Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-31 / 204. szám
1968. AUGUSZTUS 31.. SZOMBAT AlfcL* c/iifiwíJ AZ ŐSZI VASAKON: Az építőipar a lakosság szolgálatában Sorházak olcsóbban - Lcbonyolíl óiroda - Tanács tervekkel Az idei őszi vásárt a lakosság szolgálatának jegyében rendezik — ami az építőipart illeti. Ezt jelentette be tegnap Szilágyi Lajos miniszterhelyettes. A részvétéiről szólva jelezte, hogy a társasházat, családi házat építők számára szakemberek hada ad tanácsot, felvilágosítást, terveket. Szeretnék korszerű építkezésre bírni azokat is, akik ma még nem látják be annak előnyeit. Olcsóbb is, jobb életkörülményeket is biztosít a modern megoldás. Meg akarják ismertetni és szerettetni a kistelkes, sorházas építkezési módszert. Az egy-cgy házra számolt 6—8 méteres utcafronton egyhar- madára csökkenthető a közművesítés költsége. A szériában felhúzott épületek ára legalább 20 százalékkal olcsóbb. Budapesten új iroda nyílik: feladata a társas- és magánház építése, lebonyolítás, az engedélyszerzéstől a kivitelezésig. Ez a fővárosi iroda természetesen a Budapest környéki — Pest megyei települések rendelkezésére is áll. Rövid időn belül ezzel akarják elvenni az életteret a spekulánsok elől, s minimálisra csökkenteni a pana- mázás lehetőségeit. A kiállító építőipari vállalatok a legszebb és legkorszerűbb termékeket mutatják be, kezdve a gyorsan fejlődő üveg-, porcelánárutól a burkolóanyagokig, a beépített, előregyártott „konyhamagtól” a vasbeton garázsig és víkendházig. Az érdeklődők a vásári információ 128—293-as telcfonszámán és a helyszínen kaphatnak felvilágosítást. Ugyanakkor rendelkezésre áll az Építési és Városgazdálkodási Minisztérium információs szolgálata is a világban fellelhető fontosabb dokumentumok gyűjteményével. Üdülés féláron Nem mindennapi meglepetést tartogatott ■ a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal az őszi Balaton kedvelőinek: szeptember 1-től az idegenforgalmi hivatal tulajdonában levő kempingekben, motelekben és faházakban ötvenszázalékos kedvezménnyel üdülhetnek a vendégek. A nagy arányú árleszállítást hat és fél ezren élvezhetik a Bala ton-part legszebb vidékein: Tihanyban, Balatonfüreden, Vonyarcvashegyen és Keszthelyen. Búcsú a vakációtól Mesehajóval Visegrádra Az öreg Duna, a méltóságteljes visegrádi sétány és a csipkés-romos fellegvár már hozzászokott a kirándulók zajához. A csütörtökiek sem vallottak szégyent, csak aki köztük volt, az tudja, 120 jó torkú gyerek micsoda pokoli zenebonát csap —, amikor boldog. A budai, óbudai, solymári gyerekek pedig nagyon boldogok voltak. Hogyisne? Az Építők Szakszervezete a téglagyári dolgozók gyerekeit egésznapos kiránduláson látta vendégül. Köztük egy „komoly” csoportot, a rádiózás rejtelmei iránt érdeklődőket. Vadas Péter, a szakszervezet kultúrfelelőse levélben kérte a székesfehérvári VIDEOTON- gyárat, ha lehet, küldjenek szakembert —, aki a gyerekeknek gyakorlati rádiós-bemutatót tart. A gyár a kívánságot örömmel teljesítette, küldöttjük nem érkezett üres kézzel. Ladányi játékot, színes ismertetőt hozott magával. Ennek szétosztásával, tombolával, remekül telt az idő. S amikor már az a veszély fenyegetett, hogy elfogy a .400 üveg uíasüdítő, gyorsan megrendezték a Bambi-ivó versenyt. Mondani sem kell, leány lett a győztes, mint ahogy nekik sikerült három fújásra kerekre hizlalni a tarka léggömböket. A jóízű ebéd után figyelték, hogyan állít össze a műszerész, az amatőr rádió-építőből egy teljes kapurádió berendezést. S amikor elkészült, a fiúk két csoportra bomolva rádióztak egymással. Aztán jött a meglepetés: a tv közvetítő-kocsija. Volt ott játék, ruhabemutató, az Úttörő Áruház rendezésében szabadtéri dalosverseny... A legszebb nap is véget ér egyszer, öt óra felé fátyolossá vált a Duna felett az ég- — Jaj, de látszik, hogy vége a nyárnak — állapította meg lemondóan egy kis pesszimista. — De legalább jól búcsúztunk tőle — vágta rá kórusban az optimisták hada. Mire a Római-part oldalához simult a Margitsziget nevű hajó, „vert hadak” módjára szundikált a sereg. k. m. Figyelmetlenül vezetett Halálos és súlyos balesetek Szenlmártonkáta határában Csikós György 30 éves traktor- vezető szántás közben figyelmetlenül vezette járművét, s felborult A traktor maga alá temette Csikóst, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. Monor határában ittasan vezette teherautóját, majd elaludt a volánnál Sinkó Miklós, s a gépkocsival felborult. Utasa, Kállai György, súlyosan megsérült. Szabálytalanul kanyarodott kerékpárjával Örkényben Kolompár László, s összeütközött egy motorossal. Kolompár súlyos, Balogh Gáspár motorvezető könnyebb sérülést szenvedett. Vecsésen Groser Rainer NDK-állampolgár motorjával elgázolta a 78 éves Peterdi Istvánt, aki súlyosan megsérült. Gyorsan hajtotta motorját, s felborult az úton Szentendrén a 20 éves Kovács István. Súlyosan megsérült. Ráckeve és Lórév között gyorsan és ittasan vezette teherautóját Szanyó József, s nekirohant egy fának. Utasai j — Vígh Ferenc, id. Szanyó József, Kalmár László és Tebjár István — súlyosan megsérültek. Figyelmetlenül vezette dömperjét Százhalombatta lakatlan területén Tuskán Pál 23 éves vanyarci gépkocsivezető, s az árokba borult. Súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. 3 hónap börtön - sértegetésért Hivatalos személy megsértése miatt indult bűnvádi eljárás Groszvald Vencel 57 éves rádi segédmunkás ellen. A korábban már büntetett Groszvald egy nap ittasan jelentkezett munkahelyén, a Dunai Cement- és Mészműben. Amikor a portás nem engedte be, szidalmazta és fenyegette. Az oda érkező rendőrt is sértegetni kezdte a részeg segédmunkás. Groszvald Vencelt a Váci Járásbíróság — gyorsított eljárással — háromhónapi szabadságvesztésre ítélte.- POSTABONTÁS \ ß Izgalmas vadászat Pest megye északi részén terül el a kemencéi Vörös Hajnal Vadásztársaság területe. Szívesen látogatnak ide a kukoricásokba éhségüket csillapítani a vaddisznók. A tsz és a vadőrök felhívására vaddisznó-vadászatokat rendezünk a károk megakadályozására. Az augusztus 11-i vadászat rendkívül érdekes és izgalmas volt: Tésa község határában az Ipoly parton már több kukoricást meghajtottunk, efedmény nélkül, amikor a közeli fiatal akácosban, Géczi Milán véletlenül egy hatalmas vadkan fekhelyébe lépett. Az állat felhorkant, Géczi lába között akart elszaladni és így mintegy hat méterre magával ragadta a meglepett embert. Mikor leesett a disznó hátáról, fegyvere ismeretlen okokból elsült. A kiserdő szélén azonban agyarasunkat megfelelő fogadtatásban részesítette Bukri István, régi mordályával, egyetlen lövéssel leterítetfe a vadat. Valóban csak a szerencsének köszönhetjjük, hogy nem történt baleset. Csömör Nándor, vadászelnök Perőcsény Elfogták a betörőt Betöréses lopás miatt előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség Pilmayer Ferenc 31 éves foglalkozás nélküli taksonyi lakost. A büntetett előéletű Pilmayer az ablakon át behatolt Geyerhosz János taksonyi lakásába, s onnan több mint 10 ezer forintot lopott el. Mire a rendőrség Budapesten elfogta, a betörő a pénz nagy részét már elköltötte. — Módosították az emelet- ráépítésről és a tetőtérbeépítésről szóló rendeletet. mai nap 1968. augusztus 31, szombat, Erika napja. A nap kél: 5.01, nyugszik: 18.27 órakor. A hold kél: 14.22, nyugszik: 21.57 órakor. LENGYEL AUTÓS TURISTA HALÁLOS KARAMBOLJA Súlyos közlekedési baleset történt a Kisvárda és Fé- nyeslitke közötti útszakaszon: Edward Lorencz 43 éves mérnök, lengyel állampolgár, vdrsói lakos személy- gépkocsijával szabálytalanul előzött és összeütközött egy vele szembejövő személygépkocsival. A balesetnél a lengyel mérnök felesége életét vesztette, Edivard Lorencz életveszélyesen, két gyermeke, a 11 éves Anna és a 14 éves Jarzy súlyosan megsérült. A magyar gépkocsi vezetője és két utasa is köny- nyebben megsérült. A baleset ügyében vizsgálat indult. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.16: Lányok, asszonyok. 8.36: Verbunkosok, népdalok. 9.00: Orvosi tanácsok az iskolás gyei^ne- keknek. 9.05: Zenekari muzsika. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: A denevér. Részletek J. Strauss operettjéből. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.05: írók műhelyében. Készülő müveiről beszél Fábián Zoltán. 13.25: Ifj. Ma- gyari Imre népi zenekara játszik, Fényes Éva énekel. 13.45: Néhány perc tudomány. 13.50: Hirdetőműsor. 14.00: Mai témák — mai dalok. 14.08: Alexander Brailowsky Liszt-rapszódiákat zongorázik. 14.45: Hét végi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiataloknak. Tánczene. 15.55: Rádió-reklám. 16.00: Hét vége... 17.30: Interjú. 17.55: George Georgéscu vezényel. Schumann: IV. szimfónia. 18.25: A hónap slágerei. 19.30: Karnevál a Parnasszuson (ism.). 20.56: Nótacsokor. 21.28: Lemezek közt válogatva ... Zsoldos Péter műsora. 22.20: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 10.00: Szól a csengő. Vidám műsor gyermekeknek. 10.42: Hilde Zadek és Wolfgang Windgassen énekel. 11.27: Előhang a jövő hónap magyar irodalmi műsoraiból. 11.57: Mit hallottunk Marian An- dersontói? Fischer Péter írása. 12.25: Wilhelm Kempff Beethoven • müveket zongorázik. 12.48: Zenés látogatás Vilniusban, a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosában. Zsoldos Péter műsora. 14.08: trj kenyér. Népdaljáték. 14.43: Orvosi tanácsok (ism.). 14.48: Fúvószene táncritmusban. 14.56: Purcell: Dido és Aeneas. Háromfelvonásos opera. 16.05: Hangversenynaptár. 16.20: Táncdalok. 16.30: Házasság és környéke. Vidám irodalmi műsor Karinthy Frigyes műveiből. 17.00: Ravel: Szonáta. 17.20: Egy hír a mikroszkóp alatt. Dr. Eke Károly műsora. 17.35: Részletek Polcát Tibor operettjéből. 18.05: Adám Jenő: Szép violám — magyar népdalfeldolgozások. 18.20: Szándékos emberölés. Császár István rádiójátéka. Rendező: Cserés Miklós dr. Az ifjúsági rádió műsora. 19.06: Az MET esztrádzene- kara játszik. 19.33: Rosa Ponsella énekel, Artur Rubinstein zongorázik. 20.30: A cseh kamarazene- kar hangversenye a svájci fesztiválon. 21.40: Tartalmas élet vidéken. Raffai Sarolta íróval beszélget Botond Edit. 21.55: A Magyar Néphadsereg Központi Művészegyüttesének énekkara népdalokat énekel. 22.20: így látták egymást. Flesch Károly — Arthur Schnebelről. Somogyi Vilmos ösz- szeállítása. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Kádár Kata. Részletek Hajdú Mihály operájából. 19.40: Kamarazene. 20.48: Muzsikáló könyvek. Stuckenschmidt. Az új zene megteremtői. III. rész. 21.48: A dzsessz kedvelőinek. 22.02: Balettzene. TELEVÍZIÓ 9.00: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.30: A múmia közbeszól. Magyar film (ism.). 10.55: Élő Antigoné. Irodalmi összeállítás (ism.). 11.45: Tv-szőttes (ism.). 16.03: Búcsú a vakációtól. Bonifác szünideje. Szovjet rajzfilm (ism.). 16.25: A Centrum Aruház műsora. 16.30: Ilirdetőmüsor. 16.35: A II. világháború kitörésének évfordulóján. Mementó. (Az 1966. május 8-i műsor ismétlése.) 17.35: Hírek. 17.40: Országos atlétikai bajnokság. Közvetítés a Népstadionból. 18.40: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.25: Cicavízió. 19.35: A kincses sziget. Magyarul beszélő francia filmsorozat. 9. A szigetlakó. 20.06: Tv- liiradó. 20.20: Bencsik Imre: Hogyan érik az ember? Zenés pánik az érettségiről. 21.15: Zenés összeállítás musicalekből. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.35: örmény művészek hangversenye. Részletek a május 18-i zeneakadémiai felvételből. 23.00: Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv rendet teremt. A lottó nyerőszámai: 6,8,26,44,50 Szeptember 2-án a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyereménysorsoláson a 35. játékhét szelvényei vesznek részt. Felhős idő, esőkkel, zivatarokkal. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok közölt. — Szabadtéri hangversenyt rendeznek ma délután Zebegényben, a Szö- nyi Múzeum parkjában. A többi között fellép a Budapesti Madrigál Kórus és a prózai betéteket tolmácsoló Sinkovits Imre. — Ma nyílik meg az erfurti nemzetközi kertészeti ■kiállítás. A nyitány előtt a ■zsűri a magyar termékeket 12 arany-, 9 ezüst- és 13 bronzéremmel jutalmazta. — Szabálytalan tűzrakás következtében szalmakazal- tűz keletkezett pénteken délután Sáriban, a Biksza Miklós út 25. szám alatt, Szágos István portáján. A tüzet a dabasi tűzoltóság ■oltotta el, az anyagi kár 300 forint, a megmentett érték ötezer forint. — Megyei tanácstagok fogadóórái. líj. Czerván András ma 8 órától 16 óráig Tápiószentmártonban, a Kossuth Mtsz irodaházában, dr. Ádám Miháiy 9 órától Dunakeszin, Boros András pedig a nap folyamán Gcsán, holnap U. Budai János Kisorosziban, hét-, ■főn Tahitótfalun, Gebora László pedig szintén hétfőn Sződllgeten tart fogadóórát. — Házinyúl törzskönyvezési bemutatót rendez vasárnap az alsógödi Herman Ottó kisállattenyész- ■tő Szakszövetkezet. — A MAHART közli, hogy a Panoráma strandhajó ebben az évben tegnap közlekedett utoljára. — Idén is megrendezik az őszi megyei könyvheteket. — Befejeződött szerdán a SZOT idei kedvezményes gyermeküdültetése, melyen huszonhatezerötszáz általános iskolás korú gyermek vett részt. Holnapi számunkból Az élet katonái Riportsorozatunkban a héten Kovács Antalnét, a Pest megyei Nőtanács titkárát mutatja be Nyíri Éva. Lombliullás előtt Munkatársaink tudósításai az őszi előkészületekről. A sztori elmarad Megtudjuk viszont Sziits f. Dénes tollából, hogy járt a riporter. A lakosság szolgálatában A kisiparosok helyzetéről, lehetőségeiről nyilatkozik a KIOSZ megyei titkára. Heti témánk: a tanévkezdés V. Tanulságok Közel háromhónapos szünet után hétfő reggel ismét benépesülnek az iskolák. Üj tanév kézdődik, régi és új gondokkal. A régi gondok talán legnehezebbje: a sok kicsi, korszerűtlen, már régen lebontásra ítéltetett iskola. Tény ugyan, hogy az elmúlt évtizedben sok új iskola épült Pest megyében, de tény az is, hogy még mindig nem elég. Az örökség, ami ránk maradt — a sok öreg, nem iskolának készült, sötét és korszerűtlen épület — még ma is nyomasztó teher. És az is az igazsághoz tartozik; az utóbbi esztendőben a korábbi évekhez mérten kevesebb iskolát építettünk. A pedagógushiány ma már korántsem olyan jelentős, mint volt még néhány esztendővel ezelőtt, amikor még sok képesítés nélküli fiatalt is kénytelenek voltunk munkába állítani. Ez örvendetes dolog. Az viszont nem a legszerencsésebb, hogy az egyébként helyes pályázati . rendszer bevezetéseként tanév közben is állandó mozgás, cserélődés várható az iskolák tantestületében. Talán nem hangzik furcsának a javaslat: a pedagógusok állásváltoztatási lehetőségét az év egy bizonyos időszakára — amikor az nem okoz gondot a tanítás folyamatosságában — lehetne korlátozni. Az lenne az ésszerű, ha május végétől augusztus elejéig lebonyolódnának í munkahelycserék, s az utólagos korrigálások is befejeződhetnének így szeptember elsejéig. Időszerű kérdés volt az esztendőkön át erőltetett középiskolai politechnikai oktatás felülvizsgálata, s a most induló első osztályokban az eddigi heti öt óráról heti két órára való csökkentése. De helyes lenne az eddiginél alaposabban fontolóra venni ezt a dolgot a második, harmadik, negyedik osztályokban iV Ha egyszer már rájöttünk, hogy középiskoláink többségében nincs sok értelme, sem lehetősége a heti ötórás gyakorlati foglalkozásnak, altkor merjük felmenteni alóla a felsőbb osztályok tanulóit is. Ne töltsenek el heti öt órát ők se csak azért, mert egyszer már elkezdték a politechnikát. Hétfőn újra megszólalnak a csengők, megkezdődik az új tanév. Jó munkát és sok sikert kívánunk hozzá pedagógusoknak, diákoknak egyaránt. P- Pjt r HASZONVASVASAR ÁRENGEDMÉNNYEL a Pest, Bács és Nógrád megyei MÉH VÁLLALAT telepein augusztus 15-től október 31-ig HASZONVASAK 10—50%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL. ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ TÖBBEK KOZOTT: finomlemez, köracél, laposacél, I- és U-gerendák, 133 mm-es és ennél nagyobb átmérőjű cső, nagy vasúti sin, hidegen vont acél stb ANYAGBESZERZŐK! Keressék fel a Pest, Bács és Nógrád megyei MÉH Vállalat telepeit. ♦