Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-21 / 222. szám

KST HEG 1 1968. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT Űj lőtér Nagykőrösön Nagykőrös 600 éves jubileu­mának egyik jelentős esemé­nye lesz a most következő hon­védelmi hét. Vasárnap dél­előtt 10 órakor avatják fel a megye egyik legkorszerűbb lő- terét, majd verseny következik a város által alapított vándor­díjért, amelyet évente a fegy­veres erők napja tiszteletére rendeznek. Az új létesítmény elkészíté­sét a társadalmi összefogás se­gítette. A tervrajzot a konzerv­gyár mérnökei készítették, s az építkezés során az iskolák, in­tézmények jelentős társadalmi munkát végeztek. Az anyagi fedezet legnagyobb részét a konzervgyár vállalta, több mint 600 ezer forintot. Asztalitenisz- és serdülő atlétikai bajnokság Gödöllő—Vecsés rangadó Népes mezőny vetélkedik majd Cegléden a megyei II—III. osztályú asztalitenisz-bajnokságon. A legjobb nyolc jut tovább a győri területi döntőbe. A serdülő atléták Nagykőrösön rande- vúznak. A labdarúgó NB lll-ban megyei rangadó lesz: a Gödöllő—Vecsés összecsapás. Az VÁLLALAT rt •• • i üzemegysége könyvjóváírással átvenne vas- vagy faszerkezetű építményt, amely átalakítással kerékpár-tároló színnek alkalmas lenne. Értesítést kér: ITV. NAGYKŐRÖS Örkényi út 46. Tel.: 537 SZOMBAT KÉZILABDA. NB I férfi. Csö­mör—Bp. Honvéd (16, Tímár) NB II férfi. Dunakeszi Vasutas—Hír­adástechnika (16, Bognár), Férfi­ruha—Ceglédi Építők (16, Adám). Megyei férfibajnokság. Galga- hévíz—Bem SE (16.30, Mestyán), Fürst SE—Esze T. SE (16, Seregi). LABDARÜGAS. NB Hl. Észak- közép-csoport. Gödöllői Vasas —Vecsés (15.30, Schuck, Badacso­nyi. Józsa). Megyei bajnokság. Blksza SE— Törökbálint (Örkény, 15.30, Pin­tér, Kovács L., Szendrő). RÖPLABDA. NB II férfi. Köz- gazdasági Egyetem—Gödöllői Va­sas (Mező u., 15.30). TEKE. NB II férfi. Ceglédi Épí­tők—Kecskeméti Petőfi (15.30). vasárnap ASZTALITENISZ. Megyei II— HL osztályú egyéni bajnokság (Cegléd, Hámán Kató Iskola, 9.30). ATLÉTIKA. Megyei serdülőbaj­nokság (Nagykőrös, 10.30). KÉZILABDA. NB I férfi. Csö­mör—Csepel (16, Fodor). NB II férfi. Budakalász—Váci Fonó (10, Rértlinger). Megyei bajnokság. Férfiak. Most vásároljon! 30-66 7o-kal olcsóbban vásárolhat egyes író-, iroda- és iskolaszereket, háztartási, papír- és műanyag cikkeket, ajándéktárgyakat A PAPIROZLETEKBEN, A HÁZTARTÁSI BOLTOKBAN, AZ ÁRUHÁZAKBAN. A NYERGESOJFALUI MAGYAR VISCOSAGYAR felvesz FÉRFI BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT különböző munka­körökbe, valamint LAKATOSOKAT ÉS VILLANYSZERELŐKET. A munkaidő heti 40, illetve 42 óra. Munkásszállás van. Munkabér a kollektív­szerződés és megállapodás szerint. Napi egyszeri kedvezményes étkezés. Jelentkezés a Munkaerőgazdálkodási csoportnál, hétfőtől péntekig, 9-től 12 óráig. Néhány csepp Illatos habfürdőt a vízbe és On újjászületik! A LEVENDULA sajátos Illatú, a NATUR friss, tiszta, a KÉK VÖRÖS Intenzív, végül a FENYŐ üdítő illatú. A HABFÜRDŐ FELFRISSÍTI! A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnal felvesz KÖZPONTI TELEPHELYÉRE esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, motorszerelő, aszlalos, kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat, férfi segédmunkásokat. A KÖZPONTI MUNKAHELYEN 44 ÓRÁS MUNKAHÉT VAN ÉS MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD Felveszünk továbbá műszer és technológiai szerelési munkahelyekre (Orosháza. Szeged környékére, Százhalombatta, Szőny). külszolgálatos munkakörbe csőszerelő, központifűtés-szerelő, hegesztő, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. A VIDÉKI MUNKAHELYEN 44 ÓRÁS MUNKAHÉT VAN ÉS MINDEN SZOMBAT SZABAD Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkoügyi osztályán: BUDAPEST XVIII, GYOMRÖI ÜT 79/83. Abony—GEAC (10.30, Seregi), Váci Spartacus —Túra (9. Holfinger), Vecsés—Pilisi Bányász (16, Ma­gyar), Váci Híradás—Gödöllői Va­sas (10, Szöllősi), Nagymaros— Csepel Autó (11, Mohai). Nők. Ceglédi Építők—GEAC (10, Kova- csevics), Dabas—Fóti VSC (10, Gombai), Váci Húsos—Ceglédi 1TSK (9.30, Balogh), Dunakeszi— Abony (10, Benke), Budaörs—Gö­döllői Spart. (14, Zsák), Szob— Csepel Autó (10, Bobák). KOSÁRLABDA. NB I férfi. Kecskeméti Petőfi—Csepel Autó (11). NB II férfi. GEAC—Pécsi EAC (Villányi út, 10.30). NB II női. Nagykőrös—Közgazdasági Egyetem (10.45). LABDARÜGAS. NB H. Közép- csoport. Kossuth KFSE—Volán SC (Szentendre, 11, Kasza). Keleti csoport. Cegléd—Kiskunfélegyhá­za (15.30, Nagy B.). NB ni. Északközép-csoport: Zagyvapál­falvi Építők—Aszód (15.30, Keller), Bag—Balassagyarmati Dózsa (15.30, Falcaik, Leilei, Böröcz). Duna menti csoport. Váci SE—XV. kér. Növényolaj (15.30, Kocsis J., Tó­biás, Antal dr.), Nyergesújfalu— Pilisi Bányász (15.30, Rácz J.). Megyei bajnokság. A mérkőzé­sek az előlállók otthonában 15.30- kor kezdődnek. Nagykőrösi Kini­zsi—Váci Vasutas (Horányi, Hor­váth J., Fiegler), Pécel—Érd (Kai­ser, Angyal, Gecse). Csepel Autó— Tököl (Berta, Mindler, Vasas), Du­nakeszi Vasutas—Maglód (Opálsz- ki, Csányi, Töreki), Üllő—Budaka­lász (Kelemen, Bállá, Endes P.), Bem SE—Monor (Cegléd, 12.45, Da­nila, Lauber. Faragó), Szigetúj­falu—Üjhartyán (Kiss dr„ Hídvé­gi, All). Területi bajnokság. Budai cso- nort. Zsámbék—Budaörs (Vrezgó, Laczkó), Halásztelek—Szigetszent- márton (Hatlaezki. Szever), Du- navarsány—Szigethalom (Csanaki. Galáth). Ráckeve—Szentendre (V. Tóth. Lebek). Pomáz—Pilisszántó íS2abó II, Vidra), Diósd—Sóskút (Kalotai, Katona M.). Északi csoport. Dnmony—Duna­keszi Kinizsi (Károlyi, Andrási), Karta!—Esze T. SE (Mészáros. Verseczki), Nagymaros—Sződ (Kismaroson, Lukács, Szarka), Verőce—KJsnémedl (Gróf. Both!, Solymár—Szob (14.30. Császár, Ti­hanyi), Alsógöd—Felsősöd (Pusz­taszeri. Kerekes). Fóti SE—Mogyo­ród (Petró, Sinkó). Kőzépcsoport. Ecser—Táoióság (Verner, Kóczián), Túra—Galga- hévíz (Gombás, Horváth dr.), PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUIIA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VUI., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220. Gépiró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—44? Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér L zz). Előfizetési díj I hónapra 1? forint. Budapesti állandó munkára KIEMELT TELJESÍTMÉNYBÉRREL azonnal felveszünk kőműveseket, kubikosoka!, ácsokat és férfi segédmunkásokat. Szállás, hetenként szabad szombat, étkezés, utazási jegy van. JELENTKEZÉS: Április 4. Építő Ktsz Bpest Vili., Auróra u. 23. Nagykáta—Kistaresa (Glózik, Hol- lóczi), Szentmártonk^ta—Lőrinc SE (Sőmen, Katona J.)' Tápiósüly— Dunaharaszti (Sándor, Krichen- baum), Úri—Isaszeg (Hörömpő, Kovács V.), Hévízgyörk—Farmos (Bernáth, Budai B.). Déli csoport. Péteri—öcsa (Fer- csik, Varga A.), Nyáregyháza— Albertirsa (Pablényi, Csabai), Fürst SE—Örkény (B. Tóth, Var­jú), Ceglédbercel—Pilisi KSK (Szé- csényi, Hajdú), Kakucs—Dabas III. kér. (Herczeg, Vezényi), Tá- piószele—Nagykőrösi Építők (Far­moson, Boltos, Oszáczki S.), Tá­borfalva—Abony (Gál, Csicsó). SAKK. Megyei CSB. Ceglédi Spartacus—GEAC (9.30), Váci Vas­utas—Abony (9.30), Alsógöd—Szob (9.30). Tavasz és ősz A tavasz jól indult. Keve­sebb kiállítás, sportszerűt­lenség fordult elő a labda­rúgó-mérkőzéseken, mint a tavalyi első félévben. Ösz- szcl azonban megváltozott a kedvező kép. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a területi bajnokság leszűkítése miatt ebben az osztályban igen sok lesz a kieső." Természetesen a megyei első osztályban is élesedik a harc a helyezése­kért, a bennmaradásért. A nagy tét — sajnos, mint a legutóbbi események mutat­ják — sok helyütt sportsze­rűtlenségre ragadtatja a játé­kosokat, szurkolókat. A mérkőzések, a bajnok­ság zavartalan lebonyolítá­sa érdekében az esetleges rendzavarást a szövetség példás ítélettel bünteti majd. De a rendbontónak a tör­vény előtt is felelni kell. Most látott napvilágot a Mo- nori Járásbíróság döntése: az 1914-ben született Abo- nyi Antal nyáregyházi lab­darúgót, aki a tavaszi Péteri elleni mérkőzés után bántal­mazta a játékvezetőt, nyolc- hónapos szabadságvesztésre, mellékbüntetésként 500 fo­rint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztést háromévi próbaidőre felfüggesztette. Abonyi Antalt egyébként a szövetség öt évre eltiltotta a játéktól. A mexikóiak valamennyi sportágban indítanak verseny­zőt az olimpián, létszámuk ösz- szesen 293 (249 férfi és 44 nő). Jósé Saenz dr., a Mexikói Olimpiai Bizottság elnöke en­nek ellenére csak szerény sze­replést vár sportolóitól, mind­össze hat éremre számít, arra azonban igen, hogy megfele­lően képviselik Latin-Ameri- ka sportját. A 61 főből álló kenyai olim­piai küldöttség „kapitánya” a 3000 m-es síkfutás világcsúcs­tartója Kipchouge Keino lesz. A lengyel olimpiai csapat 271 főből áll, megoszlásuk: 186 sportoló, 85 vezető, köztük 32 edző, 12 versenybíró 10 orvos és gyúró. Kubából 140 sportoló utazik Mexikóba és 13 versenyszám­ban állnak rajthoz. Többségük először indul olimpián. A csa­pat veteránja a sprinter Enri­que Figuerola, aki már Rómá­ban és Tokióban is ott volt az olimpián. ★ Az acapulcoi kikötőben a ki­rakodó munkások sztrájkkal fenyegetőznek, ha nem kap­nak 35 százalékos béremelést. Arra azonban ígéretet tettek, hogy abban az esetben is, ha nem veszik fel a munkát, az olimpiával kapcsolatos tenni­valókat, tehát a különböző kül­döttségek hajóinak és egyéb felszerelések kirakását elvál­lalják. ★ A nyugatnémet távközlési igazgatóság közlése szerint az ATS—3. műholddal nem lehet­séges színes képek továbbítása Európába, de ugyanígy nem biztosítja a nemzetközi han­got és az aláfestő hangot, zajt. Éppen ezért, mint a darm- stadti hivatal vezetői elmond­ták, a különböző nyelvű kom­mentárok továbbítására más lehetőséget kell találni. Ezek egyike az lehet, hogy egy 60 csatornás kábelen Kanadán keresztül találják meg a kap­csolatot, majd az Early Bird műhold közvetítésével a to­vábbítást a kontinensre. 1200 férfi és női tolmács dol­gozik az olimpia ideje alatt. Az olimpia költségeiről napvi­lágot látott már egy számítás. Eredetileg 1,05 milliárd pezó, (kb. 75 millió dollár) költségki­hatásra gondoltak, de ez az évek folyamán kétszeresére nőtt, tehát csaknem 150 mil­lió dollárra. A részletes bevé­teli tervek kb. 120 millió dol­lár jövedelmet mutatnak ki, a pillanatnyi ráfizetést tehát FELVESZÜNK személyi- és teherportást 12 óra szolgálat, 24 óra szabad idő. Fizetés: kollektív szerződés szerint, HÍRADÁSTECHNIKAI ANYAGOK GYARA. Vác, Zrínyi u. 17. 30 millió dollárra számítják — de különböző elgondolásokkal és újabb ötletekkel — a le­hetőséghez képest a minimum­ra próbálják csökkenteni. KUPARAJT A november 3-ig tartó bajnoki szünetben az NB I-es mezőny tíz csapata áz Olimpiai Kupáért ját­szik. A nemzetközi kupaküzde­lem mintájára a kisorsolt ellenfe­lek oda-vissza alapon mérkőz­nek meg -egymással. A küzdelmek október 27-ig tartanak, a döntőt a Népstadionban bonyolítják le. Ma lesz a Győri ETO—Csepel, valamint a Szeged—Pécs találkozó, vasárnap 15.30-kor kezdődik a Videoton—Ü. Dózsa, Egyetértés- Tatabánya, Bp. Honvéd—Szombat­hely labdarúgó-mérkőzés. Beton- és Vasbeton­ipari Művek Szentend­rei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.) építőipari vagy építő­anyagipari végzettség­gel rendelkező techni­kusokat keres felvétel­re, művezetői munka­körbe. Gyakorlattal rendelkezők előnyben, esetleg gépipari tech­nikusok is számításba jöhetnek. Jelentkezés személyesen. Csökken­tett munkaidő, mun­kásszálló, üzemi étke­zés biztosítva. Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ Központi telephelyére: Esztergályos, marós, mechanikus műszerész szak­munkásokat, betanított és segéd­munkásokat, takarítónőket. Alagi telephelyére: esztergályos, marós, gyalus, szerszámkészítő, rádiómöszerész, mechanikai műszerész, tmk-géplakatos, tmk általános lakatos, szök­és segéd­munkásokat, takarítónőket. Alagra közlekedés a vállalat által bérelt MAVAUT- autóbuszokkal, a város különböző pontjairól. Havi bérlet ára 35 forint. JELENTKEZÉS: a vállalat központjában. Bp. VII. kér., Gorkij fasor 25—27. Munkaügy. Tel.: 427-990. Eladó ház Nagykörös, Biczó Géza u. 15. Ér­deklődni: vasárnap délelőtt. Eladó töltőképes 40 hektós boroshordó és G hektós prés. Nagy­kőrös, Bálvány u. 68. Használt radiátorok eladók. Nagykőrös VI., Bolygó u. 3. Ér- deklődni: délután. Felvételre keresünk lakatos, karosszériala­katos, hegesztő szak­munkásokat, valamint 1 fő maróst. Mezőgaz­dasági Gépjavító Vál­lalat 7. sz. Állomása, Monor. Eladók! Szövetkeze­tünk gépkocsijai Ga­rant 2 tonnás, Warsza­wa 0,5 tonnás, felújí­tott állapotban. Megte­kinthetők előzetes be­jelentéssel bármikor. Szentendre Háziipari Szövetkezete, Szent­endre, Petőfi utca 1. Telefon: Szentendre 362. Felvételre keresünk férfi munkaerőket textilfestő és kikészítő munkakörbe. Magas kereseti lehetőség. Lakáslehetőséget biztosítunk. Jelentkezés levélben, Hazai Pamutszövőgyár, Budapest IV.v Baross u. 99. Patkányirtás vadász- görényekkel, kutyá­val, gázzal és vegy­szerrel. Fucskár, Bu­dapest XX., Előd utca 43. sz. Eladó beköltözhetően két nagy szoba, ötmé­teres üvegezett veran­da, konyha, kamra, nyárikonyha; istálló, melléképület, 1600 n.- öl kert, buszmegállótól nyolc percre. Siliga Istvánné, Vasad, Fasor 10. _______________ D ísznövények, rózsa- tőújdonságok, dísz­hagymák. Kérje ár­jegyzékemet. Koller Károly dísznövényker­tészete, Budapest Hl. pf. 22. Nőket egy műszakos munkára, hajótakarí­tásra, óbudai munka­helyre felveszünk. Ke­reset: 1400 forinttól. Keresünk továbbá ál­landó éjszakai mű­szakra — budapesti munkahelyre — nagy- takarításra nőket. Munkabér első hónap­ban 1600 Ft, utána tel­jesítmény szerint kb. 2000 Ft. Minden szom­bat szabad. Jelentke­zés: Fővárosi Takarító Vállalat^ munkaügy. Budapest V., Károlyi utca 12. ___________ B eton- és Vasbeton- ipari Művek Szent­endrei Gyára (Szent­endre. Dózsa György út 34.) azonnali belé­pésre felvesz csök­kentett munkaidővel, férfiakat, portás mun­kakörbe. Nyugdíjaso­kat nem alkalmazunk. Munkásszállót és üze­mi étkezést biztosí­tunk. Nagykőrösön, Táz er­dei u. 5. számú 2 szo­bás házamat eladnám Karambolos autóka­rosszériák javítása szakszerűen (bármi­lyen típus) Oláh Im­re, Albertirsa, Vasút u. 16. Elcserélném l szoba, konyhás, szolnoki la­kásomat nagykőrösire. Érdeklődni: Nagykő­rös. Állami Biztosító. Dinamó, önindító javítását típustól függetlenül rövid határidőre, Csepel indító, motor és dinamó, valamint U—28 indító javítását azonnali cserével, hathavi garanciá­val VÁLLALJUK MIR-KÖZ Ktsz, Autóvillamossági részleg, Budapest X., Kelemen u. 11. Dunaharasztin, Duná­hoz, HÉV-hez közel, 100 n.-öl bekerített gyümölcsösben kis szoba, konyha eladó. Építési lehetőség. Si- pos, Arany J. u. 46. Eladó Reahse pianinó. Lukács, Valkó, Kos­suth út 27. Keréken gördülő sző­lőprés és nagy kád eladó és kölcsön kap­ható. Nagykőrös V., Teleki u. 4,__________ T rágya eladó. Nagykő- rös, Zrínyi u. 97. Eladók: 120x155-ös fa­redőny és süldők. Nagykőrös X., Zrínyi utca 61. Azonnal beköltözhető családi ház eladó. — Nagykőrös IX., Túrán Pest megyei Zöldség- és Gyümölcsfeldolgo­zó Vállalat felajánlja megvételre 10 tonnás hídmérlegét. Hídmér­leg megtekinthető vál­lalatunk Nagykőrösi Gyáregységénél, Nagy­kőrös, Kürtilapos dű­lő 61szárrn____________ Kisipari villanybojler tartozékaival együtt és egy Lampart fürdő­kád kályhával eladó. Nagykőrös, Kecskemé­ti út 50.______________ 5000 km-t futott Sim­son Schwalbe és egy oldalkocsis Pannónia, Duna oldalkocsival el­adó. Dunaharaszti, Szent István u. 2. Bol- vári. Fűtőt keres a váci szo­ciális otthon. Vak Bottyán tér 1. Eladó beköltözhetően két nagy szoba, ötmé­teres üvegezett veran­da, konyha, kamra, nyárikonyha, istálló, melléképület, 1600 n.-öl kert, buszmegállótól nyolc percre. Siliga Istvánné, Vasad, Fasor 10. Jó állapotban levő bo­roshordók eladók. Fel­vagy kisebbre cserél- I sőgöd, Stromfeld ném. I Aurél út 12. Műholdgondok 1200 tolmács Olimpiai költségvetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom