Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
1968. SZEPTEMBER 29., VASÄRNAP ns i me evei 3 Heti kommentár A HORDA A héten kezdte el tárgyalni a főváros egyik kerületi bírósága a Fekete kéz nevet viselő és használó horda ügyét. Azoknak a fiatalembereknek az ügyét, akik a Gel- iért-hegyen elkövetett erőszakos nemi közösüléssel és rablással lettek végül is országos hírűvé, de már előtte bűn- cselekmények sorát követték el. Azoknak a fiatalembereknek az ügyét, akikre már a galeri jelző sem illik, hanem csakis az emberi történelem elejének egyik jelzője, a horda. Mert már-már nem illethető emberi jelzővel, ami tőlük telt, hanem valahol az állati lét és az emberré válás között helyezhető csak eL Nemcsak Lóié és társai verődnek azonban hordává, s éppen ezért ítélünk nagyobb fontosságot a Fekete kéz rémtörténetének a bírósági tudósítás adta információknál. Mert a horda-szellem —, hogy csak egyetlen példát mondjunk — produkált tömegverekedést Dunaharasztin, amikor Soroksárról átrándult fenegyerekek csináltak jókora „zrít”. Honnét és miért ömlik, ömölhet a csatorna szennye a tisztességes embereknek nemcsak a lába alá, hanem a testére?! A bűn mindig felháborít, de van olyan fokozata, amire már csak döbbenettel és ökölbe szorult kézzel reagál az ember. Lecsukják Lóiét, lecsukják a horda tagjait... de ki tudja visszaadni a vőlegénye szeme- láttára megbecstelenített lány hitét abban a szóban, hogy ember? Ki tudja kitörölni a szörnyű élmény nyomát idegeiből, agyából? Hol van fizetség a többi megerőszakolt nő szenvedéséért, sárba rántásáért? A söpredékkel, a hordába verődött, gátlástalan suhaneokkal, az ököljogot gyakorló fenegyerekekkel, az amerikai gengszterstílust egyedül üdvözítőnek elfogadókkal vajon lehet-e, szabad-e úgy bánni, mint a megtévedt emberrel? Azaz: szocialista törvényesség és humánum címén nem vagyunk-e túl megér- tőek és türelmesek azokkal, akik sem istent, sem embert, sem rendszert, sem törvényt nem ismernek el? Akiknek már léte is veszély a társadalomra?! Nincs szándékunkban sérteni a bírósági gyakorlatot, de saját tapasztalataink, s a szerkesztőséghez érkező levelek azt igazolják: az emberek — persze, a becsületes emberek, de hiszen ez a hatalmas többség! — igen sűrűn elégedetlenek az általuk — és igen, általunk is — enyhének talált ítéletekkel. A hordákban ugyanis két-liárom év börtön kitüntetésnek számít; sajátos bűnöző medál, tehát ahelyett, hogy visszarettentene, inkább dicsőség forrása. Vajon valóban kivétel nélkül minden esetben ugyanúgy kell alkalmazni az azonos paragrafusokat? Szó sincs arról, hogy a szemet -szemért, fogat fogért elv hirdetői lennénk, de azt a meggyőződésünket bátran leírjuk, hogy a söpredékkel szemben nincs ok és jog kesztyűt húzni; ököllel kell odavágni! Ne mentegetőzzünk: a mi ifjúságunk Ilyen meg olyan. Persze, hogy fiataljaink hatalmas többsége józan, normális. Éppen ezért, értük is, kell úgy fellépni a hordák ellen, hogy minden hordába-kívánkozót visszarettentsen a félelem. Mert nagy különbség, hogy a becsületes embernek kell-e rettegnie a hordák esetleges fölbukkaná- sától, avagy a horda-tagok és jelöltek rettegnek a társadalomtól?! Így kell, sőt, csakis így lehet föltenni a kérdést! Mert ha nem, akkor a söpredék ma még „csak” magányos nőket, párokat támad, „csak” rabol ... Volt már a magyar történelemben olyan időszak — éppen tizenkét esztendeje —, amikor megtudhattuk, hogy mit tesz a söpredék, ha övé az utca ... Hát ezért kell, hogy ne- csak az utca, de egyetlen zúg, egyetlen talpalatnyi hely se lehessen az övék! Krónikás Szentendrei napok Gazdag program az utolsó napon is A József Attila Művelődési Otthon tegnap esti meglepetése: az Illés-együttes fellépése volt. Ma befejeződik az ünnepségsorozat, délelőtt veteránok találkoznak KlSZ-veze- tőkkel a fegyveres erők napja alkalmából, délután a Kossuth Lajos katonai főiskola sportpályáján rendeznek ünnepséget. A papszigeti horgászverseny reggel nyolckor kezdődik. Délelőtt rendezik az aszfalt- rajz-vetélkedőt a szentendrei Puna-parton. Tíztől este hatig különböző vetélkedők lesznek, többek között kerékpárverseny. Este a Határcsárdában szakács-, tánc- és szépségversenyt rendeznek. A szentendrei napok zárója — ha az időjárás engedi — tábortűz lesz. Az égbolt országútjain Jelez az üvegtérkep - Leállt motorokkal - Beszélgetés pihenőben Leszáll az est, de itt, a lo- kátorosoknál semmi sem változik. A szolgálat éjszaka is ugyanolyan feszes, éber, mint világos nappal. A radarernyő keresi-kutatja a légteret, vigyázza az ország határait, az ellenséges gépek berepülésétől, támadásától. Es természetesen innen „vezetik” az emberi szemmel jóformán már nem is követhető gyorsaságú, a pilóta érzékszerveire már alig-alig rászoruló szuperszonikus repülőgépeket. Itt bent, a toronyban az elektromos gépek halk zümmögése hallik csupán. Középen az ügyeletes mérnök, előtte mindössze egy hangszóró áll az asztalkán, de ha felkattintja a kapcsológombot, szavait nemcsak a földi műszaki hálózat — radarállomások személyzete, a repülőtér sok-sok műszaki tisztje, katonája — hallja, hanem a levegőben száguldó Cigányiskola Bicskén O tven esztendővel ezelőtt, 1918. szeptember 30-án halt meg Szabó Ervin, a magyarországi munkásmozgalom kiemelkedő alakja. Nem érhette meg azokat az első világháború végén kirobbant forradalmakat, amelyek eljövetelét egész életével szenvedélyesen kívánta; 41 éves korára végzett vele az amúgy is törékeny fizikumát állandóan emésztő láz: a fiatal korában szerzett tüdőbaj. Korai halálával súlyos veszteség érte a magyar- országi forradalmi mozgalmakat, amelyeknek egyik legkiemelkedőbb szellemi előkészítője volt. Szabó Ervin bécsi egyetemi évei alatt, emigráns orosz forradalmárok baráti körében vált marxistává. Marx és Engels müveinek alapos tanulmányozása, a kor legkiválóbb marxista teoretikusaival folytatott kiterjedt tudományos levelezése, könyvtárosi munkája, amely lehetővé tette számára, hogy a társadalomtudományok fejlődésével mindig lépést tudjon tartani — ez volt Szabó Ervin marxista felkészülésének és elméleti tevékenységének másik, soha ki nem apadó forrása. Ez a magyarázata annak is, hogy az alig 25 esztendős fiatalember a magyarországi szociáldemokrata mozgalomban nagy tekintélyt vívott ki magának, s a szocialista értelmiségi ifjúság elismert szellemi vezetője lett. Hirdette, hogy „a munkásság öntudatát kifejleszteni, ez a szocialista pártok legeredményesebb taktikája”. Ezt szolgálta Marx és Engels műveinek magyar nyelvű válogatása, amely két kötetben, 1905- ben és 1909-ben, az ő szerkesztésében látott napvilágot. A kötetek segítségével a munkások generációi ismerkedtek Szabó Ervin Emlékezés halálának 50. évfordulóján meg a marxizmus klasszikusainak munkáival. Nevéhez fűződik a fővárosi nyilvános könyvtár megteremtése és modern, a kor színvonalán álló társadalomtudományi könyvtárrá való fejlesztése is. A felszabadulás óta az ő nevét viselő könyvtár, amelynek haláláig volt az igazgatója, központja, gyülekezőhelye volt a forradalmi szellemű értelmiségieknek. 1904—1905 folyamán — egy kisebb baloldali ellenzéki csoport élén '— fellépett a szociáldemokrata párt „reformja”, vezetésének forradalmi megújítása érdekében. A kísérlet eredménytelen maradt, aminek egyik legfőbb magyarázata — s ez egyben Szabó Ervin egész életművének legfőbb fogyatékossága is —, hogy nem volt kapcsolata a tömegekkel, hogy fellépése elszigetelt maradt, nem talált visszhangra és támogatásra a munkásság körében. A reformizmus elleni küzdelemben dolgozta ki — részben francia és olasz hatásra — a politikai küzdelmet elutasító szindikalista elméletét, amely — tévesen — a munkásság gazdasági szervezeteit tartja az egyedüli osztályszervezeteknek. Szabó Ervin 1910- ben létrehozott egy szindikalista propagandacsoportot, ez azonban elszigetelt maradt, s hamar fel is bomlott: programja nem volt alkalmas a feudális maradványok ellen küzdő, a demokratikus szabadságjogok megszerzéséért harcoló magyarországi munkásság megnyerésére. Szabó Ervin ekkor egy időre visszavonult a közvetlen politikai cselekvéstől, energiáját főként a könyvtárszervezés — a maga nemében szintén nagy jelentőségű — feladatára összpontosította. Az első világháború kirobbanása állította ismét csatasorba. 1915 folyamán több tanulmányában a háború és az imperializmus összefüggéseit, a világháború osztálygyökereit tárta fel és elemezte: a proletárforradalom lehetőségét és szükségességét bizonyította. Az orosz forradalom valósággal felvillanyozta: meglátta, hogy ez új korszakot nyitott az emberiség történetében, lehetővé tette a munkás- osztály forradalmát Európa országaiban is. Ismét köréje gyűltek egykori tanítványai, szerveztek, háborúellenes röplapokat terjesztettek, amelyek szövegét Szabó Ervin fogalmazta vagy nézte át. Kapcsolatokat keresett a nemzetközi forradalmi irányzatokkal, köztük a szovjet-oroszországi magyar bolsevikokkal is. Szabó Ervin nem jutott el a leninizmusig, de múlhatatlan érdemeket szerzett azzal, hogy ébren tartotta a forradalmi gondolat lángját — már halálos betegen — maga is aktív részese lett a lenini igazságok befogadására kész háborúellenes forradalmi mozgalmaknak. Ezért is tekintjük őt a magyar- országi munkásmozgalom kiemelkedő alakjának. Mucsi Ferenc Bicske határában több mint 300 cigány él. Helyzetük — a fokozatos javulás ellenére — még mindig lénygesen eltér a község többi lakosáétól. Szociális, kulturális és egészségügyi problémáik megoldására várnak. A bicskei általános iskola cigányiskolát létesített, ahol különleges tanterv szerint sajátítják el a legfontosabb tudnivalókat az első és második osztályos gyerekek. A i>edagógu- isok előkészítik tanulóikat a felsőbb osztályok követelményeire. gépek pilótái is. Mögötte hatalmas méretű, kockázott és átvilágított üvegtérkép, amelyről a szakértő szemek pillanatok alatt leolvashatják valamennyi, a levegőben tartózkodó gép típusát, sebességét, mozgási irányát. Ellenséges szándékú repülőgép nem lépheti át az ország határát úgy, hogy azonnal fel ne fedezzék, s harci gépeink körül ne vegyék. De ahhoz, hogy ez a soksok ezer fogaskerékre hasonlító, országosan koordinált együttműködés tökéletes biztonsággal védhesse hazánk légterét, minden esetleges támadás ellen, azoknak a katonáknak — technikusoknak, mérnököknek vagy éppenséggel egyszerű sorkatonáknak — a fáradságos és korántsem látványos munkáját igényli, akikről oly ritkán hallunk, s akik viszont a pilóták legfontosabb, leghűségesebb segítőtársai. Mert a pilóta élete, a roppant értékű gép, nagyrészt az ő mindennapos, lelkiismeretes munkájukon múlik. A nyitott ablakon át távoli repülőgépzúgás hallik. A sötétben semmit sem látni a csillagos égbolton, de az üvegtérkép pontosan mutatja, hogy a repülőtér felé közeledik egy hangsebességnél is gyorsabban repülő harci gép. A hajtóművek dübörgő hangja egyre inkább felerősödik, s fél perc sem telik el, már a repülőtér betonján vezeti gépét a pilóta. Szokásos légtéri őrjáratáról tért vissza, némi pihenőre. A pilóta kiszáll, felcsapja sisakjának záró berendezését, odalép a már várakozó műszakiakhoz, kezetráz velük, s mosolyogva csak eny- nyit mond: — Minden rendben volt! Részéről ezzel egy időre befejeződött a szolgálat De * a műszakiak — akik akkor is szolgálatban voltak, amikor ő a magasban járt, hiszen bármilyen hiba esetén kéznél kell lenni, hogy rádió útján utasításokat adhassanak a pilótának — most tovább dolgoznak. A biztonságos repülés, a tökéletes harci készenlét rendkívül felelősségteljes előkészítése nyugszik a vállunkon. Egyetlen kijaví- tatlan hiba — a levegőben katasztrófa. Ezért is oly alapos, szinte már kínosan precíz minden leszálló gép átvizsgálása, előkészítése, majd a felszállás előtt újbóli ellenőrzése. Miközben a technikusok szinte „megszállják” a gépet, az ügyeletes mérnöktiszttel és a pilótával leülünk egy kis padra, kint a beton szélén. A hűvös esti szellő beléborzol a fiatal pilóta hajába. Ruhájáról ítélve az ember űrrepülőnek hinné. A fiatal főhadnagy három évvel ezelőtt végezte a repülőtiszti iskolát, s mindössze néhány hónapja repül szuperszonikus gépen. Kérdéseim arra irányulnak, A Budapesti Kőolajipari Gépgyár AZONNALI BELÉPÉSRE KERES KÖZPONTI TELEPHELYÉRE esztergályos, marós, lakatos, ív- és lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész, kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat és férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás munkahét van, MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ műszer és technológiai szerelési munkahelyekre (Orosháza, Szeged környéke, Százhalombatta, Szőny) külszolgálatos munkakörbe csőszerelő, központi fűtésszerelő, hegesztő, lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyeken 44 órás munkahét van, MINDEN SZOMBAT SZABAD. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán Budapest XVIII., Gyömrői út 79/83. vajon eszébe jutott-e már a levegőben, hogy a műszakiak esetleg „bent felejtettek” egy hibát a gépben? — Természetesen, az embernek kezdetben ilyesmi az eszébe jut. De annyi a feladat odafent a levegőben, annyira leköti a figyelmet a sok műszer, az irányítótoronnyal tartott állandó kontaktus, hogy nem nagyon jut ideje ilyesmin hosszabban elmélkedni. Különben is törvény nálunk, hogy úgy kell megbíznunk a mérnökben, a technikusban, mintha saját magunk vizsgáltuk volna át a gépet, javítottuk volna ki a hibát. Ha nem így lenne, állandó szorongás kísérné a levegőben a pilótát, s ez súlyos hibák forrása lehetne. Csak teljesen felengedett, feloldott állapotban lehet repülni, azzal a biztos tudattal, hogy al gép tökéletesen rendben van. Előfordul, hiszen gépről van szó, hogy a levegőben valóban jelentkezik műszaki hiba. Ezeknek a túlnyomó többségét , megfelelő vezetéssel, az irányítótorony műszaki tanácsaival át lehet hidalni, és a gépet épségben vissza lehet hozni. A hibák csak nagyon kis százalékban áthidalhatatlanok a levegőben. De az önbizalom, a hidegvér még ezeken is át tudja segíteni az embert. Ennek legjobb példája Répás őrnagy esete, aki szuperszonikus gépével ti- zenkilencezer méter magasságból, teljesen leállt hajtóművekkel, többszöri sikertelen indítási kísérlet után, százkilométeres távolságból visz- szahozta gépét „landolva”; a repülőtér betonjára. — Ennek egyetlen titka volt — szól közbe a mérnök-őrnagy —, a roppant önuralom. Pedig a hajtómű működése nélkül iszonyú a veszély, a legegyszerűbbtől a legkomplikáltabbakig. Igaz, Répás Boldizsár kétezer méteres magasságban parancsot kapott, hogy katapultáljon, vagyis hagyja el a gépet. Az igazság az, hogy a pilóták nem szívesen válnak meg gépüktől, a lehetetlent is megpróbálják, mert tudják, hogy egy-cgy ilyen gép értéke sok millió forint. Bár az emberéletet nem lehet megfizetni, talán magam is úgy lennék vele, hogy a lehetetlent is megpróbálnám, s igyekeznék a géppel együtt visszatérni a földre. Dehát én mérnök vagyok, s elsődleges kötelességem a pilóta életének védelme. Ha olyan a hiba, hogy nem lehet kiküszöbölni, s olyan a szituáció, hogy a veszély felfokozódott — kötelességem parancsot adni a gép elhagyására. Ezért aztán bennünk, műszakiakban is él egy kis szorongás, amikor felbőg egy-egy hajtómű. Szinte minden esetben még egy gyors önvizsgálatot tartunk, nem siklott-e át a szemünk valamin? Bár többszörös a kontroll, az ember mindig önmagában keresi az esetleges okokat. A fiatal pilótát útjára kell engednünk, rövid pihenőre tér, mert az éjszaka folyamán még repülnie kell, újabb harci őrjáratra indul. Társai valahol fent a levegőben szántják most is az éjszakai égbolt sötét ország- útjait A radarernyők méltóságteljes körforgásban pásztázzák az eget, s vezetik ezeken az utakon a szabad szemmel nem is követhető gépeket Ismét felmegyünk a toronyba, ahol rövid utasítások szaladnak ki az éterbe; de eze két a néhány szavas parar csókát is felfogják valah egy-egy fülhallgatón, s a p. lóták ebből is pontosan értik, mit kell tenniök. Azzal a biztos tudattal ülhetnek a hangnál nagyobb sebességgel száguldó gépeiken, hogy innen, a földről, az irányító- toronyból nemcsak a műszerek tucatjai figyelik-ve- zetik-irányítják repülésüket, hanem hozzáértő parancsnokok és nagy szaktudású műszakiak is. Szabó László
