Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-05 / 208. szám

1968. SZEPTEMBER 5., CSÜTÜRTfjK «»i Mi« vei hírlap 5 Meteorológiai illatok Az embernek, akit a ci­vilizáció, érthetőbb szóval a városi kőrengeíeg még nem szakított ki az eleven természetből, nyilván hosz- szú évszázadok, talán év­ezredek során összegyűlt tapasztalatok alapján van­nak jelei, amelyekből leg­alább olyan bizonyosság­gal következtet az időjárás várható változásaira, mint mondjuk a rádió meteoro­lógusa. Főleg az érdekli a szántóföldek népét, hogy ad-e az ég esőt, mivelhogy ettől függ a termés. Az esőt ígérő jelek és jelensé­gek természetesen vidé­kenként változnak, de azért akadnak olyanok is, amelyek mindenütt érvé­nyesek. — Viszket a gyerek fü­le, eső lesz — mondja bi­zakodva a gazda, kémlel- getve az ég peremét, hogy mutatkoznak-e rajta már fellegek. — Az lesz, eső — teszi hozzá a felesége — ni csak, milyen alacsonyan röpül­nek a fecskék. — U,gy bizony — tá­masztja alá a jóslatot a scgorasszony — nagyon szemtelenkednek a legyek, csípnek a gyalázatosak. A ház végében legelésző szamár, szinte végszóra, az ég felé trombitálja a maga iá-ját, ami ugyancsak a régvárt eső közeledését jelzi. Az ilyenféle prognózi­sokkal úgy vagyunk mint a meteorológusokéval: vagy beválnak, vagy nem. Néhány esztendő óta Szegeden, a szabadtéri já­tékok gyönyörűségesen szé­pülő és növekvő városá­ban vannak újabb jelei is az időjárásban várható vájtozásoknak. Az idei játékok hónapja alatt közel nyolcvanezer vendég látogatott el Szöge­débe, köztük — ha pontos a statisztika — tizenki- lencezer külföldi. Csaknem valamennyi vendég, amint a lábát a szegedi aszfaltra tette, fölszimátolt a leve­gőbe, hol táguló orrcirn- pákkal, máskor meg kicsit fintorogva. — Érdekes — ámuldoz­tak a táguló cimpák tulaj­donosai — mintha minden szegedi konyhában hal- paprikást főznének. — Dehogyis — világosí­totta föl az ilyeneket a bennszülött — csak a hagymaszagot terelgeti a szél . a konzervgyárból, ami pedig esőt jelent, mi­velhogy az eső Szegedre leginkább arról felől érke­zik. A fintorgó turista — ha kimondja amit gondol — ilyesfélét hallat: — Ejnye, az áldóját, de förtelmes mocsárbűz van ebben a városban! Vagy talán kanálist tisztogatnak a közelben? — Jó idő lesz nyilván — világosítja föl a vendéglá­tó — mert a kenderáztató felől hozza ezt a szagot a szél. Szegeden tehát a hagy­maszag — ami bizony nem okvetlenül szükségeltetik a Dóm téri Aida művészi hangulatának emeléséhez — esőt ígér másnapra, az áztatott kender mocsárbű­ze pedig szép, meleg, strandolásra alkalmas na­pos időt, bár a rigai ba­lett Hattyúk tavában enél- kül is egész jól el lehetne gyönyörködni. i A bennfentesek szerint évek óta folyik a fejtörés a szegedi torony alatt, hogy miképpen is lehetne elirányítani valahogy más­felé ezeket a meteorológiai illatokat. Magyar László Utazási kedvezmény a Budapesti Őszi Vásárra Pénteken nyílik az első Budapesti Őszi Vásár, mint az ipar, a kereskedelem és a vásárlóközönség , nagy talál­kozója. A délelőtti hivata­los ünnepi megnyitó után pénteken két órától fogadja látogatóit. A vásár egyéb­ként délelőtt tíz órától este 8 óráig áll az érdeklődők ren­delkezésére, a pavilonok azon­ban hét órakor zárnak. A vásári belépőjegy ára tíz forint. Ugyanennyibe kerül a 33 százalékos utazási ked­vezményre jogosító vásári igazolvány, amely egyben belépésre is jogosítja a vá­sárra vidékről vonaton ér­kezőket. A vásárigazolvá­nyok az IBUSZ utazási iro­dáiban, a tanácsoknál és a vasúti pénztáraknál szerez­hetők be. A vásári igazol­vány szeptember 5-én 0 órá­tól szeptember 16-án 12 óráig érvényes Budapestre utazás­ra, a visszautazásra pedig szeptember 6-án 16 órától, szeptember 17-én 24 óráig vehető igénybe. 28700 új családi Egy nemrég megjelent kor­mányrendelet július 1-től je­lentősen kiterjesztette a csalá­di pótlékra jogosultak körét. Családi pótlékban részesülhet­nek az eddigieken kívül a gyermekes, egyedülálló férfiak, az öregségi és munkaképtelen­ségi járadékosok, az egysze­rűbb mezőgazdasági szövetke­zetek tagjai. A mezőgazdasági szövetkezeti tagok ezentúl gyermekeinek nem 14, hanem 16, illetve továbbtanulás ese­tén 19 éves koráig kapják a családi pótlékot, gyermeken­ként az eddigi 70 forint he­lyett a kétgyermekesnek 100, a három- és több gyermekes családoknak, valamint az egyedülálló tagoknak 120 fo­rintot fizetnek havonta. A SZOT Társadalombiztosí­tási Főigazgatóságnak most el­készült felmérése szerint eddig 28 700-an kérték, hogy az új rendelet alapján ők is kapják meg a családi pótlékot, közü­lük 1700 egyedülálló, egygyer­mekes és 900 kétgyermekes Kutyakiállítás - lovasversennyel Szeptember 1'4—15-én Bu­dapesten, a Mezőgazdasági Ki­állítás területén (X. Albertir- sai út 10.) nemzetközi kutya­kiállítást rendeznek. A kiállí­tásra 22 országból összesen 1400 ebet neveztek be. A zsűri 72 fajtát vizsgál majd meg. A kétnapos esemény program­ját nemzetközi lovasverseny és kutyaidomítási bemutató teszi változatosabbá. . BICIKUTOLVAJ Kerékpárlopás miatt indul eljárás Suta László 33 éves ta- társzentgyörgyi vájár ellen. A büntetett előéletű ember sógorától kölcsönkért egy ke­rékpárt, amit nyomban eladott Örkényben. Ugyanott, az ital­bolt elől vitt el egy1 biciklit, majd Pusztavacson „szerzett” egyet, de ennek ' értékesítésé­ben már megakadályozta a rendőrség. A kerékpártolvajt vették. őrizetbe Kivégezték Burai Árpádot A sajtó annak idején hírt adott árral, hogy többszörösen büntetett előéletű Burai Árpád mezőtúri lakos 1966. szeptem­ber 13-án brutális kegyetlen­séggel megölte feleségéi, an­nak tízhónapos gyermekét és még három személyt. Ezért a Fővárosi Bíróság Burai Árpádot halálra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíró­ság helyben hagyta. Az elítélt kegyelmi kérelmét az Elnöki Tanács elutasította. Az ítéletet hajtották. szerdán végre­Gályáiknál nem jön a i<Hya... Az idei madárszemlén az ornitológusok megállapították, hogy a gólyaállomány csökkenőben van. A gólya-statisztikát a megcsappant idei szaporulat tovább rontja. A szakemberek ä rendkívüli hosszantartó aszálynak tulajdonítják a szaporu­lat visszaesését. A gólyapárok élelemszerzése ugyanis — mint­hogy a vadvizek, mocsarak szinte teljesen kiszáradtak — zömmel a szántóföldekre korlátozódott. férfi. A még be nem érkezett, de várható igényeket is figye­lembe véve, az eddigieken kí­vül 54 000 újabb gyermek után mintegy 30 000 családnak fi­zetnek majd családi pótlékot, ezenkívül 75 000 mezőgazdasá­gi termelőszövetkezeti család 175 000 gyermekének családi pótlékát emelik. A jogosult­ság kiterjesztése és az emelé­sek következtében évente az eddiginél 160 millió forinttal nagyobb összeget fizetnek ki. m aunoß 1968. szeptember 5., csü­törtök, Viktor napja. A nap kél: 5.07, nyugszik: 18.17 órakor. A hold nyugszik: 2.50, kél: 18.02 órakor. Nyugat felől megnövekvő felhőzet, több helyen esővel, zivatarral. Mérsékelt, időn­ként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. A nappali felmelegedés gyengül. A Ileg­magasabb nappali hőmérséklet 19—23 fok között. — Fogási versenyt rendez vasárnap reggel 6 órától dél­előtt 11 óráig a Nagybuda­pesti Horgászok Egyesülete a fővárosban, a Lukács Für­dő kifolyójától a Petőfi hí­dig terjedő Duna-szakaszon. Legközelebb : jövő szeptemberben< \ü«4> tolongás a bolt előtt Tavaly nehezebb volt Az évnyitó és az osztályfő­nöki órák után végérvényesen rpegkezdődött a tanítás. A ne­bulók most tolonganak az író­szerboltok előtt, pedig... Ké­nyelmesebb lehetőségek is vol­tak. Júniusban már megvásá­rolhatták volna a szükséges felszerelést. A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat mindent megtett a torló­dás' elkerülésére. Minded üz­letben kinn volt a tábla, amely figyelmeztetett: most vegye meg!... Ahol- hangos bemon­dó van, ott így is szóltak a diákoknak; a sajtó, a rádió, a televízió és a mozi. Egyszóval minden. Eredmény? Többnyire csak a nagyobb felszereléseket vet­ték meg előre, a kicsiket — radírt, ceruzát, vonalzót — a szeptemberre halasztották. így nem kis forgalmuk van áz írószerboltoknak. De a tava­lyihoz viszonyítva javult a helyzet. Ez nemcsak a nagy propagandahadjárat eredmé­nye, hanem idén lényegesen jobb az ellátás. Június óta 3,5—4 millió forint értékű tan­szer áll a tanulók rendelke­zésére. Még néhány nap és elcsitul minden — legközelebb jövő szeptemberben lesz csúcsfor­galom. ISMERKEDÉS A KRÉTÁVAL, A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.1«: Fiatal tehetségek — port­rék tánczenével. 8.56: Zenekari muzsika. 10.10: Zenés műsor üdü­lőknek. 12.15: Verbunkosok, nó­ták. 13.05: „Fáklyavivők”. 14.05: Törvénykönyv. 14.20: Könnyűzene Berlinből. 15.15: Bánk bán. Rész­letek Erkel operájából. 16.04: Honi tájak. 16.47: Dávid Gyula: Szonáta — bemutató. 17.15: Tan­évnyitó a stúdióban. 17.30: Az Ómega-együttes műsorából. 17.46: Az ifjúsági rádiószínpad bemuta­tója. Talizmán. Moravecz Imre rádiójátéka. 19.30: Új lemezeink­ből. 20.38: Könyvszemle. 22.20: Made in Hungary. 22.50: Korunk gondolkodói. Marx filozófiai el­képzeléseiről. 23.10: Réti József énekel. 23.30: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Az Állami Orosz Énekkar műsorából. 10.10: Látogatás a bé­késcsabai Kner-nyomdában. 10.20: Jancsi cs Juliska. Részletek Humperdinck operájából. 11.03: Neveletlen példakép. Rádiójáték. 12.00: Thomas Beecham vezényel. 12.30: Operettrészletek. 13.00: Nagyapám piros csákója. Elbe­szélés. 13.10: Hangverseny gyer­mekeknek. 13.32: Pályaválasztás. 14.08: Népdalok, néptáncok. 14.30: Zenekari muzsika. 14.50: Ifjúsági mühelysarok. 15.00: Csak fiata­loknak. 15.45: Világirodalmi mo­zaik. 16.0;?: Egyveleg Abrahám Pál dalaiból. 16.26: Két bécsi nyi­tány. 16.42: Mai témák —■ mai dalok. 16.53: Balettzene operák­ból. 17.15: Én és a gépem. Riport. 17.25: Délutáni frissítő. 18.10: Mi­ről ír a Társadalmi Szemle? 18.40: Századunk zenéjéből. 19.00: Könnyűzene. 20.30: Népek zené­jéből. 20.58: A megnyugvás ös­vényein. Hangjáték. 21.56: Chopin és Liszt barátsága. URH 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Magyar zeneszerzők. 19.45: Haydn- müvek. 20.36: Operarészletek. 21.47: A dzsessz kedvelőinek. 22.00: A XX. század zenéjéből. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskola-tv. Környezetisme­ret (ált. isk. I. oszt.). Különös kirándulás. 14.00: Környezetisme­ret (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Kuckó. 18.25: Töretlenül, szünte­lenül. Dokumentumíilm dr. Sik Endréről (ism.). 19.00: Esti mese. 19.10: Ebédszünet. Balogh Mária riportmüsora. 19.40: Parabola. 20.00: TV-híradó. 20.20: Kfta Geor­gievna. Tv-játék (14 éven felü­lieknek). 21.51: Olimpia előtt... II. 21.55: Tv-híradó — 2 kiadás. Campanella 400 ÉVE, 1568. szeptember 5-én született Tommaso Campanella olasz költő és filozófus. Fiatalon szerzetes lett és bölcseleti ta­nulmányok után Rómában, majd Nápolyban tanított, álivei ellenezte az egyházban akkor uralkodó skolasztikus filozófiai felfogást, merész elképzelései miátt eretnekséggel vádolták és az inkvizíció szülőföldjére szám­űzték. A nápolyi spanyol ura­lom elleni szervezkedés élére állott. Az összeesküvést elárul­ták és a meghiúsult népi fel­kelés után 1599-ben elfogták. Csaknem három évtizedig volt börtönben.. Sokszor vetették szörnyű kínvallatás alá. Amikor kiszabadították, Párizsba mene­kült, ahol elnyerte a politikus­bíboros Richelieu kegyeit. A börtönben költeményeket írt. Későbben alkotott munkáit pe­dig a börtönben részletesen ki­alakított gondolatai nyomán emlékezetből írta még. Kora tu­dományágaival foglalkozó 82 fennmaradt műve közül a leg­jelentősebb a Napállam című szocialista utópia. Bírálja benne a kizsákmányolást, amely leziil- leszti az erkölcsöket. Az általa elképzelt eszményi közösségben az emberek egyenlők, magán- tulajdon nincsen, a munka min­denkire kötelező. Munkáit kül­földön nyomták ki először. KiTümrÉM A közművelődés terén ki­fejtett jukért niszter ráért nyozta Gödöllői eredményes munká- a művelődésügyi mi- a szocialista kultú- kitüntetést adoma- Sára Ferencnek, a Járási Tanács vb Szombaton temetik dr. Jánosi Ferencet A Pest megyei Levéltár el? hunyt csoportvezetőjének, dr. Jánosi Ferencnek temetése szombat délután 3 árakor lesz Budapesten, a Farkasréti te­metőben. — Megyei tanácstagok fo­gadóórái. Szabó Benjámin­ná ma délelőtt 8 órától 12 óráig Újszilváson, Belovai Jánosné 9 órától 12 óráig Tó­almáson, Czap Miklós 14 órától 17 óráig Bényén, hol­nap Fekete János Kartalon, Czap Miklós Káván és Gom­bán, Kucs Béla Szentendrén, dr. Kárpáti Ervin Tápióbics- kén és Pándon tart fogadó­órát. — Hazánkban élve még soha nem látott iráni rovar­pókkal gazdagodott a Fővá­rosi Állatkert gyűjteménye. Érkeztek félelmetes skorpiók is, köztük a szudáni ötcsíkos és a közel 10 centimeteres kenyai skorpió. — Az IBUSZ most vasár­nap Egerbe, szeptember 29- én Pécsre indít különvona- tot. A különvonatok uta­sait idegenvezetők kalau­zolják végig a meglátoga­tott városokon. — A Körszínház Dante: Isteni színjáték című előadá­sának szereplői közül Súlyok Mária, Básti Lajos és Keres Emil színművészeket, vala­mint Kazimir Károlyt, a produkció rendezőjét a Mű­velődésügyi Minisztérium ní­vódíjban részesítette. — Péntektől 24 hónapra emelik az ELEKTHERMAX háztartási készülékek garan­ciális idejét. — Geológiai mélyfúráso­kat végeznek Tököl határá­ban. művelődési osztálya népmű­velési felügyelőjének, Szabó Zsigmondnak, a Váci Járási Tanács vb művelődésügyi osz­tálya népművelési felügye­lőjének, Salamon Józsefné- nak, a megyei könyvtár csoportvezetőjének, Reisen- büchler Sándornak, a felsőgödi községi könyvtár vezetőjének, Könözsi Lászlónak, a duna- varsányi művelődési otthon igazgatójának, Bella István- nénak, az érdi községi könyv­tár könyvtárosának, Chmely Ödönnek, a nagykátai járási Bartók Béla Művelődési Ház munkatársának, és Hegyesi Sándornénak, a Dabasi Föld­művesszövetkezet kulturális felelősének. Kiváló dolgozó cí­met adományozott Fülep Lászlónének, a Pest megyei Levéltár levéltári kezelőjé­nek, Matisz Annának, a mo­non járási könyvtár takarí­tónőjének, Balatoni György­nek, az alspgödi művelődési otthon takarítójának és Pztri Jenőnének, a. Pest megyei Levéltár levéltári kezelőjé­nek. Miniszteri dicséretben részesítette Varsányi Rezsőt, a nagykátai művelődési ház szakkörvezetőjét, Uray Györ­gyöt, a dunakeszi művelő­dési ház irodalmi színpadá­nak vezetőjét, Boros Sándort. a nagykőrösi Iparos Dalkör ügyvezető elnökét. Bűz Fe­rencet, a nagykőrösi Iparos Dalkör tagját, Kovács Ist­vánt. az építők váci műve­lődési otthonának igazgató­ját és Hegyesi Sándornét, a Dabasi Földművesszövetkezet kulturális felelősét. VASÚTI BALESETEK A ceglédi vasútállomáson egy személyvonat előtt akart átmenni a síneken a 77 éves Varga Sándorné, s a vonat el­ütötte. Súlyos sérülést szen­vedett. Közel állt a pilisi vasútállo­másra érkező vonatszerel­vényhez a 35 éves Kisvári Ká­roly és a vonat elütötte. Sú­lyosan megsérült. Felborult a traktor A zsámbéki Üj Élet Tsz te­rületén Lipenborg Mátyás traktorjával ráhajtott egy siló­rakásra és felborult. A 24 éves traktoros olyan súlyos sérülé­seket szenvedett, hogy kór­házba szállítása közben meg­halt. A baleset kivizsgálása még tart. buhiv — pp • Az Őszi Vásáron 7968. szeptember 6—16-ig 21/B. (NDK) PAVILONBAN. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom