Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-11 / 213. szám
I PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM Áll A 70 FILLÉR 1968. SZEPTEMBER 11., SZERDA A rádiótelefotó jelenti Gerillaharc Apró Antal hazaérkezett Szófiából Biafrában Gowon nigériai elnök hétfőn délután sajtókonferenciát tartott. Visszautasította De Gaulle francia elnök javaslatát egy nigériai konföderáció vagy unió létrehozására. Go- won hangsúlyozta: a nigériaiak eltökélt szándéka az egyetlen Nigéria fenntartása és nem lehet szó semmiféle konföderációról vagy unióról. Gowon módosította két héttel ezelőtti nyilatkozatát arról, hogy a 14 hónapja tartó polgárháború négy héten belül véget ér. Most azt mondta: a háború valószínűleg elhúzódik, esetleg két hónapig is eltart még. Gowon cáfolta azokat a sajtóban megjelent híresztelésedet, hogy a lagosi kormány célja kiirtani a Biafra lakosságának zömét alkotó ibókat. Ismét ígéretet tett arra, hogy megkegyelmeznek a kelet-nigériai lázadóknak, de hozzáfűzte, hogy Ojukwunak, a biafrai lázadók vezetőjének esetét „a törvényeknek megfelelően” fogják elbírálni. A nigériai fővárosból érkező hírek arra mutatnak, hogy a polgárháború kezd gerillaharc jelleget ölteni Biafra részéről. A biafrai erők újabb hírek szerint ellentámadásba mentek át Aha városánál és feltehetően súlyos harcok folynak Pori Harcourt kikötő körül is, mert nigériai gépek sebesültekkel megrakva érkeznek Lagosba. BOV Mexikói miniszoknya - Ultra-vita Autóskabát - Megyei nap a vásáron Néhány nap után már köny- nyebb eligazodni az őszi vásáron, látnivaló azonban még változatlanul rengeteg. Sajnos, ezek közül elenyészően kevés az újdonság. Körülnéztünk a textiliparban. A Soproni Ruhagyár jelezte, hogy kétmillió 800 ezer kész textíliát szállít, részben hazai, részben külföldi rendelésre. A Május 1. Ruhagyár, amelynek egyik gyorsan fejlődő üzeme Cegléden dolgozik, már jóval többet mondhatott, 400—600—800 forintos áron egy sor új női ruhát, kabátot hoz forgalomba. Újdonságuk a „mexikói miniszoknya”, az úgynevezett autóskabát, amely laminált szintetikus szövetből meleg béléssel és teddy-beer gallérral készül. Közép-Európa legnagyobb fehérneműgyára, a Férfi Fehérneműgyár jelezte, hogy háromszor annyi ragasztott gal- lérú ing készül, mint a megelőző időkben. Meglehetősen heves vita kerekedett az Egyesült Vegyiművek bejelentésével kapcsolatban, hogy az Ultra-termékek árát leszállítja. A fő téma: presszionálhatja-e azelőr állító gyár a kereskedelmet, s meghatározhatja-e, hogy az milyen áron hozza forgalomba. El kell ismerni, hogy ilyen jellegű rendelkezések nincsenek, s az út még kitaposatlan, úe ha a fogyasztó számára nyereséget jelent, olcsóbban jut hozzá, mindenképpen üdvözölni kell egy- egy termék árának csökkentésére irányuló akciót. Hadd vegyük még mindehhez: jövő ilyenkorra már valószínűleg kétszer ennyi Ultra-termék áll rendelkezésre. Többek között szintetikus keményítő tartalmú folttisztító, szőnyeg- és kárpittisztító szer. Munkatársunk kérésére felvették a programba egy olyan szer előállítását is, amely a zsíros szeny- nyezőanyagoktól beszűkült, eldugult konyhai lefolyók, szifonok lerakódásait távolítja el. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a tegnapi napon a vásár egyik legjelesebb eseménye a Pest megyei kisipari szövetkezetek bemutatkozása volt,. A megyei KISZÖV elnöke a délelőtti tájékoztató keretében bejelentette, hogy többek között 30 ezer pulóver és 15 ezer cipő készítésére, illetve értékesítésére kötöttek megállapodásokat. Számtalan terméket sorolhatnánk még fel, de a forgalmas nap érzékeltetésére hadd adjunk hírt a legfrissebb kötésről: az Öra-Ékszer Nagykereskedelmi Vállalat vezetője 200 ezer darabos óraszíjrendelést hozott az NDK-ból. Varró Károllyal, a Budai Járási Háziipari Szövetkezet elnökével állapodtak meg hozzávéve, hogy jövőre 600 ezer darabos szállításról lesz szó. A megjelenteknek bemutatták a szövetkezetről készült közel negyedórás hangosfilmet. A bemutató vendége volt többek között a Pest megyei Tanács vb-elnöke, dr. Mondok Pál is. Valamennyi részvevő elégedetten szemlélte a hangár alakú nagy alumínium csarnokban és a könnyűipari pavilonban elhelyezett fém-, fa-, textil- és ruházati termékeket. Az MTI jelenti külföldről HÉTFŐ ESTE véget ért Kairóban az afrikai és ázsiai népek szolidaritási szervezetének a vietnami nép támogatása érdekében összehívott rendkívüli értekezlete. KANADA harmadik új szívese, Ella Zaor, akin augusztus 30-án végezték el a szívátültetési műtétet, agyvérzés következtében elhunyt. VIETNAMBAN először használt a hazafiak tüzérsége 140 mm-es szovjet gyártmányú rakétákat a demilitarizált övezettől délre. NASSZER, az EAK elnöke, július óta ma fog először elnökölni az egyiptomi kabinet ülésén. STEWART brit külügyminiszter folytatta megbeszéléseit Bukarestben. ERNST BENDA nyugatnémet belügyminiszter ötnapos hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett. Apró Antal, a Miniszter- tanács elnökhelyettese kedden hazaérkezett Szófiából, ahol részt vett a magyar— bolgár gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság 8. ülésszakán, s egyezményt írt alá, amelynek alapján Magyarország kal- cinált szódagyártó berendezéseket szállít Bulgáriának, onnan viszont a gyár termékeit kapjuk. Giancarlo Pajetta Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására szeptember 9-én, hétfőn, a késő esti órákban baráti látogatásra Budapestre érkezett Giancarlo Pajetta elvtárs, az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Várkonyi Péter, a KB külügyi osztály helyettes vezetője. Kedden megkezdődtek a magyar— olasz pártközi megbeszélések. O Kuznyccov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, Pozsonyban folytatta tárgyalásait. Képünkön: Kuznyecovot (jobbról) Ondrej Klokoc, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke (balról) fogadja. Középen Cservonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete. © Charles De Gaulle francia köztársasági elnök sajtóértekezlete az Elysée Palotában. Szemben az első sorban balról jobbra: Maurice Couve de Murville miniszterelnök és Michel Debré külügyminiszter. O A nigériai szövetséges csapatok az ideiglenes főváros, Aba elfoglalása után biafrai hadifoglyokat kísérnek. VARSÓ Loga-Sowinski beszéde A lengyel szakszervezetek központi tanácsának plénumán kedden Ignacy Loga-Sowinski elnök beszédet mondott a gazdaságirányítás és a munkásönkormányzat kérdéséről, és ezek mellett részletesen foglalkozott a csehszlovákiai helyzettel kapcsolatos problémákkal is, élesen bírálta azokat a szak- szervezeteket és nemzetközi szakszervezeti szerveket, amelyek nem értették meg az öt testvéri szocialista ország in ternacionalista szellemtől vezetett fellépését Csehszlovákia megsegítésére. Ismertette a csehszlovákiai helyzet alakulását, majd megállapította, hogy az öt szocialista országnak a csapatok bevonulására vonatkozó nehéz döntését a szükségszerűség diktálta a csehszlovákiai szocializmus ügye iránti internacionalista kötelesség éppúgy, mint a nemzeti érdekek, a jövő nemzedékek biztonsága és békéje iránti kötelezettség. — A csehszlovákiai válság mindennemű megoldásánál figyelembe kell venni Csehszlovákia stratégiai helyzetét. Csehszlovákia és az NSZK határán, amely egyúttal az egész szocialista közösség határa is, a Varsói Szerződés csapatainak kell állniuk, biztosítva e határ sérthetetlenségét. Erre szükség van biztonságunk, Csehszlovákia biztonsága és az európai béke szempontjából egyaránt. — Mindazoknak az elvtársaknak, akik követelik a szövetséges csapatok kivonását Csehszlovákiából, és akik azt mondják, hogy a cseheknek nincs szükségük segítségre nyugati határuk megvédéséhez, mi azt válaszoljuk, hogy ez puszta önámítás és a passzivitás egy új Münchenhez vezetett volna. Ettől az állásponttól már csak rövid az út a Csehszlovákia semlegességére, a Varsói Szerződésből való kilépésre vonatkozó reakciós követelésig — hangsúlyozta Loga-Sowinski, majd kijelentette, hogy a lengyel szakszervezetek együtt akarnak működni a csehszlovák szakszervezetekkel, s legfontosabb feladatuknak tekintik olyan légkör kialakításának elősegítését, amely kedvez a Moszkvában vállalt kötelezettségek teljesítésének, a normalizálási folyamatnak, a szocializmus teljes győzelmének. Cernik villámlátogatása Moszkvában Kedden Moszkvába érkezett Oldrich Cernik, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, hogy tárgyalásokat folytasson a szovjet .kormány képviselőivel. A vnukovói repülőtéren Cemiket Alekszej Koszigin miniszterelnök és más hivatalos személyiségek fogadták. A repülőtéren díszszázad sorakozott fel Cernik tiszteletére és a zenekar eljátszotta a két ország állami himnuszát. Cernik miniszterelnökkel együtt Moszkvába érkezett Frantisek Hamouz miniszterelnökhelyettes és Václav Vales külkereskedelmi miniszter. A Kremlben kedden délelőtt megkezdődtek a szovjet —csehszlovák tárgyalások. A tárgyalásokon szovjet részről Alekszej Koszigin miniszterelnök, Nyikolaj Bajba- kov miniszterelnökhelyettes, Andrej Gromiko külügyminiszter, Mihail Kuzmin, a külkereskedelmi miniszter első helyettese és Nyikolaj Inozemcev, az állami tervbizottság tagja vett részt. Kedden a Kremlben a Szovjetunió és Csehszlovákia kormánya megállapodást kötött arról, hogy a Szovjetunió több éven át földgázt szállít Csehszlovákiának és együttműködik Csehszlovákiával egy gázvezeték építésében a Szovjetunió területén. A megállapodásról készült okmányokat Alekszej Koszigin, a Szovjetunió miniszterelnöke és Oldrich Cernik, a csehszlovák kormány elnöke írta alá. A szovjet kormány kedden ebédet adott Cernik csehszlovák kormányelnök tiszteletére. Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij találkozott Oldrich Cernikkel •és Frantisek Hamouzzal. E találkozón széles körű eszmecsere folyt politikai kérdésekről, továbbfejlesztve a Moszkvában 1968. augusztus 23-tól 26-ig lezajlott szovjet—csehszlovák tárgyalásokat. Mindkét fél azt a szilárd meggyőződését fejezte ki, hogy a jelenlegi helyzetben a fő dolog az említett moszkvai tárgyalásokon elért megállapodásból fakadó gyakorlati lépések következetes megvalósítása. A felek újból leszögezték, hogy a Szovjetunió és Csehszlovákia kész a legszélesebb körű együttműködésre, a szocialista szolidaritás, a kölcsönös megbecsülés és egyenjogúság alapján, mindkét ország népei érdekében, a szocialista közösség további erősítése, a Varsói Szerződés hatékonyságának fokozása érdekében. A szovjet—csehszlovák tárgyalás és találkozó baráti, elvtársi légkörben folyt le. Kedden a sikeresen véget ért tárgyalások után Cernik csehszlovák miniszterelnök és kíséreté hazautazott Moszkvából. A vnukovói repülőtéren Alekszej Koszigin búcsúztatta a csehszlovák államférfiakat. A repülőtéren díszszázad sorakozott fel, a zenekar a két állam himnuszát játszotta. Kedden este visszaérkezett Prágába a csehszlovák kormányküldöttség. A prágai Rudé Právo keddi száma közölte dr. Otakar Pohl- nak, a Csehszlovák Nemzeti Bank vezérigazgatójának nyilatkozatát, Pohl megcáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Csehszlovákiában pénzreformra van szükség. A vezérigazgató kijelentette: a külföldi csapatok jelenléte nem befolyásolja a forgalom' ban levő pénzmennyiséget. A katonák pénze a külföldi ban1 kokban levő összegekből szár1 mazik. Keddtől kezdve ismét közié' kednek a nemzetközi légijá1 rátok — jelentette a CTK híd ügynökség Prágából.