higgyétek el, nem hiányzik. És csak most tudom, milyen szép és csodálatos az élet így, józanul. Később ezt a néhány önfeledt mondatot egykori ivócimborájának is elmondotta, aki a jó zsíros pörkölt után éppen egy fél liter háztájit készült bekapni. Az egészséges férfiú, amikor a szépen hangzó önvallomást meghallotta, felnézett a meny- nyezetre és hogy az nem szakadt le, így válaszolt. — Azért te, mégis csak hazudsz, akkor is, ha a mennyezet nem szakadt ránk. Tudniillik, csak azért nem szakadt le, mert felettünk, a második emeleten könnyű fajsúlyú legények élnek. Szóval, egy szavadat sem hiszem. Halász érezte, hogy barátja irigységből beszél, irígyli, hogy ő egy karakter, van akaratereje és ellen tudott állni az ördögnek. Másnap reggel az ördög, a presszósnő képében jelentkezett Halásznál. Kísértésére megittak néhány kupica konyakot, ezután Halász bement a hivatalba és így szólt a barátjához: — Igazad volt, tegnap. Sőt, mi több szellemes voltál, Vátesz, levelibéka. Egyetértek veled. Odafenn a másodikon tényleg könnyűfajsúlyú legények élnek. Az egyház szolgálatában Az egyházügyi hivatal vezetője Pestről került a borvidékre. Délután kettőre rendszerint végzett a munkájával, ekkor átugrott a szomszéd kocsmába, mert tudtg, hogy ott minden délután két árakor friss sört csapolnak. Megivott egy korsó keményhabú, finom sört, aztán nagyfröccsel folytatta, mert azt jobban bírta a veséje. A helybéli ügyvédi munkaközösség elnökét minden délután ott találta a jóillatú korcsmában. Az utálta a sört és kizárólag csak nagyfröccsöt ivott, állandó jelleggel. Rokonlelkek voltak, hamar egymásra találtak. Már a második nap pertut ittak és azután mindig együtt fogyasztották a délutáni italt. Jól sikerült két ember volt, elég nehezen ártott meg nekik az ital. Ismeretségük alatt az egyházügyi hivatal vezetője mindössze egyszer rúgott be, akkor talán a hosszú évek natása, terhe alatt, azonnal prédikációba kezdett. — Kár érted, Gyurikám —, mondotta az ügyvédnek —, te egy igen rendes fickó volnál különben. Csak ne innál, a városban nincs tekintélyed. Körülbelül idáig jutott mondókájával, ekkor kezében a tele pohárral lecsúszott a székről, be az asztal alá. Nem volt ereje visszaülni. Nem is sokáig küszködött, a második kísérlet után igen kényelmesnek találta a korcsma hűs kövét, úgy maradt fekve. — Igazad van, szentatyám — válaszait az ügyvédek kapitánya, de ő még megivott egy fröccsöt, mert ha tekintélye nem is volt, de jó torkú jogász lévén még ezt az egyet megitta. Kivették a kezéből a poharat A csinos, szőke, bajuszos fiú, 35 éves volt, amikor nem bírta tovább és összeállt egy nővel, aki éppen már nem volt fiatal, sőt, csúnyácska is volt talán. A fiú technikus volt, a nő főkönyvelő a vágóhídon. Apák napján, disznótoros vacsorán ismerkedtek meg. A vacsorát az üzemben tartották, a májas-véreshurkát a vágóhídon töltötték. Az ételt elkísérte útjára — hivatalból — a főkönyvelő is, elmélyítendő a két vállalat közötti baráti kapcsolatot. A technikus nem volt apa, de miért ne lett volna ott, ahol a hurkát eszik, és a visontai rizlinget isszák. Árva gyermek volt, nyolcéves korától a társadalom nevelte, segítette, egy jó szótól szeme azonnal könnybe lábadt. Reggel a főkönyvelőnő ágyában ébredt, déiben már ő fizette a nő ebédjét. Azután lehet, hogy csak kényelemből, ki tudja az ilyesmit megállapítani, ott maradt a nőnél és mindig együtt ebédeltek," délután együtt feketéztek. Legjobb barátja egy hónapig bírta szótlanul. Akkor így szólt hozzá a korcsmában: — Nézd, Imre, trdom, hogy nem jó dolog más életébe beleszólni, a téma nem hálás, és talán nem is illik, de mégis, te a legjobb barátom vagy, mondd meg, mi ez? Miért tetted? — Hálás vagyok a nőnek, értsd meg, hálás. Rendkívül jó hatással van rám. Tudod, hogy ittam, most ez a nő kivette a kezemből a poharat. Anyám helyett anyám...» Legjobb gyermekkori barátja röhögve ekkor ennyit mondott még: — Lehet, hogy a poharat kivette a kezedből ez a nemes, misszionárius lélek, de az üveg t úgy látom, benne hagyta ... A csinos, szőke technikus egy másodpercig bambán a barátjára meredt, azután elpirult, mert észrevette, hogy kezében egy sörösüveget tart. Később még jobban elszégvellte magát, mert eszébe jutott, hogy aznap már nem is ez az első. (SUHA)
