Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-06 / 183. szám

4

1968. AUGUSZTUS 6.. KEDD

MAGYAR LÁSZLÓ:

Gazdátlan labdát visz a víz

János vitéz

az elázott szegedi Dóm téren

A

z utcán szekerek zörögnek végig, lármájukon átfütyül a távoli cséplőgép sípja. Balázs mozdulatai hirtelen meggyorsulnak. Indulnia kell neki is. Az öltözködés nem sokból áll, útrakészen kerül elő hamarosan a házból, kezében a vedlett tarisznya, benne az elemózsia. A bicikli kormányára akasztja, és megindul a géppel a kapu felé. A gép másik oldalán fia lépked, Kicsibalázs.

— Az ebéd a pincében van, a piros fazékban — rendelkezik menet közben — apríts elég rozsét, hogy legalább három napra való legyen, aztán délben melegítsd meg az ebédet. Krumplipaprikást főztem az este, kolbászt is szeleteltem bele. Ha megfrüstü- költél, keresd elő a kamrában a garabolyokat, és szedd le mind a két meggyfát. Ügy látom, már megért. A megy- gyet hordjad le a pincébe, majd beszólok Ilka ángyónak, hogy jöjjön érte, vigye be a városba, a piacra. A malacokról se feledkezz meg, idejében etesd meg őket.

Töri a fejét, hogy mi dolgot adhatna még a fiának, amivel jobban a házhoz köthetné, és ami minél jobban távol tartaná a Tiszától. De más nem jut az eszébe.

Amikor, már odakint az utcán, rálép a pedálra, visz- szaszól:

— Aztán eszedbe ne jusson, hogy lemenj a Tiszára. Akkor se, ha a cimborák hívnak. Meg ne halljam. Majd vasárnap velem jössz le. De csak velem.

A gyerek — ahogy szokta — most is egy darabig távolodó apja után néz, és látja, amit még sohasem látott. Balázs, mielőtt bekanyarodna az oldalutcába, hátranéz, és int feléje. Mintha a tilalom ismétlése lenne ez az intés: le ne menj a Tiszára!

M

ár hosszú évekkel ezelőtt Bánatos Balázsnak keresztelte el a falu. Így emlegették, így ismerték, az igazi nevéről szinte megfeledkeztek. Oka van mindennek, persze ennek is. Amikor, éppen tíz éve, hazavergődött a háborúból, csak a kisfiát találta meg Ilka ángyónál. Szép, takaros házának helyén csak üszkös romokat, szép, fiatal feleségének is csak az emlékét. Ugyanaz a bomba ölte meg, mint amelyik a házát pusztította el. Azóta fogyott ki a szó belőle. Arca megkeményedett, elidegenedett mindenkitől, a kelleténél soha, egyetlen szóval sem mondott többet, azt is nagyon csöndesen. Az asszonyokat, lányokat messze elkerülte. Pedig azok szíves- örömest tekingettek kalapja lehajtott karimája alá, és * akármelyik takaros hadiözvegy vagy eladó leányzó készségesen vállalta volna emberének.

Nagyon megszűkült körülötte a világ. Nem fért bele más, csak a gyerek, meg a munka. Újra fölépítette a házat, rendbehozta a kertet, a bombatépett gyümölcsfák is új lombot növeltek. A kert hátsó szögletében parányi eprest telepített, galamb- tojásnyi piros gyümölcse mindig megörvendeztette gyorsan növekvő fiát.

Mert minden érte történt, az egyetlenért, aki nem nagyon érezhette, hogy anya nélkül cseperedik, apja úgy körülölelte gondoskodásával. Mosott, vasalt rá, még varrt is, meg főzött. Később pedig amikor iskolás korba fordult, együtt tanult vele esténként a gyönge lámpavilágnál. Megérte a fáradságot, rendre hordta haza a jó bizonyítványokat. Legutóbb tegnap, a hatodik osztályból. Csupa jelest, meg kitűnőt. Eleven eszű, formás legényke, egészen az apja. Csak a szeme az anyjáé, meg a haja sző- késebb színe.

Kora hajnalban — még alig látszott az ablak keresztfája — akkor ébredt, amikor felbúgott a sűrű csöndességben a Tiszán fölfelé kapaszkodó vontatógőzös kürtje. Valami különös szorongás fogta marokra a szívét. Az jutott eszébe, gmit tegnap olvasott a cséjilögép mellett az újságban. Újabb áldozatot követelt a Tisza. Két fürdőző kisgyerek veszett a folyóba.

F

elnyög a hirtelen átforrósodó ágyban, amint elgondolta, hogy egyszer még majd az ő fia is... De nem, nem! — hessegette a fekete gondolatot —, Kicsibalázs másmilyen, mint a többi. Engedelmes. Soha nem tesz olyat, ami miatt haragudni lehetne rá. Szó nélkül még az utcára se megy ki, akárhogy csalogatják pajtásai. Pedig játékos ő is, szereti rugdalni a labdát, fogócskázni, bujócskázni is szeret, meg té'.en iringálni a libaúszíató jegén. Jól is van ez így, utóvégre gyerek, kell neki a mozgás, az öröm, akár a falat kenyér. De az apja szava szent előtte. Nem is ütötte meg még soha. Nem is kellett. Ha kellene, talán akkor sem tudná megütni.

De hátha éppen ez a baj. Hátha éppen ezért lázad föl egyszer...

Csöndesen kelt ki az ágyból és úgy, ahogy aludt, egy szál ingben, gatyában ment ki az udvarra, és csak a küszöbön túl lépett creg papucsába, hogy föl ne zavarja a gyereket. Odakint sorra elvégezte a hajnali tennivalókat, összekészítette a malacok porcióját, néhány marék kukoricát szórt az aprójószágnak, és már a kerékpárjával bíbelődött, amikor fölnyílt az ajtó és Kicsibalázs jött elő a házból, hunyorogva az erős napsütésben.

Éppen ötöt ütött a torony órája.

— Mért nem alszol még egy kicsit? — szólt rá csöndesein, pedig örült, hogy ébren látja a fiát.

A gyerek nem válaszolt, csak a szemét dörzsölgette öklével, és úgy húzódott közelebb apjához. Lekap>csolta a gép vázáról a pumpát, mert az már az ő dolga, a leereszkedett gumik keményre pumpálása.

V

idám játék ez a meggyszüret. A magas létra tetejébe akasztott gara- boly gyorsan megtelik a rubintfényű, duzzadt meggyszemekkel. A vékony gyerek- ujjak ügyesen tépik a mélyzöld levelek között pirosló gyümölcsöt, fürgén, de nagyon óvatosan, hogy a száruk is megmaradjon. Ha olyan szemet talál, amelyikbe belekóstolt a rigó, azt szájába kapja és messze köpi a magját. Az ilyen megcsípett meggy sokkal édesebb, mint a többi.

A muzsikáló nyári csöndön jól áthallik a cséplőgép doho- gása. Mintha az apja szava szólna belőle.

Már a negyedik megtelt ga- rabolyt teszi a fa alá, és éppen az ötödikkel indulna föl a lérán, amikor gyerekzsivaj hangzik az utca felől. Neki kiáltoznak, hangjukról is megismeri őket.

Az a kappanhangú Kovács Gergő, a másik Kiss Pista, a harmadik Terhes Jani.

— Balázs! Balázs! — kiáltozzák egyre türelmetlenebbül.

Leteszi az üres kosarat és a kiskapuhoz szalad.

— Mit akartok?

— Gyere ki focizni.

Jani mutatja a futballfor- májú nagy gumilabdát, keresztanyjától kapta a minap. — Le kell szedni a meggyet. — A meggyet szeded? — kérdi felcsillanó szemmel Gergő.

— Már négy garabollyal megszedtem.

— Sok van még?

— Egy egész fával.

— Belesegítünk. Ügy hamarabb megleszünk vele. Aztán focizhatunk.

Tétovázik egy kicsit, beengedje-e őket? De a gyerekek már belülkerültek, és rohannák a kertajtó felé. Rikoltoz- va kapaszkodnak a fákra. Eleinte igencsak a szájukba szüretelik a gyümölcsöt, csupa maszat lesz a képük tőle, de aztán jut a kosarakba is.

Hamar megkopaszodik a két meggyfa, csak a legtetejükön marad néhány incselkedve ragyogó meggyszem. Azokat már sehogysem érik el.

— A rigók része — bölcskö- dik KiJs Pista.

A tele kosarakat lehordják a pincébe, aztán a négy fiú/ özönlik az utcára. A megrúgott labda a magasba röpül, majd nagyot puffan az árok szélén legelésző libák között. Azok gágogva rebbennek szét, és a gúnár sziszegve nyújtogatja nyakát a futkározó fiúk meztelen lábszára felé.

Vígan folyik a játék a két rögtönzött kapu között.

— Három-kettő! — kiáltja diadalmasan Gergő, mikor Balázs nem tudja kivédeni a lövését.

S

zinte perzsel a nap, úgy süt. Megizzadnak a fel- hevült fiútestek.

— Le kéne menni a Tiszára!

Ezt Terhes Jani mondja lihegve.

— Menjünk — állapodik bele rögtön Gergő —, majd a vízben pólózunk.

— Csak menjetek — húzódik félre Kicsibalázs. — Én nem mehetek.

— Aztán mért nem? — kezdi az évődést Kiss Pista.

— Mert... mert nem hagyhatom a házat.

— Apádtól félsz? Agyonüt? — Sohasem üt.

— Hát akkor? Meg se tudja. Mire megjön, rég idehaza vagy.

A gyerek megáll a kapuban, viaskodik magában. A fiúk tovább lázítják. Mind a három, mert hát csak vele teljes a csapat.

— A temetőbe is ki kell menni — mondja a gyerek —, meg kell locsolni a virágokat édesanyám sírján.

Hangja elárulja, hogy már gyöngül benne az ellenállás.

— A locsoláshoz még úgyis korán van — érvel Jani —, nem maradunk sokáig. Ha visszajöttünk, akkor is locsolhatsz még.

— Apád úgyis csak napszállta után kerül haza a géptől — teszi hozzá Pista.

Balázs keze a vaskilincsen. Valami befelé húzná, az udvarba, de húzza a Tisza is, a szederindás parti sűrű, no meg a játék.

— Várjatok — mondja kicsit lihegve az izgalomtól —, megyek én is, de előbb bezárom a kaput.

Hátranyúl a hosszú kulcsért, a kenetlen zár megcsikordul. A kulcsot a kapu alá dugja, és csatlakozik a három fiúhoz.

— De a vízbe nem megyek, majd csak a parton játszunk két kapura.

Nem ellenkeznek vele, megindulnak a töltésnek, versenyt futnak a peremére. Jani viszi a labdáját. A másik oldalon eltűnnek a sűrűben, a parton bukkannak föl újból. Gergő rögtön befut a vízbe, amely a part mellett csak bokájáig ér. Jani utána dobja a labdát, a következő pillanatban már mind a három gyerek a Tiszában lubickol, csak Balázs áll a parton, és nézi őket.

— Gyertek ki, játsszunk itt! — Inkább te is gyere be! — kiáltja Pista.

— Nem mer, fél a víztől — fitymálja Gergő.

— Nem megyek a vízbe — mondja Balázs szilárdan, mire a többi ordítozva csapkodni kezdi feléje a vizet. Néhány lépést hátrál, majd egy bokor tövéből nézi pajtásait, akik már nem is törődnek vele, dobálják a labdát, kiáltoznak, egyre beljebb merészkednek, olykor a víz alá buknak, iszapot markolnak föl a fenekéről és azzal hajigálják egymást.

B

alázs leül a bokor árnyékában és egy törött kagylóval kapargatja a szikkadt agyagot.

— Balázs, Balázs! — kiáltja az egyik —, nézzed már, eddig ér! — s leguggolva csak a kezefejét dugja ki a vízből.

— Balázs, Balázs, csípjen meg a darázs! — rikkantja Gergő, és megcélozza a vizes, labdával, amely mellette pattan föl a földről és tűnik el mögötte, a bokrok között.

Utána kúszik, megkeresi, majd visszadobja a vízbe.

— Fejesre hajítsd! — találja ki az új játékot Jani, és most ő dobja a partra a labdát.

Folyik a játék. Balázs kipirult arccal futkos a szaporán röpködő labda után, ügyesen dobálja vissza a fiúknak, még pedig jó magasra, hogy bele ne fejelhessenek. Egyszer, amikor a part szegélyéről visszapattan a folyóba, utána kap. Megcsúszik és már benne is csücsül a sekély vízben. Ügy halássza ki a víz színén himbálózó labdát és dobja a fiúknak. . Már nem is megy vissza a partra,, mindenről megfeledkezik, élvezi a bársonyos vizet.

Jani gyorsan letör néhány fűzfaágat és megcsinálja velük a két póló-kaput. A csapat elhelyezkedik, megkezdődik a mérkőzés. A felső kapuban Balázs ugrál és védi ki a lövéseket. Néha elhibázza, de hibáz az ellenfél kapusa is, Jani.

— öt-három! — kiáltja diadalmasan.

Nagy erővel röpül a labda Balázs felé, lecsúszik a kezéről és befelé pördül. Utána ugrál, alig néhány lépésnyire van tőle, már csaknem eléri, amikor hirtelen elvész a cs.u- szamlós folyófenék alóla. Kiáltana, de a szájába nyomuló víz belefojtja a hangot.

A három gyerek szoborrá dermedten bámul a víznek arra a pontjára, ahol eltűnt a szemük elöl. Kis idő múlva — már valamivel távolabb — meglátják a vízből fölmeredő kezét, amint görcsösen mar- kolássza a semmit. Aztán az is eltűnik.

A közelben megloccsan a víz, és a part fölé boruló fűzfaiombok közül elősiklik Tóni bácsi fekete halászladikja, amelyen vagy fél évszázada járja a vizeket az öreg halász.

— Tóni bácsi, Tóni bécsi! sdkoltják feléje a gyerekek és mutogatnak a simán áramló víztömeg egy pontjára. — A Balázs, a Kicsibalázs ...

— Hol? — markolja meg keményebben az evezőt az öreg.

— Arra, beljebb!

A ladik befelé fordul, már odaér, ahol Balázs eltűnt. Az evező kutatja az iszapot. A három gyerek riadtan nézi egy darabig, majd lassan kihátrálnak a folyóból és a partra kapaszkodva futni kezdenek a íálu felé.

A gazdátlan labdát lassan ringatja lefelé a lomhán hömpölygő folyó.

— Balázs! Balázs! — kiáltja poros kerékpárjáról le- ugorva Ilka ángyó. Hangja elenyészik a cséplőgép zakatolásában.

Balázs odafönn áll a dobon, eteti a mohó gépet. Egymásután eregeti bele a kövér kévéket. Sűrű, csillogó por lebeg körülötte, mintha ködbe burfcolódzott volna.

— Balázs! — fut közelebb az asszony.

— Mit akarsz vele? — mordul rá a mázsa mellől öreg Bagi.

— A fia, Kicsibalázs, beleveszett a Tiszába!

Bagi hátrahökken, a duzzadó zsák kicsúszik kezéből, félrebillen és vastagon ömlik belőle a búza a pelyvás porba. Az egyik pelyvahúzó lány felsikolt.

— Küldd föl a dobra Csordás Pistát, hogy váltsa föl Balázst — parancsolja az öreg a lánynak —, s az pedig jöjjön le a gépről tüstént.

Balázs nehezen érti meg a szót a nagy zakatolásban, inge ujjával letörli homlokáról a poros verejtéket, majd lemászik a magas dobról. Csak akkor látja meg Ilka ángyót, amikor már földet ér.

— Jajistenem, jajistenem — csuklik abból a szó — a Kicsibalázs ...

Megtántorodik, úgy hörgi:

— Mi van vele?

— A Tiszán ... a lejárónál... — csak ennyit tud kinyögni az asszony.

Az időjárás az idén komiszul megtréfálta Szegedet, amely a napfény városának nevezi magát, mégpedig tudományos alapon. A statisztika bizonyítja ugyanis, hogy az országban itt van a legtöbb napsugaras óra és zömük éppen július harmadik és augusztus első két dekádjára esik. Az idén viszont a természet szeszélye alaposan rácáfolt a statisztikára és a tudós meteorológusokra. Szinte hajszál pontosan a játékok megnyitásának napján, július 20. körül véget vetettt a kánikulának, leszorította a hőmérő higanyszálát, a napot pedig sűrű, vastag felhőkárpit mögé rejtve valóságos esős évszakot improvizált. A program első két darabját, Erkel Bánk bánját és Csajkovszkij A haty- tyúk. tavát úgyszólván minden előadáson dideregve élvezte végig a hatalmas tribün közönsége, és most, szombaton, a harmadik darab, a népszerű János vitéz premierjének napján szakadatlanul zuhogott az eső.

A közönség özönlése a szakadó esőben is megindult hét óra után a Dóm tér felé. Csuromvizesre ázott a széles játéktér és a tribün, az emberek az árkádok alá húzódtak és onnan kémlelték az év vigasztalannak látszó felhőtömegét — bámulatos kitartással és türelemmel. Egymásután tocsogtak el a félórák, végre — tíz óra felé — megritkult az eső és egyre sűrűbben hangzott fel a téren a padsorokat megtöltő közönség köréből a kívánság: kezdődhet az előadás!

A SZOT most összesített adatai szerint az év első felében 9596 millió forintot fizettek ki társadalombiztosításra, 830 millióval többet, mint tavaly az első bat hónapban.

Ebből több mint ötmilliárd forint a nyugdíj, 1446 millió a táppénz, 1340 millió a családi pótlék. Jó egymilliárd forinttal járult hozzá az állam a gyógyszerek árához.

A születések számának

Augusztus 22-én és 23-án Kecskeméten rendezik meg a Bács megyei, s egyúttal az ötödik országos szántóversenyt is. A rendezvény első napján talajművelési és gépesítési tanácskozást rendeznek, majd a Bács-Kiskun megyei szántóverseny részveRámered, fordul körülötte a világ. Ha meg nem kapaszkodik a mázsában, összeros- kad.

— Eridj — szól rá szelíden öreg Bagi — ott a biciklid a kocsi mellett.

Odatántorog, de csak nehezen tud felülni a gépre, az pedig eleinte jobbra-balra billeg alatta. Aztán száguldani kezd, Ilka ángyó alig tud a maga gépén nyomában maradni.

Kicsibalázs már a parton várja az apját. Az egyik bokor árnyékába fektették, amikor Tóni bécsi ráakadt a hínár és a fűzfágyökerek között, és nagy nehezein ki vonszolta a vízből. Sokan állnak körülötte, leginkább asszonyok, akiket a faluból a partra csalt a hír; Egy fiatal hajóslegény is odavetődött, az próbálkozott

A rendezőség, amely már- már hazabocsátotta a jelmezes szereplők sommás főnyi gárdáját, végül úgy határozott, hogy mégis megtartja az előadást. Felharsantak a fanfárok, a zenészek lefejtették szerszámaikról a nylonburkokat, a reflektorok kigyúltak és a színpadon peregni kezdett Petőfi Sándor bűbájos meséje.

Kertész Gyula, a János vitéz idei rendezője gondosan megtisztította a darabot attól a sok olcsó, cirkuszi sallangtól. amely évek során rátapadt a szegedi Dóm téren és ezzel visszaadta a mesének, a versnek és a muzsikának elsikkadt rangját. Pompás segítőtársa volt ebben Rubán-yi Vilmos karmester, valamint a színpompás, mégis mértéktartó díszletek tervezője, Széltely László.

A színészek, a táncosok és a jól betanított statisztéria nagy lelkesedéssel valósították meg a rendező elgondolását. Palcsó Sándor Kukorica Jancsija, Andor Éva Iluskája, Deme József Bagója, Kibédi Ervin francia királya, Dunst Mária királykisasszonya, Gobbi Hilda gonosz mostohája. Alfonzó csősze, de a többiek is valamennyien részesei az oszthatatlanul nagy, megérdemelt sikernek.

A közönség is, amely a feje fölé lógó esőveszedelem, a barátságtalanul hűvös levegő és a késő éjszakai órák ellenére is az utolsó akkordig kitartott és hatalmas tapsokkal jutalmazta a szép produkciót.

M. L.

örvendetes növekedését mutatja, hogy most 27 ! százalékkal nagyobb ter- j hességi és gyermekágyi segélyt folyósítottak,

mint a múlt év első felében. Gyermekgondozási segélyre 170 millió forintot fizettek ki. A második félévre még nagyobb összeget szánnak, mert az igénylők száma állandóan emelkedik, júniusban már több mint 62 ezren vették igénybe.

vői rajtolnak. 23-án, az országos vetélkedőn 19 megyéből 45-en indulnak, s rajtuk kívül 14 külföldi traktoros is rajthoz áll. Az országos szántóverseny bizottság gondoskodik a verseny szabályainak megfelelő erőgépek és ekék beszerzéséről.

élesztgetésével egy darabig, de hiába.

— Jön az apja — suttogja a csoport szélén az egyik asz- szony.

Hátrább lépnek, amikor csörömpölve zuhan a kerékpár a szikkadt parti agyagra.

Zihálva áll meg. Két karia bénáin lóg előre roskadt válláról. Kerekre tágult szemmel nézi a fiát, akinek a szája körül már megszáradt a rá apadt "iszap, kis nadrágja is lecsúszott csaknem térdig, meztelen testét iszap és hínár szennyezi.

A

rca megvonaglik. Keze ökölbe szorítva lendül a magasba, torkából hörögve szakad a szó:

— Nem megmondtam, hogy ne menj a Tiszára!

Aztán öklével együtt a kis halottra zuhan.

FEL EV ALATT

kilenc és fél milliárd - társadalombiztosításra

AUGUSZTUS 23:

Országos szántóverseny Kecskeméten