Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-04 / 207. szám

resr MEGYEI &CírliU> 1968. SZEPTEMBER 4., SZERDA Harcos élet a tudomány és béke szolgálatában MOST E HETEKBEN, (augusztus 20-án) lett volna hetvenéves. Ö azonban az év­fordulót nem érte meg, s így e sorok nem az élőt ünneplik, hanem immár Leopold • In- feldről való megemlékezésün­ket és életművének felbecsü­lését tartalmazzák. Leopold Infeld 1898-ban született Krakkóban. Tanul­mányait a krakkói Jagelló Egyetemen végezte. 1920-ban Berlinbe utazott, hogy tanul­mányait ott folytassa; ekkor találkozott először Albert Einsteinnel. A találkozásról Infeld a következőket írta: „Hosszú ideig és a legkülön­bözőbb úton-módon próbál­koztam, hogy felvétessem ma­gam az egyetemre, amelyen Planck, Laue és Einstein adott elő. De minden erőfeszítésem megtört a lengyelgyűlölet fa­lán. Valaki azt tanácsolta, ke­ressem fel Einsteint, aki akkor már valamennyi tudós között a leghíresebb, s a legtöbbet támadott ember volt. Tudtam, merészség részemről, hogy Einsteint magánügyeimmel zaklatom, de a berlini egye­temre való felvétel számomra élet és halál kérdésének tűnt... Bátortalanul, mélységesen megindultan, sötét ünneplő ruhában készültem a találko­zóra, hogy szemtől szemben láthassam a legnagyobb élő fizikust. Becsengettem a Ha- berlandstrasse 5. szám alatti lakásának ajtaján. Arcom a türelmetlenség és a megillető- döttség lázában égett. Einstein kinyitotta az ajtót, elbúcsúzott kínai vendégétől (egy minisz­tertől) és beengedett dolgozó- szobájába ... Arca olyan volt, amilyennek újságokban és fo­lyóiratokban oly sokszor lát­tam. Ám egyetlen egy fény­kép sem adhatta vissza sze­mének csillogását. Tökéletesen elfelejtettem gondosan előkészített beszé­demet. Einstein barátságosan mosolygott és cigarettával kí­nált. Ez volt az első barátsá­gos mosoly, amellyel Berlinbe érkezésem óta találkoztam. Dadogva kezdtem beszélni ne­hézségeimről. Einstein figyel­mesen végighallgatott... Fel és alá járt a szobában, elgon­dolkozott. — Az, hogy ön fizikus, megkönnyíti a helyzetet. írok pár sort Planck professzor­nak ... Ez a legjobb megol­dás ... Elbúcsúztam. Ez volt az el­ső és a következő 16 év alatt az egyetlen személyes találko­zásom Einsteinnel. Első talál­kozásunk arról az egyszerű igazságról győzött meg, hogy az igazi nagyság mindenkor együtt jár az igazi nemesség­gel.” BERLINI TANULMÁNYAI során Infeld a fény kérdései­vel foglalkozott, nevezetesen a fényhullámoknak *a különle­ges relativitásban való sze­repével. Erről írta doktori ér­tekezését is. 1921-ben nyerte el a doktori címet. Leopold Infeld mély és ér­tékes kutatásokat végzett az elméleti fizika terén. Dolgo­zatai, kinyomtatott munkái lengyelül, németül és főleg angolul jelentek meg. Andr­zej Trautmann foglalta össze Infeld tudományos munkássá­gát, angol nyelvű tanulmá­nyában, s több mint száz munkáját sorolja fel. A fiatal tudóst a lembergi egyetemen avatták magánta­nárrá. A harmincas évek ele­jén B. L. von Waerdennel közösen írt egy geometriai vonatkozású dolgozatot. 1933- ban Infeld Cambridge-be ment és mint a Rockefeller- alapítvány ösztöndíjasa, több mint egy évet töltött itt szor­galmas kutatómunkával. Erre az időszakra esik Max Bom- nal, a nagy fizikussal és <No- bel-díjas tudóssal való együtt­működése. 1936-ban Infeld az Egye­sült Államokba költözött, Princétonba. Onnan I. L. Synge professzor meghívá­sára Kanadába ment és a to­rontói egyetemen folytatta kutatásait. Itt írta tanulmá­nyát Alfred Schilddel együtt a Brown-féle mozgással kap­csolatban, valamint egy élet­rajzot Evariste Galoisrói. 1949-ben Infeld rövid lá­togatást tett szülőhazájában, Lengyelországban, majd 1950- ben — hazafiúi és szociális meggondolásokból — végleg visszaköltözött oda és Var­sóban telepedett 'le. (A ka­nadai sajtó egy része és szá­mos politikus nem jó szem­mel nézte visszaköltözését.) Nagy tudásával és kutatásai­val Infeld rövidesen vezető szerephez jutott hazájában. Nemsokára kinevezték az egyetem és a Tudományos Akadémia elméleti-fizikai intézetének igazgatójává. Tu­dásának elismeréséül nem­csak Lengyelország, hanem több más ország akadémiája is tagjául választotta. KÜLÖN TÉRÜNK KI In­teleinek Einsteinnel való együttműködésére. Amikor a lengyelországi fasizmus elő­retörése miatt Infeld kuta­tásainak helyét külföldre tet­te át, tulajdonképpen Ein­stein ajánlatára költözött át Amerikába. Itt elnyerte a princetoni „Institut for Ad- venced Study" ösztöndíját. Miután ezt az intézet nem hosszabbította meg, Infeld anyagi alap nélkül maradt. Mentő ötlete támadt: java­solni fogja Einsteinnak: ad­janak ki együtt egy köny­vet. így született meg a „The Evolution of Physcs” című könyv, amely aztán bejárta az egész világot. Lefordítot­ták majdnem minden világ­nyelvre. Két évig tartott Infeld együttműködése Einstein pro­fesszorral. A közös kutató­munka Infeld egész életére kihatott. „Sokat tanultam Einsteintől a fizikában” — jegyezte meg. Infeld mun­kája főleg* a mozgás prob­lémájára vonatkozott, s Ein­steintől nem kis segítséget kapott e téren. INFELD mind elméleti szempontból, mind pedig do­kumentumként kiváló köny­vet írt Einsteinről, amelyben a nagy fizikus művét és ko­runkra tett hatását ismer­teti. E könyvben adja egy­ben — s valóban illetékesen — a relativitás elméletének legegyszerűbb összefoglalását. Könyvét e sorokkal zárja: „1955. április 18-án meghalt Einstein. Kihunyt a nagy fény. Meghalt minden időknek valószínűleg legnagyobb fizi­kusa. Meghalt a kimondha­tatlan jóságú ember ... Meg­halt az ember, aki a világ lelkiismerete volt, aki sza­vát mindenkor az elnyomot­takért, mindenkor a zsar­nokság ellen hallatta...” In- feld itt nem csupán a hal­hatatlan fizikusról, hanem a zsarnokság ellen küzdő em­berről is nyilatkozik. Ez utób­bi nem kis mértékben Ein­steinnak a fasizmus elleni küzdelmére és békeharcára vonatkozik. Infeld e harc­ban is hűséges társa volt Einsteinnak s hűséges ma­radt hozzá mesterének ha­lála után is. Éppen az Ein- steinnal való megismerkedés hatása alatt vált Infeld a fasizmus és háború elleni mozgalmak aktív harcosává. Tagja volt a Joliot Curie vezette Béke-világtanács el­nökségének. Infeld nem egy írásában kelt ki a háborús uszítok el­len, s keményen megbírálta az ENSZ vezetőségét is azért, hogy ezt a szervezetet egyre inkább az agresszió eszkö­zévé teszi. Infeld egyike volt azoknak a tudósoknak, akik felismerve a nukleáris ve­szélyt, óvták a világot egy újabb — s elkerülhetetlenül nukleáris háborúba torkolló — világháborútól s az 1958- -as , kitzbühelk-=HIv Pugwash- kohferencrán következetesen hangsúlyozták a tudósok fe­lelősségét és követelték har­cukat a háború ellen. K. H. Sötétben Zs.-ék háza Dabas második kerületében tanyának tűnik, jókora földtáblák választják el egymástól az itt lakókat. A 'vályogból épült hosszú ház körül állatok legelésznek. A gyereket — aki miatt jöttem — nem látom, pedig az isko­lában azt mondták, biztos most is legeltet. Zs. Jánost keresem, akinek most har­madszor kellene járnia a he­tedik osztályt, s úgy hírlik, ki akar maradni az iskolából. A család otthon levő tagjai az udvaron vannak, az édes­anya éppen mos. Két kisebb gyereke, a tizenöt éves János és a tizenhárom éves Zsuzsi mellette álldogálnak. — Mindig jó tanuló volt a fiam — így az asszony. (Év végén három tárgyból bukott, félévben kilencből, pedig má­sodszor próbálkozott már a hetedikkel!) — Az csak azért volt, mert az iskolában kirúgnak rá — hárítja el a felelősséget fiá­ról. — Mindig jó tanuló volt, az alsóbb osztályokban, csak most nem. Nem mondom, a Zsuzsi — mutat az egyik lá­báról a másikra álldogáló, szép arcú kislányra — az bu­ta, nincs esze a tanuláshoz. Nehezen ír és olvas. Az idén ősszel nyolcadikos lenne, de megint csak a negyedikbe megy. Minden osztályt két­szer jár... Nézem a kislányt, mit szól ehhez, de csak mosolyog, mintha valaki másról lenne szó. Zs.-né kategorikusan ki­jelenti : valakinek parasztnak is kell lenni, ahhoz meg nem kell tanulni... Az apa fog­lalkozását kérdem. Most elő­ször szól a kislány: — Vasúti pályamunkás... — A nagyfiam tizennyolc éves, vele igazán nem volt baj. Pestre ment ipari tanu­lónak, az Északi Járműjaví­tóba, négyessel vizsgázott, mégis hazajött a tsz-be — mondja tovább az asszony. OTT JÁRTUNK • •• II. Mit ér a ceglédi kishordó? Hogy csinálták, nem tu­dom, de hol Kovács István tűnt fel egy csoport beduin között, vagy Katona Pistát vették körül a szálas feketék nagy jel vény cserébe bonyo­lódva, de az biztos, hogy a mieink mindenütt ott voltak. Egyik délelőtt magyar és va­lami ismeretlen torokhangú beszéd ütötte meg a fülemet a ki tudja, melyik park szélén. Mert Szófiában talán több' a szebbnél szebb park, mint ná­lunk a presszó, ami nem kis szó. (Később i megtudtam, hogy 380 park es 1162 játszó­tér frissíti a város levegőjét.) Kipirult arccal Bóbis Irén állt középen, körülötte három arab fiú. Irénke keze ajándé­kokkal tele, köztük szorongat egy takaros faragott ceglédi kishordót. A marokkói fiú elragadtatva nyúlt érte, társa széles mozdulattal kanyarítot- ta le nyakából a sötétkék­világoskék gyöngyfűzért s kí­nálta: jó lesz-e érte cserébe? Az alkut rögtön megkötötték, a nyakék már Irén nyakában volt, a kishordó eltűnt a gal- lábiában, a fehér köntös alatt. ★ A Pécsi Balett tagjai egy szál fehér kánavirágot őriz­nek a siker dokumentumai között nagy szeretettel. Hogy került oda? A megnyitó előtt órákig tartott, míg a csoportok beju­tottak a stadionba. Közben a sűrű sorokban álldogáló­kat szórakoztatták. Egy erké­lyen talpig hófehérben ifjú menyasszony állt az esküvői sokadalom közepette. Megállt a Rajkózenekar, a balett tag­Igaz, én másképpen hallot­tam, de ezt most hagyjuk. — És a nagyobb lány? — Ö a szövetkezetben, a kertészetben dolgozott, de két hónapja a varrodába jár. Nem tudok elengedni egy megjegyzést: — Szégyellte, hogy földet művel? — Nem arról van szó — ma­gyaráz az anya —, de a többi lányok lenézték... A gyerekekhez fordulok: — Ti nem gondoltok arra, hogy majd benneteket is le­néznek, ha nem végzitek el még a nyolc osztályt sem? Rántanak egyet a vállukon. — Pedig tudnának tanulni, ha akarnának, még ő is — mu­tat lányára Zs.-né. — Most konfirmáltak mind a ketten. Nyilvános dicséretet kaptak az egész falu előtt. Tessék csak megkérdezni a tiszteletest, az megmondhatja...-r- Mi lesz így a gyerekek­kel? — Hát a Zsuzsi biztos ötven­éves lesz — nevet az asszony —, mire befejezi az iskolát. Jani közbeszól: — Én nem szeretnék iskolá­ba menni... Ügy látszik, ez eldöntött do­log, mert Zs.-né azt mondja: — Mondtam a fiamnak, majd ha törjük a kukoricát, nem mész, ha ráérsz, elmész. Ezt a három holdat a ház kö­rül a 1 tsz-től kishaszonbérbe megkaptuk, van mit csinálni. Aztán a szőlő is ... A lány meg az állatokkal van... — És ha megbüntetik, amiért nem engedi a gyerekeket isko­lába? — Nem érek én rá avval fog­lalkozni ... Nehéz eset. Az ember falba ütközik, nem lehet velük zöld­ágra vergődni. A gyerekeknek semmi véleményük, semmi el­képzelésük a jövőt illetően, majd anyjuk nyilván ezt is el­dönti. — Könyv van a házban? — Itt nincsen — vágja rá rögtön Zs.-né, mintha valami sértőt kérdeztem volna. — Üjság? — Nem olvassuk azt sem — kapom a gyors választ, majd látva elképedésemet, hozzáte­szi enyhítésképpen: — Nem hozza ide a postás, csak a le­velet. Vajon az apa, hagyja vagy észre sem veszi, hogy gyerekei teljes tudatlanságban nőnek fel? > — Az apjuk nagyon szigorú ember — mondja az asszony. — Sokat kapnak tőle az iskola miatt... Szavak, szavak, szavak. A gyerekek hallgatnak. Pedig kiáltaniuk kellene. Önmagu­kért! Soós Ibolya „Vetélytársat“ kap a Dunakanyar? A szakemberek megállapítá­sa szerint a Mecsek vidéke rendkívül kedvező a málna, a szamóca, a ribizke és az egres termesztésére. Minthogy azon­ban a bogyós gyümölcsűeknek nem volt hagyománya e vidé­ken, a telepítés csak lassan ter­jedt. Az új jövedelmi forráso­kat kutató szövetkezetek is­merték fel a bogyóstermesztés gazdasági hasznát, s a Mecsek vidéki közös gazdaság máris szövetkezet a termelés fellen­dítésére: elhatározták, hogy a termőterületet az eddigi 400 holdról két év alatt 600 holdra növelik. A távlati tervek szerint — az új teelpítések révén — a 70-es években már több mint ezer holdról szüretelhetik a vitamindús zamatos bogyós gyümölcsöket. A tsz-ek veze­tői arra számítanak, hogy a Mecsek vidéke néhány év múl­va vetélytársa lehet a „málná­sok hazája” rangot viselő Du­nakanyarnak. ról. a Közel-Kelet kérdéseiről. Találkoztak a szólisták, volt aznap hegedű- és zongoraver­seny, kiállítás-megnyitás, pol- beat, szatirikus színházi elő­adás, a Pécsi Balett önálló műsora, nemzetközi esztrád- est, francia gálaest és a leír- hatatlanul gazdag sportprog­ram. Mindehhez annyit, hogy ezek az események a város kü­lönböző pontjain zajlottak le. Mert az igaz, hogy Szófia jó­val kisebb területen fekszik mint Budapest, de próbáljon valaki egy nap négyszer átsza­ladni a Moszkva térre a Rá­kóczi útról, utána kiügetni a Népligetbe, aztán a stadionba, onnan futni a Római-partra, majd fel a Gellérthegyre! Még ki sem szusszanhatja magát, máris a Nyugatinál kell hogy legyen, este pedig ropja a tán­cot a Hősök terén. ★ Elolvasni is sok volt, nem­hogy kiválasztani a napi ese­ményekből a legérdekesebbe­ket. Minden találkozó fontos, sokat ad a résztvevőnek. Egy példát. A veterántalálkozó ön­magában talán nem mond so­kat az ifjúság kérdéseit vitá­toknak. de mindjárt más, ha megtudjuk, hogy ott van kö­zöttük Meliton Kantarija, aki 1945-ben kitűzte a Reichstag tetejére a Vörös Hadsereg lo­bogóját. Vagy Henry Martin francia tengerész, akinek hős­tetteiről az algériai háború idején mindenki beszélt. És azt se gondolja senki, hogy a VIT-et pusztán a dal, a tánc és a jelvénycsere kedvéért rendezték. A küldöttek, a résztvevők többsége azt akar­ta, hogy mindenki átérezze a IX. fesztivál jelszavát: béke, barátság, szolidaritás. Szeren­csére ez az eszme áthatott szinte minden esemenyt s csak kevesen voltak, akik más né­zetet vallottak, s még keve­sebben, akik szándékosan szembehelyezkedtek ezzel a gondolattal. Nem kétséges, táncoltak, udvaroltak, beat­zenét hallgattak és színesen kavarogtak a fiatalok, de ott voltak a nemzetközi életet érintő megbeszéléseken. Türel­mesen ismertették saját néze­teiket. vitatkoztak, érveltek, meggyőztek és meggyőzettek. Hadd mondjam el, hogy a ma­gyar delegáció fáradhatatlan volt, amikor hazánk politikai­gazdasági rendszerének ismer­tetésére került sor. A rende­zőség ismerte a fiatalok poli­tikai érettségét, igényeit, és már előre változatos, sokrétű programot dolgozott ki. Nem tudom a számát, hogy a ma­gyarok hány ilyen megbeszé­lésen vettek részt, de kevés kivétellel mindegyiken el­mondták véleményüket. Na­gyon ügyesen, úgy jelöltek ki az egyes vitákon részt vevők, csoportját, hogy mindenki olyan megbeszélésen vegyen részt, ahol érdemben hozzá­szólhat a vitához, tanulhat a hallottakból. A Pest megyeiek közül Király Piroska, a ko- cséri Űj Élet Termelőszövet­kezet baromfitenyésztője a parasztifjak találkozóján, Bó­bis Irén ceglédi gimnazista a diákok fórumán, Katona Ist­ván a Dunakeszi Járműjavító­ból a műszaki értelmiség ösz- szejövetelén vett részt. De Ko­vács Istvánnak, a megyei kül­döttek vezetőjének, Pálmai Lászlónak és Szabó András KISZ-titkárnak se jutott ide­je a céltalan bolyongásra. Jó képzettségű, jól vitázó embe­rek, egyaránt volt mondaniva­lójuk a német, a csehszlovák, vagy akár a román találkozó­kon. Komáromi Magda (Folytatjuk) jai pedig rögtönzött táncjele­nettel köszöntötték őket. A menyasszony szeméből örö­mében potyogtak a könnyek, s csokrából kihúzta a leg­szebb szál virágot, azt dobta le közéjük. A szép jelenetet a francia tévések egymás vállára állva fotózták, biztos bekerült az aznapi híradóba... Nem minden fenékig tejföl Az újságírók általában kol­lektív lények, egybeköti Őket az esemény, amin valameny- nyiüknek részt kell venni. Szófiában a magyar sajtót kö­rülbelül hatvanan képvisel­ték. Mégis, minden reggel si­ránkozás töltötte be a Szer- dika Szálló kistermét. Ott kapták meg az aznapi prog­ramot, s láttára nyomban ki­tört a pánik. Hogy kellene megoldani, hogy legalább az események felén részt vehes­senek? így jöttek létre az alkalmi társulások: én látom, ezt, te meg amazt... Kivonatosan — mondjuk — az'augusztus 3-i, szombati nap programja ez volt: veterán forradalmárok találkozója, olasz—magyar, szíriai—ma­gyar, ciprusi—magyar találko­zók. Fiatal tanítók, fiatal új­ságírók találkozója. Paraszt­fiatalok megbeszélése. Vita a művészet, tradíció és ifjúság címen. Ifjúsági és diák-turista­irodák vezetőinek világtalál­kozója. Vita a regionális kér­désekről. Előadás az egyén és a társadalom problémáiról. Az ifjúság és a diákság harca az rJSA beavatkozási politikája ellen. Egy másik találkozó a neokolonializmus elleni harc­Katona Pistát csábítaná a sokadalom, de megbeszélésre siet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom