Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

1968. OKTOBER 13., VASÁRNAP ri>J» HEGYF.I Z/Lírlap 5 Szövetkezeti együttesek találkozója A KPVDSZ kulturális napok központi ünnepségét ma rende­zik Budapesten a szakszerve­zeti székházban. Délután fél háromkór kerül sor a Pest me­gyei szövetkezeti együttesek találkozójára. Az üllői, a szi- getszentmártoni, a dabasi, a gödöllői, a tápiószelei, a takso- r.yi- és a péceli együttesek ad­nak műsort. Közreműködnek Baross Jolán és Tekeres Sán­dor népdalénekesek. Kőröstetétlenre vasárnap este fővárosi énekeseket hívnak, Pándon a helyi fiatal tehetsé­gek mutatkoznak be. Üllőn Köszöntlek forradalom címmel élménybeszámolót és találko­zót rendeznek veteránokkal. Tápiógyörgyén a művelődési otthon estére az öregeké lesz. Az eseménysorozat hétfőn folytatódik. „Fütyül" már a szürkebarát Hartyánban Jól vizsgázott Lenz Moser Buda környékén Ma: vasárnapi műszak a földeken „Fütyül” már a szürkebarát Űj hartyánban, forr, sistereg a hordók folyékony kincse, s ahogy az Űj Élet pincemes­tere Assenbrenner Pál, más szóval meghatározza: murci- zik a must. Tavaly lepték meg a hartyániak a közvéleményt a badacsonyival vetekedő homoki aszúval, most esküszik rá a pincemester, hogy a múlt esztendeinél is zamatosabb bort érlelnek. Laczi Károly szőlész-főagronó- mus nem is. annyira a szürke­barát sorsát vigyázza, mint in­kább arra ügyel, hogy a hárs­levelű, meg a kövidinka is­mét méltó lehessen az arany­éremre. Űjhartyánban még javában tart a szüret, a százhat holdas, párját ritkító nagyüzemi táb­lának a feléről szedték le ed­dig a termést. Sásdi Antal el­nök számítása szerint legalább másfél hétig még eltart a szü­ret, Inkább a saját szemnek Az Aszódi Sütőipari Válla­lat gödöllői üzemére panasz­kodnak a környéken. A kenyér minőségére. Az üzem vezetője kapacitáshiányra hivatkozik: maximum 120 mázsa kenyeret tudnak sütni, az üzletek azon­ban 160—170 mázsát is kérnek szombaton. Ha teljesíteni akarják a rendelést, az a mi­nőség rovására megy. Ezt lehet magyarázni, de azt már nem. hogy a szállító a ke­nyerek között áll és úgy ado­gatja a vekniket, mintha csak tégla lenne. Ajtai László üzemvezető igyekszik ezt cá­folni. Körülmutat az udvaron sorakozó vaskosarakra: ebben szállítanak. Mialatt beszélge­tünk, bejön kenyérért az egyik szállító, Káló Angello. Száz darab kétkilós barna ke­nyeret rak egymás mellé — kosár nélkül. Mindjárt len­csevégre kapjuk a látványt. Ha az üzemvezető nem is — ez meggyőzött. 40—45 mázsa szőlőt szed­nek le egy holdról. Segítenek ebben a munkában a szövetkezet asszonyainak a helybeli diákok, és a dabasi gimnazisták. A pincék pedig gondosan tisztított hordókkal várják a mustot. Buda környékén a toki Egyetértés Termelőszövetkezet birtokán jól vizsgázott a Lenz Moser rendszerű, magas mű­velésű nagyüzemi szőlőültet­vény. Hat helyett húsz va­gonra való csemegeszőlőt szü­reteltek a tábla eddig termőre fordult részéről. A holdankén- ti hozam elérte a 45—50 má­zsát. Nagy szó ez, hiszen az ültetvény nemes fajtákból áll s legnagyobb részét cseme­geszőlőként értékesítették. Túl a szüret után most a négyszáz hold napraforgó be­takarítása van soron. A magot az exportvállalaton keresztül Belgiumba és Hoilandiába szállítják. Jól haladnak az egyéb őszi munkákkal is az ezer holdnyi őszi vetés magja már hétszáz holdon földbe ke­rült. Ma, ha az időjárás engedi, megyeszerte teljes erővel folytatják a termelőszö­vetkezetek a szántásvetést, a termények betakarítását, ahol még tőkén a szőlő, a szüretet is. Gazdag zsákmány­ra számítanak a fogiyászó és fácánozó vadászok, akik ma ismét felverik durrogó puská­jukkal a mezőket és a színes lombú erdőket. s. p. A fejlesztési főnök Tehetség és hivatásérzet aligha gyömöszölhető sémák szűk dobozába. Van, akinél e két tulajdonság a szertelen­ség, az improvizációk fellob­banó tüzében hamvad el, s van, aki a rendszeresség, a céltudatosság parazsát táplál­ja vele. Ritlop Károly ez utóbbiak közé tartozik. A kö­zéptermetű, szemüveges férfi kimért mozdulataival, lekere­kített mondataival, a hóna alatt szorongatott iratköteggel pedáns hivatalnoknak tűnhet. Nem az. Hanem kiegyensú­lyozott, de alkotó elme, a sza­bályost a rendhagyóval össze­kötő, a kötelességet a szenve­délyességgel ötvöző. A Forte Fotokémiai Ipar műszaki fej­lesztési és technológiai főosz­tályvezetője, aranyjelvényes újító, feszített-pályás emul­zióöntő berendezése több, mint húszmillió forint nép- gazdasági eredményt biztosí­tott, egyetlen esztendőben. — Lehet, hogy egyedinek tűnik véleményem, de én so­ha nem éreztem konfliktust a szorosan vett üzemi munka, s az úgynevezett alkotó tevé­kenység között. Újításaim is például úgy születtek, hogy lényegében kisebb, üzemi ru­tinfeladatokból indultam ki. Néhány esetben azután a té­ma „kinőtte a ruhát”, s így lett belőle újítás. Elképzelé­seim nagy többsége azonban — és ezt természetesnek tar­tom — beleolvadt a munka­köröm megkívánta teendőkbe, s soha nem csináltam problé­mát a szerzői jogból. A fontos az, hogy sikerüljön megoldani egy-egy nehéz kérdést; a meg­oldás, s nem a forma a fon­tos. A szabatos mondatok szá­raznak, s hivatalosnak tűnnek Az áram házhoz jön Víz, fény, hő — egy forrásból Az áram házhoz jön, egyre több helyen. Sokat munkálko­dik ezért a Pest megyei Vil­lanyszerelő Vállalat gárdája. Előbbrej utasuk nyomán hol fény gyűl az utcán, hol meg­jelenik az energia egy-egy el- dugottabb házacskában. Sok teendőjük közül most néhány aktuálisat említünk. A törpe vízmű működtető energiáját egy hónapon belül akarják a helyszínre juttatni Visegrádon. Két és fél kilomé­teres légvezetéket kell építeni ehhez. Albertirsán hasonló hosszúságú új szakasszal bő­vítik a hálózatot. Több helyen lesz világosság az esti órákban az utcákon és eljut sok új fo­gyasztóhoz is az áram. Hason­lónak örülhetnek Túrán és Tahi tótfaluban. Sok embert érdeklő, sőt, érintő akciójukat Szigetcsépen bonyolítják. Itt épül a Kerté­szeti és Szőlészeti Főiskola hű­tő-tárolója. Huszonöt vagon termés befogadására képes. Mondani sem kell, hogy ez kettős hasznú: a gazdaság hu­zamosabb ideig tarthatja ép­ségben a leszedett, szállításra váró vagy éppen tartalékba helyezett friss árut, a fogyasz­tó pedig az asztalára kerülő szép termékben lelheti örömét. A vállalat a hűtőház működ­tetéséhez szükséges energiát viszi a helyszínre. így, olvasva. Hallva azonban átüt rajtuk a nemes hangsú­lyozás, a hivatás szenvedé­lyessége, a szakszerűségbe öl­töző alkotókedv, a megoldott­ból az újabb megoldásokra ihletet merítő akarat. A mű­szakiakat szívesen skatulyáz­zák be a logarlőcsöt tologató, számokkal, képletekkel bajló­dó, csakis a technikával törő­dő szakbarbárok közé. A fej­lesztési főnök messzire esik ettől, legalábbis ami e típus negatívumait illeti. Szakszerű, de nem érthetetlen. Számokat, tényeket soroló, de nem unal­mas. Mert mindig az össze­függéseket keresi, s mert nem maga a dolog, hanem az eredmény a számára fontos. Úgy beszél arról, hogy az ál­tala tervezett öntőn készül a színes papír — évi százezer négyzetméternél több —, mint más egy képről, vagy egy ze­neműről. Élvezni tudja a le­gyűrt nehézséget, értékelni a megoldást; szeretni azt, ami szép vagy jó, ami hasznos. — A gazdaságirányítás rendszere erőteljesen meg­gyorsította a műszaki fejlesz­tést, s irányán is több tekin­tetben változtatott. A változá­sokhoz rugalmas gyári gárda kell, olyan emberek, akik ké­pesek csírájában fölismerni a holnap már égetővé váló igényt, akik képesek — alkotó alkatuk megtartásával — be­illeszkedni a kollektív munká­ba. Mert a műszaki fejlesztés egyre inkább az. Egy-egy em­ber mind kevésbé képes egy­maga megoldani valamit. A váci gyárban több száz­millió forintért megvalósuló rekonstrukció eredményeként a termelés mintegy kétszere­sére növekszik, s főként az ex­port fokozására nyílnak új le­hetőségek. (Éppen beszélgeté­sünkkor érkezett a telextudó­sítás, hogy a kölni nemzetközi íotocikk-kiállitáson a Forte háromszázezer dolláros üzletet kötött ausztráliai partnerral...) A nemzetközi fotópiac azon­ban igen bonyolult, rendkívül éles a verseny, ahogy mondani szokták: nincs kímélet. A ha­talmas kapitalista cégek, ha le­hetne, a térképről is leszoríta­nák a Fortét, nem még a pia­cokról... Hogy ne tehessék, ahhoz fejleszteni kell, egyre jobb — tehát nem változatlan, hanem mindig javuló! — mi­nőséget adni, bővíteni a gyárt­mányskálát ... S hogy ez a verseny mennyire valós, azt bizonyítja beszélgetésünk is: néhány fejlesztési téma az új­ságíró előtt is titok, mert egy- egy rövid híradás a gyárnak esetleg nagyon sokba kerül­het ... — A gyártmányskála növe­lése mellett — a 2x8-as fordí­tós film, a barna tónusú pa­pírok stb. — új emulzióöntési eljárásokat is bevezettünk, s a műszaki fejlesztés mai, a gazdaságirányítás rendszere által diktált fő követelménye: a gyártási biztonság, s ezzel a minőség erősítése, a termelési költségek csökkentése. Az olyan feladat, mint például a színes amatőr filmek forga­lomba hozatala az éy végén, valóban az egész gyárat „moz­gatja”. A kevésbé látványos, de ugyanilyen fontos feladatok azonban csakis akkor hajtha­tók végre sikerrel, ha — töb­bek között — az alkotó mun­ka nemcsak az erkölcsi ösz­tönzőket, hanem az anyagia­kat is élvezheti, mindenféle megszorítás nélkül. Az újítás­rendeletre gondolok, s arra, hogy a SZOT Elnökségének állásfoglalása, miszerint elő­terjesztést nyújt be a kor­mányhoz a rendelet módosítá­sáról, nagyon időszerű volt. Jó ideje beszélgetünk, s ahogy az lenni szokott, Ritlop Károly önmagáról mondja a legkevesebbet. Inkább arról beszél, hogy a műszaki fejlesz­tésnek vannak igen fontos, de korábban elhanyagolt terüle­tei. Így például a félreérthe­tetlenül megfogalmazott, s írásban rögzített technológiák. ök most jutnak el addig, hogy — nagyobb része már megvan — valamennyi termékük tech­nológiája így, ilyen formába: álljon a termelőüzemek ren­delkezésére, mert ez megszün­teti a vitákat, világossá tesz a felelősséget, s a gyakorié adta rutin mellé az elméler támaszt szolgáltatja. Azután arról szól, hogy a gyárban a kutatómunka — s ez is össze­függ a gazdaságirányítás rend­szerével — teljes egészében a „földön áll”, megszűnik a fel­hők közötti járkálás, s akit el­ragadna az illúziók fürge an­gyala, azt a társak hamar föl­ébresztik ... A prémiumrend­szer hasznát fejtegeti, mert e rendszerben a termelőüzemek vezetőinek is legnagyobb ér­dekeltsége a műszaki fejlesz­tés segítése, az új eljárások minél előbbi alkalmazása a gyártásban. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy“ a fejlesz­tők sokkal következetesebben követik a termék útját, mint korábban, így például a szí­nes papír üzemi gyártását a kezdés heteiben azok irányí­tották, akik kidolgozták az új termék előállításának techno­lógiáját . A portré talán így, a szemé­lyes vonások elnagyoltságával teljes. Mert éppen az Ritlop Károlyban az egyéni, hogy számára az a legfontosabb, am: — közös. Nem ecseteli a ma­ga ténykedését, a személyéhez fűződő cselekedeteket, ám an­nál részletesebben beszél ar­ról, hogy ugrásszerűen javult a gyártási biztonság, s ennek — számok seregével igazolja — milyen szerepe van a gaz­daságosabb termelésben. Nem sistereg belőle a szenvedé­lyesség, hanem a kötelességre' is szenvedélyesen tud szólni. Így kötődik a szabályos a rendhagyóval, s úgy érzem ez. kötelesség és szenvedély ötvö­zete teszi számára az életet, a munkát teljessé. Mészáros Ottó Jelen tkésési határidő aktáber IS Októbertől jövő év júniusáig tart az a tanfolyam, amelyet a Kertészeti Egyetem soroksá­ri kísérleti telepén rendeznek a fólia alatti korai zöldségter­mesztésről. A tanulmányi idő alatt, előreláthatóan 10 okta­tási napon szükséges a megje­lenés. A termelőszövetkezetek­ben párhuzamosan beállított, úgynevezett próbatermesztés is a tanfolyam oktatóinak irá­nyításával történik. A tanfo­lyamon való részvételre októ­ber I5-ig, keddig lehet még jelentkezni a Kertészeti Egye­tem kertészeti munkaközössé­génél (Bp. XI., Ménesi út 44.) és a Pest megyei MÉK-nél. A tanfolyam ingyenes. valami rosszat... — mondja Péter. — Miért? Nevetnek. — Mindig olyan szépeket írtok rólunk — mondja Ta­más. — Egyszer már meg kéne írni, ha megváltoztatni nem is lehet, hogy milyenek va­lójában a pedagógusok, és milyen az a helyzet, ami ar­ra kényszeríti őket, hogy olyanok legyenek, amilye­nek — mondja Péter. — Te hogyan lettél pedagó­gus Péter? — kérdezem. — Mindketten nyomdászok vagyunk, eredetileg... — És hogyan lettél nyom­dász? — Amikor leérettségiztem, kiültem a Duna-partra a lépcsőkre, felhúztam a nad­rágomat és belelógattam a lábamat. Egy félig szétázott újságoldalt sodort a víz. Ki­halásztam és a szemem meg­akadt egy hirdetésen. Fél óra múlva már nyomdásztanuló voltam... — Tamás, és te? — Nekem meg volt egy ro­konom a nyomdában, az vitt be. Gépszedők vagyunk mind­ketten. Én semmi hivatástu­datot nem éreztem a peda­gógus pálya iránt, ezt meg kell mondani őszintén. Egy­szerűen csak féltem a kato­naságtól, ezért jelentkeztem a felsőfokú tanítóképzőbe. — És te, Péter? — Én két helyre jelentkez­tem egyszerre. Magyar—tör­ténelem szakra Egerbe és a képzőbe. Mindkét helyre fel­vettek. De ez valahogy kide­rült, s azt is kiderítették, hogy ez szabálytalan. Végül úgy döntöttek, hogy járjak a kép­zőbe. — Tehát az elhivatottság érzése hiányzik a pedagógu­sokból? — kérdezem. Egyszerre tiltakoznak: nem! — Sőt! — mondja Fok Ta­más. — A képzőből hivatás- tudattól túlfűtve indulunk ... Főleg a lányok. Most egymás szavába vág­va beszélnek. — Szerintem sem erkölcsi­leg, sem anyagilag nem kap­nak elegendő támogatást a pedagógusok. Az anyagi hely­zetük egyszerűen katasztrofá­lis. Ma, ha valaki elmegy se­gédmunkásnak, többet keres, mint mi, s tapasztalatom sze­rint a mai magyar faluban, amely most kezd kilábolni a nincstelenségből, a pénz, az anyagi helyzet még a tekin­tély forrása. Hogyan legyen tekintélye a pedagógusnak, amikor megélhetése biztosítá­sára legfőbb tevékenysége az illetményfölddel való foglala­toskodás? — Ez csak egyik forrása a bajoknak. A másik épp olyan lényeges. A pedagógusok több­sége nincs meggyőződve arról, amit tanítania kell. Mást mond tehát, és mást gondol. S ez az ellentmondás egy idő után jellembeli hibává válik. A gyerek mindent ért és tud, csak ezt mi nem hisszük el róla... — Anyagi és erkölcsi hiá­nyosságokból aztán így alakul ki a pedagógusoknak az a tí­pusa, aki utálja a gyereket, mert az élete megkeserítő jé- nek érzi. Hallgatunk. — És egy idő után beáll az eltunyulás. — Ti mit tesztek ellene? — Nem lenne érdemes most felsorolni... — mondja Me- locco Péter halkan. — Általá­nosságban beszélek és általá­nosságban azt mondhatom, hogy nagy emberi nagyságra lenne szükség, hogy ebbe a helyzetbe ne süllyedjen bele az ember, hanem „lobogjon”, s hadakozni tudjon ellene. És nem is arról van szó, hány­szor jut el egy évben a peda­gógus színházba ... Általános szellemi emelkedésre lenne szükség..: — Te mit csinálnál, ha mű­velődésügyi miniszter lennél ? A kérdés meglepi és elgon­dolkoztatja. Aztán elmosolyo­dik. — Bizonyára nem fogalmaz­nék ilyen élesen, mert meg­érteném, hogy ez kényszer- helyzet. ★ Este fél nyolcig beszélge­tünk. Akkor beülünk az Ad­ler Juniorba. Nagykátára mennek, edzésre. Kosárlab­dáznak. — Mondjátok — kérdezem — tulajdonképpen miben mér­hető egy pedagógus munkája? — Nem abban, hogy megta­nul olvasni a gyerek ... Olvas­ni, számolni előbb utóbb min­den gyerek megtanul... — Abban mérhető, hogy megmozdult-e az agya ... — Igen. Ha a szelleme cél­tudatosan elindul egy irányba, s a célt nem a disznóól jelen­ti, akkor a pedagógus munká­ja nem volt értelmetlen. Talán nincs is nehezebben mérhető munka. Nádas Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom