Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-30 / 203. szám
Hazaérkezett Bukarestből Nemes Dezső Nemes Dezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, rövid bukaresti látogatásáról csütörtökön visszaérkezett Budapestre. Kinttartózkodása során fogadta Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. A találkozón jelen volt Leon- te Rautu, az RKP végrehajtó bizottságának tagja, a központi bizottság titkára. Nemes Dezsőt a Ferihegyi repülőtéren Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Garat Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Az érkezésnél jelen volt Dumitru Turcus, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. AZ MSZMP .PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XII. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM ARA 70 FILLER 1968. AUGUSZTUS 30., PÉNTEK PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Befejeződött a Szlovák Kommunista Párt rendkívüli ko Smrkovsky rádióbeszéde A Repülőgépek Növényvédő Állomáson most a javítómŰT hely dolgozik derekasan. A* őszi bevetésre készítik a gépeket. Őszi bevetés előtt PORTAU PRINCE Halálra ítélték Knoxot Egy haiti katonai bíróság szerdán kémkedésért halálra ítélte John David Knoxot, a Bahama-szigetek volt brit tájékoztatási főnökét. Tárgyaláson a vád képviselői megpróbálták bebizonyítani, hogy Knoxnak köze volt a május 20-án Haiti ellen végrehajtott sikertelen invázióhoz. Knox Haiti diktátorához, Duvalier- hez fordult és kérte, hogy változtassa meg a halálos ítéletet. JERUZSÁLEM Robbanás as óvárosban Szerda este robbanás történt Jeruzsálem óvárosában. A robbanás következtében öt személy sebesült meg. Az izraeli rendőrség lezárta az óvároshoz vezető utakat. Csehszlovákiában folyik a vita, a rádióban és a sajtóban állami és pártvezetők foglalnak állást a jelenlegi helyzet egyes kérdéseiben, összefüggésében a moszkvai megállapodásokkal. Az állásfoglalások megoszlóak. Történtek pozitív, reális megnyilatkozások, ilyen elsősorban Hasaknak, az SZLKP Központi Bizottsága csütörtökön megválasztott első titkárának felszólalása a szlovák pártkongresszuson, amelyben elhatárolta magát az irreális nézetek hirdetőitől. Állást foglalt a CSKP antidemokratikus módon összehívott és augusztus 22-én megtartott törvénytelen XIV. pártkongresz- szusa ügyében. Az összes ott megválasztott szlovák KB-ta- gok visszaléptek. Voltak és lesznek is még a közeljövőben jelentős személyi változások tájékoztatási és más szervek vezetésében. Az általános határozott fellépés azonban a moszkvai megállaMegtörténhet, hogy ami korábban érdekes volt, az kötelességszerűvé válik. Megtör- iénhet, hogy a sok munka közepette nem jut elegendő figyelem arra, amire pedig a legtöbbnek kellene jutnia. Megtörténhet, de nem jó, ha így van. A propagandamunkában járatosak jól tudják, hogy a pártoktatás sokféle formalitástól megszabadult, hogy sokkal inkább a lényegest, a dolog tartalmi oldalát részesíti előnyben. A propagandamunkában járatosak azonban azt is jól tudják, hogy van még javítanivaló, s nem egyszer még mindig rosszul tesszük azt, amit pedig már megtanultunk jól tenni. Nem panaszként, hanem sokkal inkább a továbbiak javítása érdekében tette szóvá Vácott, a képcsőgyárban az egyik pártalap- szervezet titkára, maga is régi propagandista, a propaganda- munka néhány fogyatékosságát. Azt mondta: sokkal több, s főként nem formális ellenőrzésre van szükség a városi pártbizottság oktatási bizottsága részéről. Azután: a városi propagandistakonferenciák előadói nem minden esetben készültek föl alaposan, a témában elmélyedve, hanem ú<ry tartották meg előadásukat, hogy a legtöbb témát „kapásból” ismertették, s ez, az egyre bonyolultabb kérdéseket föltévő, kielégítő választ váró hallgatók elé kiálló propagandistáknak nem ad elegendő, s főként hatásos muníciót. Végül: több törődésre, megbecsülésre lenne szükség általában a propagandamunkában, s a propagandisták esetében személy szerint is. A szóvátett gondok nem speciális váci problémák. Másutt is, esetleg eltérő fogalmazásban, de azonos tartalommal ezeket említik a propagandisták, azok a fáradhatatlan emberek, akik a párt egyik, nem látványos, de rendkívül fontos munkaterületén, az oktatásban tevékenykednek, legtöbbjük hosszú évek óta. Nos, első olvasásra úgy tűnhet, hogy most. a nyári „holtszezonban” nem a legaktuálisabb erről beszélni, hiszen messze még a pártoktatás kezdete. A kezdés valóban távolabb van, de megszüntetni az említett hibákat, fölmérni, hogyan lehet javítani a munkát, csakis időben megkezdett vizsgálódással lehet. Már csak azért is, mert párt- alapszervezetekben, csúcsvezetőségekben egyaránt megkezdik augusztusban a vezetőségválasztás előkészületeit, s két esztendő tevékenységéről számot adva, az oktatásnak is jelentős helyet kell kapnia. Pártszervezeteinkben, sajnos, a napi munka, a valóban rengeteg feladat mellett eléggé háttérbe szorul az oktatás, az a tevékenység, ami a jövőt tekintve a legfontosabb, hiszen minden, gazdasági és politikai feladatunk végrehajtása döntően kapcsolódik ahhoz, vajon elméletileg szilárdak-e, tisztánlátók-e a kommunisták, a párton kívüli aktivisták. A háttérbeszorulás éppen ezért nem sorrendi, hanem tartalmi, lényegbeli kérdés, s a pártvezetőségeknek, de az egész párttagságnak az eddigieknél nagyobb, alaposabb törődéssel kell változtatniuk a helyzeten. Változtatni kell azonban a városi, járási pártbizottságok esetében is a szóvátett jelenségeken, jóval igényesebben megválogatni azokat, akik< a propagandistakonferenciák előadói lesznek, s azokat is, akik az oktatási bizottságokban tevékenykednek. Az igényesség a legbiztosabb ellenszere annak, hogy fölösleges formalitások nehezítsék a propagandamunkát, hogy csupán kipipáltak cgy-egy feladatot, de lényegében, tartalmilag azt nem valósították meg. A kipipálásért nem, az oktatás tartalmi gazdagításáért annál inkább érdemes fáradozni. Talán ez lehetne a jövő oktatási év megkezdése előtt az irányt adó gondolat, vagy még tömörebben fogalmazva: inkább kevesebbet, de azt jobban. M. O. UTCAI CSATA MEXICOBAN podást elítélő nézetekkel szemben még hiányzik. Sok a névtelen röplap, de egyes állami és pártszervek véleményeiben is jelentkezik a törvénytelen XIV. pártkongresszus határozatai és döntései elismerésének követelése, „Moszkva” elveté(Folytatás a Z. oldalon) Szerdán délután több ezer diák ütközött meg kivezényelt rendőri erőkkel a mexikói fővárosban. Az elnöki palota előtt tüntető diákok ellen ejtőernyősök és tucatnyi harckocsi vonult fel. A fiatalok a környező házak tetejére menekültek és onnan köveket és üres üvegeket dobáltak a katonákra és a rendőrökre. A katonák a le. vegőbe lőttek, dé golyóik két személyt súlyosan megsebesí. tettek. A rendőrség több órán át hiába igyekezett szétoszlatni a tüntetőket. A helyi sajtó értesülése szerint az összecsapásoknak egy halálos áldozata van, sokan súlyosan megsebesültek. Kialakult az amerikai elnökválasztás „mezőnye1 Humphrey - Nixon- Wallace Sokat segített az eső Kedvezőbb feltételek az őszi munkákhoz Cegléd és Dabas környékén már vetnek Mint várható volt, a chicagói demokrata párti einök- jeiölő gyűlés Hubert Humphreys választotta meg a párt hivatalos elnökjelöl tjének. A konvenciónak ez a döntése azonban az Egyesült Államok történetében példa nélkül álló körülmények közepette következett be. Szinte minden kommentátor egyöntetűen rámutat, milyen hihetetlen káoszban, „Földalatti“ sugárzás az atmoszférában A nevadai kísérleti terepen kedden végrehajtott földalatti nukleáris robbantás nyomán kisebb mennyiségű sugárfer- tőzéses anyag szivárgott az atmoszférába. Az amerikai atomerő-bizottság közlése szerint a radioaktív sugárzás csak a robbantás közvetlen környékére hat ki és nem valószínű, hogy tovább terjedjen. VULKÁNVESZÉLY A Hawaii szigeteken levő Kilaeau vulkán fokozódó működése miatt veszély fenyegeti a vulkántól körülbelül 12 kilométer távolságban fekvő Pa- hoa falut. A vulkán működése 1959 óta egyszer sem veszélyeztette ilyen közelről a körülbelül 500 lakosú települést. botrányos jelenetek közepette zajlott le az elnökjelölés. Kint a városban valóságos utcai harcok folytak a katonasággal megerősített rendőrség egységei és több tízezer tüntető között, alak azt követelték a konvenciótól, hogy foglaljon állást a vietnami kérdés haladéktalan, békés rendezését biztosító politika mellett. Több százan megsebesültek és a rendőrség sok tüntetőt letartóztatott. Közben a jelölőgyűlés színhelyén is egymást érték a botrányok. A szavazás végül is Humphrey győzelmét hozta. Az alelnök a déli és a> nagy ipari államok, főként a régivágású, párt- apparátusbeli vezetőkből álló küldötteinek segítségével 1761 szavazatot kapott McCarthy szavazatainak száma 601 volt. Az amerikai választók tehát Humphrey-re vagy Nixonra, vagy a független listán induló fajgyűlölő W allace-ra szavazhatnak majd a novemberi elnökválasztáson. Pest megye déli fekvésű vidékein, Cegléd és Dabas környéke egyes termelőszövetkezeteiben megkezdték az ősziek vetését. Egyelőre a takarmánykeverék és a rozs magját teszik földbe — jövő héten kerül sorra az őszi árpa. Az elmúlt napokban is jelentékeny csapadék áztatta a határt, s ez további kedvező feltételeket teremtett a talajmunkák meggyorsításához. Kusza Béla, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője is megerősítette: megfelelő ütemben halad megyeszerte a magágyak készítése. Minthogy a talaj a szántás mélységéig mindenütt, de sokfelé 50—70 centiméterre is beázott, a gépek kisebb erőfeszítéssel dolgozhatnak. Az őszi vetnivalók területe meghaladja a 160 ezer kar tasztrális holdat. Kötelező tervszámokat, előirányzatokat a gazdaságok az idén sem kapnak, ám az úgynevezett közgazdasági ösztönzők felet, tébb kedvezőek. A Mezőgaz. dasági és Élelmezésügyi Mi. nisztériumban is bizonyosra veszik, hogy a népgazdaság igényeinek megfelelő mennyi, ségeket az őszi vetésű nővé. nyékből mindenütt elvetik. A megye vezető szakemberei most sem szándékoznak különösebb ajánlásokat, vagy utasításokat kiadni az őszt vetések elvégzéséről. Az üzemek szakemberei és gyakorlott dolgozói mindenütt tisztában vannak, mit kell ten. niük, ha jövőre is jó termést akarnak betakarítani. Nemesített vetőmag bőségesen áll rendelkezésre, a csávázási is megkezdték — az ehhez szükséges gépekből és vegyszerekből sinc* hiány. Műtrágyából komoly készleteink vannak, azonban különösen szuperfoszfátból ét kálisóból a vállalat a megnövekedett igényeket még nern tudja teljesen kielégíteni. A Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalatnál közölték: a vetőmagvakat fémzárolva hozzák forgalomba, a szállítást igyekszenek meggyorsítani. Több, korábban megszüntetett átvevőhelyre saját teherautóikkal fuvarozzák a vetőmagot. Általános tapasztalat, hogy a megrendelt mennyiség az idén korábban kerül a gazdaságokhoz, mint eddig bármelyik évben, A rozs kétharmada már a termelőknél van, az intenzív búza vetőmagvakból a megrendelt mennyiség felét szállították ki. Az őszi takarmánykeverékekből sem lesz hiány. Tekintettel a szűkös takarmányhelyzetre, bükkönyfélékből a tavalyinál háromszor többet biztosítottak vetőmagnak. Jónéhány üzemben az ősszel már a Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács által nemrégen elismert francia, jugoszláv és olasz takarmánybúzafajtákat vetik elsősorban az őszi árpa helyett. SŐ: pulton, autón, raktárban Nem először történik, hogy egyik vagy másik árucikk hirtelen keresett lesz és órák alatt — utólag megmosolyogtató — nagy tételeket vásárolnak fel. Ez történt a sóval. ' A hirtelen kerekedett áruhiány legjobb orvossága a hiányzó cikk dömpingje. Ezért a fővárosban például negyven teherautó hordta szét a raktárakból az üzletekbe a hatalmas sókészle tek egy részét. Pest megyében is tapasztaltak hasonló jelenséget. A Pest—Komárom —Nógrád megyei Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat is gondoskodott róla, hogy gyors utánpótlást kapjanak. Legfeljebb néhány órára hiányozhat a só. A készletek bőségesek. A kisebb raktárakban is tartalék „sóhegyeket” készítenek össze, hogy bármilyen igényt órák alatt kielégíthessenek. Kipipálni nem elég