Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-06 / 209. szám
4 ris^i HEGY ti 'srMít4tW 1968. SZEPTEMBER 6., PENTEK Divat D ivatbemutató. Öszi-téli kollekció. A lány trapéz vonalú nadrágot, fantasztikus zakót, vállán átdobva, hosszan íelógó csíkos sálat, széles karimájú kalapot visel. A fiú partneréhez megtévesztésig hasonló öltözetet. Sál helyett ferdén csíkozott, széles nyakkendő. Serifkalap. A gomblyukban virág. A kettős kompozíció címe: „Bonnié és Clyde”. Az őszi-téli divatban, mint megtudom, több új stílus- irányzat érvényesül. A húszas, harmincas évek öltözködését felelevem'tő „Bonnié és Clyde” csak az egyik. A másik neve: „Millennium”. A harmadik iskolát űrhajós ruhák ihlették. A tavalyi, ezüst- gomibos, váll-lapos katonastílus, úgy látszik, már eltűnt. Eltűntek a lapos fekete kalapok, fekete bársonynadrágok, bársonyruhák, fodros fehér blúzok; eltűnt már a mexikói stílus is. Soha nem merített annyit a divat az elmúlt korok öltözködéséből, mint mostanában. S közben mintha vonakodna megteremteni a mai kor stílusát. Azok a kompozíciók, amelyeket éppen csak meglegyin- tett az egykori módi, mely a tervezőt ihlette, olykor kedves, szép hatást adnak: a felújított régi különös, pikáns akusztikát kap a mai környezettől. Ám a legtöbb ilyen ruha azért mégiscsak jelmezként áll hordozóján. Nem tehetek róla, azokkal a cowboykalapokkal sem tudtam megbarátkozni, amelyek tavaly télen tűntek fel utcáinkon, a hosszúkás és széles, fiatal és kevésbé ifjú fejeken. Persze, azért viselnék én cowboykalapot! Lovagláshoz, marhatereléskor. Combközépig érő, divatos, hosszüszárú csizmát is. Mocsári vadkacsavadászatra. Vagy ha sekélyebb folyón kellene átgázolnom. Jönnek, mennek a manökenek a zöld plüssel bevont dobogón. Felvillan bennem: nem, ezek biztos csak fantáziaruhák. A nagy kreátorok szoktak tartani nyugaton olyan fantázia-bemutatókat, amelyekkel csupán ihletni akarják a gyakorlati tervezést. Fantáziaruhák ezek, karikatúrák: mint a rajzoló egy arc vonásait, úgy túlozták el itt a tervezők a divatvonalakat, hogy markánsabb, erősebb képet adjanak. De nem, a meghívón ez áll: „Model- leinkkel azonban... igyekszünk eleget tenni a kényelem és a praktikum követelményének.” Rendes divatbemutatóról van szó tehát, melyre azért küldött el a szerkesztőm, hogy írjam meg, mit fogunk viselni a következő hónapokban. Ha ezek a lányok kigyalogolnának a dobogóról az utcára, nem jutnának messzire. Lehet, hogy mondjuk a Rákóczi úton is divatosak lennének — de nem volnának elegánsak, mert kirívó módon elütnének a környezetüktől. Estélyi ruhák. Szépek. A nők olyanok estélyi ruhában, mint a hattyúk — úsznak. Lehet, hogy vannak titkos klubjaink, ahol lányok, asz- szonyok tízezrei csak estélyi ruhában jelennek meg? Csupán ez indokolná, hogy any- nyi nagyestélyit terveztek. Nálunk az ötvenes években nem sóit gondot fordítottak divattervezésre. S nemigen tartottak divatbemutatókat: nem akartuk a nyugatot utánozni. Most, ilyenkor, szezon előtt, egymást érik a bemutatók. Csak van ezekkel egy -kis baj: mintha nem is lennének, olyan kevés a hatásuk. Talán az a hiba, hogy túlságosan utánozzuk a nyugatot? Hogy csak utánozzuk? Utánozzuk a divat gyors változásait, melyet már nyugaton sem a korszellem mozgása, nem a kereslet diktál, hanem az üzleti érdek. Két dolog hiányzik számomra ezen a bemutatón is: a valósággal való kapcsolat, és a demokratizmus. Ezeket a mi bemutatóinkat nem követi sem a hazai ipar, sem pénztárcáink teherbírása, sem életformánk.,. Múlt vasárnap láttam egy másik divatbemutatót a Keleti környékén. A főváros közelében lakó fiatalok serege utazik fel ünnepnapok délutánjain Budapestre. A Rákóczi út tájékán korzóznak. Sokan közötBoldog az elnök Tanyavilágtól emeletes házig levél tűk ízlésesen öltözködnek. És mások? Megnéztem egy kislányt: a miniszoknyája és a fehér harisnyájának a vége között nem volt egészen tizenöt centiméter a távolság. Milyen szép feladata lehetne a hazai divattervezésnek valamilyen úton-módon, televíziós divat- bemutatók, öltözködési tanácsadók sorozatával, falusi, üzemi divatbemutatókkal például őket megtanítani öltözködni...! S most mit szól majd a szerkesztőm, hogy nem írtam semmit az őszi-téli divatról? Tehát: mi az, ami tetszik az őszre, télre ajánlott divatban? Tetszik a sok kézimunkadíszítés a ruhákon. És kiváltképp a népies, magyaros hímzések. S azt a fehér harisnyát, horgolt ponponjaival, nem az egyik népi táncegyüttes lányain láttam legutóbb? Azután általában tetszenek a színes, vastag kötött harisnyák: célszerűek, szépek, sportosak. Továbbra is tetszik a nadrágkosztüm, ez a nagyon praktikus viselet, — nem is értem, miért nem hordják többen? Talán, mert igazán jó fazonban, elérhető áron, készruhaként nem lehet kapni? Pedig már vagy három éve divatba jött. Tetszik, hogy a divat az sokféle: cipőben például a lapossarkú is, a magassarkú is, a csizma is és a magasszárú cipő is. Tetszik, hogy az öv visszakerült a derékra, és hogy a szoknyák gyakran harangszabásúak, gloknisak: ez nagyon nőies. Szépek a hosz- szú, nagy kötött sálak. Az anyagoknál hátraszorultak a feltűnő minták, utat engedve a szövés, a matéria finomabb hatásainak. Színekben különben nincs egyeduralom. S nekem bizony tetszik a maxi: elegáns, tartózkodó. Szoknya tizenöt centivel a térd alatt: milyen pikáns! Ez utóbbiakat tehát ajánlom az őszre, a télre ajánlott divatból: hozzuk divatba! Padányi Anna — Boldogság? — tűnődik elgondolkozva Cseh Sándor. — Sok minden kell ahhoz, hogy az ember elmondhassa magáról. Ma mégis boldog vagyok. öt éve tanácselnök Felső- pakonyban, a se falu, se tanya településen. 1947-ben ugyan önálló községgé alakult, de csak a kinevezési okmányban. Hatszáz lakosa elszórtan, kis „bokrokban" lakott. S a legutóbbi évekig nem törték magukat az emberek, hogy Felsőpakonyban gyökeret eresszenek. Változás ebben csak. utóbb esett, amióta évente 30—40 új ház emelkedik a mindinkább rendezetté váló utcák során. Így lett a hatszáz lakosból ma már 1300. Mostanában épült a posta, az orvosi rendelő, az önkiszolgáló holt és még ebben az évben elkészül a pártház, ahol helyet kap a községi könyvtár is. Augusztus 19-én pedig felavatták a falu első emeletes házát, az öttantermes iskolát. — Persze, tudom, kívülállónak ez nem szenzáció. Szerencsére úgy szaporodnak az új iskolák, mint eső után a gomba. Hanem nekünk, akik harcoltunk, kérincséltünk, néha kicsit fondorlatoskodtunk és keményen megdolgoztunk érte ... Az autó csak a dűlőúti g visz, onnan gyalog araszolunk a süllyedő futóhomokban. — Na, tessék nézni, ez volt a régi iskolá. Ide járt kétszáz gyerek a faluból. Bizony, szomorú látvány. Két kicsiny szoba, előtte hevenyészett szélfogó. Arrébb vetemedett falú kis ház szolgált pedagóguslakásul. — Két éve vajúdott már az iskola dolga és nem jutottunk előre. Nincs rá pénz — utasítottak el a járástól, megyétől. Nekünk pedig nincs községfejlesztésünk, amit felajánlhattunk volna. Az új házak után nem fizetnek. Üzem nincs a faluban, a termelőszövetkezetet sem fejhetjük örökké. Egyszeresek ránk virradt. Elkezdték építeni a magasfeszültségű vezetéket, a drótok éppen itt lengenek a fejünk felett. Télen a hóban, zúzmarában majdhogy nem nyújtott karral elérhetők. Akkor jött a ragyogó ötlet, volt már mire hivatkozni. Ott a Vezeték az iskolaudvar felett. Valóban fennállt a veszély, hogy valamelyik srác játékból feldob valamit a vezetékre és kész a legnagyobb tragédia. Aztán azt is látták a helyszínelők, hogy a két kis szobában kétszáz gyereket aligha lehet kielégítően tanítani... Hátat fordítunk a kietlen helynek. Messziről hívogat a családi házak közül kiemelkedő modern épület. Cseh Sándor megáll a szemerkélő esőben. _ Az ócsaiak segítsége nélkül nem sokra mentünk volna. Azt hiszem tudja, mit jelent a szó: kapacitás? Ettől a nagy gondtól szabadítottak meg, amikor tanácsi építőbrigádjuk elvállalta a munkát. Becsületesen dolgoztak, nem őket illeti a rossz szó, ha azt mondom, nagy-nagy az öröm, de mégsem teljesen zavartalan. Mert egyre az motoszkál a fejünkben; ezért a pénzért, a kétmillió háromszázezerért lehetett volna még célszerűbb épületet emelni. A tanácselnök szerint nagy hiba, hogy nem lehet a típusterveken változtatni. — Ez a mi épületünk szaknyelven szólva közmű nélküli középület. Hiába mondtuk, hogy ma még igaz, hogy nincs semmi közművünk, de rövidesen lesz s ne a mának, a holnapnak építsünk. Hidrofort tervezünk és a csatornázást szikkasztóval meg lehet oldani. Van a földszinten kétszobás tanítói lakunk, de a mellékhelyiségeket nem lehet használni... Most tehát mit fogunk tenni? Üjabb húszezer forintos költséggel alapokat törünk, esetleg parkettát szedünk fel, hogy a csöveket a szikkasztóhoz kivezessük. Ha már áll majd a hidrofor, a vízvezeték csöveit megint csak falbontás után kell behozni. Egy kicsit rugalmasabb szemlélettel mindezt elkerülhettük volna. — Vagy: káprázatos disznóól épült a szolgálati lakáshoz, öt koca is elférné benne. A lakásban viszont a más- j fél négyzetméteres kamrács- [ kának az ajtaja is befelé nyílik, jóformán fordulni sem lehet benne. Még egy disznóvágás termékeit sem helyezheti el benne a lakó, márpedig itt nálunk még falusi háztartásra kell berendezkedni. — Ne szomorítson tovább. A Lajta-hansági Állami Gazdaságban 48 millió forint beruházással építik fel hazánk legkorszerűbb és legnagyobb sertéstenyésztő- és hizlalótelepét. A kombinátban 12, egyenkint 500 férőhelyes — kocaszállás kap helyet. A telepet teljesen gépesítik: automata berendezés látja el az etetést, itatást, a szállításokat és az alomcserét. A légkondicionáló berendezés állandóan cseréli az istállók levegőjét és optimális hőmérsékletet, illetve páratartalmat biztosít az épületekben. Ősztől tavaszig olajfűtésű kazán szolgáltatja a szükséges hőenergiát. Olyan jó volt boldog emberre találni. — Na, na, hát, ezek csak olyan szeplők! Csak azért panaszkodhatok a várható falbontás miatt, mert van fal, amit majd bontani lehet, mert áll az új iskola. És azért én mégis, higgye meg, ma boldog ember vagyok... —i. —a A korszerű sertéskombinát ez év végére készül el. Az automatizált modern sertéstelep dolgozóinak létszáma alig haladja meg a húszat. Búcsúznak a fekete gólyák Szokott őszi vándorútjukra készülődnek a gemenci erdőségek fekete gólyái. E ritkuló gázlómadárból — az idén felcseperedett fiatalokkal együtt — 30 főnyi csapat gyülekezik az ártéri rengeteg belső vizei, a Duna holtágai mellett. Az ország legnagyobb sertéskombinátja Zója Kozmogyemjanszkája, a hős partizánlány fehér hajú édesanyja is eljött... Jósol a Vitosa Szombaton reggel vendéglátónk kihajolt az ablakon és fejcsóválva mondta: — Olyan közel a Vitosa, hogy szinte kézzel foghatnám! A bennszülöttek szerint, ha a Vitosa-hegy nagyon tisztán látszik, mintha belépne az utcákra, rossz jel. Rövidesen esik. így történt most is. Délelőtt megeredt, délben esett, s estére zúgó folyammá változott az utca, a park. Idegenek álltak meg egymással szemben, szomorúan széttárt kezükkel kérdezték, mit lehet itt tenni? Aztán nyolc órakor felharsant egy kürt, petárda durrant, égre csapott az üdvrivalgás, s bár a vízözön ehhez képest kismiska lehetett, megindult a KARNEVÁL, amire kerek egy hete készült a város apraja-nagyja. Lzrek szorongtak a színes esernyők alatt, áztak-fáztak, de hurráztak rendületlenül. Ezt a karnevált nem lehetett nem megtartani. ★ Ezt a képet sokáig néztem. A szovjet—magyar baráti találkozó szinte a többiek mércéjéül szolgált, Sok-sok sikeres összejövetel zajlott le a tíz nap alatt, de a szovjet—magyar mégis emlékezetes maradt. Ott ültünk mi, megyeiek, jó volt érezni a nagy összetartozáson belül is a „szűkébb” hazát. Egyszercsak virágmintás ruhában, fekete kardigánban ősz hajú néni lépett elő. összekulcsolt kezében fehér zsebkendő, éppúgy, mint a mi öregasszonyainknak. Néztük, ki lehet, hogy került ide? Aztán megszólalt és tolmács sem kellett, hogy megértsük: A legkedvesebb háziasszony Valentyina Tyereskova volt. szembe állva már nem is volt csodálatos, hogy éppen ő lett a világon az első nő, aki az „űrbe” érkezett. De a marokkói, libériái, jordániai és arab nők körében most nem hős, hanem csengő szavú háziasz- szony volt. Teára hívta meg az arab világ leányait, s erélyes kézzel küldte ki a férfiakat: most az egyszer csupán a nők találkoznak. A fotósok, tv-sek azonban nem könnyű emberek, újra és újra makacsul visszafordulnak, így aztán Valentyina megadta magát. Sőt amikor az egyik mandulaszemű szépség az asztal tetején kígyózó táncba kezdett, ő is verte hozzá az ütemet. Egy másik fekete karcsúság a Szabad Föld munkatársat kapta el egy fordulóra. A kolléga a boldogságtól hápogva forgolódott, a tünemény még elárulta, hogy kairói és Dzsamilának hívják, aztán odaszaladt a Tyeres- kovát körülvevő csoportjához. A kerítésen túl Leonov vágyakozva nézett befelé a paradicsomba. Hiába, ő „csak” űrhajós, hogy is vehetné fel a versenyt a fotósnépséggel... ★ — Manekenek lettünk — panaszolják a küldöttség tagjai. — Hazarohanunk, átöltözünk, éppen befejezzük, amikor újabb kérés jön, hogy a másik ruhában menjünk, mert változott a program. Hát ebben van valami. A kiadott forgatókönyvtől állandó az eltérés. A bolgárok, ha huszonhat lelkűk lett volna, azt is kitették volna a sikerért. Talán éppen ez okozta az időnkénti kavarodást, túl sok, túl gazdag volt, amit nyújtottak. A csoportok is egymással versengtek, ki tudja teljesebben, sokrétűbben bemutatni tudását, hazai sajátosságait. Nem is tudom, hogy bírták ki a mieink a tíz napot, mert jóformán nem aludtak. Mire hazaértek szállásukra, Gara Isz- kerre, már rendszerint elmúlt éjfél. Mindenkinek majd lecsukódott a szeme, csakhogy: a szomszédos házak valamelyikében vagy a jugoszláv, vagy a német zenekar kezdett rá. Ezt viszont Syriusék önérzete nem bírta el, gyorsan kiköltöztek az erkélyre hangszereikkel. A fiatalok pedig — pizsamában, köntösben, papucsban — az utcára. Egészen addig, amíg meg nem jelent valamelyik egzotikus csoport dobjaival, üstjeivel, különleges hangszereivel, őket aztán az elektromos gitárok se tudták lekörözni. A tizedik nap végén sokan kijelentették, ha mást nem is, de táncolni már tudnának Afrikában. Komáromi Magda (Folytatjuk) — Zója Kozmogyemjanszkája édesanyja vagyok. A meglepett csendet egetverő éljenzés váltotta fel, a néni lehajtott fejjel várta, míg elcsitul az üdvözlés, aztán így folytatta: — Nem akarom, hogy a ti szüléiteknek annyi fájdalomban legyen része, mint nekem volt. Ezért harcolok a háború ellen, s kívánom, hogy legyetek boldogak, drága magyar fiatalok. Furcsa. Pálmai Lacinak hirtelen köhögnie kellett, Katona Pistának rezgett a hetyke bajsza. Kattannak a retikülök, a három lány — velem együtt — nem szégyellte elővenni a zsebkendőjét. ★ Háziasszony- Valentyina Tyereskova! Milyen karcsú! Milyen angolosan elegáns! Milyen acélosan kék szemű és mennyi női varázs lengi körül Valentyina Tyereskeovát! így, szemtőlIV.
