Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-02 / 153. szám

tt 'Xf-jE»WflP 1968. JÜLIUS 2., KEDD MOZGALMAS HÉT VÉGE CEGLÉDEN A gélrekorder CVSE tavaszi mérlege A labdarúgó NB II Keleti csoportjában a vártnál lénye­gesen jobb teljesítményt nyúj­tott a Ceglédi Vasutas, 17 ponttal a tavaszi negyedik he­lyet vívta ki. A Pest megyei csapat 29 góljával a csoport legeredményesebb együttesé­nek bizonyult. Szigeti Ferenc edző a jó csapatjátékkal magyarázza el­sősorban a sikert. Tavasszal tizenöt játékos jutott szóhoz, Cseh, Tóth, Csontos, Kábák, Csurgai, Liptai és Papadimit- tíusz, mind a tizenöt bajnokin szerepelt. Kökény több talál­kozóról sérülése miatt hiány­zott, de amikor szóhoz jutott, a legjobb játékosok sorába tartozott. A gólterméshez nagyban hozzájárult Csontos, aki véd- hetetlen szabadrúgásokkal és tizenegyesekkel vette be az el­lenfél hálóját. Az érem másik oldalát a viszonylag sok ka­pott gól jelenti. Ehhez hozzá­járult a kapusok gyenge tel­jesítménye. Nagy segítséget jelentett, hogy Hamza kapus az utolsó három fordulóban ismét csatasorba állt Figyelemre méltó, hogy hét hazai meccsen kilenc, idegen­ben pedig nyolc pontot gyüj­Szünet után kidomborodott a vendégek nagyobb tudása és 3:l-re győztek. G: Hudák (2), Szénási, ill. Szabó S. A barátságos találkozó után került sor 500 néző előtt a Vasutas Kupa mérkőzésre, amelyen Cegléd 3:2 (3:0) arányban nyert a Tapolcai Berlinben az Olimpia Re­ménységek Tornáján húsz at­léta képviselte a magyar szí­neket. A küldöttségnek egy Pest megyei versenyzője is volt, a lányoknál az érdi Gyur- csa, aki 150 centivel tizenket­tedik lett magasugrásban. Az első helyet ebben a számban Kandziora (NDK) szerezte meg, 167 centivel. A viadal egyébként az NDK sportolói­nak sikerét hozta. A Népstadionban rendezett országos utánpótlás bajnoksá­gon több helyezést értek el a Pest megyei férfi atléták. 1500 m: ... 5. Zemen (Váci SE) MÁV ellen. Az első 45 perc­ben a képzettebb ceglédiek Csurgai mesterhármasával el­húztak, szünet után viszont a helyiek könnyelműsködése miatt majdnem kiegyenlített a lelkes Tapolca. Az első for­duló után Cegléd áll a C-cso- port élén. 4:003. Rúd: ...3. Balanyi (Nagykőrösi Kinizsi) 400. Ge­rely: ... 4. Varga (GEAC) 59.02. Diszkosz: ... 3. Verecz- kei (GEAC) 46.68. Tizenöt 13 + 1 A vasárnapi totófordulóban ti­zenhat pályázó ért el 13 találatot, egyenként 23 037 forint nyere­ménnyel. A + 1-et tizenöt fogadó érte el, nyereményük egyenként 64 936 forint. 12-es 364, 11-es 4060, 10-es 25118 darab akadt. Nyere­mények egyenként 675, 61, illetve 18 forint. Totóeredmények: törölve, 2, 2, 1, x, 1, 1, x, 1, 1, 1, 1, 1, x, 1. Pekári két elsősége Sopronban háromezer néző előtt nemzetközi go-kart-ver- senyt rendeztek. Pekári Mik­lós (Szigethalmi Vasas) két első helyet szerzett. A széria­gépek futamán kívül megnyer­te a Sopron város nagydíjáért kiírt viadalt is. Ebben a fu­tamban klubtársa, Szántó L. harmadik lett. A sportgépek­nél a szigethalmi Csapó 1. má­sodik, Szántó L. pedig a har- • madik helyen végzett. Finá’é a Szigeten A IV. nyári úttörő-olimpia küz­delmei ma délután véget érnek, s ennek befejeztével tartják a záró- ünnepséget, a margiszigeti Üttörő- stadionban. A PAPA IS FUTOTT Berlintől a Népstadionig tött a Vasutas. Ez részben ar­ra mutat, hogy vendégségben nagy becsvággyal küzdöttek a játékosok, otthon viszont kis­sé elbizakodottan, könnyel- műsködve szerepeltek. Há­romszor döntetlenül végeztek, a DVSC-től pedig kikaptak. A gólrekorder ceglédiek a nyári szünetet sem töltik tét- | lenül. Szombaton az Elektrosvit Nőve Zam- ky csapatát fogadták és 4:1 (3:0) arányban győz­tek. Góllövők: Kökény (2), Cseh, Barta, ill. Ondonech. Vasárnap a másik gólrekor­der ceglédi csapat, a Bem SE — amely Dunakeszivel együtt 39 góllal a legeredményesebb a megyei I. osztályban — volt a csehszlovákok ellenfele. Az első 45 percet még bírta erő­vel a helyi együttes, ezt mu­tatja a gól nélküli félidő is. PEST MEGYEI HÍRLAP • Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vili.. Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220. Gépiró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141-462, 141—238. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Index: 25 064. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­het^ bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hirlap Irodánál (Bp., V.. József nádor tér 1. sz.). Előfizetési dij 1 hónapra 17 forint. Igaz, ö nem volt olyan ígére­tes tehetség, mint fia, aki most a vidéki ifjúsági bajnokságról két aranyéremmel tért haza. A 800 és 1500 méteren ki­vívott győzelem azt is fémjelzi: ez az eddigi legsike­resebb éve a 18 esztendős Zemen Jánosnak. Közvet­len a gyulai erő­próba után az or­szágos középisko­lás bajnokságon állt rajthoz, és itt egy második és harmadik helyet szerzett. 1966rban nem gondolta, hogy ő is a papa sport­ágát követi. Isko­latársa, Zala La­jos, egy mezei fu­tóverseny után csábította a „pá­lyára". Bodnár Ferenc edző irá­nyítása mellett érkezett el a Váci SE atlétája az idei sikeréig. A Népsport Ku­pában a legjobb ifik sorában sze­repel, s a nyár végén szeretne ki­jutni Lipcsébe, az Ifjúsági Európa Kupára. A szint teljesítése nem könnyű. 800-on 1:56, 150Ct-on 3:56 perc. Eddig 1:55.8, illetve 4:04.7 volt a legjobbja, s a kiküldetés érde­kében bizony le kell faragnia a másodpercekből. Reméli, hogy ez a vizsgája vala­mivel jobban si­kerül, mint az is­kolai finálé. A váci gimnázium­ban közepesen érettségizett és a középiskolát befe­jezve, ipari ta­nuló lesz. A papa, aki egykor du­nakeszi színekben középtávon ver­senyzett, most már csak szur­koló. Amikor csak teheti, kilátogat fia versenyére, s olykor a mama is kíváncsian figyeli csemetéje futását. — reitter — Az EIVRT Vákuumtechnikai Gépgyár (Bpest IV., Szilágyi u. 26.) FELVÉTELRE KERES esztergályos, marós, géplakatos, mechanikai műszerész, villanyszerelő, mintaasztalos, fényező, galvanizáló, öntvénytisztító, kőműves szakmunkásokat, illetve betanított munkásokat, továbbá segédmunkásokat, női betanított munkásokat, gyors- és gépírókat. Jelentkezés naponta 8—14 óráig. Közlekedés: 43, 84, 96 autóbusz, 12, 12/a villamos. Seregszemle a vízen Az Újpesti öbölben rendezték az országos kajak-kenu seregszemlét. Hat csoportban bonyolították le a küzdelmeket, s a Váci Hajó ver­senyzői négy első helyet szerez­tek. A fiúknál a III. korcsoportban portyakajak egyesben Fábián, a portyakenusoknál pedig Kósdi. A VII. korcsoportban Dragula nyerte a kajak egyest, a leány V. kor­csoportban a Krix, Medgyes ket­tős végzett az élen. Ezenkívül a fiúknál Völgyi, a lányoknál Krix, második, illetve harmadik helyet szerzett, s ezüstérmes lett a nagy­marosi Heintz, Perbiró kajak ket­tes is. A pontversenyben hatodik lett a Váci Hajó 87 ponttal. A váci evezősök is hallattak magukról. A Bp. Vörös Meteor viadalán a férfi ifjúsági kétpár­evezős első futamában a Tóth, Wachler, a másodikban a Bagi, Uracs kettős végzett az élen. KORSZERŰ PEDIKŰRÖS RÉSZLEGÜNKET fii ni us IJ-/Ó7 ntoy nyílni luk Gödöllő, Dózsa Gy. út 2. sz. alatti női fodrászatunkban. Gödöllői Járási Javító Szolgáltató Ktsz 1-es Szentendrén A labdarúgó Nyári Kupa rajiján a Zalka FSE Szentend­rén totó-mérkőzésen látta ven­dégül Kiskunfélegyháza csa­patát és 300 néző előtt 3:1 (0:1) arányban nyert. Az első fél­időben is fölényben volt a he­lyi együttes, de csak két kapu­fára telt erejéből, míg a ven­dégek egy gyors lefutásból ve­zetést szereztek. Szünet után felülkerekedett a széltől támo­gatott Zalka FSE és Fonyód! kiállítása miatt tíz főre olvad­va is biztosan nyert. G: Ba- zsánt, Túrái, Bemáth. Járási focicsokor RÁCKEVE Tavaszi végeredmény 1. Szigetcsép Ú 10 — 1 28: 4 20 2. K.-iacháza II. kér. 11 7 3 1. 30: 3 17 3. Sz.-miklós 11 8 2 1 40: 3 16 4. K.-lacháza I. kér. ll 7 2 2 36: 9 16 5. Taksony 11 7 1 3 50:18 15 6. D.-varsány II. kér. 11 6 — 5 28:14 12 7. Majosháza 11 4 1 6 19:19 9 8. Aporka 11 4 1 6 22:35 9 9. Lórév 11 3 1 7 17:43 7 10. Ráckeve II 11 2 — 9 22:50 4 11. Szigetbecse 11 2 — 9 21:45 4 12. Makád 11 — — 11 7:77 — Szigetszentmiklós csapatától 2 büntetőpont levonva. SZENTENDRE Pócsmegyer—Sz, Mathiász II 1:1, Dunabogdány — Pilisszentkereszt 2:0, Leányfalu—Szentendrei SE IX 0:1, Pomáz II—Tahitótfalu II 9:0, Tahitótfalu I—Sz. Mathiász I 2:2. A Csobánka—Szigetmonostor mér­kőzést játék nélkül nyerték a vendégek. Tavaszi végeredmény 1. P.-kereszt 12 9 1 2 59:12 19 2. Tahitótfalu I 12 7 4 1 54:16 18 3. Sz. Math. I 12 8 2 2 62:23 18 4. Szentendre n 12 8 2 2 33:27 18 5. Dunabogdány 12 7 3 2 31:12 17 6. Pomáz II 12 6 2 4 45:29 14 7. Kisoroszi 12 5 2 5 30:28 12 8. Leányfalu 12 4 4 4 17:23 12 9. Csobánka 12 3 2 7 23:36 8 10. Sz. Math. II 12 3 1 8 18:42 7 11. Sz.-monostor 12 3 1 8 18:54 7 12. Pócsmegyer 12 — 3 9 15:40 3 13. Tahitótfalu II 12 1 1 10 11:74 3 SZOB Tavaszi végeredmény 1. Kóspallag 10 8 2 _ 45:18 18 2. Perőcsény 10 7 1 2 43:Z0 15 3. Letkés 10 6 2 2 32:14 14 4. Szokolya 10 6 — 4 13:16 12 5. Ipolydamásd 10 4 3 3 16:17 11 6. B.-baráti 9 4 2 3 21:18 10 7. Márianosztra 10 3 4 3 21:24 10 8. Vámosmikola 9 4 — 5 23:27 8 9. Kemence 9 1 3 5 9:20 5 10. Kismaros 9 1 1 7 5:30 3 11. N.-börzsöny 10 — — 10 6:34 — A Kemence—Kismaros és a Bernecebaráti—Vámosmikola mér­kőzést az őszi idény kezdése előtt játsszák le. APRÓHIRDETÉSEK Gödöllő, Dózsa György u. 60. sz. alatt fél ház eladó._________________ Kőműves, ács szak­munkásokat és segéd­munkásokat állandó foglalkoztatásra KERES a Lakásépítő Ktsz. Bp. V., Aulich u. 8. Munkásszállást, üzemi étkezést, szabad szom­batot, hazautazási költ­ségtérítést, munkaru­hát biztosítunk. Ki­emelt fizetés — tár­sasházépítési pótlék! Szorgalmas, megbíz­ható dolgozók jelent­kezését várjuk! Teneneszetunkbe te­henészeket felveszünk. Családtagoknak is biztosítunk kereseti lehetőséget. Jelentke­zés levélben vagv személyesen „RÁ­KÓCZI’' Mg. Terme­lőszövetkezet. Száz­halombatta. Alkalma­zás esetén útiköltséget és költözködés! költ­séget térítünk. MÁV Gépjavító Üzem azonnali belépésre felvesz: lakatos, esz­tergályos, marós, vil­lanyszerelő, hegesztő, kőműves szakmunká­sokat, férfi és női se­gédmunkásokat. Heti 44 órás munkaidő, MÁV utazási kedvez­mény és üzemi étke­zés van. Cím: Buda­pest XIV., Tahy út 97—101. Bejárat: Tatai út és Fáy utca sarok­ról. Beton- és Vasbeton- ipari Művek szentend­rei gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.), valamint váci tele­pe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali belépésre felvesz férfi segéd­munkásokat belon- elemgyártásl munka­körbe. Mindkét helyen munkásszállást és üze­mi étkezést biztosí­tunk. Felvétel mind­két helyen, személyes jelentkezés esetén. Asztalos szakmunkást, aki önálló műhely ve­zetését vállalja, a Nagykőrösi Termelő- szövetkezetek Erdő­gazdagsága, azonnal alkalmaz. Nagykőrös, Csókás erdő 1. szám. Telefon: 185. A Budapesti Lakásépí­tő Vállalat azonnal fel­vesz — jó kereseti le­hetőséggel, kizárólag nagy-budapesti mun­kahelyekre — kőmű­ves, ács, állványozó, vasbetonszerelő, ép.- asztalos, ép.-lakatos, parkettás, épület- villanyszerelő szak­munkásokat, vala­mint kubikosokat és férfi segédmunkáso­kat, továbbá festő­mázoló és üveges szakmunkásokat. — Munkásszállást, napi kétszeri étkezést — té­rítés ellenében — biz­tosítunk. 15 százalék idénypótlékot és kü- lönélési díjat fizetünk. Kéthetenként szabad szombat. Jelentkezés: Bp. V., Kossuth La­jos tér 13—15., föld­szint. Nagykőrösön, a köz­pontban, I., Álmos u. 2. alatt azonnal be­költözhető 2 szobás családi ház sürgősen eladó. Eladó beköltözhető ház. Nagykőrös II., Kárpát u. 50. Kosa László. _______________ G yengeborjas tehén eladó. Nagykőrös, Kecskeméti u. 47. 4:0-ra nyertek az ifik. de Július 17-én kezdi meg sze­replését a tatai csoportban me­gyénk ifjúsági labdarúgó-válo­gatottja. A csapat vasárnap vívta utolsó előkészületi mér­kőzését Pomázon, s 300 néző előtt 3:0-ás félidő után 4:0-ra nyert a helyi ifik ellen. Az együttesen — bár elfogadható teljesítményt nyújtott — most is kiütközött az összeszokott­ság hiánya. Ez részben érthető, ! hiszen kevés lehetőség van a j közös gyakorlásra. Jó néhány I játékos, elsősortan a területi j csapatokban szereplőkre gon­dolunk, már befejezte az edzé­seket, s ez is megmutatkozott teljesítményükön. A meghívot­tak közül két játékos, az isa- szegi Bene és a diósdi Antal, nem jelent meg. összesen 15 fiatal jutott szóhoz a váloga­tottban. Repülő hollandik a Balatonon Július 7—14 között kerül sor a Balatonon a repülő hollandi Európa-bajnokságra és ezzel kapcsolatosan a nemzetközi vitorláshétre. A külföldi részvevők egyre- másra érkeznek Magyaror­szágra, az NDK sportolói 9 hajót hoztak, itt vannak a ju­goszlávok és a svédek is, és már meg is kezdték az edzé­seket. Folyamatosan várják a többi küldöttséget is. Az EB-re egyébként 15 or­szág nevezett egy-egy hajóval, míg a vitorláshéten 18 ország 82 hajót állít rajthoz. Birkózómaratoni Maratoni mezőny vetélke- , dett Szolnokon a birkózó Ti- | sza Kupa kötöttfogású viada­lon. Harminchat egyesület 223 versenyzővel képviseltette ma­gát. A felnőtteknél pehelysúly­ban tizenöt induló közül a ceglédi Biró ezüstérmet szer­zett, míg váltósúlyban a tizen­egy induló sorában harmadik lett Mráz (Csepel Autó). Az ifjúságiaknál Hering (Cegléd), Tóth (Nagykáta), Lengyel (Cegléd), a serdülők­nél Sápi (Cegléd), Csiszár, Ko­vács (Csepel Autó) végzett súlycsoportjában az élen. A pontverseny végeredmé­nye: 1. Debreceni VSC 56, 2. Szegedi VSE 26, 3. Ceglédi Vasutas és FTC 22—22 pont­tal. Balczó vezet A moszkvai nemzetközi öt­tusaverseny második napján a viadal maratoni számát, a pár­bajtőrvívást bonyolították le. A magyar sportolók nagysze­rűen megállták a helyüket, Balczó révén egyéniben meg­szerezték a győzelmet, meg­nyerték a csapatversenyt is és így két szám után az összetett egyéniben és a csapatban is magyarok vezetnek. A UTÓTULAJDONOSOK! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ha január hóban nem fizették be a 1968. egész évi díját, úgy a biztosítási díj második részlete esedékes. A díj július hú t-túl 31-ifj pútlckmentesvn fiofthetó. FELVILÁGOSÍTÁS, BEFIZETŐLAP FIÓKJAINKNÁL! ALLA3H BIZTOSÍTÓ Szigetszentmiklóson, a Duna-parthoz 150 mé­terre 9 db 110 négy­szögöles telek eladó. Érdeklődni lehet: Szi­getszentmiklós, Lenin u. 18. sz. Borsosnál. A Tiszántúli Gázszol­gáltató és Szerelő Vál­lalat ceglédi központ­tal újonnan létrehívás­ra kerülő építésveze­tőségére azonnali belépéssel felvesz mélyépítésben nagy gyakorlattal rendelke­ző építésvezetőt, mű­vezetőket, adminiszt­ratív munkakörben jártas irodavezetőt, ad­minisztrátort, gyors­gépírót, raktárvezetőt és anyagdiszpécsert. Jelentkezés Hajdúszo­boszlón, Rákóczi út 184. termelési főosztály. Eladó Nagykőrös, Zrí­nyi u. 6 számú ház. Érdeklődni: Zrínyi u. 97. alatt. Sürgősen eladó tanya, jó lakóépülettel, 1 hold telekkel, lakni vagy akár lebontásra is. Nyársapát, Homok dű­lő 17. Érdeklődni hely­színen. Pest megyei Vegyi- és Kézműipari V. gyömrői vegyi gyár­egysége felvételre ke­res vegyipari szak­munkásokat és betaní­tott munkásokat. Bé­rezés megegyezés sze­rint, 40 órás munka­hét. Cím: Vegyi Üzem, Gyömró, Viola u. 8. Nagykőrösön a város központjában közület részére is alkalmas ház alkalmi áron, sür­gősen eladó. „Két családnak is alkalmas” jeligére a nagykőrösi hirdetőbe. Eladó kétütemű, ma­gas fordulatú benzin­motor és egy 12 ka­lapácsos daráló. Biró László, Nyársapát- Csemő. Beton- és Vasbeton- ipari Művek szentend­rei gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.) felvételre keres hosz- szabb gyakorlattal rendelkező építész- mérnököt vagy tech­nikust gyártáselőké­szítési munkákra, va­lamint betonelőgyár- tásban jártas techni­kust művezetői beosz­tásba. Felvétel sze­mélyes jelentkezés esetén. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Eladó Berva motor- kerékpár. Nagykőrös, Zrínyi u. 85. Két középmagas, 26 éves szakmunkások ez­úton keresik hozzájuk illő nők ismeretségét házasság céljából. — „Fortuna 37557” jeligé­re a váci Magyar Hir­detőbe. ___________ V égleges szőrtelení- tés, szeplőeltávolí- tás, pattanások kike­zelése, arcpakolások. Altmann kozmetika. XIII., Katona József 39. Rövid Hamburger zon­gora eladó. Kecske- mét, Magyar u. 16. Eladó családi ház. Nagykőrös IX., Tetét­leni u. 18. ___________ N egyszemélyes reka- mié, kettő fotel, négy szék kisipari készíté- sűek. igényesnek áron alul eladó. Cegléd, Körösi út 19. szám. tvozgazdasagi egyete­met végzett szervezési előadót keresünk. A jelentkezéseket „Gya­korlott” jeligére, az Ipari Műszergyár (Ik- lad) személyzeti osztá­lyára kérjük küldeni. Szigetszentmiklóson a Kis-Dunán, közvetlen vízparti telken köny- nyen megközeatnető ikernyaraló, együtte­sen és külön külön is igényesnek eladó „Kisebb közületnek is megfelel H. 118” iel- igére a kiadóba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom