Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-20 / 221. szám

rest* MEGYEI 'ZfCírlaD 1968. SZEPTEMBER 20., FENTEK Fiú a kastélyból Galgóczi Erzsébet új könyvéről Galgóczi Erzsébet „Fiú a kastélyból” címmel megjelent, novellákat, elbeszéléseket, egy kisregényt és egy tv-játék for­gatókönyvét tartalmazó új kö­tetét nemcsak az írónő művé­szi útja egyik fontos állomásá­nak, de „A főügyész felesége” című kisregény megjelenése folytán az irodalmi élet jelen­tős eseményének is tartom. Érdemes szemügyre venni, s e terjedelmileg korlátozott írás keretein belül is megkísé­relni némi elemzést arról, ho­gyan születik az olyan remek­mívű írás, mint „A főügyész felesége” — amelyben már az írói pálya eredményeinek és kísérleteinek szintézisét re­gisztrálhatjuk, míg a kötet többi írásában, ha időben ké­sőbb születtek is, számba ve­hetjük azokat az eszközöket, amelyek segítségével a re­mekmű létrejöhetett. „A főügyész felesége" című kisregényhez két elbeszélés és két novella a bevezetés, s amit e négy írás, mégha önmaguk­ban kerek alkotások is, művé­szi lehetőségként elénk vetít, azt ötvözi majd az ötödikként közölt kisregény teljes és új egységbe. Melyek ezek a művészi le­hetőségek? Mindenekelőtt a Galgóczi frásművészetét meghatározó két alaptendencia: líraiság és szociografikus hitelesség. Ha éles határvonalat akarnánk húzni, akkor a „Fiú a kastély­ból” és „A nagymama” című novellákat a lírai hangvételű írások közé, az „Idegen a falu­ban” és a „Budapest egymil­lió kilométer” című elbeszé­léseket a szociográfiai hiteles­ségű írások közé sorolhatnánk. S ezt azért tehetnénk, mert bizonyos értelemben így is van. Juliska levelet kap egy fiú­tól. A fiú most katona. Mielőtt bevonult volna, a falu rossz­hírű munkásszállásán, a kas­télyban lakott. Julika, Juliska édesanyja, kezébe veszi lánya levelezését. Mert félti a lá­nyát. S mert a bakfist nem nagyon érdekli ez a levélen keresztül szövődő viszony, a levelezés lassan teljesen át­csúszik az anya kezébe. És az anya és az udvarló fiú a leve­leken keresztül megismerik egymást. A fiú váratlanul megérkezik. S megtudja, hogy nem a lánnyal, hanem az anyjával levezelezett. Akit te­hát a levelekben megszere­tett, aki a világra nyitotta a szemét, az nem egy fiatal iany, hanem az anya. De az asszony, bár nyersen és szé­pen benne is feltört a szere­lem, nem vállalja az új vi­szonyt. Ennyi a „Fiú a kastélyból” története. „A nagymama” című novel­la Kövecses Annusát a falu „ribancának” tartják. Az anyja miatt. Kövecsesné ugyanis férje meggyilkolásának vád­jával börtönbe került. A lányt kitaszította a falu. Kö­vecses Anna, a gyilkos „Gom­bóc Nani” lánya két „zabigye- rekét” azért szüli meg, hogy legyen akit szerethessen. Mert az őt látogató legényekre nem akar ráakaszkodni élete ter­hével. S amikor úgy tűnik, egy hasonló, sorsüldözött férfiban társra találna, meg­érkezik az anyja. A nagy­mama. Szerelmének nem me­ri bevallani, hogy ki volt az anyja, de az is kiderül, hogy az asszony nem volt gyilkos. Minden összezavaro­dik. Kövecses Anna úgy ér­NE ÜLJÖN FEL Mwmm AUTÓBUSZRA utasbiztosítás nélkül zi, választania kell a férfi és az anyja közt. Az anyját vá­lasztja. De a nagymama ösz- szeszedi kis motyóját és olyan csendesen, koldusasz- szony módjára, mint ahogy jött, elhagyja a falut. Talán azért, mert megérti, hogy mi­lyen teher volt ő már eddig is a lánya életén. Az „Idegen a faluban” és a „Budapest egymillió kilo­méter” című elbeszélések tör­ténete már nem vázolható fel ilyen egyszerűen. A zárt novella itt szerteágazó tör­ténetrendszerré terebélyese­dik. Mindkettő funkcioná­riusokról szól. Az „Idegen a faluban” Vangyika Lászlója bukott funkcionárius, aki így gondolkodik: „Nem én tehetek róla, hogy ötvenben küldtek ide végrehajtani a párt politikáját. Egy tisztes- ságes politikát épp úgy vég­rehajtottam volna, mint Rá­kosiét”. Bukását méltatlan­nak érzi, felgyújtja a tsz- irodát. A „Budapest egymil­lió kilométer” Szaiókija ugyanazt az életutat járja végig, s ugyanaz a filozófia vezérli: hajlandó mindenféle politikát végrehajtani, akár tisztességes, akár tisztesség­telen az. De ő nem bukik meg. Csak emberileg. De ott végérvényesen és filozófiá­jából következő szükségsze­rűséggel. Ha a két-két, párba állított írást összevetjük, ez, az előb­biekben mondottakat látszik igazolni. Míg az első kettő az ember pszichológiájára, ad­dig a másik kettő az ember szociológiájára koncentrál. Tehát míg a két novellát a lí­rai ábrázolás, addig a két elbeszélést a szociografikus ábrázolás kategóriáiba so­rolhatnánk. Sorolhatnánk. De ne soroljuk be a novellákat és elbeszéléseket se a lírai, se a szociográfikus ábrázolás skatulyáiba, még akkor sem, ha egyikükre a líraiság jel­lemző inkább, másikukra pe­dig a szociografikus szemlé­let. Ne soroljuk be sehová, mert a lényeget vesztenénk szem elől, Galgóczinak ép­pen azt a képességét, ahogy finnyás irodalmárok szá­mára megbotrárikoztatóan da­rabosnak tűnő valóságeleme­ket képes lírával átlényegí- teni. (Tehát összeegyeztetni azt, amit eddig összeegyez­tethetetlennek — tűznek és víznek — hittünk. Vagy for­dítva. Hogyan tud lírai tör­téneteket, amelyeket másra finnyás irodalmárok szenti­mentálisnak látnak, néhány, szinte a valóságból szárma­zó „adattal” erőteljessé és súlyossá varázsolni. Az orosz kritikai realisták szikár prózaisága, mélységében és szélességében teljes életis­merete és meleg humanitása rokon leginkább Galgóczi írás- művészetével. Ez az írásmű­vészet kerüli vagy ritkán al­kalmazza az imitációt, inkább a valóság tényeire épít, gyak­ran a riport közvetlenségével is. Ügy érzem, Galgóczi még formai, stiláris tekintetben is rokonítható az orosz klassziku­sokkal. Egy példával élve... Ilja Ehrenburg ironikus rajza jut eszembe a „Julio Jurenitó” című regény egyik orosz emig­ráns hőséről, aki mindenkit egy vakvágányra tolt vasúti fülkébe vonszol, mert csak ott, a vasúti fülkében tudja (és akarja!) elmesélni az életét. Ehrenburg e kis groteszk pél­dázatban részben Tolsztoj „Kreutzer szonáta” című el­beszélésére utal, amely egy vasúti fülkében „mesélődik el”, részben pedig az orosz iroda­lom jellegzetes formájára, a szó szerint vett „elbeszélésre”, amikor is valaki elmesél egy történetet valakinek, s ez vá­lik az elbeszélés formájává. Galgóczinak ebben a köteté­ben két ilyen elbeszélt elbeszé­lésre is találhatunk. A „Bu­dapest egymillió kilométer" történetét egy újságíró, az „Idegen a faluban” történetét maga a hős, az őt kihallgató ügyésznek meséli el. Azt hiszem, hogy az elbeszé­lésnek ezt a formáját olyan társadalmi állapotok termelik ki, amelyben az irodalomnak közvetlen, társadalomalakító szerepe már szükségessé válik. De sem az oroszok, sem Gal­góczi esetében nem lép ki ez a forma az irodalom területé­ről, s főként nem írói renyhe- ség eredménye, mint azt sokan gondolják. Az általuk ismert, s tűzhányónak erzett hatalmas valóságanyag robbantja szét a hagyományos elbeszélő-megje­lenítő forma zárt világát, s eredményez egy olyan formát, amely már majd hogy alibi jel­legű, s amelybe az élő beszéd fordulatai, a kommentár, a megjelenítés, a hivatalos ira­tok idézése, a hagyományos párbeszéd és leírás egyként be­lefér. Könnyebbség a többlet kedvéért! A hagyományos formát fe­szítő erő Galgóczinál az ada­tok, tények bőségében, közgaz­dasági, lélektani, szociológiai ismereteinek gazdagságában és legfőképpen ezt az ismeret- anyagot összefogó humanista szemléletében mutatkozik meg. Egyik kritikusa találóan jegyzi meg róla, hogy úgy hajol a magyar társadalom fölé, mint egy orvos. „A főügyész felesége” című, 1964-ben íródott, de csak most napvilágot látott kisregényé' ben történelmi-társadalmi diagnózisát, professzori, tehát művészi hitelességűnek tar­tom. írói-gondolkodói szinté­zisnek. írói szintézisnek, mert lírai hajlamának és szociogra­fikus tudásának tökéletesen egybejátszását, szétválasztha- tatlan egységét érzem lüktetni minden sorában. Gondolkodói szintézisnek, mert mindazt, amit eddig sejtésként tud tunk, ő logikai sorrendbe állít­ja, s úgy tűnik, mintha előt­tünk szőné a történelem logi­kája az egyéni sorsok logiká­ját. Tehát: íróként, gondolko­dóként újat képes mondani, új, sajátos, csak reá jellemző for­mában. S mitől író az író, ha nem ettől? „A főügyész felesége” című kisregény ismertetésére és elemzésére nem vállaikozha­tom. Azt azonban kötelessé­gemnek éreztem, hogy az ért­hetetlenül lustán, tétován, ér­tetlenül vagy egyáltalán nem reagáló kritika által tájékozta tott és irányított olvasóközön­ség figyelmét felhívjam Gal­góczi új kötetére. És azt is, hogy nyilvánosan lelkesedjem érte. Nádas Péter SZOMBATHELY I5G évss szövőszék A Szombathelyen épülő skanzen számára 150 éves szö­vőszéket vásárolt a Savaria Múzeum. A szövőszék 1817-ben készült, s a teljes felszerelés mintegy hetven darabból áll. A másfél évszázados munkaesz­köz — amely még ma is üzem­képes — Skrapits Vince szent- péterfai tsz-tag műhelyfelsze­reléséből kerül a műemlékfa­luba. — Neked hetenként új ci­pőd van? — Ha egyszer nem tart to­vább ... (Kertész László rajza) T örténelemkönyv — tíz perc alatt — A község történelme ér­dekli? Azt ne itt, a tanácson kérdezze! Virág Gábor bácsi tudja igazán. Ö gyűjti az ada­tokat, ő mindent tud. Negyed óra alatt odaér, csak egyenesen menjen ezen az úton. Tápiósüly. Délidő. Kevesen vannak már az utcán. Hiába egyenes az út, én nem akarok eltévedni, és egyébként is már több mint tíz perce megyek. — Virág Gábort keresi? Menjen itt egyenesen ezen az úton, a legutolsó házban lakik. Néhány perc alatt odaér. Negyed óra múlva: — Virág Gábor? Igen, a leg­utolsó házban van, ha kilép, tíz perc alatt ott van. Kicsit kifárasztott a gyalog­lás. Látszik is rajtam, de leg­fontosabb, hogy megtaláltam. — Én kérem ezt az utat min­dig gyalog teszem meg — ha­darja —, amióta sok az autó, én nem szeretek kerékpáron menni. így, szabályosan, min­dig az út bal oldalán — és semmi baj nem lehet. Ha lá­tom, hogy egy autó nagyon bi­Mi a Nap békés hidrogénbombájának a titka? A Nap kutatásával kapcso­latos kérdéseket állították a Budapesten szeptember 22— 28 között rendezendő csilla­gászati hét középpontjába. Földünk kozmikus kapcso­latainak tanulmányozása so­rán ugyanis egyre nagyobb súlyt kap a Nap földi hatá­sainak vizsgálata. Ma már olyan mesterséges égitestek is keringenek az űrben, me­lyek egyenesen a Nap je­lenségeinek vizsgálatát kap­ták feladatul. A Nap életének megis­merése két szempontból is rendkívül fontos az emberiség számára. A kutatók nemcsak az időjá­rás és a Napból eredő kü­lönböző biológiai hatások mechanizmusát tanulmányoz­URNA A BOLT ELŐTT Aki betér az üzletbe egy kis szavazólapot kap. Aztán ki­megy a kirakat elé és beírja, melyik modell tetszik. Sok ilyen cédulát gyűjtenek össze a bolt előtti szavazóurnában, hogy megtudják, mit szeretne jövőre a kedves vevő. Ezúttal azt döntötték el, milyen for­májú, vonalvezetésű napszem­üveg tetszik a legjobban. Hu­szonöt típust láthat az érdek­lődő, s hogy kedvet csinálja­nak a szavazáshoz, a lapot ki­töltők között ötven napszem­üveget sorsolnak ki — persze az idei termékekből. Az ötlet jó, s nem ártana, ha nemcsak a Keleti pályaudvarhoz közeli Rákóczi úti MOM-OFOTÉRT boltoknál élnének a piackuta­tás ilyen praktikus módszeré­vel. zák, hanem a Napban le­játszódó magfúziós folyama­tokat is. Még mindig tisztá­zatlan ugyanis, hogyan tudja a Nap a hidrogénbombákban pusz­tító erővel lejátszódó hid­rogén—hélium átalakulást lefékezett, megszelídített formában, kizárólag „bé­kés célokra”, energiater­melésre hasznosítani. El kellene lesni, hogy az el­méletileg lehetséges, többféle folyamat közül melyikkel dolgozik a Nap „belső kohó­ja”. Ezért vizsgálják például a világtérben észlelhető neutrinoáramlásokat, mert a neutrino az egyetlen olyan elemi részeéske, amely — mi­után a Nap belsejében „meg­született” — akadálytalanul ki is jut onnan a külvilágba. Lánc - egyetlen fadarabból Egyetlen fadarabból készít láncot Ár János faragó nép­művész, győrvári tsz-nyugdí- j as. Még apjától tanulta a fara­gás művészetét, s amikor még juhászkodott, a jószágok őrzé­se közben volt ideje kígyós botok, kisebb használati tár­gyak, képkeretek készítésére. A Vasvári Múzeumban is őriznek egy általa faragott szép juhászbotot és díszes fa­csillárt. Most újból elővette a régi szerszámokat — pengé­ket, vésőket, bicskákat és sor­ra készíti a szebbnél szebb tárgyakat. Legérdekesebb „gyártmá­nya” egy falánc: ezt nem kü- lön-külön láncszemekből köti össze, hanem egyetlen fada­rabból készíti, amire igen ke­vés fúró-faragó mester képes. zonytalanul jön, félreállok. Egyszerű ez. — Tápiósüly történetéről kérdezném. — Ne haragudjon, fiam, de most sok dolgom van, itt a szüret, feleségem is kórházban van, nem érek rá. — Látja, hogy elkeseredem, megsajnál. — Na, és mi érdekli? — Honnan kapta a község a nevét ? —. Azt bizony én nem tudom megmondani, mert amikor én megszülettem, már az volt, és amikor a szüleim megszület­tek, akkor is ez volt. De siet­nem kell, mert sok a dolgom. Pedig én nagyon sok mindent tudnék mondani. Mert ha lát­ná a levéltáramat! Itt minden megvan. Az is, hogy mikor merről fúj a szél, mennyi eső esik. Három táskában, annyi mindent láthatna. Én voltam itt az első párttitkár úgy, hogy mindent tudok. De nemcsak Tápiósülyről! Amikor Mendé- nél ásatások voltak, hozzám jöttek tanácsokért. Mindezt szinte egy szuszra mondta, közben gondolkodik, valószínű, a munkáján, amit miattam félbehagyott. Aztán hirtelen elfogja az emlékezés, elmélyül, és öt perc alatt el­mondja a világ és a saját tör­ténetét. 1894 februárjában szület­tem Budapesten a III. kerü­letben, a Miklós utcában. Ak­kor a fiatal anyákat nem tá­mogatták, az én anyámat sem — elbocsátották állásából. Nem sokkal utána költöztem ide, mert anyám meghalt. Én két osztályt tudtam csak el­végezni, de abban biztos va­gyok, hogy bármelyik tanár a diákom lehetne. Spanyolország területe? 490 774 négyzetkilo­méter. Vagy másikat mond­jak? Kérdezzen, én megmon­dom. — Nem szakítom félbe, nem is lenne rá időm, mert már folytatja —, 1914. decem­ber 25-én hadifogságba estem, kórházban is voltam Kijev- ben. A harmincas pavilonban. Ezt oroszul kréposztynak hív­ják, mert valami vár volt 1915. augusztus másodikán le­tettem az orosz nyelvvizsgát és tolmács lettem. Tudok ké­rem b'olgárul, szerbül, néme­tül és oroszul, de csak két is­kolát végeztem. A második világháborúban itthon tolmá­csoltam. Én osztottam a föl­det is, és sok-sok bizottság­nak voltam a vezetője. A ta­nácshoz még ma is sokszor hívnak. Ja, magát Tápiósüly érdekli? 1456-ban, akkor volt a nándorfehérvári csata, itt is voltak törökök. Én kérem mindent tudok dátumra. Most is akármit kérdez tőlem, meg­mondom. De sajnos, nem érek rá, mert itt van a szüret és a feleségem is beteg, de bármikor jön már a jövő héttől kezdve, mindent meg fogok mondani. Ugye eljön? Akkor majd el­mesélem a tetoválásom tör­ténetét is. Akkor csináltuk, amikor hadifogságban vol­tunk; ez jelentette a hitet, re­ménységet és a szeretetet. Akkor majd megmutatom a levéltáramat. Most is gyűjtöm az adatokat. Este, amikor már mindenki lefeküdt, akkor kezdődik az én szórakozásom, összerakok mindent. Majd, ha eljön, megnézi. Minden levelet megtartottam. Mert van, aki a lóversenyt szereti szenvedélyesen, nekem ez a legnagyszerűbb időtöltésem. Virág Gábor mindezt tíz perc alatt mondta el, mert nem ért rá. Tíz perc — és be­zárult a történelemkönyv. Legközelebb más lapokon nyitjuk ki. Mészáros Sándor NYIRBOGDANY Szőlőtőkéből gyertyatartó Szőlőtökéből virágállványo­kat, gyertyatartókat és egyéb használati tárgyakat készít Palaticz Ferenc nyugdíjas erdész, , nyírbogdányi faragó­művész, aki évtizedek óta foglalkozik faragással, tró­feák díszítésével. Munkáit szívesen vásárolják nemcsak hazai, hanem külföldi ér­deklődők is. Otthonában gaz­dag gyűjteményt őriz müvei­ből, amelyekből jövőre — o község fennállásának 750 éves jubileuma alkalmából — ki­állítási rendeznek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom