Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-30 / 203. szám

1968. AUGUSZTUS 30., PÉNTEK MSI MICYCI Kltírttm 3 ßeiphegor - gyári kiadásban Ugye, már-már el is feled­tük, mi, hálátlan televízióné­zők?! Mert hiszen micsoda műélvezet volt hétről hétre, folytatásról folytatásra nyomon követni a képtelen maszkba öltözött világhírű filmszínész- nő képtelenebbnél képtelenebb kalandjait?! Ml már — sze­rencsére — nem részesülünk ebben a műélvezetben, a me­gye egyik gyárának dolgozói annál inkább. Igaz, legnagyobb sajnálatukra nem a világhírű énekes-, film- és színpadi szí­nésznőt köszönthetik a .vasrá­csos, téglaalapozású kerítésen belül, hanem a — rendészet vezetőjét. Ö érdemelte ki a Belphegor nevet. Mielőtt az olvasó felszisszenne, mondván, hogy ezek az újságírók — már megint, ismét, újra és mindig —. micsoda komoly dologból űznek tréfát, leszögezem: a rendészetek minden gj'árban fontos feladatot látnak el, s a közvagyon védelme segíteni-, s nem gúnyolnivaló dolog. Ha azonban valaki összekeveri az éberséget az oberkedéssel, rosszul szolgálja a jót, mert ami fontos, azt teszi nevetsé­gessé. Mert: a rendészet agilis ve­zetője kiadta utasításként, hogy bármilyen tisztességes szervezetek igazolványával is jelentkezzék valaki a portán, csakis akkor kaphat bcbocsát- tatást, ha kijön valaki érte az irodákból. Mondjuk: ezt még le lehet nyelni, ámde zavarta­lanul sétálnak be és ki a ka­pun a „férjemhez megyek”, a „feleségem csak egy csomagot ad ide, mert bevásárolt” szö­veggel a hozzátartozók. Az­után: a rendészet vezetője úgy kívánt „rajtaütni” a por­tásokon, vajon éberen teljesí­tik-e a szolgálatukat, hogy — beugrott éjszaka a kerítésen át a gyártelepre. Az ellenőrzés majdnem elmaradt, ugyanis a széntelepen lapátolók egyike már emelte is a jókora szén­hányó lapátot, a magasból su­hanó macska elhessentésére ... A mozdulat szerencsére még idejében félbemaradt, de az ügyön ez aligha segít, mert az ellenőrzés —' ismét —■ nevetsé­gessé vált. Mint ahogy nevet­ségességet sugároz az a lég­kör, melyet a rendészet veze­tője — ne vitassuk, nyilván jószándékkal és ügybuzgalom­mal eltelve — igyekszik meg? teremteni ilyen meg amolyan ellenőrzésekkel, kelepcékkel, az általános bizalmatlansággal. Védeni kell azt, ami mind- annyiunké? Természetesen! Rajta legyen a szem minde­nen, aminek lába kelhet? Ter­mészetesen! Legyen éber a rendész, ne tűrjön felületessé­get, hanyagságot, csapja be az ajtót a „szerezni” szándékozók előtt? Természetesen. A jónak nemcsak akkor ár­tunk, ha ellenére, ha rosszat teszünk. Akkor is, ha rosszul védjük. Nevetségessé tesszük, ami nem nevetséges. Például a kellő éberséget, a népvagyon védelmét. Mert ezt a védelmet nem Belphegorra bízták. Egy gyári rendészet vezetője tehát ne is próbálja eljátszani ezt a szere­pet. Mert a televízióbeli Bel- phegoron nem, de rajta — ne­vetnek! (— ros) A Lie miusr Fele Ilyen, fele olyan KIS CSU w OS 3500 kilométerre A szónok jóformán el sem kezdte az ünnepi beszédet, ami­kor a hátsó padokban felsírt egy gyerek. Minden fej oda­fordult és látható érdeklődés­sel figyelték. — Sír a kis csuvas ... Fura becenév' — morfondí­roztam. — Végül győzött a kí­váncsiság és óvatosan megko­cogtattam az előttem ülők há­tát: — Hogy mondták az előbb? Kis csuvas? — Azt, azt. Fele ilyen, fele olyan gyerek. A szünetben körbeszalad­tam, kerestem a göndörfürtös fejecskét. Kit ne érdekelne, ha valakire azt mondják: fele ilyen, fele olyan? S vajon mi­lyen olyan? Messzire kellett futnom, mi­re rátaláltam Felsőpakonyban Cseh Sándorok, házára s ab­ban a kis csuvasra, a majd­nem kétéves Szergejev Vale-ri- ovna Zsuzsára. Anyja neve Cseh Rózsa, született Csebok- száriban, amikor a hőmérő éppen mínusz negyven fokot mutatott. A szépséges fekete hajú, kék szemű Cseh Rózsa rpár az ócsai gimnáziumban kitűnt kiváló orosz nyelvtudásával. Egyszer kirándulni ment a felső tagozat s ott egy szovjet katona többször is hátrafor­dult utánuk. Rózsának is for­dulhatnék ja támadt. Rövide­sen a pakonyi postás, ha ci- rillbetűs levél volt a táskájá­ban, nem is törte magát az olvasással, egyenesen Csehék- hez vitte. Hosszú év és közben csak a levelek. Az érettségi után Rózsa az MSZBT felsőfokú nyelvtanfolyamán első lett. Jutalmul egy hetet Moszkvád ban tölthetett. Az annyird várt találkozás ismét elma­radt. Szergejt Kazányba ve­zényelték. Egy szép napon Rózsa beje­lentette: — Ne haragudjanak rá, de ők megállapodtak: nem tudnak egymás nélkül élni, Pakonytól 3500 kilométernyi­re lesz az esküvő ... Kérés, sírás mit sem hasz­nált. — Ha látták volna, milyen szeretettel fogadtak. Egész magyar kultusz alakult ki kö­rülöttem. Beszélni nehezen tudtunk egymással, csuvasul nem értek. Falun a szülők, az új rokonaim először kicsit furcsálkodva fogadtak. Szá­mukra én voltam a nyugat. Ma már összeszoktunk. Mit is kérdezhet elsőre az ember? Nehéz volt-e meg­BARA CKDÖMPING Az üzletek kirakatában, de még az országút mentén is .öméntelen sok a gyönyörű őszibarack. Az utóbbi napokban esett az ára, s három-négy forintért is kapható. Még néhány napig tart a szezon, aztán ettől a gyümölcs­től is búcsút veszünk, tudomásul véve, hogy az ősziba­rack az ősz legbiztosabb előjele. (Foto: Gárdos) szokni az éghajlatot, a más országot, népet, szokásokat? — Csebokszári modern, szép város, színházzal, mozikkal, központi fűtéssel, élénk forga­lommal, sok-sok iskolával. Az emberek politikailag nagyon tájékozottak, sokat olvasnak. Az első hetek magam sem tudom, hogyan teltek. Esküvő, utazás Csuvasföldön a roko­nokhoz, mert ott nagyon szo­rosak a kötelékek. Aztán a be­rendezkedés. Modern, kétszo­bás lakást kaptunk. A bútor nem olcsó, a háztartási gé­pek viszont fillérekbe kerül­nek. Rövidesen jött Zsuzsi­ka... Tele a két kezem mun­kával, mégis el-elkap a hon­vágy. Olyan keveset süt a nap. Ezért lennék nagyon bol­dog, ha a férjemet közelebb helyeznék, valahová Ukrajná­ba. Munkácsról, Nagyszöllősről csak álmodozni merek. Az év négy hónapján át mínusz hu­szonöt-harminc fok az átlag, de akkor sem csodálkoznak, ha mínusz negyven van, mint mikor a gyerek született. Az első évben ki sem mentem té­len az utcára. A nyolc-tíz fo­kos hideg kellemes sétaidőnek számít. A nyár nagyon rövid, talán egyhónapos, de akkot nagyon jó, mert harminc fok­ra is felfut a higany. Akkor vitatkoztunk először, amikqr mínusz - huszonöt fokban a férjem kivitte a gye­reket levegőzni. Csodálkozott, hogy miért vagyok kétségbe­esve? Most már én is megta­nultam, alaposan le kell ken­ni a testünket vodkával. Fő­leg az arcunkat, akkor nem fog a fagy. Életforma, ételek, italok. Azonos és mégis más. Egysze­rűbbek az emberek, szeré­nyebben öltöznek, kevesebb a külsőség. Nagyon szeretik a társas életet. Gazdag klubok, könyvtárak; sok a baráti program. Nagy keletje van a televíziónak — rádiőaak, és a szellemi tornának. A jó fala­tokat és a vodkát sem vétik meg. — Csodálatos dolog, de megterem a krumpli, a zöld­ség. Ezek és a hal, a tej ol­csó. Kevesebb a hús, nem hasz­nálják a mi fűszereinket. A kedves vendéget házisörrel és juhhúsos piroggal illik kínál­ni. Teljesen más jellegű étele­ket főznek, a2, orosz konyhától is különbözőt. Az én főztöm- nek híre jván, a férjem is tel­jesen átállt a magyaros ízek­re. * A fiatal férj eddig nem szólt közbe. A bemutatkozá­son kívül nem hallatta hang­ját, de itt elneveti magát. Be­szélni törve beszél magyarul, de mindent megért. — És Zsuzsika? — Most még csak magyarul tud, de már keveri a két, il­letve hárpm nyelvet. — Kislányom, hívd ide a nagymamát — biztatja a gye­reket. — Édes kugamaj, gyorsan igyom... Magyarul, csuvasul, oroszul. Fele ilyen, fele olyan gyerek — ennivaló, bogáríeke- te szemekkel. Aztán újra a honvágyra te­relődik a szó. Kétezer forint fejenként vonattál az útikölt­ség, több mint egyhetes az út, de minden évben jönnek. Amint elmúlt a rövid csebok­szári nyár — jönnek a nyár­ba. Ha szeptemberben vissza­térnek, néha éjjel már hó fog szállingózni. Rózsa most a csuvas nyel­vet tanulmányozza. Ha pihen­ni akar, magyar újságot vesz kézbe. Lesi az Élet és Irodal­mat, bőrönddel viszi a folyó­iratokat. ö csuvasul, a férje magyarul .tanul,, J$ár, megtör-; ténik, hogy a kérdésre köl­csönösen egymás anyahyelvén válaszolnak. Rohan az idő, néhány nap múlva szeptember. A kis csa­lád mosóporral, paprikával, a szülői ház jó ízeivel megra- kottan indul a távoli, zordo-, nabb földre, ahol a második haza várja őket... Komáromi Magda Ilonka néni Jó kedélyű, szapora beszé­dű, kicsi asszony Huszár Ká- rolyné, a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet párttitkára. Közel egy na­pot töltöttem vele, sok em­berrel beszéltünk, találkoz­tunk. Csak mosolyog, ami­kor mondom, hogy nem egy­nek akár a lánya is lehetne. Tizenhét esztendeje kerültem a faluba, előbb könyvelőnek, majd főköny­velőnek az állami gazdaság­ba, de már akkor is csak Ilonka néninek szólítottak az emberek. Pedig akkor még valóban fiatalasszony vol­tam. Miért? Nem tudom. Inkább csak érzem. Szeretet- ből. Mert én magam is sze­retem az embereket. Míg beszélgetünk, gyakran benyitnak a kicsi irodahelyi­ségbe: ki ezért, ki azért ke­resi Ilonka nénit, ő pedig — vendég ide, vendég oda —, ha sürgős az ügy, nyom­ban aláír, intézkedik. — Nem szeretem, ha meg­várakoztatnak valahol, ahol dolgom van. Gondolom, más is így van ezzel... A termelőszövetkezetbe nyolc esztendővel ezelőtt került, főkönyvelő-helyettesnek. A gazdaság legnehezebb esz­tendejében. — Bár sokan ismertek már akkor a faluban, a termelő- szövetkezet tagjai közül is, mégis gyanakodva fogadtak be maguk közé. Az egyik ember a szemembe mondta: nem ilyen gyenge, kicsi asz- szony kell most ide nekünk, hanem erős, kitartó férfi­ember, különben soha nem jutunk ki a kátyúból. Kátyú az valóban volt. Az előző évi zárszámadáskor tizenki­lenc forint ötvenet ért egy munkaegység. Ráadásként Nyolcszázezer forintos mér­leghiánnyal zárták az eszten­dőt. És hatvan tag kilépett, nem is a legrosszabb mun­kások. A bizalmatlanságvolt akkor az emberek legjellem­zőbb tulajdonsága. Szép szó­val, ígérgetéssel változtatni aligha lehetett volna. Tettek kellettek ide. Keménység és határozottság. Sikerült vagy sem? Nem az én dolgom ezt eldönteni. Én csak annyit tudok erről mondani, hogy esztendő múlva huszonöt fo­rintot ért egy munkaegység, hletí a bambi a „ törököknek “ Egymilliós többlelíorgalom az „ostrom“ alatt Mint ismeretes, Pilisborosjenő ha­tárában forgatták az Egri csillagok című film külső felvételeit. Nem­csak a filmesek vették hasznát az Eger környékére emlékeztető szép vidéknek, hanem a helybeli fo­gyasztási szövet­kezet forgalma is ugrásszerűen meg­növekedett. Más­fél hónap alatt egymillió forinttal több hűsítő italt, közszükségleti cikkeket, gyümöl­csöt sikerült el- adniok a község boltjainak. A szö­vetkezet „tanyát vert” a várkör­nyéki táborokban, ahol mind a „tö­rök”, mind a ma­gyar harcosok olt hatták szomjukat a nagy hőségben. A forgalomnöve­kedés révén most első helyre került a pilisboros jenői fogyasztási szövet­kezet a megyei versenyben. C saládi és szűkebb baráti körben ünne­peltük kollégánk házasságának tizedik évfordulóját az „Ezüsttehén” különtermében. Az ünnep nem éppen olyan volt, mint Imre — a férj — tervezte és ennek igencsak kar­dos felesége volt az óka. — Rettenetes ez az asszony — mondta ba­rátunk és kollégánk a meghíváskor. — Sem­mibe sem akart beleegyezni. Gondoljátok meg: tíz év iga. Időre kelni, időben feküdni, kimaradás semmi. A fizut leadni, a zsebpénz kiszámolva, a prémiumról a feleségemtől ér­tesülök, mert előbb tudja, mint én. Hát ez vagyok: cilinderben a rekamié alatt, madzag­gal kikötve az asztal lábához. Emlékeztek a gyönyörű szép szabad időkre? ... Istenem! És itt van az évforduló. Mondom magamban: most csinálok egy jó kis ramazúrit. Pezsgő! Cigány! Mi lett belőle? Semmi. Az asszony kiadta az ukázt: a család, legfeljebb néhány barát és slussz. Mit tehetek? Ez van. Szó­val akkor várlak benneteket... Végül mégis úgy alakult, hogy Imre jött értünk a kocsijával — most vettek újat, a' régit eladták — s közben elmondta: azért nem otthon rendezik az ünnepséget, mert nemrég festették azt az átkozott öröklakást és a régi bútorokat levitték a dunakanyari farmra, az újakkal pedig még nem rendezkedtek be tel­jesen ... A különteremben húsz személyre terítet­tek, herendivel. Aperitif ... Kolozsvári töltött i káposzta ... Báráúysült, szárnyassültek ... Ketrecben Tészták ... Sajtok... Gyümölcsök ... Feke­te... Konyak. Közben: száraz és édeskés fe­hér borok, a végén pezsgő. Es természetesen — cigány. Imre pedig sugárzott, csupa figyelem és kedvesség volt és úgy udvarolt a feleségének, mint tíz évvel ezelőtt. Ezt a rabigát!? Valamivel éjfél előtt búcsúztunk el az ün­nepeitektől, a családtól és a még maradó ba­ráti körtől. Imre kikísért bennünket. — Hát láthattátok: asszony és család. En, az egykor szárnyaló sas — ketrecben. Elgon­dolom, ha a nászéjszakán eltettem volna láb- alól, most szabadulnék. Tíz év ... Imre már részeg volt és nyugtalan. Részeg az elfogyasztott italoktól és nyugtalan, amiért feltartottuk és nem mehetett „■vissza — o ketrec őrzőjéhez. — Hát akkor... szervusztok. Köszönöm a jó kívánságaitokat. — Gyorsan kezelt és már ment is befelé. Mi pedig — szárnyaló, szabad sasok — ballagni kezdtünk a resti felé, ahol még csak- csak megihatunk egy pohárkával. Az albér­leti szoba — a város másik felében — úgy is megvár bennünket... Dér Ferenc hétezer forintra emelkedett az évi átlagjövedelem, kifi­zettük a mérleghiányt és húsz forint előleget folyósítottunk munkaegységenként mindenki­nek. Aki érkezésekor a szemébe mondta, hogy nem tartja elég erősnek a rendcsinálás­hoz, az esztendő múlva rá­szavazott: legyen Ilonka néni a mi párttitkárunk, Ilonka néni tizenkilenc esz­tendeje párttag. Amikor tit­kárnak választották, harminc­hat kommunista dolgozott a termelőszövetkezetekben. Azok többsége is idősebb ember. Nem véletlenül: akkor még az öregek szövetkezete volt ez a gazdaság. Az átlagéletkor öt­venkilenc esztendő volt. — Nem volt könnyű hét esztendő — mondja. — De tudja, mi az érdekes benne? Nemhogy öregedtünk volna a hajszás munkában, inkább megfiatalodtunk. Ma már a szövetkezetben dolgozók átlag- életkora harmincnégy év! Es ma már nyolcvan párttagunk van. És hatvankét KlSZ-fiata- lunk. Az idei zárszámadáson ötvenöt forintot ért egy mun­kaegység. Elhallgat, tűnődik egy kis ideig, aztán magának teszi fel a, kérdést: — Hogy melyik volt a leg­nehezebb esztendő a hét közül, hogy a pártszervezet titkára lettem? Biztos, hogy a tavalyi. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésének előkészítése na­gyon sok munkát igényelt. Hogy sikeres volt-e a felké­szülés? Ami biztos az biztos alapon, több mint tízmillió forintot tartalékoltunk erre az esztendőre. Kezdetben úgy tűnt, nagy szükség is lesz rá, hiszen az aszály minket sem került el. A vezetőket pedig az izgatta leginkább, hogy hallgatott a pártszervezetre és például gabonafélékből a ko­rábbi évekhez képest két má­zsával nagyobb termésátlagot tervezték. Búzából például ti­zenkét mázsa helyett tizenné­gyet, rozsból hat helyett nyol­cat, árpából tizenkettő he­lyett tizennégyet. Mi lesz ak­kor, aggályoskodtak, ha az aszály következtében nem érik el a tervezettet? Másként tör­tént. A becsületesen elvégzett munka eredményeként búzá­ból és árpából tizenhat, rozs­ból pedig tíz és fél mázsás át­lagtermést takarítottunk be. — Most az alkotmány nap­ján háromnapos ünnepünk volt. A harmadik nap: szabad szombat. Hogy ilyet nem hallott még termelőszövetkezetben? Én sem. De nálunk június elsejé­vel bevezettük. Kiss Varga Fe­renc főagronómus tette a ja­vaslatot. A pártszervezet pedig melléje állt. Nálunk a gazda­ságban háromszáznál több asz- szony dolgozik. Nekik jelent a legtöbbet a kéthetenkénti sza­bad szombat. Kimoshatnak, el­készíthetnek mindent, így a vasárnap az ő számukra is va­lóban pihenést jelent. A beszélgetés itt véget ér, mert vagy hatan lépnek be egyszerre az irodába. Ilonka néni nem szeret megvárakoz­tatni senkit. Még a vendég kedvéért sem. Prukner Pál 16. évet betöltött LEÁNYOKAT szövőátképzősnek FELVESZ a Jacquard Szövőgyár A betanulás idejére 850 Ft fizetést és 1 Ft-ért ebédet adunk Albérleti szállást nyújtunk. Jelentkezés ÍRÁSBAN a Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán, Bp. XIII., Szekszárdi út 19—25. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom