Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-02 / 231. szám

Wfcfci * x-zdráím 19CS. OKTOBER 2., SZERDA Mindig sietünk — a riói versenyslágerünk Rio de Janeiro-ban az idén október 3-a és 6-a között rendezik meg a hagyományos nemzetközi táncdalfesztivált. Magyarország képviseletében Koncz Zsuzsa vesz részt a fesztiválon, vele együtt uta­zott a könnyűzenei esemény­re Tamássy Zdenkó, aki je­les zeneszerzőkkel találkozik majd. Koncz Zsuzsa — itt­hon még nem hallott — riói versenyslágerének, Gyulai Gaál János és Hajnal István közös szerzeményének címe: Mindig sietünk. Gondolkodásra serkenti elemzések Három füzet jelent meg a napokban a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Kos­suth Könyvkiadó kiadásában. A szocialista nemzeti egység politikájának főbb kérdései közül azt a három témát tar­talmazza, amelyet megtárgyalt és elfogadott a népfront IV. kongresszusa. Az egyik a tár­sadalmi szerkezet és a szocia­lista hazafiság; a másik az ifjúság és a társadalom kap­csolatát és a harmadik az új gazdálkodási rendszer társa­dalmi, politikai hatásainak kérdéseit taglalja. A csábító pacalos Három új kiadvány Közös vonása a háromféle kongresszusi elemzésnek, hogy több kérdésben megfogalmaz­za a népfront tevékenységének fontosabb elveit. Ügy elemzi társadalmunk helyzetének és fejlődésé­nek főbb vonásait, hogy ezzel egyúttal munkaprog­ramot ad a népfrontbi­zottságoknak, az egész népfpontmozgalomnak. E program meghatározó vo­nása : a népfront-mozgalom egyik legfontosabb történelmi hivatása, hogy reálisan ele­mezze az adott korra jellemző társadalmi helyzetet és az em­berek sokaságának mozgósítá­sával betöltse szerepét a tár­sadalmi gondók, feladatok megoldásában. Belépek a kocsmába és be­hunyom a szemem. Atyaisten, mi történt velem? Hajdani, gyerekkori emlékek ébred­nek bennem, akkoriban vol­tak ilyenféle zöldvendéglők. Nehéz, zsíros ételek illata keveredik a padlóra frissen kent olaj szagával és ebből az illatorgiából persze a jó­féle pálinkák sem hiányoz­nak. Tahitótfalu Ez a nagyterem. A szemben levő ajtón át a kertbe látni, ott ernyők alatt színes abro- szos asztalok. Jobbra a sön- téspult, balra pedig a vil­lanyrulett, vagy minek is ne­vezzem azt a kétforintot rabló masinát. A konyhából sovány ember dugja ki fejét, arcán őszülő, harmadnapos borosta, kedé- lyeskedő, igazi vendéglős gri­maszt vág felém: — En vagyok az üzletve­zető, a Klinkó Sándor, mind­járt kész a hal, amit rendel­tek a pestiek ... Csak üljön le és... Két pillanat múlva az asz­talomnál : — Addig ezt tessék elol­vasni, a szakszervezeti újság­ban írták rólam... Ezt itt, ezt a nagyot: Sándor bácsi, a pacalos... — Köszönöm, de...' Szemlátomást nem tetszik a visszautasítás, magyarázom: félek, befolyásolna a kollega cikke ... Meg én, csak egy kis hírecskét keresek, semmi többet... Felszolgálja a halat. — Hát itt vagyok. — Sietnék, talán, ha a for­galomról mondana... Széles gesztussal magyaráz. — öt éve vagyok itt. Ami­kor átvettem az üzletet tudja mi volt ez? Egy lerobbant kó- ceráj... A lerobbant szóban három r és négy b hangzik. — ... olyan lerobbant volt, már akkor is örült a szövet­kezet, ha 300 ezret megcsi­nált. Én egymillió felett já­rok. Ültében is kihúzza magát. — Jóval felette — ismétli. Kissé udvariatlanul kockáz­tatom meg: — Talán nincs most kon- kurrencia? — Nekem ne lenne? — ér­zi, hogy ez így furcsán hang­zik, helyesbít — van kérem, de a konkurrencia kosztja kö­zel sem jár az enyémhez. Amikor a Cigánytánc című filmet forgatták, itt evett mindenki. Mert én bevezet­tem az ételeket. Úgy főzök, olyant főzök... — csettint a nyelvével. — És a helybeliek? Felemeli a kezét, magas­ba bök ujjával. — Látja, éppen ez az. Fur­csák voltak az itteniek. Va­lamikor szégyenszámba ment a köcsmázás. Legfeljebb reg­gel bedobták azt a kis pálin­kát, esetleg este a munkából jövet is... De azonkívül? Ha ittak, saját borukat itták. Hogy valaki vendéglőben egyen ? ... Ah, dehogy! Fél­tek, megszólják őket: nincs otthon mit falni.., Gőgösen szól: — És akkor jöttem én...! Annyi büszkeség cseng a hangjában, amennyi csak az igazán jó és nehéz munka si­keres befejezése után fakad a férfiemberből. — Tehát rossz falu volt ez — kérdem, de nem veszi ész­re a gúnyt és nyomban rá­vágja. — Sikerült megváltoztat­nom őket. Kis hatásszünet után teszi hozzá: — Most fiatalja és öregje mind állandó vendégem. Elvigyorgom magam. Klinkó Sándor csodálko- zón elhallgat, nézi, mint de­rülök? — Most mind kocsmázik? — Mind — mondja. És büszke. — Sok a részeg is? — Azt nem mondhatnám. Persze nem spórolós most már ez a nép. Esznek meg isznak... Tűnődik néhány pillanatig: — De ha magának csak egy kis hír kell... Tessék meg­írni: nem kapok mindig ele­gendő pacalt... Nos, kaptam egy hírt. (szántó) A Budapesti Kőolajipari Gépgyár AZONNALI BELÉPÉSRE KERES KÖZPONTI TELEPHELYÉRE esztergályos, marós, lakatos, ív- és lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész, kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat és férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás munkahét van, MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ műszer és technológiai szerelési munkahelyekre (Orosháza, Szeged környéke, Százhalombatta, Szőny) külszolgálatos munkakörbe csőszerelő, központi fűtésszerelő, hegesztő, lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyeken 44 órás munkahét van, MINDEN SZOMBAT SZABAD. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán Budapest XVIII., Gyömrői út 79/83. Ezért fogalmazza meg az egyik kongresszusi dokumen­tum azt a felismerést, hogy a mi korunk egyik izgató kér­dése, társadalmunk szerkeze­tének változása és a szocia­lista hazafiság kialakulása, erős' lése. Hivatásunkat csak akkor teljesíthetjük, ha ha­zánk korszerűen fejlett szocia­lista országgá és népünk ön­tudatos, egységes szocialista nemzetté válik. Azt is erőtel­jesen megfogalmazza a nép­front kongresszusának állás­foglalása, hogy a most élő generációnak mily sok nehézséggel kell mitigküzdenie a szocialista nemzeti egység kibonta­kozásának hosszú folya­matában. Helyesen értékelni nemzeti történelmünk haladó hagyo­mányait; kellő érzékkel levá­lasztani róla mindazt, ami ha­zug, önáltató, vagy visszahú- zóan nacionalista. Szívósan küzdeni azért, hogy megszaba­dítsuk önmagunkat és honfi­társainkat a visszahúzó és ká­ros szemléletektől. Helyesen értékelni a régebben kialakult erkölcsi normákat, kiválaszta­ni közülük a ma is érvénye­seket. Mindezek olyan tenni­valók, amelyek elvégzésében szerepe van társadalmunk minden rétegének és csoport­jának. Ez a felismerés vezeti a nép­frontmozgalmat akkor, ami­kor külön témaként kezeli az ifjúság és a társadalom kapcsolatának sokféle gond­ját. A mai fiatalok nevelése és nevelődése, a világról al­kotott felfogásuk, kapcsoló­dásuk egymáshoz és a tár­sadalom más korosztályaihoz — mindezek mindannyiunkat érdeklő és érintő kérdések. Társadalmunk fejlődésé­nek gondjait sokrétű ösz- szefüggésben vizsgálják a népfrontkongresszus kumentumai. do­Ezért az új gazdasági me­chanizmus kérdéseit első­sorban nem a gazdálkodás, hanem sokkal inkább a poli­tikai, társadalmi hatás ol­daláról szemléli. Azt elem­zi, hogy milyen szerepe van gazdasági életünkben és gazdasági fejlődésünkben az új közgondolkodás kialakulá­sának. Gondolkodásra késztetik ol­vasóikat ezek a népfrontki­adványok. Nemzeti önisme­retre, jelenlegi helyze­tünk és további tenni­valóink elmélyült elemzé­sére ösztönöznek. De évekre szólóan tartalmas feladatot adnak a népfrontbizottságok­nak is. Mindenekelőtt oly mó­don, hogy e bizottságokat is vitára késztetik. Arra biztatják a népfront­mozgalomban politizáló embereket, hogy értékel­jék környezetük jelensé­geit és célratörően hatá­rozzák meg a népfront­mozgalom helyi felada­tait. A három füzet állásfoglalá­sának módjából az is ki­tűnik: a népfrontbizottságok hivatásukat akkor tölthetik be, ha nemcsak önmaguk kö­rében politizálnak, hanem a vitákba, a tennivalók elvég­zésébe a lakosság minden szélesebb rétegét vonják be. Ezek a kiadványok jó alap­jai a népfrontbizottságok ha­tékonyabb tevékenységének. Mim,: nATlfTTTVM rVÁD A Tiszai Vegyi Kombinátban i ULIMiLejIN uiAKépül a *íafai p°.»etiifn aiap­anyaggyartas bazisa. Az ipar­ban, kereskedelemben és a mezőgazdaságban egyaránt nélkülöz­hetetlen polietilén alapanyagát jelenleg jórészt külföldről im­portálják. A TVK-ban létesülő szovjet és angol berendezésekkel működő üzem úgy minőség, mint mennyiség tekintetében gya­korlatilag a teljes hazai igényeket kielégíti. Megkezdődött a barcogás Megkezdődött a dámvadbi­kák — vadásznyelven „barco- gásnak” nevezett — nászidő­szaka a Gyulaji Állami Vad­gazdaság erdőiben. A lapátos agancsúak né­hány napja már gyülekez­SERTESGYAR Nagyszabású és jövedelme­zőnek ígérkező vállalkozásra társult Csongrád megye há­rom közös gazdasága: a fá- biánsebestyéni Kinizsi, a szen­tesi Május 1 és a nagymágó- csi Sallai termelőszövetkezet a vidék legkorszerűbb „sertés­gyárát” építi fel együttes erő­vel. A program végrehajtása megkezdődött. Fúrják azt a nagy teljesít­ményű termálkutat, amelynek 90 fokos forró vizével a téli hónapokban a nevelőházakat fűtik, s ugyanakkor takar­mányszárításra is felhasznál­ják. A 14 hóidon elhelyezkedő korszerű sertésgyár a Dél-Al­föld híres kukoricatermő köz­pontjában, a szentesi erőta- karmánygyár közelében épül fel. A tervek szerint évente 26 ezer jószág kerül innen piacra. Seregélyinvázió a Balaton partján A szürettel egy időben min­dennap növekszik a seregély­invázió a Balaton menti törté­nelmi borvidéken. Több ezres madárcsapatok verődtek ösz- sze, amelyek .dónként újra és újra megkísérlik a leszállást a szőlőkben. A riasztószolgá­lat azonban többnyire sikerrel távoltartja a falánk madara­kat. A történelmi borvidéke­ket és a Balaton melléki sző­lőket több mint ezer csősz vé­delmezi a kártékony seregé­lyek ellen. nek szerelmi játékuk szín­terén, s hallatják jellegzetes barco- gó hangjukat. A vadgazdaság dolgozói néhány nagyon szép példányt láttak köztük. Ebben az évadban harminc dámtoika kerül terítékre az október 5-e körül kezdődő vadászatokon. A körülbelül 30 000 holdas Tolna megyei rezervátumban a világ legnagyobb termé­szetes dámvadállománya — mintegy 900 dám­szarvas, köztük körülbe­lül 300 bika — él, gímszarvasokkal és vaddisz­nókkal együtt. A gyulaji vad­gazdaság tartja évtizedek óta a dámtrófeák világrekordját. Etióp filmdíjak Kézenfogva és Máté passió Az Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában rendezett ötödik nemzetközi filmfeszti­válon két magyar alkotás nyerte el a rövidfilm-kategó- ria első díjait. A nyertesek: Herskó Anna filmje, a „Ké­zenfogva” és Czigány Tamás alkotása, a „Máté passió”. Decemberi első fecske A pismányi, tyukováci dű­lőkön visszhangzik az ének, telnek a puttonyok szőlővel, gyűlik a halom a kádakban, a legények nagy kurjongatás közepette tapossák a bornak valót. Erjed a must, hogy az­tán a zamatos, a várost eltar­tó szentendrei bor, Csehszlo­vákiába, a Szovjetunióba, Ausztriába utazzon, víg ked­vet támasztani, Szentendre jó hírét öregbíteni. Az utcák alatt láthatatlanul megbújó tekervényes pincékben egy­mást érik a hordók, a híres kádárok remek munkái, őszi levegő szitál már az orrlyu­kakban, s hogy megvolt a szüreti mulatság, a gazdák, kereskedők esténként egy portára gyűlnek iszogatni, kóstolni az új termést. A boltozatos, fél kilométer hosszan is húzódó pincék do­hos hűvöse régi évjáratokat is őriz, de az óborból csak be­cses vendégnek, csábító üzle­tet ajánló idegen kereske­dőnek jut. így mesélnek az odafigyelő sétálónak Szentendrén a há­zak alatt húzódó pincék, a ka- csárnyák (pincebejáratok) s kovácsoltvas ráeső: ztú abla­kaik. Kétszáz évvel ezelőtti múltjukról, öreges, elhaló hangon. Felemlegetik a ben­nük őrzött híres vörös boro­kat, az időt, mikor Szentend­re és környéke az ország egyik leghíresebb szőlőterme­lő helye volt, a hetvenezer akót, egyévi bortermést, mely mind az ő őrizetükre volt bízva. A Szamár-hegyen jár­va, a régi szőlősgazdákról re­gélnek, a Borpince, a Dézsma utca tájékán még jobban le­halkítják hangjukat, s Rab Ráby elrejtett kincséről ejte­nek néhány titokzatos szót. Jó ízeket megkívánt száj­padlással sétál vissza a két­száz évvel ezelőtti múltból a kíváncsi fülelő. A jelenbe, a Duna-parti országút dübörgő kocsizajai közé, a Görög kan­csó étterembe, őszül most is a táj, a tarkább, egyenetlen színek között több rést talál a szél. Hiába a pohár bor, a mesék feloldódnak a ködben, a zajban. De ha elkalandozhattunk a múltban, a Duna hűvösödő vi­zét borzongva nézve, lépjünk előre is az időben. Ne olyan sokat, mint visszafelé, csak a télbe, a hópárnák, a csípős fagy közepébe. A fehér, olva­dó pelyhek siető emberek fe­szes arcára hullnak, a város határában lebzselő újév elé sietnek szapora lábbal. A gye­rekek szánkóikon csúsznak felé és hógolyóik ívével hív­ják.'S a feloldódott mesék, le­gendák akkor öltenek testet újra. A pincében, a régi ház alatt, ahová a melegedni vá­gyók, álmokkal telítettek és magányos emberek, új életet kezdők, nagy fogadalmaikkal zsebükben, később már csak a pohár fenekén, betérhetnek koccintásra. Szilvesztert ünne­pelni. A bolthajtások alatt, a súlyos tölgyfaasztaloknál a borotai Egyesülés Tsz tájjelle­gű borai ereszkednek le a tor­kokon, megszínesítve az arcot, fellazítva a belső hideget. A lócákon egymáshoz hajolnak a szerb szöllősgazdák, céhbeli mesterek utódai, hátukat a pince évszázados falának tá­masztják a biztonságos meleg­ben. Sülő lacipecsenye íny­csiklandó illata jár körbe a beszélgetők között kacérkodva az étvággyal, segítve a bor­nak; még jobban csússzon. Az újév régi, régen hiányzó han­gulatot hoz vissza ajándékul. A pinceborozó első vendégei között Szentendre levegője, kétszázéves múltja is ott fog ülni. S most, a mesét előteremtő tények. Hosszú idő után a vá­ros önmagához illő, őt kifeje­ző borharapót kap december 31-ére. A terveket a borotai (Baja ' környékén) Egyesülés Tsz készítteti el, ő lesz a pin­ce gazdája is. Az Alkotmány utcai pincét a várost szeretők és gondjaival törődök, már régen kinézték erre a célra. A középpontban van, a Marx tér mellett, a Ferenczy Károly Múzeummal szemben. A hely­reállítást, a régi falak kijaví­tását, derékig érő faburkolat készítését, a padlözást, a na­pokban elkezdi a tsz építőbri­gádja. A környezet stílusának és hangulatának megfelelően helyreállított és berendezett pince borharapója — egészen biztos — egyik legkedveltebb állomása lesz az ide látoga­tóknak, tartózkodási és talál­kozási helye az ittenieknek. A valóság után illő, hogy ismét az álmok következze­nek, némi józan meggondolás­sal fűszerezve. Tehát először az elsőnek adózva; milyen nagyszerű lenne, ha nem szá­mítana majd kuriózumnak ez a pinceborozó, hanem a város különböző pontjain elszórva több is hívná stílusos cégéré­vel a „borisszákat”. S még merészebb álom, meghitt han­gulatú kisvendéglők várnák régi épületek sarkában a sok éhes turistát, intim hangula­tot, romantikát kereső embert. Szentendréhez ez is hozzátar­tozik. S a józan meggondolás? Nem mond ellent ennek az álomnak, hisz az idegenek ezért a hangulatért jönnek Me, a régi kisvárosba, s ha a hűvösebb idő, meg a friss le­vegőn megsokszorozódott ét­vágy zárt helyre kergeti őket, semmit sem találnak ebből. Pedig érdemes lenne kihasz­nálni az: igényt. A város la­kóinak és a látogatóknak egy­öntetű helyeslésével találkoz­na, kölcsönös hasznot biztosí­tana. Meglátjuk. Az első fecs­ke, igaz, decemberi, csinál-e nyarat, a közmondás ellené- ben? — Varga —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom