Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-23 / 197. szám
Ma délután temetik dr Perényi Istvánt Gyászlobogó leng a városi kórház és a főtéri SZTK-ren- deiőintézet homlokzatán. Dr. Perényi látván gyermekgyógyász főorvos 68 éves korában váratlanul elhunyt. Családi körben ünnepelte névnapját, lefeküdt pihenni, és álmában érte a halál. Több mint négy évtizede gyógyított, enyhítette a fájdalmakat. Kiváló gyermekgyógyászt vesztett el a város orvostársadalma mindig derűs, barátságos személyében. Temetése ma, augusztus 23-án délután három órakor lesz az alsóvárosi temetőben. Szülei sírja mellett helyezik végső pihenőre. Hűségjutalom Egy évtizede a tsz-ben A váci Kossuth Tsz-nek tíz olyan tagja van, akik pontosan egy évtizede dolgoznak megszakítás nélkül a termelő- szövetkezetben. Vasárnap délután ünnepélyesen adták át nekik a szövetkezet hűség- jutalmát, az elmúlt év kétheti átlagkeresetének megfelelő összeget. A szövetkezet vezetői azt kívánták Doroszlai Jó- zsefnének, Bajer Józsefnek, Németh Józsefnének, Varga Ferencnének, Kocsis Ferenc- nének, Arany-Gyelovics Jánosnak, Tóth Andrásnak, Pálinkás Lászlónak és Ládi Istvánnak, hogy a következő jubileumon is friss erőben és jó egészségben találkozhassanak. VÁCI PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM 1968. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK A Dunakeszi Konzervgyárban megkezdődött a paradicsomszezon KONZERVIPARI SZAKISKOLA NYÍLIK SZEPTEMBERBEN Még tart a nagy szezon a Dunakeszi Konzervgyárban. Csutorka Lajos igazgató adott rövid tájékoztatót a termelési eredményekről. Mint elmondotta, most naponta 6— 6,5 vagon őszibarackot dolgoznak fel. A gyümölcs szebb és jobb minőségű az elmúlt éviekénél. A gyár terveiben 55 vagon barack feldolgozása szerepel, jelenleg a nyolcvanadik vagonnál tartanak, de a szállítások üteme azt ígéri, hogy száz vagonnál több barackot dolgoznak fel ezen a nyáron. A barack nagyobb része exportra megy. A szocialista országok rendeltek nagyobb mennyiséget. A gyár szilva feldolgozási terve 30 vagon. Naponta két vagonnal Térrendezés - a magasból készül el az üzemben, túl fogják teljesíteni. Eddig húsz vagon hámo- zatlan paradicsomkonzervet gyártottak a Szovjetunió részére, az üzemben először. A közeljövőben még tíz vagonnal készítenek ebből a kon- zervfajtából. Szerdán megkezdődött a nyersparadicsom feldolgozása, naponta, mintegy 15 vagon- nyi paradicsomsűrítmény kerül le a léüzem gépsoráról. A zöldbab másodszor is virágzott, ennek eredményeként háromhetes szünet után újból „szalagra került” a zöldbab, de a tervet így sem tudják teljesíteni. Az üzem életének másik érdekessége, hogy szeptemberben 16 lány és 3 fiú kezdi a konzervipari szakiskolát. Három napot az üzemben töltenek, hármat az iskolában. Mint az igazgató elmondta, készülnek a munkaidő csökkentésére. Decembertől márciusig negyvenórás lenne a munkahét, a főidényben pedig negyvennyolc órás. Ügy Ezt is tervezik — mondotta az igazgató —, hogy január elsején vezetik be a csökkentett munkaidőt. (s. 1.) Szeptern bér ben gépkocsivezetőtanfolyam Az Autóközlekedési Tanintézet, a nagyszámú váci kívánságnak eleget téve, újabb személygépkocsivezető-tanfo- lyamot indít városunkban. Szeptember 14-én kezdődik, és nyolc hétig tart. Jelentkezni lehet: Bernáth Andornénál (Széchenyi utca 9.) hétköznap 8—18 óráig. A tanfolyami felvételnél a Magyar Autóklub tagjait előnyben részesítik. FOGADÓÓRA Szombaton, augusztus 24-én két megyei tanácstag tart fogadóórát. Monostori István reggel nyolc órakor Vácdu- kán, dr. Monori Balázsné 12 órakor Alsógödön, a tanács- házán fogadja választóit. JftcvA £te*%jpé/ic& .Áruátvétel miatt zárva" - miért? Egyemeletnyi magasságból így fest a Géza király tér rendezése. Az alapozómunka befejezéshez közeledik. A héten már a kétszínű kockaköveket helyezik el a téren, hogy a tanévnyitóra elkészüljön a munka. (Domokos felv.) 1968. augusztus 16-án, pénteken délután vásárolni akartam a Széchenyi utcai gyermekruházati bojtban. Sajnos nem sikerült. Äz ajtó előtt egy kis tábla lógott: áruátvétel miatt zárva. Pénteki nap lévén, sok a vidéki ember városunkban, akik szintén vásárolni szeretnének. Éppen ezért ezen a Ünnepi hangulatban parasztok, munkások, katonák Az idei új kenyér ünnepét és az alkotmány évfordulóját a munkás-paraszt szövetség jegyében ünnepelték járásunk községeiben is. A munkások és parasztok ez évi ünnepi találkozói azonban mintha tartalmasabbak lettek volna az előző éviekénél. Érthető is ez, hiszen nem csupán alkalmi találkozások voltak ezek, s nem is a tsz-eket egyoldalúan „patronáló” munkások vendéglátása a termelőszövetkezetekben, hanem az immáron egyenjogú félként, gazdaságilag is együttműködők munkán kívüli együttléte. A termelőszövetkezetekben az utóbbi években számos olyan melléküzemág és kisegítő üzem létesült, melyek egy része közvetlen kooperációban dolgozik az ipari üzemekkel, fontos gyártmányokkal egészítve ki az üzemek termelését. Más helyeken néphadssre- günk, valamint az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet alakulatok tagjaival rendeztek meleg baráti találkozókat termelőszövetkezeteink tagjai. A színes községi ünnepek közül Ácsa, Püspökhatvan, Püspökszilágy jól sikerült ünnepi rendezvényeit emelhetjük ki, méreteiben és lelkes hangulatában viszont Alsógöd és Rád tarthat igényt a részletesebb beszámolóra. RADON a művelődési otthonba be sem fértek az ünneplők, akik ezen a bensőséges, szovjet katonákat vendégül látó találkozón akartak részt venni. Jelen volt ezen az ünnepségen Balogh László, az MSZMP járási bizottságának első titkára, s vonzotta az embereket az is, hogy Darvasi Pálné országgyűlési képviselő tartotta az ünnepi beszédet. Érdekes színfoltja volt a rádi ünnepségnek, hogy a szovjet vendégek színes műsorral kedveskedtek a vádiaknak. Ugyancsak az ünnepség keretében jutalmazták meg a termelőszövetkezet szocialista brigádjainak tagjait, valamint a helyi tűzoltótestületet, mely mind a járási és megyei, mind az országrészi versenyben első helyezést ért el. A járási tűzrendészed alosztály a testület tagjait egy-egy karórával ajándékozta meg és jutalmat kapott a községi tanács elnöke, valamint a tűzoltótestület parancsnoka is. Végül — mint ez természetes egy ilyen ünnep alkalmából — a termelőszövetkezet vendégül látta, fehér asztal mellett is, a szovjet katonákat. Gazdag programmal készült fel a kettős ünnepre ALSÓGÖD A reggel kilenc órától éjszaka kettőig tartó rendezvénysorozat gondtalan szórakozást nyújtott mindenkinek, a legfiatalabbaktól az öregekig, a sportkedvelőktől a kulturális műsorokat szerető közönségig. A termelőszövetkezet nemcsak a brigádok és a részlegek közötti látványos honvédelmi csapatversennyel szórakoztatta a falu lakosságát, hanem legszebb zöldség- és gyümölcsterméséből árumintavásárt is rendezett, s a vendégeknek bemutatta legújabb építkezéseit is. A fogyasztási és értékesítési szövetkezet hűsítőket és különböző italokat árusított sátraiban, a tsz üzemi konyha pedig birkagulyással és pacalpörkölttel lepte meg önköltségi áron e hagyományos ételek kedvelőit. A táncolóknak este honvédségi dzsessz-zenekar és cigányzenekar húzta a talp- alávalót. A szabadtéri színpadon tartott délutáni ünneps 'gén — rriéltón az itteni ünnepség honvédtalálkozó jellegéhez — Penci József vezérőrnagy mondotta az ünnepi beszédet, és honvédek működtek közre a jól sikerült kulturális program műsorában is. Értékelték és díjazták a kombájnosok, illetve a traktorosok szántó- versenyét, s az új termésből sült kenyereket két község tanácselnökének és a honvédség képviselőinek nyújtotta át Albert Mihály tsz- elnök. napon ebédszünet nélkül, egyfolytában nyitva tartanak az üzletek. Hogyan lehetséges az, hogy mégis — ha áruátvétel címén is — bezárnak egyes üzletek? Kérem az illetékes szerveket, adjanak választ: miért van ez így, és nem lehetne-e nyitva tartani áruátvétel idején is? Lakatos György, Vác, Eötvös u. 6. Úttörőcsapat-vezetők Zamárdiban Augusztus 24-én három napra táborba szállnak a járás úttörőcsapatainak vezetői. * Nagy Erzsébet járási úttörőtitkár vezetésével a mozgalom legjobb előadói ismertetik az úttörőélet időszerű feladatait a kies fekvésű zamárdi táborban. A népművelési évad előtt NÉHÁNY hét múlva megkezdődik az őszi népművelési évad. Mostanában sok szó esik arról, hagy milyen kulturális tevékenység folyik az üzemekben, miképpen lehet a kultúrpolitikai célokat a leghatásosabban megoldani. A kulturális és agitációs propagandamunkát nem lehet elvonatkoztatni az üzemi élettől. A tervet az itteni igények, lehetőségek és szükségletek ismeretében lehet csak elkészíteni. Bár a sablonok alkalmazása nem lenne helyes, mégis az eredményes munka érdekében szükséges némi keretet szabni, fontossági sorrendet tartani, hiszen az erők végesek. A fő célokat kell hát előtérbe helyezni. Melyek azok? Az elmúlt évben általában hasznos politikai fórumnak bizonyultak az Időszerű kérdések tanfolyamai, amelyeket a szakszervezeti bizottságok irányítottak. Ennek a fontos oktatási formának nemcsak létjogosultsága, de elsődleges szerepe kell legyen az üzemi kulturális munkában. HA PEDIG egyáltalán sorrendet lehet tartani, akkor a könyvtár kerül a második helyre. Az üzemi könyvtárak feladata nem korlátozódhat csupán az igények kielégítésére. Ha csak erről lenne szó, akkor elég a város két legnagyobb könyvtára is. Az üzemi könyvtárak feladata az érdeklődés felkeltése azokban is, akik ma még nem olvasnak. Mert a statisztikák ellenére — sokan vannak még ilyenek. A könyvkölcsönzés sem egyszerűen adok-veszek mechanizmus. A könyvtárosnak alakítania, formálnia kell olvasóinak ízlését és agitálni a hasznos művek mellett. HA VAN IS MÉG fogyatékossága a tudományos ismeretterjesztésnek, fontosságát ma már senki nem vitátja. De hogy több legyen a hallgatóság, színesebb, gördülékenyebb előadásokra lenne szükség. El kellene végre ismerni, hogy nemcsak az előadások, hanem a színes ismeretterjesztő műsorok is az ismeretterjesztés fogalomkörébe tartoznak. Nem a forma, hanem a tartalom a lényeg. Nem bűn — sőt: erény! — ha az ismeretterjesztő műsor egyúttal szórakoztat is. Legyen bár a legjobban átgondolt és igényekhez igazodó az ismeret- terjesztés tervezete, beszéljünk akár természettudományi, akár társadalomtudományi kérdésekről, sose hagyjuk figyelmen kívül a nyolc általános iskola műveltségi alapját. Ennek hiányában az ismeretterjesztés nem éri el célját. Az eddigi gyakorlat azt bizonyítja, hogy a dolgozók iskoláját elvégzett felnőttek kultúrára éhes emberekké válnak. A TIT-előadások közönségének jelentős részét is ők alkotják. Az alapvető népművelés a nyolc általános iskolai végzettség megszerzésével kezdődik. Ezért kellene most hatásos szervezőmunkát végezni az üzemekben — ennek érdekében. Arra is keveset gondolunk, hogy milyen közel van Budapest. Különautóbuszok nem kerülnek sokkal többe, mint a menetrendszerű járatok. A színházi közönségszervezés, múzeumok és kulturális intézmények megtekintése hatásos eszköze lehetne a népművelésnek is. Igaz, a közelmúltban sok jó kezdeményezés végződött kudarccal, mert nem volt elég jelentkező. Ezért lenne hasznos a kapcsolat a helyi művelődési intézményekkel: együttesen több jelentkezőt tudnának összegyűjteni. MILYEN TEVÉKENYSÉG folyjék a szocialista brigádok körében? Elsősorban a meglevő művelődési formák igény- bevételére kellene őket ösztönözni. Fontos, hogy vállalásaik tartalma valóban szocialista legyen, és teljesítésük ne csak a statisztikát, hanem ébredező művelődési igényeiket is kielégítse. Szokásos ellenérv, hogy a brigádokat nem lehet erre kötelezni. Erről nincs is szó. De amikor a brigád elhatározta, hogy küzd a szocialista címért, önként vállalt olyan normákat, amelyeket — ha nem teljesíti — a mozga lom lényege szenved csorbát. Ma feladataink sokrétűbbek, mások, mint az elmúl* évtizedben. Egyedül a kultúr- felelős nem tudja őket megoldani. A mozgalmi munka alfája és ómegája: a munkamegosztás. Márpedig az üzemi népművelés mozgalmi munka Ezért keli létrehozni a kulturális propagandabi- zotiságot ott, ahol még nincs ilyen. Ezekben a kultúrfelelős vezetésével a könyvtáros és közönségszervező, az .iktatási felelős ts a propagandista epvü*t terjeszti a szakszervezeti bizottság elé a tervet és ezzel már meg is teremtették a hatékony munka alapjait. A KULTURÁLIS MUNKA napjainkban kevésbé látványos, de lényegre törő. Ha a szakszervezeti bizottságok vitrinjeit nem is díszítik kultúr- versenyeken szerzett oklevelek, azért születnek értékes, igaz, nehezebben felismerhető eredmények, amelyeket nemesebb emberi magatartásban, jobb termelési eredményekben lehet majd mérni. Kovács István A járási labdarúgó-bajnokság állása a 3. forduló után Felnőttek: 1. Váci SE n. 18 14 1 3 131: 24 29 2. Fóti Vasút. 18 14 1 3 72: 24 29 3. Vácrátót 18 13 2 3 57: 28 28 4. Püspökszil. 18 9 7 2 62: 27 25 5. örsztmikl. 18 9 5 4 53: 31 23 6. Vácduka 18 10 3 5 61: 42 23 7. Sződliget 18 9 5 4 46: 35 23 8. Penc 18 10 2 6 60: 29 22 9. Püspökhtv. 18 10 1 7 59: 42 21 10. Vácharty. 18 8 3 7 47: 43 19 11. Kösd 18 6 3 9 38: 39 15 12. Rád 18 5 1 12 34: 70 11 13. Felsőgöd II. 18 2 3 13 24: 60 7 14. Ácsa 18 3 1 14 20: 91 7 15. Csornád 18 2 — 16 19:108 4 16. Vácbottyán 18 1 — 17 13: 99 2 ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Léman József és Törnek Mária: Csaba, Szabó József és Vági Erzsébet: Erzsébet, Turcsán József és Zaty- kó Ilona: Tamás, Galbos Gátőr és Major Julianna: Gábor, Kovács Kálmán és Fehér Zsuzsanna: Kálmán, Őrlik László és Kecskés Erzsébet: László, Csuka János és Kókai Katalin: Csaba, Mészáros Kálmán és Fehér Ilona: Zsuzsanna, Tár- nyik Ferenc és Juhász Margit: Ferenc, Ács Lajos és Boti Katalin: Tibor, Fidel József és Czimbó Eszter: Ildikó, Ig- náth Sándor és Dinka Anna: Sándor, Seres János és Sajtos Margit: Erzsébet, Kalla István és Kozma Teréz: Tímea, Maty- kó János és Baksza Margit: VÁCI APROHIRDETESEK Hirdessen VÁCI NAPLÓBAN! Apróhirdetés szavanként egy forint Külön bejáratú bútorozott szoba három férfinek kiadó. Vállalat előnyben! „Igényes” jeligére hirdetőirodába. A Váci I. sz. Szociális Betegotthon egy gondozónői gyakornoki állást hirdet, érettségizett nő részére. 1968. szept. 16-i belépéssel. Illetménye az E 213 kulcsszám szerint. Továbbá felvesz 1968. szept. 1-vel 8 általános iskolát végzett 14—17 éves lányt 4 órás munkaidőre, gondozónői gyakorlatra. Jelentkezés az I. sz. Szociális Otthon vezetőjénél: Vác, Burgundia u. 9. sz. alatt. HIRDETÉSEK FELADHATOK! Vác, Jókai u. 9. Telefon: 81—04 (új szám) Ipari tanulót felveszek. Gulyás Ernő vízvezetékszerelő mester. Sződliget. Országút 4. Keresünk albérletet, vagy eltartási szerződéses lakást „Azon- nalra” jeligére, váci hirdeíőirodába. János, Pitz György és Kosik Borbála: Ágnes, Szabó Miklós és Völgyesi Emma: Katalin nevű gyermeke. Házasságot kötött: Jakab Károly * Juhász Katalinnal, Magos János Terényi Margittal, Kisparti János Varga Teréziával, Rorsics Sándor Utli Erzsébettel, Mikes László Cer- man Orsolyával, Havasi István Tóth Gizellával, Földes Sándor Szakács Évával és Bánfi Balázs Dónusz Judittal. Meghalt: Jánoss Hubertné szül. Schreiber Mária (Kert u. 11.), Kosdi Pálné szül. Kertész Mária (Pállfy utca 45.), Jakabos Anna (Vak Bottyán tér 1.) és Csepregi Sándorné szül. Virschinger Róza (Sándor utca 4.). Köszönetnyilvánítás. Ezen az úton mondok hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek — különösképpen a MÁV dolgozóinak. akik szeretett férjem hamvainak sirbatételénél meg- ielentek. koszorúval, virággal és vigasztaló szóval Igyekeztek enyhíteni mélységes bánatomat, özv Kapitány Ferencné Pályázat. Vác Városi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztálya pályázatot hirdet műszaki ügyintézői/! állás betöltésére Felvétel mélyépítési, esetleg magasépítési technikumi oklevél. Jelentkezés írásban, az eddigi működés rövid leírásával, 1968. augusztus 31-ig Fizetés: a 116/1960. MCM sz. rendelet alapján (x) u