Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

1968. SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP PEST MEGYEI y6Vfap A huculka három családja Tizen üljük körül a leány­falui Gyöngyszem Étterem nagy asztalát, s mintha vala­mennyiünket elvarázsoltak volna, sírunk és nevetünk egy­szerre. Sírnunk kell, amint a két testvérre, Katira és Jur- kára nézünk, ahogy mindenről megfeledkezve ülnek egymás mellett, és — szótárral beszél­getnek. Magyar—orosz szótár­ral. És nevetnünk kell, ha ar­ra gondolunk, hogy Csonka Csabáné Lévay Katalinnak 21 esztendős korában nővére és bátyja „született”. Krivojepolje apró falucska a Jablonkai-hágón túl, a hatal­mas ukrán hegyek között. Az apró falucska még apróbb he­gyi települése Volovo, ahol Lé­vay Katalin, akarom mondani, Jekatyerina Olekszándruk 1944 májusában először pil­lantotta meg a szülőház fe- myőgerendás mennyezetét. Ezen a vidéken huculok él­nek. Kati tehát — azaz Khtru- szina — huculka. Fehér bőrű, dús, barna kontyú, mandula­vágású fekete szemekkel. És most tanulja az anyanyelvét... Negyedik hónapos volt Ká- iya, amikor egy napon parti­zánvadászok zörgettek házuk ajtaján. Az ukrán partizánok nyomát, Kovpak apó főhadi­szállását keresték, élelmet kö­veteltek. Apja — túl az ötödik ikszen — és anyja — innen a harmincon — megtagadta a választ. És megtagadták az ennivalót; száz helye volt an- mak testvéreiknél, a partizánok „konyháján”. A katonák lö­völdözni kezdtek, a partizánok tűzzel válaszoltak. A rekvirá- . lók megfutamodtak. Másnap hajnalban — har­matos augusztusi reggel volt — visszajöttek. Az apát fél- holtra vertéin a házat felgyúj­tották, a teheneket elhajtották, aztán szekérre parancsolták az egész családot. A kis menet el­indult: előtte a kelő nap, mö­götte a lángoló otthon vörös * fénye, körülötte fegyveresek, j Egy erdei tisztáson, ahol a j Prut folyó csobog, ásatták meg a sírt az Olekszándruk házas­párral. Az anya karjából, ölé­ből kitépték a négyhónapos Xátyát, a kétéves Jurijt s az ötesztendős Mariját, a gyere­keket szekérre dobták. A ko­csi továbbindult; alig haladt pár métert, két lövés hangját verték vissza a hegyek ... A három gyerek egyszerre lett árva — és hadifogoly. Igen, semmi félreértés: hadi­fogoly. Fészerbe zárva várták további sorsukat. Az pedig így hangzott: „Sötétedés után dob­Kátya és a bátyja játok a Prutba az egész pere- puttyot!” A parancsot Lévay Pál gh-s hadapród-őrmester is hallot­ta. A „tartalékból” pálinkát szerzett, leitatta a kivégzőosz­tag parancsnokát, s magára vállalta a „hóhérmunkát”. A két nagyobb gyereket a vorochtai bíróra, a pólyást pe­dig szabadságra induló kato­nájára bízta: itt az örökbefo­gadó levél, tanúkkal, pecséttel, vigye el a kislányt Tiszafüred­re, a feleségéhez. Nekik úgy­sem lehetett soha kislányuk, így lett magyar állampolgár a volovi hucul paraszt legkisebb árvája. ★ Dr. Lévai János, a László Kórház orvosa, egy napon ba­ráti megbízást kapott a Felső­fokú Tanítóképző könyvtáro­sától : van itt egy szakadozott levél, barátnője találta a fron­ton elesett apja katonaládájá­ban: ebből az sejlik, hogy ba­rátnője ukrán származású. A doktor a Szovjetunióban ta nult, kitűnően beszél oroszul, segítsen megkeresni Lévay Katalin főiskolai hallgató hoz­zátartozóit, ha még élnek.. A nyomozás megindult. Itt hon a fiatal orvos, odakinn a Prikarpatszka Pravda szer kesztője, Vitalij Vijiogradszkij segített szűkíteni a kört a ro konok körül. Egyetlen postai bélyegző és sok-sok átvirrasz tott éjszaka vezetett végül is Marija Olelcszandruk volovói kolhoztag — Kátya nővére — és Jurij Nikorák (a kisfiút egy Nikorák nevű favágó fogadta örökbe) testnevelő tanár, a sport mestere, a köztársaság síbajnoka — Kati bátyja — nyomára. Az első, 1965 májusi találkozást egy év'múlva hosz- szabb ukrajnai látogatás kö­vette. És néhány napja telje­sült Csonka Csabáné legna­gyobb vágya: kakucsi otthoná­ban fogadhatta régen elvesz­tett és újra megtalált család­ját. — nyé — Eltűnnek az utolsó cselédházak Házhelyeket osztott tagjainak a gyáli Dózsa Három hosszú, csúnya, rozs­daszínű falú ház ékteleníti ,el Gyálott a Dózsa Tsz központi majorjának bejáratát. Három tíz-„iakásos” ósdi cselédház. Nagyobbára még egykori gaz­dasági cselédek vagy gyer­mekeik — ma tsz-tago-k — lakják, de már nem sokáig. A Dózsa Tsz ugyanis a föld­rendezés során belterületnek minősített földdarabját har­mincnégy házhelyre parcel­lázta fel és négyszögölenként valóban jutányos áron, mind­össze tíz forintért a cseléd­házakban lakó tagjainak jut­tatta. Tizenöt telken már épül a családi ház, még ebben az évben valamennyibe beköl­töznek az új tulajdonosok. Esztendőre megépül a többi is, a kiürült régi cselédháza­kat pedig lebontják és he­lyükbe korszerű istállókat, más gazdasági épületeket emelnek. Nehéz útkeresés A kórkép valahogy így fo­galmazható meg: 1967-ben az ikladi Ipari Műszergyárban ötvenöt újítást vezettek be, s ezek gazdasági eredménye 10 300 000 forint volt, 1968 el­ső félévében viszont a be­nyújtott újítási javaslatok száma mintegy negyven szá­zalékkal csökkent, s elsősor­ban a nagy jelentőségű ja- j vasiatok maradtak el. Kór- ! képről szóltunk, joggal. Mert nemcsak Ikladon, másutt is nagyjából azonos a helyzet. Az ikladiak becsületére válik azonban, hogy nem hagytak fel a kivezető út keresésével. Átlag: nyolc-tízmillió öt-hat esztendő átlagában évente nyolc-tízmillió forintot kamatozott az újítómozgalom a gyárban. Egyenletes fejlődés volt tapasztalható, növekedett a jelvénnyel kitüntetett újí­tók száma, ma már tizenket- ten vannak, s közülük, Zádori László, Pécsi László, Kovács István és Molnár László az aranyjelvény birtokosa. Az úi, a jobb szenvedélyes kere­sői elsősorban konstrukciós és technológiai jeligeű változ­tatásokat dolgoztak ki, ame­lyek eredménye nem pusztán az évi tízmillió forintos meg­takarítás volt. hanem a kor­szerűbb termék is. Sok verítékkel, baiial. vi­tával ugvan, de végül is'si­kerrel járt Zádori László, Molnár László és Kovács Ist­ván újításának bevezetése, a motorpalástok előállítása kü­lönleges alumíniumötvözetből. A megtakarítás több, mint öt­millió forint. Tolnai Ottó. Kruly Mihály és Bíró Péter a tekercsberakás technológiáját változtatták meg. s eljárásuk sikeréért íven sri-rt tett két közreműködő. Tóhelm Pe­re naná és Rozqonyi Béla. A gazdasági eredmény 1306 000 forint. Giczey György a dina- mólemezek mávnesezhetetlen lágvvasának sziliciurriösszptő- te'érp dolgozott ki úi recentú- rát: 2 COO O00 forintot keresett mog a evárnak ezzel. Veritek, baj, vita — ez áll az előbbi bekezdés első sorá­ban. Ma ugvanis az újítók többsége azt tartja a gvárban: az új körülmények közepette aligha vállalná a gyár az ilyen és ehhez hasonló kínló­dások. kísérletezgetések koc­kázatát. Hozzáteszik azt is: a tekercsberakás technológiáját megváltoztató újítás sikere döntő mértékben a két — em­lített — közreműködőn is múlott. Ma az új rendelet nem ad módot közreműködők Som leengedte karját és egy maszatos zsebkendőbe törölve arcát megszólalt. — Maga nem közibénk való. BÄNTÖ él nélkül mondta, s nem nézett rám, ar­com mégis begyulladt. Vajon mivel lepleztem le magam? — Miből gondolja? — ta­pogatóztam, hogy időt nyer­jek, — A hősködésből. A ma­gunk fajta nem akar kiug- rani. Komolyan veszi a bá­nyát. Mert én például utá­lom, ha valaki tolong. Lejön a bányába, megjátssza ma­gát ... hüh ... azt hittem ki­fordul a belem. Letettem gyorsan a réselőt és jól odamondogattam neki, hogy bezzeg a fúrószárat én tartottam. Akkor meg mit utálkozik? — Nem azért mondtam — visszakozott Som — csak tud­ja, annyian jönnek ide, le­bukott sikkasztok, meg be­szerzők, egyebek. Hajtják a pénzt. Irigykednek, a bányász­nak szép lakása van, kocsi­ja, iszik, mint a kefekötő, te­le vannak dohánnyal. Egy marha még azt is kitalálta, bányásznap után a lakótelep tele volt eldobált százasokkal. Erre idejönnek, egy hónap alatt akarják, amit mi húsz év alatt... Érti ? A többieket meg belehajtják a marha nagy versenybe, a piszok melóba, a bánya meg vissza- köp. Aki nem látja, milyen a szén ... — Ez elég fellengzősen hángzik; hallja-e? — Pedig a szén csak annak beszél, aki meghallgatja. Ol­vastam egyszer egy pasasról, aki értett az állatok nyelvén. Na, ez is így van. — Magának például most mit mond a szén? — nem tudtam elrejteni hangom gú­nyos szinét. — Azt, hogy maga nem kö­zibénk való. Hiába melózik, mint egy állat... Ne röhög­jön, maga csavargó, mert szétvágom a képét! — Nem magán nevetek, hanem érdekes, amiket mond. Mi jó haverok leszünk. Som nevetett, én is. Az el­ső csatát hát megnyertem — gondoltam — és ha lehet, még nagyobb akarással dolgoztam. Szám cigaretta után koslatott, de tudtam, sújtóléges bányá­ban nem szabad rágyújtani. A siht közepe felé Som egy- szercsak letette a réselőt és hozzám fordult. — Nyughasson — mondta halkan és zsebébe csúsztatta kezét. Megvár ez bennünket holnap is. — Nevetett. Csú­nya arca széttört, mint egy tó, amelyikbe követ dobtak, de azért szép, férfias mosolya volt. Visszasugároztam Som bizalmas szemaforjeleit, de aztán mintha béka ugrott vol­na arcomra; Som dohányle­velekből csavart szivart du­gott orrom elé. — Harapjon. Na!... AZ ÖREG VARGA sunyin, sóvár /szemmel nézett rám, megnyalta szája szélét, s ak­kor döbbentem a ritkaság- számba menő kitüntetés érté­kére. Ám bensőm fellázadt. Ha nekem ebből a nyálas, Szenes rondaságból harapnom kell, kiokádom a belem. — Köszönöm — dadogtam keservesen — nem dohány­zóm. — Nem dohányzik mondta komoran Som és nagy harapás után elsüllyesz­tette a bagót. — Hallod Ká­rász, az új ember nem dohá­nyos. — Van ilyen — mondta Kárász és a szénre köpött., — Talán a rumot sem szereti. — De, azt szeretem — ki­áltottam igyekvőn és hamar a lapátért nyúltam. A csillét raktam szénnel, ne lássák ar­comat. Siht végén az elosztóban lógtam meg Soméktól, Rich- - ter üzemvezetőre szinte rá­törtem az ajtót. Richter gyul­ladt szemével éppen grafiko­nokat nézegetett, s alig akart megismerni. Végül kedvesen saját fürdőkádjához kalau­zolt, hogy ott mossam le ma­gamról a koszt. Három vízben fürödtem le, a harmadikat már elviselhető színűnek lát­tam, hát az ébrenlét é§ álom határán kicsit beleájultam és agyongyötört tagjaimat párol- tattam a gőzben. Csak a sze­memet nem tudtam rendesen kimosni, mint öreg utcalá­nyoknak, vékony, fekete csík keretezte pillám alatt. Az ud­varra lépve vettem észre, fel­kelt a nap, és a kerítés tete­jén álldogál, az ég kék, és a fák zöldesbarnák. Iszonyú fá­radtságot éreztem, de testet­len könyedséget is. mint mi­kor sokáig ölel az'ember egy jó nőt és lehajt utána egy ko­nyakot. Rágyújtottam s busz­ra várva boldogan fújtam a füstöt. Az épület sarkánál, ahová az öreg portás négy szőlőtőkét ültetett, ugrottam össze Sommal. Táskája súrol­ta lábamat, nem is tudtam volna kitérni előle. Egészen más embernek hatott civil­ben, simára fésült hajával, fe­hér r.yloningben, nyakkendő- sen, elegáns sárga félcipőben. Som körül a csapat tagjai ténferegtek, Varga, Kárász, Pici II. — Jó reggelt — köszöntem hangosan, mert valamit mon­danom kellett s feltehetően vigyorogtam is hozzá, csak éppen nem tudtam arcom végrehajtja-e a parancsot. A cigarettát nem dobhattam el, .látták, ragyogó képpel, nagy sóhajtásokkal füstölök — Nézd csak Kárász — mondta Som ködös tekintet­tel — az új ember dohányzik. Talán most szokott rá siht után. — Igen. Viszont lehet, hogy a rumot tényleg szereti — ta­golta lassan a szavakat Ká­rász. — Tudod Som, hogyan vannak egyesek. Mások lent és mások fent. Mások — mondta Som és utolsó szénnyálát köpte a sző­lőtőkékre. NEM SZÓLTAM SEMMIT, csak álltam ott, gyökeret eresztetten, nem volt erőm mozdulni, de szemem lehuny­ni sem. Somék otthagytak, felszálltak a buszra, én a kö­vetkezőre maradtam. A szerkesztőségben még takarítottak, éppen Sziget szo­bájából vitték ki a szőnyege­ket. Egy darab papírt fogtam és ráírtam: „Story nincs, ne haragudj. Talán évek múlva, később, leírom, mi történt Üdvözöl:” Szfits j Dénes i bekapcsolására, s ilyen értei- [ mű anyagi ösztönzésre sem, marad tehát a „hivatalból el­rendelem” ... Márpedig ez, bármennyire is tiszteletre­méltó a jószándék, aligha elég a sikerhez. Ahol a cipő szorított... A műszaki fejlesztési fő­osztály vezetője, Kiss János azt mondja: — Újítóink te­vékenységének legfontosabb jellemzője, hogy ott adtak megoldást, ahol a cipő leg­inkább szorított. A gyárt­mánysúly csökkentésénél, anyaghelyettesítéseknél — acél zsírfogó tárcsa helyett mű­anyagból készített—.a konst­rukciók korszerűsítésénél. Kétségtelen, hogy a gazdasági reforméban még inkább szük­ségünk van általában, s az újítókra értve is, az ilyen irá­nyú fejlesztésre, de tény: ma még leginkább a várakozás jellemzi azokat, akik tehetsé­géből, tudásából eddig sok­milliós megoldásokra futotta. Üjítókkal beszélgetve, való­ban azonnal kitűnik a tartóz­kodás és az aggodalom. Ügy érzik, hogy több tekintetben is megrövidültek — az újítási díj és az újítási jutalom kö­zötti különbséget említik, mert az első jogszerűen jár, tehát perelhető, a másik ad­ható, s annyi, amennyi —, s azt is hangoztatták, hogy a becsukott kiskapuk helyett újakat nyitott a rendelkezés, mert hissen rendkívül eltérő i értelmezést kaphat például a : kiemelkedő alkotói teljesít­mény fogalma. Arról nem is szólva, hogy azok, akiknek nem jár újítási díj, eljárá­sukat átadhatják olyasvalaki­nek, akinek jár'a díj... Mi érteLme tehát akkor — teszik fel a kérdést — az. éles ha­tárolásnak? Aggodalmaskod­nak azon is, hogy a béralap 0,5 százaléka, ami az újítá­sok fedezetéül szolgál, nagy­részt elmegy a múlt évről át­húzódott kötelezettségek ren­dezésére, s akkor a részese- i dési alapból fizetett forintok miatt hallgassák a megjegy­zéseket .. .? Mármint azokét, akik nem újítanak, de akik nagyonis odafigyelnek arra, hogy részesedési kategóriájuk pénzalapját — úgymond — csökkentik mások?! Az Ipari Műszergyár veze­tő: az adott, kereteken belül igyekeztek minden lehető esz­közt megragadni ahhoz, hogy az évek óta tartó egyenletes fejlődés ne rekedjen meg. Az újítási szabályzat hosszas vi­ták után készült el, s június­ban hagyta jóvá a szakszer­vezeti bizottság. Sokféle ösz­tönzés szerepel a szabályzat­ban, de alapvetően nem ké­pes megmásítani azt a véle­kedést. hogy a többért keve­sebb jár. Kincs a fiókban? A gyár újítási előadója, Tol­di József, tagja a Szakszerve­zetek Pest megyei Tanácsa közgazdasági bizottságának, s így módja nyílott a nálunk ta­pasztaltakat összevetni a má­sutt kialakult helyzettel. — Nincs lényeges eltérés — mondja —, nagyjából minde­nütt ez a hangulat. Az újítók közül igen sokan íróasztaluk fiókjában tartják jobbnál jobb s nemegyszer teljesen kidolgo­zott javaslataikat, mert úgy vélik, hogy míg korábban ará­nyosan részesedtek a megvaló­sított javaslat hasznából, most — úgymond — borravalót kap­nának csak érte. Az ikladi gyár 1967-es újí- tómozgalpú eredményei alap­ján első lett a Kohó- és Gép­ipari Minisztérium finomme­chanikai iparágának verse­nyében. Ez s a több évi átlag­ban elért nyolc-tízmillió fo­rint megtakarítás nyomós in­dok amellett, hogy szükség van, nagy szükség az útkeresésre. Milyen megfontolásra érdemes javaslatok, elgondolások hall­hatók az ikladi gyárban? Csu­pán kettőt említek ezek közül. Az egyik: az újítás a termelési költségeket csökkenti, díját azonban nem a termelési költségek terhére számolják el, holott — mondják — a logi­kus ez lenne. A másik: a ren­delet finomításaként helyes lenne a díjazásnál progresszív kulcsot meghatározni. Az újí­tási javaslat eredményeként elért megtakarítás összege ha­tározná meg a díjkulcsot, a már ismert -tói -ig elv szerint. Az ilyen, progresszív kulcs al­kalmazása ugyanis szilárd, szubjektivitástól mentes alapot adna az újítás elbírálójának éppúgy, mint magának az újí­tónak, kiküszöbölné az esetle­gességet, megszüntetné a ki­szolgáltatottság érzését. Mert ezek, az esetlegesség, a kiszol­gáltatottság ma bénítóan hat­nak azokra, akiknek munká­jára, tehetségére, alkotókedvé­re Ikladon éppúgy, mint min­denütt, égető szükség van. A Toldi József említette író­asztalfiókok — a magam ta­pasztalataiból is megerősíthe­tem — valóban kincseket rej­tenek. Űj megoldásokat, száz­ezer és millió forintok megta­karítását lehetővé tevő terve­ket. „ElőcSalogatni” ezeket csakis egyetlen varázsigével le­het: az anyagi ösztönzés, elis­merés egyértelmű, tehát félre­érthetetlen és félremagyaráz- hatatlan rendezésével, az újí­tók által hiányolt, pontosan megfogalmazott biztosítékok megteremtésével. Mészáros Ottó A Váci Vendéglátóipari Vállalat bérbe venne több évre egy kb. 80—100 köbméter űrtartalmú JÉGVERMET Vác területén. Bérleti díj: megegyezés szerint. Váci Vendéglátóipari Vállalat üzemeltetési csoportja. Vác, Lenin út 35. bubi« 3'UöflPiSM Blf’íífilPAR! VCIHU'JIT Az Őszi Vásáron' 1968. szeptember 6—16-ig 21/B. (NDK) PAVILONBAN. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom