Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-15 / 191. szám

Javaslat az ENSZ-nek az Interszputnyik létrehozására A szocialista országok szer­dán javasolták U Thant ENSZ-főtitkámak, hogy hoz­zanak létre nemzetközi hír­közlő rendszert „Interszput­nyik” néven, amelybe a világ minden állama bekapcsolód­hat. Az Interszputnyik szer­vezet tevékenységének irányí­tására különleges tanácsot kell létrehozni — folytatódik a szocialista országok javaslata ■— amelyben a szervezet tag­országai lennének képviselve. Az Interszputnyik létreho­zását kívánó szocialista javas­latot, mint a kozmikus térség békés felhasználásával foglal­kozó ENSZ-bizottság hivatalos dokumentumát hozták nyilvá­nosságra. A javaslat szerint a hírköz­lést biztosító műholdakat a tagországok bocsátanák fel az Interszpútnyikkal kötött két­oldalú egyezmények alapján. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XII. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM 1968. AUG< 15„ CSÜTÖRTÖK Az alkotmány ünnepén Ünnepi díszkivilágítás, tűzijáték a Gellérthegyen AZ ALKOTMÁNY ÜNNEPE ELŐTT Az államelnök fogadására készül Nagykőrös Nagygyűlés vasárnap délelőtt tía órakar Mint már előző számunkban közöltük, Losonczi Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, a fennállásának 600. évfordulóját ünneplő Nagykőrö­sön mond beszédet az alkotmány napjára rendezendő nagy­gyűlésen. Az ünnepi eseményre augusztus 18-án, vasárnap délelőtt tíz órakor kerül sor. Ezt megelőzően szombaton délután 5 órakor nyitják meg a Képzőművészeti Vállalat festmény-kiállítását, a művelődési házban. Bár a mostani szombat rendes munkanap lesz, már a vasárnapi nagygyűlés jegyében, ünnepi hangulatban várják a hét végi napot a nagykőrösiek. Népköztársaságunk alkot­mányának huszadik születés­napját ünnepi külsőségek­kel köszönti Budapest. A kettős ünnep látvá­Le Dúc Tho újra Párizsban A VDK küldöttségének különtanácsadúja, Le Due Tho. a párt politikai bizottságának tagja, Moszkván át újra Párizsba érkezett. A Le Bourget-i repülőtéren Le Dúc Tho (középen) Mai Van Bo és Xuan Thuy (jobbról) társaságában. Merénylet Papadopulosz ellen Kedden egy volt hadnagy bombamerényletet kísérelt meg Papadopuloszt, a görög junta miniszterelnöke ellen. A merényletet a juntavezér épen megúszta, ezt közli lel­kendezve a hírlapírókkal. Ez­zel egyidőben viszont bombák sora robbant a görög váro­sokban. Ezt előre jelezte a „Görög Ellenállási Mozga­lom” nevű szervezet, amely ily módon első ízben tudatta jelenlétét a juntával a szep­tember végi kötelező népsza­vazás előtt. Hivatalos jelentések szerint helikopterek és őrnaszádok keresik a merénylet második résztvevőjét, aki rejtekhelyen várakozott Panaguliszra, a volt hadnagyra, egy bárkában. Panaguliszt tegnap kihall­gatták és katonai bíróság elé állítják. nyossága lesz az esti dísz­kivilágítás. Augusztus 19-én, az ünnep előestéjén, felvonják az ál­lami zászlót a Parlament előtti Kossuth téren. Itt más­nap délben zenés őrségvál­tással tisztelegnek a fegy­veres testületek tagjai — s ugyancsak katonai tisztelet- adás közepette kúszik majd fel az árbocra a nemzeti lobogó és a nemzetközi mun­kásmozgalom vörös zászlaja a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél. Az alkotmány napján reg­gel, zenés ébresztő köszönti a főváros lakóit, s a központi tereken, li­getekben mindkét na­pon fúvószenekarok tér­zenéje szórakoztatja a budapestieket. Színvonalas műsorok zajla­nak majd a központi sza­badtéri színpadokon. Változatos műsort állított össze az ünnepre a Magyar Rádió és Televízió szerkesz­tősége is. A vakációzó kis­iskolásoktól az érettebb kor­osztályokig ki-ki megtalálja majd a maga „hullámhosszát”. A képernyő előtt is érde­mes lesz eltölteni az ünnepet, Augusztus 18-án például ismét jelentkezik a tu­dósklub, s e napon köz­vetítik az idei táncdal- fcsztivál döntőjét is. Augusztus 20-ának délelőtt­ié a fiataloké: a szórakoz­tató filmösszeállításban je­lentkezik a zseb-tv és a „fia­talok muzsikálnak”. A dél­utáni órákban „Mindennapi kenyerünk” címmel a nép- költészet gyöngyszemeiből ad­nak válogatást. A sportkedvelők a Ma­gyar Népköztársasági Ku­pa döntőjére látogatnak el a tv-t nézve, s este Abódy Béla Zsákbamacska című műsorát láthatják. A kétnapos ünnepség egyéb­ként augusztus 20-án este tíz órakor színpompás tűzijá­tékkal zárul. Ünnepségek megyeszerte Az augusztus 20-i ünnepségeket a megye városaiban és községei­ben az alábbi időpontokban rende­zik: BUDAI JÁRÁS Biatorbágy: 20-án 10 óra. Tausz János, Budajenö: 20-án 10 óra, Szi­lágyi Tiborné, Budakeszi: 18-án 18 óra, Hegedűs Mihály, Budaörs: 19-én 18 óra, Varga Péter. Diósd: 18-án 18 óra, Novák Gyula. Nagy­Az EAK szóvivőjének nyilatkozata El Zajat, az Egyesült Arab Köztársaság kormányának szó­vivője, hivatalos nyilatkozat­ban erősítette meg az EAK álláspontját a közel-keleti válság rendezésének ügyében. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az Egyesült Arab Köztársaság változatlanul a Biztonsági Ta­nács 1967 novemberi határoza­tának szellemében kívánja megoldani a problémát. A nyilatkozat megjelenteté­sét az tette indokolttá, hogy a nyugati sajtóban találgatá­sok kezdődtek az Egyesült Arab Köztársaság esetleges újabb engedményeiről. ALAPKŐLETETEL Épül az ország legnagyobb élelmiszeripari iskolája Tegnap délelőtt kedves ün­nepség keretében helyezték el Nagykőrös leendő, nagy jelen­tőségű oktatási intézményé­nek, a Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetének alapkövét. Tizenöt évvel ezelőtt a Cif­ra-csárda egykori épületében (Folytatás a 2. oldalon) kovácsi: 20-án 10 óra, Bérezés Im­re. Páty: 20-án 10 óra, S. Nagy Imre. Perbál: 19-én 15 óra, Ková- rik János. Pilisborosjenő: 19-én 15 óra, Szentmártoni Imre. Piliscsa- ba: 18-án 19 óra, Szabó József. Pilisszentiván: 20-án 10 óra, Gyen­ge Kálmán, pilis vörös vár: 20-án 9 óra, Alföldi László, Pusztazámor: 20-án 10 óra, Szalay Károly. Soly­már: 20-án 10 óra, Magyar Ferenc. Sóskút: 20-án 10 óra, Buzora Fe­renc. Százhalombatta: 18-án 10 óra, Pável Nándor. Tárnok: 19-én 18 óra, Kriskó Gyula. Telki: 20-án 10 óra, Párizs Andor. Tinnye: 20-án 10 óra, Valkó Béla. Tök: 19-én 19 óra, Kiss Lajos. Törökbálint: 19-én 10 óra, Kelemen András. Üröm: 20-án 10 óra, Bozsó József. Zsám- bék: 19-én 15 óra, Szin Béla. CEGLÉDI JÁRÁS Abony: 18-án 18 órakor, Egressy Károly. Albertirsa: 20-án 9 órakor, Hargittay Károly. Csemő: 19-én 14 órakor, Erdei Gábor. Dánszent- miklós: 18-án 10 óra, Székely Ist­ván. Kocsér: 19-én 17 órakor Szi- ráki Péter. Köröstetétlen: 19-én 19 óra, Bodor Zoltán. Mikebuda: 20-án 9 órakor, Valent István. DABASI JÁRÁS Bugyi: 20-án 10 órakor, Lendval István. Dabas: 20-án 10 órakor, Czerószki András. Felsőpakony: 19-én 10 órakor, Hargittai Károly. Gyál: 20-án 14 órakor, Solymári Béla. Hernád: 19-én 10 órakor, Kál­mán Ferenc. Inárcs: 18-án 16 óra­kor, Helik János. Kakucs: 20-án 10 órakor, Sztanyó István. Ocsa: 19-én 18 órakor, Boross András. Pusztavacs: 19-én 15 órakor, Pál József. Tatárszentgyörgy: 20-án 10 órakor, Kiss Tibor. Táborfalva: 19- én 18 órakor, Laczkó Ferenc. Ujhartyán: 19-én 19 órakor, Svébis Mihály. GÖDÖLLŐI JÁRÁS Csömör 20-án 18 órakor, Jánossy Júlia. Kistarcsa: 20-án 10 óra, Koós László. Dány: 20-án 10.30 órakor, dr. Bagó István, vácszentlászló: 20- án 16 órakor, Balogb László. Isaszeg: 20-án 10.30 órakor, Esküdt Lajos. Veresegyháza: 20-án 19 óra­kor, dr. Simon József. Ikiad: 19-én 20 órakor, Ecker Dániel. Vácegres: 20-án 10.30 órakor, Medveczky PáL Váckisújfalu: 20-án 16 órakor, Pet­rovich Mihály. Szada: 20-án 18 órakor, dr. Mogyorós István. Erdő­kertes: 19-én 10 órakor, Lucza Fe­renc, Galgagyörk: 20-án 19 órakor, Giron Tibor. Domony: 18-án 18 órakor, Balatoni Dániel. Pecel: 20-án 11 órakor, Faragó Aindrás. Hévizgyörk: 20-án 10 órakor, dr. Pénzes János. Valkó: 20-án 16 óra­kor, Gelybö András. Galgamácsa: 19- én 19 órakor, Gönczöl József. Mogyoród: 19 órakor, Szőnyegi La­jos. Kerepes: 20-án 15 órakor, Pu- pek Márton. Verseg: 20-án 10 óra­kor, Walter Menyhért. Nagytar- csa 20-án 18 órakor, Mészáros La- josné. Kartal: 20-án 10 órakor, Bo­rost Károly. Aszód: 18-án 18 óra­kor, Dús Gedeon. MONORI JÁRÁS Bénye: 17-én 10 órakor, Stransz- ky György. Csévharaszt: 18-án 9 órakor, H. Kovács János. Ecser: 18-án 18 órakor, Gutái Pál. Gomba: 20- án 16 órakor, Szabó Ferenc. Gyömrö: 20-án 11 órakor, Bata János. Káva: 20-án 10.30 órakor, Gaál Ferenc. Maglód: 19-én II (Folytatás a 2. oldalon) szőlő-gyümölcstermesztés jövőjéről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Egy év múlva felépül a Togliatti autógyár A Volga menti Togliatti városban valamivel több mint egy év múlva teljesen felépül a volgai autógyár központi üzemegysége. Az aui 'gyár va­lamennyi futószalagiának hossza több mint százötven kilométer lesz. Pest megye szőlőterületének j dett, felújításra szoruló ültet- több mint kétharmada — vény. Tavaly, a hatósági kor­negyvenötezer hold — kisüze- látozás ellenére, 1500 hold szó­rni telepítésű, jórészt kiörege- I löt számoltak fel a gazdasá­gok, az idén még ennél is na­gyobb a kivágásra szánt terü­let. Hasonló a helyzet a gyü­mölcstermesztésben is, hiszen a fák jelentékeny része szór­ványgyümölcsösként, a kis­üzemi szőlőkben található. Nagyobb arányú kipusztulá­suk összefügg a szőlőterületek csökkenésével. A közelmúlt­ban is többször szóba került már illetékes fórumokon: sür­gős cselekvésre lenne szükség, hiszen A Fiat kisautók mintájára gyártott „VÁZ—2101” sze­mélygépkocsi prototípusai már próbaútjukat végzik. A hatvan lóerős motor végse­bessége óránkint 140 kilomé­ter. A kocsi 12 másodperc alatt gyorsul fel 80 kilométe­res sebességre. mind a népgazdaságnak, mind a termelőknek érde­ke a szántóföldi termelés­re kevésbé alkalmas ho­mokterületek hasznosítása. A megyei partbizottság kez­deményezésére a mezőgazda- sági vezető szakemberek, a kutatóintézetek és a területi szövetségek közreműködésével kidolgozták a felújításra szo­ruló homoki szőlő- és gyü­mölcsterületek rekonstrukciós tervét. Erről a programról ta­nácskozott tegnap a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A javaslat a szőlőterület je­lenlegi állapota miatt az el­öregedett, állagában, termőké­pességében leromlott kisüzemi jellegű szőlőterületből 1980-ig (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom