Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-27 / 200. szám
VÁC I NAPLÓ BSS A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM 1968. AUGUSZTUS 27., KEDD Dunakesziről jelentjük Ötveitlmrommillió — csatornázásra Az első félévi gazdálkodásról és a községfejlesztési tervekről tárgyalt a községi tanács HOGYAN KÉSZÜL A FALUKRONIKA? Pénteken délután munkaértekezletet tartott a Hazafias Népfront járási bizottsága által szervezett és irányított honismereti akcióbizottság. Megjelent az értekezleten dr. Endrényi Ferenc, a megyei levéltár tudományos munkatársa, a járási pártbizottságot pedig Berkó Árpád osztályvezető képviselte. A falukrónika-írás községi vezetői előtt Németh Károly elnökségi tag, az akcióbizottság elnöke tartott módszertani vitaindító előadást a falukrónika-írás időszerű kérdéseiről. Megállapította, hogy ebben a munkában első teendő a sokirányú adatgyűjtés, mely a község minden lényeges eseményét — részletes dokumentációs anyaggal kiegészítve — felöleli, időrendben. Hangsúlyozta, hogy a munkálatokban Dunakeszi község tanácsa szombaton ülést tartott. A napirenden szerepelt a községi tanács gazdálkodásának első félévi értékelése és a községfejlesztési terv módosítása. — Az első félévben az évi bevétel 51,6 százalékát teljesítettük. A szemétszállítás díjából 198 ezer 800 forint folyt be, míg tavaly csak 168 ezer forint. Közterület-foglalás címén 1968 első felében 15 ezer 200 forintot, míg tavaly csupán 2200 forintot fizettek be ugyanebben az időszakban — mondotta többek között dr. Monori Balázs vb-titkár, majd így folytatta: — Sikerült be- ' szedni az ebadót, a piac helypénzbevételeit. A községi daráló bevételi tervét viszont nem teljesítették, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy általában a második félévben szokták azt nagyobb mértékben igénybe venni. Ezután a hiányosságokról számolt be. Elmondotta, hogy 4590 forint a lakbérhátralék. A községi strandot sem tudták megnyitni, mert nem akadt úszómester, és elmaradt a mellékhelyiségek építése is. Dr. Velner Lajos vb-elnök beszámolójában elmondotta, hogy a község csatornázása 53 millió forintba kerül. A csatorna egyik ága a járműjavítótól indulna, felvenné az OTP-lakótelep szennyvizét és EGYETÉRTÜNK A 20. SZÁMÚ AKÖV KÖVETELI A CSEHSZLOVÁKIAI ELLENFORRADALOM FELSZÁMOLÁSÁT A 20. számú AKÖV (MÁVAUT) műszaki dolgozói az alábbi szövegű táviratot intézték a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságához, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormányhoz, a Szakszervezetek Országos Tanácsához, valamint a Magyar Rádió és Televízióhoz: „Augusztus 24-én 7.30 órakor megtartott röpgyűlésen főnökségünk forgalmi dolgozói egyetértésüket fejezték ki pártunk és kormányunk azon elhatározásával, hogy a testvéri csehszlovák népnek minden segítséget megadunk a szocializmus védelmében. Tiltakozunk a reakció erőinek tevékenysége ellen, egyben követeljük az ellenforradalom azonnali felszámolását. 20. számú AKÖV (MAVAUT) váci főnökségének forgalmi dolgozói” a temető mögött haladva kapcsolódna a budapesti derítőbe, A csatorna másik ága a Mechanikai Művektől indulna és a konzervgyár érintésével jutna ugyanoda. Ezután a járdaépítésről esett szó. Hétezer négyzetméter területű járda építését tervezik. Még ebben az évben be szeretnék fejezni a Kossuth Lajos utca járdaépítését, és a Verseny úton is — a posta oldalán — az állomástól a főútig akarják építeni a járdát. A közvilágítás javítására 154 ezer forint áll rendelkezésre, amely körülbelül másfél kilométer hosszú útszakaszon teszi lehetővé a közvilágítás bővítését. Megjavítják a Felszabadulás út—Verseny utca— Kápolna utca—Nádori utca által határolt terület világítását is. Elmondták még a tanácsülésen, hogy a külső Rákóczi úton levő 60-as számú üzlet helyett modern, korszerű üzletet építenek, amelyhez a községi tanács 40 ezer forinttal járul hozzá. A jövő év első felében szeretnék átadni. Eddig húszezer forintba került a Jco- lumbárium építése, amelyből negyven urnatároló készült el. Négymillió-kétszázezer forintba kerül a 60 férőhelyes bölcsőde építése. A terv elkészült, s az építést meg lehet kezdeni — mondotta Velner Lajos vb-elnök. (sl.) VÁLTÓPÉNZ A vasútról érkezők és a munkába igyekvők közül sokan térnek be reggeli kávéra a Muskátli eszpresszóba. Fél nyolcig csak állva lehet itt fogyasztani, minden bizonnyal azért, mert az üzlet vezetői tudják, hogy a kora reggeli vendégek munkába igyekeznek. Tehát sietnek is. Éppen eléggé bosszanthatja tehát őket, ha várakozniok kell. Mert ha már kezében van a blokk a futóvendégeknek, türelmesebben vár sorára. De előfordul és nem is ritkán, hogy a pultnál senki sincsen, ám a pénztárnál annál többen. Azért kell várakozniok, mert nincsen aprópénzük. Nem gondoltak arra jóelőre — miért is gondoltak volna? —, hogy kikészítsék a kávéjuk és jaffájuk árát. Hiszen kinek jutna eszébe, hogy egy eszpresszóban reggel nincsen a pénztárba váltópénz. Ezért kénytelen megvárni, míg jön egy másik vendég, vagy egy harmadik, aki kellő mennyiségű forintossal rendelkezik, esetleg a pénztárosnő váltja fel a saját pénzéből a tízesüket. Mindezt pedig azért, mert a vendéglátóipari vállalat — ki tudja milyen meggondolásból! — nem engedi, hogy a pénztárban váltópénz maradjon, (b) szigorú tárgyilagosságra kell törekednünk, hogy hű képet adhassanak korunk eseményeiről, az utókor- I nak. , i A megbeszélés során Berkó Árpád bejelentette, hogy — a KMP megalakulásának, az őszirózsás forradalomnak, va- ! lamint a Tanácsköztársaság I megalakulásának ötvenedik évfordulója tiszteletére megírják és kiadják a járás 25 éves történetét, mely a szocializmus építésének negyedszázados főbb eseményein túl, magában foglalja majd a helyi forradalmi és munkásmozgalmi hagyományokat is. Az évfordulókra szánt e kiadványon kívül természetesen megszervezik a helyi krónikaírók munkaközösségét, mely évről évre feldolgozza majd a községek éves krónikáit. Helyet kap munkaprogramjukban a községek régi történetének megírása is, s megkezdik a tárgyi és szellemi néprajz még fellelhető, műveltségtörténeti szempontból annyira fontos anyagának gyűjtését is. A járási tanács is erkölcsi és anyagi támogatást nyújt a falukrónikák írásához. Szabó Zsigmond népművelési felügyelő, az akcióbizottság titkára bejelentette, hogy a legjobb falukrónikákat díjazni fogják. (f. 1.) Három generációt nevelt Vasárnap este Kismaros utcáin felnőttek és gyerekek virággal a kezükben igyekeztek a tanácsháza felé. A szépen feldíszített nagyterem zsúfolásig tele volt. Az egész község búcsúzott Riener Rezsőtől, a nyugdíjba vonuló idős pedagógustól, aki 40 évet töltött a katedrán és három generációt nevelt, oktatott. A tanácselnök, a szülői munkaközösség, s az ifjúság köszöntése után a helyi kórus — az általa életre- hívott és vezetett együttes — egy szép dalcsokorral búcsúzott az öreg tanítótól. Jtt ű/a oéba*íó& Elismerés és aggodalom a sződligeti állomáson Őszinte örömmel veszem tudomásul, hogy vasútvonalunkat a MÁV — tudom, nagy anyagi áldozattal — korszerűsíti, állomásait szépíti, átrendezi. A Budapest— Vác vonalmenti legfeltűnőbb változások a magasított peronok és elágazó aluljárók. Mégis, amikor büszke lokálpatriotizmussal végigmegyek a sződligeti állomás aszfaltperonján, ostorlámpák sorfala között, nyugtalanság fog el. Tudott dolog, hogy az új peronrendszer kiépítése, az állomás aluljárójának az útátjáróktól való függetlení- tése sok földmozgatással járt. A kitermelt friss földet az emelt járdaszint feltöltéséhez használták. A sződligeti új peronok megépítését a töltés előkészítése előzte meg. A helyenként több méter magas töltésen van az új járda, melynek széleit mázsás betongerendák és betonkorlát védi. A közelmúltban nyitották meg a visegrádi Sala- mon-toronyban a Duna Műhely nevű képzőművészeti csoportosulás, festőinek és szobrászainak kiállítását. A vendégkönyv tanúsága szerint sok látogatója volt a kiállításnak. Múlt kedden kisütött a nap is, délelőtt öt hajó hozta a kirándulókat Visegrádra, és sokan fölkapaszkodtak a Sala- mon-toronyba is. Az első emeleti teremben láthatták a váciak közül Mizser Pál, KEPEK ELŐTT Lipovniczky László, Dániel Kornél, Peukert Károly, Gaál Imre képeit, hogy csak néhányat soroljunk fel a váci és Vác környéki festők közül. Idősebb házaspár rövid beszélgetését kaptam el az egyik benyíló ablaknál. A Dunát nézték, akkor érkezett a Petőfi hajó. Előbb az asszony szólalt meg: „Látod, minden kiállításon van egy-két olyan kép, amit az ember szívesen magával vinne.” A férfi alaposan megnézte a falon függő képeket, s a hegesztett szobrot, ami a „Psalmus Hungaricus” címet viselte. Majd megállt egy kép előtt. Egy akva- rell volt, egy korzóról készült, lábakon álló kupoláról, pasztell színei nyugalmat és tiszta derűt árasztottak. — Ezt elvinném ... — súgta feleségének. A képet Lipovniczky László készítette a váci Duna-part- ról..1 Nem fizette a tartásdíjat Részlet egy vallomásból: ,... addig a vállalatomnál ninden hónapban levonták a latszázharminc forint gyer- nektartást. Akkor kiléptem is utána alkalmi munkásként lolgoztam, Szolnokon. Rend- izerint fuvarosoknál napi öt- zen forint napszámért és a posztért. Ebből nem fizettem iartásdíjat...” Szőlőst József dunakeszi la- íos tette ezt a vallomást a bíróságon, amikor tartási kötelezettsége elmulasztásáért felelősségre vonták. 1967 júliusában kilépett a vállalatától, és attól kezdve nem fizette két gyermeke után, elvált feleségének a bíróság által megítélt 630 forint tartásdíjat. A gyerekek édesanyja a dunakeszi termelőszövetkezetben dolgozik és egyedül nem keres annyit, hogy harmadmaga megélhetésére elegendő legyen. Ezért kérte a bíróságot, hogy vonja felelősségre a kötelességét mulasztó apát. Szőlősi József már összesen 5670 forinttal tartozik gyermekeinek. A bíróság kéthónapi szabadság- i vesztésre ítélte. (i.) Középiskolai őrjárat Nyári sikerek — Új igazgatóhelyettes Elkészült az udvar kövezete “ Tanévnyitók Alig készült el az új peron, hatalmas zápor esett és mély vízmosásokat szántott a puha töltés oldalába, alámosva a betonjárdát, mely akkor már több helyen lesüllyedt, két-három helyen pedig le is szakadt. Igaz, a sérüléseket hamar rendbehozták, s akkor megnyugodtam. A legutóbbi esőik után ismét süppedt szegéllyel, esőtől árkolt töltéssel csúfos- kodik a sződligeti állomás. Ez pedig arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi megoldás nem sok jót ígér a nagy őszi esőzések, a tavaszi hóo.vadások idejére. Kívánatosnak látszik, hogy biztonságosabban kössék meg a talajt, mielőtt a korlát, a szemai on húzó csiga tartó és az ostornyeles lámpák is veszélybe kerülnek. Talán gyeptéglával, vagy kő kirakásává! — a legmélyebb és legmagasabb részeknél — meg lehetne kötni a hosszú időre készült és sok pénzt, valamint munkát magában foglaló partoldalt. Harmos Jenő Sződliget Szombaton és hétfőn középiskoláinkban több helyen tantestületi értekezlet, eligazító tanácskozás volt. A kapukra kifüggesztették a pótvizsgák, tankönyvbeszerzések időpontját. Minden jel a tanévnyitás napjának közeledését jelzi... A SZTÁRON SÁNDOR GIMNÁZIUMBAN négy első osztály indul jövő hétfőn. Egy matematika-fizika, egy orosz szakos és egy általános csoport. Tóth Istvánná igazgató örömmel újságolja, hogy tanulóik a munkatáborokban jól megállták a helyüket. A lányok elsők lettek Kiskunfélegyházán; a fiúk második helyre kerültek a Hanságban. A tanévnyitó ünnepélyen búcsúztatják a nyugdíjba menő Oláh Miklóst, aki 1949 óta tanított Vácott. Ugyanitt köszöntik a munkába lépő öt fiatal nevelőt. A KÖZGAZDASÁGI SZAK- KÖZÉPISKOLÁBAN szépen rendbehozott tantermek várják az első csengetést. Itt két első osztály kezdi a tanévet, 80 tanulóval. A felnőttek érdeklődése is változatlan az Ifjúság téri tanintézet iránt, ezért levelező- és esti tagozat is indul. Tervezik a népszerű, kétéves kiegészítő tagozat beindítását is. Szeptembertől Palásti Károlyné lesz az új igazgatóhelyettes, s egy magyar—orosz szakos kollégával bővül a tantestület. Kovács László, KISZ-tanácsadó tanár már benn tartózkodik délelőttönként. Keddre összehívta a csúcsvezetőséget. Készítik a megnyitó ünnepség műsorát. LÖWY SÁNDOR GÉPIPARI TECHNIKUM. Bucsánszky János igazgatóhelyettes jó hírrel fogad: megszűnt az iskolaudvar „hadiállapota”. A nyári hónapokban elkészült az udvar kövezete, s szeptember másodikán reggeli 9 órakor, jó idő esetén, ott lesz a tanévnyitó. Rekord az iskola történetében: öí új első osztály kezdi a tanévet. Levelező- és esti tagozat is indul. A tantestület új tagjai: Welle Margit matematikus, aki itt kezdi pályafutását. Harmos Béla. a kötöttárugyárból jön át műszaki tanárnak. Korszerűbbek lettek a tantermek: új padozatot, s melegpadlót kaptak az osztályok. A GÉZA KIRÁLY TÉRI GIMNÁZIUM- ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA bejáratánál egy egész iskolai, fekete táblát teleírtak a sok év eleji tudnivalóval. E héten lesznek a pótvizsgák, másodikán 10 órakor az ünnepélyes tanévnyitó. Négy első osztállyal indulnak: egy szakközépiskolai, s három részben szakosított gimnáziumi csoporttal. Két új kezdő pedagógus kezdi majd a munkát. Bíró Béla igazgató mindennap figyeli, hogyan halad a tér rendezése. Ha a hátralevő napokat jól kihasználja, a Pest megyei Útépítő Vállalat, akkor elsejéig elkészülhetnek a kockakövek lerakásával, és a tanulók jó úton haladhatnak majd reggelenként. A déli ablakok a nyáron kialakított romkertre néznek. Szép a gyepesítés, a kerítés, s méltó helyre került Vátz-remete szobra. TÁNCSICS MIHÁLY MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUM. Eddig nem tapasztalt, nagy érdeklődés nyilvánult meg a jó hírű iskola iránt. Két első osztály tanulói vesznek részt a megnyitón s az új magyar szakos, nevelő: Rudolf Ottó, aki a KISZ-tanácsadó tanárságot is elvállalta. A Telep utcai tanépület bővül. Szeptemberben elkezdik egy 300 személyes konyha és ebédlő építését az iskola mellett. A következő évben a Csikós József utcai telekrészre építik fel az új kollégiumot s — Pornói István igazgató szavai szerint — a város is büszke lesz majd a mezőgazdasági iskola-kombinátra. Papp Rezső SPORT Megérdemelt győzelem Dunakeszi—Szigetújfalu 2:0 (1:0). Vezette: Lauber. 530 néző. A csúszós pályán sok volt a pontatlan átadás, nem alakult ki szép küzdelem. A 24. percben a 16-osról Koós szabadrúgása került a bal felső sarokba. Az első félidőben a Vasutas többet támadott. Fordulás után a hazai r.k sorra kihagyták gólhelyzeteiket. A vendégek is ritkán jutnak el a kapuig. A 76. percben Koós kiugrik és a kapust is kicselezve lövi be második gólját. A kétgólos vezetés után a Vasutas is nyugodtab- ban játszott és megérdemelten nyerte a mérkőzést, amellyel visszavágott a Szigetújfalutól tavasszal elszenvedett vereségéért. Góllövő: Koós (2). Jók: Solymosi T., Kiss, Száraz. (s. 1.) Pályázat. Vác Városi Tanács- VB Építési és Közlekedési Osztálya pályázatot hirdet műszaki ügyintézőt/I. állás betöltésére. Feltétel: mélyépítési, esetleg magasépítési technikumi oklevél Jelentkezés írásban az eddig működés rövid leírásával 196£ augusztus 31-ig. Fizetés: I 116/1980 MŰM. sz rendelj alapján, (x) 1 i i